Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-28 / 50. szám
1992. február 28., péntek SPORTTÜKÖR HÍRLAP 15 Vadas Mária a vb-n A Salgótarjáni Petőfi DSE síszakosztálya, a minap befejeződött téli olimpiai játékokat követően, ezúttal világbajnokságra küldhet versenyzőt. A jövő héten a kanadai Can- more-ban rendezik meg a sílövő junior világbajnokságot, ahová csütörtökön utazik el a magyar válogatott. A férfiak mezőnyében Oláh István és Tagscherer Imre rajtol, míg a nőknél Cziffra Katalin, Holéczy Beatrix és a salgótarjáni Vadas Mária képviseli a magyar színeket. A március 2-án kezdődő vb-t az 1988-as téli olimpia sílövőversenyeinek helyszínén bonyolítják le. A fiatal salgótarjáni lánytól a szakvezetők tisztes, középmezőnybeli szereplést remélnek, amire megvan az esélye. Vadas Kanadában bizonyíthat Háromszoros támogatás Karancslapujtőn a közelmúltban tartották meg a helyi sportegyesület éves közgyűlését. Változás^történt a klub élén: az új elnök Agner Gyula lett. A községben kedvező változások történtek a sport megítélését illetően. Az egyesület támogatására a helyi önkormányzat a tavalyi összegnek több mint háromszorosát szavazta meg. A megyei I. osztályban szereplő labdarúgócsapat a télen alaposan megerősödött. Sikerült visszaigazolniuk a Salgó Öblös SC-től Tari Lászlót és Novák Gyulát. Tóth László edző elmondta, hogy ezek után feltétlenül dobogós helyen kívánnak végezni a bajnokságban. Legutóbb, előkészületi mérkőzésen 2-2 arányú döntetlent játszottak a magasabb osztályú SVT SC-vel. Balassi vitézei Kézilabda, országos középiskolai bajnokság, fiúk. A legjobb 12 közé jutásért. Balassi Gimnázium (Balassagyarmat) - Mechwart Szakközépiskola (Debrecen) 26-23 (12-12). Balassagyarmat, városi sportcsarnok, 400 néző, v.: Mi- halovics, Juhász. Balassi: Kis-Simon - Jóljárt (3), Sagyibó (1), Mácsár (5), Csízek (2), Kertész (13/6), Ra- dos (2). Csere: Kovács (kapus), Szabó, Hugyecz, Bérezi. Edző: Benkő Péter. A Mechwart legjobb dobói: Bialaszek (9/1), Almási 6. A legjobb 12 közé jutásért vívott mérkőzésen hatalmas küzdelemben nyert a hazai csapat. A közönség fantasztikus buzdítása szinte belehajszolta a győzelembe a Balassi legénységét. Az első mérkőzést a debreceniek 24-23-ra nyerték, így összesítésben a Balassi 49- 47-es gólkülönbséggel a következő fordulóba lépett. (H. H.) Tarjánban a válogatott A magyar teremlabdarúgó-válogatott - Both József edző vezetésével - javában készül a közelgő, spanyolországi világbajnoki selejtezőkre. A címeres mezes együttes tagjai, a felkészülési program keretében, március 3-án, kedden délután Salgótarjánban vendégszerepeinek. VB-résztvevőink a városi sportcsarnokban, 19.45 órai kezdettel megmérkőznek Salgótarján teremlabdarúgó-válogatottjával. A tarján i együttest Horváth Gyula edző készíti fel. Nem vitás, a találkozó komoly futball- csemegének ígérkezik. AP Rekord TS ugrógála: augusztus 24-én Jön Bagyula és Taraszov! Az AP Rekord TS ugrógálát hatodik alkalommal készülnek megrendezni Salgótarjánban. Az idei verseny időpontja: augusztus 24., hétfő. A színhely, mint máskor, a Főtér! A Közép-Európában egyedülálló látványosság az idén minden korábbinál nagyobb sztárfelvonulással is párosul. - mondta kérdésünkre Angyal János versenyigazgató, majd a következő részletekkel szolgált. Az Amerikai Egyesült Államokban tanuló világbajnoki ezüstérmes rúdugró, Bagyula István a napokban hazaérkezett Magyarországra, s tegnap már tovább is indult az olaszországi Genovába, ahol ma kezdődik a fedettpályás atlétikai Eu- rópa-bajnokság. Rövid itthonléte alatt a kiváló versenyzőt Angyal úr nem mulasztotta el felkeresni. Megállapodtak arról, hogy Bagyula elindul az augusztus 24-i ugrógálán! Arra, hogy nem a levegőbe beszél, ékes bizonyíték István mellékelt, saját kézzel írt üzenete. ,rr X DJ2. Angyal János még azelőtt, a Budapesten rendezett Tricotex Kupán, megegyezett az ukrán Taraszovval, aki amellett hogy megnyerte a tavalyi ugrógálát, mostanság Bubka és Bagyula mögött a harmadik legjobb rúdugró a világon, hogy ismét tiszteletét teszi a tarjáni főtéren. Nem vitás, a rúdugrószám vi- lágszenzácó lesz. Ami nem sikerült a Tricotexen, összejön az ugrógálán. Ez nem lesz más, mint Bagyula Pista és Taraszov világbajnoki visszavágója! Érdekes színfoltnak ígérkezik, hogy az idén először, a jövő nemzedékének is rajtlehetőséget biztosítanak. A várossá nyilvánítás hetvenedik évfordulója tiszteletére, óvodások számára, 70 méteres futóversenyt rendeznek. A lehetséges támogatók számára bizonyára nem mellékes, hogy a Magyar Televízió negyvenkét percet ad az ugrógáláról. (Balás R.) Horgász-berkekben is megszűnik a sajtómonopólium Márciustól: új újság pecásoknak (FEB)Egy hobbi-lapjuk volt eddig a pecásoknak - leszámítva a német Blinker magazin magyar próbálkozását -, a Magyar Horgász. Az év elején szerkesztőváltás történt a lap élén: Fekete Sándor, a Petőfi-kutatásairól ismert író (és szenvedélyes horgász) lett a főszerkesztő. Szándékai szerint a horgász szövetség hivatalos lapjában ezentúl kevesebb lesz a viszonylag szűkebb kört érdeklő-érintő szervezeti hír és több a színes, vonzó olvasmány. A megújulás már csak azért is indokolt, mert hamarosan ezen a területen is megszűnik a monopol-helyzet. Márciusban megjelenik a „magyar Blinker” volt gárdájának szerkesztésében az új havilap, a Sporthorgász. Ha verseny lesz is az olvasók kegyeiért, kíméletlen konkur- renciaharc veszélye nem fenyeget. Fekete Sándor és a Sporthorgász főszerkesztője Petrenka János már jóelőre tisztázta, hogy mindkét orgánumnak van helye a nap alatt, s elegendő, ha „csak” színvonalban és érdekességben vetélkednek egymással. Az új lap szintén az élmény- beszámolók, a horgásztapasztalatok fóruma lesz, de a tervek szerint rendszeresen közöl majd ismeretterjesztő és környezetvédelmi írásokat is. Felröppentek egyébként hírek egy harmadik versenytárs, a Horog című lap színrelépéséről. Konkrétumokkal azonban egyelőre pecás berkekben senki nem tud szolgálni - így valószínű, hogy a terv egy ideig csupán terv marad.-szjiUkrajna még nem önállósul Moszkva. A volt Szovjetunió sportolóinak a barcelonai olimpián való szereplésével kapcsolatban eldőlt egy fontos kérdés. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Borisz Jelcin orosz elnök és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök megállapodott abban, hogy a nyári ötkarikás játékokon Ukrajna a Független Államok Közössége küldöttségének tagja lesz. Ökölvívó olimpiai selejtezők Szikora győzelemmel kezdett Koppenhága. A dán fővárosban megkezdődött az ökölvívók első európai olimpiai minősítő tornája. Három súlycsoportban rendezik a küzdelmeket. Az 51 kg-osok között nincs magyar résztvevő, mert Kovács István Eb- és vb-győzelmével már megváltotta a barcelonai repülőjegyet. A 75 kg-os Schubert Ferenc (UTE) győzelemmel kezdett a sötétbőrű belga, Jean Haublon ellen. Szántó László csapatvezető az MTI munkatársának kérdésére elmondta, hogy Schubert a második menetben már jelentős pontelőnnyel vezetett, amikor a belga ökölvívó szemhéja felrepedt, és kénytelen volt feladni a küzdelmet. Schubert a következő fordulóban a román Georghe Oprea ellen lép szorítóba, aki bemuSzikora István tatkozó mérkőzésén pontozással nyert a lett Andrej Lifanov ellen. A plusz 91 kg-os Szikora István, a kemény öklű Ipoly parti bajnok, akit a Balassagyarmati HVSE a napokban kiadott az UTE-nak, 28:20 arányú pontozással győzte le a francia Clement Salles-1. A pofonok völgyébe - hosz- szabb szünet után - csak a közelmúltban visszatért Szikora végig biztatóan mozgott, ütései is rendre betaláltak a nem túl erős, de technikás francia ökölvívó fejére és gyomrára. Szikora a második fordulóban a holland Jerry Niemannal öklözik, aki a bemutatkozó találkozón 21:17-re verte a lett Valevi Romadót. A 75 kg-os kategóriában 15- en indultak, a plusz 91 kg-os súlycsoportban 20-an léptek szorítóba a hat, illetve öt barcelonai helyért. Ez azt jelenti, hogy Schubert és Szikora második győzelmével már olimpiai résztvevő lehet! Kár, hogy Szikora már nem nógrádi színekben. Bianchi helyett Vicini? Róma. Olaszhonban sem sokáig állhatják a szurkolók, ha kedvenc csapatuk gyengélkedik. Nincs ez másképpen az „örök városban” sem. A Fiorentina elleni 3-1-es bajnoki vereség után egyre többen követelik: menesszék Ottavio Bianchit, az AS Roma futballcsapatának vezetőedzőjét. A szurkolók is hangot adtak kedvetlenségüknek, sőt állítólag a fővárosi gárda játékmestere, Giuseppe Giannini is az edzőben jelölte meg a gyengécske eredmények okát. Giannini sokáig tanácskozott a klubelnök Giuseppe Ciarrapi- cóval, aki tájékozódott arról, mit szólnának a labdarúgók egy mestercseréhez? Hogy Giannini mit válaszolt, nem közük, ám egyre többen suttogják olasz futball berkekben, hogy Bianchinak csak napjai vannak hátra a kispadon. Bár a szerződése 1993 júniusáig köti őt az AS Romához, várhatóan szó nélkül feláll, mert Völler, a római gólvadász a „bordók”, hátralévő juttatását, kifizetik. Ha így esik meg, máris ott van a nyomában az utóda, aki nem más, mint az olasz válogatott bukott szövetségi kapitánya, Azeglio Vicini. Hét végi sportműsor PENTEK LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Salgglas - Salgó Öblös, Salgótarján, Sugár út, 15 óra. SZOMBAT KOSÁRLABDA NB I, férfiak, B-csoport: Pécsi Posta- és Távközlési SE - Salgótarjáni Kohász, Pécs, 17 óra. RÖPLABDA NB II, nők: St. Richveisz SE - Nyírbátor, Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola. Kezdési idő: 11 óra. LABDARÚGÁS Karancsvölgye Kupa teremlabdarúgó-torna. Salgótarján, városi sportcsarnok. Kezdési idő: 9 óra. Résztvevők: Ka- rancslapujtő, Somoskőújfalu, Karancsberény, Karancskeszi, Karancsalja, Vállalkozók. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Salgglas Salgótarján - Eger SE, Salgótarján, Sugár út. Kezdési idő: 11 óra. Bubka nem indul az Eb-n • Genova. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok rúdugró, az ukrán Szergej Bubka nem indul a hét végén megrendezésre kerülő genovai fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. A hírt a szervezők jelentették be. Bubka, aki a múlt pénteken, Berlinben 6.13 méterrel új fedettpályás világrekordot állított fel, legközelebb március 4—én, Donyeckben áll rajthoz. Maradona új szerepben • Buenos Aires. A doppinghasználat miatt eltiltott argentin labdarugó csillag, Diego Maradona (31 éves) vasárnap sportkommentátorként mutatkozik be hazája egyik legnépszerűbb televíziós varietéműsorában. A 15 hónapos büntetését töltő kiválóság azt is vállalta, hogy beszáll a show keretében zajló kispályás mérkőzésekre, amelyeket négyen-négyen játszanak. Társai a televízió és a sport világából ismert népszerű személyek lesznek. Az öt hónapig tartó sorozatból Maradona - értelemszerűen - csak azokat a találkozókat közvetíti, amelyeken ő nem lép pályára. Abdul-Jabbar visszatér? • New York. Bármennyire is meglepő a hír, de a 44 éves Ka- reem Adbul-Jabbar azt fontolgatja, hogy ha megfelelő ajánlatot kap, ismét elkezdi a kosárlabda-edzéseket. Pontosabban nem is edzenie kell, hiszen állandóan gyakorol, de nem tartja kizártnak, ha előnyös ajánlattal keresi meg valaki az egykori Los Angeles Lakers klasszist, akkor igent mond rá. Nem a pénzhiány, hanem a sportág szeretete mondatja ezt velem - nyilatkozta Adbul-Jabbar. - Már eltökéltem, amennyiben jól fizető szerződéshez jutok, úgy az ebből eredő bevételem jelentős részét az AIDS-ellenes kutatások pénzügyi alapja javára ajánlom fel. Juszupov vezet • Linares. A Linaresben zajló nemzetközi sakktoma 3. fordulójában a német színekben játszó Artur Juszupov megőrizte százszázalékos mérlegét, miután világossal 50 lépésben győzött az angol Nigel Short ellen. A nap rangadóján a világ- ranglista harmadik helyezettje, az ukrán Vaszilij Ivancsuk világossal döntetlenül mérkőzött a világbajnoki címvédő, ranglistaéllovas orosz Garri Kaszpa- rovval. Az állás: Juszupov (német) 3, Gelfand (fehérorosz), Kaszparov (orosz) 2.5-2.5, Bel- javszkij (ukrán) 2, Barejev (orosz), Illescas (spanyol), Lju- bojevics (jugoszláv), Karpov (orosz) 1.5—1.5, Anand (indiai), Ivancsuk (ukrán), Szalov (spanyol), Timman (holland) 1—1, Short (angol), Speelman (angol) 0.5-0.5 pont. Becsületrend Killyéknek • Párizs. Jean-Claude Killy, a franciák 1968-as háromszoros grenoblei alpesi síelő olimpiai bajnoka megkapja a Becsület- rendet. Persze nem voltak feledékenyek az elismerést odaí- télők, és ezért vártak majdnem 30 évet, csak a kitüntetés most vált igazán aktuálissá. Azzal, hogy Killy mindent megtett a 16. téli olimpiai játékok sikeres lebonyolításáért - a szervezőbizottság társelnökeként. Hasonlóan magas elismerésben részesülnek azok a francia sportemberek, akik olimpiai bajnoki címet szereztek a vasárnap befejeződött téli sportfesztiválon.