Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-04 / 284. szám
4 LÁTÓHATÁR 1991. december 4., szerda Mai palóc mesék Szellem a falon Kíváncsiskodó A lakókat félreinformálták v Visszhang Nincs gáz gázügyben Cserhátladány valamikor virágzó mezőváros volt. Már a tatárjárás után említést tett róla egy utazó, és később is szerepelt egy utibeszámolóban. Egy rövid ideig megyegyűlést is tartottak itt és 1947-től járásai székely volt. Fejlődését ez az időszak határozta meg, aztán a járások megszűnésével a település elveszti jelentőségét. Mindezt természetesen nem tudta a Gyarmatról érkezett Cserhátladányban nyaraló Gábor, aki számára a település nagyszülei közelségét jelentette. Nagymamája nyugdíjas tanítónő volt, akinél esténként szívesen megjelentek a falu idősebb értelmiségei. Ilyenkor megbeszélték a falu dolgát, s aki szóba került arról leszedték a szentelt vizet. Egy este furcsa dolgokat hallott Gábor az ott lévőktől. Egy öreg emeletes házról volt szó. Egy épületről, mely ott állt a település közepén, és a bejárat mellett tábla hirdette, hogy műemlék jellegű. Arról folyt a vita, hogy ezen a házon átok ül, mert az utolsó száz évben ebben a házban senki nem fejezte be az életét természetes halállal. A házat a múlt század közepén német gyógyszerész építette, akinek a feleségét elcsábította valami katonatiszt. Párbaj lett a vége, és a gyógyszerész húzta a rövidebbet. A ledér menyecske még aznap éjjel eltűnt, és soha senki nem látta többé. Ezután a ház egy asztalosmester tulajdonába került. Az udvari részben volt a műhely. Az új tulajdonos fűrészgépe meghajtására gőzgépet hozatott Csehországból. Egy nap a gőzgép felrobbant, és az épületben lelte halálát a mester és a felesége. A ház utána sokáig üresen állt, már úgy volt, hogy nem lesz gazdája amikor egy zsidó Zenekari titok Az Új Nógrád 1991. november 29—i számában megjelent a „Szimfonikus zenekar a gyermekekért, a gyermekeknek” c. újságcikk elmarasztalóan szól arról, hogy a Kodály Általános Iskola nem vesz részt a városi szimfonikus zenekar által kihirdetett hangversenysorozaton. Szó sincs arról, hogy mi nem akarunk zenei élményeket nyújtani iskolánk tanulóinak. Mindössze arról van szó, hogy a bérlet nyújtotta négy zenekari hangverseny helyett, egy összekereskedő megvette. Szépen rendbe hozatta, és a földszinten egy szatócsüzletet alakított ki. Mindent lehetett ott kapni amire a község lakóinak szüksége volt. A harmincas évek végén, az üzletet a kereskedő két fia vette át, Jákob és Dávid. A nagyobbik fiú egy kávéházzal toldotta meg az épületet, ahol esténként zene szólt. Az új tulajdonos gyakran leült a zongora mellé, hogy játékával szórakoztassa a vendégeket. A háború kitörése után a két fiút munkaszolgálatosnak vittél el, a család többi tagját deportálták. A fasizmus poklából nem jöttek haza. A község lakói őszintén sajnálták őket. A ház egy darabig iroda és raktár lett, majd valami folytán az emeletet egy asszony lakta a fiával. Az asz- szony most is benne lakik, ősz hajú hajlott hátú, mindig bottal jár. A fiát öt éve felakasztották, mert megölt Pesten egy taxisofőrt és kirabolta. Átkozott egy ház, maradt a végső következtetés. Gábor mosolygott magában. Mindezt tette egy 14 éves kamaszfiú bölcsességével. Másnap este, amikor arra járt, eszébe jutottak a tegnap hallott szavak. Megvetően ránézett a házra, és gúnyosan gondolt vissza rá. De egyszer csak arcáról lefagyott a mosoly. Olyat látott amitől a lába földbe gyökerezett. Az egyik ablak fölött megjelent halványan egy vigyorgó fej, mely egyre nagyobb és fényesebb lett. Gábor állt, mint akibe villám csapott nem tudott mozdulni a látványtól. Aztán csak azt vette észre, hogy szalad és ott áll nagyanyja háza előtt. Másnap csak a látványra gondolt. Egyszerűen nem tudta hová tenni a dolgot. Este bátorságot erőltetett magára és elment újra a ház elé. Álldogált a szemközti járdán és várta az tettebb, műfajilag sokszínűbb program kínálatát szeretnénk tanulóinknak biztosítani. A bérlet szervezőivel történt megállapodás szerint a sorozatból az utolsó hangversenyt fogjuk meghallgatni, amelynek témája, összeállítása egyenlőre „zenekari titok”. Az intézmény első önálló hangversenyét a Zeneművészeti Főiskola öt jazz tanszakos hallgatója közreműködésével rendeztük meg a Zenei Világnapon. A közeljövőben a Nagybáto- nyi Kamarazenekar koncert délelőttjére, kerül sor. Január esemény megismétlődését, de a tegnapi jelenségnek nyoma sem volt. Dolga végezetlenül már éppen indulni akart haza, amikor a tegnapi jelenetre lett figyelmes. Gábornak a szíve a torkában dobogott. Aztán elszaladt úgy, mint előző nap, megfogadva, hogy ő annak a háznak tájékára sem teszi többé a lábát. Harmadnap sokáig vívódott magában, amikor este elindult a ház felé. Megállt szemben egy fa alatt és nézte a komor falat. Az sötét volt és csendes. Gábor nem mozdult. Egyszerűen a dolognak a végére akart járni. Amikor újra meglátta a jelenséget a fába megkapaszkodott, de nem mozdult. Á vigyorgó ember újra egyre nagyobb, világosabb és félelmetesebb lett. A fiú farkasszemet nézett a képpel. Az mintha elszégyelte volna magát, halványodni kezdett, egyre kisebb lett, és végül eltűnt az ablak fölött. Gábor úgy érezte megértett valamit. Félénken elindult a ház felé. Megállt a járdán és bámulta az eresz tájékát, majd hátat fordított a háznak és abban a pillanatban megértett mindent. Nem képzelődött, nem is szellemek játszottak vele gonosz játékot, hanem nagyon is kézenfekvő dolog történt. A házzal szemben a dombon mintegy egy kilométerre az országút volt. Ha a kanyarból kibukkant egy gépkocsi, annak reflektora épp a ház díszítésére világított. Ezek a díszítések pedig emberfejek voltak gipszből, melyek jókedvűen nevettek az arra járókra. Gábor megnyugodva ballagott haza, de ez a Gábor már nem az a fiú volt, aki egy hónapja megérkezett nagyanyjához. Három nap alatt nagyon megváltozott, egy kicsit felnőtt lett. Soós (íéza folyamán pedig Mozart: Varázsfuvoláját tekintik meg tanulóink az Erkel Színházban. Nádasdi István,igazgató Salgótarján Napi kenyerünk Maszek kenyér ... Ez a két szó gyermekkorom puha fosz- lósbélű harapnivalóját juttatja eszembe. ízét még most is a számban érzem, össze se lehetett hasonlítani az állami üzletekben kapható barna ragacsos valamivel. Mi magyarok kenyérevő nép vagyunk. Ezek között is a fehéret szeretjük a legjobban. Azoktól a kisiparosoktól, akik kenyérsütésre adták a fejüKíváncsiskodónk legutóbbi kérdése Salgótar jánból, a Budapesti útról érkezett, a 40, 46, 48, 52 és 54. szám alatt lakóktól: Miért alkalmazza a Síküveggyár — mint hőszolgáltató — a Nógrádhő hő-, és rendelkezésre állási díjait, amikor se lerobbant fűtőműve, se 4 kilométeres, korszerűtlen vezetékhálózata nincs? — A kérdés rendkívül meglep — válaszolta Dombóvári Iván, a vállalat energiaosztályának vezetője —, mert gyárvezetői szinten még nincs döntés ebben a kérdésben! Mi még nem emeltünk árat, sőt: osztályunk egy tervezetet nyújtott be pont annak érdekében, hogy miként lehet csökkenteni a költségeket. Már csak ezért is érthetetlen, hogy mehetett ki olyan fals információ a lakókhoz, hogy mi már felemeltük az árat - ráadásul olyan mértékben, miként azt a hőszolgáltató tette. — És mikor dönt az árkérdésben a vezetés? — Lehet, hogy már ma. Elég furcsán néztünk egymásra és az újságra, amiben a Kíváncsiskodót olvastuk, hiszen megelőzték a hivatalos döntést! — Se döntés megszületése után tájékoztatják a lakókat? — Természetesen. Kíváncsian várjuk, mit határoznak. Kíváncsiskodónkban viszont legközelebb azt kérdezzük meg: kell-e tévé előfizetési díjat fizetnie annak a hetven éven felülinek, akinek saját nevén szerepel ugyan a készülék, de háztartásában lakik olyan személy is, aki még nem töltötte be a hetvenedik életévét? két, más várunk. Én nem vagyok pék, de annyit tudok, „jó lisztből lehet jó kenyeret sütni”! Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy szombaton vásárolt „állítólag” friss kenyér vasárnapra virradóra hogyan lehet olyan kemény, hogy a haragosomat nyugodtan fejbe verhetném vele. A kenyér héja miért félújjnyi vastag? Ä belében túl nagyok a lyukak, és az egyik helyen miért barnább mint a másikon? Ilyen pékek ne rontsák a maszek kenyér nívóját! Nincs szándékomban sértegetni minden maszekot, ezért is írom le a közmondást: „Akinek nem inge, ne vegye magára”. Tótok Ilona, Salgótarján Tisztelt Balázs József űr! a TIGÁZ Nógrád megyei ki- rendeltség vezetőjeként érdeklődéssel olvastam az Új Nógrád 1991. november 21.—i számában a „Csütörtököt mondtunk” cikkét. írása kiválóan erősíti a gáz- fogyasztók azon nézetét, hogy a gázszolgáltató vállalat a lakosság bosszantására találta ki a fűtőérték szerinti számlázást. Az újságolvasó gondolatait abba az irányba tereli, hogy a gázszolgáltató vállalat nem a gázfogyasztók érdekeit szolgálja, hanem olyan vállalat, amely saját szórakozására különböző matematikai képletekkel dühíti az egyébként is elkeseredett embereket. Kiváló újságírói fogás az indulatok célirányos terelésére, így a közvélemény dühe - melyet az Ön által egyébként igen szellemes írás tovább növel - a gázszolgáltató vállalat és az azt megszemélyesítő vállalati dolgozók ellen irányulhat. Örömmel közölheteín, hogy célját elérte, hiszen naponta keresik fel vállaltunkat olyan fogyasztók, akik - főleg az idei nagymértékű gázáremelkedés után, nem tudják a gázszámlát kifizetni, és elkeserredésükben a vállalatot és alkalmazottait szidják, akiknek pontosan annyi közük van a rendelet alkotásához, a gázár meghatározásához, mint a többi gázfogyasztónak. Ezen írásban tájékoztatom Önt és egyben a gázfogyasztókat is, hogy az áremelés vállalatunk dolgozóit is érzékenyen érinti, hiszen jövedelmük nincs összefüggésben a gázár változásával, munkájuk viszont a gyakori változásokkal egyre nő. Az árváltozások egyeztetése, a különböző értékű számlák utólagos egyeztetése, a megnövekedett reklamációmk kivizsgálása a korábbinál lényegesen nagyobb munkát igényel. A többletmunkát csak fokozza az Ön által kigúnyolt fűtőérték szerinti elszámolás bevezetése. Az alapító gróf Széchenyi István elképzeléseihez és az Akadémia tradícióihoz visszatérve ismét helyet kap a Magyar Tudományos Ákadémián belül az irodalom és a művészet, de anélkül, hogy a tudomány és a művészet eltérő funkciói összekeverednének, zavarnák egymást. E döntéssel a tudós testüA fűtőérték szerinti elszámolást a 11/1991. (V.10.) 1KM számú rendelet határozza meg a gázszolgáltató vállalatok részére. Ä rendelet a korábban kritizált azon rendelkezést módosította, mely szerint a gáz fűtőértékét a település bekapcsolásakor megállapították és évekig ez volt a számlázás alapja, független attól, hogyan változott a tényleges fűtőérték. Az új rendelet szerint a szolgáltató köteles a fűtőértéket folyamatosan mérni és a havi átlagos fűtőérték szerint elkészíteni a számlát. Mindez nem olyan bonyolult, mint azt Ön írja, hiszen a fogyasztónak az eddig egy szorzás helyett két szorzást kell elvégezni. A hatóságilag megállapított fűtőérték szerinti egységárat (mely a 16/1991. /V.30./ IKM rendelet szerint 0,23 Ft/MJ) szorozni kell a kéthavi /1992. februártól az egyhavi átlag fűtőértékkel. mely pld. október hónapban 34 MJ/m3. A két tényező szorzata adja a jelenleg is ismert gázárat pld. 7,82 Ft/m3, mely attól függő mértékben változik, amilyen mértékben a fűtőérték eltér a példában megadott 34 MJ/m3 értéktől. Gyakorlatban ez az érték 33,7 MJ/m3 és 34,3 MJ/m3 között ingadozik. A fentiek alapján megállapított értéket kell a gázmérő által mutatott mennyiséggel szorozni. A földgáz fűtőértékét nem a TIGÁZ határozza meg, hanem független vállalat méri, az Országos Mérésügyi Hivatal által hitelesített mérőműszeren. Úgy gondolom a fenti két szorzás elvégzése nem okoz olyan mértékű matematikai problémát, mint az Ön cikkében megírta, és nincs köze a lakás légköbméteréhez sem, de persze a közhangulat felkeltéséhez, az indulatok fokozásához a hiteles tájékoztatásnál hatékonyabb az Ön írása. Kiss Gvörgv TIGÁZ Kir. vez. let elfogadta az új Művészeti Akadémia létesítéséről szóló előterjesztést kedden, a Magyar Tudományos Akadémia folytatódó rendkívüli közgyűlésén. Hangsúlyozták, hogy az Akadémián belül, együttműködve, de teljesen függetlenül, önállóan működik majd a Művészeti Akadémia. Postánkból Új művészeti akadémia Nyolc hét az egészségügy közelségében Az ürömöt öröm váltja fel Derék idős ember. Ajtai Andorra emlékeztető arccal. Az agyvérzés a bal oldalát bénította meg. Kocsiban is láttam, na meg két lábon is. Egy fiatalember (gyógytornász) sétáltatta. Festményre kívánkozó kép. A sérült bajtárs a másik vállát átfogva botladozik. A fiú hol eléje kerül, hol mögé. ahogy az egyensúly kívánja. Amikor fáradtak, a korlát felé húzódnak. Hosszú a folyosó, talán 40- 50 méter és még 20 méter a kórteremtől a folyosóig. Lopva, észrevétlenül figyelem ezt az emberfeletti birkózást az életért. Valahol a mélyből felsejlik a szülői figyelmeztetés: ne kíváncsiskodj ha nem segíthetsz. Péter olyan mázsányi emberrel járja a félkörös táncot, közben alig hallhatóan irányít. Nekem ez csoda és fájdalom egyszerre. Péter áll az egyik ajtónál. Talán pihen. Szabadot mutat, az előzékenység mozdulata ez. Megállók. Bemutatkozom. Megvallom küszködöm a szavakkal. Hát még jót tenni is nehéz! — Csodálom magát - mondom. Kezünk egymásba simul. Az öreg szobájára nézek és ő rá. Megértett. Eztán már nem tudjuk kihagyni a köszönést, szobánk ajtajában is megáll egy percre. Korai vendég vagyok a reumán. Itt főzik a kávét a rehab- nak is. A kövéres, szemüveges nővér telefonon referál egy orvosnőnek. Lehet úgy hajnali fél öt. „— Igen, igen - én is így gondoltam, köszönöm, jól esik ” - hallom. Undorít ez a bájcsevegés, ez a szirupos szolgai tör- leszkedés. Valami azt súgja, ennél nem lesz szerencsém. Nehezen, de kivárom az enyel- gés végét. Tréfásan, de tisztelettel próbálkozom: — Szóba áll velem nővérke? — Nem! A beteghez megyek! - és ott hagy, mint Szent Pál az oláhokat. Ügy hatvan év táján nem esik jól olyantól, aki gyerekem lehetne. Na, dehát nagyobb fák is dőltek ki. Különben ő is áldja a szerencséjét, hogy nem angyalföldi bicska- nyitogatóval akadt össze. Aki szeret olvasni, az itt sokat pótolhat. Állandóan forgalomban vannak a színes kis könyvecskék. Hangzatos címek, különleges sztorik. Nem, nem irodalom, búfelejtő, időűző. Azért egy bölcsészkarra törekvő segédnővémél Dosztojevszkijt is láttam. Feljegyzések a holtak házából. Igen! Éz már irodalom a javából. Gratulálok is a kedves szőke lánynak, a jövő bölcsészének. Ájánlom neki Szolzsenyicin Gulágját, amelyben annyiszor hivatkozik erre a cári időkben játszódó könyvre. Figyeli amit mondok. Tudom, hogy átverekszi magát a két vaskos Szolzsenyicin köteten. Most pedig húnyja le a szemét egy kicsit az olvasó, hazabeszélek. Reggelente olykor már hatkor is hozták az újságot, az Új Nógrádot. Többen is megvettük, de néha elmaradt az újság, meg a terjesztője is. Néha olyan hangtalanul léptek be a kórterembe, és távoztak. Lehet, hogy a kórterem váltotta ki ezt a szerénységet? Nem tudom. Én szívesen hallottam volna a hangjukat, egy sztori címét. Például mikor a gyilkos gyerekről írt az újság. Címe így is jó. Megölte apját, anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján. Garantáltan gyorsan elkapkodják az újságot ha ilyen sláger hallatszik be a kórterembe. Nem tudom ki oktatja az árúsokat, én csak azt tudom, hogy hűlt szájú gyerek nem sokra viszi a szakmában. Azt meg egyenesen kár volt kihagyni, mikor arról írt a lap, hogy tanárok verekedtek. Az egyik kárvallott éppen itt feküdt. Nem ártana ha a hírlapárús beleolvasna a lapba. A jó cégérre mindig felfigyelnek. Az sem árt, ha mozgékony az árús, hogy míg újság van a hóna alatt puskaport érez- zen a cipője talpán. Hosszúra nyúlt az alkalminak gondolt kórházi tartózkodás. Hiába születéskor nem garantálták a garanciát. Az emberre is áll a törvény: ami elromolhat.. Előáll a mentők kék mikrobusza. Én csak könnyen egy ülésen termek, de a jó arcú idős ember félig bénán, kilóival nehezen boldogul. Kézi segítséggel csak sikerült a két mentősnek elbánni a nehéz „poggyász- szál”. Talán a századelőn is így volt ez a szállítás, csak motor helyett ló húzta a kocsit. Ketten utazunk hazafelé, méghozzá egy osztályról. A papa jobb kezével fog egy félig leszakadt kapaszkodót. A kanyaroknál rándul a kocsi, s ilyenkor riadtan néz rám. a beteg bal oldala szabad, de a bénulástól erő nincs. Átnyúlok, megfogom a vállát. Pizsamán át is érzem testének melegét. Vele láttam a tornász fiút. — Emlékszik még Péterre? Fátyolos szemmel néz rám, fájdalmat gyűr le a torkában, férfi zokogást. Ahol nyolc hetet tölt valaki, találkozik barátokkal is. Lehet és többnyire mindig így van, de ez nem folytatódik. A szobákban társainknál ott hagyunk valamit magunkból. Én sem távoztam üres tarsollyal. Gondolok Bélára, Jánosra, akik annyi szolgálatot tettek nekem, sokáig eszembe lesz Pista akinek két- tonás vastekercs esett a lábára, a kedves Marci, aki úgy ítél a világról amilyen; s az ürömöt öröm váltja fel, aztán minden kezdődik élőiről. Jó, hogy van kórház, de aki teheti kerülje. Éljen egészségben. Gulyás Ernő Vége)
