Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-09 / 288. szám
1991. december 9., hétfő BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE 5 A képviselők rosszabbak, mint az öregasszonyok! Őrizetben a betörő Múlt hét szerdáján fogták el, csütörtökön vették őrizetbe a bátonyi rendőrök azt a többszörösen büntetett előéletű hajdúnánási lakost, aki a múlt hónap végén elsősorban Mátravere- bélyben végezte tevékenységét. November 18-ára virradóra az iparcikk üzletben észleltek betörést. A betörő a tetőn keresztül érkezett, és műszaki cikkeket vitt magával. Két nappal később az általános iskolát szemelte ki. innen magnósrádiót lopott. Felfeszítette még a helyi büfét is, de az igazi hőstettet Kisterenyén követte el: térítőkét lopott a 2-es bölcsődéből. Nézd már, itt van Mari néni fürdővize! Meg kell győzni a vevőt! Annyi más ünnepünkkel együtt valahogy a karácsony is átértékelődött. Még a szeretet ünnepének nevezzük, de egyre inkább csak az "ünnep" kifejezés állja meg a helyét, már ami a naptári színezetet jelenti. Meg aztán van, akinek az "otthon" is mást jelent: a szociális otthont. Szentkűti látogatásunk során nem csak arra voltunk kíváncsiak, milyen ott a karácsony - beszélgetőtársaink a mindennapi életet is bemutatták. Hárman laknak a földszinti szobában, mindannyian özvegy-asszonyok; A 68 éves Galcsik Pálné, Manci néni lassan két éve lakik itt. A lánya Pásztón él. Fodor Sándorné, Piros néni öt évvel ezelőtt költöllarman az otthonból zött ide. A férje már 16 éve meghalt. — Könnyű itt megszokni? ■— Hát, mit mondjak, muszáj! Négy gyerekem van, de mindegyik szanaszét lakik. Ha legalább egy a faluban maradt volna, nem lennék itt. — Nekem mindenütt nehéz volna az élet! — mondja a harmadik szobatárs, Kaszás Gá- borné. — Húsz éve járok fűzőben, egyedül már nem tudtam ellátni magamat. Örülök, hogy itt van mellettünk a templom, nagyon szeretek odajárni. Minden reggel elmegyek a 9 órás misére, el is telik a délelőtt. — Nagyon szép itt a karácsony, ebben mindannyian megegyeznek. Szentestén van egy kis ünnepély, és a vacsora sem olyan, mint máskor. Kis csomagot is kapnak, ami egyébként más ünnepekkor is jár. — Mikor volt legjobb az életük? — Nekem még soha — válaszolja hirtelen Manci néni, de hozzáteszi: — Akkor, amikor még tudtam dolgozni. Piros néni azon morfondírozik, azt szokták mondani az öregek, "amikor 16 éves voltam". De neki az sem volt aranyélet. 11 éves volt, amikor meghalt az anyja, öt évvel később a bátyja is, és az apja sem volt hosszú életű. — Mivel töltik az időt napközben? Jó társa a szobában a kisrá- dió. Sok idejük jut olvasásra, tévénézésre, és meglepően jól tájékozottak, a politikai, a gazdasági életben. — Nagyon örültünk a Bánk bán előadásának. Kár, hogy kevés az irodalmi műsor. Mi már nem szeretjük a szexes filmeket és a diszkót - a cigányzenét szívesebben vennénk. — A parlamenti közvetítést is figyelik? — Azt mindig. A kisgazda Torgyán Józsefet még ki is tapsoljuk! Szeretjük, amikor-jobban, mint az öregasszonyok - vitáznak... (dudellai) fotó: gyurián Samsonha/an meg ma is üzemel az a kút. melyet a uegwenes években építettek a falu lakói. A 83 méter mely kút \iz.ét ivásra, főzésre használják. Sokan érkeznek a környékbeli falvakból, Salgótarjánból is kisebb-nagyobb kannákkal, hogy igazi forrásvizet vigyenek haza - mondták a falubeli asszonyok. megy, senki nem vásárol. Ugyanez van év végén: december közepétől január közepéig megáll az élet. — Előfordult, hogy le kellett állniuk? — Soha. Előre lekötöttük a piacokat, és a megkötött szerződéseknek megfelelően dolgoztunk. Az üzletkötéseket a budapesti külkereskedelmi irodánk bonyolítja. — Ez az év tehát a külföld éve volt... — Figyelembe kell venni, hogy viszonylag új a cégünk, nem voltak évekre visszanyúló piaci kapcsolataink. Ennek ellenére az idén megvetettük lábunkat a külföldi piacon. Meg kell mondanom, igen kemény munka volt! — M egtudhatjuk, mennyit költenek reklámra. marketingre? — Idén másfél-kétmilliót. Tudjuk, hogy