Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)

1991-12-23 / 300. szám

1991. december 23., hétfő BÁTONYTERENYE ÉS KÖRNYÉKE 5 „Békélj meg a te atyád fiával” Minimális nyereséggel zártak Két Claudya egyetlen dobozban A iucfalvai evangélikus templomban idén együtt ünnepel a falu. Különös, kedves hagyományt őriznek Lucfalván. A karácso­nyi mise befejeztével az egy­házi kórusok felmennek a falu határában álló haranglábhoz, és néhány dalt elénekelnek. Az énekszó ilyenkor lehallatszik az egész faluba, minden családhoz elvisz egy cseppnyi békét. A te­lepülésen a mostani ünnep ki­csit más lesz, mint az eddigiek. December 24-én, este 17 órától a helybeli evangélikus temp­lomban, a falu lakói idén elő­ször együtt ünnepük a kará­csonyt. Nem számít, hogy mi­lyen felekezethez tartozik va­laki, nem számít, milyen nem­zetiségű. A baptisták az evangé­likusok közös istentiszteletet tartanak most. A rendezvényen, a hagyományokhoz híven az ál­talános iskolások rövid műsor­ral köszöntik a karácsonyt. Döntések születtek A bátonyterenyei önkor­mányzat legutóbbi ülésén első­sorban kulturális vonatkozású napirendi pontok szerepeltek, valamint a jövő évi ülésterv el­fogadásáról határoztak. A testület elfogadta a GA- MESZ megszüntetéséről és va­gyonának felosztásáról szóló javaslatot. Ennek értelmében az álló- és fogyóeszközöket könyvjóváírással kapják meg az igénylők, a raktári készlet pedig kiárusításra kerül. Döntöttek az inflációs alap odaítéléséről is, így az I.számú óvoda és a Kör­zeti Művelődési Ház megkapják a kért támogatásokat. A jövő évi ülés terv megvita­tása kapcsán határoztak arról, hogy jövő februárjában, amikor az önkormányzat az 1992. évi gazdasági programját és költ­ségvetési koncepcióját tárgyal­ják, egyben közmeghallgatást is rendeznek. A testület csak ez­után, márciusban dönt a prog­ram elfogadásáról. Ezen kívül elfogadták, hogy az első félév­ben is legyen egy kihelyezett székhelyű gyűlés. Ennek meg­felelően májusban Szúpatakon tanácskoznak a képviselők. Bátonyterenye és vonzáskör­zete közrend és közbiztonságá­nak javítása és a bűnözés visz- szaszorítását célzó törekvések támogatása érdekében elfogad­ták a Bűnmegelőzésért Alapít­vány alapító okiratát. Az alapít­vány alaptőkéje közel 200 ezer forint. Ezen az ülésen határozat szü­letett arról is, hogy az önkor­mányzat egymillió forint alap­tőkével vesz részt a Kelet-Nóg- rád-COM Rt. telefontársaság megalapításában. A legköze­lebbi testületi ülés december 28-án lesz. fá. A dobozban jól megférnek egymással, ugyanakkor haszná­latban vonzóbbá teszik viselői­ket. Nem találós kérdésről, ha­nem a sámsonházi Claudya Kft. egy dobozban található két ha­risnyanadrágjáról van szó. A káefté jelentős gyártási ta­pasztalattal rendelkezik, több mint másfél évtizedes termelési gyakorlat van a hátuk mögött: — A volt nagybátonyi.haris­nyagyárral kötött bérmukaszer- ződéssel, a durva szálú termék előállításával kezdték megala­pozni az itteni feldolgozást, biz­tos munkahelyet teremtve a termelőszövetkezet tagjainak és dolgozóinak. A gyár eladása után váltottak át a finomszálú harisnya-kikészítésre, csomago­lásra, értékesítésre - foglalja tömören össze az előzményeket Nagyfalusi Sándorné ügyvezető igazgató. A kollektívának a rendszer- váltás előtt nem volt különö­sebb gondja. Az igények egész évre lekötötték az üzem kapaci­tását, folyamatos termelést biz­tosítottak. Azóta a sorozatos változások időszaka követke­zett be. — Ebben az évben a Buda­pesti Harisnyagyártól - a másik tulajdonostól - kapott bér­munka megbízás csak májusig garantálta a folyamatos terme­lést. A többi hónapokra, saját anyagos konstrukció keretében a Budapesti Harisnyagyár köz­pontjában dolgozó kereske­delmi szakemberekkel együtt kutattuk fel az új megrendelőket - érzékelteti a mát jellemző pi­aci állapotok kialakulását az ügyvezető igazgatónő. — Az újabb kihívást az im­portliberalizáció jelentette. Az ezzel járó dömping nem csak túlkínálatot jelentett, hanem le­szorította a hazai gyárak által termelt harisnyák árait is. Te­tézte a gondokat, hogy a káefté a piacon nem volt eléggé is­mert. Az új helyzet felhívta a veze­Bango Jenöné már tizenkét éve varrja a harisnyákat.Fotó:(jy.T. tők és dolgozók figyelmét arra, hogy ami korábban volt, azt sürgősen el kell felejteni: le kell szokni az éves tervben való gondolkodásról, és az ehhez ta­padó gyakorlatról. — A betét nélküli, egy do­bozban található két Claudya a hazai vásárlók körében keresett termék. Nemcsak a jó minőség, az esztétikus kivitel miatt, ha­nem ezért, mert mi a vevőknek biztosítjuk a cserélési lehetősé­get, amennyiben arra jogosul­tak. Az importnál ilyesmiről szó sem lehet - sorolja a vevők ér­dekeit szolgáló előnyöket Nagyfalusi Sándorné, majd így folytatja: - Piaci pozíciónk erő­sítése érdekében ismételten gyártjuk a korábban megszűnte­tett 6-os, 7-es méretet. Ezen kí­vül szeretnénk újra megkedvel­teim a hazai fogyasztókkal a nagybetétes harisnyanadrágot. Ezt a kismamák is jól ki tudják használni. Az üzem évi kapacitása há­rommillió darab. Ennek ötven százalékát az idén a Budapesti Harisnyagyár kötötte le bér­munka-szerződés formájában. A kapacitás fennmaradó részére a helybeliek szereztek megren­delőket. — Ez nagyon nehezen sike­rült. kivéve a nyári hónapokat - utal az év egyik fontos változá­sára Nagyfalusi Sándorné. — Ha jól ériem szavait, ak­kor az előbbiek mögött valami­lyen termelési kényszerpihenő húzódik meg... — Igen. A már említett im- portdömpingen kívül az idei nyári kánikula is hozzájárult az igények jelentős visszaesésé­hez. A kritikus időszakban a ke­reskedők a korábban felhalmo­zott készletek mielőbbi eladá­sával voltak elfoglalva. Az előbbiek miatt két és fél hóna­pig megrendelés hiányában szüneteltettük a termelést. Csu­pán az extra igények teljesíté­sére vállakoztunk.-— Mivel töltötték a nem kért szabadságidőt a dolgozók? — Otthon voltak, készenlét­ben, állásidőt fizettünk ré­szükre. — Ilyen kiszámíthatatlan pi­aci versenyben nagy eredmény­nek számít, ha bármelyik gyár talpon marad. — Számításunk szerint mi­nimális nyereséggel zárunk. Ennek alapján karácsonyra, ha nem nagy összegben, de a telje­sítmények után, jutalmat is fize­tünk a dolgozóknak. Venesz Károlv Bátonyterenye és környéke Testületi ülés • Bátonyterenye. A helyi ön- kormányzat következő testületi ülése december 28-án lesz. Ek­kor döntenek többek között az új helyi adók elfogadásáról, va­lamit ekkor tárgyalják meg az önkormányzat 1992. évi ideig­lenes gazdasági tervét. Segítség a rászorulóknak • Mátraverebély. Ahol tudják, az önkormányzat és a falu veze­tői anyagilag is segítik az arra rászoruló gyermekes szülőket. Karácsony előtt a szociális bi­zottság tagjainak javaslata alap­ján a kért és megkapott nyolc­vanezer forintos pótkeretet a legjobban rászoruló gyerekek között osztották szét. Az idő rö­vidségére való tekintettel a ka­rácsonyi ajándékot személyesen kapták meg a segélyben része­sültek. Felújított fűtésrendszerek • Lucfalva. December 27-én fogják átadni a felújított helyi orvosi rendelőt. A 800 ezres be­ruházással az épület tetőszerke­zetét és a fűtését hozták rendbe. Az általános iskolások is ekkor veszik ismét birtokukba a torna­szobát, ahol szintén befejezték a központi fűtését megújítását. Elmaradt az osztozkodás Nagybárkányban, december 18-án két fontos kérdésben kel­let volna, hogy döntés szüles­sen. A volt közös tanácshoz tar­tozó falvak, Nagybárkány, Luc- falva-Nagykeresztúr, Sámson- háza, Kisbárkány, Márkháza községek önkormányzatainak vezetői döntöttek volna a volt közös tanácsi pénzmaradvány felosztásáról. Ekkor kellett volna határozni a távlati terv, az Észak-Magyarországi Regioná­lis Vízműhöz való csatlakozás, és a vízhálózat építés tanul­mánytervezetének elkészítteté­séről is. A döntéshozatal azonban el­maradt, mert a hirtelen lezúduló hó fennakadásokat okozott a közlekedésben, így a különböző falvak képviselői nem tudtak részt venni az ülésen. A közös tanácskozás új időpontját még nem jelölték ki. fenyvesi Mire költik a nyert összeget? Ezt kérdeztük a napokban ki­hirdetett, 1991. évi közművelő­dési pályázat három díjazottjá­tól. Jávori Ildikó a Bátonytere­nyei 3.számú Kisegítő Általá­nos Iskola Bóbita táncszakkö­rének vezetője elmondta, a ka­pott 120 ezer forint nagyobb ré­szén 15 komplett gyermeknép­viseletet varrat egy holókői asz- szonnyal, a többi pénzből fedezi a gyerekek utaztatását. Másik bátonyterenyei nyertes a helyi önkormányzati hivatal volt. A kapott 600 ezres támo­gatásból az Ady Endre Művelő­dési Központ ezévi működteté­sét finanszírozzák. Jövőre mi lesz az intézménnyel? Újabb alapítványokat pályáznak majd meg. Meddig niehet ez így? Szuhán az Általános Iskola és Óvoda kapott 40 ezer forintot. Szűcs Józsefné óvónő írta a pá­lyázatot, a népi hagyományok őrzésére, felidézésére kérte az összeget a közművelődési tárcá­tól. Ebből a gyerekeknek ruhá­kat varratnak, kellékeket készí­tenek az előadásokhoz. Nem panaszkodni kell, dogozni! A tanácsokat nem szükséges megfogadni, de ajánlatos figye­lembe venni őket. Talán érde­mes meghallgatni az idősebbe­ket is, különösen most, hiszen év végéhez közeledve majd' mindenki készít valamiféle számadást a közelmúltról. Ha pedig régebbre tekintünk, el­gondolkodhatunk eleinkről is. Nem rohantak, akkurátusán in­tézték dolgaikat. Talán nem is panaszkodtak annyit. Mátrave- rebélyben Tóth István cipész­mesterrel kalandoztunk egy ki­csit a tegnapban. A maholnap 80 éves, de még mindig aktívan dolgozó mester a szakmát an­nak idején még „igazi” vargától tanulta. — Somoskőújfaluban, Czi- bula mesternél voltam inas, 1932-ben szabadultam fel — elevenítette fel emlékeit az öreg cipész. — Később Budapestre kerültem, és négy évet dolgoz­tam ott. 1938-ban haza jöttem, itt alapítottam műhelyt, és négy hónap után már négy segéddel dolgozhattam. Akkoriban egy önálló iparos Tóth István cipeszmester még aktívan dolgozik. Fotó:-án így boldogult. Akkoriban. Most mindenfelé azt hallani, nehéz kisiparosnak lenni. — Nem szabad panasz­kodni! Ha nem él meg belőle valaki, akkor benne van a hiba! Más szakmáról nem tudok nyi­latkozni, de a cipészetről ezt elmondhatom. Többnyire olya­nok beszélnek, akik nem is annyira szegények! — Gyakran hallani hogy, magas az adó, a társadalombiz­tosítási járulék, nem kifizetődő iparosnak lenni... — Hiába beszélünk, ezeket mindig a fogyasztó fizeti, bele­kalkulálja mindenki az áraiba. Dolgozni kell, ez a lényeg, és akkor meg lehet élni! (fá) Hány bőrt ad egy róka? Több tolarenciát a vállalkozókkal szemben „Az önkormányzati testüle­tek a meglévő foglalkoztatási gondok enyhítése érdekében célszerűen tennék, ha tolerán- sabb lennének a vállalkozók­kal, különös tekintettel a ter­melő és az infrastruktúrát fej­lesztő kezdeményezésekre. Csak a stabil, jól menő vállal­kozástól lehet remélni, hogy elviselik a rájuk rótt terhe­ket.” (Elhangzott a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács december 20-i ülésén.) Két önkormányzat jegyzőjé­től érdeklődtünk, milyen helyi adókat és ezzel kapcsolatos kedvezményeket terveznek jö­vőre? Nagybárkányban többszöri tárgyalás után dőlt el. hogy 1992-ben három féle címen adóznak a község^-áj lant polgá­rai. A magánszemélyek kom­munális adóját a háztulajdono­sok, a bérlők, a haszonélvezők fizetik - egy évre ötszáz forin­tot. A vállalkozók kommunális adója az előbbinek duplája, személyenként ezer forint. Áz iperűzési adóra kötelezettek nettó bevételük 0,2 ezrelékét kötelesek adó címén befizetni. A központi rendeletben biztosí­tott kedvezményeken kívül egyéni kérelem alapján ötven százalékos csökkentést kaphat­nak az arra rászorulók. (Azok a hetven éven felüliek, akik rend­szeres szociális támogatást kap­nak, hetven százalékos ked­vezményben részesülhetnek.) Új vonatkozása a helyi adóren­deletnek, hogy a kivetett össze­get az állampolgár közérdeket szolgáló közmunkával meg­válthatja. Lucfalván és Nagykeresztú- ron jövőre kétféle helyi adót vetnek ki. Egyrészt a vállalko­zások kommunális adóját, más­részt az iparűzési adót. Mindkét adónemnél többféle helyi ked­vezményt is biztosít az önkor­mányzat. A helyi iparűzési adó alól mentesek a bolti kiskeres­kedők, a piaci és egyéb kicsiny- beni értékesítés, de mindez az alkohol árusításra nem vonat­kozik. Adómentes ezen kívül az egészségügyi-, a szociális- és kultúrális szolgáltatás, kivéve a vegyes szolgáltatási tevékeny­ség. Személyi elv alapján men­tességet élveznek a társadalmi-, a költségvetési-, egyházi szer­vek, és az alapítvány által vég­zett gazdasági tevékenység. 50 százalékos kedvezményt kaphat az, aki közlekedési-, háztartási eszközök javításával, háztartási gázellátással, cipői­pari-, mosás-vegytisztítás-, ide­genforgalmi- és személyi szol­gáltatásokkal foglalkoznak. 25 százalékos kedvezmény il­leti meg egy évig azt a vállalko­zót, aki 1992. január elseje után kezdi tevékenységét. A vállalkozók kommunális adójánál méltányosságot gya­korolhat a képviselő-testület. Egyéni kérelem alapján, indo­kolt esetben mérséklést, részlet- fizetést, fizetési halasztást adhat az adóelőleg illetve a bírság fi­zetésére. venesz - fenyvesi

Next

/
Oldalképek
Tartalom