Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-07-08 / 57. szám
6 HÍRLAP HÉTVÉGI MAGAZIN 1992. március 7-8., szombat-vasárnap Megoldódott a leguán rejtélye Dél-Amerika része volt a Csendes óceáni szigetvilág A legújabb kutatások közelebb hozták a tudomány egyik nagy rejtélyének a megoldását: végre tisztázódott a Galapa- gosz-szigetek geológiai kora és az ottani állatvilág fejlődési foka közötti látszólagos ellentmondás. A Csendes-óceáni szigetecskék az emberi tudás történetében jelentős helyet kaptak: A Galapagosz-szigetek madarainak és állatainak látványa ébresztette ugyanis Charles Darwin angol kutatóban azokat a gondolatokat, amelyekből fejlődéselméletét kifejlesztette. Egy körülmény mégis zavarta a képet. A szigetek kétmillió évesek, így túl fiatalok ahhoz, hogy ott olyan teremtmények születhettek, mint a leguá- nok, amelyek a szigeteket és a környezetükben lévő tengert benépesítik. Olyan fajtákról van szó, amelyek sehol máshol a világon nem léteznek. A szigetek leguánjainak közös őse van, egy úszni tudó őshüllő, amely egykor Dél-Ame- rikában élt. Galapagosozon két különböző fajta fejlődött ki: az egyik inkább vízben él és ott algákat legel, a másik szinte kizárólag a szárazföldön lakik és kaktuszokkal táplálkozik. Az, hogy Galapagosz leguánjai rokonságban állnak Dél-Amerikában élő hüllőkkel, eddig érthetetlen volt, mivel már 9-10 millió évvel ezelőtt el kellett válniok egymástól. A tudósok most a Galapagosz-szigetek és az amerikai szárazföld között az óceán fenekén olyan új bizonyítékokat - lekerekített bazaltdarabokat, kavicsokat - találtak, amelyekből arra következtethetnek, hogy ott egykor szárazföld emelkedett ki az óceánból. Ez a föld évmilliókkal ezelőtt víz alá került és egyre mélyebbre süllyedt. A Galapagosz-szigetek közelében ma is megtalálható a Car- negie-hátság. Ebből tenger alatti hegyek emelkednek ki. A kutatók szerint ezek lehettek egykor azok a szigetek, amelyeken először partra szálltak különböző, Dél-Amerikából érkező állatok, így például a ma élő leguánok elődei is. Az elsüllyedt csúcsok korát kilencmillió évre becsülik, s éppen ez felel meg a leguánok megjelenésének. Egyértelmű tehát, hogy a mostani leguánok ősei Dél-Amerikából kerültek a mai Galapagosz-szigetekre, ami nemcsak a sziget állatainak eredetét, hanem a Galapagosz és a Dél-amerikai szárazföld közötti geológiai kapcsolatokat is megerősít. S ez az utóbbi sem kisebb szenzáció az előbbinél. Pénzügyi támogatást várnak az amerikai kutatók Védekezés az aszteroidák ellen (FEB)Ha bolygónkhoz közeledik egy aszteroida, a tudósok rögtön azt számítják, milyen pályán halad, nem ütközik-e össze a Földdel. Igaz, ennek valószínűsége 1 000 000 az egyhez, de ha megtörténne, a becsapódás olyan erejű lenne, mintha egymillió - Hirosimára ledobott - atombomba robbanna fel. Miért foglalkoznak ezzel a problémával olyan intenzíven a tudósok? Azért, mert az aszteroidok, magyarul kisbolygók Nap körüli pályája a Mars és a Jupiter pályája között húzódik. Feltételezik, hogy a nagy tömegű Jupiter ezeket az égitesteket a Nap irányába taszítja, s ekkor keresztezhetik a Föld pályáját. Ilyen esetben következhet be az öszeütközés. Egy tíz tonnás tömegű kisbolygó becsapódásakor negyvenszer nagyobb átmérőjű krátert ütne a Földön, mint magának a becsapódó testnek az átmérője. Erre vannak tapasztalatok is. Előfordult, hogy az egy kilométer átmérőjű kisbolygó 40 kilométeres krátert vágott, szerencsére lakatlan helyen. Ezeknél sokkal nagyobb lehetett az a test, amelynek becsapódása mintegy 65 millió évvel ezelőtt történt — a kutattok eddigi feltételezései szerint -, s a szauruszok kihalását okozta. A csillagászok legutóbb 1991 január 18-án közép-európai idő szerint 18 óra 19 perckor fedeztek fel egy kisbolygót, amely veszélyesen közel, 170 ezer kilométer távolságban száguldott el a Föld mellett. Mindez érthetővé teszi, hogy az amerikai csillag- viszgálókban úgynevezett automatikus kereső program működik, amely számítógépiek segítségével figyeli, felismeri és rögzíti az aszteroidák mozgását. A nagy kérdés, hogy mit tehetünk akkor, ha kiderül, hogy valamelyik kisbolygó a Földdel ütköző pályán halad. A tudósok kiszámították, hogy egy kilométer átmérőjű kisbolygó pálya- módosításához olyan robbanóerőre lenne szükség, mint amivel a már említett „hirosimai atombomba” rendelkezett. De önmagában még ez sem lenne elegendő, mert az esetleges összeütközés előtt legkevesebb hat héttel már be kellene indítani a védőakciót. Mindezek ellenére az amerikai űrkutatók azt szeretnék, ha kellő pénzügyi támogatás birtokában 1996- -ban megindíthatnák az aszteroidákkal kapcsolatos kutatási programjukat, amelyet legkevesebb 20 évre terveznek. UFO-lesen A maja nép találkozott földönkívüliekkel? A maják vitathatatlanul fejlett civilizációja a tudósokat származásuk és fejlett csillagászati tudásuk tekintetében a legfantasztikusabb elképzelésekre, magyarázatokra késztették. Ezen elképzelések legérdeke- sebbike az, amely szerint az ősi maja nép találkozott az "istenekkel" avagy földönkívüli lényekkel, akik tudásukkal segítették őket. Már az első kutatók, akik a múlt század közepén nagy nehézségek árán jutottak el a Yu- caton dzsungel nehezen megközelíthető helyeire, fantasztikus és csodálatos kincsekről szóló hírekkel tértek haza. Az expedíciók indián vezetői áthatolhatatlan bozótokon éles késekkel vágtak utat maguknak. Veszedött. Az építmények ilyen különleges elhelyezkedése a tudósok számára asztronómiai értelmet sejtetett. Ez a feltételezés be is igazolódott, amikor teodolitok segítségével megállapították, hogy a piramis és a három templom egy hatalmas napórát alkot. Vagyis az épületegyüttes elrendeződése olyan, hogy a piramis tetejéről nézve napfordulók idején a Nap a templomok sarkainál látszik felkelni. A csillagászat tudománya és a naptár ismerete a papok kiváltsága volt, akik egyben e tudás birtokában nagy hatalomra tettek szert a tudatlan nép felett. Honnan ez az óriási tudás? A kérdés annál is inkább érdekes, mert a maja kultúra, mint láttuk, Tikal, a maja város delmes hágókon, hasig érő sárban, csúszós sziklákon, agyongyötörve érték el az első maja építményeket. Az eléjük táruló látrványra még a legmerészebb álmaikban sem gondoltak. A bonyolult mintázattal és faragással díszített épületek egy magasrendű civilizáció hagyatékai voltak. A maják naptára az általunk használt Gergely-féle naptárnál is pontosabb volt. Ez már önmagában is egy megrendítő tény. Feljegyzéseik jóval az időszámításunk előtti időktől kezdve folyamatosak voltak, egészen a spanyol hódításig. Matematikai tudásuk is elképesztő fejlettségről tanúskodik. Nagy számokkal dolgoztak. Ti- zenkétjegyű logaritmusokkal számoltak, és sikerült eljutniuk a nullához, ami egészen kivételes elvonatkoztató képességet tételez fel. A számoknak helyiértéket is adtak, így tízjegyű számokat is ki tudtak fejezni pontok és voigen magas színvonalat ért el, ugyanakkor még nem fedezték fel sem az ekét, sem a kereket, nem voltak igavonó állataik, és nem ismerték a boltívet sem. Még rejtélyesebb az - a népek történetében például egyedülálló jelenség -, hogy i.sz. 600 körül ez a nép látszólag minden ok nélkül otthagyta tökéletesen kiépített városait és elvándorolt több száz kilométerrel északra, új hazát keresni. A történelem nem ismer olyan népet, amely a majákat elűzhette volna hazájukból. Bár születtek e jelenségre magyarázatok: a megművelhető földek évről évre egyre jobban eltávolodtak a várostól, mert a sovány, kősziklás erdei talaj igen hamar kimerült. A földművelő parasztság pedig követte a visszavonuló őserdőt egészen addig, amíg a nagy távolságok és a kimerült talaj miatt munkája lehetetlenné vált. Bekövetkezett az éhség kora, ezért kénytelenek voltak új, gyűjtsön bizonyos kozmikus energiát. Az üvegházat úgy is tervezik, hogy a napsugarak derékszögben essenek be, ahhoz hogy az infravörös sugarak maximális melegítő hatását elérjék az építmény belsejében. A piramis falait is úgy építették, hogy maximálisan továbbítsa a „biokozmikus energiát.” Mindezt az állítását bizonyos jelenségek alátámasztják. Például a nagy piramisban talált búzaszemek, melyek tartályokban vagy a padlón voltak, ötezer év után, amikor nedves közegbe tették őket, azonnal kicsíráztak. Ez azt jelenti a fizikus szerint, hogy a piramis energiajelenségei fenntartják az „életerőt” a szervezeten belül. A maja hagyatékok között olyan ékírásos táblákat találtak, melyek a Vénusz fázisait mutatják. Gondoljuk át, ezt az ismeretet mi az agyagtáblák vésése után háromezer évvel később szerte az országban mindenütt megjelent kőbe faragott jele. Majd hatalma tetőpontján, amilyen váratlanul jött, olyan hirtelen tűnt el az emberek szeme elől. Talán fehér ember lehetett? Egy azték kéziraton szakállal ábrázolják, holott a maják eltávolították arcukról a szőrt! Dä- niken szerint Cuculcan az űrből érkezett. Bizonyítékként Palen- que csodálatos kőreliefjét mutatja be - ami Cuculcan sírjának fedőlapja is egyben. Däniken így értelmezi a doborművet: „Egy ember ül egy űrkabinban. Láthatóan el van foglalva a műszerek figyelésével. Kezei kapcsolókon vannak, a lába pedig egy pedált működtet. És a kabin végében jól felismerhető fúvó- kákat látunk, amiből lángok törnek elő. Amint látjuk, testtartása jellemző az űrhajósokéra, s az öltözéke is olyan célszerű, mint a mai űrhajósoké. Az ülés szereztük meg. Ezek a tények megdöbbentőek. Vajon honnét szerezték a maják ezt a hatalmas tudást? Erich von Danikén, aki csaknem húsz évvel ezelőtt a nagy vitát kiváltott filmjével robban be a köztudatba, műveiben arra keresi a választ, hogy milyen tudást és titkokat rejteget még az emberiség eddig fel nem derített őskorának története. Látványos filmjében - A jövő emerősen ki van párnázva. Ez a gyorsulás miatt van. Egy szerkezet, melyből „hősugarak törnek elő.” Ez a szenzációs dombormű már több évtizede ismert a szakemberek előtt. A legkülönbözőbb értelmezéseit olvashatjuk: vannak akik azt mondják, hogy egy főpap sírköve, aki áldozati oltáron ül, és melléből stilizált kukoricaszárak formájában az új élet tör elő. Mások A palenquei szarkofág (jobb) és annak mai értelmezése (bal) Däniken szerint nalak segítségével. Tudósai voltak a csillagászatnak. Naptáraikat nemcsak a Nap, hanem a Hold keringése alapján is számították, és a számítások eredményeit kőoszlopkra vésték. Épületeik határozottan mutatják a vallás kapcsolatát a csillagászattal. Városaik beosztása és a piramisok elhelyezkedése közt szoros kapcsolat van, ugyanis az épületek fekvése mindig szigorúan kelet-nyugati. 1928-ban Uaxactum nevű maja városban három, egymás mellett álló templommal szemben egy 15 méter magas különös piramist fedeztek fel, melynek teteje keskeny csúcsban végzőtermékeny hazát keresni. Vajon valóban ezzel a különös jelenséggel magyarázható a városok elhagyása? A maja piramisok titkait egy fiatal vállalkozó szellemű tudós, dr. Petti Flenegen a következőképpen értelmezi: „A piramisokon belül megmagyarázhatatlan dolgok történnek, de sajnos sehogy sem sikerült megállapítani, mik is a titokzatos hatóerők.” Néhány évig ezeknek az erőknek a hatásával foglalkozott. Felfedezte, hogy a piramis egyfajta kozmikus üvegház. Ezáltal mérhető a piramis forma rendeltetése, az hogy „megfogjon”, vagy belékeiben- bemutatja a naptár szerint épített dzsungelbeli városokat, melyeket -szerinte - a földi halandók az égből jött isteneknek építettek. Arra keresi a választ, hogy ki is volt valójában Cuculcan, más néven „Tollas Kígyó”, aki egyes tudósok szerint a maják fölött oly korlátlan hatalommal uralkodott. Történelmük legfontosabb forrása a Chilam-Balamkódex. Ebből a szent könyvből értesülhetünk arról, hogy valamikor régen egy idegen szakállas férfi jelent meg a maják földjén, akit Cuculcán- nak neveztek el, és halála után isteni rangra emelték. Templomok épültek tiszteletére, és állítása szerint a legutolsó palenquei királyt ábrázolja, aki éppen egy szörny nyitott szájába zuhan. A kőtábla alján látható lángokról a tudósok azt állítják, hogy esőisten stilizált szakállszőnyege. Hogy mit ábrázol a palenquei kőrelief? ]gy látszik, ez még talán a szakemberek előtt sem teljesen világos. S nem véletlen, hogy Däniken a dombormű értelmezésével kapcsolatos találgatásokról így vélekedik: „Olyan ez mint Ezékiel próféta kijelentése az Ótestamentumban. - „Az embernek szeme van a látásra, és mégsem lát.” V. Tana Judit
