Nógrád Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-13 / 62. szám

1992. március 13., péntek SPORTTÜKÖR HÍRLAP 7 Sífutás, síkföldi országok világbajnoksága Salgótarjániak a dobogó Hét végi sportműsor SZOMBAT KOSÁRLABDA NB I., férfiak, rájátszás a 21-28. helyért: TFSE - SKSE, Budapest, Alkotás út, 17.00 óra. LABDARÚGÁS NB III., Mátra-c söpört: SKSE - Jászberény, Salgótar­ján, Kohász-stadion, v.: Tóth B. Kezdési idő: 14.30 (ifi: 12.30) óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB Ü., Keleti csoport: Salg— glas - Kazincbarcika, Salgó­tarján, Sugár út, 14.30 óra. Duatlon: március 21-én Balassagyarmaton, március 21-én rendezi meg Nógrád me­gye felnőtt és ifjúsági duatlon- bajnokságát - egyben diáko­limpiát - a megyei triatlonszö- vetség. A verseny nyílt, tehát mindenki elindulhat, aki kedvet érez ahhoz, hogy a kétféle táv valamelyikén rajthoz álljon. A rövidebb táv 2 km futás­ból, 8 km kerékpározásból, majd újabb 1 km futásból, a hosszabb táv 6 km futásból, 30 km kerékpározásból, majd 3 km futásból áll. A versenyek rajtja a Köztár­saság téren, a polgármesteri hi­vatal előtt lesz. az első futam 11 órakor, a második 13 órakor in­dul. Nevezni a helyszínen az első futamra 8-10.30 óra között, a másodikra 9-12.30 óra között lehet, 150 illetve 250 forint el­lenében. (hegedűs) A karancslapujtői labdarúgók a megyei I. osztály Keleti cso­portjában kezdhették meg az 1991—92—es bajnokságot. Az őszi idényben lejátszott 11 mér­kőzésen 14 pontot szereztek, mely a harmadik hely megszer­zésére volt elegendő. Az eddigi szereplésről, vala­mint a tavaszi tervekről Tóth László edzőt faggattuk. Elsőként azt fejtegette, hogy anyagi szempontból jónak látja a megyei I. osztály átszervezé­sét. Szakmai oldalról sem lát visszaesést. Kevesli viszont a mérkőzések számát. Elmondta a szakember, hogy az 1-5. hely valamelyikének megszerzését tűzték ki célul, ezek belül 16-17 pontot tervez­tek. Pontszámban elmaradtak ugyan a várakozástól, de a he­lyezéssel elégedettek. A siker főként annak tulajdo­nítható, hogy sokat javult a csa­patszellem - tartják Lapujtőn. Elmondta az edző, hogy a hi­ányzó pontok (Kazár 2-2, Mát- ranovák 2—4) hazai pályán vesz­tek el. Ez a gyengébb védő­munka következménye. Berta István visszatérésével viszont gólképesebb lett a támadósor. A házi gólkirály Lavaj Zoltán lett 7 góllal. Tóth László egyé­nileg nem kíván senkit kiemelni az együttesből. Ősszel a következő játékosok szerepeltek a csapatban: Fodor P., Kajdy, Sólyom, Rozgonyi T., Rács, Osgyáni, Berta, T'ózsér, Hegedűs, Lavaj, Susán, Bozó, Rozgonyi G., Juhász, Baksa, Tóth és Fodor Zs. Lengyel Ágota Az egyik legszebb téli spor­tág, a sífutás sajátos világver­senye kezdi bontogatni a szárnyait, örömünkre a ma­gyarok igen aktív és sikeres részvételével. Első alkalom­mal tavaly Franciaországban, az idén pedig Németország­ban rendezték meg a síkföldi országok világbajnokságát. Egyelőre a részvétel nem ne­vezhető tömeges méretűnek, ugyanis a varázslatos szépségű Allgaui-Alpok Isny nevű sícent­rumában rendezett vb-n „csu­pán” nyolc európai ország (Hol­landia, Olaszország, Francia- ország, Görögország, Nagy-Britannia, Belgium, Dá­nia és Magyarország) 234 ver­senyzője állt rajthoz a külön­böző korcsoportokban. A közelmúltban új, 9 fős ve­zetőség került a klub élére. Az elnök Ágner Gyula, a szakosz­tályvezető Juhász Nándor lett. A szakmai munkát továbbra is Tóth László irányítja. Az új vezetőség nagy lelke­sedéssel látott munákhoz. En­nek egyik eredményeként a pár­toló tagok létszáma több mint száz fővel bővült. A jó szereplés érdekében a helyi önkormányzattól minden támogatást megkapnak - újsá­golta az edző -, emellett maguk mellett tudhatják a lelkes kö­zösséget. Segítségükre van a la- pujtői sportjáért létrehozott ala­pítvány is. A csapat heti négy edzéssel készül a tavaszi folytatásra. A közelmúltban megnyerték a Ka- rancsvölgye Kupa teremlabda­rúgó-tornát. A játékoskeretben lényeges változások történtek. Tóthot és Fodor Zsoltot elvitték katoná­nak, helyüket fiatalokkal pótol­ták. A karancslapujtői sportba­rátok nagy örömére, visszatért a csapathoz Novák és Tari. Kette­jüktől a védelem megszilárdulá­sát várják. Milyen célokkal vágnak neki a tavaszi folytatásnak? Célkitűzésüket az 1-3. hely egyikének megszerzésére mó­dosították. Ennek elérése ta­vasszal érdekében 18 pontot terveznek. Szeretnék megszorí­tani a két éllovast. Malmukra hajthatja a vizet, hogy mindkét együttes, a Salgó Öblös és a Pásztó is hozzájuk látogat. (balogh) Hazánkat népes versenyző- gérda képviselte. Természete­sen közöttük voltak (tizenket- ten!) a Salgótarjáni Petőfi DSE sífutói is. A tarjániak határainkon kívül is bizonyságot tettek kiváló ké­pességeikről és felkészültsé­gükről. Különösen nagyszerűen szerepelt Lengyel Ágota, és az egyik legfiatalabb magyar válo­gatott: Sipeki Péter. Mindketten egyéni világbajnoki címet sze­reztek, és a váltóban is győze­lemhez segítették társaikat. A Petőfi DSE versenyzőinek eredményei azért is értékesek, mert legtöbbjüknek idősebbek között kellett helytállniuk. Az idehaza a serdülő I-es korcso­portban versenyző Jeney Gyu­lának a vb versenykiírása sze­rint az ifi II-ben kellett indulnia, és az igen erős, nagy létszámú mezőnyben szabad stílusban - alig elmaradva az élen végzők­től - az értékes 5. helyezést si­került megszereznie. A felnőtt nők között indult Bereczki Brigitta is, aki - talán az olimpiai részvétel okozta fá­radtság miatt - nem tudta meg­ismételni tavalyi bravúros győ­zelmét és a 6. helyen végzett. * * * Síkföldi sífutó világbajnok­ság. Isny (Németország). A Salgótarjáni a Petőfi DSE versenyzőinek helyezései. Klasszikus stílus. Férfiak. Ifi I (10 km): 10. Horváth Péter 33:56,7. Ifi II (10 km): 8. Jeney Gyula 34:49,3; 10. Wendler A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség komolyan őrködik a lab­darúgók szerződési szabályza­tának betartása felett. Erre iga­zolás a testület döntése, mely­nek értelmében Andreas Mö/ler, Möller Andy, a ravaszdi A karancssági "Egyesült Eró" Mgtsz, értékesíteni kívánja a következő vagyontárgyait:- ÉPSZÖV Szécsény Építő és Szerelőipari Közös Vállalat 50 %-os üzletrész- Ktihinyi-Prónay kastély Karancsság- Ságujfalu, Zrínyi út 18. sz. szolgálati lakás- Ságujfalu, Zrínyi úti kétszintes raktár- ságujfalui major- Csoma-pusztai major- Lapásd-pusztai juhhodály- Bede-pusztai juhhodály. Érdeklődni lehet: a tsz. titkárságán személyesen vagy levélben. Cím: 3163. Karancsság, Új Major Tel.: 9 ___________Telex: 229312.______(2271) B éla 36:00,5. Serdülő I (5 km): 2. Szabó Krisztián 17:56,5. Serdülő II (3 km): 2. Tóth Péter, 3. Sipeki Péter 10:42,0. Nők. Felnőttek (10 km): 6. Bereczki Brigitta 34:49,0. Ifi II (5 km): 2. Lengyel Ágota 16:18,9; 8. Kimer Erzsébet 17:30,3; 12. Bekecs Zsuzsanna 17:50,3. Serdülő I (5 km): 6. Czene Zsuzsanna 21:24,2; Ser­dülő II (3 km): 2. Kancsulik Vi­rág 11:10,8.