Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-14 / 11. szám
or. ■ í ;• ■f/Flyj smer et Negyvenmilliárd a privatizációból • A privatizációból származó központi bevétel tavaly elérte az előirányzott 40 milliárd forintot, annak ellenére, hogy az állami vállalatok magánkézbe adása során mintegy 10 milliárd forintos tervezett bevételtől maradt el az AVÜ. Az eredmények azt is mutatják, hogy a külföldi befektetők továbbra is bíznak a magyar gazdaságban, a magyar privatizációs folyamatban. Hatoslottó 2,10,14, 26, 32, 41 a pótszám: 12 Tisztogatás az aluljárókban • Hétfő reggelre valamennyi budapesti aluljáróból elszállították az elárusító konténereket, A BRFK illetékese elmondta: az akció nem ért véget, a rendőrök, a közterületfelügyelők és a pénzügyőrök az aluljárókat továbbra is ellenőrzik. Az alkalmi árusokat, amennyiben nem engedelmeskednek a felszólításnak, elő is állíthatják. Kolumbusz kétkeréken • Autó- és motorszalon nyílt hétfőn Győrött. A Kolumbusz Kft. új és használt Citroeneket, japán motorkerékpárokat és Távol-Keletről származó új kerékpárokat értékesít. A kétmillió forintos raktárkészletből a motor- és kerékpárigényeket azonnal kielégítik, a kocsikra néhány napot várni kell. A munkás kijön a mélységből, de a gyár egésze vajon mikor áll talpra? Fotó: Rigó Ahol már a nulla is eredménynek számít A bezárás is benne van a képzeletbeli pakliban Egv évvel ezelőtt igazgatóváltásra került sor a Vegyépszer Rt. salgótarjáni gyárában. A pályázók közül a ma is Tatabánya és Salgótarján között ingázó Angyal Károlyra esett a választás, akinek egyelőre egy évre szavaztak bizalmat. — Milyen érzésekkel gondol vissza a maga mögött hagyott esztendőre? — kérdeztem a fiatal szakembert, miután felkerestem az irodájában. — Megmondom őszintén — szívott mélyet az elmaradhatatlan pipájából —.rosszak az érzéseim. Nem is csak azért, mert nem tudtunk eleget tenni a múlt évi termelési kötelezettségeinknek. Hanem főleg azért, mert nem látok esélyt helyzetünk gyökeres megváltoztatására. Az összes termékünket képtelenség idehaza értékesíteni, az export alakulására pedig nincs ráhatásom. Tudniillik a társdiviziók kötik az üzletet. — Mielőtt a lehetőségeikről váltanánk szót, kérem, ismertesse vázlatosan a tavalyi eredményeiket! — Sajnos, inkább az eredménytelenségeinkről tudok beszámolni — igazított ki. — A részvénytársaság vezetése 560 millió forint árbevétel és 50 milliós nyereség elérését liizte célul számunkra. Ezzel szemben mindössze 320 millió forint árbevételt könyvelhettünk el, melyhez kilencven milliós veszteség párosult. A ráfizetés elkerüléséhez ötszáz milliós termelést kellett volna produkálnunk. Ez nem sikerült, s így a nyereséges évek után tetemes adóssággal zártuk a tavalyi esztendőt. — Mi okozta a gyár nem várt mélyrepülését? (Folytatás a 3. oldalon) „Atomcsempészek” a láthatáron Az atomfegyverek előállításához szükséges anyagok magyarországi esetleges illegális adásvételének, illetve szállításának felderítésén a magyar polgári titkosszolgálatok is dolgoznak sajátos eszközeikkel és módszereikkel - közölte hétfőn az illetékes szakember, annak kapcsán, hogy a múlt héten Milánóban letartóztattak három magyar állampolgárt „tiltott anyagokkal való csempészkedés” vádjával. A letartóztatott személyek úgynevezett,.vörös higanyt” akartak továbbadni. A magyar titkosszolgálatok feladata minden olyan jogellenes tevékenység előzetes felderítése, amely sérti a Magyar Köztársaság politikai, gazdasági és katonai érdekeit. A felderítésben érdekelt szervek kapcsolatban állnak a magyar és külföldi partnerekkel, információikat kölcsönösen egyeztetik, munkájukat koordinálják. Ennél többet és konkrétumokat, a sajtó és a közvélemény érdeklődése ellenére sem lehet nyilvánosságra hozni. Nagy összegű segély a robbanás sérültjeinek Százhatvanezer forintot osztanak szét A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) Vegyész Alapítványa úgy döntött, hogy a Budapesti Vegyművekben 1992. január 9- én bekövetkezett robbanás sérültjeinek összesen százhatvanezer forint összegű segélyt nyújt, melyet az érintettek hamarosan megkapnak. A segélyt a Budapesti Vegyiművek Vegyipari Dolgozói Szakszervezete közreműködésével juttatja el az egészségileg károsultaknak: a robbanás során megsérült dolgozóknak és tűzoltóknak. Sétál és televíziót néz, de nem fogad vendégeket Jól van az újszíves Szépen javul az újszíves fiatalember állapota — mondta hétfőn az MTI érdeklődésére Szabó Zoltán professzor, az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatója. Hozzátette: tíz nappal a műtét után sebei már begyógyultak, izolált szobájában rendszeresen sétál, ,s a nap folyamán, kérésére televíziót is kap. A 28 éves fiatalember - akit továbbra is keresztnevén említenek - egyelőre csak édesanyját fogadhatja. További látogatókkal Sándor akkor találkozhat, ha kikerül sterilizált szobájából. Ezt azonban nem szabad siettetni, mert a kilökődés és a fertőzés veszélye csak a műtétet követő első hónap után csökken minimálisra - mondta a professzor. Megyénk a második helyen Munkanélküliség - ötszörös növekedés Magyarországon egy év alatt ötszörösére nőtt a munkanélküliek száma: míg 1990 végén 80 ezer állástalan volt az országban, addig 1991. december 31- én az előzetes adatok szerint már legalább 400 ezren volta- kállás nélkül, ami 8,3 százalékos rátát jelent. A Munkaügyi Minisztériumban elmondták, hogy a legkritikusabb helyzet az ország észak-keleti részében alakult ki: Szabolcsban ugyanis 16,3, Nógrádban 16, Borsod- banpedig 13,8 százalékos a munkanélküliségi ráta. Tarjáni hatoslottó-siker: 11 millió és egy Ford Escort Tizenegy millió tekintélyes summa. Ekkora összeget kasszírozhattak azok, akik a decemberi hatoslottón telibe találták a nyerőszámokat. Két ilyen szelvényt leltek az értékelők — az egyiket épppen Salgótarjánban vásárolták, a Szerencsejáték Rt. 200. számú Totó-Lottó Ki- rendeltségében. Az említett totózó vezetője, Piláth Károly és az Rt. 5. számú, miskolci területi igazgatóságának osztályvezetője, Koseczki István hétfőn adták át a fent említett összeget (plusz némi „aprót”) a nyerteseknek. A nagy összeg nem egy embert gazdagít: egy hivatali kollektívajelentkezett érte, de még azt is megtiltották, hogy létszámuk nyilvánosságra kerüljön. A csapat havi 50 hatoslottóval kísértette Fortunát, de Piláth Károly: „Súlyosak ezek a milliók csak kisebb nyereményeik voltak. Novemberben például hat darab hármasuk. Ezért az „apróért” az ötvenen felül plusz lottókat vettek — ezek egyikén jött a „teli”. A sorsolást a kollektíva fele nézte. Azonnal kiderült: hatosuk van! A többieket riadóláncon értesítették. A milliókat értékpapírokba fektetik, ám hamarosan mindenkinek kell a pénz — ami mellé nyertek egy Ford Escortot is! Az autót a majdani budapesti átvétel után értékesíteni szeretnék. Nógrádra egyébként nyereményeső hull a napokban. Ma fizetik ki megyénkben a decemberi BONGÓ nyertes szelvényére a hétmilliót, s szintén nógrádi az 1. heti totó egyetlen 13+1 találata is — bár ennek nyertese egyelőre nem jelentkezett. Balázs J.-Rigó T. Szülészeti szenzáció Ikerlombikbébik láttak napvilágot Változnak az E-hitel feltételei Társaságok is kaphatnak? Rövidesen változnak az egzisztencia hitel feltételei. A Gazdasági Kabinet várhatóan a héten, pénteki ülésén tárgyalja az E-hitel változtatására vonatkozó pénzügyminisztériumi előterjesztést. Amennyiben a kabinet döntött a konstrukció új feltételeiről, azt a jövő héten tárgyalja meg a kormány. Jelenleg az E-hitel az állami vagyon megvásárlására fordítható. Kamata a piacinak mintegy fele, a jegybanki alapkamatnak háromnegyede. Ehhez még hozzá kell adni a bankok kamatrését, így az egzisztencia hitel a kölcsönvevőnek jelenleg 20,5 százalékba kerül. A megkövetelt saját tőkerész változó. Ötmillió forintig 2 százalék, 5-10 millió forint között 15 százalék, e fölött - a maximum adható 50 millió forintig - 25 százalék. Az E-hitelt jelenleg csak magánszemélyek vehetik igénybe. Amennyiben a kormány elfogadja a tervezetet, az E-hitelt magánszemélyek társasága is igénybe veheti. A tervezett változások lehetővé tennék E-hitelből állami vállalatok részvényeinek megvásárlását is. Ikerlombikbébik születtek a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szülészetén. A 32 éves mama. valamint az 1800 grammos kislány és az 1400 gramm súlyú kisfiú jó egészségnek örvendenek - válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn Forgács Vince, a szülést levezető orvos. A gyermeket kilenc éve hiába váró asszonyon 33 héttel ezelőtt hajtották végre a beavatkozást, ugyanis a petevezetékek átjárhatatlansága miatt más megoldás már nem jöhetett szóba. A siker az 5. héttől vált bizonyossá. A szülést császármetszéssel hajtotta végre, ugyanaz a Forgács professzor, aki a megtermékenyített petéket is visszaültette. Az pedig, hogy a beavatkozás nyomán ikrek születtek, az országban sem egyedülálló esemény. Pete-visszaülte- téskor ugyanis minden ilyen esetben több embriót helyeznek a méhbe. Ezért az ikerterhesség a spontán terhességnél is gyakoribb lombikbébik esetében. Emelkedik a kábítószer-bűnözés Riasztó jelzések Megelőzés, kezelés, rehabilitálás - ebben a három szóban foglalható össze a Népjóléti Minisztériumban. a kábítószerek hazai helyzetével foglalkozó hétfői sajtótájékoztató lényege. A sokáig titkolt, elhallgatott hazai drogélvezetről valójában most először hoztak nyilvánosságra fontos, figyelmeztető adatokat, tényeket. Megdöbbentő adat a veszély nagyságának érzékelésére: egyetlen év alatt tíz tonna heroinnak megfelelő kábítószer áramlik át Magyarországon. Szerencsére eddig csak e mennyiség jelentéktelen része maradt hazánkban, a tetemesebb rész „továbbutazott” Nyugat-Európába”. Riasztójelzés: a külföldi drogcsempészek megpróbálják kipuhatolni, érdemes-e nálunk létrehozni a drogok árúsí- tásának, továbbításának nagykereskedelmi hálózatát. Míg ők kint fontolgatnak, itthon az iskolákban mind több gyereket kapnak szipózáson - 1973 óta 55 gyerek hah meg közülük. Arról nincs adat, hogy hány gyermek öngyilkosságában volt meghatározó a kábítószer. Megfojtotta az idős asszonyt Gyöngyösön a vasárnapra virradó éjszaka egy ismeretlen betörő behatolt V. Józsefné 78 éves nyugdíjas lakásába, ahol a konyhai heverőn fekvő idős asszonyt megfojtotta. Ezután - a nyomozás eddigi megállapítása szerint - mintegy hatvanezer forint értékű arany ékszert, összesen több mint nyolcszázötvenezer forint értékről szóló takarékbetétkönyveket, ismeretlen mennyiségű készpénzt, valamint az idős asz- szony személyi iratait magával vitte. (MTI) t