Nógrád Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-23 / 96. szám

4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. április 23., csütörtök „Otthon vagyunk”- nyilatkozta Hans Schweiger A Tarjáni tavasz programso­rozatának első rendezvénye­ként, április 21-én nyitották meg Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központban a heidenheimi fényképészegy­let, továbbá Hans Schweiger és Klaus Adam festő-grafikusok közös kiállítását, amelyet május 15-ig tekinthetnek meg az ér­deklődők. A megnyitó előtt be­szélgettem a fényképészegylet magyar származású tagjával, egyben pénztárosával, a tárlaton több kitűnő fotójával szereplő Csefalvay Lajossal, valamint Hans Schweigerrel (a távollévő Klaus Adamot a felesége képvi­selte az ünnepi eseményen).- Csefalvay úr, ismertessen meg bennünket a heidenheimi fényképészegyletettel!- Fényképészegyletünk 1931-ben alakult, három és fél évtizeddel ezelőtt kapcsolódott be a nemzetközi fotóéletbe. Tagjai a világ minden részén több alkalommal sikerrel szere­peltek nemzetközi kiállításo­kon. Emlékezetes számunkra az 1990-ben, Izraelben megrende­zett „Németország a fényképé­szetben” címmel megrendezett tárlat, melyen egyletünk fotósai negyven képpel képviseltették magukat. Rendszeresen részt veszünk a kétévenként sorra ke­rülő Interdia-Világkupában. Munkánk elismerésének tartjuk, hogy a FIAP 1974-ben Heiden- heimben rendezte meg világ- kongresszusát.- Schweiger úr, legyen szíves mutatkozzon be olvasóinknak!- 1930-ban születtem, a stuttgarti Művészeti Akadémián litográfiát tanultam. Három és fél évtizede szabadúszó festő­ként és grafikusként dolgozom, tagja vagyok a német alkotó- művészek szövetségének. Nap­jainkig 18 egyéni és 30 csopor­tos kiállításon vettem részt. Az itteni tárlaton 22 festményem látható, legnagyobb számban tájképek.- Tudtommal első alkalom­mal jár Salgótarjánban. Melyek az első benyomásai?- Az hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem: otthon érezzük magunkat. Szép város Salgótarján, csodálatos a kör­nyezete, nagyon szívélyesek, barátságosak az itteni emberek.- Szerzett-e olyan élménye­ket, amelyek esetleg festmények ihletői is lehetnek?-Erre még nem tudok vála­szolni, mert az élményeknek le kell ülepedniük. El tudom kép­zelni, hogy majd vászonra vi­szem itt megélt emlékeimet. Ami biztos: nem utoljára járok Salgótarjánban. (kolaj) Minden népet, nemzetet ér­dekli, sőt izgatja, hogy más ná­ciók hogyan vélekednek róla. Ez a véleményalkotás lehet ese­tenként véresen komoly és megnyilvánulhat hadüzenetben, hadjáratban, lehet politikai, dip­lomáciai érdekeltségű a vele járó pozitív, vagy negatív kö­vetkezményekkel együtt. Nem kevésbé érdekes azon­ban, amit úgymond „alsóbb szinteken” az átlagemberek (ha a valóságban van egyáltalán ilyen kategória) megfogalmaz­nak a másik népről. Nyilván ebben szerepet játszik egy csomó előítélet, vagy egysze­rűen csak néhány sztereotípia. Ilyen a skótok fukarsága, a svájciak precizitása vagy az osztrákok kedélyessége. Ezek­ben az általánosításokban ter­mészetesen sok igazság van, s a kivételek is csak erősítik a sza­bályt. Ennek ellenére nem lepődtem meg azon, amit Bubik István a Nemzeti Színház most éppen önkéntes száműzetésben Lon­donban segédmunkáskodó színművésze mondott a rádió egyik reggeli műsorában. Nyu- gat-Európában szerzett élmé­nyei kapcsán úgy fogalmazott, hogy az emberek minden or­szágban egyformák: azonos módon gondolkodnak, éreznek, csak a hagyományaik, szoká­saik mások. Mindezt annak kapcsán kí­vántam előrebocsátani, hogy - ugyancsak a rádióban - meg­hallgattam egy kubai fiatalem­ber vélekedését a magyarokról. Kerek tíz évvel ezelőtt érkezett hazánkba középiskolai tanuló­ként. Azóta már közgazdász diplomát szerzett, s magyar fel­esége révén itt telepedett le. Je­lenleg a spanyol rádió budapesti tudósítója. Nos ő fogalmazott úgy, hogy egy évtizede csupa vidám, jókedvű embert látott ebben az országban, csak