Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 27. szám), Nógrád Megyei Hírlap, 1992. január (3. évfolyam, 28-51. szám)

1992-02-13 / 37. szám

NOGRAD I. HÍRLAP 1992. február 13., csütörtök A Nap kél: 6.54 órakor, nyugszik: 17.03 órakor. A Hold kél: 11.13 órakor, nyugszik: 2.51 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ELLA nevű kedves olvasóinkat A mai ELLA a Gábor női for­májának, a Gabriellának rövidíté­seként vált önálló névvé, s az óhé­ber nyelvből vett jelentése: „isteni eredetű”. Ladó János névkutatónk szerint az „Eri” kezdetű női nevek (pl. Erlgard, Erlwine, Erlfriede) beceneveként önállósult. Az Elláknak virágajándékul a kissé bókoló, a szárait kardlevelek­kel díszítő, aranysárga, lila, piros vagy rózsaszínű fréziát ajándékoz­zunk. Az Ella mellett ma tartja név­napját a Benignusz, Füzike, Ger­gely, Jordán, Katalin, Levente, Linda, Maura és Relinda is. ojaras. SALGÓ­TARJÁNI APOLLÓ Du. fél 4, 3/4 6 és este 8 órakor: Doc Hollywood Színes amerikai film APOLLÓ KAMARA Du. 5 órakor: Magic — Varázslat — A Queen Budapesten Színes, látványos koprodukció Este 7 órakor: Egy ágyban az ellenséggel Színes, szinkronizált amerikai film BALASSA­GYARMATI MADÁCH Du. fél 4 órakor: Go Trabi, go Színes, szinkronizált német film 3/4 6 és 8 órakor: Harley Davidson és a Marlboro Man MADÁCH KAMARA Osztálytalál­kozó Színes, feliratos olasz film JOBBÁGYI A szerelem erejével Színes, szinkronizált amerikai film A Salgótarjáni Városi Televízió műsora 18.30: Műsorismertetés 18.31: Az alkohol problémája (kisfilm) 18.50: Esti mese (Őszi mesék — bábfilm) 18.58: Képújság 19.00: Látókör (részletesen ld. a 6. oldali hirdetésünkben) 20.00: Reklám 20.02: Üvöltés (amerikai hor­rorfilm) 21.32: Reklám 21.34: Látókör (a 19.00 órai adás ismétlése) 22.34: Műsorzárás A Swissair Szlovéniába is repül A svájci Swissair újítja fel ljubljanai járatát a külföldi légi- társaságok közül elsőként Szlo­vénia nemzetközi elismerése óta — jelentette a DPA. Az első gép jövő hétfőn száll le a ljubljanai repülőtéren, amelyet 1991 szep­tembere óta mellőztek a külföldi légitársaságok a polgárháború niatt. Várható időjárás ma estig: Az évszakhoz képest enyhe lesz az idő. Csapadék csak néhány he­lyen fordulhat elő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok kö­zött alakul majd. ( mozÍ ) Kritika a kivonuló katonákról „Belerúgva a döglött oroszlánba” Tetemes kifizetetlen számlá­kat hagynak maguk után Len­gyelországban a kivonuló szovjet csapatok — közölte egy lengyel kormányszóvivő. A szovjet csa­patok tavaly 1,9 millió dollárnyi villanyszámlát nem fizettek ki, ugyancsak adósak 3,6 millió dol­lárnyi élelmiszer ellenértékével. A kifizetetlen lakbér össze 3 mil­lió dollárra rúg, s 15 milliós a tar­tozás a lengyel vasutaknak is. A lengyel kormány ezen ada­tok nyilvánosságra hozatalával kommentálta Viktor Dubrinyin- nak, a Lengyelországban állo­másozó szovjet csapatok főpa­rancsnokának a Krasznaja Zvez- dában megjelent cikkét, mely­ben azzal vádolta a lengyeleket, hogy „belerúgva a döglött orosz­lánba”, embertelenül bánnak a szovjet katonákkal, és még a vil­lanyukat is kikapcsolják. Cicamica, gyere ki... Egy repülőgép alvázába rej­tőzve, öt órán keresztül tartotta sakkban egy kismacska a minap a sidneyi repülőteret. Percekkel az ausztrál légitársaság 737-400- as melbourne-i járatának felszál­lása előtt a személyzet