Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-11 / 35. szám

6 HÍRLAP HIRDETÉS - MOZAIK 1992. február 11., kedd Q HUMÁN TEMETKEZÉSI ÜGYNÖKSÉG Salgótarján, Vörös Hadsereg u. 8. ( Díjtalan ügyintézés ) D mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk FEKETE JÁNOS (volt tűzoltó hadnagy) életének 70. évében emberi méltósággal viselt szenvedés után örökre megpihent. Temetése 1992. február 12-én, 13 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temető ravatalozójából. GYÁSZOLÓ FELESÉGE, GYERMEKEI ÉS UNOKÁI _________________(1112) R iadó Floridában (FEB)Riadót fújnak a kör­nyezetvédők: Már Floridában is pusztul a környezet és csak gyors, összehangolt intézkedé­sek segítenek. Az áldozat a híres Evargla- des, az egykor vadban gazdag lápos vidék; szemmel láthatóan kiszárad és csak radikális bea­vatkozással menthető meg. Még ha drasztikus intézkedéseket tesznek is és azonnal megszün­tetik a vízfolyások elterelését, valószínűtlen, hogy az eltűnő­ben lévő alligátor, párduc, sas és egzotikus madár-populáció teljesen magához térne. Ez a vé­leménye a Nemzeti Környezeti Bizottságnak, a legnagyobb amerikai környezetvédelmi csoportok szövetségének, amely Key Largo-ban (Florida) előterjesztette szakértői jelenté­sét. A lápos területet, amely egykor Dél-Florida legnagyobb részét tette ki, negyven év alatt 16 ezer négyzetkiilométerre, eredeti nagyságának felére zsu­gorodott össze. A környezetvédelmi csoport ezért új csatornarendszert köve­tel Dél- és Közép-Floridában és arra szorítja a kongresszust, hogy állítsa le az Egyesült Ál­lamok történetének egyik leg­nagyobb középítési programját, a csatorna- és szivattyúállomá­sok 1947-ből származó rendsze­rét, amely az egész lápos vidé­ket behálózza. „Egyre nyilvánvalóbb, hogy Everglades ökorendszere ösz- szeomlik és megmentése a mos­tani csatornarendszer megjaví­tásával lehetetlen”. - közölte Brian Culhane, a Környezeti Bozottság elnöke. Mostmár azt a 3300 négyzetkilométeres terü­letet is közvetlen veszély fe­nyegeti, amely Amerika egyik kiemelten védett Nemzeti Parkja. 'V sj A hirdetések szövegét min­den esetben a hirdető ügy­feleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelőséget nem vállal. ...—- =J M unkanélküliség a nagyvilágban (FEB)A magyar gazdaság két legjelentősebb problémája az elmúlt évben - és várhatóan az idén is ez lesz - a munkanél­küliség és az infláció magas szintje. A hazai regisztrált munka- nélküliek aránya 1991. végére elérte a nyolc százalékot, az inf­láció pedig mintegy 36-38 szá­zalék körüli. Az újraelhelyez- kedés lehetősége is korlátozott: 100 munkanélkülire országos átlagban 7 álláslehetőség jut. Nagyobb gond, hogy az ország egyes régióiban, a szakképzet- lenek számára alig akad új munkahely! Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának genfi titkársága 1991. évi jelentésében egyfelől megállapítja, hogy országon­ként mind annak alakulása igen széles sávban szóródik. Magas a munkanélküliségi ráta Olasz­országban és Franciaországban. Az előbbi esetében 1985-ben 10,1 százalék, 1989-ben 11,3 százalék volt, míg a franciáknál 1985-ben 10,2 százalék volt, s ez az évtized végére 9,5 száza­lékra csökkent. Az OECD-országok többsé­gében a nyolcvanas évek köze­pén volt a legmagasabb ez a ráta (bár a „legmagasabb” kifejezés eléggé eltérő arányokat takar: az NSZK-ban 7,2 százalékot, Svédországban mindössze 2,8 százalékot, azóta azonban álta­lános tendencia a csökkenés. Kedvezőtlen kivétel Olaszor­szág, ahol a 90-es évek elején is tovább nőtt a munkanélküliség, sőt még 1992-re sem jeleznek javulást az adatok. A fejlett piacgazdaságok kö­zül a japán foglalkoztatási hely­zet a legkedvezőbb. A szigetor­szágban a munkanélküliség aránya az elmúlt évtizedben 2,0-2,6 százalék között ingado­zott és csökkenő tendenciájú. A munkanéküliség tartama is eltérő az egyes országokban. Az ENSZ EGB jelentése szerint az OECD-országok ebből a szem­pontból 3 csoportba oszthatók. Az első csoportot alkotja az USA, Kanada, Japán, Norvégia és Svédország, ahol a hosszú­távú munkanélküliség aránya igen alacsony, s inkább az át­meneti jellegű, néhány hónapos munkanélkülivé válás fenyegeti a dolgozókat. A második cso­portba tartozik Ausztria, Fran­ciaország, az NSZK, Írország és az Egyesült Királyság. Ezekben az országokban már a hosszabb időtartamú munkanélküliség is előfordulhat. A harmadik, s eb­ből a szempontból a legkedve­zőtlenebb a helyzet Belgium­ban, Spanyolországban és Hol­landiában, ahol igen sokakat fe­nyeget a tartós munkanélküliség veszélye is. Az OECD-országokban álta­lában szoros kapcsolat van - kü­lönösen a nők esetében - a munkaképes korú munkaválla­lók száma és a kialakuló mun­kanélküliség között. Ahol a nők nagyobb része helyezkedik el munkásként, vagy alkalmazott­ként, ott a férfiak nagyobb há­nyadának van esélye arra, hogy hosszabb-rövidebb időre elve­szítse munkahelyét. Törvény az agrárpiaci rendtartásról Megtárgyalta a kormány az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény tervezetet és azt parla­menti vitára alkalmasnak ta­lálta. dr. Botos Károly, a Föl­dművelési Minisztérium főosz­tályvezetője elmondta, várha­tóan márciusban kerül a hona­tyák elé az agrárgazdaság ter­melési biztonságát megalapozó jogszabály, amelyet türelmetle­nül várnak a termelők. — Szeretném a fokozott vá­rakozás illúzióját eloszlatni — mondta a főosztályvezető. — Mint egyetlen törvény, ez sem csodaszer. A szabályozott ag­rárpiac megteremtéséhez min­denütt időre van szükség, hi­szen rendkívül sokrétű folyama­tok koordinálását kell megolda­nia. Keretjogszabály készül, Hírességek álnéven „Ezen a földön sokminden at­tól függ, kit, hogy hívnak. A név sokat számít.” Az idézet Heinrich Heinétől származik, aki maga is Harryként látta meg a napvilágot. A legtöbb álnév természete­sen a show világában születik. Udo Jürgens eredeti neve pél­dául Udo-Jürgen Bockelmann. Tina Tumer Annie Mae Bull- dock néven született. Peter Ale­xander pedig Peter Neumayer- ként. Az úgynevezett komolyabb műfajban is találunk számos példát a művésznevekre: a Szabó István filmjeinek állandó főszereplője, Klaus Maria Brandauer például a szürke Klaus Steng néven született, Brigitte Bardot pedig Camille Javaiként. Woody Allen Allen Königsbergként jött a napvi­lágra, Golo Mann pedig Gottf­ried Mannként. amely az állam szerepét a piaci mechanizmusoknak megfele­lően próbálja szabályozni, je­lenlétét kiszámíthatóvá teszi ebben a szférában is. S mindez egyben azt jelenti — ellentétben sokak félelmével -, hogy az ál­lam jelen marad a gazdaságnak e területén is, s ha kell, a keres­leti-kínálati egyensúly érdeké­ben bizonyos eszközökkel közbe is tud majd avatkozni. A törvény mielőbbi megszüle­tését indokolja az Európai Gaz­dasági Közösséghez való köze­ledési szándékunk is, a társulási szerződés értelmében a kilá­tásba helyezett kedvezménye­ket csak