ez nem elég, de a kereteink adottak. Viszont azt is tudjuk, hogy külföldön mindenhol jelen kell lennünk. — Említette a konkurenciát. A papírforma azt mutatja, hogy önök jobban állnak, mint az SKÜ. Mivel érik ezt el? — Árban, és ami nagyon fontos, szállítási határidőben előttük vagyunk. A piacok adottak, és ezek a piacok régebben jegyzik a SKÜ-t. Meg kell győzni a vevőt, hogy mi vagyunk a jobbak! — Hallottunk már negatívumot és pozitívumot is az idei évről. Összességében hogyan értékeli 1991-et? — A lekötött szerződések alapján mondhatom, minden reményünk megvan rá. hogy a '92-es év már jobb lesz. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kormány által ígért gazdasági segítségek nem jönnek! A gazdaság nem élénkült, és jövőre még keményebb szankciókat rónak a vállalatokra. Másik kérdés a privatizáció. Másfél éve van már vételajánlatunk az SKÜ egyes gyáregységeire. Rettentő hátrány, hogy semmi előrelépés nem történt ez idő alatt! — Dudellai — Jobb a kút vize I.mas/i I amas A Ficsor Ferenc nevével fémjelzett nagybátonyi METAL- COOP még káeftéként él sokunk tudatában, pedig az 1991- es év már a részvénytársaság jegyében telt. A változások mellett állandóságot jelent, hogy a cég továbbra is magántulajdonban van. — Mit terveztek erre az évre, és mi valósult meg az elképzelésekből? Lovászi Tamás, a METAL- COOP Rt. ügyvezető igazgatója: ,-— Év végére befejezzük a nagy volumenű beruházásokat. Ez két év alatt 260 millió forintos befektetést jelent. Ismerve a hazai gondokat (nincs felvevő piac és nincs fizetőképes kereslet) az export jelentős növelését terveztük - ez megvalósult. Összegben eléri a 160 milliót. — Es mennyit jelent pénzben a kieső hazai piac? — 60-80 milliós árbevétel esett ki. Az export kényszerlépés volt, de egyúttal biztonságot is ad a vállalatnak. A legkeményebb konkurenciaharcot a szomszéd várral, a salgótarjáni SKÜ-vel vívjuk. — Igaz a híresztelés, hogy időnként raktárra termel szöget és huzaltermékeket a METAL- COOP? — Igaz. Nyáron Nyugat-Eu- rópában mindenki szabadságra Ha a lakok vodro/.nek... nem műszaki vonzatokat vizsgálunk. Sőt, az elképzelés szerint a mátraterenyei térséget is érintené a kistérségi vízrendszer kiépítése. A térség a mátraszelei kútsorról kapja a vizet, de a vízbázis minősége egyre romlik. Ha kutakat kell leállítani, akkor a tarjáni rendszeren keresztül kell megoldani a vízmennyiség pótlását. Ez kikerülhető, ha ösz- szeköljük a nemti és a mátraterenyei térséget. Ez esetben kiépítési költségben nem, de üze- meltési költségben az utóbbi települések is érintettek lennének. — Dudellai — Randevú a választókkal Bátonyterenye. Vilcsek Sándor szabaddemokrata ön- kormányzati képviselőt december 9-én, hétfőn 17-től 19 óráig kereshetik fel a nagybátonyi mozgalmi hdzbafi1,1 ahol fogadónapot tart. Nagy Mihály polgármester december 11-én, szerdán délelőtt 8-tól 12 óráig a városházán fogad, majd délután 13-tól 16 óra 30 percig a kisterenyei ügyfészolgálati irodán várja a választópolgárokat. Nyolc kivitelező pályázik • Dorogháza. Régóta vajúdik a község az új orvosi rendelő építésével. Mint ismeretes, egyszer már lerakták az alapokat a főtéren, de a lakók a falugyűlésen úgy foglaltak állást, hogy az a hely nem jó. Azóta kijelölték a rendelő új, a lakosság többségének akarata szerint való helyét a szobor fö- lőtt. Nyolc kivitelező jelentkezett a verseny- tárgyalásra, de a képviselők még nem döntöttek. Ma este fél 7-től újra ez a téma kerül napirendre a testületi ülésen. Tanszersegély • Mátrámnak. Nagy tetszést aratott a szülők körében az ön- kormányzat közelmúltbeli, támogatásra vonatkozó döntése. Valamennyi Mátranovákon élő általános, illetve középiskolában tanuló gyereknek 1000 forintot utaltak ki tanszersegély címén. A kiosztott pénz összege meghaladja a kétszázezer forintot. Vagyonátadás? • Szuha-Mátraalmás. Dr. Várkonyi József elnökletével ma tárgyal a vagyonátadó bizottság a megyei múzeumi szervezet által használt, de a szuhai önkormányzat tulajdonában