Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-28 / 303. szám

1991. december 28., szombat MEGYEI KÖRKÉP 3 Régi-új vállalat Balassagyarmaton Balassagyarmat képviselő­testülete a december 17—i ülé­sén megalapította a Balassa­gyarmati Városgazdálkodási Vállalatot. Új, ám mégis régi gazdálkodó szervezetről van szó, amely 1976-tól látja el a feladatát. — Mi tette szükségessé az új vállalat megalakítását? — kér­deztem Bot bás Attila igazgatót, aki 1986-tól áll a kollektíva élén, s mostani kinevezése hatá­rozatlan időre szól. — A tulajdonviszonyok megváltozása indokolta az új lé­tesítő határozat kiadását. Annak idején a városi tanács hozta létre a vállalatot, a vagyonátadó bizottság viszont november 19- én az önkormányzat tulajdo­nába adta. Tehát vállalatunkat Balassagyarmat önkormányzata alapította. — Mit kell tudni az új gaz­dálkodó egységről? — „B” kategóriájú közü­zemi szolgáltató vállalatról van szó. Induló vagyonunk valami­vel több mint 40 millió forint. Tevékenységi körünket hosszú lenne felsorolni, legyen elég annyi: januártól már a távfűtés és a melegvízszolgáltatás is hozzánk tartozik. Amint az köz­tudott, megszűnik a Nógrád Megyei Hőszolgáltató Vállalat, s itteni vagyona az önkormány­zati tulajdonába kerül. — Milyen szervezeti-lét­számbeli változások várhatók a tevékenységi kör bővüléséből adódóan? — Szervezeti változásokról még korai beszélnünk, de el­képzelhető a bekövetkezésük. A fűtési üzemnek a vállalathoz való csatolásából következően az ottaniakkal hozzávetőlege­sen 40-el növekszik dolgozóink száma, s januártól mintegy 160-an leszünk. K.L. Ünnepi műsor Mohorán — Szent karácsonyi ünnepet tartottünk községünk művelő­dési házában is december 20-án. E rendezvény keretében köszöntöttük településünk idős lakosságát. A hideg időjárás és a veszélyes közlekedés ellenére zsúfolásig megtelt a művelődési intézmény. Több mint kétszá­zan fogadták el meghívásunkat. A vendégeket feldíszített szép fenyőfa várta. Az idősek kö­szöntésében kivette részét a község minden korosztálya. Az óvodások műsorkezdését az is­kolások, a katolikus énekkar, a művelődési egyesület tagjai kö­vették, majd a művelődési ház vezetője köszötölte- a- résztve­vőket. Szünet után a Mo- hora-magyarnándori pávakör színvonalas műsorának tapsol­hatott a közönség. Műsorukat közös énekléssel fejezték be. A közel három órás kulturális programot követően a polgár- mester és a szociális és ifjúság­védelmi bizottság vezetője szólt a község idős lakosságához, majd átadták az önkormányzat ajándékcsomagját, és az ifjúság karácsonyi emléktárgyát. A polgármester és a a SZIB veze­tője a fekvő és mozgásukban korlátozott lakosok részére az ajándékcsomagot személyesen vitte el a lakásukra és tolmá­csolta az önkormányzat jókí­vánságait - tájékoztatta telefo­non lapunkat Párizsáé Szabó Agnes jegyző. Elmondta, hogy Fajcsik József Mohora polgár- mestere ezúton is köszöntetét fejezi ki minden résztvevőnek az ünnepi műsor előkészítésé­ben, megszervezésében, bemu­tatásában résztvett közreműkö­dőknek. Külön is köszöni a pá­vakor vezetőinek és tagjainak a részvételt. A továbbtanulás rögös útjain Javában tombol a téli szünet, a gyerekek legnagyobb örömére hó is esett jócskán. De az általá­nos iskolák, gimnáziumok, szakmunkásképzők