úgy, mint saját hazájában, ahol akkor is táncolnak, énekelnek, ha alig van mit enni. Ezért érezte magát nálunk jól, mondhatni otthono­san. Mostanában pedig azt ta­pasztalja, hogy - a kívánt válto­zások ellenére - keserű, rossz kedvű nép lett a magyar. Elgondolkodtató vélemény, még annak tudatában is, hogy - lásd fentebb - nem mindenkire egyformán érvényes. * * * Gondolatának őszinteségét, érzelmi töltetét nem vonom két­ségbe, mégis szerintem naivnak mutatkozott Kámán István az egyetlen magyarországi madár­kórház „mindenese”, amikor a kamerák előtt azt mondta: nem érti, hogy miként tud egy ember elpusztítani egy ártatlan kutyát? Hát azt vajon, hogyan magya­rázza a melegszívű Kámán Ist­ván, hogy az emberek öldösik egymást némi pénz, vagy akár a hatalom reményében? Persze ettől még a madárkór­házról készült filmek a maguk nemében nagyon jók voltak. Igen filmek, mert a TV2 jóvol­tából az elmúlt héten két mű­sorban - Friderikusz Sándor Az én mozim-jában és egy önálló, Madárkórház Kőszegen című film keretében - is látható volt e különleges intézmény. Enyhén szólva fura műsorszerkesztésre vall ez a dolog, ráádásul egy csatornán belül. Az ország köz­véleménye ezt megelőzően mit sem tudott e sajátos missziót tel­jesítő, meghatározhatatlan fog­lalkozású emberről, négy nap alatt viszont kétszer is láthatta a képernyőn. Szerencsére, volt mit nézni mindkét alkalommal. Nem szeretném holtában sem megsérteni Albert Schweitzer munkásságát, de az jutott az eszembe, hogy valami hason­lóra vállalkozott Kámán István is, mint a nagy hírű tudós az af­rikai négerek körében. Az or­vosprofesszor a bennszülötteket segített megmenteni az életnek, a kőszegi állatbarát viszont sé­rült madarak sokaságának életét hosszabbítja meg, s mellesleg őzeket, mókusokat, kutyákat gyógyít. Minden képzeletet fel­ülmúl az a szeretet, az az auto­didakta módon megszerzett szakismeret, az az önzetlen életvitel, ahogyan Kámán Ist­ván e felbecsülhetetlen értékű szenvedélyének hódol. Manapság, az egyre jobban elanyagiasodó világban szinte hihetetlen számba megy, hogy van valaki, aki saját és felesége nyugdíjából műszereket, gyógyszereket vásárol, műtéti segédeszközöket gyárt, területet bérel a madárkórháznak és a több tucat kis állat napi élelme­zését biztosítja. Jó volt látni, jó tudni, hogy ilyen emberek is él­nek közöttünk. A két film közül az utóbbi - Füzesi Éváé - volt a hatásosabb, mert sokoldalúbban mutatta be az állat és az ember bensősé­gessé tehető kapcsolatát, a ter­mészet egységét - már-már ve­tekedve a nagysikerű Gyöngy­virágtól lombhullásig vagy a vi­lághírű Sivatagi shaw nyújtotta élménnyel.- csongrády ­Csütörtököt mondunk Mottó: „Nehéz a sasokkal szárnyalni, ha pulykákkal vagy körülvéve.” (Langsam ornitológiái axiómája Murphy tör­vénykönyvéből) Nem lehet mindig sikeresen eldönteni, hogy ki játssza a pulyka, és ki a sas szerepét. Viszont az alábbiakból kide­rül, hogy Nógrád megye vol­taképpen az ornitológusok Kánaánja. Drégelypalánk Milyen lesz a falu szaga? Ezen a problémán vitáznak ma a községben. A helyi konfliktusnak talán nem is a sportpályákon szokásos hár­mas sípszó, hanem az ítélet­napi trombitaszó vet majd véget. Bár lehetőleg még eb­ben az évezredben el kellene dönteni, hogy akkor most a Szondi György Termelőszö­vetkezet elnökének, vagy a Drégelyvár Gyümölcsfeldol­gozó Kft. ügyvezetőjének van-e igaza. Mert ugyan nem atomerőmű épül a községben, de már most gondolnak a technika majdani hibájára, ami - ha bekövetkezik - bűz­felhőt ereget a falura. Ezzel szemben - ha Murphy alap­törvénye mond csődöt, és mégsem romlik el a vágóhídi technológia - el lesznek látva friss hússal. Nemti E helységben az ellátottság a gond. A lakosság egy része szerint ugyanis a községhá­zán dolgozók - élükön a pol­gármesterrel - túlságosan is el vannak látva. Mármint pénzzel. Ez a községi kör­nyezet- és faluvédő egyesület tagjának a véleménye. Az igazság eltitkolásával, a nyil­vánosság elnémításával, a la­kossági vélemények befoga­dásának teljes hiányával vá­dolja a község önkormányza­tát. Ha majd az önkormányzat is megszólal, az lesz ám a küzdelem! Talán még hajnali párbaj is lesz az erdőszélen. Egy ember a „vezérekből”, egy a „népből” küzd meg, lesznek párbajsegédek, bírák, egyebek. Kérdés, meg tud­nak-e egyezni a fegyver- NEMben. Szerintem NEM. Erdőkürt Ehelyütt most KÜRTölték világgá: a polgármester egy jöttment! S különben is: nincs vasútállomásuk, iparuk, gyógyszertáruk, s még le­hetne sorolni. Vajon elsor­vad-e a falu emiatt? Csak tájékoztatásképpen: a polgármesternek végképp nem róhatok terhére e hiá­nyok. Példának okáért Sós- hartyánban, Endrefalván, Szécsényfelfaluban sincs se vasút, se villamos, se metró. De Salgótarjánt se irigyelje a derék erdőkürti lakosság - mert a megyeszékhely épp amiatt taszította önmagát a kétségbeesés örvényébe, mert van ipara. S ha igaz volt az, hogy ,ápar nélkül a nemzet félkarú óriás”, a mai nemzet viszont iparával együtt fél­karú. Az „óriás” megfogal­mazással viszont már vitat­koznék ... Balázs József Megyénk legöregebb autója Fábián László balassagyarmati lakos a megye egyik legrégebbi autójával rendelkezik. Az 1950-ben gyártott Skoda Colonia sze­mélygépkocsi még most is üzemképes. Az Ipoly-parti város la­kója - aki a harmadik tulajdonos - naponta használja a negyven­két éves „matuzsálemmet”. -Fotó: Rigó­A tüntető felelőssége Valószínűleg a történelemből ismert vér­fürdők miatt tartok a tüntetésektől. Április 25-én tüntetés lesz Budapesten. A rendőrség nem készül tömegoszlatásra - nyi­latkozta egy illetékes. Most demokrácia van. Szólásszabadság is. Mindenki mondhat, amit akar. Felelősséggel és anélkül. Most a „ha­rag napja lesz”. Most „a megbékélés napja .lesz”- Most „a lehetőségek napja lesz". Csak provokátorok napja ne legyen! A tüntetés fenyegetése több mint egy éve fejünk felett lebeg. Felelős honatya „patak- vérről” beszélt. Ez aggaszt. Szeretném elfe­lejteni. Szeretném azt hinni, hogy véletlen el­szólás. Szeretném, ha tüntetnek, méltósággal tennék. Úgy, mint az egészségügyi dolgozók márciusban. És legalább olyan szervezetten, nem engedve a kívülálló provokálóknak. Van rá esély, hogy így legyen. De arra is, hogy a taxisblokád anarchiáját lássuk vi­szont. Esetleg egy ellentüntetéssel együtt, ugyanott, ugyanakkor. Ez lenne a felelőtlen­ség magasiskolája. Mert elég egy elcsattanó pofon, és elszabadulnak az indulatok. Mi van, ha a skinheadek megjelennek ezt a tüntetést is „támogatni”, mint a március 15-it a tv-székház előtt? Vajon lesz-e valaki a szervezők közül, aki elhatárolja magát - és a tüntetőket - a neonáci elveket vallóktól? Úgy, ahogyan sokan elvárták a tüntetés szervezőitől 15-e után, de azóta is hiába. A szervezők jelenleg nem egységesek. Egy párton belül több csoport is van. Egy százez­res tüntetés - ennyi résztvevőt várnak!- egy­séges szervezést kíván. A résztvevők döntő többsége egyszerű, becsületes ember lesz, telve 40 év sérelmével. És a sértett ember könnyen provokálható. Urak! Mi lesz? Remélem, békés tüntetés. Provokátorok és „patakvér” nélkül. Az embereket utcára vinni hatalmas fel­elősség. Csak nehogy másnap a felelőst kell­jen keresni! (-sik-) ~i'Z. Szeptembertől új iskolamodell a Csizmadia úti iskolában / Értékközvetítés és képességfejlesztés Az elmúlt évtizedek „egyen- tanítása” után egyre több isko­lában tapasztalhatjuk, hogy a pedagóguskollektíva új mód­szerekkel próbálja nevelni az if­júságot, új oktatási formákat ke­resnek a tananyag elsajátíttatá­sára. Bár az intézmények anyagi lehetőségei szűkösek a sokat szidott, sokat sajnált ám eléggé soha el nem ismert taná­rok lelkesedésükkel, tenniaka- rásukkal igyekeznek pótolni a materiális hiányosságokat. Valami hasonló történik most a salgótarjáni Csizmadia úti Ál­talános Iskolában is, ahol ez év szeptemberétől az első osztá­lyosok úgynevezett „értékköz­vetítő és képességfejlesztő” is- kolamodellben kezdhetik meg ismerkedésüket a tudományok­kal. A program lényegéről, a ta­nítás e formájának lehetőségei­ről, az iskola nemrégiben kine­vezett igazgatónőjével, Somo- gyiné Quallich Lenkével be­szélgettünk.- Mit is takar a fent említett elnevezés?- Az értékközvetítő és képes­ségfejlesztő programunk leg­fontosabb alapelve, hogy min­denki tehetséges valamilyen te­rületen, így minden gyermek­nek változatos tevékenységet, tanulási, fejlődési lehtőséget kell biztosítani. Ennek megfele­lően a gyerekek életkorának, érdeklődésének megfelelően változatos cselekvési lehetősé­gekkel biztosítjuk a képességek fejlesztését. A sokféle változatos tevé­kenységgel nem túlterhelni akarjuk a gyerekeket, hanem alkalmat teremteni a bennük rejlő lehetőségek kibontakozta­tására. Száműztük az ismeretek reprodukálását igénylő lecke­szerű felmondást, a tanulókat bátorítjuk az önálló produktum létrehozására és az önkifejezés, az önálló alkotás változatos formáinak kipróbálására.-Ez megvalósítható a ha­gyományos tantárgyi, tanórai struktúra keretein belül?- Ennek az iskolamodellenek - amely hangsúlyozom nem kí­sérlet, hanem egy kidolgozott alternatív program - alapelve a differenciálás. Ezért a diákok csoportokban tanulnak, asze­rint, hogy melyik tevékenységet milyen gyorsan képesek elsajá­títani, illetve milyen nehézségű feladatokat tudnak megolani. A Csizmadia iskola egy viszony­lag kis intézmény, változatos tanulói összetétellel. Olyan módszert kellett tehát találnunk, amely lehetőséget ad arra, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek és a nagyon jó képességűek egyaránt eredményeses fejlőd- hessenk. Erre alkalmas a cso­portokra való bontás, ami per­sze nem állandó, illetve a kü­lönböző tevékenységek elsajátí­tásának szintjétől függ.- Hogyan változik a gyerekek tanrendje?-A tantárgyi rendszert úgy építettük fel, hogy ezen keresz­tül megvalósíthassuk kitűzött céljainkat. Az anyanyelvi prog­ram keretében például a gyere­kek nemcsak írást, olvasást, fo­galmazást tanulnak, hanem ön­ismeretet, önművelést, gyorsol­vasást is. Ezen kívül hangsúlyt fekte­tünk s kommunikációs képessé­gek fejlesztésére és a szép be­széd elsajátítására. Természetesen szerepelnek az órarendben a hagyományos tantárgyak, mint a matematika, a testnevelés, de vannak speciá- lian fejlesztő fogalkozások is: bábozás, barkácsolás, néptánc. Felsőbb osztályokban ez a kör tovább bővül, a tanulók egye­bek mellett foglalkozhatnak néprajzzal, színjátszással. Újszerű az is, hogy a tanórák 20 percig tartanak, alkalmaz­kodva az életkori sajátosságok­hoz a tantárgy jellegéhez. Két csoportban két padagógus fog­lalkozik egyszerre a gyerekek­kel. Tehát például míg az egyik csoport bábozik, a másik táncol, majd cserélnek.- Lesz-e lehetőség nyelvtanu­lásra?-Intézményünkben a gyere­kek az angol, német és orosz nyelvet választhatják. Hogy mikor kezdik el tanulni, ez ugyancsak egyénenként válto­zását. Van aki második, van aki harmadik ostályban kezdheti az idegen nyelv tanulását. Az okta­tás a hatékonyság növelése ér­dekében kis létszámú csopor­tokban történik.- Vajon ezeknek a szép el­képzeléseknek a megvalósításá­hoz megvannak a személyi felté­telek is?- Kollégáim teljes mellszé­lességgel álltak emellé a prog­ram mellé, s nem kis erőfeszíté­seket tettek annak érdekében, hogy elsajátítsák a megfelelő pedagógiai módszereket. Hat­vanban működik az Új Magyar Iskoláért Egyesület regionális központja, ahol foglalkoznak ezzel a programmal, s ahol többször jártunk tapasztalatcse­rén. Ezen kívül segítséget ka­punk a karancslapujtői, a pász­tói és a jobbágyi iskoláktól is, ahol már működik ez a modell. A mi szerény eszközeinkkel szeretnénk elérni, hogy a gye­rekeknek ugyanolyan színvo­nalú oktatást biztosítsunk, mint az úgynevezett nagy iskolák, és ezzel a sajátos tanítási formával megfeleljünk a szülők egyre fo­kozódó elvárásainak. Ozsvárt Tamás

Next

/
Oldalképek
Tartalom