lévő épület tulajdonjogáról. A kérdés az, hogy a község tulajdona maradjon-e az építmény, vagy a megyei önkormányzaté legyen. Azokon a településeken, ahol nincs közüzemi vízellátás, és a lakók vödröznek, a kiöntött és beszívódott (néhány lavórnyi) szennyvíz hatására megemelkedik a talajvíz, és ez előbb-utóbb jelentkezik a kút vizében. Aztán egy-két helyre bekötik a vizet. Mari néni pan- csikolhat a fürdőkádban, aminek a vize a nem teljesen zárt (mert olcsóbb) derítőbe kerül. Innen szintén tovább a talajba (ez már nem néhány lavórnyi). A szomszéd, amikor kihúzza a vödröt a kútból. már szennyezett vizet kap, csak éppen nem annyira, hogy felkiáltson: — Nézd már, itt van a Mari néni fürdővize! Mátramindszent, Szuha (Mátraalmás), Dorogháza és Nemti polgármesterei még októberben folytattak megbeszélést a salgótarjáni Computerv Gazdasági Munkaközösség képviselőivel. Téma: a vezetékes ivóvíz kiépítése. A KÖVI- ZIG 1988-89-ben készített átfogó koncepciójából kiderült, hogy helyi vízbázisokról nem oldható meg a térség ellátása. Nincs olyan és annyi kút, ami minőségileg és mennyiségileg hosszútávon kielégítené a vízigényeket. A megoldás a kistérségi rendszer. Február 15—éig erre dolgoz ki tanulmánytervet a Computerv GM, és erről beszélgettünk Bózvári Józseffel, a cég képviselőjével. — Biztosan tárgyalható alternatíva, hogy a Hasznos - Salgótarján közötti gerincvezetékről ágazna le a kistérségi rendszer. Ehhez, a helyi vízbázissal szemben, nem kell településenként egy-egy tárolót építeni. Elképzelhető, hogy egyik településhez sem tartozóan találunk olyan magas pontot, ahová felépítjük a közös tárolót. — Mit jelent részleteiben a "közös"? — Mi az üzemeltetési és építési költségek osztóarányával számolunk, hiszen a települések nem egyformák, és vízigényük sem azonos. Februárban — amikor beterjesztjük a költségekkel ellátott tervet - derül ki, hogyan fogadják ezt az önkormányzatok. — Milyen stádiumban van most a terv? — Február 15-éhez visszaszámolva: ott tartunk, ahol tartanunk kell. A szükséges adatok begyűjtését és a helyi felméréseket december közepéig befejezzük. — Mennyiben befolyásolja a tervet, ha valamelyik önkormányzat visszalép? — Ezzel most nem számolunk. Nem akarat és pénz, haAz adók még várnak Szerdán ülésezett Nemtiben a község önkormányzatának kép- viselő-testülete. Az elhangzott javaslatokról és a döntésekről kérdeztük a polgármestert, Táborba Sándort. — Három fő napirendi pontot tárgyaltunk. Elsőként az ideiglenes szervezeti és működési szabályzat módosításának szükségessége merült fel. A szabályozás alapvetően megállta a helyét, de úgy látjuk, néhány ponton változtatnunk kell rajta. — Konkrétan miről volt szó ezzel kapcsolatban? — Át kell gondolnunk a közmeghallgatás szisztémáját - ez, úgy tűnik, nem jött be. Valamennyi rendezvény iránt gyér volt a lakossági érdeklődés. A tapasztalatok azt mutatják, másképpen kell szabályozni a tanácskozási rendet. Itt az indítványokra, az interpellációkra gondolok. Ezek eddig egyaránt helyet kaptak a napirend előtti felszólalásokban, és az ülés végén sorra kerülő "egyebek" kategóriában is. Igen fontosnak tartom annak kiemelését, hogy a jegyző a minősített többséget igénylő döntések körének bővítését javasolta. A testület elfogadta az ön- kormányzati vagyon helyzetéről szóló határozati javaslatot. Szükségesnek tartjuk a Dorog- házával való (újbóli) kapcsolat- felvételt, hiszen velük még nem rendeztük az önkormányzati vagyonok tulajdonjogának a sorsát. A vagyonmegosztásnak legkésőbb jövő év február 15-éig meg kell történnie. Harmadik pontként a helyi adók témakörével foglalkoz-. tunk. Ezeknek a bevezetésére az önkormányzatok egyre inkább rákényszerülnek. Nemtiben elsősorban építmény-, illetve kommunális adóban lehet gondolkodni. Kiszámoltuk mindezek anyagi vonzatúit, de döntés még nem született. A testület felhatalmazása alapján az ügyrendi bizottság február 25- éig dolgozza ki a helyi adókról szóló javaslatot. (dudellai) Bútonyterenye és környéke