utolsó éve­seit ma már egyre inkább a ho­gyan tovább kérdése, a jelenlegi tanulmányaik befejezése utáni lehetőségek foglalkoztatják. Az általános iskolák végzőse­inek mostani helyzete azonban rendhagyó, mert létszámuk ki­emelkedően magas. A szakem­berek véleménye szerint idén a 13-14 éves korosztály az, ame­lyiknél tetőz a demográfiai hul­lám. Nyilván továbbtanulásuk is nagyobb gondot okoz, több tanterem, tanár kell, mint az el­múlt időszakokban. A lehetősé­gek biztosítása pedig rendkívül fontos, mert 14-15 évesen, s csupán általános iskolai vég­zettséggel szinte lehetetlen ma Magyarországon munkát ta­lálni. — Lesz-e elegendő középis­kolai férőhely azoknak a nyol­cadikosaknak akik tovább akar­nak tanulni? Kinek a feladata biztosítani a továbbtanulási le­hetőségeket? Dr.Szalánczay György megyei főtanácsos, a Nógrád megyei Közgyűlés Hi­vatalának munkatársa válaszolt kérdéseinkre: — Nógrád megye Közgyűlé­sének az önkormányzati tör­vényben meghatározott fel­adata, hogy segítse, koordinálja a tanköteles korú gyerekek kö­zépfokú beiskolázását. Ennek megfelelően — a középiskolá­kat fenntartó városi önkor­mányzatokkal együttműködve — a jelenlegi tanévre is lehe­tővé tettük, és a következő ta­névben is biztosítani fogjuk, hogy minden továbbtanulni szándékozó gyermek részére legyen hely a középfokú okta­tási intézményekben. Nyilván nem minden nyolcadikos fog abban az iskolában tanul majd, ahol elsősorban szeretett volna, de nem lehet mindenki cukrász, kereskedő vagy autószerelő. — Az egyes középiskolák je­lentkezési rendjét honnét tud­hatják meg a gyerekek? — A hagyományoknak meg­felelően idén is elkészítettük - és minden nyolcadik osztályos tanuló megkapta - a megyei kö­zépiskolai felvételi lehetősége­ket bemutató tájékoztatót. A szokásos és közismert gimnázi­umi, szakközépiskolai és szak­munkásképző iskolai továbbta­nulási lehetőségeken túl egy új, kevésbé ismert középiskolai képzési formára is szeretném felhívni a figyelmet. Mind Balassagyarmaton, mind Salgótarjánban a kereske­delmi és vendéglátóipari képzés úgynevezett integrált formában történik. Ilyen rendszer szerint kezdődik a tanítás majd a szé- csényi mezőgazdasági szakkö­zépiskola egyik osztályában is. Ez azt jelenti, hogy a szakkö­zépiskolai és a szakmunkáskép­zős tanulók együtt kezdik meg a tanulmányaikat, majd az tanterv struktúrájától függően a máso­dik, vagy a harmadik évtől - a tanulmányi eredmény függvé­nyében - szakközépiskolai vagy szakmunkásképző ágon folytat­hatják a tanulást. — Mostanában egyre többet hallani a szakmunkásképzést érintő problémákrólhiszen a gyakorlati foglalkozások nagy­részét átvállaló gyárak, üzemek közül sok megszűnt, átalakult. Egyre kevesebb tanuló tanmű­helyi képzése oldható meg így. Emiatt a szakmunkásképző inté­zetek az előző évi létszámhoz képeset kevesebb első osztályos tanulót tudnak felvenni. Milyen lehetőségek maradnak azoknak, akik a férőhely hiánya miatt nem jutnak be a.fenn nevezett intézménybe? — A kimaradó tanulók szá­mára elsősorban szakiskolák­ban tudunk helyet biztosítani. Az idei tanévtől a hagyományos szakmunkásképző intézetekhez kapcsolódóan működő szakis­kolák mellett egy új szakiskola is megkezdte működését, a Beszterce lakótelepi Általános