akkor tudják biztosí­tani, ha alkalmazkodunk az ott elfogadott szabályokhoz. A rendtartás két szinten mű­ködik majd. Az első szinten a miniszter és a munkáját segítő tárcaközi bizottság tevékenyke­dik, a második szinten a termék- tanácsok működnek, ahol a piac szereplői közvetlenül egyeztet­hetik érdekeiket. Az agrárpiaci rendtartás be­vezetése - egyelőre - nem je­lenti azt, hogy az állami inter­venció eszköztárába új eleme­ket kelljen beépíteni. Megma­radnak bizonyos támogatási formák, tartalékok, de ezeket szeretnék a korábbinál sokkal kiszámíthatóbban, tartósabban alkalmazni, hogy a termelők nagy biztonsággal építhessenk rájuk, ugyanakkor megfelelő eszközök maradjanak az állam kezében a piaci zavarok elhárí­tására. (somfai) MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! Salgótarján belvárosában közel az autóbusz és vasúti pályaudvarhoz a CITY Élelmiszer Discont üzlet! Cím: Erzsébet tér 1. Garzonház alatt (régi patyolat felvevő helyén). Árukínálatunk:- alapvető élelmiszerek konzervek,- száraztészták, édesipari áruk,- üdítők és szeszesitalok,- kávék, teák,- mosószerek és sok egyéb más cikkek. Jelentős megtakarítást érnek el, ha a CITY DISCONTBAN vásárolnak. Nyitva tartási idő: hétfőtől-péntekig 8-17 óráig szombaton 8-12 óráig. & din) >- « Nógrádsipek Önkormányzati Képviselőtestülete pályázatot hirdet a Nógrádsipeki Napköziotthonos Óvoda vezetői állásának betöltésére. Pályázati feltételek- szakirányú középfokú végzettség- 5 év szakmai gyakorlat. Pályázat benyújtásának határideje 1992. április 1. Megbízás időtartama: 1992. augusztus 1-től 1997. július 31-ig. A pályázat tartalmazza- hatósági erkölcsi bizonyítványt- szakképesítést igazoló okirat hiteles másolatát- részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó elképzeléseket- bérének, juttatásainak megjelölését. A pályázat elbírálásának határideje: 1992. június 30. A pályázatokat a következő címre kell küldeni: Nógrádsipek Község Polgármestere 3179. Nógrádsipek, Tanács út 4. (1067) , >• Nógrádsipek Önkormányzati Képviselőtestülete pályázatot hirdet a Nógrádsipeki Általános Iskola igazgatói állásának betöltésére. Pályázati feltételek- felsőfokú szakirányú végzettség- 5 év szakmai gyakorlat. Pályázat benyújtásának határideje 1992. április 1. Megbízás időtartama 1992. augusztus 1-től 1997. július 31-ig. A pályázat tartalmazza- hatósági erkölcsi bizonyítványt- szakképesítést igazoló okirat hiteles másolatát- részletes szakmai önéletrajzot- az intézmény vezetésére vonatkozó elképzeléseket- bérének, juttatásainak megjelölését. A pályázat elbírálásának határideje 1992. június 30. A pályázatokat a következő címre kell küldeni: Nógrádsipek Község Polgármestere 3179. Nógrádsipek, Tanács út 4.­NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTEL A SAJTÓHÁZBAN Hétfőtől péntekig 8.00-tól 20 óráig, szombaton zárva. 8.00 - 16.30 óráig a földszinti hirdetésfelvevő Irodában, 16.30 - 20.00 óráig az I. emeleti portán. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 4. Tel: 32/11-504. 32/16-455. Fax: 32/12-542. Telex: 22-9109. | JÁRMŰ | ELADÓ 45.000 km-rel, sok extrával, hároméves 1600-as Golf. Érdeklődni: ÁFOR kút melletti autómosónál 7-től 17-ig. Ötajtós, első gazdától. (1089) LADA Szamara 2109-es, 1300 köbcen­tis, 5 ajtós, 5 sebességes, kétéves, fehér, reális áron eladó. Tel.: 32/60-760 (18 óra után). (1012) BÜFÉBUSZ eladó. Gépkocsit beszámí­tok. 32/13-158.(1110) ELADÓ Rally Crossra alkalmas Skoda 130-as, extrákkal. Kisterenye, Nemti út 7. (1104) | INGATLAN | BÁTONYTERENYE, Mező úton ga­rázs eladó. Érdeklődni: Bátonyterenye, Bányász u. 9. III/L, (Nagybátony). (1103) EGYSZOBÁS, gázos, telefonos lakás eladó. Salgótarján, Úttörők útja 9/A. II. (1027) 83 négyzetméteres, belvárosi, összkom­fortos lakás (1.000.000 - kp + részlet) eladó. Kisebb lakás beszámítható, 13-158. (1109) IPOLY VÉCÉN 6 helyiségből álló, 115 négyzetméteres ingatlan 823 négyzetmé­teres telekkel eladó. Ipari áram, vízveze­ték, házi derítő van. Az ingatlan - átala­kítás nélkül - azonnal használatba ve­hető. Érdeklődni: a TESZÖV Háziipari Kisszövetkezet Bpest., 1077. Rózsa Fe­renc u. 38/b. sz. alatti központjában, tele­fon és fax: 1-228-258. (987) ADÁSVÉTEL NAGYON olcsón nehézvemhes tehenek eladók. Kazár, Árpád út 24. (989) MÚLTSZÁZADI és századeleji búto­rok, értékesebb festmények, vitrin és egyéb dísztárgyak készpénzes vétele. T.: 32/11-050. (958) UE-50-es sebváltó, hibás traktor + 2 új gumi olcsón eladó. Mátranovák, Báthori u. 2., szombat-vasárnap. (1099) | ÁLLÁS M GYAKORLOTT F-F tv, rádió, magnó műszerész munkatársat keresek. Érdek­lődni: 32/14-953, 16 óra után. (1091) KERESÜNK szerelvényüzletünkbe szakképzett férfi eladókat. Érdeklődni: Salgótarján, 32/16-979. (1105) | VEGYES | KERESKEDŐK figyelem! Profilt vált? Megszünteti tevékenységét? Elfekvő árukészlete van? Összeghatár nélkül, készpénzért felvásároljuk üzletének áru­készletét. Holofon Kft. XV., Budapest, Hevesi Gyula u. 8. III/20. Tel.: 9-17-ig. 184-8996 fax.: 115-5593. (856) SALGÓTARJÁN, nyugati városrész­ben garázs néhány hónapra kiadó. Ér­deklődni: 32/17-758, 16 óra után. (960) "FARSANGI BÁL" a Medves Hotel ét­termében 1992. február 22-én, 19 órától. Fellép: Zentai Anna, Marik Péter, Magai Kelementina. Asztalfoglalás a 11-966- os telefonon Herczeg József étterem igazgatónál. (1081) OTTHON végezhető, szaktudást nem igénylő munka (napi 4.000.-5.000.-Ft.). yálaszborítékért tájékoztató. Cím: Lacur Ágnes, Miskolc, Gorkij-telep 22. 3533. (867) PÉNTEKEN a piacon ellopták fontos okmányaimat. Kérem, ha valaki megta­lálná juttassa címemre: Hudák Józsefné, Salgótarján, Ilona u. 7. (1100) ^(1041) ÚJ ÜZLET A ^ VÁROSKÖZPONTBAN MARKER BIZI Új és használt áruk átvétele és eladása - Bútorok, lakásfelszerelési cikkek - Háztartási gépek - Műszaki-, híradástechnikai cikkek - Ajándékáruk (üveg, porcelán, kerámia)- Sportcikkek, szabadidő felszerelések - Festmények Új ékszerek értékesítése Szeretettel várja minden Kedves Ügyfelét a volt SALGÓ BIZI kolletívája. Nyitás: február 10-én 9 órakor MARKER BIZI Salgótarján, Kossuth L. u. 8. (Tüdőgondozóval szemben) TeL 12-786 ÚJDONSÁG e HÁZÉPÍTŐK BOLTJÁBAN! Bátonyterenye, (Kisterenye) Rákóczi út 4. Olasz gyártmányú kerámia égőfejes infra gázfűtőkészülék (palackos) Ara: 12.120.-R. . ÁFA * SOFA nyílászárók ás zsalugáterek, 1989. évi fogyasztói áron kaphatók, * amíg a készlet tartl Telefon: (32) 53-579 A HÁZÉPÍTŐK BOLJTfl TÁRS AZ ÉPÍTKEZÉSBEN. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ___________példányban ______________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:_____________________________ C íme: (város, község, irányítószám )______________ u tca, házszám:______________________________ A z előfizetési díj: egy hónapra 245.- Ft, negyedévre 735,- Ft, fél évre 1470,- Ft, egy évre 2940,- Ft. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom