Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-18 / 41. szám
1992. február 18., kedd SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE HÍRLAP Csak férfiaknak! Néha azért pihenésre is jut idő Nagy fába vágja ma a fejszéjét, aki vállalkozásba fog. A konkurenciaharcok világában nehéz olyat kitalálni, ami egyedi, ezért nagyobb sikerre számíthat. Karancsalján mi találtunk egy fodrászt. Hogy mi ebben az érdekes? Az, hogy Menczel Lászlóné kizárólag férfi fodrászként dolgozik, ami meglehetősen ritka. Hogy megéri-e ma egyáltalán vállalkozni? - halljuk erről magát az illetékest:-Nem ma kezdtem a szakmát: 20 évvel ezelőtt, a Pécskő fodrászatban tanultam e mesterséget. Két éve adtam rá a fejem, hogy maszekként is szerencsét próbálok.- Mennyi kellett ahhoz, hogy beindítsa a vállalkozását?- Négyszázezer forint. De mielőtt azt hinné, hogy volt annyi itthon, elárulom: újrakezdési hitelt kellett felvennünk, 350 ezer forintot. Ez még 1990 elején volt. Elég részletes kimutatásokat kellett készíteni (még a várható forgalmat is kalkulálni kellett, pedig ez a műhely még csak álmainkban létezett), de lényeg az: elfogadták a tervet, amit férjemmel és apósommal közösen ötlöttünk ki.- Miért csak férfiakat nyír?- Ennek két oka van: az első, hogy „egyszakos” fodrász vagyok. A másik: ugyan a női frizurák készítése talán jövedelmezőbb vállalkozás, de nagyobb indulótőkét is igényel.- Mekkora a vendégköre?- Még nem számoltam össze. De hamar elterjedt a faluban, hogy van 20 év után férfi fodrásza a falunak, s akik eljöttek, azok mindig idejárnak.- Anyagilag hogy éri meg?-Jövőre már jobban. 1993. lesz nálunk a fellendülés éve. A havi 9000 forintos kölcsöntör- lesztésére megy amit keresek — de jövőre ezt már, Jdnyögjük”. Csoda anno 1992 Csoda, de legalábbis ahhoz igen hasonlatos jelenség történt a napokban Salgótarjánban, annak is a közepében. A telefonáló hölgy még most sem tud szabadulni az események hatása alól. — Dél körül történt, amikor megszólalt a csengő. A család „szanaszét”: én a nokedlit szaggattam, a fiam szundikált, a férjem olvasgatott. Egy középkorú hölgy állt az ajtóban, mellette egy tizenéves kislány. Egy irattárcát tartott a kezében és a világ legtermészetesebb hangján mondta:- Visszahoztuk a pénzt és az iratokat. A hirtelen megdöbbenéstől kapkodtuk a levegőt, aztán valami kö- szönömfélét motyogva, szinte der- medten álltunk. Aztán a váratlan vendég mosolyogva köszönt el.- Máskor tessék jobban vigyázni a holmijára. A viszontlátásra! Kézen fogta a kislányt, és elmentek. A tárca a fiamé volt - a telefonfülkében felejtette vé- letenül - benne az iratai, a jogosítványa és nem is kevés pénz. A címet az iratokból tudta meg. Hinné az ember, hogy manapság ilyen dolog megtörténhetik? Ez szinte maga a csoda. Egyetlen dolog bánt: hogy tisztességesen meg sem köszöntük a becsületes megtalálónak. Ha magára ismer a történetből, nagyon szertnénk, ha még- egyszer eljönne hozzánk, hogy megszoríthassuk a kezét. -csA losonci 23. gyalogezred a Donnál — 1942-1943 A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum kiállítása A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban 1988 óta folyik a doni harcok kutatása. Ebben az évben került elő Bartha József frontnaplója. A napló írója Salgótarjánban, a Karancs utcában lakott, nyomdász volt. Kis könyvecskéjét a szemétben találták meg, először azt hitték, hogy üres. Föllapozva derült ki, hogy nem, így került a múzeumba. Hamarosan bebizonyosodott (a többi között hadtörténeti és levéltári kutatások nyomán), hogy a napló hiteles történetet tartalmaz. írója az 53/III. salgótarjáni zászlóaljban szolgált, amely többségében salgótarjáni, illetve a város környéki falvak elsősorban tartalékos korosztályú katonáiból alakult meg. Ez a zászlóalj része volt a losonci 23. gyalogezrednek. A napló 1942. július 4-től, szombattól, 1942. szeptember 8-ig, keddig tart, 67 nap történetét tartalmazza. A múzeum ezután fölhívást adott közre, amelyben kérte a túlélők segítségét a gyalogezred történetének hiteles megismertetéséhez, dokumentumok gyűjtéséhez. A kezdeményezés eredményes volt, ezen időtől kezdve több alkalommal is komoly mennyiségű és változatos dokumentumanyaggal gyarapodott a múzeum gyűjteménye. Még megemlítendő, hogy 1990-ben megjelent Horváth István-Szabó Péter: „Salgótarjániak a Don-kanyarban - 1942-1943” című kötete. E dokumentumközlésből tájékozódhatnak az érdeklődők Bartha József naplójáról, Szilágyi Dezső százados haditudósításáról, illetve tartalmazza a kötet a salgótarjáni zászlóalj veszteséglistáját. Ez a történet elevenedik meg most azon a kiállításon, amely a Nógrádi Történeti Múzeumban látható, s „A losonci 23. gyalogezred a Donnál — 1942-1943” címet viseli. A tárlatra kiadott rövid összefoglaló js közli, e gyalogezred állománya a katonai szervezet átalakulása folyamán állt föl, parancsnoksága Losoncra került. Három zászlóalj tartozott hozzá, a 23/1. losonci, a 23/11. balassagyarmati, a 23/III. zászlóalj salgótarjáni illetőségű volt. A gyalogezred katonái részt vettek az erdélyi hadműveletekben is. Tartalékos és sorkötelezett állományát 1942 tavaszán ismét mozgósították, rövid kiképzés után nyáron, júliusban indultak el a keleti frontra. Maga ez a múzeumi kiállítás a keleti frontra való indulás ötvenedik évfordulóján tisztelgést is jelent az életben maradottak előtt, illetve emlékeztet a katonahalottakra. A kitűnő belső tagoltságú, rendkívül informatív, eredeti dokumentumokban gazdag történeti tárlat szemléletesen mutatja be a gyalogezred történetét, idézi a kort. Mindenekelőtt bemutatja az ezred létrejöttét. Áttekinthetjük azt a mozgósítási területet, ahonnan az ezred sorállományát vette, s a Don előtti harcok néhány dokumentumát is kiállították, például az erdélyi visszacsatolás idejéből. A továbbiakban korabeli felvételekből ismerhetjük meg a búcsúztatás és a frontra indulás eseményeit, valamint az érkezés tárgyi és dokumentumanyagát. Hosszú volt a vonatút, közben a katonák már lebombázott városokat láttak, a háború pusztításának sok más nyomát is, fényképek szólnak erről. Ezután a nyári, koraőszi, úgynevezett hídfőcsatákban való részvétel, a frontélet eseményeinek bemutatása következik, ide értve a hétköznapokat is, a találkozásokat az orosz lakossággal, a kapcsolatok alakulását. Végül, de nem utolsó sorban az 1943. évi januári szovjet ellentámadás, az áttörés dokumentumai várják az érdeklődőket, a visszavonulás, az embervészteségek története. A csaknem négyezres állományból 2725 személy halt meg, vagy tűnt el. Mindezen eseményeket, a gyalogezred sorsát gazdag tárgyi anyag dokumentálja. A többi között kiállították az ezred korabeli fegyvereit és más fölszerelési tárgyait. Az egyéb dokumentumok között láthatóak azok a térképek, amelyeket kint kaptak, megőriztek és hazahoztak az életben maradottak. De érdekesek a hadműveletekre vonatkozó írásos parancsok és eligazítási táblák is. Az érdeklődők elgondolkodhatnak azon levelek előtt állva, amelyekben az elesettek hozzátartozóit értesítik. Aztán itt vannak azok a kitüntetések, amelyeket a hadjáratban résztvevők kaptak. Több napló is szól ezekről az időkről, ezek mára kerültek elő s a múzeum gyűjteménye őrzi őket. A hatalmas kiállító-teremben fölállítottak egy falat, ahol az elesettek és eltűntek neve sorakozik, pontos adatokkal. Nagyon hosszú ez a névsor. A kiállítás méltó rekviem érettük, akik életüket áldozták a náci Németország