Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-23 / 70. szám
4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1992. március 23., hétfő Félinformáció Hollókőről „Ez a ház nem az a ház” - címmel jelent meg egy rövid cikk a Nógrád Megyei Hírlap március 3-ai számában. A cikkhez tartozó felvételen a Hollókő, Kossuth út 114-sz. műemléki védettségű épület látható, melynek helyreállítását még 1988-ban kezdte meg a tulajdonos. A felújítás a várt műemléki támogatás elmaradása miatt többszörösen szünetelt, és a korai tavaszt sem látom garanciának a megkezdett munka folytatására. .. Tovább olvasva: a postamúzeum mása „viszont” nem költözik Párizsba, mert az ófalu legjellegtelenebb épülete, ráadásul nem is műemlék, és „ez a ház nem az a ház”, melyet érdemes lenne Párizsba vinni. Az UNESCO-palota udvarán egy átlagos hollókői háztípus épül modem építészeti megoldásokkal. Egyik épületnek sem lesz pontos hasonmása. A bemutató a kulturális világörökség fennállásának évfordulóján, ez évben rendezendő kiállításra készül, és a cikkben említett világkiállítás talán nem Franciaországban, hanem Budapesten lesz. A történeti hűség és a tárgyi igazság összekavarásából pedig ne akarjon senki hasznot húzni, sem itt, sem Pálfalván, sem Hollókőre utaztában, sem Párizsban, akár csak egy cikkhonorárium erejéig is. Fries Gyula Salgótarján * * * Az épület tulajdonosával - lévén budapesti lakos - eddig még nem sikerült kapcsolatot teremtenünk. Ami pedig a felújítás menetét illeti, bízzunk abban, hogy a korai tavasszal együtt a műemlékvédelmi hatóság anyagi támogatása is megérkezik. A párizsi hasonmás épülettel kapcsolatos, a helyi idegen- forgalmi hivataltól származó információnk tévesnek bizonyult - köszönjük Fries Gyula helyesbítését. (A szerk.) A tettest néven kell nevezni A szoborrongálás bűnügy A Salgótarjáni Városi Televízióban a két héttel ezelőtt Juhász István őrnagy úr -mint mindig - humorosan mondta el a - szerinte - nyilvánosságra hozható bűncselekményeket, melyeket egy hét leforgása alatt követtek el városunkban illetve környékén. Tette ezt olyan hangsúlyozással, mintha hülye gyerekeknek mesélne. Ezután kérte a nézők segítségét a bűnügyek felderítésében. Azt viszont megválogatta a „szóvivő”, hogy mit érdemel meg a „bugyuta” városi lakó, a feltárt esetekkel kapcsolatban. Nem emlékszem, hogy közölte volna a Kemerovo-lakóte- lepen - új nevén Fáy András körúton- elkövetett szoborrongálás tettesének a nevét, pedig már tudták. A rádió is bemondta, s az országos lapok megírták, hogy Jecsmenik Andor, vasrúddal felszerelkezve ment el dirib-darabra tömi az emlékmű üvegcsillagait, bosz- szúból azért, mert az Alkotmánybíróság elvetette a Zété- nyi-Takács féle törvényt. Vajon miért nem közölte a már felderített tettes nevét a rendőrség illetékese a megyei napilapban? Hogy minél kevesebben tudjuk meg az igazságot, és szidjuk a feltételezett fiatal rongálókat egy idegbeteg ember tettéért? 1956-ban a szobor- és emlékműrongálás, valamint dön- tögetés nemzeti ügy volt. A választási kampányhadjáratok köpönyegcseréi idején felháborító ügynek, 1992-ben viszont bűnügynek számít. Az ilyen tettest néven kell nevezni, mert ezt kívánja a város lakosságának közbiztonsága, a rendőr és civil közti őszinte kapcsolat, de nem utolsó sorban 1956 októberének népfelkelése, melyet most egyesek önkényes módszerekkel kívánnak meggyalázni. Az ilyen tetteket nem mentesíti még a börtönökben letöltött évekre való hivatkozás sem. Mező Sándor Salgótarján Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Bevétel - nem bevétel? A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvényt a parlament az elmúlt esztendő utolsó napjaiban alkotta, s bizonyos eltéréseket tartalmaz a többször módosított 1989. évi XLV. törvényhez képest. Az új személyi jövedelemadó törvény - a régivel ellentétben tágan - a magánszemély összjövedelme szempontjából határozza meg a bevétel fogalmát. E körben új rendelkezés az ingatlanok átruházásából, vagyoni értékű jogok alapításából, átruházásából, ilyen jogról való lemondásból és gyakorlásánk végleges átengedéséből származó jövedelmek adózására vonatkozó szabály is. Ennek értelmében az előbb felsoroltak átruházásából származó adóköteles bevételnek az a része, amelyet a magán személy saját, vagy a törvényben felsorolt közeli hozzátartozója részére, állandó lakóhely céljából lakás tulajdonjogának, haszonélvezeti, használati, vagy bérleti jogának megszerzésére fordít, mindaddig nem minősül bevételnek, amíg az ilyen módon szerzett lakás a magánszemély tulajdonában van, illetve a felsorolt jogokkal rendelkezik. A jogszabály intézkedett arról is, hogy mennyi az az időszak, amíg a magánszemély az átruházásból származó összeget az említett célokra fordíthatja. Ez az időszak lakásépítés és bővítés esetén az elidegenítés éve és azt követő 4 (négy) év, egyéb esetekben pedig az elidegenítés éve és az azt követő év. A szerzést változatlanul szerződéssel, használatbavételi engedéllyel kell igazolni és ha a jövedelmet hozzátartozó részére használják fel, igazolni kell a rokonsági fokot is. (forrás: Hj. 1992/2.) Olvasónk bővebb felvilágosítást személyesen, vagy az APEH-től kérhet. (Az APEH Nógrád megyei Igazgatóságának címe: Salgótarján, Pf. 185. 3101.) Dr. Verebélyi Sajnos van okom idegeskedni! Viszontválasz dr. Csekey Lászlónak Nekem és a szocialista pártnak sem stílusa az üzengetés. Ezért elöljárójában szeretném leszögezni, bármilyen időpontban, nyílt fórumon hajlandó vagyok dr. Csekey Lászlóval a meglévő politikai nézetkülönbségeinkről eszmét cserélni. Nem válaszcikke hangneme és stílusa miatt fogtam újólag tollat, hanem azért, mert vitapartnerem engem hanyagsággal, csúsztatással, a tények nem kellő ismeretével vádolt meg. A tényekről röviden. Egy: A koalíciós kormány nem idegeskedik. Szomorú, mert lenne miért. A gazdaságban recesszió uralkodik, 1991-ben több mint 10 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye, a mezőgazdaságot a két évvel korábbi 1,9 Mrd dolláros nettó exportőr állapotából a padlóra küldték. A munkanélküliek száma az év elejére elérte a 450 ezret, ami a munkaképes korosztályok 8 százaléka. Nem vitatható, hogy ennek egy része évtizedek „terméke”, de talán nem túlzás azt állítani, hogy jelentős része a kormány gazdaságpolitikájának „eredménye”. A privatizációból származó bevételeket a szocialisták javaslatának ellenére sem új munkahelyek teremtésére, hanem a megnövekedett központi államigazgatási költségek (a folyó költségvetési kiadások) finanszírozására fordítja. Kettő: Elfogadom és megértem, hogy Csekey doktor főállásban pszichiáter, nem politikus, és nincs kellő módja, ideje a politikai események nyomonkövetésére, elemzésére, értékelésére. Bizonyára így kerülte el figyelmét az MDF prominens személyiségének, Für Lajosnak a tv-ben elhangzott nyilatkozata, amely a baloldali veszély- lyel riogatta a magyar társadalmat. Tette mindezt akkor, amikor a közvéleménykutatások eredményei szerint az MDF korábbi népszerűsége a felére csökkent, a szocialista párt pedig megduplázta a korábbi tetszőéi indexét. Én ebből arra a következtetésre jutottam, megszólalt az urak fejében a vészcsengő: jó lesz odafigyelni a következő választásokon el lehet veszíteni a hatalmat. Válaszul riogatnak a baloldali veszéllyel (itt jegyzem meg, Csekey doktor is hasonlóan tesz, amikor sajátos érvrendszerét felépíti), illetve.- megpróbálják hatalmukat a létező legkiterjedtebb módon kiépíteni és megszilárdítani. Biztosan tévedek - a pszichiáter tudja is ennek a magatartásnak a mélylélektanát -, és a gazdaság, a banki szféra, az államigazgatás, a médiák, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, az igazságszolgáltatás területén zajló többfordulós választási kampányt csak álmodom. Terjedelmi okok miatt példaként csupán a megyei bírósági elnökök megválasztása körüli hercehurcát, a rádió és televízió elnökei elleni folyamatos támadásokat említem. Három: A megyei ügyekről szólva megkövetem és igazat adok Csekey doktornak, valóban tévedtem: a személyek kiválasztásában nem előzsűri, hanem utózsűri tevékenykedett. Mert minek nevezzem azokat a személyi döntéseket, amelyek egy részénél a kifejezetten szakmai megmérettetés szándékával nyilvános pályázatot hirdettek meg, majd a szakmai javaslatokat figyelmen kívül hagyva, más döntések születtek (megyei rendőrkapitány, megyei földművelési hivatal vezetője). A megyei hivatalok, hatalmi pozíciók esetében - bizonyára véletlenül kerülte el a válasz szerzőjének a figyelmét — én azt írtam az előző cikkben, hogy MDF-tagok, illetve MDF-hez közelálló személyek. A fenti két poszton túlmenően én még ebbe a kategóriába sorolom a tiszti- orvosi posztot (betöltője a hely- hatósági választásokon MDF-jelölt volt) és a KMB megyei hivatalának vezetőjét is, aki az MDF salgótarjáni szervezetének elnöki tisztét töltötte be korábban. Arról, hogy minden posztot demokratikus, nyilvános pályázat útján töltenek be, csak egy megjegyezni valóm van: a megyei sporthivatal vezetői posztára tudtommal nem íródott pályázat. Négy: A köztársasági megbízotti hivatalról ... Én nem az ott dolgozókat minősítettem. Biztos vagyok benne, hogy a rájuk bízott feladatokat lelkiismeretesen, jó színvonalon teljesítik. A véleményem szakmai és politikai minősítést tartalmaz, amely egyrészt abból táplálkozik, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a kormány berkein belül kidolgozás alatt áll az a koncepció, amely terület- és településfejlesztési jogosítványokat (ehhez járó anyagi erőforrásokat) kíván erre a hivatali rendszerre telepíteni. Még annyit e témakörhöz, hogy korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy azoknak a feladatoknak az elvégzése, amely jelenleg a KMB szervezetében történik, más módon (pl. köz- igazgatási bíróság, ill. megyei önkormányzat) nem volna lehetséges. Öt: Dr. Csekey László válaszának elolvasása után sajnálattal közlöm: van okom idegeskedni. Boldvai László az MSZP megyei elnöke * * * (Ezzel szerkesztőségünk a Boldvai-Csekey vitát lezárja. Ha van még a feleknek mondanivalójuk egymásnak, tegyék meg levélben, vagy a javasolt nyílt fórum formájában: a szerk.) Fairtás Manapság számos helyen - pl. a Schuyer F. utcában is - kivágják a fákat. Vannak, akik örülnek is ennek, hiszen jobb lesz a kilátás, világosabb a lakás. Szerintem ezek a fák még nem öregek, és jobban meg kellene gondolni irtásukat. Jó lenne példát venni Finnországtól, ahol óvják a természetet, és ezáltal az emberek egészségét. Takács'Lajosné Salgótarján Horoszkóp március 23-tól 29-ig KOS (Hl.21-rv.20.) Szerelem: Új kapcsolatba bonyolódik, melyet titkolni szeretne. Fél, hogy mások is tudomást szereznek róla, irigységből „keresztbe tesznek”. Hivatás: Nagyszerű lehetőségek adódnak, hogy életmódján változtathasson, új munkakörben próbálhassa ki erejét, esetleg váratlan pénzforrás teszi boldoggá. Mindenképpen szerencsésnek érzi magát. ^ BIKA (iy.21-V.20.) Szerelem: Szeretné, ha jelenlegi kapcsolata szilárd lenne, csakhogy ez nem csupán az ön érzésein múlik. Partnere épp most távolodik öntől. Az ok nem feltétlenül egy harmadikban keresendő. Hivatás: Alaposan gondoljon meg mindent, mielőtt szerződést ír alá, vagy végleges választ ad üzleti partnereinek. Lehet, hogy be akariák csapni! IKREK (V.21-VI.21.) Szerelem: Vonzereje megnő, s ha most éppen egyedül él, vagy felbomlóban van régi kapcsolata, rengeteg új lehetőség nyílik a változásra. A másik nem keresi kegyeit, szívesen kötné az életét önnöz több új ismerőse. Hivatás: Kellemetlen helyzetbe kerül a munkatársai közti vita révén. Döntőbírónak lenni nem hálás feladat. Az egyik fél biztosan megbántódik! (VI.22-VII.22.) Szerelem: Most az érzelmek helyét átvette a számítás. Önzésből olyasmire képes a héten, amit máskor elítélt, soha meg nem tett volna. Hivatás: Haszontalan dolgokra fecsérli ere- jét-idejét a hét első felében. Érdemes lenne átszervezni az életét, s úi célokat tűzni maga elé, hiszen közel a siker. OROSZLÁN /III.23.) Szerelem: Hinni sem akarja, hogy ami történt, önnel történt. Olyan boldog, hogy legszívesebben megölelné az egész világot. Hivatás: Jó dolog a bizalom, de azért üzleti ügyeit ne kösse idegenek orrára, mert ebből csak anyagi hátránya lehet. Pénzügyekben legyen titoktartóbb, terveiről csak azokkal tárgyaljon, akik amúgy is részesei a munkának. SZŰZ (VIII.24.-IX.23.) Szerelem: Ez a hét a kapcso- latszilárditásé. Ha még nem házas, most kitűzi az esküvő napját, vagy legalábbis igyekszik egy életre maga mellé láncolni társát. Hivatás: Bonyolult jogi ügy teszi izgalmassá napjait. A hét közepén olyan állásajánlatot kap, amely minden eddigi elképzelését felülmúlja anyagiakban, s azt kell tenni, ami a hobbija. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. _/\ Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ^^^00/160949076 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos 32 Bika 34 Rák & 37 Mérleg 40 Bak ú 35 Oroszlán 38 Skorpió n 41 Vízöntő 1» 33 Ikrek f 36 Szűz $ 39 Nyilas 48 Halak A telefonhívás ára percenként 150 Ft MÉRLEG (XI.24.-X.23.) Szerelem: Szeretné, ha partnere ön mellett . , maradna, de közben a sza- badságátisfélN------ti. A héten kif ejezetten boldognak érzi magát! Hivatás: Munkatársai a segítségére szorulnak, s ezzel gondot okoznak. A hét második relében az otthona kerül előtérbe, nagy- takarítás, esetleg átalakítás kerül sorra. SKORPIÓ (X.24.-XI.22.) Szerelem: Most igazán elégedett lehetne, minden ügy alakul, ahogyan elképzelte. Ahelyett, hogy ezen ámuldozik, használja ki a csillagok adta lehetőségeket. Hivatás: Több időt fordíthatna a rutinmunkákra. A legtöbb hiba akkor adódik, ha úgy érzi, már álmában is meg tudná csinálni. Ha lehet, tartsa be a szabályokat, a közlekedésben is! NYILAS (XI.23.-XII.21.) Szerelem: Ezekben a napokban legjobban otthonában érzi magát. Állandó partnere mellett boldog. Most ezt az érzést nem cserélné fel egy kalandra. Hivatás: Karrierje szépen alakul, s ebben protektorainak is része van. Ne legyen lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy sorsa alakulását barátai egyengetik. Tehetségével meghálálhatja majd. (XII.22.-1.20) Szerelem: A házasság intézménye számára szent. Ezért a mei eg ak magányosak igyekeznek mielőbb anyakönyvvezető elé állni, s így talán már a héten megbeszélik partnerükkel az esküvő részleteit. Hivatás: Sok a dolga, mert a héten többet vállalt, mint amennyire futja. Azért éjszaka tanácsosabb pihenni, az egészsége érdekében. VÍZÖNTŐ (I.21.-II.20.) Szerelem: Szívügyekben senkitől ne kérjen tanácsot, próbáljon meg egyedül dönteni. Any- nyi bizonyos, ez nem a legjobb időszak arra, hogy eldöntse, két szerelem közül melyiket válasz- sza. Hivatás: Ne törődjön a szóbeszéddel! Lehet, hogy karrieristának tartják, de ha visszahúzódva, háttérből figyeli az eseményeket, sosem én el kitűzött célját. HALAK (11.21.-III.20.) Szerelem: Ha titkos kapcsolatba bonyolódott, a héten nem árt, ha óvatos, valaki szeretné tudni a titkát! Hivatás: Amit mások elrontottak, kénytelen ön helyrehozni. Segítséget közvetlen kör- A héten ; kicsit öntől, mert egy félreértés folytán úgy vélik, becsapta őket. A tisztázásra csak később van esély.