Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-14 / 38. szám

1992. február 14., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Nógrád megye az osztrák fővárosban A TIT Nógrád Megyei Egye­sülete székházában találkoztak azoknak az üzemeknek, vállala­toknak, gazdasági egységeknek, egyéni vállalkozóknak a képvi­selői, amelyek az eddigiekben kinyilvánították részvételi szándékukat a Nógrád megye bemutatkozik című bécsi kiállí­táson. A Collégium Hungaricum- ban május 5-étől 8-áig tervezett programsorozatnak elsősorban gazdasági, üzleti céljai vannak, de ízelítőt kíván nyújtani az osztrák főváros közönségének Nógrád megye társadalmi, mű­vészeti, tudományos életéből is. Az előkészítő tanácskozáson még nem született végleges döntés a kiállítás megrendezé­séről, mert a jelentkezettek száma egyelőre éppenhogy eléri azt a minimális szintet, amellyel rentábilissá tehető a rendez­vény. A bécsi bemutatkozás szer­vezői -a Köztársasági Megbí­zott Nógrád Megyei Hivatala, a Megyei Önkormányzat, az Észak-Magyarország Gazda­sági Kamara Megyei Képvise­lete és a TIT Megyei Egyesülete — azt remélik, hogy február 17-éig, - a meghosszabbított határidő lejártáig - újabb igé­nyek jelentkeznek, s azok révén sikerül megteremteni e nagy­szabású, igényes program biz­tos anyagi hátterét. Készülődnek a nógrádi kereszténydemokraták Markánsabb szereplést kívánnak A KDNP I. országos kong­resszusának előkészülete je­gyében a párt megyei szerveze­tei február elején, Pásztón ösz- szejövetelt tartottak. Kovács Gábor országgyűlési képviselő, a párt megyei szer­vezetének elnöke beszámolt az egy héttel ezelőtt tartott orszá­gos KDNP értekezletről, me­lyen a kereszténydemokrata parlamenti frakció, a párt inté­zőbizottságának tagjai valamint a párt országos elnöksége vett részt. Ez után aktuálpolitikai és pártpolitikai kérdések kerültek napirendre. A jelenlévők többsége nem tartja valószínűnek a koalíció felbomlását, de ha mégis fel- bomlana, a 33-akkal együtt kormányzóképcsnek tartja az esetleges MDF-KDNP koalí­ciót. A jelenlévők megelégedett­séggel nyugtázták, hogy ma már nincs olyan jelentős párt, aki a KDNP-re ne mint jövő­beni lehetséges koalíciós part­nerre tekintene. A KDNP Nógrád megyei szervezetei a párt markánsabb szereplését valamint a települési szervezetek nagyobb együtt­működését kívánják. Végezetül a jelenlévők elfo­gadták a megyei szervezetek 1991. évi működésével kapcso­latos beszámolót. -Vaszari­Átrendezték a bizományit Salgótarján. Új elrende­zés várja e hét elejétől a vá­sárlókat a Bizományi Ke­reskedőház és Záloghitel Rt., ismertebb nevén a bi­zományi üzletében. A ruhák és cipők „leköltöztek” a föl­dszintre, míg az emeleten a bútor, a műszaki és egyéb áruk kapnak helyet. Újdon­ság ezen kívül az is, hogy az üdét március elsejétől az eddigiektől eltérően hétfőn­ként is nyitva tart. Botrány készül Taron a farsangi bál előtt (Folytatás az 1. oldalról) termet sem biztosított a próbák­hoz. A saját lakásomon gyako­rolnak minden nap három-négy órát a kis porontyok és az a leg­rosszabb, hogy izgalommal vár­ják a fellépésüket, amikor megmutathatják, hogy mit tud­nak. A község polgármesterével, Becze Lajossal telefonon be­szélgettem, az ügyről:- Mi már annyit foglalko­zunk a Ferenczik Kálmán ügyé­vel, hogy már szinte nincs is másra időnk. Lassan azt hiszem, hogy nem is Tar polgármestere vagyok, hanem az előbb emlí­tett úré. Véletlenül sem vagyok a cigányság ellen, hiszen na­gyon sok becsületes ember él a falunkban, akik ehhez az etni­kumhoz tartoznak, de engedtes­sék meg, mint tari polgármes­ternek, hogy más ügyes-bajos dolgaival is foglalkozzam.- Ón állítólag kidobta a hiva­talból Ferencziket, olyen szavak kíséretében, hogy „inkább dol­gozzon és ne szervezkedjen”.- Kidobni nem dobtam, de a fogadóórámon kívül jöttek és ezért nem fogadtam őket. A képviselő-testületi ülésen is voltak, s az ott született határo­Ferenczik Kálmán, a gyer­meke által rajzolt plakáttal. zatot, miszerint a helyiséget megkapják, de fizetniük kell érte a rendes bérleti díjat előre, azt akkor elfogadták. Most egyáltalán nem tudom mi ez az újabb variáció. Már abban is benne lennék, hogy adjuk oda a termet, mert elegem van az ügyből. De a testület határoza­tát, a jegyzőkönyvet önkénye­sen nem változtathatom meg. A fentiekkel kapcsolatban az általános iskola igazgatónője, Tóth Lászlóné is nyilatkozott:-A gyerekei ide járnak, én Ferenczik Kálmán nagyobbik fiát tanítom, jó képességű ta­nuló, de csak abból él, amit itt az iskolában az órákon hall. Semmi gondunk nincs vele. Az apuka viszont a diplomatatáská­jával, nyakkendőben kiöltözve jön az épületbe és szinte köve­teli az éppen számára aktuális probléma megoldását. Nem kérni jön utasítani! Most a te­rem ügyében volt nálunk, de nem tudok a próbákra helyisé­get biztosítani, mivel a tanítást is két teremben végezzük, ugyanis a többi életveszélyes. (Nagyon jó, hogy az újságnak mondom, hadd tudják meg mi­lyen körülmények uralkodnak a község iskolájában.) Ő ezt rossz néven vette, pedig mi még far­sangi ünnepségünket is áthe­lyeztük, melyet február 15- én tartottunk volna, de akkor lesz ez a tehetségkutató versenyük, így áttettük a következő hét szombatjára. Tehát mindenki segít a szer­vezőknek a lehetőségeihez ké­pest. Vajon, akkor miért kétsé­ges a farsangi cigány bál és te­hetségkutató összejövetel? (szeli) Újjáalakulnak keleti kapcsolataink 1988-ban alig tíz volt, ma megyénkben ötszá­zat is meghaladja számuk. A korlátolt felelősségű társaságokról van szó. De a betéti társaságok is gombamód szaporodnak, három év alatt számuk több mint tizenháromszorosára nőtt. Dr. Serfőző András cégbíró a vállalkozások alakulásával kap­csolatos tendenciákról adott áttekintést.- A legnagyobb arányban a kft-k és a betéti tár­saságok száma növekedett. Ez azért fontos, mert ezekben a társasági formákban működnek a kis- és közepes családi vállalkozások, és a megyében a legtöbb külföldi részvételű cég is. Az 1991-es esztendő első felében a német, olasz, osztrák, amerikai vegyesvállalkozások alakítása volt jel­lemző, később megindult a közvetlen ukrán-ma­gyar kapcsolatok kialakulása is. Ez lényeges, mert a Közös Piac területén nagyon nehéz az áruinkat elhelyezni, így viszon a hagyományos keleti pia­cok átszerveződve, újra felértékelődnek. A nagy létszámú alakulás mellett természetes folyamat­ként megindult egy a vállalkozások megszűnésé­hez kapcsolódó tendencia is. Azok a cégek, ame­lyek nem váltak ugyan fizetésképtelenné, de nem tudnak, vagy nem akarnak tovább működni, vé­gelszámolásukat határozzák el. A fizetésképtelen­ség miatti felszámolások köre - amely sajnos nö­vekvő mértékű - január elsejétől csődeljárás né­ven került a köztudatba. A csőd nem jelenti auto­matikusan a cég megszűnését, de jelzi, hogy a vál­lalat nehéz gazdasági helyzetben van. A felszá­molási ügyek számának növekedése miatt erre a célra létrehoztak egy bírósági szervezetet. Összegzésképpen elmondható: a kft-k és a be­téti társaságok megerősödése mellett a jogi sze­mélyi felelősségvállalással működő gazdasági munkaközösségek kora úgy tűnik lejárt. (f.á.) Mérnökbál a Karancsban • Salgótarján. A Mérnöki Kamara megyei szervezete most először mérnökbált rendez február 22-én, a Karancs Szál­lóban. A hajnali négyig tartó program résztvevőit finom va­csorával, jó hangulattal várják a szervezők. Tűzzománcok kiállítása • Szirák. A MÓL Rt. és a Kas­tély Szálló a hotel galériájában Mészáros Erzsébet salgótarjáni iparművész tűzzománcaiból rendez kiállítást. A tárlat feb­ruár 15-én, szombaton délután három órakor nyílik és március 27-éig tekinthetik meg az érdek­lődők. Kisgazda vendégek • Karancslapujtő. Szomba­ton, február 15-én délután 4 órai kezdettel a községi műve­lődési házban kisgazdapárti par­lamenti képviselőket várnak