Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-10 / 59. szám

6 HÍRLAP HIRDETÉS - MOZAIK 1992. március 10., kedd Mély fájdalommal tudatjuk, hogy N TÓTH JÓZSEF (garázsmester) hamvasztás utáni búcsúztatása 1992. március 11-én, szerdán 15 órakor lesz Nagy bátony ban a maconkai temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Drága édesanyám özv. BARTÓK LAJOSNÉ sz. Grósz Etel Teréz 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1992. március 11 -én, 14.30 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. LÁNYA ÉS A GYÁSZOLÓ CSALÁD (2111) Változnak az angolok szokásai Mikes György, az angol életmód rejtelmeinek ismerője egykor azt írta, hogy „az euró­pai népeknek nemi életük van, a briteknek pedig ágymelegítő pa­lackjuk”. A londoni lapokban közölt legfrissebb közvéle­ménykutatásból azonban kide­rül, hogy ez már rég nem igaz. Szerintük ugyanis a britek a leg­jobban a könyvet kedvelik az ágyban. A megkérdezettek 51 száza­léka vallotta, hogy elalvás előtt a legjobb olvasni. A jó álmot adó tényezők rangsorában a forró fürdő, majd a szexuális élet, a tévénézés és az alkohol következik a brit állampolgárok számára. Eltérőek a szokások foglal­kozás szerint. A tűzoltók és a mentősök szerint a nemi élet a legjobb elalvás előtt, a rendőrök az erős szeszeket, a kórházi nő­vérek pedig az olvasást részesí­tik abszolút előnyben. A tanul­ság? Brit tűzoltó és kórházi nő­vér házassága nem kecsegtet semmi jóval. Mi lesz az üzemorvosi rendelők sorsa? Még nem tudni: ki adja a fizetésüket Mi lesz az üzemorvosi rende­lők sorsa? A vállalatok egy ré­sze tönkrement, vagy kisebb egységekre szakadt, nem akar­ják és sok esetben nem is tudják fenntartani a rendelőket. Egyébként is az új elv: aki be­teg, menjen a körzeti, vagy a házi orvoshoz. A gazdasági hát­terű gondokhoz csatlakozik egy másik, szintén az üzemegész­ségügyet érintő javaslat: egyér­telműen határozzák meg a szol­gálat feladatát, amely ezentúl foglalkozás-egészségügy néven működik tovább. A Népjóléti Minisztériumban dr. Slezák Zita osztályvezetőhe­lyettes foglalkozik ezzel a bete­geket, orvosokat egyaránt érintő kérdéskörrel.- Három évvel ezelőtt csatla­koztunk a genfi székhelyű Nemzetközi Munkaügyi Hiva­tal egyezményéhez, s ebből kö­vetkezően az állam vállalja, hogy a hazai feltételeknek és gyakorlatnak megfelelő nem­zeti politikát alkalmaz az üzem­egészségügyi szolgálatra vo­natkozóan, és azt időszakonként felülvizsgálja. Ez az egyezmény kiköti azt is, hogy időről időre egyeztessék az álláspontokat JÁRMŰTELEP bérbeadja Balassagyarmat, 2660. Felszabadulás út 52. sz. alatti telephelyét és a rajta lévő faházat. A telephely bekerített, a telek nagysága 2500 négyzetméter, faház alapterülete 36 négyzetméter, közművesített. Érdeklődni lehet személyesen a Posta Járműtelep (Bp. XIV. kér. Egressy út 35-51. sz.) Dávid Józsefné gazdasági irodavezetőnél (Irodaépület, III. em. 308.) vagy telefonon a 252-6222/185 mind a munkáltatókkal, mind az érdekképviseletekkel. Ennek szellemében tehát szó sincs megszűntetésről, sokkal inkább arról, hogy az egészségügyi szolgálat valóban azzal foglal­kozzon, amiért létrehozták. Va­gyis: ne vállalja át az alapellá­tást, és ne csak táppénz ügyek­kel bíbelődjön. E helyett vé­gezze el az alkalmassági vizsgá­latokat, derítse fel az egészségre káros munkahelyeket.-Mi történik, ha a munkál­tató pénz hiányra hivatkozva föl akarja számolni az üzemegész­ségügyi szolgálatot?- Reméljük, hogy erre sehol sem kerül sor. A társadalombiz­tosítás idei költségvetésében szerepel az üzemorvosok béré­nek finanszírozása. A jövőben pedig a vállalatokat is érdekeltté lehet tenni azzal, hogy a foglal­kozás-egészségügyre fordított költségeket az adóalapjukból le­írhatják.- Hogyan fogadják az orvo­sok a tervezett változásokat?- A fogadtatás vegyes, sokan megértik, mások elutasítják. Képzésükről, továbbképzésük­ről és a foglalkozás-egészség­ügyi hálózat szakmai irányításá­ról és ellenőrzéséről a tiszti fő­orvosi szolgálat gondoskodik majd. Jelenleg a legnagyobb prob­léma: jövőre ki fizeti majd a szolgálat dolgozóit? Az egész­ségügy átszervezésének máso­dik lépcsőjében válik idősze­rűvé a szolgálat működési felté­teleinek megteremtése. r~. Itta privatizáció! Árverési Hirdetmény AzÁllami Vagyonügynökség megbízásából a Nógrád Kereskedelmi Részvénytársaság azalábbi 7 üzletét árverésen értékesíti 1992. április14-én9órakorazalábbi kikiáltási árakon A bolt megnevezése jelenlegi profilja Címe Kikiáltási ár Privatizációs költség * 308.sz.-divatáru bolt­Balassagyarmat 380.000.­80.000.­(bérleti jog) Rákóczi u. 40. 349. sz. Gázcseretelep Salgótarján, 480.000.­90.000.­(bérleti jog) Erdész út 385. sz. vegyesiparcikk bolt Bátonyterenye, 2.670.000.­270.000­(tulajdonjog) Rákóczi u. 16. 395. sz. háztartási bolt Bátonyterenye 390.000­100.000.­(bérleti jog) Népköztársaság u. 41. 386. sz. bútorbolt Bátonyterenye, 2.100.000.­230.000.­(tulajdonjog) Rákóczi u.53. 391.sz. vegyesruházati bolt Bátonyterenye, 370.000­100.000­(bérleti jog) Népköztársaság u. 47. 393. sz. autóalkatrész bolt Bátonyterenye, 1.140.000.­180.000.­(tulajdonjog) Béke u. 29. Az árverések helye: Salgótarján, Rákóczi u. 194. Tanácsterem Azárverésen résztvevők anonimok maradnak. AzárverésrejelentkezésfeltételeakikiáltásiárS%-ának megfelelő bánatpénz, melyet látra szóló betétkönyvben kell letétbe helyezni 1992. április6-ig, Salgótarján.Rákóczi u. 194. szám alatta pénztárosnál. (Pénztári órák: mindennap 10-15 óráig). További információt ésírásbeli tájékoztatást az értékesítésre kerülő üzletekről azárveréstbonyolító Nógrád Kereskedelmi Rt. közgazdasági osztályvezetőjétől - PintérnéVajvoda Katalin-kaphatnak. Telefon: (32)17-166. A vételárból ezen költségre nem vehető igénybe a kedvezményes kamatozású hitel és részletfizetési kedvezmény. J SALGOTARJANI KOHÁSZATI ÜZEMEK eladja vagy hosszú távon bérbeadja a felsorolt létesítményeket az alábbi feltételekkel. A Művelődési ház részét képező:- kiválóan felszerelt 1000 adagos konyha, hozzátartozó 150 fős étteremmel, kiszolgáló helyiségekkel, összesen 550 négyzetméter alapterületen. Irányár: 2.500.-Ft/négyzetméter/év- emeleti szintjén három önálló -110 négyzetméter, 100 négyzetméter és 60 négyzetméter - helyiségeit. Irányár: 4.OOO.-Ft/négyzetméter/év -400 személyes mozi-színháztermét a kiszolgáló helyiségekkel (külön megállapodás szerint). A szolgáltató épületegységben lévő bemutatótermet- 40 négyzetméter önálló helyiség, mellékhelyiségekkel Irányár: 4.000.-Ft/négyzetméter/év A vállalat területén- 4, egyenként 800 négyzetméter területű elkerített külön bejáratú telephely-ipari, szolgáltatói tevékenységre - rajta lévő 70-100 négyzetméter alapterületű épületekkel egyedi megállapodás szerint. Munkásszállójában-Önálló garzon lakrészeket és szobahelyiségeket lakás céljára 20-40 négyzetméteralapterületen. Irányár: 120.-Ft/négyzetméter/hó A létesítményekre vonatkozó információt a vállalat igazgatási osztályán SmelkóSándor ad. Salgótarján, Acélgyári út 63. Telefon: 16-466/17-30 mellék. f NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP k HIRDETÉSFELVÉTEL A SAJTÓHÁZBAN Hétfőtől péntekig 8-tól 18 óráig, szombaton zárva. 8.OO-tól 16.30 óráig a földszinti hirdetésfelvevő irodában, 16.30-tól 18.00 óráig az I. emeleti portán. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel.: (32) 16-455, Tel./Fax: (32) 11-504, Telex: 22-9109 | JÁRMŰ | KO-s Lada eladó. Balassagyarmat, Arany J. u. 13. (2062) UTÁNFUTÓ eladó. Vizslás, József A. u. 20., 16 óra után. (2058) ELADÓ E 516 kombájn, esztergapad, pétisószóró. Érdeklődni: 60-158-72 tel. Mátraszőlős, Tanács út 9. Csere is érde­kel. (2064) SKODA 105 S elől sérült, egyéves mű­szakival, áron alul eladó. Megtekinthető: Balassagyarmat, Mikszáth u. 71. Tel.: 35/10-277 ugyanitt 40 1-es oxigénpa­lack is eladó. (1941) "0" km-es 1500-as Lada eladó. Salgó- taiján, Felszabadulás út 6.1/1. (2096) | INGATLAN | KISTERENYÉN közművesített telek eladó. Érd.: 16-tól 53-017 telefonon. (2090) SALGÓTARJÁNBAN a Gorkij krt-on kedvező áron eladó 58 négyzetméteres, 1 + 2 félszobás, erkélyes, telefonos, te­hermentes öröklakás. Érd.: 32/17-151. (2094) SALGÓTARJÁNBAN 54 négyzetmé­teres, 2 szobás, kábeltévés lakás áron alul eladó. Érdeklődni lehet: Rákóczi u. 198. Lem. 13. (2060) 1 + fél szobás, étkezős lakás készpénzért eladó. Salgótarján, Déryné u. 5. fsz. 1. (2054) A Füleki úton vagy a Beszterce környé­kén kertes családi házat vásárolnék. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: a 17-521-es telefonra kérek. (2057) KOMFORTOS családi ház nagy kerttel sürgősen eladó. Érd.: Percze János, Nóg- rádszakál, Rózsadomb 41. (2028) KÉTSZINTES, összkomfortos családi ház eladó. Sóshartyán, Megyeri út 29. (2082) ELADÓ ház Kazáron. Árpád út 9. Ér­deklődni: ugyanitt délután. (2070) CSILLAGHÁZ környékén garázst ven­nék. Érd.: egész nap. St., 10-362-es. (2074) 3 szobás, kertes családi ház eladó. Salgó­tarján, Rákóczi út 171. (2077) LAKÁS céljára alkalmas üdülő és kertes családi ház részletfizetési kedvezmény­nyel olcsón eladó. Telefon: 32/10-767. (2079) ADÁSVÉTEL MÚLT századi és század eleji bútorok, értékesebb festmények, vitrin és egyéb dísztárgyak, ezüst tárgyak készpénzes vétele. T.: 32/11-050. (1847) ROTTWEILER kölyökkutyák eladók. Cím: Somoskőújfalu-Eresztvény, Dub- ravszky, Napsugár felett. (2098) KORAI gyökeres Fl-es feketeribizli-tő eladó. Hasznos, Alkotmány 72. (2093) VETŐ és étkezési burgonya eladó. Ba­lassagyarmat, Arany János u. 13., Tresó. (2063) FAIPARI kombinált gyalugép 500-as eladó. Tar, Ady E. út 2. Érd.: egész nap. (2066) VADÁSZFEGYVEREK eladók FÉG 16 BOCK IZS 12 dupla. Tel.: 32/17— 202. (2051) ZONGORA 10.000,-Ft-ért eladó. Nóg- rádmegyer, Orgona út 32. (2017) KIVÁLÓ vérvonalú fekete törpe Schna­uzer kiskutyák továbbá Lada kombi al­katrészek eladók. T.: 35/12-185, este. (1939) | ÁLLÁS | ÉRETTSÉGIZETT, gépimi tudó ügy­intézőt keresünk. Jelentkezés: rövid öné­letrajzzal a salgótarjáni kiadóba "Sárga­rózsa" jeligére. (2018) FIATAL eladót keresünk divatáru üzle­tünkbe. Jelentkezés: rövid önéletrajzzal a salgótarjáni kiadóba. Jelige: Sztreccs". (2019) SZAKKÉPZETT eladókat élelmiszer- boltomba felveszek. Érdeklődni: este 6 óra után: Dunai Ferenc, Salgótarján, Áp­rilis 4. krt. 90. (2021) JÓ lehetőség: kötetlen, főállású munka­körbe érettségizett, gk-val rendelkező munkatársat keresünk Salgótarjánból vagy Salgótarján környékéről. Fizetés + kilométerpénz. Önéletrajzos, lehetőleg telefonszámos levelét: 1631. Bp. Sasha­lom Pf.: 144—re várjuk. (1905) PÉKET keresek, aki magyar kemencén tud dolgozni. Bér: megegyezés szerint. Cím: Sramkó Illés, Bátonyterenye, Fo­dor út 19. (1998) EGÉSZSÉGÜGYI felsőfokú végzett­ségű, jó fellépésű, gépkocsival rendel­kező területi képviselőket keresünk svájci gyógylámpa jutalékos értékesíté­séhez. Telefon: (1)— 183—62—36, munka­időben. (2085) | VEGYES | 190/30/80 szőkésbarna, kék szemű fiata­lember, társaság hiányában keresem ma­gas, kékszemű lány ismeretségét. Kézzel írott, fényképes bemutatkozó leveleket a kiadóba kérek "Horizont" jeligére. (2088) 33/165 cm magas, húsipari szakmunkás, nőtlen, házasság céljából megismer­kedne korban hozzá illő lány, özvegy vagy elvált asszonnyal. Egy gyermek nem akadály. Saját szőlőmben termelt bor eladásával foglalkozom - üzleti gya­korlattal rendelkezők előnyben. "Gyöngyvirág" jeligére a pásztói taka­rékszövetkezetben. (2065) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó rész­letre is! Salgótarján, 32/17-758. (1866) RÓZSÁKAT, gyümölcsfákat, dísznö­vényeket ismertető, színes katalógusun­kat, kérésére, díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Szálkái Kertészet, Budapest VL, Andrássy 8. (1141) MAGÁNSZEMÉLYEK, közületek! Fűrészelt cser-akácfa 260.-Ft-ért, szék­völgyi darabos szén 370.-/q és dió 340- Ft/q kapható. Salgótarján, Külső- pálya­udvarnál. (2078) A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelőséget nem vállal. r I i mOBIIITAf Jármű- őt fllű/zciki Kcrc/kedelmi Rt. alkatré/zek értéke/ílé/ére ÜGYflÖKI mUDKÁRA i l önálló vállalkozókat kere/ nógrád megye területére. Díjazó/: ti/zta jutaléke/ rend/zerben. Feltételek: - vállalkozói igazolvány.- jármű-alkatré/z értéke/íté/en /zerzett gyakorlat.- határozott feliépé/, jó tárgyaléké/z/ég.- zaját gépkoc/i. A jelentkezé/eket - a megjelené/t követe 10 napon belül - kézzel írott /zakmai önéletrajzzal az alábbi címre kérjük: mOBIIITflf Jármú-é/ fllú/zaki Kere/kedelmi Rt. HM. Budape/t. Hamz/abégi út 37. Személyzeti ét Szociálpolitikai O/ztály. "1 I 1 E 1 I I MJ5) ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom