Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-25 / 47. szám

1992. február 25., kedd BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP 5 Porig égett Nagybátony Nagybátonyban, a Nyárjas úton kerestük meg Be ne Lász­lót. A 64 éves férfit helytörté­nészként ismerik a városban, de amikor rákérdeztünk, mosoly­gott: — Amatőr vagyok. Hobby- ból foglalkozom Bátony törté­netével, már közel negyven éve. Éppen az volt a szerencsém, hogy nagyon fiatalon kezdtem el gyűjteni a településről szóló történeteket, adatokat. Sikerült olyan idős emberekkel beszél­getnem, akik száz évre vissza­menőleg ismerték a város törté­netét. — Eddigi munkája eredmé­nyeit megismerheti a nagykö­zönség is? — Összeállítottam egy könyv anyagát. Az elmúlt télen már a lektor is megnézte az ira­tokat. De annyira drága a ki­nyomtatás, hogy ezt a költséget saját erőből nem bírom fedezni. — Hogyan kezdődött a hely- történeti gyűjtés? — Húsz-egynéhány éves voltam, amikor egy bányához kerültem, és ott dolgoztam tisztviselőként. Volt egy ha­sonló természetű és beállított­ságú idős munkatársam. Tőle kaptam egyszer egy kis papírt Bátonyról. Ebből tudtam meg, hogy 1190-ben a cisztercita a- tyák építettek itt egy, a pásztói apátsághoz tartozó kolostort. — Gondolom, nemcsak a vá­ros, a család történetével is fog­lalkozott. — Azt hiszem, ma már ritka­ság, de én ebben a házban szü­lettem, ahol ma is élek. Itthon jött világra a két lányunk is. 1627-ben született a hetedízig- leni nagyapám. Én magam ép­pen háromszáz évvel később, ő is, én is decemberben. Tőle kezdődően göngyölítem a csa­ládfát. — Melyik időszakra emlék­szik leginkább szívesen az éle­téből? — Nagyon szép emlékeim fűződnek a gyerekkoromhoz. A harmincas évekre pedig azért gondolok örömmel, mert na­gyon sok történetet tudtam leje­gyezni akkoriban. Egyenesen csodálatos, hogy megmaradtak a történetek, apáról fiúra száll­tak a szájhagyományok. Ez persze elsősorban annak tudható be, hogy akkoriban még beszélgettek egymással az em­berek. Ma már alig vannak kap­csolatban egymással. A világ­hoz is jórészt a televízió köti őket. — Mint helytörténésznek, mi a véleménye "Bátonyterenyé- ről", mint városról? — A gondolataimban kétfelé veszem a települést: az ókö­zségre és a városra bontom. Azon a részen, ahol mi is la­kunk, érzelmileg és vallásilag is összekovácsolódtak a falusiak. A városiaknak nincsenek ha­gyományaik. — Mondana néhány történe­tet, amit a legtöbben nem tudha­tunk Nagybátonyról? — 1686-ban települt ide a községünk. Addig egy rejtekhe­lyül szolgáló mocsárban laktak az elődeink, akiket a Mátra vo­nulata is védett. Különösen az 1241-es tatárjárás idején bizo­nyult ez nagyszerű helynek. Abban az évben (ezt én is a nagyapámtól hallottam) már­cius 20-án rohanták le a tatárok a mocsárban élőket. A fiatalok­nak még volt idejük bevetni magukat az erdőbe, de az öre­gek közül tíz férfit láncra ver­tek. Nem bántották, csak dol­goztatták őket. Mindennap egymásba fűzve ültették ki, és végigszámolták őket. Akkor ott mindenki megtanult tatár nyel­ven tízig számolni. 1882. augusztus 25-éhez fű­ződik Nagybátony legnagyobb tragédiája. Porig égett a falu, egyetlen ház sem maradt a tűz­vész után. Az épkezes emberek úrdolgában voltak az almási uradalomnál, éppen szénagyűj­tés volt. Az egy kilométer nagyságú óközségben 866-an laktak. Ma 220-an élünk ezen a részen. Tessék elképzelni, micsoda nyüzsgés volt azon a picuri te­lepülésen! — Dudellai — Átértékelődött a vöröskereszt tevékenysége Az utolsó mentsvár Február 26-án rendezi meg városi küldöttértekezletét a Bá- tonyterenyei Városi Vöröske­reszt. Ezen megválasztják a megyei küldötteket, és értékelik a szervezet ötéves munkáját. Mi is erre az összegzésre kértük Rácz Akosnét, a vöröskereszt titkárát. — Sokkal nehezebb dolgunk van ma, ami a nagyméretű el­szegényedéssel magyarázható. Az előző ciklus országos kong­resszusán a családnevelésről szóló előadások domináltak. Azóta szinte kizárólag szociális munkát végez a vöröskereszt. — Vagyis átértékelődött a szervezet tevékenysége? — Mindenképpen ezt kell mondanunk. Elsősorban a tér­ség lakosságának segítésével foglalkozunk, megkülönbözte­tés nélkül. Emellett másik nagy feladatunk a véradás szerve­zése. —A kettő közül melyik jelent kisebb gondot? — Úgy tűnik, hogy a máso­dik egyszerűbb. Természetesen ez is relatív. Kimutatásaink azt igazolják, hogy minden évben száz százalékosan teljesítettük a véradást, de tudni kell, hogy mi van a számok mögött. 1991— ben ötször annyi munkával ér­jük el a 610 liter vér begyűjté­sét, mint tettük ezt 1987-ben a 930 literért. — Ón szerint minek "köszön­hető" ez? — Szervezőmunkánkat a la­kótelepeken, az iskolákban és az üzemekben végezzük. Amíg öt évvel ezelőtt hatezer volt a tagok létszáma, ez mára csak 1000-1100 fő. Lényegesen megnehezítette a munkánkat a szénbányák feloszlása. 1987— 88-ban Kányáson például öt ki- szállásos véradáson háromszá­zan vettek részt. Ma jó, ha tíz embert össze tudunk toborozni. — Hogyan alakult az üzeme­ken kívüli szervezés? — Az egyéni véradók hozzá­állása megint pozitívabb. Volt "Nehezebb dolgunk van ma." időszak, amikor az AIDS-vírus miatti félelem visszatartó erejű volt, és nagy propagandára volt szükség, hogy megértsék, a vér­adás egyben AIDS-szűrés is. Azt is el kell mondanom, sokkal kevesebben róják már fel, hogy térítésmentes a vér­adás. A lakóterületeken azért nehezebb dolgoznunk, mert az üzemeknél jól szervezett alap­szervezeteink voltak. Nehezen követhető, hogy hová kerültek a munkanélküliek. A nyugdíja­sokra viszont folyamatosan tu­dunk számítani. —Miből áll a vöröskereszt szociális tevékenysége? — Használt ruhák gyűjtésé­vel foglalkozunk. Adományo­kat kapunk a központtól. Ezeket nagyon olcsón áruljuk, olykor teljesen ingyen. A nagycsaládo­soknak csomagot is juttatunk, bébiétellel, Béres cseppel, tartós élelmiszerekkel. Három esztendőn keresztül az időseket és az egyedülállókat is csomagokkal ajándékoztuk meg karácsonykor, de tavaly már nem mertük ezt megkoc­káztatni. A rászorultak nagy számából már nehezen tudtuk kiszűrni, hogy kik azok, akik még közülük is leginkább igé­nyelhetik a támogatásunkat. — Mennyire segítik önöket a különböző cégek? — Segít a salgótarjáni ruha­gyár, tavaly év végén a Patyolat Vállalattól kaptunk nagy meny- nyiségű bálás ruhát. Régebben csere-bere vásárokat rendez­tünk, és az volt a jellemző, hogy az alapszervezeti aktivisták je­leztek felénk. Most már itt gyűjtjük a ruhákat, és ide jön­nek érte. — Éppen a beszélgetésünk elején említett nagyméretű el­szegényedés miatt okozhat gon­dot önöknek, kiken segítsenek, hiszen mindenkin nyilván nem tudnak. Hogyan történik mégis a "kiválasztás"? — Ez nagyon nehéz kérdés. Mi is azokat segítjük elsősor­ban, akik kémek tőlünk. De nem biztos, hogy ők az igazi rá­szorulók. Változást ezen a téren is kimutattunk. Öt éve még fő­ként a cigányokat segítettük, ez az arány fele-fele arányban to­lódott el 1991-re. Ám még ma is a cigányok azok, akik a legha­tározottabban mernek fellépni. A nagycsaládos kategória sem lehet már igazi szempont, mert ha a két szülő munkanél­küli, ők is ugyanolyan nehéz helyzetben vannak. Sokan úgy jönnek ide, „annyi helyen meg­próbáltam már, és maguk már annyi emberen segítettek" - mi vagyunk az utolsó mentsvár. — A Vöröskereszt \anyagilag képes lépést tartani a folyama­tosan növekvő igényekkel? — Három éve már csak a bé­rünket fedezi a költségvetés. Sa­ját magunknak kell kigazdál­kodnunk a működés költségeit. — A taglétszám hogyan ala­kult öt év alatt? — 52 alapszervezetünk van, 3316 taggal. Az elmúlt öt évben felére csökkent a létszám, a húsz forintos évi tagdíj ellenére. Érdekes ellentmondás, hogy ezt a húsz forintot inkább kifizeti egy nyugdíjas, mint egy jól ke­reső szakmunkás. Dudellai "Eddig talpon tudtunk maradni." Nehéz a dolga a zöldségesnek Hogyan érzi ma magát egy vállalkozó?* - Zeke Józsefet, a Zekeker Bt. vezetőjét kérdeztük meg Kisterenyén, a Csentei út sarkán lévő zöldség-gyümölcs üzletben. — Köszönöm jól, de a han­gulatom változó. Igyekszem mindent megtenni, hogy ve­vőim meg legyenek elégedve, de az egyre nehezedő gazdasági körülmények az én kis boltom­ban is éreztetik hatásukat. — Mikor nyitotta ezt a zöld­ségüzletet? — 1991. június elején kezd­tünk a társammal, ez az első vál­lalkozásunk. Előtte a bátonyte- renyei Vízműnél dolgoztam. Szerencsére eddig talpon tud­tunk maradni. — Honnan szerzi be az árut? — Budapestről, nagybani pi­acról, de ha alkalom adódik, a környékbeli kistermelőktől is. — Hogyan tudja felvenni a versenyt a többi üzlettel? — Kihasználom, hogy az én boltom van a legközelebb a la­kótelephez. Igyekszem a legol­csóbb lenni, hogy ezzel is ide vonzzam a vevőket. — Bevált az elgondolása, megy az üzlet? — Hát persze, hiszen ha nem menne, nem csinálnám - mondja magabiztos mosoly kí­séretében. — Mik a terveik a jövőre nézve? — Szerettük volna bővíteni az üzletet, de egyelőre nincs rá fedezet. A dolgunkat az is nehe­zíti, hogy a polgármesteri hiva­tal ötszörösére emelte a közterü­let-használati díj havi összegét. Még december elején kérelmez­tük, hogy csökkentsék ezt a magas összeget, de mind a mai napig erre választ nem kaptunk. A beszélgetés után szétnéz­tünk az üzletben. Friss zöldség, déligyümölcs, kávé, üdítő, tész­tafélék, sőt még a ma oly diva­tos reformétrend néhány kelléke is megtalálható a polcokon. (papp-rónai) Gazdi- és horgászbolt Hamarosan új üzlet nyí­lik Mátraterenyén, a régi tanácsi épületben. A Gazdi­bolt bérlője helyben haszná­latos facsemetéket, szer­számokat, növényvédő sze­reket árusít az üzletben. Az olcsó áruk boltjában (ahol cigarettától a vegyiáruig bármi beszerezhető) hor­gászcikkek árusítását terve­zik. A márkás cikkek for­galmazásáról már lefolytat­ták az első tárgyalást. Bátonyterenye és környéke Falugyűlés • Nemti. Az elmúlt héten tar­tott falugyűlésen Táborita Sán­dor polgármester adott tájékoz­tatást a tavalyi költségvetés ter­vezetéről, az idei tervezetéről, a helyi közművesített vízellátás lehetőségeiről, valamint a Gyula-II. rakodón tervezett szeméttelep létesítéséről. Oktatás és egészségügy • Nagybárkány-Kisbár- kány-Márkháza. A Nagybár- kányi Községi Közös Tanács jogutód önkormányzatai megál­lapodtak az egészségügyi (fogá­szati) és oktatási intézmények közös fenntartásában és működ­tetésében. A megállapodás ér­telmében a normatíván és a tb- finanszírozáson felüli költsége­ket közösen viselik az önkor­mányzatok, ezért a polgármes­terek előzetes megbeszéléseket folytatnak arról, lakosságará­nyosan egy-egy község meny­nyit vállal á közös kiadásokból. Tornaterem • Mátraverebély. Csütörtöki ülésén a képviselő-testület el­fogadta a község idei költségve­tését. Az év eleji közmeghallga­tásra visszatérve intézkedési tervvel egészítették ki a költ­ségvetést, a lakók felvetései alapján. Szükség lenne a műve­lődési ház bővítésére, de gond a tornaterem hiánya is. A döntés szerint tornaterem 1993-ban lesz. Az idén tartalékolnak, jö­vőre céltámogatást kémek. ★ UTÁNFUTÓK* Készítés: széria és egyedi, javítás.felújítás Tele,on 32 12 962 Ehhez belső igény kell Túl sokat foglalkozunk mostanában a vallással Nagyfalusi Sándornét Sám- sonházán a Claudya Kft. ügy­vezető igazgatójaként ismerhe­tik. Lakóhelyen, Nagybátony­ban talán kevesen tudják, hogy képviselőként is dolgozik. Nem a kifejezés megszokott értelmé­ben. Nagyfalusiné az egyház- község képviseleti tagja. — Másfél éve próbálták fel­újítani a testületet - mondja. Addig nők nem vettek részt a munkában, a tagok kizárólag idős férfiak voltak. Természetesen nem ezzel ke­rült be a vallás az életembe. A fiam, aki huszonhét éves, so­káig ministrált. A lányom hat évig járt hittanra. Amikor tizenéves voltam, az 1956-os forradalom idején bérmálkoztam. Még emlékszem a személyes megtorlásokra, a rendszeres „családlátogatá­sokra". Néhányan, akik elszán- tabbak voltunk, mégis megbér- málkoztunk. Sokan visszalép­tek. — Ón hogyan ítéli meg a le­gújabb „divat" szerinti vallás- központúságot? — Elismerem, hogy a falusi emberekben mindig is volt ilyen igény, de nem gyakorolhatták úgy, ahogy akarták. El kell mondanom, nálam a vallásos­ság nem külsőségekben jelent­kezik. Nem morzsolgatom ál­landóan a rózsafüzért, és nem ülök mindig a templomban. Hozzátartozik az életemhez a három éves marxista egyetem elvégzése is. Az is bennem volt, hogy én is el tudom végezni ugyanúgy, mint a párttagok. Igyekeztem megfelelni az elvá­rásoknak, de arról sosem tudtak meggyőzni, hogy belépjek a pártba. Ezt azóta sem tettem meg, nem vagyok tagja a Keresz­ténydemokrata Néppártnak sem. Amit végzek, minden el­kötelezettség nélkül teszem. — Úgy gondolja, hogy min­denki részéről is őszinte érzel­mek motiválják a vallásossá­got? — Mindenkinek belátása szerint kell rendeznie a saját sorsát. Ahhoz belső igénynek kell lennie, hogy az ember el­menjen egy szentmisére. Hoz­hatják ezt a családi élet változá­sai is. A halál, a betegség elin­díthat az emberekben valamit, aztán keresik a magyarázatot valahol. Ha valaki olyan munkakör­ben dolgozik, hogy emberekkel kell bánnia, félre kell tennie, il­letve le kell gyűrnie a benne lévő feszültségeket. Ilyenkor nem robban ki, de hurcolja ma­gában. A valóban átérzett hit lelki megnyugvást biztosít. Elő­fordul, hogy megbántunk vala­kit, és nem tudjuk rendezni. A vallás ezt is kárpótolja. Ugyanakkor azt érzem, hogy túl sokat foglalkozunk ma a val­lással. Nem kellene. Vagy van, vagy nincs. Ha nincs, nem lehet erőltetni. (dudellai)

Next

/
Oldalképek
Tartalom