Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-27 / 302. szám

2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. december 27., péntek Szláv nacionalisták Gorbacsov lemondott Magyarország működőképes internacionáléja Emlékest Bukarestben • Bukarest. A Petőfi Művelő­dési Társaság rendezésében Széchenyi emlékestet tartottak pénteken este a Petőfi Házban. Molnár Szabolcs, a bukaresti egyetem hungarológiai tanszé­kének vezetője Széchenyi Ist­ván politikai életművéről tartott előadást. Árvái Zsolt tudomá­nyos kutató Széchenyi havasal­földi utazását ismertette. Az emlékesten közreműködtek a bukaresti Ady Endre Líceum diákjai. Befejeződött az ENSZ-közgyülés • New York. A 2,4 milliárd dollárt kitevő kétéves költség- vetés elfogadásával péntek este New Yorkban véget ért az ENSZ közgyűlésének 46. ülés­szaka. Az ülésszak alatt hét új országot vettek fel a világszer­vezet tagjai közé, s így az ENSZ taglétszáma 166 államra nőtt. A közgyűlés az egyiptomi Butrosz Gáli személyében a következő öt évre megválasztotta új főtit­kárát. Január elsején foglalja el Pérez de Cuéllar helyét, akinek december végén jár le második megbízatása. Elfogták az emberrablót • Becs. Pénteken késő éjszaka szerencsésen véget ért a karin- liai emberrablási ügy: Günther Rugger, a német milliárdos Fri­edrich Karl Flick sógora kisza­badult és a rendőrség a tettesek egyikét letartóztatta. A rendőr­ség a váltságdíj átadása után lé­pett közbe, s a 70 millió schil- linget teljes egészében a letar­tóztatottnál találták meg. A nyomozás a tettestárs illetve társak után folytatódik. A bécsi bulvársajtó tudni véli, hogy az elkövető három jugoszláv ál­lampolgár volt. Heves harcok • Belgrád. Vasárnap reggel „abszolút tűzszünetnek” kellett volna életbe lépnie Nyugat - Szlavóniában, Horvátország középső részén, ahol napok óta rendkívül heves harcok zajla­nak. A megkötött fegyvernyug­vást azonban nem tartják tiszte­letben. több város körzetében lőnek egymásra a szembenálló felek. A jugoszláviai helyzet ta­lán legfenyegetőbb válsággó­cává alakult Bosznia. A szerbek törvénytelennek nyilvánították a köztársasági vezetés előter­jesztését Bosznia független ál­lamként való elismerésére és sa­ját parlamentjükben határozatot hoztak „boszniai szerb köztár­saság” létréhozásáról. munisták uralták, akiktől a ha­talmat a zsidó-demokraták vet­ték át. Kifejtette, hogy ugyan­úgy, mint a kommunizmus, a parlamentarizmus is zsidó ta­lálmány. Jelcin zsidóbérenc, Gorbacsov felesége zsidó, ő maga és Sevardnadze pedig szabadkőművesek, akik az orosz zsidóbérencekkel váll­vetve harcolnak, hogy uralmuk alá hajtsák Oroszországot. A szónok óvta a lengyeleket, mert szerinte e helyzetben bi­zony van tartanivalójuk Orosz­országtól, másrészt figyelmez­tetett - ne hagyják magukat fél­revezetni, nehogy belépjenek a NATO-ba, ami Izrael irányítása alatt áll. A Zycie Warszawy cikke szerint a Szláv Nacionalista In- ternacionálé Oroszországban „katonai körök diszkrét támoga­tását élvezi”. (Folytatás az 1. oldalról) unknak. Számomra kozmeti­kumok kerültek a karácsonyfa alá. Az viszont némi szorongást okoz bennem, hogy az ugrász- szerűen emelkedő árak mellett miként tudok majd megélni a nyugdíjamból. Harminchat év után, középvezetői beosztásból, nemrégiben mondtam búcsút a cégemnek. Dr. Rafael Károly rendőr alezredes, megyei rendőrfőkapi­tány (Salgótarján): — A magánembert és a me­gyei rendőrfőkapitányt nem tu­dom kettéválasztani. Magá­nemberként ajándékokat kap­tam és adtam családom tagjai­nak. Szakemberként kilenc hó­nap után az Országos Rendőr­főkapitányság elismerésében részesültem, s ez egyúttal a me­gyei főkapitányság megbecsü­lését is jelenti számomra. A ka­rácsony bűnözőket is hozott, akik ezen a békés, családi ünne­pen korántsem tisztességesen és hozzátartozóik körében múlat­ták az időt. Kiss László a képviselő—te- sület polgármesteri hivatalának osztályvezetője (Bátonytere- nye): — Az infláció növekedése miatt nehéz évet, sok munkát tudhatok magam mögött, rám fért már a pihenés. Karácsony ezúttal is a bensőséges, családi ünnepet hozta számomra, s a fehér hó sem hiányzott. Olyan ajándékokkal leptük meg egy­mást, amelyre szükség van a mindennapokon. Jómagam töb­bek között egy villanyborotvát találtam a csomagban. Homok Lajos nyugdíjas (Drégelypalánk): — Gazdag Jézuskánk volt, nekem pédául két pulóvert, in­get, könyvet hozott. Az anyagi dolgokon túlmenően a lelki gazdagság sem hiányzott, hi­szen lányommal, vejemmel, két Moszkva. Az oroszországi parlament szerdán ratifikálta az Oroszországi Föderáció, Uk­rajna, Belorusszia és Kazahsz­tán által Alma-Atában az atom­fegyverekkel kapcsolatos egyeztetett lépésekről kötött egyezményt. Borisz Jelcin el­nök az ülésen bejelentette: az atomrakéták „indítógombját” azonnal átveszi, amint Mihail Gorbacsov szovjet elnök beje­lenti lemondását. Közölte továbbá: rendeletet adott ki a Karabahba és Grúzi­ába vezényelt belbiztonsági csapatok kivonásáról. Az akció máris megkezdődött, eddig mintegy 1300 fő hagyta el a szenvedélyektől fűtött térséget. A nukleáris fegyverekről Folytatás az 1. oldalról) A továbbiakban hangoztatta: mindvégig a népek független­ségért, önállóságért lépett fel, de soha sem tagadta: a szövet­ségi állam, vagyis az unió mel­lett teszi le a voksát. Szerinte az események mégsem ebbe az irányba haladtak, és elkezdődött az ország felbomlása. Most is annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az új állama­lakulattal kapcsolatban külön ki kellett volna kérni a nép véle­ményét. Ezzel együtt azt ígérte: mindent megtesz, hogy az Alma-Atában elfogadott Tizenkét hajóból álló flottát ástak ki régészek az egyiptomi sivatagban. A hajók ötezer éve­sek, egyenként 20 méter hosz- szúak és a kutatók remélik, hogy sikerül fényt deríteni az aranyos unokámmal töltöttük a karácsonyt. Soha szegényebb ünnepünk ne legyen! Feledi István mintakészítő (Salgótarján): — Sajnos, nekem rosszul kezdődött az év utolsó hónapja, hiszen munkahelyemről, a Sal­gótarjáni Kohászati Üzemekből egyhónapos kényszerszabad­ságra küldtek. Ez pedig csak hetven százalékos bérrel jár. Az ajándékozás így sem maradt el, s a mostani helyzetem miatt sem vagyok elkeseredve. Van kedves feleségem, három szép gyermekem, s mások megíté­lése szerint sem vagyok rossz szakember. Majdcsak megol­dódik a problémám... Bakos Józsefné nyugdíjas (Bátonyterénye): — Egyedülálló vagyok, a lányom és családja Németor­szágban él. Éviké és férje hu­szonöt évvel ezelőtt kötöttek házasságot, s öröm és meg­nyugvás számomra, hogy bol­dogok. Eddig két gyönyörű unokával ajándékoztak meg. Lélekben és gondolatban velük voltam a karácsonyi ünnepek alatt. Sághy Ferenc főesperes (Balas­sagyarmat): — Elsősorban a szívemnek oly kedves munkát és lelki él­ményeket kaptam Jézustól. A korábbiakhoz képest megle­pően nagy tömegben keresték fel a fő templomot, ahol esperes vagyok, sokan gyóntak és ál­doztak. Miután nekem nem le­het családom, ezért a káplán úr­ral szoktuk egymást megaján­dékozni, s szerény fenyőfát is állítottam. Hittestvérem ezúttal könyvvel és hanglemezzel le­pett meg. Csikós Tivadar nyugdíjas (Somoskőújfalu): — Békét, szeretet, nyugal­mat .kaptam Jézustól. Az egész családunk együtt ünnepelt szen­szóló dokumentum szerint Oroszország, akárcsak a többi szerződő fél, elsőként nem al­kalmaz atomfegyvert. Hadá­szati atomrakétákat csak akkor indíthat, ha előzőleg ezt egyez­tette a másik három állammal. E gyors konzultáció céljára speci­ális telefonvonalat építettek ki a négy fél között. „Alma-Atában nem védelmi szövetséget kötöttünk, hanem politikait és gazdaságit.” - mondotta Jelcin. Az ülésen úgy döntöttek, hogy elhagyják az ország nevé­ből a szocialista és a szovjet jel­zőt, ' ezentúl hivatalosan az Oroszországi Föderáció (Oroszország) megjelölést használják. egyezmények meghozzák a va­lódi egyetértést a társadalom­ban, és megkönnyítsék a vál­ságból kivezető utat és a refor­mokat. Végigtekintve a hatalom csú­csán eltöltött csaknem hét évét, hangsúlyozta: már főtitkárrá vá­lasztásakor tisztában volt azzal, hogy nagy bajban van az or­szág, a társadalom fuldoklott a parancsuralmi rendszerben. A részleges reformkísérletek ku­darcba fulladtak, az ország el­vesztette a távlatot, nyilvánvaló lett: gyökeres változások kelle­nek. első fáraók még ismeretlen tör­ténetére. A legrégibb hajókra Kairótól 450 kilométerre buk­kantak. Szakértők azt állítják, hogy a fából készült hajók fá­raók temetkezésére szolgáltak. teste, s nekem is kijutott az ajándékokból. A legnagyobb csomagot magától értetődően a 13 éves fiunk vehetette át, aki a szemünk fénye, bearanyozza öreg napjaimat. Fries, Tamásné ruhaköl­csönző (Salgótarján): — Nekünk egy Pécskő utcai szép üzletet hozott a Jézuska, igaz, ezért mi is keményen megdolgoztunk. Minden mun­kát gépészmérnök férjemmel és építész barátjával végeztünk el. Vállalkozó viszont már régebb­től vagyok, s négy éve nem emeltem az áraimat. Tudom, így gazdag soha nem leszek, de a lelki békém, a jóérzésem megmarad. Különben meghit­ten ünnepeltük karácsonyt, a nagymama is köztünk volt. A gyerekek kaptak bővebben ajándékot, nekem néhány apró­ság jutott, de annak is tudtam örülni. Mohos Lászlóné nyugdíjas (Bátonyterenye): — Második éve vagyok öz­vegy, szerencsére a fiamék ve­lem töltötték az ünnepeket. Kö­penyt, kávét, egyéb apróságokat rejtett magában az ajándékcso­magom. A drágaság ellenére sem szeretek panaszkodni, hi­szen nekem és elvesztett pá­romnak soha nem volt sok pén­zünk. Ám mindig is takarékos­kodtunk, s így sokat utaztunk. Nyáron Franciaországban, La- urdeban voltam csoportos ki­ránduláson. Szabó Ferenc kórházi portás (Pásztó): — Éva lányoméknál töltöt­tük a szentestét, az ő és szintén Éva feleségem névnapját is megünnepeltük. Két inget, pu­lóvert, más apróságokat kap­tam. A legnagyobb ajándékot azonban az jelentette szá­momra, hogy négy lány után megszületett Ferenc nevű első fiúnokám. (Kolaj) Washington. George Bush amerikai elnök szerdán este or­szágos tv-beszédben méltatta a szovjet változások jelentőségét, és bejelentette, hogy felveszik a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal, Ükrajnával, Belorussziával, Örményország­gal és Kazahsztánnal. Washing­ton elismeri független állam­ként a további hat, az új közös­ségben tömörült köztársaságot is, de kapcsolatokat csak akkor létesít velük, miután társaikhoz hasonló, kielégítő garanciákat adtak biztonságpolitikájukat, il­letve a demokratikus alapelvek­hez való hűségüket illetően. Bush karácsonyi szabadságát megszakítva tért vissza a Fehér Házba, hogy beszédében mél­(Folytatás az 1. oldalról) írva, hogy miként kell a defor­mált, működésképtelen gazda­ságot megváltoztatni. Összeom­lott körülöttünk egy rendszer, és a helyén még nem alakult ki az új formáció - mondta. Magyar- országot viszont sikerült műkö­désképes állapotban tartani, s ennél többet a térség országai közül egyik sem tudott felmu­tatni. Az a fontolva haladás, amit a magyar kormány képvi­sel vált be a legjobban - utalt a kabinetet minősítő külföldi vé­lekedésekre. A kormányfő kifejtette azt is, hogy a térség országai egymás- rautaltak, egyik sem haladhat előre a másik rovására. A cé­lunk az, hogy ennek formailag is megteremtsük a biztosítékait, amelyre példa kezdeményező szerepünk a visegrádi hármas létrehozásában, illetve a Penta- gonale, majd Hexagonale kiala­kításában. Antall József az eu­rópaiság sokat hangoztatott szó­lamával összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy számára ez a fogalom mindenekelőtt az együvétarto- zást jelenti. Ezen belül is e szűk területen élő sokféle nemzet ér­tékeinek megbecsülését, elis­merését tartja a legfontosabb­nak, amelybe természetesen be­letartozik az is, hogy büszkén vállaljuk 1100 éves történel­münket. A kormányfő szólt ar­ról is, hogy Nyugaton összeha­sonlíthatatlanul kedvezőbben Ítélik meg hazánk gazdasági helyzetét, mint idehaza. Tény viszont, hogy a lakosság jelen­tős csoportjainak romlott, vagy stagnál az életszínvonala. Az átalakulást esetleg kisérő szoci­ális robbanás - ezt több nyugati elemző prognosztizálja - csak úgy kerülhető el, ha az emberek bíznak a kormányban, bíznak Moszkva. A szovjet szövet­ségi parlament felsőháza, a Köztársasági Tanács csütörtöki utolsó ülésén - igaz, határozat- képtelen létszámban - nyilatko­zatban mondta ki: megszűnt a Szovjetunió. Ezzel befejezett­nek nyilvánították a Tanács működését. Az alsóház, a Szö­vetségi Tanács már korábban kimondta a szovjet állam meg­szűntét, miután az orosz, az uk­rán és a belorusz küldötteket sa­ját parlamentjeik visszahívták. Bonn. Németország, szakítva pár nappal korábban közzétett, bizonyos óvatosságot tükröző menetrendjével, csütörtökön nemcsak Oroszországot ismerte el, de Ukrajna elismerését is be­jelentette - vált ismeretessé Ka­rácsony második napján a bonni külügyminisztérium szóvivőjé­től, Hanns Schumachertől. Klaus Blech német nagykövet Moszkvában közölte, hogy az eddig a Szovjetunióval fenntar­tott diplomáciai kapcsolatok alanya ezt követően Oroszor­tassa a történelmi fejleménye­ket. Azok, mint mondotta, véget vetnek a szembenállásnak, hi­szen az ellenségből partner lett, s bár az atomveszély távolról sem tűnt még el, jelentősen le­csökkent. A történtek a szabad­ság, a demokrácia, a nyugati er­kölcsi értékek nagy győzelmét jelentik - mondotta az elnök, kiemelve: minden amerikai büszke lehet a sikeres védelmi erőfeszítésekre, amelyeket 9 el­nök alatt tettek. Bush az amerikai nép nevé­ben köszönetét mondott Mihail Gorbacsovnak a világbéke mel­letti tartós elkötelezettségéért, szellemi erejéért és bátorságá­ért, hiszen az ő politikája tette lehetővé a szabadság alapjainak abban, hogy a megkezdett „be­avatkozást” képes befejezni. Nincs más esély - szögezte -, mint ezt a keserves kúrát betar­tani. Antall József a hazai politika egyik aktuális kérdéséről be­szélve szólt a kormánykoalíció­ról is. Minden kétséget kizáróan leszögezte, hogy a súlyos belső nehézségek ellenére a koalíció fennmarad. Emlékeztetett arra, hogy három olyan párt fogott össze, amelynek ugyanolyan a világszemlélete, és azonos érté­kek alapján politizál. A három pártot olyan szoros kötelékek fűzik össze, hogy sem személyi, sem más átmeneti konfliktusok nem zavarhatják meg az együttműködést. Bár - tette hozzá - a jelenlegi helyzetben a független kisgazdapárt törté­nelmi profilját erősebbnek sze­retné látni. Személy szerint is a jelenlegi koalíció híve és össze- tartója és már korábban, az 1989-ben folytatott tárgyalások során is ellene volt az ezzel el­lentétes koncepcióknak. A nemzeti, kereszténydemokrata irányultságú centrum létrejöttét szorgalmazta. A kormányfő be­szélgetőpartnerei a személyes vonatkozású kérdéseket sem ke­rülték meg, igy szó esett a mi­niszterelnökről a sajtóban kia­lakult képről is. A médiumok többségében leírtakkal, elhang­zottakkal ellentétben Antall Jó­zsef elmondta, hogy fogékony a szociális problémák iránt, és utalt arra: az egyes ember szen­vedéseit még a köz érdekeinek rovására is figyelembe kell venni. Kiderült az is, hogy a túlzottan személyes jellegű kér­désekre nem szívesen válaszol, s mivel nem olyan távoliak a személyes céljai, nem törekszik arra, hogy feltétlenül kedvező kép alakuljon ki róla. szág, a többi független állam el­ismerése és diplomáciai viszony létesítése velük napokon belül bekövetkezik. Tokió. Észak-Korea a hírek szerint beleegyezett abba, hogy közös szervezetet hozzanak létre a két Korea atomlétesít­ményeinek egyidejű ellenőrzé­sére. Panmindzsonban találkoz­tak csütörtökön a két Korea képviselői, és vitatták meg az atomtémát. Moszkva. Az ukrán kormány szerdán azzal vádolta Oroszor­szágot, hogy az nem juttat elen­gendő új rubelt a többi köztár­saságba s Kijev felújította az oroszországi árfelszabadítással kapcsolatos korábbi panaszait is - jelentette az orosz rádió. Oroszország megkezdte az új 500 rubeles papírpénz nyomását s ígéretet tett arra, hogy az inf­láció által szükségessé tett nagycímletű fizetőeszközt gyorsan elosztja a többi köztár­saságban is. lerakását. - Gorbacsov teljesít­ménye elismert helyet biztosít neki a történelemben, és szilárd alapot ad az Egyesült Államok­nak ahhoz, hogy hasonló, építő együttműködést folytasson utó­daival - mondotta az elnök, aki a nap folyamán, röviddel annak lemondása előtt telefonon be­szélt a szovjet államfővel. A Fehér Ház egyébként külön, írásos nyilatkozatban is méltatta Mihail Gorbacsov szerepét a nemzetközi változásokban.-Annak ellenére, hogy az egyensúly felbomlása, káosz is bekövetkezhet, a fejlemények nyilvánvalóan szolgálják az Egyesült Államok nemzeti ér­dekeit, s olyan új reményeket, lehetőségeket nyitnak meg. Jelcin keze az indítógombon Bush a szovjet változásokról Ötezer éves hajók a sivatagban Tolvaj és unoka karácsonyra Világpolitika sorokban Kedves vendégeket fogadott a nacionalista-antiszemita Len­gyel Nemzeti Közösség-Len­gyel Nemzeti Párt december közepén - az Orosz Nemzeti Párt képviselőit. Az idős len­gyel fajgyűlölők nagy szeretet­tel fogadták ifjú orosz testvérei­ket, akik Szentpétervárról ér­keztek hozzájuk. Pártjuk csakúgy, mint len­gyel vendéglátóiké, az ez év ja­nuárjában a hírhedt Pamjatyból kivált Otcsizna kezdeményezé­sére létrejött Szláv Nacionalista Internacionálé alapító tagjai kö­zött volt. E szervezethez állítá­suk szerint 96 párt több tízezer tagja tartozik. Mint elvtársaihoz intézett varsói beszédében Jurij Beljajev rendőr, az Orosz Nemzeti Párt vezetője, a szentpétervári városi tanács tagja kifejtette, eddig Oroszországot a zsidó-kom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom