Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-27 / 302. szám

6 LLLL-UihJ HIRDETÉS — MOZAIK 1991. DECEMBER 27., PÉNTEK Háziorvost választhatok Ismét egy „demokratikus válasz­tás” ígérete! Szabadon megválaszt­hatom, kinek a kezébe teszem le a magam és családom egészségét, éle­tét. Magyarországon ez különösen jelentős tény, hiszen itt „betegeb­bek” az emberek, mint más orszá­gokban. És azért is, mert sokan so­rolhatnák múltbeli csalódásaikat a különböző szintű orvosi ellátással kapcsolatban. A választás lehetősége illúzió ugyan, mégis jólesik. Illúzió, mert kisebb falvakban örülhet az ember, ha 10 kilométeren belül egyáltalán orvoshoz jut, nemhogy válogathat­na. Illúzió azért is, mert nem igazán tudjuk, melyik orvos, milyen orvos. Harmadszor azért is csalóka ez a nagy szabadság, mert a kórházban senki nem választhatja meg a keze­lőorvosát. Mégse legyünk ünneprontók, örüljünk a lehetőségnek. Milyen orvost szeretnénk? Amikor megbe­tegszünk, az a legfontosabb, hogy a szakember hamar ismerje fel a betegség pontos mibenlétét, és erre megfelelő gyógykezelést találjon. Ebben, azonos végzettség esetén is. igen nagy különbségek vannak az egyes orvosok között, mivel a szaktudás, a tehetség, az érzék, a tapasztalat nem egyforma mérték­ben van meg az emberekben. Egy- egy orvosnál ezt megítélni csak hosszasabb személyes tapasztalat, vagy mások egybehangzó vélemé­nye alapján lehet. A szűkén vett szakmai tudáson kívül van néhány egyéb, nem kevésbé fontos tulajdonság, mely meghatározza szerencsés választá­sunkat. Például az odafigyelés, a tö­rődés, a lelkiismeretesség. Hasznos a gyors döntés képessége, a határozottság, de az ellenkezője is elengedhetetlen: a töprengés, a mér­legelés, a kételkedés, az önkritika. Még jelentősebb a kapcsolati tényezők szerepe. Majdnem mind­annyian ültünk már fogorvos székében, a kórházi ágyról, a mű­tőasztalról nem is beszélve. Ilyen­kor roppant kiszolgáltatott az ember, még akkor is, ha nem nagyon szenved, vagy nincs életveszély­ben. Tapasztaltuk, mennyire fokoz­za a szorongást, a fájdalmat, a kis­zolgáltatottság érzését, ha az orvos durván érint, nyersen szól, vagy csupáncsak mogorván hallgat, miközben fájós testünkkel foglalko­zik. Mindenki érezte már, milyen kellemesen enyhíti a rossz érzést, ha az orvos tekintete őszinte érdeklő­dést tükröz, ha barátságosan beszél, ha biztatni próbál szavakkal és gesztusokkal. Az emberi kapcsola­tokban — így az orvos—beteg viszonyában is — igen nagy kincs az empátia, az a képesség, mellyel beleéli magát egyik ember a másik helyzetébe, lelkiállapotába, szenve­désébe, és annak megfelelően bánik vele. Az orvos—beteg kapcsolat ősi­dők óta ún. aszimmetrikus kapcso­lat volt. Az emberek felnéztek a gyógyítóra, tudásában nem kétel­kedtek, utasításait megfogadták. Az orvos ennek megfelelően „atyai stí­lusban”, kissé lekezelő, de pártfogó módon tárgyalt a pácienssel. Az utóbbi évtizedekben világ­szerte zajlik egy demokratizálódá­si folyamat, az emberekben megnőtt a szimmetrikus kapcsolatok iránti igény. Egyre kevésbé tűrik a szigorú hierarchiát, a tekintélyelvű kapcso­latokat (a politikai életben sem, a munkahelyeken egyre nehezebben, a családban is alig). Egyre határo­zottabb az igényük, hogy ellenőriz­zék a saját gyógyításuk folyamatát. Igyekeznek tájékozódni orvosuk képességei, személyisége felől, nem fogadják el vakon a vélemé­nyét. Tudni akarják saját diagnózi­sukat, kitartóan faggatják az orvost bajuk „miértjei” felől. Nem tűrik, hogy „tárgyként” kezelje bárki is őket, és egyenrangú bánásmódot kí­vánnak. Tevékeny részesei akarnak lenni a gyógyítási folyamatnak. Az orvosválasztásnál ezek a szempontok is érvényesülni fognak. És mi történik, ha nem esik egybe a barátságos magatartás, az empá­tiás viszonyulás a bajmegállapító tehetséggel? Szerencsére ez a rit­kább. eset, úgy tapasztaltam, leg­többször együtt járnak. A kevésbé tehetséges, vagy nem kiegyensú­lyozott személyiségű emberek, akik lelkűk mélyén szakmailag, vagy emberileg bizonytalanok, hajlamo­sabbak arra, hogy agresszív hang­vétellel. lekezelő viselkedéssel pró­báljanak tekintélyt kiharcolni ma­guknak. Ezt különösen a velük nem egy „súlycsoportba” tartozó, ki­szolgáltatott személyekkel teszik szívesen. Dr. Ignácz Piroska A Kennedy-legenda foszladozik Halálának 28. évfordulóján ismét tömegesen keresték fel az amerika­iak az arlingtoni katonatemetőben John Fitzgerald Kennedy sírját. Évente mintegy 3 millió amerikai tekinti szívügyének, hogy elzarán­dokoljon e kegyhelyre, mit sem törődve azzal, hogy a különféle visszaemlékezések, dokumentu­mok és pletykák tudatják: nem volt hősi alkat, kábítószerezett, szexmá­niás volt és Jacqueline mellett Marilyn Monroe volt a szeretője. A Kennedy-legenda tehát foszlado­zik. Most éppen egy per kapcsán, mely Floridában zajlik. A vád: William Kennedy Smith, Ted Ken­nedy fia erőszakos nemi közösülés­ben vétkes. Ha Amerika legjobban fizetett ügyvédje netán kudarcot vall, négy évre bevarrják az orvos­jelölt Kennedy-fiút — írta a People magazin. „Amerika királyi család­ja” — ahogyan olykor nevezték a dinasztiát — számos rossz napot élt meg az elmúlt években. Robert Juniort kábítószer miatt letartóztat­ták, Christopfernek ugyancsak a drog miatt gyűlt meg a baja a tör­vénnyel. David 28 éves korában kokainmérgezésben meghalt. Igaz, Mary Kennedy lánya — Maria Schriver — 35 évesen az egyik tv- csatorna mesésen fizetett műsorve­zetője, ám éppen a közelmúltben bizonyította be, hogy a szívvel is lehet csapást mérni a családi nim­buszra: közölte, hogy férjhez megy a mai Amerika mítoszához, Arnold Schwarzeneggerhez. Aki gazdag, szép és példás életű, de az ősi ellenfélnek dolgozik, a republiká­nus pártnak... Felsorakoznak a határon az akciószázadok? (FEB)A déli határon egy hónapja bevetésre készen álló határőr ren­dészeti akciószázadok egyik felada­ta a jugoszláviai harcok „átsodródá- sának” megakadályozása. A határ- védelmi harchoz korszerű, nehéz­géppuskával felszerelt, páncélozott szállító harcjárművel, valamint álf ványos gránátvetővel, kézi páncél­törőkkel és géppuskákkal is rendel­kező alegység alkalmas lehet a határt átlépő kisebb fegyveres csoportok esetleges felszámolására. Jelentősebb erők támadása esetén az országhatár közvetlen közeiére korlátozhatják a harci cselekménye­ket, kedvező pozíciókat biztosíthat­nak a közbelépő magyar honvédség kijelölt alakulatainak. Az alapvetően sorállományú katonákból álló akcióalegységek képzett tisztek segítségével felké­szültek a határ menti cselekmények megelőzésére, adott esetben elhárí­tására, a rendőrséggel való együtt­működésre. A délvidéken élő lakosok bizton­ságának növelésére szervezték meg már most — az előzetes tervekhez r — — — — — — — — i I Az ELEKTRO—METAL I I Villamosgép- és Acél- | ■ szerkezet-gyártó Kft. fel- i , vételre keres SZÁMVITELI OSZTÁLY­VEZETŐ I munkakörbe | ■ szakirányú felsőfokú i l végzettségű, számviteli I szakterületen legalább 3 I | éves gyakorlattal rendel- | ■ kező szakembert. I Részletes felvilágosí- I | tást ad: 1992. jan. 3-tól | ■ Földi Sándor szem. vez. . 3078 Bátonyterenye, ■ Köztársaság út 8. | Telefon: 32/53-453. | képest évekkel korábban — a hat akciószázadot. A BM Határőrség koncepciójában már jóval a jugo­szláviai konfliktus kiéleződése előtt szerepelt a rendészeti akciószáza­dok létrehozása, a hivatásos határ­őrizet megszervezése. Az ötévesre tervezett átállási idő alatt összesen mintegy két tucatnyi ilyen alegység felállítására kerül sor, az országhatár mentén szinte mindenütt. A békés határszakaszo­kon az akciószázadok katonái segí­tik majd a hivatásos járőröket. A sorállományi katonákat a honvédel­mi feladatokon kívül felkészítik például az egyes terepszakaszok zá­rására, objektumok őrzésére és a külföldi határsértőkkel szembeni eljárásra is. Mivel az ilyen feladatok a határ­őrségnél már-már rendszeresek, az akciószázadok nem csak a rendkí­vüli helyzetekre készülő „elit-bri­gádok”, hanem egyben hozzáértő határőrök is lesznek. D. J. ■ Számítógépek ■ javítására, " karbantartására a HARDVERES ; szakembereket ■ keresünk. ■ Érdeklődni: Palóccomp ■ Kft., Salgótarján, Bartók ■ B. út 17. Tel.: 32/14-114. ■ Bakos Vince ügyv. ig. (2473/Sz) " Salgótarjánban 146 m2 vendéglátóegység el­adó, vagy kiadó, más tevékenységre is hasz­nosítható. Érdeklődni: 14-155 telefonon. (02963/K) r ' 7\ ^ FOLYTATJUK AZ ÜNNEPI AKCIÓS VÁSÁRUNKAT! Régi ár: Új ár: V ° \ ■ T. • Pezsgők: 'll 5,-/ ®5,— Konzervek: \ / Babfőzelék kolbásszal sV,— 45,— Sertésmájkrém 120 gr. 22V- 16,— Ananászbefőtt /75,\ 69,— ■ 0 p ' „ Jövőre is találkozunk! Boldog új esztendőt kívánunk. PÁLYÁZAT Nagylóc Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet pénzügyi-gazdálkodási előadói állás betöltésére. Feltételek: — Szakirányú felső- vagy középfokú iskolai végzett­ség. — Számítógép-kezelői gyakorlat. — Rugalmas alkalmazko­dóképesség az új pénz­ügyi szabályozók gyakor­lásához. A pályázatot írásban kell benyújtani a község pol­gármesteréhez: 1992. ja­nuár 20-ig. Csatolni kell: — a képesítésről szóló bizonyítványt, vagy máso­latát, — erkölcsi bizonyítványt, — rövid szakmai és ön­életrajzot. Bérezés megegyezés szerint. (2445/Sz) PÁLYÁZAT Nagylóc község képviselő­testülete pályázatot hirdet művelődési ház vezetői állás betöltésére. Feltételek: — Szakirányú felső- vagy középfokú iskolai végzett­ség. — Kétéves szakmai gya­korlat. A pályázatot írásban kell benyújtani a község pol­gármesteréhez: 1992. ja­nuár 20-ig. Csatolni kell: — a képesítésről szóló bizonyítványt, vagy máso­latát, — erkölcsi bizonyítványt, — rövid szakmai és ön­életrajzot. Bérezés megegyezés szerint. (2445/Sz) UJ NOGRAD HIRDETESFELVETEL A SAJTOHAZBAN. Hétfőtől péntekig 7.30-tól 20 óráig, szombaton zárva. 7.30-16.00 óráig a földszinti hirdetesfelvevo irodában. 16.00—20.00 óráig az I. emeleti portan. 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 4. (volt Palocz I. tér). Telefon-32'11-504 32/16-455 Telefax: 32/12-542 Telex: 22-9109. t JÁRMŰ ^ RENAULT 14 jó állapotban, friss műszakival eladó. Salgótarján, 16-147 telefonon. (2977/K) FIATOSOK figyelem! 850-es Fiat karosszériái lag kitűnő állapotban olcsón eladó. Karancskeszi, Szabadság út 4. (Üzemképes) (2976/K) SAMARA 1300-as meggypiros 3 éves eladó 259 000,— Ft-ért. Telefon: Pásztó, 60-084. (2979/K) JÓ állapotú UK frsz. 1200-as Zsigu­li egy év műszakival reklámáron eladó. Irányár: 39 000,— Ft. Salgótarján, Kemerovo krt. 27. II/l. (2973/K) S 100-AS Skoda sürgősen eladó. Endrefalva, Besztercebánya út 33. Irányár: 30 000,— Ft. (2969/K) ZÁRT IZS friss műszakival eladó. Érdeklődni: Nagybátony, Béke út 72. (2964/K) HOSSZÚ platós vámzáras AVIA és gyári új motor eladó. Salgótarján, Rózsa F. út 17. Tel.: 13-772. (2958/K) ELADÓ HV 6011-es billenős pót­kocsi. Szurdokpüspöki, Hársfa út 2. (413/X) J ADÁSVÉTELJ NÉMETJUHÁSZKÖLYKÖK el­adók. Somlyóbánya-tp. 38. Lengyel. (2966/K) MINŐSÉGI kannás borok 2 és 6 literes kiszerelésben Hlavajnétól, Salgó­tarján, Arany J. út 13. Totózó mellett. (2971/K) A kórház hasznosí­tásra ajánlja a de­cember 31-én meg­üresedő 8 m2-es új­ságárus pavilonját az épület aulájában azo­nos célú tevékeny­ségre. Érdeklődni a kórház gondnokánál. (2471/Sz) MINDENFÉLE új és használt ipari varrógép kedvezményes áron kapható az OCULEUS BT-nél, 52-43-662. (383576/M) VEGYES 1 SALGÓTARJÁN városközponthoz közeli másfél szobás, gázfűtéses, búto­rozott, telefonos lakás I. emeleten kiadó. Ajánlatokat: ármegjelöléssel a kiadóba. (2963/K) SALGÓTARJÁNBAN bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni: 62-031-es tele­fonon, 18 órától. (2974/K) ÁLTALÁBAN kék szemű — 27/170 — sportos, kellemes fiatalember — egyéniség! — egy kedves, megértő hölgyet keres, hosszú távú kapcsolat, esetleg házasság céljából. Leveled: „Hosszú forró tél” jeligére várom a kiadóba. (2973/K) REDŐNY, reluxa most olcsóbban Ladeczkinétól. Balassagyarmat, Zrínyi u. 16. (1375/X) SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás közületeknek is. Kiss István, Nőtincs, Szabadság út 106. (2038/K) ARANY János u. 19. fsz. 65 m2 összkomfortos helyiségek, ugyanitt 22 m2 helyiség bérelhető. Érdeklődni: 10-704 telefonon, személyesen a lakás- szövetkezetnél, Salgótarján, Kistarján u. 8. (2970/K) • Salgótarján térségé­• ben működő egymil­• liárd forint forgalmat • bonyolító kft. felvételre • keres : KERESKEDELMI SZERVEZET l VEZETÉSÉRE • felsőfokú szakirányú • végzettségű, gyakor­• lattal és idegennyelv­• ismerettel rendelkező • szakembert. • Jelentkezni lehet: ^ szakmai önéletrajzzal, • ,,Diszkréció” jeligére a • kiadóba. . (2478/Sz) SZTE HIKAÜASTKCIINIK Salgtíiiiijiin Palóc/ I AJANLATA, még december 31-ig. PHILIPS videorekorder 36 900,— helyett 28 900— Ft ITT NOKIA videorekorder 34 900,— helyett 29 900,— Ft AKAI videorekorder 32 900,— helyett 28 900,— Ft KÖSZÖNJÜK VÁSÁRLÓINK BIZALMÁT! BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokságok (Salgótarján, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság) felajánlják a gazdasági társaságok, kisiparosok, kiskereskedők, kisvállalkozók részére, hogy 1992. év során térítésmentesen, segítő szándékú tűzvédelmi ellenőrzést tartanak létesítményeikben. Kétjük, hogy e jellegű igényüket a területük szerinti tüzoltóparancsnokságok felé 1992. január 15-ig jelezzék. (02915/K) S ■ ' Most érdemes A FOX Faipari Kft. telephelyén 30% előleg befizetése esetén a jelenlegi árakon garantáljuk a jövő évi szállítást. Szarufák, gerendák, deszkák 17 000—21 000 Ft között, 20 km-en belül ingyen házhoz szállítjuk. Megrendelésüket várjuk december 20-tól. FOX Faipari Kft. 3101 Salgótarján Pf.: 56. Telephely: Baglyasalja — Szérűskert Tel.: 32/13-928 (2925/K)

Next

/
Oldalképek
Tartalom