Iskola és Szakiskolában. Itt két éves képzés keretében feldol­gozzák a közismereti tárgyakat, emellett a lányok háztartási, a fiúk ipari ismereteket is tanul­nak és ezzel kapcsolatos gya­korlaton is résztvesznek. Az is­kola befejeztével lehetőségük nyílik a szakmunkás bizonyít­vány megszerzésére is. Összegezve azt mondhatom, hogy lehetőségeinkkel arra tö­rekszünk, hogy a középiskolai oktatás minden gyerek számára elérhető legyen. Fenyvesi Ágnes Karácsony Ecsegen • Hagyománynak számít a községben, hogy az idősek nap­köziotthona és az általános is­kola tanulóinak egy része közö­sen ünnepli a karácsonyt. De­cember 23-ikán a könyvtár szervezésében került sor az idei közös ünneplésre: a gyerekek pásztorjátékkal, versekkel, ka­rácsonyi dalokkal köszöntötték az időseket, műsoruk végén át­adták a maguk készítette aján­dékokat. amién viszonzásul bő­ségesen megvendégelték őket. Névváltozások • Pásztó. Tizenegy utca nevét változtatta meg december eleji ülésén a városi képviselőtestü­let. További négy: a Felszaba­dulás tér, a November 7 utca, Sállai utca és Dimitrov utca névváltozásáról a lakossági vé­lemények ismeretében várha­tóan januárban döntenek. Új társtulajdonos • Sámsonháza. A női haris­nyanadrágokat gyártó Claudya Kft a jövő év első negyedévé­ben kapacitásának felét a Buda­pesti Harisnyagyár megrende­lése köti le bérmunkában. A sa­ját értékesítésre szánt termelés újabb húsz-huszonöt százalé­kos lekötöttséget jelent. A fennmaradó hányad marad an­nak a svájci-, német-, magyar vegyesvállalatnak, amely nem­csak üzleti partner, hanem társ- tulajdonos is kíván lenni. Valóságos gyöngyszem Drégelypalánk. Más mező- gazdasági üzemek a fizetőké­pességük megőrzéséért küzde­nek, erre a főleg a szörpüzemé­nek köszönhetően idén is tisztes nyereséggel záró Szondi György Tsz építkezett. Nemré­giben átadott új irodaháza való­ságos gyöngyszem, alighanem a település legszebb épülete. A kétszintes, 130 négyzetmé­ter alapterületű „palota” tetőalá hozása csaknem 22 millió fo­rintjába került a közös gazda­ságnak, de idővel megtérül majd a beruházás. Tudniillik az alsó szintet vállalkozóknak ad­ják bérbe, ahol mutatós üzlete­ket. butikokat alakítanak ki. A tsz január közepe táján köl­tözik el a már életveszélyesnek nyilvánított régi irodából. Milliók hevernek a földön. Vezérlő számítógép Az KMASZ Vállalat rétsági kirendeltségén a kaptsolnallomas távműködtetése a központból számítógépen történik. A terület- het 19 község tartozik a 20 kilovoltos hálózaton belül. Felvételün­kön Kollár András a telephelyről kapcsolást végez. Háromféle címen Mindig kutattam, figyeltem az öreg tekintét. Milyen lehet az élete, mit rejt ezernyi ránc a homlokán? Végül az alkalom­szerűség játszott közre. Mentem a téren. Egy fiatal pár egy zsák almát fel akart szedni, mert kiöntötték sietsé­gükben. Hogyan került ide az öreg segíteni, nem tudtam. Nos, kérdeztem magamban, ez min­denhol ott van? De meg sem várta, hogy megköszönjék a se­gítségét, mint mindig, már el is tűnt. Pár perc múlva a vasúti restiben ült, keverte a kávét és cigarettázott. Ahogy később egymással szemben ültünk a vonaton, vár­tam, hogy megszólal, mond va­lamit. De hiába néztem, látszott, hogy magától nem árul el sem­mit. Döntöttem. Az öreget kér­dezni kell! — Mondja, öreg, miért sötét a ránc a homlokán? — Nézz? fiam, nekem min­denem megvan, ami kell. Főleg az egészség. Látja, azokat a nagy hegyeket? Most is oda megyek, majd este jövök vissza. Jól érzem magam, legalább húsz kilométert gyalogolok a sziklákon, és semmi gondom nincs. Magányos embernek mi lehel a baja? — De valami mégis izgatja magát? — Jöjjön velem fiam! Majd meglátja, hogy milliók hever­nek a földön és nem nyúl le érte senki. Én még ilyen gazdag or­szágot nem láttam! Vezetők koldulnak a világban, nevetsé­gesen húzzák az időt például a világkiállítás ügyében, közben szegényedik a nép. Ugyanakkor milliók hevernek a földön! — Mondja öreg, maga politi­zál? ■— Magamért fiam már nem tenném. De mindig volt valami, ami miatt nem lehetett hall­gatni. Aki beszél, az politizál is. Ezt legtöbben észre sem veszik. — Nem tagadom öreg, meg­lep amiről beszél Főleg ahogy mondja. Hadd kérdezzem meg, milyen milliókról beszél? — Jöjjön velem fiam. ha tud gyalogolni és van ideje. Ha írni akar, fogadja el tőlem: szemlél­tetően adja elő gondolatait. És ehhez nem elég a képzelet! Látni kell. Nos, megállt a vonat, elkísér? — Gyerünk papa, válaszol­tam, de tényleg annyit tud maga még járni? — Majd meglátja irkálgató úr! A hegyvonulat lábánál meg­állt és azt Vnondta: az erdőbe nehéz bemenni, a széle körös- körül bozót. De benn, ahol ma­gasak a fák, tiszta, kitaposott utak vannak. Hát erről gyorsan megggyő- ződtem. Jódarabig egyébként makadám úton haladtunk. Az út végén többezer négyzetméteres épület romjai. — Hát ez mi öreg barátom? — Ez a kőhalmaz még nem is olyan régen komoly termelő hely volt fiam. Az utóbbi évben hordták szét, mint dögevők az elhullott tetemet. Itt nagyon sok tonna szenet termeltek. Most pedig külföldre járunk energiá­ért kunyerálni. De ha nem kel­lett a szén, mért hagytuk tönk­remenni az építményeket? Le­hetett volna itt komoly faipari üzem és mellette faszén égető is. Győződjön meg róla, itt a környéken több ezer holdon össze-vissza ki van döntve, vagy kidőlve a legjobb bükk, a tölgy, a cser, a fenyőfa. Több ezer köbméter a földön. És nem hajol le éile senki. S erre mit tesz az ezért felelős? Nyilatko­zik. hogy a költségek növeke­dése miatt emelni kell három­szorosára az árakat! Hát ezért nőnek fiam a ráncok a homlo­komon. úgy, mint hegyekben az árkok. A nyereség növelésének három lehetősége van. Illetve volt eddig fiam. Ha bejött a ne­gyedik. a legkifizetőbb, amit nyugaton már rég nem csinál­nak! Becsapni a másikat­— De nemcsak nagy dolgok vannak itt e földön. Nézze, az erdő alatt a rengeteg legelő, s az erdő szélén azt a szép tanyát is kezdik már szétszedni. Pedig itt terem a makk, a szeder, a gomba, a csipke a kamilla- és sok minden más. Én már ebből is megélek. — És valóban! Amire nem számítottam reggel, az estére kiderült. Valóban pazarló or­szág vagyunk. Ez látható volt ki­lométereken keresztül. Több ezer köbméter pusztul el csak a fából azért, mert még a kivágot­tat sem szedi össze senki. Épüle­tek, termőföldek, legelők men­nek tönkre. Hallgatok, s most kérdezés nél­kül szólal meg az öreg. — Mondja fiam, mit akarunk mi a fiatalokkal? Honnan terem­tünk nekik munkalehetőséget, családalapítási lehetőséget, ha még azzal sem foglalkozunk, ami a földön hever? Ha a sok öreg ember, aki most vezető, most mind ellenálló volt és csak szövegel a kárpótlásról és min­dent elvenne magának, ami még megmaradt az országból? Ha Csurka úr mondja a magáét és Torgyán úr hadonászik? — Mondja öreg, ha már poli­tizál, maga szocialista, vagy hogy is mondjam? — Fiam, én nem tagadom, mindig az leszek. Tizenkilenc évesen résztvettem a népfelke­lésben. De erről csak röviden: tőlem nagyobbak voltak sokan! Azokat ki is végezték. Én csak porszem voltam a forradalom­ban! És erről ennyit is illetlen­ség beszélni. Megint egymás mellett ül­tünk a restiben. Az öreg kever- gette a kávét és cigarettázott. Ránéztem és megkérdeztem: •— Öreg, hisz maga a jövő­ben? Egyenesen a szemembe né­zett és én a hatástól csak ámul­tam, kitárult, kitisztult az arca és ezt mondta: — Fiam, én a fiatalokra sza­vaztam! És hidd meg, ezekben a fiatalokban nagyon lehet bízni. Két-három év múlva már nem találsz ráncot az arcomon. Itt ennél csak jobb jöhet. De felejt­sétek el, hogy mi öregek vol­tunk valakik. Itt nektek kell lenni valakinek, dolgozni és meghatározni. Mivel nektek - és nemcsak matematikailag - tovább kell élni. — Élni, vagy túlélni? — Élni fiam! És ne haragudj, hogy letegeztelek. — Én ennek örülök a legjob­ban. Varga László Salgótarján (Az írás a Riporter kerestetik! című pályázatunkra érkezett.) Rétság. Előzetes információ­ink szerint a képviselőtestület elé háromféle címen terjesztik elő az állampolgárokra a jövő évben kötelező adót. A lakások és lakástelkek után évente 1000 forint kommunális adót kell fi­zetni. Az épífmíény -adót a nem lakás céljait- szolgáló építmé­nyek tulajdonosaitól várják. Az iparűzési adót fizetők kategóriá­jában sorolták a vállalkozókat — Mit építenek a salgótarjáni Hotel Karancs Rákóczi úti utca felöli oldalán, és miért hagyták abba a munkát? — erről érdeklődött legutóbb egy megyeszékhelyi olvasónk. — Nem épül semmi különö­sebben új —- válaszolta Gordos Rezsőné, a szálloda főkönyve­lője —, csak a drink bárunk kap egy utca felőli bejáratot is. S hogy a munkák miért álltak le? Nem tudom. Annyi biztos, hogy december 20 volt az eredeti ha­táridő. erre az. időpontra nem készült el. Mi már szeretnénk a vendégeinket legalább szilvesz- tekor beengedni az új bejáraton, de talán a STÉSZ-nél tudnának és a vállalatokat. Az előterjesz­tésben szerepelnek a mentessé­gek is. Nem kell adót fizetni a cipőjavítóknak és az alkalmi árúsoknak. Ugyanide tartoznak azok a garázstulajdonosok, akik eddig is megkapták ezt a ked­vezményt. A helyiségek négy­zetmétere után változó nagyság- rendű adót kell fizetni, attól függően, hogy miről van szó és az ingatlan hol helyezkedik el. válaszolni arra. van-e ennek re­alitása. Szabó Zoltánt, a STÉSZ ter­melési osztályvezetőjét is meg­kérdeztük: — A munka befejezése az időjárás függvénye. Ugyanis kissé későn kaptuk a megrende­lést. a hideg pedig korán jött. Vizes technológiával nem lehet dolgozni fagypont alatt. így át­menetileg egy ideiglenes burko­latot kap a bejárat előtti rész. amíg nem jön a meleg. Következő kérdésünk: Mi­ért nem váltják vissza a bébié- teles üvegeket, amikor azért régen öt forintot adtak - most meg tele velük minden kuka? Kíváncsiskodó Mi épül a Karancsban?

Next

/
Oldalképek
Tartalom