Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-07 / 32. szám
4 HÍRLAP MŰVÉSZET - TUDOMÁNY 1992. február 7., péntek A Tejút cowboyai Ezúttal legfőképp azoknak ajánlatos végigböngészni e sorokat, kik gazdagok és sikeresek, valamint vonzó feleségük, szeretnivaló gyermekük, szép otthonuk van, mozgalmas életet élnek, egyszóval mindenük megvan, amit földi halandó elérhet e világon. Persze mindezek mellett könnyen előfordulhat, hogy a csillogó felszin üres belsőt takar. Akik ebben a cipőben járnak, s szeretnének emberi életet, lelki gazdagságot és boldogságot elérni, olyan dilemma előtt állnak, mely túlzás nélkül óriási. És mégis: higgyék el, nem olyan nagy dolog az átváltozás. Csak egy lövés... Ennyi és nem több szükségeltetik. Éhhez a legfontosabb, legalapvetőbb tényező a dohányzás. Ha ez is stimmel, akkor már valóban gyerekjáték az egész ügy. Ön nem tesz mást, mint lesétál az utcára, hogy vásároljon cigarettát. Kész, ennyi. Ugyanis ekkor önbe belelőnek. Nem ijedjen meg, ennek így kellett lennie. Ön életveszélyesen megsebesül, a csodával határos módon marad az élők sorában, de ne essen kétségbe. Ön lassan, de borzalmasan lassan megkezdi a felépülést, de ez ne zavarja. Szinte mindent elfelejt, mit egykor tudott, ám ez se aggassza önt. Lépésről lépésre újra elkezd tanulni, ismerkedni, fejlődni, éppen mint egy gyermek, de ne őrjöngjön emiatt. Legyen nyugodt, türelmes és bizakodó, hiszen tuti, hogy megéri: ön meggyógyul. Nem csupán fizikai értelemben: belsőleg is, s ez a lényeg. Nem a gazdagság, nem a siker, nem a dicsőség érdekli önt innentől kezdve, hanem a legszentebb emberi értékek: a család, s maga az élet, mely most már valóban gyönyörű. Csak egy lövés... Ennyire egyszerű az egész. Harrison Ford megmutatja (jutalomjáték), Anette Bening kívánatosán statisztál, a mozgó pedig kockáról kockára kiszámítottan, kimérten, kiadagolva önök elé tárja mindezt. Csak egy lövés... Hamisítatlan amerikai célzás, s nem kétséges, a szívekbe talál. Hollywood mesterei ritkán lőnek mellé. szilágyi Újabb texasiak a nehéz rock jelesei között! Legalább is első, és a cikk írásakor még egyetlen lemezük meghallgatása után az embernek az a benyomása, hogy a négy fiatalember - Ben Huggins énekes, Dave Sonnier gitáros, Monty Colvin basszu- sos és Alan Doss dobos - megérdemli a megtisztelő rangot. Az album a Geffennél jelent meg. Címe, mint amennyi más első lemez esetében is, a bemutatkozó zenekar neve: Galactic Cowboys, a Tejút cowboyai. Már átkeltek az óceánon, és Angliában bemutatkoztak koncerteken. Azok, akik megvették az LP-t is és ott voltak a hangversenyek valamelyikén is, elégedetten állapították meg, hogy a GCB legalább olyan jó a színpadon, ha nem még jobb némelyik pillanatban, mint a stúdióban, ahol Tom Taylor ügyelt a munkára, a ZZ Top birodalom nagy embere. A zene? Nos, gondolom, mindegyiküknek nem volt még alkalma hallani. Akkor pedig a képzelőerejükre szükség lesz. Egyfajta RÉM. Trash-ben. Aztán: válasszák szét gondolatban az Eagles világát. Tartsák meg a country színt. Az nem baj, ha úgy érzik, hogy néhol túlságosan is édeskés. Ez most nem lényeges. Az egyik Eagles-felet vegyék punkosra, a másikat speed-re. Ha megvan, a mondottakat keverjék össze és tálalják „lelki füleik” elé így együtt az egészet. Igazuk van kedves olvasók, nem könnyű, de legalább pontosabb képük van arról a szintézisről, amelyre ennek a négy zenésznek sikerült eljutnia. Nem hiszem, hogy lenne még egy nehéztüzér banda, amelyik ilyen, ha akarom Metallicába csavart co- untryt tud játszani. Azoké ez a zene igazán, akik már élvezettel is el tudják viselni az erőteljes és megrőkönyítő kontrasztokat. Az énekes valóban texasi. Tanult szakmája szerint patkolókovács. Gyönyörű lovakról álmodik, melyek nagyszerű, szügyig érő fűben futkároznak. És mindig érezni, hogy kezében nehéz ütésre kész a kalapács. Gyerekkorában az egyetlen zene a bluegrass volt számára. A Huggins család hosszú-hosz- szú estéken át énekelte kórusban Hank Williams dalait, és egy georgiai farmerből lett prédikátor kísérte őket mandolinon. Sonnier Louisianából jött. Unokatestvére, a country énekes Jo-El Sonnier tagadhatatlan hatással volt rá. És a cajun zene. Colvin Phoenixbe való. A gospel csodája egy életre rabul ejtette. A dobos Missouri szülötte, és azelőtt hegedűs volt. Doss és Colvin alkotta a ritmusszekcióját egy Houstonban népszerű underground csapatnak, a The Awful Truth-nak, amely egy évig létezett, s kiadott egy lemezt is, aztán - felbomlott. A dobos és a basszus- gitáros úgy döntött, hogy új együttest alakít. Sonnier, aki rajongója volt az Awful Truthnak, vállalta, hogy a gitárosuk lesz. Egy nap Colvin elment autót bérelni - már csak a felszerelés szállítása miatt is. A kölcsönző udvarán találkozott Ben Hug- ginsszel, aki akkor (és ott) éppen az elektromos műhelyben dolgozott. Ahogy mesélik, Col- vinnak nem kellett kétszer mondania, milyen szüksége van egy jó énekesre. Meg hát - az autóban is volt még egy hely... Vass Imre Vásároljon cigarettát! CSAK EGY LÖVÉS: végre együtt a család (Duna Film) Gondolatok egy kiváló táncfolklorista születésnapjára Martin György most lenne hatvan éves Fiatalokat várnak, alapítványi támogatást igényelnek Tisztújítás a Csohány Baráti Körben A magyar és európai néptánckutatás kiemelkedő egyénisége fiatalon, alkotóereje teljében távozott közülük 1983-ban. Martin György korszerű táncfolklorisztikai és tánczenei kutatásunk megteremtőjeként bartóki koncepciójú és mélységű szellemi örökséget hagyott ránk. Bartókot követve fáradhatatlan gyűjtője volt a Kárpát-medencében élő népek tánc hagyományának és szervezője az egész magyar nyelvterületen folyó ilyen jellegű munkának. Jelentős szerepet vállalt a palóckutatásban is. 1976-ban Salgótarjánban rendezett tudományos tanácskozáson elhangzott felszólalásában részletesen elemezte a palócvidék tánckultúrájának kutatási eredményeit és a jövendő feladatokat. Több mint két évtizedes tudományos, feldolgozó, rendszerező munkája során publikációk sora jelent meg a néptánckutatással kapcsolatos témakörben, köztük számos idegen nyelven is. Anyagközlő munkái sorában egyéniség-vizsgálat, falu és regionális táncmonográfiák, tánc- típustanulmányok, összefoglaló munkák találhatók. Tudományos népszerűsítő tevékenységét főként a néptáncpedagógusok képzésében, oktatásában végezte. Az ELTE Folklór Tanszékén tartott néptáncról speciális kollégiumot. Martin György tagja volt a MTA Zenetudományi Bizottságának, az Etnographia szerkesztőbizottságának, a Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Bizottságának, a Nemzetközi Népzenei Tanács (IFMC) táncbizottságának. Egyik szerkesztője volt a Magyar Néprajzi Lexikonnak. Születésnapján rá emlékezve nem tudom kivonni magam a személyes élmények hatása alól. Törékeny alkata, szerény és vonzó egyénisége jelenik meg előttem, ujjai közt folytonosan füstölgő cigarettával. Felsejlenek a táncfolklorisztika előadások, az általa vezetett táncgyűjtő terepmunkák izgalmas mozzanatai. Munkássága és egész élete példát adott hivatásszeretetből, emberségből, toleranciából. Most lenne hatvan esztendős. Braun Miklós Január 31-én ünnepelhette volna 67. születésnapját, azonban már 12 éve halott. Szelleme, szellemisége viszont továbbra is él, köszönhetően az 1984 óta működő, s a nevét viselő Baráti Körnek. Csohány Kálmán grafikusról, kétszeres Munkácsy-díjas érdemes művészről, Pásztó szülöttéről és a róla elnevezett, s emlékét ápoló egyesületről van szó, amely a napokban tartotta tisztújító közgyűlését. Ifj.Szabó István szobrászművész, az egyesület elnöke köszöntötte a mintegy hatvan főnyi hallgatóságot, majd az elnökség tagjaival egyetemben tájékoztatást adtak mindarról, ami tevékenykedésük két éve alatt történt. Megállapítták, hogy az alapvető célt, amit a kör maga elé tűzött a kezdet kezdetén - azaz Csohány Kálmán emlékének ápolása, s részvétel egy olyan kulturális közélet kialakításában, amely a pásztóiak számára elkerülhetetlenül fontos - teljesítettnek látszik. Kiemelték, hogy az ügy életképessége szempontjából, továbbra is fontos feladat ambiciózus fiatalok bevonása a Kör életébe. Eredményként könyvelték el, hogy tisztázódván Csohány szülőházának tulajdoni kérdései, a következő lépés a ház felújítása lehet, amelynek költségeihez a művész munkáit ábrázoló képeslap-sorozat értékesítéséből befolyó bevétel is hozzájárul. Negatívumként értékelték, hogy lemaradtak több, alapítványi támogatásról is, így ezekre a lehetőségekre a jövőben jobban oda kívánnak figyelni. Több hozzászóló is hangsúlyozta: mivel Csohány Kálmán a városhoz kötődés szimbóluma lett, s a grafikus egyike azon kevés nógrádiaknak, akik által a világ megismerhette a palóc tájat és a palóc emberek mindennapjait, igazán megérdemelné, hogy életműve állandó kiállításra alkalmas helyhez jusson. Mint az egyik felszólaló fogalmazott: „azon kulturális, erkölcsi emlékek ápolása, amelyek pásztóiságunkat, magyarságunkat adják, alapvető, fontos eszmei feladat.” A következőkben megválasztották a Csohány Baráti Kör új vezetőségét, amelynek elnöke az Alsótoldon élő Antal András iparművész lett.-vallus„Unnepi” meditáció a magyar filmszemle ürügyén: hetvenöt alkotást mutatnak be A kétféle mérlegelés tarthatatlansága Jó tíz éven át minden magyar filmszemlén ott voltam: tanúja lehettem, hogy a rokonszenvező közönség, a politikai hatalom és a filmszakma milyen játékszabályok szerint randevúzik. Csodálatos volt, hogy a szabadság-határok néhány napra milyen lebegővé válnak. Az ismert körülmények ellenére van minek örülni, a film utat tör, s a film nyomában a szabad, független szellemiség... Mint egy magyar állampolgár a tízmillióból büszke voltam Fábri Zoltánra, Jancsóra, Szabó Istvánra, Kosára, Jeles Andrásra. Úgy éreztem általuk, s más zseniális alkotók által a magyar filmművészet a szellemi élet csúcsán van, s akkor mit számít tucatnyi selejt film? Mit számítanak a lelkes ideológiai kiszolgálók, az előszobázó epigonok, az üresjáratok úrvezetői, semmit se számítanak, mert a magyar filmet ellenükre is lehet szeretni, szolgálni... 1990-ben egy év kimaradt a fesztiválsorból. Ekkor rendszerváltozás kezdődött el, s a politikai szabadság új lehetőségei között immár lehetetlenné vált lelkesedni a magyar film- művészetért úgy általában... Innentől egyre inkább úgy tűnt, nincs, alig-alig van műalkotás, amelyik egyensúlyozná a megmagyarázhatatlanul rossz, közepes filmek sorjázását... S az ilyen helyzetben nincs mit tenni, bármilyen kínos, „kívülről” kell nézni azt, amit korábban sajátunkként, elfogultan szerettünk... A szocialista mecenatúra langyos-meleg védőbúrája alatt a magyar filmalkotók nagy többsége nemcsak elfogadta, de véglegesnek képzelte, megszokta a minősítésekkel kapcsolatos lebegést, mellébeszélést, és ezekkel együtt a kétféle mérce egyidejű jelenlétét az elkészült játékfilmek, dokumentációk értékeit illetően... Az egyik mérce, mérleg kezelői három-négy jól záró, szoros körben állják körül az új alkotást, mert érdekszövetségben vannak. Az alkotóműhely együttérző csapata, a legszűkebb baráti kör lojális társulata, a hivatalos film-irányítás pecsétőrei, akik emezek lelkesedése láttán kimondják, véglegesítik: itt hatalmas érték született. Ide sorakozik még a sajtókritikusoknak, filmesztétáknak az a w tábora, amelyik feltétlen tekintélytisztelő, és feltétlen lelkesedést kényszerít magára minden egyes művészi ambíciókkal jelentkező új magyar filmmel kapcsolatban. A másik mérce vagy mérleg kezelői nem kapaszkodnak ösz- sze érdekszövetségbe, még az a sérelmük sem feltétlenül közös, hogy ingoványon épül a magyar filmgyártás, jószerivel semmi közük nincs egymáshoz az igényen túl: figyeljünk a valóságra, a tényekre! Kik ezek a mérlegelők? Független, elfogulatlan alkotók, kritikusok. Filmforgalmazásra, mozibemutatásra vállalkozó vagy nem vállalkozó filmes szakemberek. Lehetséges külföldi vásárlók. S végül (vagy inkább elsősorban!) a mozipénztárak előtt megjelenő vagy azoktól távolmaradó potenciális nézők. Nem kérdéses: a két mérleg döbbenetesen mást mutat. Jellemző és állandó különbség: az „A”-mérleg nyelve nagy súlyt, jelentős értéket jelez, a „B”-mérleg nyelve meg nem mozdul, vagy éppen csak kilendül. .. A „B” mérleg serpenyőjén áttekinthető valóság-elemek nem rendítik meg az „A” mérleg kezelőit. Magyar filmet játszanak, üresek a mozik? A néző a hibás! Nem igen tudjuk eladni külföldi forgalmazóknak, tévétársaságoknak a filmeket? Megszédítette őket az amerikai álomgyár-szisztéma! Harminc, negyvenmilliós ráfordításokkal szemben egy-egy film reklám- költségére sem elegendő bevétel születik? Majd a költségvetésből kiépített alapítvány fedezi a deficitet! Nem igen látni az utolsó 2-3 évben azokat a nagy műveket, amelyek feledtetnék a középszerűséget, az akamokságot, a selejtet? Túl szigorú a mérce, de majd jönnek a sikerek és visszatér a régi dicsőség hangulata, s a közönség. . . Világosan kivehető strucc-politikáról van szó. Homok, mint a tenger, annyi van, és az efféle magatartást indokló magyarázat is. Önmagában is nagy érték, hogy itt Európa szélén egy „nyelvi elszigeteltségben” élő nemzet filmgyártása évente 20-30 játékfilmben küld üzenetet önmagáról a világnak. Elemi erejű érték a filmek többségében meglévő szociográfiai, valóságelemzői szándék, történet-filozófiai gondolat, hatalom-leleplezés, a valóság anti- humánus mozzanatainak feltárása. Ide sorolódik még a végső érv: a magyar filmrendezők, - fiatalok, középgeneráció, idős emberek, - lenyűgözően tehetségesek, érzékenyek. Munkásságuk nem ritkán az egyetemes filmnyelv megújításához, modernizálásához is hozzájárul. Ha mind ez szóról szóra igaz is, amikor a konkrét film mérlegre kerül, el kellene felejteni minden más körülményt. Innentől nyilvánvaló, hogy’a konkrét filmek, konkrét elemzésére a „B” mérleg kezelőinek kell vállalkozniuk. Csak ők tehetik fel nyersen, keményen a kérdést: működik, hat egy-egy film a moziban vagy megmarad az ambiciózus alkotó magánügyének, vallomásnak, kísérletnek? S ha nem működik, ha élettelen a mozi, miért az? A téma, az új gondolat eredetisége miatt? A kivitelezés szegényessége miatt? A szakmai műgond, precizitás vitathatatlan? A tempó, a dialógusok ereje az 1990-es évekre emlékeztet? Végül: hogy áll a konkrét filmünk pénzügyi egyenlegé? Mennyi indokolt kiadáshoz, mennyi bevétel tartozik? A „B” mérleg kezelőinek régen elege van a sokféle, áttekinthetetlen szubjektív szempontból, szeretnék csakis kizárólag a konkrét filmet mérni, elemezni. De nem a másik mérő-csapat izzadtságos, elkenő nagyvonalúságával, hogy „érték” született, vagy nem érték, ami pereg a vásznon. A „nagyvonalúság”, a szubjektív, kiszámíthatatlan szempontok megtörése, konzerválása végeredményben minden látszat-eredmény ellenére igazi tehetség pazarlás. Mert aki alkotóként elfogadja, megszokja a kétféle mérlegelést, a langyos védőbúrát, az csak a legritkább esetben képes a maximumot nyújtani, a csúcsot elérni... Az belekényszerül a magyarázatok, mentségek világába! A filmszemlén egyébként február 7. és 12-e között mintegy 75 új magyar filmet mutatnak be 1990-91 terméseként. Lenyűgöző szám! Mintha meseországban élnénk... Erdős István Képes technikatörténet A rakétaszék Van Hu találmánya A rakétát általában a mai kor találmányának tartjuk s kezdeteit Ciolkovszkij /1898/, Ganstwindt /1891/ és Goddard /1926/ nevéhez fűződik. A legújabb kutatás azonban egy sokkal korábbi felfedezőről tudósít, aki 1500, körül, korát messze megelőzve készítette el a világ első rakétáit. Van Hu kínai mandarin rakétái segítségével repülni akart! Robbanó keverékkel ellátott 36 rakétát szerelt fel az ún. "rakétaszékére", melyek begyújtásakor keletkezett reakció-erővel kívánt felemelkedni. Az első ilyen, rakétákkal felszerelt alkotmány azonban az induláskor felrobbant és a feltaláló a korszakalkotó kísérletének áldozata lett. K.A.
