Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-12 / 36. szám
1992. február 12., szerda BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Mezőgazdasági érdekegyeztetés Bátonyterenye. Az országgyűlés nemrégiben fogadta el a szövetkezetekről szóló törvényt. Ennek végrehajtása kapcsán — a Mátra Mezőgazda- sági Termelőszövetkezet kezdeményezésére — Érdekegyeztető Fórum létrehozása vált szükségessé a városban. Az önkormányzat kéri azokat a helyi lakosokat, akik mezőgazdasági földterülettel kapcsolatos kárigényüket a Nógrád Megyei Kárpótlási és Kár- rendezési Hivatal felé benyújtották, és a Fórum munkájában részt kívánnak venni, jelentkezenek Majoros Sándornál, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának vezetőjénél. A jelentkezéseket telefonon (53-877), személyesen, vagy írásban is megtehetik, február tizennyolcadikáig. Az Érdekegyeztető Fórum legfontosabb feladata a termelőszövetkezet által kijelölt földalapok elkülönítési tervének lakossági véleményezése, a résztulajdonosok, valamint a kárpótlási igényt benyújtók érdekeinek egyeztetése és képviselete. — dió — Nehéz a válás Jó sokáig el lehet vacillálni a vagyonmegosztással, ezt a legutóbbi időkig jobbára a házastársak tapasztalata támasztotta alá. Amióta azonban nem tanácsokról, hanem önkormányzatokról beszélünk, a különvált községeknek is megvan olykor a saját bajuk. Dorogháza és Nemti vezetése 1990. novemberében ült le először, hogy a tulajonmegosztás- ról tárgyaljon. Ezt jónéhány megbeszélés követte még, mindeddig eredmény nélkül. Legutóbb arról adtunk hírt, hogy február 15-ig létrejön a megegyezés. Azóta a dorogházi önkormányzat határozatot fogadott el, ami annyira távol áll a nemtiek elképzelésétől, hogy a randevú elmaradt. — dió — Pályaválasztási körkép Nincs igazi slágeriskola A felelések és a dolgozatírások bizonyára továbbra is izgalomban tartják az iskolásokat, de lassan megkezdődik a szorongások újabb szakasza. Pályát kell választaniuk, ami már önmagában sem könnyű feladat. A továbbtanuló diákoknak február 15—éig kell benyújtaniuk a jelentkezési lapokat. Alábbi körképünkben arra kerestünk választ néhány iskolában, folytatják-e (szándék szerint) tanulmányaikat a gyerekek, és ha igen, hol? Váci Mihály Gimnázium, Kis- terenye, Axmann Judit igazgató-helyettes: — A hatvanhat negyedikes diákból húszán küldték el a jelentkezési lapjukat. Szerepel a megjelölt intézmények között orvosi, jogi egyetem, tanító- és tanárképző főiskola, illetve a műszaki főiskola vagy egyetem informatikai szaka. A többiek szakmát szeretnének tanulni, népszerű például az autószerelés, a lányok között pedig a putnoki, másfél éves gazdasszonyképző iskola. A tavalyihoz viszonyítva felére csökkent a továbbtanulási kedv. Általános iskola, Mátratere- nye, Rontó Mihály osztályfőnök: — Huszonhárom nyolcadikos diákunk van, valamennyien szeretnének továbbtanulni. Túlnyomó részük a szakmunkás- képző intézetet jelölte meg, nyolcan-tízen jelentkeztek sza- közzépiskolába és gimnáziumba. Nincs igazi sláger a középiskolák között, de sokan szeretnének bejutni a pétervásárai mezőgazdasági szakmunkás- képzőbe, ahol mezőgazdasági gépszerelő szakmát tanulnának. Ez az iskola több tanulónál második és harmadik helyen is szerepel. A tavalyi felvételi vizsgán várakozásunkon felül szerepeltünk, 80-90 százalékban az első helyen megjelölt intézményekbe kerültek be a gyerekeink. Erkel Ferenc Általános Iskola, Nagyhátony, kovács Tibor igazgató: — Egy nyolcadik osztályunk van, harminc gyerekkel, és 100 százalékos a továbbtanulási szándék. Vegyes az osztály képe. A gyerekek döntő része a salgótarjáni Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolába készül. A gimnáziumok közül közel azonos arányban célzott a salgótarjáni Bolyai, és kisterenyei Váci Mihály Gimnázium. Egy jelentkezőnk van egészségügyi szakközépiskolába, sokan választották a szakmunkásképzőt. A lányoknál a ruhaipar népszerű. Hárman jelentkeztek megyén kívüli intézményekbe, például az egri katonai reálgimnáziumba. — D. I. — Ha családtag a betörő, a betörés nem betörés Már lakat is van az ajtón, de az ablak is "bejárható". Derült égből csapott be a villám egy jánosaknai családhoz. Azóta is csapkod, de már régen nincs szó derült égről. Bader János meséli el a történetet, akit a Vöröshadsereg úton látogattunk meg. Két évtizede élt már együtt a házaspár, és 1990 ősze is olyan volt, mint a többi. A családfő akkoriban vette meg a szőnyeget, a konyhabútort, mert minden rendben volt — mondja. Itt álltunk a rendőrrel — Novemberben aztán levelet kaptam a bíróságról. A feleségem, mint felperes beadta a válópert. Ebből a levélből tudtam meg, hogy részegeskedem, ütöm-verem a családot, éjszaka kizavarom őket a lakásból... Hát, nem kívánom ezt az érzést senkinek! Nem is tagadom, hogy megpofoztam az asszonyt. Erre ő kihívta a körzeti megbízott rendőrt. Itt álltunk a rendőrrel a konyhában, amikor elköltöztek. Járkáltak ki-be, vitték kocsival a holmit. Ez a "sztori" már önmagában is elég lenne, holott az igazi még csak ezzel kezdődik. Ezután "járt a család betömi" Bader Jánoshoz. Összesen ötször jártak ott. A feleségem feljelentett — A rendőrség valamennyi betörésről tud, de azt mondták, semmit nem tudnak tenni. Ide vannak bejelentkezve! Októberben újabb baj történt. A férj elment a felesége munkahelyére, hogy megbeszéljék ezeket az eseteket. — Ott voltak a gyerekek is. Kihívtam a feleségemet. Amikor kimentem, a gyerekek jöttek utánam. A nagyobbik fiam mellbe rúgott. Hagytam volna magam megverni?! Megütöttem a biciklipumpával, erre a feleségem feljelentett. Ebben az ügyben bírósági tárgyalásunk is volt, ahol engem ítéltek el egy év börtönre, felfüggesztve, és 800 forint bírságot kellett fizetnem. Megkerestem egy jogászt, aki azt mondta, hogy teljes személyes költségmentességet, és pártfogó ügyvéd kirendelését kérhetem. A polgármesteri hivatalban aláírták a papírt, de a bíróságon azt mondták, hogy nem jár! Most kihez forduljak, hogy valaki pártfogoljon? Ügyvédet nem bírok fogadni. Miből fizessem? Két éve vagyok munkanélküli, decembertől már egy fillért sem kapok! A férjnek nincs joga Dr. Máthé Istvánt, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetőjét kérdeztük az ügyről. — A férjnek nincs joga kizárni a család többi tagját a lakásból. Habár elköltöztek, a tulajdoningatlannal nem hagytak fel, joguk van visszamenni. Abban az esetben, ha a férj például átszereltetné a zárat, magánlaksértést követne el (!). Egyetlen megoldás van, váljanak el, és kezdeményezzék a vagyonmegosztást. Mert függetlenül attól, hogy a többiek ott laknak-e, vagy sem, joguk van a lakáshoz. A