Nógrád, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-24 / 20. szám
2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1992. január 24., péntek Kérdőjelek Csodavárás a Duna partján (FEB) A francia diplomáciai stílus iskolapéldája, ahogyan Mar- cél Galopin, a Kiállítások Nemzetközi Irodája delegációjának vezetője összegezte tanulmányútjukat: „Újabb csoda tanúi lehettünk a Duna partján”. Ez elismerés? Nem kevésbé, mint az, ahogyan a 24 órával korábban Mark Palmerm, volt amerikai nagykövet, országunk kitűnő ismerője kifejtette, jó lehetőségünk van arra, hogy a kelet-közép-eu- rópai térség „kis tigriseivé” váljunk, annak előnyeivel és hátrányaival. Csak elismerést kaptunk? Ne feledjük: Galopin azt is mondta, hogy: „nem tudom, csoda történik-e Párizsban, az iroda február 20-i végrehajtó bizottsági ülésén is”, ahol ténylegesen döntenek, megkapja-e Budapest az 1996-os világkiállítás endezésének jogát. Jó, ha értjük: a Szajna partján (és általában arrafelé) észreveszik ugyan a csodákat, de igazában a megbízható és kiszámítható teljesítményeket becsülik, s azokra építenek. Reményekdjiink? Ma bizonyára több okunk van rá, mint a delegáció pesti útja előtt volt. De ha a kusza előzmények után mégsem kapnánk meg a rendezési jogot, legalább ne csodálkozzunk. Ha pedig igent mondanak: ezután ne csodákrá varjúnk. ' Kocsis Tamás Légiügyi tárgyalások Donald B. Rice, az Amerikai Egyesült Államok légierejének minisztere, aki háromnapos hivatalos látogatást tett hazánkban, csütörtökön reggel elutazott Budapestről. A HM szóvivője elmondta, hogy a tárgyalások során az amerikai miniszter kiemelte a polgári és katonai légi irányítás összehangolásának fontosságát, s felajánlotta, hogy magyar repülésirányító szakemberek erről az Egyesült Államokban szerezzenek tapasztalatokat. Több lehetőséget is szóba hozott, elsősorban civil szakemberek számára olyan tanfolyamokon való részvételre, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a védelmi szférához is. Világpolitika sorokban • Kinshasa. Lázadó katonák szerda éjjel elfoglalták a zaire-i állami rádió épületét és közleményt olvastak be, amelyben követelték Mobutu Sese Seko elnök lemondását és Nguza Karl-i-Bond kormányának feloszlatását, valamint a Nemzeti Konferencia munkájának felújítását. Mobutu Sese Seko zaire-i elnökhöz hű katonák csütörtök hajnalban bejelentették, hogy visszafoglalták az állami rádió épületét a lázadó egységektől. • Peking. Egy év teljes vissza- vonultság után ismét a nyilvánosság elé lépett Teng Hsziao- ping. A tekintélyes kínai politikus, a jelenlegi gazdasági reformok szellemi atyja a héten szemleútra ment az ország egyik legfejlettebb különleges övezetébe, a Hongkong közvetlen közelében fekvő Sencsenbe. • Prága. Miroslav Sihra. a csehszlovák szövetségi nemzetgyűlés képviselője irreálisnak nevezte az Ukrajna területén élő Kárpátaljai Ruszinok (Rutének) Társaságának követelését, hogy a csehszlovák parlament érvénytelenítse a Kárpátalja Ukrajnához való csatlakozásáról szóló, 1945-ben aláírt csehszlovák-szovjet szerződést. • Chisinau. Rendkívül kedvezőtlen következményekkel járna ha Moldova - a szélsőséges politikusok követeléseinek megfelelően - egyesülne Romániával, mert ebben az esetben drámaian rosszabbodna az emberi jogok helyzete a köztársaságban. Ezt Bem Elmkvist, a Helsinki Csoport nevű nemzetközi jogvédelmi szervezet küldöttségének vezetője jelentette ki Chisinauban (Kisinyov) tartott sajtóértekezletén. Mint a TASZSZ közölte, a szervezet tagjai Mircea Snegur elnök meghívására érkeztek Moldo- vába és kerekasztal-megbeszé- léseket folytattak a moldovai viszályban érintett felekkel. • Peking. A kínai külügyi szóvivő csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy kínai küldöttség utazik Moszkvába a közel- keleti béketárgyalások következő fordulójára, Jang Fu- esang külügyminiszter- helyettes vezetésével. Mint mondta, Kína a közel-keleti kérdésben a rendezést továbbra is a Biztonsági Tanács 242-es és 338-as számú határozatai alapján képzeli el. Változatlanul támogatja az önálló palesztin állam létrehozását, és az Izrael által megszállt területek kiürítését. • Moszkva. A nyugat-grúziai Poti kikötőváros valamint Abasa és Martveli városok a hatalmon lévő Katonai Tanács kezére kerültek - jelentette a moszkvai rádió. Szerinte Gam- szahurdia elnök valószínűleg beteg és a Potitól északra fekvő Gáliban tartózkodik. Az a tény, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia együtt lép fel, mégpedig keleti szomszédaik támogatására, történelmi esemény - jelentette ki Hans-Dietrich Genscher az MTI tudósítójának. A német külügyminiszter a visegrádi együttműködés országainak a washingtoni FAK- segélykonferencián beterjesztett közös javaslatáról elmondotta: az indítványok meghaladják a tanácskozás jelentőségét. A három ország, függetlenségük visszanyerése után - érthetően - elsősorban nyugati kapcsolatainak kifejlesztésére törekedett, ám eleve tudatában voltak, hogy egyfajta keleti politikára is szükségük lesz - e politika pedig fontos hozzájárulás az összeurópai stabilitáshoz. A visegrádiaknak a három oldalú segélyprogramokra vonatkozó javaslatáról1’Genscher kijelentette: tjgélfőrdéfté^, építő javaslatokról van szó, Németország azokat helyesli. A három ország vállalatait, szakértőit máris bekapcsolták saját támogatási programjaikba, s azok igen értékesen, építően járulnak hozzá a tervek megvalósításához. Ama kérdéssel kapcsolatban, hogy egyes nyugati, ártámogatást élvező agrártermékek ingyenes szállítása következtében a közép-európai államok maradék piacaikat is elveszíthetik az Allamközösségben, a német külügyminiszter azt mondta, hogy szükséghelyzetről van szó: az élelmiszerszállítások sürgősek, nincs idő a források vizsgálatára, de a visegrádiak álláspontja jogos és hosszabb távon másként alakul majd az agrársegély. Jeszenszky Géza külügyminiszter a FÁK gyógyszerekkel, egészségügyi felszerelésekkel való támogatása kérdéseiben fejtette ki a hármak közös álláspontját. Ez alkalommal is hangsúlyozta, milyen nagy hagyományai vannak Magyarországnak és két társának az egykori Szovjetunióba irányuló gyógyszerkivitelben, készítményeik, teljes kórházi felszereléseik ott jól ismerték, így azokat a háromoldalú együttműködés keretében, nyugati finanszírozással kitűnően lehet hasznosítani. A magyar külügyminiszter felszólalt a technikai segély kérdéseinek vitájában is, rámutatva, milyen jelentősége van a FAK-ban az „emberi átformálásnak” , annak, hogy a totalitárius szuperhatalom szolgálatára nevelt katonai szakembereket átképezzék a békés célú munkára. Javasolta, hogy állítsanak fel adatbankot, átképző központokat és akadályozzak. Retusálás nélkül Parlamenti pillanatképek (Ferenczy-Europress) A műemlékek elszánt cerberusa, Ráday Mihály ezúttal vezércselt alkalmazott. Igaz, nemes cél, a létükben veszélyeztetett országos gyűjtőkörű szakmai múzeumok megmentése érdekében. Mert félő, hogy a privatizáció szele elviszi fejük fölül a fedelet, (azaz épületüket eladják) s akkor volt nincs budapesti elektrotechnikai, textilipari, öntödei, postai, távközlési, tűzoltó, vagy várpalotai vegyészeti, diósgyőri kohászati, soproni bányászati, esztergomi vízügyi, környezetvédelmi, zalaegerszegi olajipari, veszprémi építőipari és jónéhány más múzeum. A vezércsel pedig az volt, hogy - az illetékes művelődési miniszter feje fölött - egyenesen a kormányfőhöz interpellált, mondván, hogy múzeumok dolgában egy igazán „perfekt” ember van a kabinetiben. .. Lehet ezek után olyan szőrösszívű egy miniszterelnök, hogy sorsukra hagyja a patinás gyűjteményeket? A jelek szerint lehet. Antall József „átpasszolta” az ügyet Andrásfalvy Bertalannak, a miniszter pedig 30 napon belül adja meg az érdemi választ. Ráday ugyan dohogott, hogy nem a megszólított „vezér” exponálja magát a múzeum-akcióban. De nyilván sejti, hogy a miniszteri válasz tulajdonképp miniszterelnöki válasz lesz. * * * Végre nem szikráztak a szab- lyák az ülésteremben. A t. Ház ezúttal „csak” keményen dolgozott: érveket mérlegelt, előterjesztéseket vitatott - méghozzá tárgyszerű, mondhatni európai stílusban. Bizonyítva, hogy képviselőink igenis tudnak „parlamentül” polemizálni. Tudnak, még akkor is, ha alkalmanként nem a leghízelgőbb a véleményük a „túloldalról”. Azt mondja például Gál Zoltán (MSZP): „Benne van a Koránban: Az uralkodó, ki valakit hivatalra emel, midőn országában még egy más, arra képesebb egyén van, vétkezik az Isten és vétkezik az állam ellen.” Ami egészen más, mintha azt mondta volna, hogy a Surá- nyi-ügyet, meg a hasonlókat még jópárszor az orrod alá dörgöljük, tisztelt MDF... Ázt mondja továbbá Szabó Lajos (FKgP 33-ak): „A közmondás szerint a jó munkához idő kell. S ha ez igaz, akkor ugyancsak jó munkát bírálunk el a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat vitájában.” Ami persze annyit tesz, hogy a kormány már jó egy éve lete- hette volna a Ház asztalára ezt az előterjesztést, dehát szokás szerint eltotojázta az időt... Azt mondja Csehák Judit (MSZP) a családi pótlék-törvényjavaslat fölötti vitában: „Az álmoskönyv szerint nem jelent jót, ha az ember a pénzügyminiszterrel bocsátkozik vitába. Mégis szeretnék néhány mondattal reflektálni a miniszter úr felvetésére.” Ami sokkal elegánsabb, mintha teszem azt, így fogalmazott volna: a Kupa lehet szép, jó, okos pénzügyekben, de nem a szociálpolitikában, s ha leszavaztat is, kimondom: suszter maradjon a kaptafánál. .. Szóval igenis, tud parlamentül a parlamentünk. Legfeljebb nekünk kell még a magyarról magyarra fordítást gyakorolnunk. (bajnok) A nap információja A Független Államok Közössége fizessen atomfegyverrel (Ferenczy-Europress) Jacques Attali, az európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank - a Londonban székelő úgynevezett Kelet-Európa Bank - elnöke javasolja: az egykori Szovjetúnió utódállamai atomfegyverekkel fizessenek a Nyugattal szemben fennálló adósságokért. A meglepő indítvány a bank lapjaiban jelent meg. „Indítványozom, hogy nukleáris robbanófejek árúba bocsájtásá- val csökkentsék az adósságokat, s ilymódon akadályozzák meg egyben azt is, hogy az egykori Szovjetúnió köztársasági atomveszélyek forrássá váljanak - írja a bankár. A Springer Külföldi Sajtó- szolgálatának (SAD) értesülése szerint a kezdeményezés Attali személyes ötlete, de az támogatásra talált a bank más vezetői részéről is. Londonban már számításokat is készítettek az esetleges üzletről. A volt szovjet adósságok leírása az utódállamokat elsősorban támogató „Hetek” orzágai számára 5-10 éven keresztül évi 5-7 milliárd dollár bevétel- kiesést jelentene, 5-10 éven kersztül. Ez nem több, mint e csoportosulás éves katonai kiadásainak 1 százaléka, figyelembe véve, hogy ezek az országok 1992-re négyszázötven milliárd dollárt terveznek fegyverekre és egyéb katonai célokra - közölte Rene Karsenti, a bank egyik pénzügyi irányítója a párizsi Figaróval. Londoni statisztika Nagy-Britannia lakosai „lógnak ki” legjobban az Európai Közösségek 12 tagállamából szociológiai szempontból. Ezt állapította meg egy csütörtökön Londonban közzétett jelentés, amelyet a szociális trendekről készített a Központi Statisztikai Hivatal. A szigetország földrajzi elkülönülése is hozzájárulthat ahhoz, hogy öt- venhét millió lakosa sok tekintetben másképpen él, mint a közösség többi tizenegy tagállamának polgára. A férfi foglalkoztatottak Nagy-Britanniában átlagosan 44 órát dolgoznak egy héten. Ez a leghosszabb munkaidő az Európai Közösségek berkeiben. Egyre több brit él egyedül, immár a háztartások egynegyede 1 fős. Mind több gyerek születik házasságon kívül, arányuk 28 százalék. Számoljon/ mielőtt fizet! 3. x Egy bevált modell az optimális havi törlesztésre A grafikon 100 ezer forint hátralévő tartozás esetére 32 százalékos kamatláb mellett az összes visszafizetési kötelezettséget mutatja be a havi törlesztés függvényében. A következők olvashatók le erről: — 2.500 forint havi törlesztésig meredeken csökken a visszafizetés összege. Eddig tehát mindenképpen érdemes növelni a havi törlesztést! Ez 108 hónapos - 9 éves - futamidőt eredményez. — 2.500 és 3.000 forint havi törlesztés között még mindig jelentősen csökken az összes visszafizetés, ezért, ha van rá fedezet vállaljuk ezt. így 62 hónap alatt megszabadulhatunk kölcsönünktől. — Ha valaki bírja, el lehet menni 3.500 forint havi törlesztésig, ami 46 hónapos futamidőnek felel meg. I — Ezt követően már csak igen nagy törlesztésemeléssel lenne csökkenthető az összes visszafizetés, ami nem áll arányban az elérhető eredménnyel. A számszerű értékek meghatározására alkalmas a bemutatott táblázat 32 százalékos és 15 százalékos kamatláb esetén. Az ebben található számértékek önmagukért beszélnek, használatukat nem szükséges magyarázni. A havi törlesztési összeggel addig menjünk el, ameddig a pénztárcánk megengedi. A választott törlesztéshez azonnal leolvashatjuk a futamidőt és az összes visszafizetés összegét. A táblázatban szereplő forint értékek 100 ezer forint kölcsönre vonatkoznak, ezért az (1) részben ismertetett módon át kell számolni ezeket a saját köl- csönünkre. Pl. 180.000 forint hátralévő kölcsön esetén a szorzószám 1,8. Ha tehát a táblázatból 32 százalékos kamatláb mellett a 3.000 forint/hó törlesztést választottuk, akkor a példa szerinti kölcsön esetén — havi törlesztés: 1,8.x3.000=5.400 forint/hó — az összes visszafizetés: 1,8 x 186.486=335.675 forint. (A következő részben a havi törlesztőrészlet és az adósság változása közötti összefüggést vizsgáljuk.) ifj. Tohai László sz.technikus Tohai László gépészmérnök (Folytatjuk) Kamatlábak 15 % . — 32 % Hnvi fdrlcszlés Ft Tflilcsztési idd év tuS összes visszn fizetés Fi llnvi Idrlcsztés Ft Törlesztési idő év hó összes . visszn fizetés Ft 1300 16 .5 254891 241X1 11 4 326071 141X1 12 10 21.5016 251X1 9 0 269896 1500 10 9 19301(1 261X1 7 9 241XX17 161X1 9 4 178594 271X1 6 10 220425 171X1 H 3 168271 281X1 6 2 206155 181X1 7 6 160471 291X1 5 8 195.328 191X1 6 Hl 154.329 31XX) 5 3 186486 21XXI 6 3 149.331 311X1 4 10 179579 211X1 5 10 145229 3200 4 7 173534 221X1 5 5 141728 331X1 4 4 168.311 2.31K) .5 1 138755 341X1 4 1 164075 2-11X1 4 9 13621X1 .751X1 3 10 160276 251X1 4 6 133933 361X1 3 8 156866 261X1 4 .3 131924 371X1 3 6 453745 271X1 4 1 130162 381X1 3 4 150956 281X1 3 1(1 128599 3900 3 3 148429 291X1 3 8 127168 41XX1 3 1 146323 31XX) 3 6 12587.3 4100 3 (1 144495 .311X1 3 5 124680 421X1 2 10 14264.7 321X1 3 3 12.7597 431X1 2 9 140852 3.31X1 .3 2 122596 44IX) 2 8 1.79272 3-11X1 3 0 121708 451X1 2 7 137801 351X1 2 11 121X710 461X1 2 6 136412 .361X1 2 1(1 12013(1 471X1 2 5 1.75107 371X1 2 9 1 194(17 481X1 2 4 1.73882 381X1 2 8 118732 491X) 2 4 13272(1 391X1 2 7 118085 51XX) 2 3 1.31661 41XX) 2 6 11741X1 511X1 2 2 130901 4J1X) 2 5 116929 521X1 2 1 129912 <12(X1 2 4 116401 531X1 2 1 129219 4.31X1 2 .3 115891 541X1 2 0 128.347 100.000 Ft kölcsöntartozás visszafizetésének főbb jellemzői kiilönltöző liavi törlesztések esetén. Együtt a visegrádi hármak Jeszenszky Géza is felszólalt