kö­tetlen beszélgetésre. A kisgazda összejövetelre meghívták Dra­gon Pált és Kovács Lászlót, akik a párttal kapcsolatos el­képzelésekről, tervekről, a par­lamenti munkáról beszélnek. Az összejövetelre várják a Dob- roda-völgyi községek érdek­lődő párttagjait és lakosait is. Még várják a muzsikusokat • Salgótarján. Megírtuk, hogy március 20-án, a József Attila Művelődési Központban nagy­szabású beat-pop-rock-koncer- tet rendeznek, ahol az utóbbi harminc év legismertebb salgó­tarjáni együttesei lépnek fel. A szervezők még mindig várják azoknak a régi muzsikusoknak a jelentkezését, akik szeretné­nek a műsorban szerepelni. Em­lített cikkünkben sajnos átke­reszteltük Szilágyi Pétert, az ex-Front billentyűsét, akitől el­nézést kérünk. Egy tiszta hang a rendszerváltoztatásról Nyílt fórumon Lezsák Sándorral a régi vármegyeházán Az állami gazdaságnak megtiltották az értékesítést A genius loci, a hely szel­leme, amely szerencsés esetben kisugározva ihletettséget okoz - meleget sajnos nem sugározha­tott. Jégveremnyi térben der­medt a közönség a hét elején a balassagyarmati volt várme­gyeházán megrendezett MDF— es nyílt fórumon. Lezsák Sán­dor alelnökre volt kíváncsi mindenki. A rosszmájúság per­sze működött, vagy a Pál József országgyűlési képviselő által a bevezető mondatokban említett Mikszáth—i idők „pártosko­dása”, ami ma is érvényben van. Hogy ugyanis ,/>vakodj a gö­rögtől, ha ajándékot ad is... ” Ez vonatkozott arra, hogy a volt vármegyeháza dísztermét a nyílt fórum céljára - a felfűtést is ígérve — maga a város, az ön- kormányzat ajánlotta fel! De ez valóban csak pártoskodó meg­jegyzés volt az egyik jelen-fa- gyoskodó hallgató részéről.- Bizalmatlanság és irigység. Ez jellemzi ma is gondolkodá­sunkat - állapította meg Lezsák Sándor a harmincas évek nagy poltikusát, Teleki Pált idézve. — Mégis; mi fűzhet össze bennün­ket? Mi a közös élményünk? Az MDF az egyetlen olyan politi­kai erő - vélekedett Lezsák Sándor -, amelyik valódi esélyt jelenthet arra, hogy az ország valóban kilábaljon a bajból, hogy felülmúlja önmaga lehető­ségeit. Ennek a politikai erő- nek-mozgalomnak nincs alter­natívája éppen összetettsége ré­vén. Mégis működik a bizalmat­lanság. Sokan mondhatják, hogy nem történt meg a rend­szerváltás, nem történt meg az elszámoltatás, nem történt meg . .. Valami mintha valóban nem történt volna meg.- A forradalmat nem élte meg ez a társadalom közös él­ményként. A forradalmi folyamatot, ami hosszan húzódik el másként éli át az ember. És ezt a lassúbb, ám éppúgy forradalmi történést is állandóan zavarja, mérgezi az ellenzéki sajtó, amely a kedély- telenségre játszik, az igazságok felére vállalkozik csupán. Az MDF alelnöke kimondta: félidő van a választások idősza­kában. Leltárt kell készíteni a beígért programokról, s ezt vizsgálva nem látható sehol, hogy az MDF győzelme esetén kánaánt ígért volna. Ellenkező­leg! Hosszabb és nehéz utat jel­zett a változtatásokban. De pél­dául rendre elmarad a képalko­tás az eltelt negyven évről. Hogy hová jutottunk. Hogy honnan kell kilábalnunk. A honvédelem helyzetéről ezt mondta: hazánk volt a VSZ legmegbízhatatlanabb és ötven­hat miatt leginkább büntetésben lévő tagja. Egy konfliktus ese­tén a magyar honvéd újra hazá­jától távol, valahol a nyugati hadszíntéren küzdött volna ide­gen érdekekért, mialatt itthon szinte azonnal szovjet közigaz­gatást vezettek volna be. — Puha diktatúra? Látszatra volt az! Lezsák Sándor példái arról szóltak, hogy valamennyi vál­toztatást, például a „ruszkik, haza!” jelszót könnyebb volt el­határozni, mint azonnal végre­hajtani. Mindegyikhez kellő tü­relem és körültekintés szüksé­geltetett és az így van ma is pél­dául a privatizációval vagy más kérdéssel. A külföld szerint ép­pen ez utóbbi jó ütemben, sőt már-már hihetetlenül gyorsan zajlik hazánkban. Megint má­sok szerint túlságosan lassan. A közbiztonság erősítésében tíze­zer