Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-17 / 295. szám
2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. december 17., kedd Kérdőjelek Kenyérharc (FEB),.Ma már nem pártharcok, hanem kenyérharcok színtere az ország”. Ez a megállapítás az MDF országos gyűlésén hangzott el Lezsák Sándor alelnök helyzetelemzésében. Szavainak mélyebb értelme, hogy az MDF-nek a pártpolitikai csatározásokon túlmenően nagyobb figyelmet kell fordítania a „miből és hogyan élünk ma és holnap" kérdéseire. Megfelelt-e ennek a mai helyzetben természetes követelménynek az országos gyűlésen végzett munka? Az ügyvezető elnökké megválasztott Für Lajos így rangsorolt: fontosnak tartja a gazdasági szekcióknak a privatizációval és az expóval, a mezőgazdasági szekciónak, a kárpótlással, a társadalompolitikai szekciónak az igazságtétellel kapcsolatos megalapításait. Ez azt jelzi, hogy az MDF felismerte: a gazdasággal is politizálnia kell. Csökkenthető a kenyérharcok okozta társadalmi feszültség? Ez azon is múlik, hogy az MDF főként azt keresi-e, ki és mi felelős a jelenlegi gazdasági kényszerpályáért, mert akkor félő, hogy a harc fő iránya továbbra is a múlthoz kötődő erőkkel vívott küzdelem. Ezen a platformon lehet-e kellő hatásfokkal foglalkozni a jelen és a jövő kérdéseivel? Az MDF válasza: a pártot a „mi van és a mi lesz” kérdései foglalkoztatják, s nála jobb programot senki nem tud felmutatni. Az ellenzék ebben - érthetően - kételkedik. Maradhatunk-e oázis a környező országok konfliktusának sivatagában? Ez az ország belső helyzetén múlik. Főként azon, hogy lesz-e a mi oázisunkban elég életet adó politikai-társadalmi-gazda- sági táplélék? A kormányzó párt magát tekinti-e táplálék igazi forrásának. Sok más erő úgy véli, hogy benne sem kevesebb az energia. A döntő szót majd a következő választásokon az állampolgárok mondják ki. De az már ma biztos: győzelemre az a politikai fórum számíthat, amely igazán magyar és őszintén demokrata, ebben - érthetően - kételkedik. Maradhatunk-e oázis a környező országok konfliktusainak sivatagjában? Ez az ország belső helyzetén múlik. Főként azon, hogy lesz-e a mi oázisunkban elég életet adó politikai-társadalmi-gazda- sági táplálék? A kormáynzó párt magát tekinti e táplálék igazi forrásának. Sok más erő úgy véli, hogy benne sem kevesebb az energia. A döntő szót majd a következő választásokon az állampolgárok mondják ki. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár a 7000,— Ft/hó összeg alatti nyugdíjjal rendelkezőket karácsonyi segélyben részesíti. Kérjük a volt nyugdíjas dolgozóinkat, hogy 1991. december 20-án, petiteken, 9—14 óra között a vállalat művelődési házában az utolsó nyugdíjasszelvénnyel a segély felvétele céljából jelentkezzenek! SZEPTEMBERI AKCIÓ - HAZHOZSZALLITÁSSÁL! I Z—30 FÉNYMÁSOLÓ 49.900,- HELYETT 42.500,- +ÁFA (INDULÓKÉSZLET 20.000,- +ÁFA) BP. XIII.,VÁCI UT 6., Tel.VEVOSZOLGALAT: 166-7032; 166-7449 Horvát gépek A magyar katonai vezetés aggodalommal értesült arról, hogy a horvát gárda repülőgépei a következő időszakban a magyar határ közelében is közlekednek, ezzel esetleg megsérthetik a magyar légteret. Keleti György honvédelmi szóvivő emlékeztetett: a magyar légvédelmi főnök nemrég megállapodást kötött a jugoszláv néphadsereg illetékesével arról, hogy egyik ország katonai repülőgépei sem közelítik meg 10 kilométernél kisebb távolságra a magyar-jugoszláv határt. Keleti György szóvivő azt is közölte, hogy a hét végén egy kis sebességű repülőgép néhány száz méterre megközelítette a magyar határt, ezért a Magyar Honvédség helikoptere biztonsági okokból felszállásra kényszerült. Hírek röviden • Szidon. Három ember életét vesztette, többen megsebesültek Dél-Libanonban az Irán-barát palesztin gerillák és a Jasszer Arafat PFSZ-vezetőhöz hű fegyveresek közötti utcai összecsapások következtében. A Szidon külvárosában lezajlott ösz- szetűzésben életét vesztette a nagy befolyású és hatalmú Irán-barát vallási vezető, Hi- sam Sreibi sejk, valamint az Arafat vezette Fatah egyik parancsnoka, Dzsamal Kajel. • Szafaga. A Vörös-tenger dél-egyiptomi partja mentén vasárnap reggel elsüllyedt komphajó 624 utasából 178—at sikerült kimenteni, a többiek nagy részét eltűntként tartják számon. A mentési munkálatokat és a holttestek felkutatását hétfő reggel újrakezdték a Szafaga kikötővárostól néhány kilométerre korallzátonyra futott hajó körzetében. • London. Hétfőn délelőtt kiürítették a londoni tőzsdét a City-ben, mert telefonértesítés érkezett, hogy pokolgép van az épületben. Az üzletkötés csak a szigorú rendőrségi vizsgálat után indult meg dél felé. Az ír Köztársasági Hadsereg hétfőn hajnalban felrobbantotta a sínt egy dél-londoni vasúti csomópont közelében, előzőleg pedig telefonon figyelmeztette a rendőrséget, hogy pokolgépet helyezett el az összes fontos londoni pályaudvaron. A pály- udvarokat délig lezárták. Addig sehol sem volt újabb robbanás. • Springfield. Veszélyes rakományt - ötezer kilogramm urániumdioxidot - szállító tehergépkocsi borult fel hétfő hajnalban az egyesült államokbeli Massachusetts állam Springfield városában. A megsérült rakomány nem bocsátott ki radioaktív sugárzást - jelentették a helyi hatóságok. • Washington. Nem hajlandók kirakodni a szovjet kikötőkbe gabonát szállító amerikai hajók, mert a megrendelők még nem fizették ki a fuvardíjat - jelentette be a hétvégén az amerikai mezőgazdasági minisztérium. A minisztérium szóvivője szerint 50-60 millió dollár kifizetetlen fuvardíjról van szó. A megyeszékhely és az alpolgármester egyelőre marad (Folytatás az I. oldalról) ják azt az egyes körökből származó, nyilvánosan is hangot kapott megközelítést, amely Salgótarján alaptalan elítélésén keresztül próbálja ezt elérni. Szünet után Ponyi Zsolt kért szót. Utalt a város vezetésében lévő súlyos problémákra, majd elmondta, Tolmácsi Ferenc lemondása után a FIDESZ-frak- ció ez ügyben hárompárti megegyezést kezdeményezett (SZDSZ-MDF-FIDESZ). A tárgyalások ugyan eljutottak valameddig, de megegyezés hétfőn sem jött létre. (Az előzetes hírek szerint a frakciók a hétfői ülésre tervezték a polgármester-jelölést.) Azért nincs egyezség, mert Detre Jenő olyan pontokat támasztott, amelyeket senki sem tud elfogadni, ugyanakkor maga mögé állította az MDF-frakció néhány tagját. Ez- a FIDESZ szerint - Detre Jenő politikai alkalmatlanságát bizonyítja, ezért Ponyi Zsolt a frakció nevében felszólította, mondjon le alpolgármesteri tisztségéről! Detre Jenő a "maga mögé állítást" visszautasította, és közölte, nem kíván lemondani. Szigetvári János úgy vélte, a város rovására menne, ha megingatnák a működő alpolgármestert. Ezután a testület utasította az alpolgármestert, hogy január 30-ig megyei jogú városi cím megkérésének előnyeit, hátrányait bemutató döntési javaslatot terjesszen a képviselők elé. Második napirendi pontként a jövő évi gazdasági programot és a költségvetés koncepcióját vitatták meg a képviselők. Ennek eredményéről holnapi lapunkban számolunk be. — Dudellai — Adótörvények {módosításáról tárgyaltak a parlamentben Az Országgyűlés hétfői munkanapján befejezte a földadóról, a gépjárműadóról, valamint a fogyasztási adóról és ár- kiegészítésről szóló törvényjavaslatok részletes és az adózás rendjéről szóló javaslat általános vitáját. Az adózás rendjéről szóló törvényjavaslathoz hozzászóló Mészáros István (SZDSZ) elsősorban azért indítványozta a tervezet elvetését, mert abban nem lát mást, csak az állami önkény megnyilvánulását az állampolgári szabadság rovására. A fogyasztási adókról és ár- kiegészítésekről szóló törvény- javaslatokkal kapcsolatban Zsebők Lajos (MDF) kérte képviselőtársait, támogassák módosító indítványát a távhőszolgáltatás, valamint a víz- és csatornadíj ártámogatásának további fenntartására. Ez ugyan visszalépést jelentene egy elavult rendszerhez, de amíg a támogatás új rendszere nem épült ki, addig nem szabad megszüntetni a támogatásokat. A földadóval kapcsolatban Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ) szorgalmazta: az önkormányzatok mentesüljenek a földadófizetés alól. A gépjárműadóhoz benyújtott több módosító indítványt is indokoltak szóban a képviselők. Szalay Gábor (SZDSZ) azt javasolta, hogy 10 kilónként állapítsák meg a fizetendő adó összegét. Sasvári Szilárd (Fidesz) véleménye szerint a gépjárműadóból származó bevételt teljes egészében a budapesti önkormányzatnak kellene juttatni. Gaál Gyula (SZDSZ) részletesen megindokolta frakciójának javaslatát, hogy a gépjárműadó legyen helyi adó. Ennek ellenére végül is visszavonta a javaslatot, mert annak sorsát a bizottsági vélemények alapján reménytelennek látta. A föld- és a fogyasztási adókról szóló javaslatokról a részletes, az adózás rendjről benyújtott törvényjavaslatról az általános vitát az elnöklő Szabad György lezárta. Azokról az Országgyűlés előreláthatólag szerdai ülésén határozatot is hozhat. Az Országgyűlés módosította a bírák, az ügyészek, a bírósági és ügyészségi dolgozók előmeneteléről és javadalmazásáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvényt. Balsai István igazságügyminiszter előadóként elmondta: a javaslatban változtattak az igazságügyi dolgozók szolgálati idejének kezdő időpontja meghatározásánál. Módosították a soron kívüli előléptetés módjait a legfelsőbb bírósági bíró, a legfőbb ügyészségi ügyész, a megyei bírósági bíró, a főügyészségi ügyész, valamint a bírósági ügyészségi titkár, illetve a bírósági és ügyészségi tisztviselő esetében. Jogszabály szerint azonos lesz a legfőbb ügyész, és a legfelsőbb bíróság elnökhelyettesének alapbére. A törvényjavaslat szerény mértékű növekedést irányzott elő a vezetői pótlékoknál. Sértett paraszti érdekek A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a Parasztszövetség elhatározott szándéka, hogy a paraszti érdekeket sértő kormánydöntések ellen minden törvényes eszközzel, végső esetben akár sztrájkkal is fellép - fogalmazza meg megállapodásában a két szervezet elnöksége, amelyet hétfőn írtak alá a MOSZ székházában. A két érdekvédelmi szervezet hónapok óta folytat egyeztető tárgyalásokat az általuk képviselt mezőgazdasági termelőket, illetve a vidéki népességet érintő problémákról. amelyek főbb pontjairól eddig eltérő álláspontot képviseltek. A két szervezet képviselői alapvetően egyetértenek a magántulajdonon alapuló mezőgazdasági termelési struktúra kiépítésének szükségességével. A Parasztszövetség ezt a magántulajdon reprivatizálása útján képzeli el, a MOSZ ezzel szemben elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdaság átalakításának teherviselői a jelenlegi szövetkezeti tagok és az alkalmazottak legyenek. A MOSZ és a Magyar Parasztszövetség elnöksége úgy véli, a mezőgazdasággal kapcsolatos döntéseket nagyban megalapozná, ha az Országgyűlésnek lenne mezőgazdasági bizottsága. Ezért együttesen követelik, hogy a Parlament haladéktalanul hozza létre ezt a szakmai testületet, és annak munkájába vonja be a termelők és a parasztság érdekképviseleti szervezeteit is. Pártvélemények az abortusz-döntésérol Az Alkotmánybíróság hétfőn alkotmányellenesnek ítélte a terhességmegszakításra vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározását, és az Országgyűlést kérte fel, hogy a jövő év végéig - amikoris a rendeletek hatályukat vesztik - törvényben döntsön az abortuszról. Az MTI kikérte néhány parlamenti párt véleményét az Alkotmánybíróság döntéséről. Füzessy Tibor, a KDNP frakcióvezetője az abortusz kérdését napjaink egyik legkényesebb problémájaként határozta meg. Érthetőnek nevezte, hogy az Alkotmánybíróságnak két évre volt szüksége döntése meghozásához. A fejlett jogállamokban is, ha a kérdés a törvényhozás elé kerül, nagy mértékben megosztja a közvéleményt, sőt gyakran tüntetésekhez, felvonulásokhoz és sajtóháborúhoz vezet. Megítélése szerint jobb lett volna, ha a gazdasági szempontból igen nehéznek ígérkező 1992-ben nem kellett volna a Parlamentnek törvényt hoznia az abortuszról. A katolikus egyház, általában a keresztény egyházak, valamint a KDNP álláspontja szerint az abortusz lehetőségét a legszűkebb körre kellene korlátozni, azaz három esetre: a bűn- cselekmény következtében létrejött terhesség megszakítására, illetve arra, ha az anya, illetve a magzat élete, testi épsége kerül súlyos veszélybe. Füzessy Tibor szerint, bár ő tudatában van annak, hogy felfogásuk meglehetősen szigorú, és esetleg nincs reális esélyük annak érvényesítésére a törvényhozásban. A KDNP szerint a törvényt igen gondosan, az érdekelt szervezetek megkérdezésével, a velük való egyeztetéssefkell előkészíteni, hogy az indulatokat előzetesen levezessék. Ugyanakkor utalt arra, hogy a liberális szabályozás is végső soron feszültségekhez vezet, mivel a terhességmegszakításoknak a népszaporulatra igen káros hatása van. Solt Ottilia (SZDSZ) maximálisan bölcs döntésnek nevezte az Alkotmánybíróság határozatát, amelyben reménykedett, és most megnyugodva fogadta azt. Az SZDSZ-es képviselőnő nem hiszi, hogy az államnak joga lenne dönteni ilyen alapvető kérdésekben az érintettek helyett. Azt várja, hogy a Parlament is ehhez tartja magát és a különböző morális közösségekre bízza a csatlakozók befolyásolását, illetve eligazítását. Nem lehet dönteni aközött a két tény között, hogy a magzatnak joga van az élethez, és a nőnek a saját testéhez. Lehetővé kell tenni, hogy a nők dönthessenek. Ugyanakkor figyelmeztetni kell őket döntésük morális súlyára, valamint egészségügyi kihatár- saira. Ómolnár Miklós, az FKGP 33-as frakciójának szóvivője szerint is bölcsen döntött az Alkotmánybíróság, amikor a Parlamenthez utalta ezt a kérdést. Habár a kisgazdáknak még nincs kidolgozott álláspontjuk. Életmódjukat befolyásolja a kisgazdafelfogás, azaz a jelszó: Isten, haza, család. Kis Gyula, MDF-es képviselő a Parlament szociális bizottságának elnöke, az MTI munkatársának elmondta: a fórum képviselői erkölcsi és orvosi szempontból ellenzik az abortuszt, de adminisztratív korlátozását sem helyeslik. Azt kell elérni, hogy olyan társadalom legyen, amelyben öröm a gyermek vállalása. Az Alkotmánybíróság döntését Kis Gyula megérti, mivel alapvető személyiségi jogot nem lehet rendeletekkel szabályozni. Ugyanakkor nagy vitát vár, mivel egy felmérés szerint a pártok képviselői a kérdésben különböző álláspontot vallanak. Szabadon kell dönteni a terhességről, és a jelenlegi rendeletekben szabályozott engedő és tiltó megoldások között kell megtalálni áz egyensúlyt. A szociális bizottság másfél évvel ezelőtt foglalkozott ezzel a kérdéssel és létrehozott egy bioetikai szakértői bizottságot, amely nemcsak az élethez, hanem a halálhoz való joggal is foglalkozik. A képviselők számára máris „több kiló” szakértői anyag áll rendelkezésre, hogy tisztázzák az ember alapvető kérdéséhez, az élethez való viszonyokat. Ukrán kapcsolat Für Lajos honvédelmi miniszter a tervek szerint szerdán délelőtt Moszkvába utazik, majd még aznap este Kijevbe érkezik, ahonnan csütörtökön délután jön vissza Budapestre - tájékoztatta a távirati irodát Keleti György ezredes. A HM szóvivője elmondta, hogy Für Lajos Moszkvában találkozik Jevgenyij Saposnyikov szovjet védelmi miniszterrel, akivel a két tárca közötti együttműködési megállapodást írnak alá. A magyar miniszter kijevi utazásának célja az önálló Ukrán Köztársasággal való kapcsolat- felvétel. Für Lajos várhatóan több magas rangú ukrán vezetővel is találkozik. A magyar fél már tavaly javaslatot tett magyar-szovjet katonai együttműködési megállapodás aláírására, amelynek szövegét idén nyáron Budapesten a magyar és a szovjet honvédelmi minisztérium tárgyaló küldöttségei véglegesítették. Annak aláírását akkor szovjet kérésre a két ország közötti államközi megállapodás utáni időre halasztották. Az okmányba olyan záradék kerül, amely szerint, ha a szerződő felek megnevezésében. illetve státusában alapvető változás lesz, azt a szerződés végrehajtása követni fogja. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa BOZÓ ANTAL PÁL hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése: 1991. december 18-án, szerdán, 14 óra 30-kor lesz a zagyvapálfalvai alsó temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD