Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-13 / 37. szám
BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. FEBRUÁR 13. CSÜTÖRTÖK III. ÉVFOLYAM 37. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT A VÍZVEZETÉK ES SZERELVÉNY BOL' ' -ó úi helyre költözött, a Rákóczi út 75. számról. Címe: CSARNOK VASÁRUHOZ Baicsy-Zs. út 7/13. TBányamúzeum melletti RÉGI BOLT ÚJ HELYEN m55Jru-------U K i Magyarország legszebb asszonya? Magyarország legszebb asszonya címmel szépségversenyt rendez tavasszal az ART xX művészetpártoló alapítvány — tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap Szilágyi Zoltán, az alapítvány kuratóriumának titkára szerdán. A Mrs. Hungary versenyre 25 évnél idősebb, gyermekes, „kiegyensúlyozott családi körülmények között élő” hölgyek jelentkezhetnek a Heti Magyarország című lapnál. A döntő tizenöt résztvevője egyhetet tölt majd edzőtáborban manökenek, sminkesek és fodrászok társaságában. A gálaestet a tervek szerint a Magyar Televízió is közvetíti. Ma már civilként Leszerelnek a katonák A honvédségtől több mint 17 ezer, a határőrségtől pedig háromezer fiatal szerel le ma, csütörtökön. A honvédelmi miniszter korábbi döntése alapján ekkor szerelnek le azok a kétgyermekes sorkatonák is, akik mar legalább hat hónap szolgálatot teljesítettek. A leszerelők már a laktanyában megkapják személyi igazolványukat, tehát onnan civilként távoznak. Egyébként több mint kétezer, tavaly februárban bevonult fiatal szerelt le 12 hónapnál korábban családfenntartói, egészségi, tanulmányi vagy más fontos okok miatt. Nem szerelhetnek le viszont azok a sorkatonák, akik kórházi kezelés alatt állnak, illetve szolgálati idejük alatt fogdafenyítést kaptak. Az újabb bevonulás február 26-án és 27-én lesz. Határsértők 53 országbői Januárban 2142 határsértőt fogtak el a magyar határszakaszokon, 33 százalékkal többet, mint 1991 első hónapjában — mondta az MTI érdeklődésére Krisán Attila, a BM Határőrség szóvivője. Összesen 53 ország állampolgáraival szemben kellett a határőröknek intézkedniük. Nagy többségük Romániából érkezett, de szokatlanul sok volt a pakisztáni, a török, a bangladesi, a Sri Lanka-i és a nigériai határsértő is. Az idegenrendészeti eljárás során 895 külföldit szállítottak ideiglenes körletbe. 214 személyt őrizetbevétel mellett kiutasítottak az országból, s 569 külföldi tartózkodási engedélyét megvonták. A salgótarjáni Gagarin általános iskolából szerdán küldték el a nyolcadik osztályos tanulók továbbtanulási jelentkezési lapját. Képünkön Feketéné Mikes Éva angol nyelvet tanít a végzős diákoknak. A beiskolázási csúcsról szóló írásunkat a 4. oldalon olvashatják. -RigóFéktelen „csurkisták”? A koalíció sodortatja magát, „Antall József képtelen megfékezni a csurkistákat” — mondta Szabó Lajos Mátyás, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke sajtótájékoztatóján. Felháborodását fejezte ki a köztársasági elnök személyét ért sorozatos támadások miatt, majd a Fővárosi Közgyűlés munkáját és az oktatási törvénytervezetet ostorozta, amely ebben a formájában — „a rendteremtés jelszavával a XIX. századi porosz iskolarendszert hozná vissza”. Szén, brikett, koksz: árcsökkenés is elképzelhető A hatósági árak megszüntetése nem jelenti azt, hogy a szén, a brikett és a koksz fogyasztói ára a közeljövőben megemelkedik, sőt árcsökkenés is elképzelhető — mondotta Bakay Árpád, a szaktárca államtitkár-helyettese. Brikettből túlkínálat van, a kokszot teljes egészében importáljuk, a hazai szénbányák értékesítési gondokkal küzdenek, miközben az import szén olcsóbb a hazainál. Amikor a kereslet-kínálat szabja meg az árakat, semmi sem indokolja az árak emelkedését. A hatósági árak megszüntetése várhatóan csupán a propán-bután gáz árát érinti, mivel a magyar termelés nem elegendő. Törököket fogtak — kamionban rejtőztek Tizenhét törököt fogtak el kedden, Rajkán a határőrök, valamennyien egy török rendszámú kamionban rejtőzködtek, s Csehszlovákia felé kívánták elhagyni az országot. Egyelőre még tart a vizsgálat: miként érkeztek hazánkba a törökök, kamionnal, vagy más módon. Mindenesetre valamennyiüket Győrbe szállították, ahol őrizetben vannak. Békésbe várják a kormányt Már az elműlt év végén híre járt, hogy kihelyezett kormányülés lesz Békésben; a legújabb értesülések szerint nem kihelyezett kormányülésre, hanem a kormány Békés megyei megbeszélésére kerül sor, várhatóan márciusban. A találkozást a köztársasági megbízott a helyi önkormányzatok és a megyeháza helyzetelemzéseire és igényeire alapozva szervezi. A pásztói zárt ülés salamoni döntése: A kórházban nem lesz független igazgató Tegnapi lapunkban beszámoltunk a pásztói rendkívüli testületi ülésről, ahol a városi kórház-rendelőintézet jövőbeni működésének mikéntjéről, dr. Novák lászló jelenlegi orvos-igazgató állásának megszüntetéséről tárgyaltak. A sokakat érintő téma parázs vitát kavart, s ez még lapzártakor is tartott. Ennek további fejleményeiről tájékoztatjuk olvasóinkat az alábbiakban. Dr. Dömsödy Péter megyei tisztifőorvos az egyik kérdezőnek válaszolva elmondta, hogy a jövőben a kórházaknak is - a kormány álláspontja szerint - termelésorientációra kell törekedni. Több egészségügyi dolgozó kért szót az elhangzottak után, s valamennyien személyeskedésnek minősítették a napirend kapcsán zajló eseményeket. Ezt erősítette meg a testület egyik tagjának véleménye is. Kiss főorvos reális és objektív álláspont kialakítására kérte a testületet, mert „Novák doktorra — aki felkészült orvos - szüksége van a kórháznak.” Ezután szintén az intézmény két dolgozója kapott volna szót, de dr. Thassy Gábor javaslatára - ő is tagja a képviselő testületnek - zárt ülésen folytatódott a tanácskozás. Másfél óra elteltével megszületett a döntés, miszerint: a függetlenített igazgatói állást a jövőben megszüntetik. Előbb azonban a három osztályon lévő főorvosi állást kell meghirdetni, majd az osztályvezető főorvosokat kinevezni s közülük fognak igazgatót választani. (M.J.) Pánikra semmi ok, az üzlet nem kötelező Gazdát cserél(het)nek a bátonyi bérlakások A salgótarjáni székhelyű INVA Betéti Társaság nyerte el a jogot tavaly év végén a bátonyterenyei önkormányzati bérlakások elidegenítésének teljes körű lebonyolítására. Ez körülbelül 900 lakást érint a városban, ami az összes eladható bérlakások fele. Bátonyban már ijedt hangokat is hallottunk, mert "meg kell venni a lakást". Cseh Ferencnével, az INVA Bt. üzletvezetőjével beszélgettünk a lebonyolításról. — Január 30-án jelölték ki az első harminc lakást. A sorrend a következő: elsősorban a bérlő vásárolhatja meg, akár leszármazottja, szülője, vele együtt lakó testvére, illetve vele legalább egy éve együtt lakó élettársa számára. Ez után következhet a bérlővel egy tekintet alá eső személy.-A bérlőknek semmi okuk a pánikra, mert a lakások megvásárlása nem kötelező. Viszont tudjuk, hogy amennyiben egy épületben a lakók több, mint kétharmada kéri, akkor az egész épület kijelölésre kerül, külön testületi döntés nélkül.- Vannak jog által védett bérlők. Ha a lakó nyugdíjas, illetve vagyoni helyzete alapján bérlakásra jogosult, és nem kívánja megvenni a lakást, akkor semmi probléma sincs, továbbra is bérlő marad. Ha az említett feltételek nem állnak fenn, akkor elméletileg lakottan kell licitálásra feltenni a bérlakást. Ilyen esetben elvá- (Folytatás a 3. oldalon) Beszélő viszony* de... Tölgyessy Péter a találkozóról Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke tegnap az MTI-hez nyilatkozatot juttatott el az Antall Józseffel történt megbeszéléséről. Közölte: „Véleményem szerint az egészséges politikai élet természetes velejárója a politikusok közötti beszélő viszony. Ennek teljes körű helyreállítása már elnökké választásom előtt is célom volt. Megválasztásom óta a magyar közélet számos szereplőjével beszélgettem kötetlenül Göncz Árpádtól Orbán Viktorig, Surján Lászlótól Oláh Sándorig, Horn Gyulától Palotás Jánosig. A közélet nem letezhet ilyen beszélgetések nélkül, sőt hiányuk a politikai kultúra beteges tünete lenne. Ez a beszélő viszony nem változtat az SZDSZ kritikai álláspontján: a demokratikus jogállam melletti kiállásán, a tekintélyelvű törekvésekkel való következetes szembefordulásán. Tardos Márton helyében én nem vállalkoztam volna arra, hogy egy olyan beszélgetés tartalmáról nyilatkozzak, amelyen nem vettem részt, hiszen egy hosszabb beszélgetés tartalmát hallomás után nehéz visszaadni”. Mintegy hét