rendőrre lenne szükség, míg az utóbbi időben mindössze kétezer került állományba. De ugyanakkor nem alakulnak kellő ütemben úgynevezett pol­gári önvédelmi körök, hiányzik a civil kurázsi, a polgár bátor­sága önmaga érdekeinek vé­delmében. Megszoktuk, hogy mindent felülről intézzenek. Ezért sem lehet - ilyen polgári hiányok mentén - francia, angol demokratikus eredményekre hivatkozni állandóan. Ez por­hintés, az elbizonytalanodásra számít és annak állandó életben- tartását szolgálja. Mindez a visszahúzó erők érdeke. Nin­csenek múltbeli demokratikus távlataink, mint más nemzetek­nek, amelyekre olyan nagy kedvvel hivatkoznak mások. Jövőképnek alkalmas lehet a fejlett demokráciák társadalma, berendezkedése, gazdagsága, politikai élete, szociális háló­zata, de ezt két év után számon­kénti itthon, farizeusság. A Németh, úgynevezett re­formkormány előre elhelyezett aknái ma is robbanok. Például abban, hogy a gazdaságba me­nekíthetik át a volt pártvezetők hatalmukat ott erősítve, konzer­válva azt, hogy majd alkalmas­nak vélt időben újra politikai erővé fordítsák-alkalmazzák. Mindenki tudja, látja, hogy na­gyon súlyos visszaélések tör­ténnek. A kormány mégsem vállalkozhat népszerűsége ér­dekében jogtalanságokra. Lehetne találni országosan ezernyi példát arra is, ami az életkedvet mutatja, ám erre nem „vevő” az ellenzéki sajtó, amely hatalmi ágként működve a visz- szahúzó erőket képviseli és csak az általános elkedvetlenítésre vállalkozik, a közönyt erősíti, a bizalmatlanságot „igazolja” - fejtette ki az alelnök a nyílt fó­rumon véleményét, amellyel nem áll egyedül. De egyre többen érzékelik ezt és egyre többen látják a sajtó-médiák egyoldalúságát, felelősségét. Semmit nem rontott el a kor­mány és az MDF, koalíció visz- szavonhatatlanul, semmi nem tört össze, ami épséget érdemel. Egyre nagyobb szerepe van ugyanakkor az úgynevezett kis­közösségeknek a valódi változ­tatásban. Azoknak, amelyek ezerszám bizonyítják a lakitelki alapítványhoz fordulva segítsé­gért, hogy az élet élni akar. Tud, mer és vállalkozik is. T. Pataki László Pásztó. A megyei vagyoná­tadó bizottság nem engedé­lyezte a Mátraaljai Állami Gazdaságnak, hogy az ál­lami tulajdonú, de az ő ke­zelésükben lévő, be nem épített belterületi ingatlant eladja az Eglo Ungarn Bt.-nek, mivel ez sértette volna a település önkor­mányzatának érdekeit. Ugyanis ebben az időben már ismert volt az egyes ál­Csernyik János őrhalmi ol­vasónk azt tudakolta a Kí­váncsiskodótól, hogy mit te­het, hová fordulhat az a dol­gozó, akinek 25 éves jubile­umi pénzét nehézségekre hi­vatkozva nem fizette ki mun­kaadója? Válaszért Szabó Kálmánhoz a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ vezető­jéhez fordultunk.- A kérdés gyakran felvető­dik. Abban az esetben, ha a vál­lalat elismeri a dolgozó jogo­sultságát a jubileumi jutalomra, de az összeget pénz hiányában, vagy veszteséges volta miatt nem tudja kifizetni, a dolgozó követelése továbbra is érvény­lami tulajdonban lévő va­gyontárgyak önkormányza­tok tulajdonába adásáról szóló törvény, amely elő­írja, hogy a be nem épített belterületi földeket az ön- kormányzat tulajdonába kell adni. A meghozott döntés ellen az állami gazdaság vezetése a Belügyminisztérium ille­tékeseihez benyújtotta fel­lebbezését. ben marad, az nem évül el. Amint a vállalat pénzügyi hely­zete azt lehetővé teszi, ki kell fizetni a jutalmat. Mivel ez munkaviszonyból származó követelés az esetleges vitának rendezésére első lépésként a foglalkoztatónál működő mun­kaügyi döntőbizottsághoz lehet fordulni, amely a vita eldönté­sére jogosult. Ha a vállalatnál ilyen nincs akkor a munkaügyi bíróság ítélete a mérvadó. Salgótarjáni olvasónk egyedül neveli gyermekeit, s azt szeretné megtudni az ön- kormányzattól, egy évben hány alkalommal lehet segélyt kérni a hivataltól. Kíváncsiskodó A követelés továbbra is „él”

Next

/
Oldalképek
Tartalom