egyik tag­ja halk nyávogásra lett figyel­mes... A vígjátékba illő akció so­rán húsz percen át hívogatták a cicát, nyers hallal és szardíniával hízelegtek neki, de mindhiába; az állat túl jól érezte magát rej­tekhelyén. Végül öt óra múltán mégis meggondolta magát és hajlandó volt elősétálni, így a gép felszállhatott. A reptéri hatósá­gok szerint az utazni vágyó macska két napja telepedhetett a gépre, s azóta bejárta Ausztráli­át. Elhunyt a „Gyökerek” írója Az amerikai Seattle kórházá­ban hétfőn 70 éves korában el­hunyt Alex Haley, a „Gyökerek” (Roots) és a „Malcolm X önélet­rajza” (The Autobiography of Malcolm X) című regények író­ja. A halál okát nem közölték, de hirtelen rosszullétről lehetett szó, mert Haleyt, aki nem Se- attle-ben lakik, vasárnap este szállították be a kórházba. 1921. augusztus 11-én a New York állambeli Ithacában szüle­tett Haley Tennessee államban, Henningben nevelkedett. 1977- ben Pulitzer-díjjal tüntették ki a Gyökerek című regényéért (Ro­ots: The Saga of an American Family), amelyben egy néger család életét visszavezeti az afri­kai ősökig. Családja halála után érkezett Seattle-be a keleti partról. Bűnbarlang Szlovén segédlettel nemsoká­ra játékkaszinót nyitnak Albáni­ában, Európa legszegényebb or­szágában — jelentette a Tanjug. A „bűnbarlangról” egyelőre csak annyit tudni, hogy Tiraná­ban lesz. A tömeg füttykoncertje Gazdagok bálja Prágában Évtizedek óta nem volt része ilyen élményben a csehszlovák fővárosnak — estélyi ruhás hölgyek, frakkos és szmokingos urak szálltak ki az elmúlt hét végén luxusautóikból, hogy részt vegyenek a Sme­tana Színházban Prága háború utáni első operabál­ján. Azért egyesek jobbnak látták, hogy a hátsó be­járaton át lépjenek be az épületbe, elkerülendő a környező utcákban összegyűlt, főleg fiatalokból ál­ló tömeg „Pfúj!” kiáltásait, füttykoncertjét és a zá­porozó rothadt gyümölcsöket. Az operabál fölötti védnökséget az exmilliomos felesége, Ivana Trump vállalta, és a morvaországi születésű, szőke amerikai szépség egyike volt azok­nak, akik a reggelig tartó mulatság legkörülrajon- gottabb hölgyei közé tartoztak. A belépő nem kis pénzbe került: csehszlovák ál­lampolgárok 500 koronát fizettek (kereken 30 né­met márkának felel meg), külföldiek ellenben csak 180 márkának megfelelő összeg lefizetése után ré­szesülhettek abban a szerencsében, hogy hálózhas­sanak. Egy páholy viszont már 17.500 koronába (kereken ezer márkába) került. Igaz, a bevételt kul­turális célra fordítják, a Smetana Színház tatarozá­sára. Azzal viszont nem számoltak a rendezők, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági körülmények kö­zött mekkora visszatetszést kelt a szegényebbek kö­rében a pompás rendezvény. Mindenesetre távol maradt a báltól Dienstbier szövetségi külügyminiszter és Milan Uhde cseh kul­turális miniszter, jóllehet, mindketten tagjai voltak a rendezőbizottságnak. Václav Havel köztársasági elnök már korábban lemondta részvételét. A Balol­dali Alternatíva aktivistái és tüntetők már jó előre „a vámpírok báljának” és „arcátlan provokáció­nak” nevezték az operabált. Egyidejűleg felszólí­tottak arra, hogy a Vencel téren rendezzék meg „a szegények bálját”. Az aztán senkit nem zavart, hogy ezen az utóbbi rendezvényen a többség far­merben jelent meg. És az sem, hogy a „Svejk, a de­rék katona” szellemétől áthatott, tréfás kedvű fiata­lok ingyenlevest osztottak szét azok közt, akik kí­váncsian nézték végig a tehetős vendégek bevonu­lását a színházba, nem volt viszont pénzük arra, hogy maguk is részt vegyenek az operabálon. Nincs megfellebbezhetet- ályarra, nc__ nak a földrészek ' határai — len szabály arra, hogy hol húzód­Melyik Európa legmagasabb hegye? Meddig tart Európa? Az Eu­rópai Biztonsági és Együttmű­ködési Értekezlet (EBEÉ) leg­utóbbi prágai értekezletén a ma­ga politikai módján úgyszólván megoldotta a kérdést, felvevőn tagjai közé egyebek közt Ör­ményországot, Azerbajdzsánt, Kazahsztánt és Tádzsikisztánt éppúgy, mint Ukrajnát vagy Be­lorussziát. De a kérdés nemcsak a politi­kusokat foglalkoztatja — a kö­zelmúlt változásai a földrajztu­dósokat is megzavarták. A Világ- almanach és a Tények Könyve (World Almanach and Book of Facts) 1991-es kiadása szerint Európa legmagasabb pontja az Alpokban levő Mont Blanc csú­csa, amely 4807 méter magas. Az amerikai National Geogra­phic világatlasz szerint azonban a Kaukázusban levő Elbrusz a legmagasabb Európában, 5642 méterrel. A magasságon persze, nincs vita, csak az a kérdés, hogy az Elbrusz Európában van-e? A „hegyes” kérdést újabban grúz, azerbajdzsáni és örmény újságok is boncolgatják. Az azerbajdzsá­ni és örmény szakértők szerint a Kaukázus Ázsiában van. A grú­zok szerint Európában. Az orosz vélemény megint csak az, hogy Ázsiában. Ebben már lehet némi politika. A The European című brit lap megpróbálta kideríteni, mi lehet az elfogulatlan állás­pont. mondta a lapnak Paul Wood­man, a földrajzi nevek brit állan­dó bizottságának titkára. — Ke­let felé az a többségi vélemény, hogy az Urál a határ. Délkelet fele azonban... Nos, ott kezdőd­nek a problémák — mondta a részrehajlással nem vádolható szakértő, és hozzátette: nem ten­ném föl rá az állásomat, ha foga­dást kellene kötni a kontinensha­tár meghúzására. Lehet, hogy ez az eset, amikor egy tudományos kérdés eldöntését mégis jobb azokra a politikusokra bízni, akik szerint Európa határai a kontinens közös biztonsági érde­keiig tartanak? NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: SULYOK LÁSZLÓ. Főszer­keszt őhelyettes: KELEMEN GÁBOR * Vezető szerkesztő: Vaskor István. * Felelős kiadó: KULCSÁR JÓZSEF, az AS-M megyei irodavezetője. * Szerkesztőségés kiadó­hivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 4. Postafiók 96. Telefon: 32/16-455, Telefax: 32/12-542,32/11-504. Telex: 229109. Főszerkesztő: 32/ 10-589. Irodavezető: 32/12-542. Hirdetési osztály: 32/11-504. * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (FIELÍR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint, egy évre 2940 forint. * Előállítja: az Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László ig. HU ISSN 0865—9095 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza.!_____________________________________ MAI MŰSOROK p< H ( rádió ) KOSSUTH 5.00: Reggeli Krónika. 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05­10.55 Napközben. (ÉLŐ) URH-n: 11.00 Mindenes. A Rádió irodalmi hetilapja, (ism.) - 11.00 Hírek. 11.05 Cigányfé­lóra. 11.35 Aszezon vége. 12.00 Déli Krónika. 13.00 Hírek. 13.05 Falurádió, (ism.) 13.20 Hagyományápolók. 13.45 Hi­télet. URH-n: 14.00 Nemzeti­ségeink népzenéjéből. 14.30 Eszperantó híradó. 15.00 Hí­rek. 15.05 Erről beszéltünk. Válogatás körzeti stúdiók mű­soraiból. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. — 14.00 Hírek. 14.05 Klassziku­sok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Kossuth-klub. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Örökzöld filmmelódiák. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krómka. 18.30 Ráadás. URH-n: V mate- rinskom jazyku. 19.30 In limba matema. 20.00 In der Mut­tersprache. 20.30 Na matern- jem jeziku. — 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Össze­állította: Göncz Árpád. 20.00 Hírek. 20.05 Zenefórum. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Ké­ső esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.00 Sportreggel. 8.15 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Ze­ne-szó. 11.00 Hírek. 11.05 Na­óra. 12.00 Nótaparádé. 13.00 írek. 13.05 A Szabó család, (ism.) 13.30 Idősebbek hullám­hosszán. 14.00-17.00 Kabaré­csütörtök. 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.05 Magyar tájak dalaiból. 19.30 Észkerék. Telefonos já­ték. 20.00 Elődeink. 20.30 Ez érdekes. 21.00 Hírek. 21.05 Da­ráló. Ifjúsági történet, (ism.) 21.35 Heavy-metal híradó. 22.00 Sanzonfélóra. 22.30 Jazz-lista. 23.00 Hírek. BARTÓK 8.00 Hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Tamanduák éjsza­kája. Hangjáték. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.38 Purcell: Gyászzene Mary királynő emlékére. 14.00 Hírek. 14.05 15.00 Orosz operákból. 16.00 Hírek. 16.19 Szimfonikus zene korabeli hangszereken. 17.00 Gordiusz. Magazin töp- rengőknek. 18.00 Hírek. 18.05 Sólyom Nagy Sándor énekel. (ÉLŐ) 19.05 Verdi-operák Ma­gyarországon. 19.35 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekará­nak hangversenye. (ÉLŐ) 21.35 Nikola Gjuzelev operaá­riákat énekel. 22.30 Hírek. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Napjaink zenéje. MISKOLCI RÁDIÓ 6.55: Műsorismertetés, infor­mációk, időjárás. 7.00: Kos- suth-krónika 7.15: Észak-ma­gyarországi krónika 7.30: Önt illeti a mikrofon. Az önkor­mányzatok életéről 7.45: Gaz­daságközeiben 8.00: Hírek, tu­dósítások, helyi és országos lap­szemle 8.15: Bírósági jegyzet. A mikrofonnál dr. Tímár László 8.30: Arcképcsarnok. A stúdió portréműsora 8.45: Ablak az országra 8.55: Műsor-összefog­laló 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. ( televízió ) TV 1 5.45 JÓ REGGELT, MA­GYARORSZÁG! 5.47 Faluté­vé. 6.00 A Reggel. 8.35 Verkli. Könnyűzene. 9.05 Walt Disney bemutatja, (ism.) 10.55-15.00 Téli Olimpia. 16.00 Délutáni egyenleg. 16.10 Magyar siker Meaux-ban. 17.00 LA SEPT. Alain Jaubert és Pascal Vimenet filmje. 17.30 Teli Vilmos. 18.00 Pénzvilág. 18.10 Menedzser magazin. 19.00 Mini klip-mix. 19.15 MOST. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.35 Egészsé­get mindenkinek! Dr. Czeizel Endre műsora. 21.10 Zürichi páncélterem. NSZK film. 22.10 AKTuális. 22.30 A Balázs Béla stúdió bemutatja. 23.15 Pege Aladár és barátai. Jazz-műsor. 23.55 Késő esti Híradó. 24.00 BBC-Híradó. TV 2 6.00-9.00 NAP TV. KELLE­MES DÉLUTÁNT! 16.10 Ec- ranul nostru. Román nyelvű műsor. 16.35 ÖTRŐL HAT­RA. 17.35 Öve Atomhangya 18.00 Híradó. 18.15 Kalotaszegi muzsika. 18.38 Dominó. JÓ ESTÉT! 19.00 Testestől — lelkestől. NSZK film. 19.43 A költészet percei. 20.00 Körzeti tévéstú­diók műsora. Budapest-Pécs- Szeged. 21.00 Souvenir. NSZK zenés film. 21.50 Téli Olimpia. SZLOVÁK 1 8.00 Piac, kereskedelem, pénz­ügyek. 8.30 Események, kom­mentárok. 9.05 A Sklep Szín­ház műsorából. 9.45 Téli Olim­piai Játékok. 12.15 A nap per­cei. 15.55 Szatellitszerviz. 16.25 Téli Olimpiai Játékok. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.05 Polaritások — Eltérő vé­lemények. Fiatalok magazinja. 21.10 Válogatás a tévé archívu­mából. 22.30 Események, kom­mentárok. 23.15 Földön és leve­gőben. Portré. 23.30 Téli Olim­piai Játékok. 24.00 Hírek. SZLOVÁK 2 9.30 Tükröcske. Óvodások mű­sora. 10.00 Munkát keresők té­véklubja. 10.40 Parlamenti ösz- szefoglaló. 12.50 Téli Olimpiai Játékok. 16.15 Kontaktus-stú­dió. Fiatalok műsora. 17.30 Téli Olimpiai Játékok. 18.00 Esti mese. 18.10 Angol frazeológia g yerekeknek. 18.20 Tengeren át urópóba. Dók. film. 18.55 Re­gionális adás. 19.10 Számítógé­pes játék. 19.30 Tévénapló. 20.05 A szerelem drámája. Olasz film. 21.30 Időszerű ese­mények. 22.05 Téli Olimpiai Játékok. 23.15 Hírek. TV 5 7.00 Francia híradó 7.40 Fran­cia nyelvlecke 8.00 Kanadai hí­radó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kulturális magazin 16.15 A doppingról 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Rajzfilm 19.00 Turistamagazin 19.30 Svájci híradó 20.00 Nem kell álmodozni! 21.00 Híradó/ Orvosi magazin 23.20 Viva — A vasárnapokról 0.20 Bírósági iratok SUPER CHANNEL 10.00 Egyvelei leti élete 16.0( ; lß.00 Japán üz- ___I Élő videoshow 1 8.00 Wyatt Earp 18.30 Én, a kém 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai ri­port 22.00 BBC-híradó 22.30 Éurópai riportok 22.45 Piac- gazdaság 23.00 Én, a kém. Utá­na: Egyveleg. PRO 7 5.35 Jane és Kathleen 6.20 Rajzfilmek 8.00 Muppet-show 8.30 A kék lovag 9.30 Szívdo­bogás 10.35 Énekelj, de ne játssz velem! 12.10 Jake és McCabe 13.05 Russicum 15.00 Mr. Belvedere 15.25 Doogie Howser 16.05 Ben Cropp (ausztrál dók. film) 17.00 Rajz­filmek 19.00 Kőkemény ötös 20.00 Híradó 20.15 A csapda bezárul (ausztrál krimi) 22.05 Különleges osztag 22.55 Gyil­kosabb, mint a fém (angol film) 0.40 Hírek 0.50 Az „útonálló*5 1.40 Hírek 1.50 Városi cowboy 4.00 Hírek 4.10 Szürkület 4.35 Dakota fekete lovasai RTL PLUS 6.00 Halló Európa, jó reggelt Németország! 8.55 Áz Angyal visszatér 9.45 Gazdag és szép 10.10 Dr. Marcus Welby 11.00 Kedves Bili nagybácsi 11.30 Já­ték 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer 12.55 Hírek 13.00 Egy apával több 13.30 Kalifor­nia klán 14.20 A Springfield- sztori 15.05 Dallas 15.55 CHIP’S 16.45 Rizikó 17.10 For­ró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híra­dó 19.15 Jump Street 21. 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S.O.S.-hívás 22.15 A Menő (francia film) 24.00 Vietnami szolgálat 0.50 Harc a maffia el­len 1.40 Szürkület 2.00 Varázs­lók (angol horror) 3.25 Férfi a fiúk városából (am. film) 5.05 Ifjúsági magazin 5.35 Egy apá­val több SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Varázslatos Jeannie 9.00 Hírek 9.05 Próbaéjszaka 10.45 Booker 11.45 Szerencsekerék 12.30 A nap tippje 12.45 Tele- börze 13.00 Hírek 13.05 Tele- börze 13.35 Kaliforniai nap alatt 14.30 Varázslatos Jeannie 15.00 Hírek 15.05 Falcon Crest 16.00 Visszatérés Édenbe 17.00 Hírek 17.05 Minden, semmi, vagy 18.15 Bingo 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Csodák 21.15 Hunter 22.15 Tévétükör 22.50 Hírek 22.55 Olimpia-klub 23.10 Bosszúvágy II. (am. kri­mi) 0.50 Akut 1.20 Műsoris­mertetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom