Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-08-09 / 33. szám

1992. február 8-9., szombat-vasárnap MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Ünneprontó virtus Még távolról is rossz oda­nézni, hát még ha az ember közelebb megy és körülke­rítve — ahogyan a felszedett útburkolatot, a megsérült gáz-, vagy vízvezetéket szo­kás- látja a December 8-a Emlékmű eddig elkészült, felavatott alakjának a helyét. Igen a helyét, mert - mint a közvélemény már hírül ve­hette — a szobrot ledöntötték és most helyre kell állítani. Bármennyire fáj, kény­szerű vagyok leírni: Salgó­tarján ez ügyben rosszul vizsgázott. Pontosabban va­laki (vagy valakik) meggon­dolatlan tette miatt egy — sajnos jogos — elégtelen ke­rült a hetvenedik születés­napját ünneplő város bizo­nyítványába. Mi több: ez egy reális adalék a Tarján-elle- nes hangulat fokozásához is. Én most nem keresem e méltatlan cselekedet - netán politikai - indítékait s kizá­rólag a kulturális, a művé­szeti értékrombolás szem­pontjából fejezem ki sajnála­tomat a történtek miatt. Sőt, mint egy városlakó megkö­vetem Szabó Tamás - mel­lesleg helyi származású - szobrászművészt, alkotása meggyalázásáért. Mert az én szememben a műalkotás szent dolog és ellene vagyok mindenféle rongálásnak. (Azt is tudom, hogy ebben a „bűnös” városban sokan gondolkodnak így s elítélik a virtus eme formáját.) Vajon mi lett volna az emberiség kultúrkincsével, ha mindenütt és mindenkor így „sáfárkodtak” volna ele­ink egy-egy nemzedék „gondjaira bízott” műérté­kekkel?- csébé ­Jó irányúak a változások Vélemények lapunkról Elúszónak tűnő uszodai álmok- Mi a véleménye az új új­ságról?- Miért? Új?! - hangzott el a minap a bátonyterenyei utcán a visszakérdező válasz. — Nógrád Megyei Hírlap vé­leményem szerint- mondja Demkó Gyuláné, a Beszterce Lakótelep zöldséges boltjában- nagyon jó. Még a huszonegy éves fiamnak is tetszik. Sokkal jobbak a fotók, tisztább az új­ság. — A vélemények megoszla­nak - fogalmaz egy igazi sza­kértő, az Erzsébet téri újságos bolt eladója. Legalábbis az el­telt idő ezt mutatja. Ugyan olyan példányszám vásárolnak belőle, mint máskor. De azért azt meg kell mondanom, hogy volt olyan vevőm, aki vissza­hozta az újságot, mert azt hitte: tévedésből a Heves Megyei Hír­lapot nyomtam a kezébe. Arról is érdeklődnek az emberek, hogy a fejléc megváltoztatása A temetők fenntartásával kapcsolatos teendőket a helyi önkormányzatoknak kell ellát­niuk. A Nógrád Megyei Temet­kezési Vállalat által üzemelte­tett fiókegységek révén érintett hét település polgármesteri hi­vatala kérni fogja a rájuk jutó vagyonrész önkormányzati tu­lajdonba adását. nem jár-e az ár drágulásával. Egyébként szebb, áttekinthe­tőbb, jobb a nyomdai munka. Soós József, nyugdíjas: — Mintha tartalmasabb lenne az újság, de nekem leg­alábbis úgy tűnik, hogy keve­sebb benne a megyei anyag. A sok országos, semmitmondó hír helyett megyei információkat kellene nagyon arányban bele­tenni. Kedvező változásokat is észre lehet azonban venni. Bodor Ferenc, salgótarjáni lakos szerint nem kellett volna ez a változtatás. A képek ugyan jobb minőségűek, de kevesebb a helyi anyag és az emberek a megyére kíváncsiak. Számára mintha két külön részből állna az újság! — Szép az új lap - mondja nagy lelkesedéssel Mihalik Fe­renc, villanyszerelő. A minő­sége javult, elrendezése ízléses. A változás jó irányba mutat. (szeli) Salgótarjánban, Balassa­gyarmaton, Szécsényben és Pásztón várhatóan önállóan kí­vánják a szolgáltatást biztosí­tani, míg Bátonyterenyén, Rét- ságon és Mátranovákon - ahol a vagyonnak csak töredéke talál­ható, és nem nyereséges a szol­gáltatás - nem döntöttek: vállal­ják-e a feladatot. (Folytatás az 1. oldalról) Urbán úr azért konkrétabban is fogalmaz. Kiemelten kívánnak foglalkozni a tehetséggondo­zással. A jó képességű gyerek­nek nem szabad beleszürkülnie a nagy átlagba, hanem szabad utat kell biztosítani számára a kibontakozáshoz. Másik fontos terület az okta­tástechnika fejlesztése. Kivá­lóan felszerelt, zártláncú videó­rendszerrel rendelkezik az is­kola. A diákok, tanáraik segít­ségével, megismerkednek a filmforgatás fortélyaival. Egyik alkotásuk díjat nyert egy han­noveri fesztiválon. Ezt a kiváló rendszert szeretnék mindenek­előtt továbbfejleszteni. Fejlesztik az idegennyelv-ok- tatást. A következő tanévtől kezdve már az első osztályban is bevezetik a német nyelvi ta­gozatot. Az iskola minden di­ákja németül fog tanulni. —Ahány nyelv, annyi ember. Ma különösen időszerű ez a mondás - folytatja az igazgató - , hiszen azon vagyunk, hogy csatlakozzunk Európához. Lé­péseket tettünk a másik ide­gennyelv, az angol bevezetésére is. Kapkodni azonban felesleges lenne. Csak akkor vezetjük be, ha már minden feltétele profi­módon biztosított lesz. A mindennapos testnevelést már a tagozaton kívül is beve­zették. Ép test és idegeny- nyelv-ismeret. Mi kell még egy korszerű szemléletű fiatalem­bernek? Rendkívül fontos, hogy Ma, amikor az országot gaz­dasági és szociális problémák sújtják, a környezet és termé­szetvédelem nagyon is fontos ügye háttérbe szorul. Pedig nem ártana szem előtt tartani, mivel hosszú távon súlyos következ­ményei lehetnek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagsága minden gond és anyagi nehézség ellenére is megpróbál tenni valamit e kér­désben. A helyi csoport a közelmúlt­ban tartotta közgyűlését, ahol Langa József, a leköszönő régi titkár a tavalyi év értékelésével kezdte a beszámolóját. Röviden beszélt a propa­ganda hiányáról, hiszen sokan azt sem tudják, hogy létezik ilyen egyesület. Szükség lenne pedig taglétszám növelésére, arra, hogy minél töb elkötele­zett híve legyen a természetvé­az iskola képes legyen időről időre megújulni. A „fejkvóta”, vagyis a tanu­lók létszáma alapján kapott ál­lami támogatás versenyhely­zetbe hozza az iskolákat. Érde­mes „kapkodni” a gyerekek után, mert akkor több pénz ér­kezik a konyhára. Ők pedig ak­kor jönnek - akkor viszik oda a szülők a csemetét -, ha az adott iskola többet tud nyújtani a töb­binél. A Dózsában az új kor új­szerű követelményeihez igye­keznek felkészíteni a fiatalokat. Urbán úr hirtelen azt java­solja: kapaszkodjam meg, ne­hogy leforduljak a székről. Az alapítvány távlati céljai között szerepel ugyanis egy uszoda felépítése a városban. — Fiatalok ezrei nőnek fel a városban úgy, hogy nem tudjuk őket megtanítani úszni. Jelen pillanatban ugyanis egyetlen úszásoktatásra alkalmas me­dence sincs Balassagyarmaton. Se nyitott, se fedett medencével nem rendelkezünk. Mindez si­lány bizonyítvány mindenkire nézve. Az Ipoly és a nyírjesi tó sem alkalmas erre a célra. Há­rom lehetőség adódhatna szá­munkra: elmenni Vácra, Salgó­tarjánba, vagy újabban Szlová­kiába. Egyik sem jelent azonban megoldást. Ezért szeretnénk az állam által meghirdetett tanu­szodai programban szerepelni. Elképzelhető, miszerint Ba­lassagyarmaton most érkezett el a történelmi pillanat, amikor uszodához juthat a város. A delem ügyének. Nagyon fontos lenne az élőhelyek megóvása, a természetvédelmi szempontból értékes területek védetté nyil­vánítására. Elmondta, hogy 1991-ben sajnos számos prob­léma merült fel, a ragadozóma­dár védelem megszervezésétől, a hazai túzok-állomány egy- harmadára csökkenéséig. Utána Drexler Szilárd, az egyesület újonnan megválasz­tott megyei titkára szólt a tag­sághoz. A jelenlévők megtudhatták tőle, hogy siralmas az egyesület pénzügyi helyzete, a befogó tagdíjakból lassan már a posta- költségekre sem futja. Minden­képpen szükség lenne arra, hogy az egyesület tagjai napi kapcsolatban legyenk egymás­kormányzatnak rengeteg pénze van tornatermek és tanuszodák építésének támogatására: erre a célra a parlament 1995-ig több mint huszonkétmilliárd forintot szavazott meg. Egy olyan város, mint Balassagyarmat - különö­sen, ha visszakapja megyeszék­helyi rangját -, hatalmas esély- lyel pályázhatna a kormányzati támogatásra. Dr. Németh György, a város polgármestere lehűtött. A do­lognak a következő lenne a módja. Az önkormányzat meg­szavazhatná a tanuszoda építé­sét, de a költségek hatvan száza­lékát a városnak kellene állnia. A fennmaradó negyven száza­lékot lehetne célpályázat útján elnyerni a kormánytól. A város költségvetése ebben az évben forráshiányos. Ilyen jellegű be­ruházásba egyelőre nem tudnak belekezdeni. Ha viszont valami­lyen alapítványi formában megkezdődne az építés, azt a város valamilyen módon támo­gatná. Megtudtuk, egy uszodát leg­kevesebb ötvenmillióból le­hetne hozni. A városnak har­mincmilliót legalább kellene állnia a költségekből. Az iskolai alapítvány egyelőre „uszoda­szinten” nem tőkeerős. Korill Ferenc, a Nógrád Megyei Köz­gyűlés elnöke elmondta kérdé­sünkre, hogy a megyei közgyű­lésnek nem áll módjában sem­minemű támogatást adni. Mégsem lesz uszoda Gyar­maton? Balás Róbert sál, de az utazási költségek emelkedése miatt ez is szinte lehetetlenné vált. Minden anyagi nehézség ellenére, orzá- gos és megyei szinten is szük­ség van egy minimális program kiolgozására, amivel eredményt lehet elérni. Ezért folytatni kell a gólya, gyurgyalog, gyöngyba­goly és a denevérállomány fel­mérését. Külön is kiemelte a balassa­gyarmati madarászok küzdel­mét a dejtári természetvédelmi terület kibővítéséért, a sérült madarak ápolásáért és a gyű­rűző tábor idei létrehozásáért. Éppen a pénzhiány miatt megnő az egyéni megfigyelések jelentősége. Foglalkozni kell az oktatás, nevelés, ismretterjesz- tés bővítésével is! Mivel egy Nógrád megye a kormány asztalán • Pál József országgyűlési képviselő levélben sürgette dr. Szabó Iván ipari miniszeméi az elmúlt nyári kormánylátogatás következtetéseinek ez évi gya­korlati megvalósítását. A mi­niszter, aki a kiküldött kor­mánymunkabizottság vezetője, érdemi választ adott. E szerint a kormányelőterjesztés formájá­ban február, március hónapok­ban a kabinet elé kerül az az át­fogó intézkedési terv, amely Nógrád megye súlyos gazdasági gondjainak megoldásában se­gíthet. Falugyűlés • Szalmatercs. A helyi ön- kormányzat a közelmúltban kérdőíveket juttatott el a lako­sokhoz azzal a céllal, hogy tájé­koztatást adjon a tavalyi mun­káról, eredményekről. Egyúttal Véleményeket, javaslatokat kért az idei elképzelések, tervek kia­lakításához. A szombaton, 16.45 órakor a művelődési ház­ban megtartandó falugyűlésen szóban is beszámolnak az ed­digi tevékenységről, s az ez évi fejlesztési lehetőségeket is is­mertetik. Jövőt érintő tárgyalások • Salgótarján. Két külföldi szakembercsoport is tárgyalt a napokban a Kohászati Üzemek­ben. Az olasz ILVA cég képvi­selői az együttműködés aktuális kérdéseiről, egy szervízcenter letelepítéséről, a kanadai IVACO cég küldöttei pedig a huzalmű átalakulásáról folytat­tak tárgyalásokat. működő természetvédő egyesü­let megszűnése beláthatatlan következményekkel járna, va­lami úton-módon pénzt kell szerezni. Kérdés, hogy honnan? A pásztói Scheli László érde­kes megfigyeléseiről számolt be, és javasolta a Mátra hegység egy adott részének védetté nyil­vánítását. Elmondása szerint számos, ritka, védett állat- és növényfaj él azon a területen. Sajnos többször estek már a fészkek fakivágás áldozatává. A közgyűlés résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy a ritka növény és állatfajok meg­mentésére az élőhelyek védetté nyilvánításával úgy is lehet tenni valamit, hogy az ne kerül­jön pénzbe. Csak nehogy elkés­sünk vele! Faragó Zoltán A temetkezési vállalat temetése? A vörös vércse esztendeje A szükségből kovácsolt erény A vásárlók bőrére Almát akart vásárolni, beteg­nek vitte volna. De a kirakott szép áru helyett sokkal csú­nyább, rosszabb minőségűt akart adni az eladó. Egy másik vevő, egy nagymama, aki uno­kájának vitte volna a gyümöl­csöt, hasonlóan járt. — Törvénysértő módon járt el az eladó - mondta Lengyel László, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Nógrád Megyei Felügyelőségének munkatársa, majd arról beszélt, mit tehet ilyenkor a vevő. - Utasítsa visz- sza, tegye szóvá azonnal az ilyen kereskedői magatartást, célszerű ezekben az esetekben az üzlet vezetőjét is megke­resni. De ha szükségesnek érzi a vásárló, levélben, telefonon vagy személyesen a Felügyelő­séget (Salgótarján, Rákóczi ut 192 szám, telefon: 32/-10 022) is felkeresheti. Amennyiben bebizonyosodik valamilyen jogszabály megsértése, a tör­vényben előírt módon járunk el. Leggyakrabban pénzbírságokat szabunk ki. fá. Egy nemzetközi csapat­munka eredményét, a Mikszáth Kiadó gondozásában megjelent „Nyelvi feladatlapok nemzeti­ségi óvodák számára” című so­rozat első kiadványait vehették kezükbe annak a sajtótájékozta­tónak a résztvevői, amelyet pén­tek délelőtt tartottak a megye­háza nagytermében. Az ötlet egy magyarországi román óvónőtől Taga Kornéliá­tól származik, a kiadó Salgótar­jánban működik, és a kivitele­zés, egy rimaszombati magány­nyomda dolgozóinak kezemun- káját dicséri. „A hazai nemzetiségi nyel­voktatást segítő program jelen­tős eseménye Nógrád megye kulturális életének, és hiszük, ez hasznos lehet az ország határain belül és azon kívül is vala­mennyi nyelvet oktató intéz­ménynek” — mondta előszavá­ban a Nógrád Megyei Közgyű­lés elnöke, Korill Ferenc (ké­pünkön középen). A rendezvényen megjelent Rudi Sova, az ideiglenesen meghatalmazott jugoszláv nagykövet (a bal szélen lát­ható), aki kiemelte, hogy sze­rinte az egész Kárpát-medencé­ben terjesztésre érdemes, való­ban kitűnő munkával sikerült megismerkednie, ami Nógrád megye önkormányzata és a „Magyarországi Nemzeti és Et­nikai Kisebbségekért” Alapít­vány támogatása nélkül nem születhetett volna meg. Erről a jelentős, hiánypótló újdonságról dr.Németh János (balról a második), a Mikszáth Kiadó igazgatója elmondta: amit számos nagy és erre hiva- tottabb kiadó nem akart vagy nem tudott megvalósítani, azt nekik meg kellett tenniük s ez­zel megkezdték saját arculatuk kialakítását. Reményét fejezte ki, hogy e most megkezdett tendenciát sikerül folytatniok. Fenyvesi Ágnes Rejtélyes Érdekes sorozat indul Salgó­tarjánban február nyolcadikán tíz órai kezdettel a volt MSZMP székházában (Rákóczi utca 75 szám). Az UFO-ról, a Ber­muda—háromszög titkairól és más fantasztikus dolgokról hangzanak el előadások neves Czinger Attila salgótarjáni olvasónk kérdezte legutóbb, hogy mikor lesz telefon a vá­rosi tehertaxi-állomáson? A választ Lőrincz Zoltán, a megyei távközlési üzem veze­tője adta meg: — Ilyen jellegű kéréssel a te- hertaxisok még nem jelentkez­tek nálunk. Amennyiben ők egy társaságot alakítanak, tehát egy­séges szervezetként lépnek elő igényükkel, akkor biztosítani hétvégék szakemberek részéről. Szomba­ton Kalmár János ufológus, va­sárnap Sándor Tamás termé­szetgyógyász, amatőr csilla­gász, valamint Urbán Iván jö­vőkutató szól hozzá e nem min­dennapi kérdésekhez. Belépő­jegy a helyszínen váltható. tudjuk számukra a távbe­szélő-állomást, az általuk kért helyre. Bátonyterenyei olvasónk kérdezi: jogosult-e a gép­jármű-felelősségbiztosítás kedvezményére, amennyiben Il-es csoportú rokkant, s ren­delkezik az OOSZB szakvé­leményével, ameny kimondja: nevezett olvasónk tömegköz­lekedési eszközök igénybevé­telére nem alkalmas. Kíváncsiskodó Igényelni kellene a távbeszélő-állomást

Next

/
Oldalképek
Tartalom