-■ I Jeney Gyula Szabad stílus. Férfiak. Ifi I (15 km): 8. Horváth Péter 46:09,0. Ifi II (10 km): 5. Jeney Gyula 31:20,9; 8. Wendler Béla 31:26,6. Serdülő I (5 km): 3. Szabó Krisztián 14:51,2. Serdülő II (3 km): Világbaj­nok: Sipeki Péter 9:52,1. (Edzője: Vincze István és Im­a német Eintracht Frankfurt vá­logatott futballistája 20 ezer svájci frankot fizet büntetésként azért, mert megpróbált hamis, kettős játékot űzni. A franfurti tehetség 1990 áp­rilisában előszerződést kötött az olasz Juventus vezetőivel. En­nek értelmében Möller igazol­ható, amennyiben a torinói klub szája ízének megfelelő a for­mája. Igenám, csakhogy idő­közben a középpályás az Ata- lantától is kapott csábos aján­latot, és oda is elkötelezte ma­gát. Mivel a bergamói klub sze­tetején rich János). Nők. Felnőttek (10 km): 6. Bereczki Brigitta 32-25 8 Ifi II (5 km). Világbajnok: Lengyel Ágota 13:50,4 (Edzője: Vadas István); 3. Be­kecs Zsuzsanna 14:23,0; 4. Kir- ner Erzsébet 14:36,0. Serdülő I. (5 km): 4. Czene Zsuzsanna 17:33,9. Serdülő II (3 km): 3. Kancsulik Virág 11:41,3. Váltó. Ifi I (4x10 km): 2. Ma­gyarország (Horváth Péter, Bo- dola, Rádics, Molnár) 2:19:14,0. Ifi II (3x5 km): Világbajnok: Magyarország A (Jeney Gyula, Holló, Tagscherer) 42:34,0; 2. Magyarország „B” (Wendler Béla, Kiss, Dénes) 43:25,0. Serdülő I (3x2 km): Vi­lágbajnok: Magyarország A (Szabó Krisztián, Benedek, Jakab) 27:57,5. Serdülő II (3x2 km) Világ­bajnok: Magyarország A (Tóth Péter, 'Sipeki Péter, Fortuna) 31:39,3 Nők. Felnőttek (3x5 km): 3. Magyarország (Bereczki Bri­gitta, Bozsik, Markovits) 46:18,2. Ifi II (3x5 km): Világ­bajnok: Magyarország A (Lengyel Ágota, Zámbó, Palkó) 49:44,2; 3. Magyaror­szág B (Kimer Erzsébet, Be­kecs Zsuzsanna, Juhász) 53:15,8. Serdülő I (3x2 km): 3. Magyarország (Czene Zsu­zsanna, Dira, Bársony) 30:16,8. Serdülő II (3x2 km): Világbaj­nok: Magyarország (Kancsu­lik Virág, Deák, Béres). rette volna mihamarabb csapa­tában tudni a németet, meg is tette a lépéseket az átigazolá­sára. Ekkor derült ki a turpisság. A FIFA úgy döntött, ha március 31-éig a Juventus élni akar „előszerződő” jogaival, akkor őt illeti meg Möller. A jogi csűrés-csavarásban aktív részt vállaló Möller-ügy- nököt, Klaus Geistert is mé­résre tanítja a FIFA: meghatá­rozatlan ideig nem vehet részt szerződési ügyletek lebonyolí­tásában, ami vélhetően pénz- beni veszteséget jelent számára. Hamburgban az edző repült • Hamburg. Az I. osztályú német labdarúgó-bajnokságban gyengén szereplő Hamburger SV klubvezetése menesztette Gerd-Volker Schock vezetőed­zőt. A szakember az ifjúsági csapat edzéseit irányítja a jövő­ben. Hirtelen halál fociban is? • Zürich. A Nemzetközi Lab­darugó Szövetség (FIFA) több ismert szakembert kért fel arra, hogy álljanak elő olyan javasla­tokkal, amelyek megreformál­ná'' a népszerű sportágat. Mi- cbe! Piatini azzal az ötlettel állt ( i. hogy a kiállítás helyett a já- t kvezetők büntessék a vétkes labdarúgó csapatát egy 11-es­nek az ellenfél javára történő megítélésével. Graham Kelly, az angol szövetség főtitkára azt javasolta, a nagy világverse­nyeken, a döntetlenül végződő mérkőzéseket ne hosszabbítás­sal, illetve büntető lövésekkel döntsék el, hanem a jégkorong­ban ismert, „hirtelen halál” módszerét vezessék be. Az a csapat, amelyik 90 perc után az első gólt lövi, jusson tovább - ez Kelly gondolata. Aouita csúcsa • Athén. Az athéni nemzetközi fedettpályás atlétikai viadalon a marokkói Said Aouita 7:36.66 perces teljesítménnyel új világ­csúcsot futott a 3000 méteres távon. A korábbi fedettpályás rekord 7:37.31 perc volt, s aki tartotta: a kenyai Moses Kipta- nui. Biliárd vb Magyarországon • Budapest. A biliárdosok nemzetközi szervezetei Ma­gyarországot szemelték ki az idén október végén, november elején sorra kerülő műlökő vi­lágbajnokság helyszínéül. A rendezésre a Magyar Biliárd Kört kérték fel luxemburgi ta­nácskozásukon. A műlökés a karambol biliárd leglátványo­sabb ága, e játék mindenütt na­gyon sok érdeklődőt vonz, mert a „golyóbűvölés” a leglaiku- sabb néző számára is élvezetet nyújt. A dákó mestereinek előre „megrajzolt” figurákat kell tel­jesíteniük. Hatvannyolc úgyne­vezett nehéz állást kell teljesí­teni, a játékosok különböző ne­hézségi fok alapján 5-11 pontot kaphatnak, egy-egy állásra há­romszor tehetnek kísérletet. A világbajnokságra - meghívásos alapon - mintegy 30 mestert várnak, s a rendező jogán ma­gyar biliárdos is asztalhoz áll­hat. Petőfi Sándor- emléktúra • Salgótarján. Nyílt túrát szervez március 15-én, vasár­nap a salgói vár alatt elhelyezett Petőfi-emléktáblához a termé­szetbarát-szövetség, a megyei sportigazgatóság és a megyei természetbarát-bizottság. Há­rom irányból lehet elindulni. 10 órakor a kempingtelepről és Zagyvarónáról, 10.15-kor (a gyorsvonat érkezése után) So­moskőújfaluból. Salgón 11.30-tól ünnepi megemléke­zést és koszorúzást tartanak. —1--------------------------------­Értesítem kedves Vásárlóimat, hogy a Sárga ABC mogóbusz műszaki okok miatt márc. 12-től márc. 17-ig nem üzemel. Tóth Imrónó (Iréna) "ORPHEUSZ" Temetkezési és Szolgáltató Kft. A RENDELŐINTÉZET ÉPÜLETÉBEN. Szolgáltatásaink:- temetési kellékek nagy választókban- halottszállítés- hamvasztatás- díjtalan anyakünyveztetés és temetésmegrendelés. Címünk: Salgótarján, Füleki út 68. Telefon: 11-166/310 mellék. "ORPHEUSZ AZ ÖN MEGÉRTŐ TÁRSA A BAJBAN!" (2256) Az AFESZ-ek Nógrád Megyei Szövetsége, a Takarekszövetkezetek Nógrád Megyei Szövetsége, és a Lakásszövetkezetek Nógrád Megyei Szövetsége nyilvános liciten ÉRTÉKESÍTI AZ ALÁBBI INGATLANOKAT 1. / 9. sz. garázs, Salgótarján, Arany János út 2-10. 2. / 10. sz. garázs, Salgótarján, Arany János út 2-10. 3. / 11. sz. garázs, Salgótarján, Arany János út 2-10. 4. / 12. sz. garázs, Salgótarján, Arany János út 2-10. A garázsok alapterúlete 25 négyzetméter. A garázsok fűthetők és vízellátással rendelkeznek. A licitálásra jelentkezés feltétele: 40.000.-Ft. bánatpénz letétbe helyezése az ÁFÉSZ-ek Nógrád Megyei Szövetsége pénztárába (Salgótarján, Klapka György tér 2. I. em.) 1992. március 23-ig. Az értékesítés állami közjegyző jelenlétében történik. _ Kikiáltási ár: 410.000.-Ft. + Áfa. A licitálás nyertese és az ingatlan tulajdonosa az a személy, aki az induló árhoz viszonyított legmagasabb vételárat ajánlja. A nyertes pályázók bánatpénze beszámításra kerül, a többi résztvevő a licitálás után a bánatpénzt visszakapja. A visszalépő pályázó ill. a nyertes, de szerződést nem kötő pályázó a licitpénzre nem tarthat igényt. A nyerteseknek a vételárat a szerződés megkötésekor kell befizetni a MÉSZÖV pénztárába. A szerződést a licitálástól számított 3 napon belül kell megkötni. A licitálás időpontja és helye: 1992. március 24. 10 óra Salgótarján és Vidéke ÁFÉSZ nagyterme Salgótarján, Rákóczi út 13. I. emelet Az értékesítésről részletes felvilágosítást ad: Dr. Egyed Ferdinánd Salgótarján, Klapka tér 2. Telefon: 32/12-852. Lapujtőn érem a cél Andy Möller, a kis hamis

Next

/
Oldalképek
Tartalom