oldalán vívott háborúban, messze az ország határaitól, idegen földön. Magyar- ország II. világháborús szerepének további elemzése természetesen ezután is történelemtudomány feladata. Ez a dokumentumokban gazdag, értő gonddal rendezett kiállítás mindenekelőtt a tájékoztatást, a hiteles ismeretek terjesztését szolgálja. Mindezen - s az itt be nem mutatott - dokumentumok alapján lehet a gyalogezred zászlóaljainak történetét tovább kutatni és földolgozni. A katonasorsok történelmünk részét alkotják, ismeretük nem nélkülözhető. És a tragikus sorsok egyúttal figyelmeztetést is jelentenek a mindenkori jelen számára. Főként abban, hogy az események megközelítése csak tényszerű értékeléssel vezethet a helyes történelmi tudat kialakításához. —mér Salgótarján és környéke Baráti kapcsolat • Sóshartyán. A Demokrata Koalíció községi ifjúsági szervezete baráti kapcsolatot tart fenn szlovákiai fiatalokkal. Együttműködésük jegyében idén tavasszal a sóshartyániak terveznek kirándulást tenni északi szomszédainkhoz. Az ehhez szükséges anyagi fedezetet különféle rendezvények bevételéből szeretné előteremteni a szervezet. Itt az adó! • Etes. A helyi önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadták az adórendelet-tervezetet. Eszerint a kommunális adót vetik ki, ennek mértéke: évi 600 forint. Idén időarányosan 450 forintot kell fizetniük a helybelieknek, tekintve, hogy a rendelet árilis elsejei hatállyal lép érvénybe. A kulturális programból • Kazár. Elkészült a község éves közművelődési programja, amely magában foglalja egyebek mellett a Szabó István helybeli plébános, műfordító tiszteletére rendezendő emlékünnepség, illetve tudományos tanácskozás előkészületeit, lebonyolítását. A tervek között szerepel az augusztus 20-i búcsú hagyományainak megőrzése, a tájház felújítása, valamint Szabó Gáspár festőművész képeiből egy állandó kiállítás megrendezése. Iskolát minden áron Karancsalja. Döntött a helyi képviselő-testület: mivel az iskolás korú gyerekek létszáma a faluban százharminc fő, az összes nebulónak mielőbb saját lakóhelyén kell iskolába járnia. Mindenáron! Jelenleg mindössze az alsó tagozatosok járnak helyben suliba, a nagyobbakat két részletben fogják visszatelepíteni. Idén ősztől az elsősöktől a hetedikesekig tanulnak Karancsalján, a nyolcadikosokat csak azért nem költöztetik, hogy ne zavarja meg őket a környezetváltozás a továbbtanulás szempontjából legfontosabb tanév elején. Ez a terv az idei költségvetésben mindennél fontosabb! Elmaradt találkozások Ezt a Karancs tövében fekvő várost már annyi mindennek nevezték hetvenéves városi története során, hogy ember legyen a talpán, aki most meg tudná mondani, melyik is Salgótarján igazi jelzője. Valószínűleg az az igazság, hogy nincs is egyetlen érvényes jelző, miként egyetlen emberi települést sem lehet jelzőkkel meghatározni. Azokat csak rájuk aggatni lehet. Ha a lakók többsége ezeket elhiszi, úgy is jó. Ha nem hiszi, még jobb. A lényeg ugyanis nem ez. Hanem az, hogy milyen az adott helyen az élet minősége. Egyáltalán meg lehet-e élni benne? A várost korai kapitalista szakaszában nevezték magyar Manchesternek. De volt már „kenyereden Tarján”, „kis Moszkva”. Nemrég pedig azt bizonygatta egy várostörténeti előadó, gyér közönsége előtt, hogy mindig is katolikus volt. Ha netán egy másik alkalommal ennek ellenkezőjét bizonygatják, mostanában azt is csak gyér közönség előtt tehetik. Mindez egyrészt a város polgárainak bizonyos józanságára vall, amennyiben azt jelzi, hogy nem a jelzők és mögöttük lévő ideológiák alternatívái közötti „választási lehetőséget” tartják fontosnak, mert hiszen ez amúgy sem létezik, eddig még mindig föntről jött, mint az eső. Inkább annak alapján döntenek, amit közvetlen környezetükben, a maguk bőrén tapasztalnak. Ahogy mondani szokták, hisznek a szemüknek. Szó se róla, időnként káprázatos látványban lehet részük. De a legfontosabb a megélhetés, a kenyér, a lét alapja. Politikától való sokat emlegetett távolmaradásuk tehát nem föltétlenül csak az apátiát jelenti. Másrészt viszont, ez is kialakulhat belőle. Különösen akkor, ha netalántán ezt hatalmi taktikai érdekek is sugallják, fölerősítvén azt a megszokott érzést a társadalom széles rétegeiben, hogy megint túl kell élniük valamit. Ezt legzökkenőmentesebben úgy tehetik meg, ha egyik hie- rachiából csöndesen „átáll- nak” a másikba, ne szólj szám, nem fáj fejem alapon, hátha nem veszik észre. Éz az alattvalói magatartás a társadalmi demokrácia kialakulásának legnagyobb veszélyévé válhat. Úgy tetszik, a helyi, az öntevékeny civil társadalom kialakulása a létező kezdeményezések ellenére még a Karancs tövében, Salgótarjánban is várat magára. Márpedig polgári társadalom nincs helyi társadalmi mozgalmak, érdekvédelmi szervezetek, különböző egyletek, kultúrkörök, önképzőkörök, szakmai célok és érdekek mentén szerveződő kiscsoportok, klubok stb. minél szélesebb köre nélkül. Mindebben a többi között a helyi értelmiségnek is mással nem pótolható szerepe van. Az értelmiségi találkozások azonban rendre elmaradnak, az ilyen jellegű kezdeményezések hamvukba hullnak. Mindenekelőtt az országos helyzetet is „leképező” pártfüggőségi és az ezzel összefüggő merev ideológiai megosztottság, illetve az ettől való félelem miatt. Hosszabb távon nagy veszélyekét rejt magában ez „lapuló”, kiváró, a településpolitika alakításától távol maradó, mindent a pártokra bízó értelmiségi magatartás, a vélemény világosan artikulált kinyilvánításának csaknem teljes hiánya, a szervilizmus. Bármennyire érthető is ez az ideológiai csatározások, vallásháborúk idején, mégsem fogadható el, hiszen annak sikerét kérdőjelezi meg, amiért a rendszerváltás történik, a polgári demokrácia helyi léptékű társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyainak szilárd megalapozását, amit önmagában semmiféle nagy- politika nem oldhat meg. Ezért adhat okot aggodalomra az elmaradt találkozások szaporodó száma. —mér Városszéli csendélet Errefelé mindenki fával tüzel Rónabánya. Három kicsi utca, alig néhányszáz lélek lakta település Salgótarjántól szinte kőhaj ításnyira. Látogatásunkkor szinte tapintani lehet a csendet. Sehol egy ember, mindenki otthonába bújva - pedig még hideg sincs. Aztán mégis felfigyel ránk valaki. Az ott lakó nyugdíjasok egyike a 72 éves Susán Pálné. Megerősíti a látottakat: nem nagy élet van errefelé. De hogy a város pereme? Azt nem mondhatnánk: hiszen egyszer kérvényezték a lakók, hogy ők is helyijárati bérlettel mehessenek be Tarjánba - de ezt elvetették. Igaz, nem sok dolog van, amiért be kell menni — mert a nyugdíjból nemigen futja semmire. Még jó, hogy az ebédhez olcsón juthatnak - 400 forintért lehet megrendelni - mert semmi sem olcsó: szenet például már nem tudnak venni, olyan drága. Szórakozni nem nagyon lehet. Marad a rádió, a tévé. Napközben elolvassák az újságot, s gondját viselik annak a pár csirkének, ami megintcsak az élelmezésüket hivatott biztosítani. Felét húsáért, felét a tojásért tartják - mert hovatovább már az is luxuscikk lesz ... Nehéz így élni. Nem is sokan vállalják - aki teheti, elmegy, idejönni meg ugyan ki akarna? Egy kiskonyhás „lakás” (az idézőjel jogos: a konyha szűk spájznyi) 75 ezer forint, s ha valaki fel akarná újítani, bizony mélyen a zsebébe kellene nyúlnia. Megoldatlan a vízkérdés is, havi 300 forintot fizetnek, akik a közkútról hordják! Tényleg nehéz így élni. De valahogy kell . . .