forinttal Fidesz-vád a HM-nek címezve: Drágul a 2,8-es tej is Hamarosan megdrágul a 2,8 százalék zsírtartalmú tej is, azt követően, hogy a Parlament döntése értelmében már ez a termék is szabadáras lett. Fogyasztói ára a jelenlegi 21 forintról várhatóan mintegy 28 forintra növekszik. Az MTI érdeklődésére a Budapesti Tejipari Vállalatnál elmondták, hogy a termelői áremelést csak azt követően lehet érvényesíteni, ha az ártörvény megjelenik a Magyar Közlönyben. A drágulás érinti a poharas iskolatejet is, amely jelenleg még 7 forintba kerül, s naponta 70-80 ezer darabot állítanak elő a fővárosi gyermekek számára. Für is manőverezett A honvédelmi tárcánál sorozatosan megszegték a legelemibb számviteli előírásokat, nem vezették valósághűen és naprakészen a könyvviteli nyilvántartást, miközben több milliárdos pénzügyi tranzakciók révén jelentős és tisztázatlan eredetű többlet halmozódott fel a HM letéti számláján — így összegezhető- ek Wachsler Tamás fiatal demokrata képviselő honvédelmi tárcával szembeni vádpontjai, amelyet tegnap, sajtótájékoztatón ismertetett az újságírókkal. A képviselő az általa egybegyűjtött tetemes mennyiségű dokumentumanyagból, valamint az Állami Számvevőszék múlt héten elkészült vizsgálati jelentéséből idézve megállapította: 1988-tól múlt év novemberéig, azaz a vizsgálat lezártának időpontjáig a Honvédelmi Minisztérium letéti számláján milliárdos tételek forogtak, mindenféle ellenőrzés nélkül. Wachsler Tamás arra a következtetésre jutott, hogy különböző pénzügyi manőverek és reexport-ügyletek révén több mint 2 milliárd forintnyi, úgymond rejtett tartalék keletkezett a tárcánál. Ezt a jelentős tételt a tárca illetékesei — különböző cégekhez helyezve ki a pénzt — eltitkolták a központi költség- vetés és a törvényhozás elől. A fideszes képviselő véleménye szerint különféle manőverek Für Lajos minisztersége alatt is kimutathatók. (MTI) Már 440 ezer munkanélküli Január végén az előzetes adatok szerint 440 ezer munkanélküli volt az országban, mintegy 10 százalékkal több, mint 1991 decemberének végén — mondták az MTI érdeklődésére a Munkaügyi Minisztériumban azzal kapcsolatban, hogy Kiss Gyula, a szaktárca vezetője erről a Magyar Rádiónak nyilatkozott. A jelenlegi munkanélküliségi szint 8,15 százalékos rátának felel meg az új számítási módszer szerint. Ennek lényege, hogy az aktív keresők száma — 4,8 millió — helyett a gazdaságilag aktív népességet — 5,4 millió — veszik figyelembe, beszámítva ezzel a foglalkoztatott nyugdíjasokat, illetve a GYES-en és GYED-en lévőket. Ezt a számítási módszert egyébként számos országban alkalmazzák. Miként azt is, hogy a munkanélküliek létszámának megállapításakor nem veszik figyelembe azokat, akik átképzésen, közhasznú munkán vesznek részt, illetve még tanulnak. Velük együtt egyébként mintegy 450 ezer lenne a nyilvántartott állástalanok száma. Egy évvel ezelőtt, 1991 januárjában egyébként még „csak” 100 ezren voltak munka nélkül, tehát a növekedés négy és félszeres. A szövetkezeti törvény végrehajtását Az FJVI segíti Országszerte nagy tanácstalanság és tájékozatlanság tapasztalható a szövetkezeti és az átmeneti törvény végrehajtásával kapcsolatban — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Sárossy László, a Földművelődésügyi Minisztérium államtitkára. Ennek megszüntetésére a minisztériumban egy 15 tagú munkabizottságot hoztak létre, amelynek feladata a tájékoztatás, a jogszabályok értelmezése, és széles körű infor- jnációs tevékenység végzése lesz. A magyar mezőgazdaságban példa nélküli a mostani váltás, ám sajnos számolni kell azzal is, hogy az embereket becsapják, illetve lesznek akik becsapva érzik magukat — hangsúlyozta az államtitkár. Holott az átalakulás lényege: senkit sem köteleznek arra, hogy magánvállalkozó, magángazdálkodó legyen, sőt az új földtulajdonosok akár úgy is dönthetnek, hogy valamiféle szövetkezetei alakítanak. A minisztérium semmilyen formát nem szorgalmaz, nem erőszakol, de úgy gondolják, hogy a közös gazdálkodásnak hazánkban van jövője. A várható veszélyekről szólva megállapították: jelenleg legfontosabb a falvak békéjének megőrzése. Nem szabad például megengedni, hogy az aktív és a nyugdíjas tagság szembekerüljön egymással.