saját tulajdonát pedig senki sem lophatja el! Bátonyterenye és környéke Szerdán fogadónap • Bátonyterenye. Szomszéd Tamás, az önkormányzat alpolgármestere február 12-én, szerdán délután 14-től 16 óra 30-ig tart fogadónapot a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán. Miért nincs sportélet? • Mátraverebély. Február 20- án, csütörtökön délután 15 órakor ül össze legközelebb a község képviselő-testülete. Ezen visszatérnek a néhány hete megrendezett közmeghallgatáson felmerült tárnákra is. A lakossági hozzászólások széles skálán mozogtak, felvetődött a temetőben lévő fák kivágása éppúgy, mint az, hogy miért nincs sportélet Verebélyben? Emellett a költségvetést is megtárgyalják a képviselők. Beruházásként az utak, árkok, járdák teljes mértékű felújításával számolnak. Testületi ülés • Bátonyterenye. Február 14- én, pénteken 15 órakor kezdődik a képviselő-testület legközelebbi ülése az Ady Endre Művelődési Központ konferenciatermében. Napirenden az 1992-es költségvetés tervezete szerepel. A testületi ülés után közmeghallgatásra kerül sor. Vállalkozás, összeköttetés nélkül • • Üzlethálózat a legrászorultabbaknak Nemtiben kerestük meg Herczeg Istvánt, a regionális nyugdíjas érdekvédelmi szervezet elnökét, az országos szövetség elnökségi tagját. Beszélgetésünket mégsem ebbéli tevékenységével kezdtük, mert az elnök vállalkozásba fogott, ami a jövedelemkiegészítésen kívül a legrászorultabbak megsegítésére épül. így ismerteti az elképzelést: — Előkészítés alatt áll a ká- efté, amelynek három tagja lesz: a bátonyterenyei ISZI, a nyugdíjas szervezet, valamint én és a családom. A pénzeszközök már rendelkezésre állnak. Vártunk még egy tőkeerős budapesti társra, de ők sokkal nagyobb volumenű üzletekben vesznek részt. Az ő vállalkozásaikhoz viszonyítva a mi üzletünkben kicsi a profit. Mert bár természetesen nyereségorientáltak vagyunk, - szerény bevételre számítunk. — Mit jelent konkrétan a rászorultak segítését célzó vállalkozás? — Már korábban is gondolkodtam üzlethálózat kiépítésén, Nemtiben. Akkoriban a helyi kezdeményezés azon bukott meg, hogy az önkormányzat nem tudta biztosítani a szükséges ingatlant. Az elképzelést teljes nagyságában ezúttal sem tudjuk megvalósítani, mert a központi objektum kiépítéséhez hárommillió 300 ezer forintra lett volna szükségünk. Mivel a budapesti partner nem szállt be, csak a vállalkozás beindítását A vállalkozó nyugdíjas. tudjuk finanszírozni. A nagyobb hálózathoz kellő összeget magunknak kell majd kigazdálkodnunk. Olcsó és akciós árukkal tudnánk teríteni a környéket. Terveink szerint három üzlettel indulunk: az egyik a lakásomon lesz, a másik Karancsalján, a fiamnál, a harmadik Bátonytere- nyén.-—Van már neve a káefté- nek? — "Nyugdíjasokért" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. lesz. — Hogyan fér össze, akár időben is, az érdekvédelmi tevékenység a vállalkozás szervezésével, illetve a majdani működéssel? — Kicsit gondot okoz. Nagyon kevés azok száma, akik önzetlenül társadalmi munkát vállalnak. A szervezetnek héttagú vezetősége lenne, elméletileg, de időközben hárman kiváltak. Február 14—én lesz a következő küldöttértekezletünk, ahol vezetőségválasztásra is sor kerül. Az elnökség megbízatása egyébként is lejár, de mivel regionális szervezetté alakul át (a Heves megyeiekkel együtt), így mindenképpen indokolttá vált a felállás megreformálása. Ez a változás bizonyos munkák alól tehermentesít majd engem, tehát lesz időm és lehetőségem az üzleti vállalkozásra. — Beszélgetésünk elején utalt rá, nagy gondot jelent önnek, hogy nem tud összeköttetést teremteni a faluból a külvilággal. Pedig Nemtiben már megépítették a crossbar-központot. — Nagyon fájó dolog ez! Háromszázas központot építettek, de ennél jóval nagyobb az igény. A főútvonalon kiépítették a gerincvezetéket, aztán kimerült a keret, és a mellékutcákra már nem jutott pénz. Mivel én éppen mellékutcában lakom, 62 ezer forintot kellene fizetnem a bekötésért, ha a szomszédaim (három család) is betársulnak. Erre nem tudtam mást mondani, bármennyire is szükségem lenne rá, ezt nem tudom vállalni. Viszont ígéretet kaptunk, hogy talán az év második felében megoldódik ez a probléma, és 20 ezer forint körüli összeggel kell hozzájárulnunk a telefonok bekötéséhez. -dióTízmilliós pályázat A kisterenyei Ádám Zsigmond Nevelő- otthon, a salgótarjáni GYIVI és a nagybátonyi 209. számú ISZI közösen pályázta meg a FAIRE Alapítvány kiírását, amelynek lényege: segítségadás a periférián élő, és önmagukon segíteni alig tudó fiataloknak. A GYIVI a pályázaton nyert összegből a mátra- nováki ifjúsági házban szeretne munkahelyeket teremteni. Minthogy a kisterenyei nevelőotthon évek óta küszködik azzal a problémával, hogy nem tudnak lakóiknak munkahelyet biztosítani, örömmel pályáztak - hallottuk Koós Istvántól, az otthon igazgatójától. Készpénzzel és apporttal is be kellett szállniuk a pályázóknak, akikhez más segítők is csatlakoztak. Többek között a megyei közgyűlés, az OTP megyei igazgatósága, a mátraszelei, mátranováki és bátonyterenyei ön- kormányzat, a mátranováki Mátra Szakoktató Kft. Az így összeadott hét és fél millió forinthoz nyertek az intézmények tízmillió forintot. Ebből a nevelőotthon 12 álláshelyet tud teremteni. Ezzel nem csak az intézetben élő gyerekek zökkenőmentes pályá- raállását, beilleszkedését tudják segíteni. Felhasználták a pénzt • Sámsonháza. Február hato- dikán tárgyaltak a költségvetés tervezetéről a képviselők, de a vitát még nem zárták le. A következő forduló előtt falugyűlést terveznek, amelyen meghallgatják a lakosság véleményét is. A korábban pályázaton nyert kétszázhúszezer forintból felújították az orvosi rendelőt, ám a háromszázhatvanezer forint összegű céltámogatás kevésnek bizonyult az óvoda központi fűtésének kiépítéséhez. A munkát ugyan már elvégezték, de a hiányzó összeget az 1992-es költségvetés terhére számolják majd el. Közgyűlés Tavaly év végén alakult meg a mára 135 felnőtt, 21 gyerek, és 24 ifjúsági korosztályú tagot számláló Tóaljai Bányász és Horgász Egyesület. A megalakulásuk óta történt eseményeket, intézkedéseket, illetve az idei költségvetést tárgyalják második közgyűlésükön, amelyet február 15-én, szombaton délelőtt 9 órától rendeznek a homok- terenyei művelődési házban. Ugyanakkor és ugyanott engedményes horgászcikkvásárt is szervez a Tóaljai Bányász és Horgász Egyesület. Új játszótér épül Ebben az évben valósítják meg a lakosság egy részének igényét Nemtiben. Új játszótér épül a crossbar-központ melletti területen. A felszereléseket már beszerezték, az alapozási munkákat tavasszal kezdik meg. fotó: Gyurkó