Új Nógrád, 1991. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1991-12-16 / 294. szám
A POLGÁRMESTER TESTÜLETRŐL ÁLMODIK — 5. oldal II. ÉVF., 29 if SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT 1991. DECEMBER 16., HÉTFŐ SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, PÁSZTÓ, SZÉCSÉNY, BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA \i íj Nógrád hirdetésfelvételi irodájában ii csak 290.- Ft az új IVÓGRÁ» MEGYEI TELEFONKÖIWV áfától már kapható a SAJTÓHÁZBAN! Karácsonyi koncertek Tizenkét év után másodszor lépett színpadra Cereden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla énekkara. December 13-án pénteken este a faluházban lépett közönség elé a dr.Baros Gábor vezette énekkar. A karácsonyi énekek, az elhangzott hálaadó Te Deum mellett hallhatott a szép számú és lelkes közönség népi hagyományokat fölidéző dalokat, valamint műveket Bartók Béla és Kodály Zoltán feldolgozásaiból. A hangverseny után a hálás ceredi közönség egy baráti beszélgetés keretében vendégelte meg a 45 fős egyetemi kórust. Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központban szombaton este volt karácsonyi hangverseny. A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar adott ünnepi műsort, vezényelt Horthy Gábor az együttes új karnagya. Közreműködött a Liszt Ferenc Kamarakórus és a Gagarin Általános Iskola Gyermekkórusa. MSZOSZ értelmezés AZ MTI-hez szombat este eljuttatott nyilatkozat szerint a kormányszóvivő pontatlanul idézte Nagy Sándor Antall József miniszterelnökhöz írott levelét, figyelmen kívül hagyta, hogy a figyelmeztető sztrájkról e levélben már újólag kapott értesítést a kormányfő. Hasonló tárgyú levelet a sztrájkfelhívás egyidejű megküldésével már korábban is küldött az MSZOSZ elnöke. Nagyvárosi tömegközlekedés • Budapest. A Központi Statisztikai Hivatal a közelmúltban felmérte Budapest, valamint nyolc vidéki nagyváros tömeg- közlekedésének helyzetét. Megállapították, hogy a nagyvárosok úthálózata ugyan bővült, a járműparkja viszont elöregedett, a közlekedési vállalatok a szükséges járműcseréket nem tudják megoldani. Növekszik a nullára leírt és ennek ellenére tovább használt járművek száma. Az utazási körülmények sem javultak: a férőhely-kihasználtság ugyan 50 százalék alatt marad, a csúcsforgalmi órákban viszont jelenleg is mindenhol zsúfoltak a járművek. A viteldíj nagymértékű emelése ellenére a bevétel nem fedezi az önköltséget. Páros tragédiák • Szolnok. A tél első igazán kemény hetének szomorú a mérlege ketten megfagytak, két fiatalember szénmonoxid mérgezés áldozata lett. Egy 44 éves munka nélküli szolnoki lakost az Aradi út és a Mária út sarkán, míg egy 72 éves nyugdíjast, ugyancsak helyi lakost a sportreptérrel szembeni autóbusz- megállóban találták holtan a munkába sietők kora reggel. A másik kettős tragédia a Közép Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság tiszaligeti munkásszállóján történt. Két fiatalember alvás közben vesztette életét. Minden bizonnyal a helyiséget fűtő gáz- parapettből kiszivárgott tömény mérgező szénmonoxid okozta a szerencsétlen emberek halálát. A vizsgálat az ügyben folyik. Doktoravatás • Debrecen. Díszdoktor- és doktoravató ünnepi nyilvános ülést tartott a Kossuth Lajos T udományegyetem tanácsa. Honoris causa doktori címet adományozott Ömura Satoshi professzornak, a tokiói Kitasato Intézet elnök-igazgatójának. A japán professzor - aki személyesen vette át kitüntetéses doktori címét a KLTE rektorától - a természetes anyagok, különösen az antibiotikumok kutatása területén elért eredményeiért, nemzetközileg elismert iskolateremtő tevékenységéért és a magyar-japán tudományos kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért kapta meg a tudományos elismerést. Hagyományos rektori és rektorhelyettesi kézfogásokkal 42 egyetemi doktort avattak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Váratlan incidens az MDF országos gyűlésén Szombat délelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában megkezdte munkáját a Magyar Demokrata Fórum V. országos gyűlése. A kétnapos tanácskozást Antall József, a párt elnöke, miniszterelnök nyitotta meg. Hangsúlyozta: a tanácskozás feladata az, hogy elvégezze a számvetést, előre mutasson a következő esztendőkre, és demonstrálja, hogy a Magyar Demokrata Fórum magyar is és demokrata is. Antall József ezután a nemzetközi élet fejleményeit elemezte, azokat a körülményeket, amelyek között a fiatal magyar demokráciának meg kell erősítenie saját helyzetét. Antall József kérte a küldötteket, hogy módosítsák a párt alapszabályát. A miniszterelnök hangsúlyozottan személyes kérését jelentő javaslat szerint mostantól, abban az esetben, ha az MDF elnöke egyúttal miniszterelnök is, a párt sorrendben második vezető személyisége nem ügyvezető alelnök, hanem országos ügyvezető elnök lesz. Ezt Antall József azért tartotta indokoltnak, mert fontosnak ítéli, hogy a kormányfő bármilyen akadályoztatása - például külföldi utazása esetén - olyan kormánytag helyettesítse őt, aki - deklaráltan a párt második vezető személyisége. Az új tisztségre «Antall József jelöltje Für Lajos, aki néhány nappal ezelőtt váltotta fel Horváth Balázst az MDF ügyvezető alelnöki tisztségben. Az országos gyűlés szombati programjában Für Lajos, Csurka István és Szabó Tamás tejesztette elő az országos elnökség beszámolóját, amelyet a küldöttek szekciókban vitattak meg. Felszólalásokkal folytatódott vasárnap az MDF V. országos gyűlése - mégpedig új helyszínen, az Olimpiai Csarnokban. Az MDF helyi szervezeteinek képviselői jórészt az előző napi szekcióüléseken elhangzottakat tárták a szélesebb pártnyilvánosság elé, vagy az ott felvetett kérdéseket gondolták tovább, így elsősorban a bizottsági viták témái - mint az érdekvédelem, az egészségügy, a közoktatás - voltak napirenden a tanácskozás délelőtti szakaszában. A nyugodt hangvételű tanácskozáson szinte petárdaként robbant az a felszólalás, melynek előadója - mint később kiderült nem is tagja az MDF-nek - éles hangnemben megrótta a párt liberális szárnyához tartozó országgyűlési képviselőket, és követelte: távolítsák el a miniszterelnök környezetéből, taná (Folytatás a 2. oldalon) Csak az hal meg, akit elfelejtenek Emléktáblát avattak Maconkán Vasárnap az emlékezés napja volt Maconkán. Délelőtt 10 órakor a műemléktemplom kertjében felavatták a második világháborúban elesett és meghurcolt huszonhat maconkai áldozat emléktábláját. A Bartók Béla Általános Iskola kórusa elénekelte a Himnuszt majd Orosz Tamás Bá- tonyterenye alpolgármestere, - aki személyesen is sokat tett azért, hogy az áldozatoknak ily módon is örök emléket állítsanak - beszédében vázolta fel a magyar hadsereg doni keresz- tútjának állomásait: Uriv—Ko- rotoak—Scsucsje—Gomcsa- rovka—Sztarioszkol—Novüj Oszkol... és még számos település 200 kilométeren keresztül, amelyek mentén elestek, elpusztultak a magyar katonák, közöttük a maconkaiak is. Tragikus, hogy 47 éven keresztül nem emlékezhettünk meg a Donnál elesett katonáinkról, de ez a megkésett emlék- tábla-avató, az utókor, a családok és az özvegyek főhajtása a hősök, az áldozatok előtt. Nyugodjanak békében! - mondta végezetül az alpolgármester. A kegyeletes ünnepség keretében Tóth Béla plébános imádkozott a maconkai áldozatokért, majd megáldotta az emléktáblát. A gyászünnepség végeztével a hozzátartozók, az önkormányzat, az MDF, a KDNP és az MSZP városi képviselői helyezték el koszorúikat az emlékTőth Béla plébános szentelte fel a H. \ ilaghaborus emléktáblát a maconkai megmelékezés mintegy másfélszáz résztvevője előtt. meg az elesett bajtársakról és mint egyik túlélő elevenítette föl a doni poklot. Sz.Gv.S. Gyümölcstároló Jászberény. Déligyümölcs érlelő és zöldségtárolót helyeztek üzembe a a hét végén. A kétezer négyzetméter alapterületű létesítmény három hűtőkamrából, hat banánérlelőből, négy kamion befogadóból áll, egyszerre tizenhat vagon déli gyümölcs befogadására alkalmas. Európa egyik legnagyobb kereskedelmi cége, a brémai Atlanta RT. a jászsági fogyasztási szövetkezetnél közösen „At- afész” Kft néven osztozik a tőketulajdonon. Sok érdeklődő, kevesebb vásárló Ezüstvasárnapi mozaik Tarjánból Ködös és hideg volt a tegnapi salgótarjáni ezüstvasárnap. Lehet, hogy a téli napsugár stílszerűen az aranyvasárnapra tartogatja erejét. A szürkeség ellenére sok járókelő volt az utcán, mégtöbb a boltok és árúházak pultjainál. Géczy Gyula, a NÓGRÁD- KER sztereoboltjának vezetője beszélgetésünkkor még nem csinált kasszát az ezüstvasárnapról, de mérsékeltnek ítélte a forgalmat a tavalyihoz képest. Jelentős árengedménnyel már egy hónapja várnak arra a karácsonyi rohamra, amely végre 3 napja bekövetkezett. Ä Lakbérben Dudás Józsefné biztatónak látta a sok érdeklődőt. — Szétnéznek, föltérképezik a kínálatot, az árakat az anyagi lehetőségeiket és aranyvasárnap visszajönnek hozzánk vásárolni - jósolja a tapasztalt Karácsonyi kínaiul a/ mcgcsarnokban és optimista kereskedő. Kövér pénztárca helyett, csupán egy fényképezőgéppel rendültünk át a József Attila Művelődési Központ december 9-től nyitva tartó karácsonyi vásárára. A félemeleten és az üvegcsarnokban nagy volt a forgalom. A gyermekholmitól az ék (Folytatás a 2. oldalon) Családias légkörben, sikeres Muzsla-gála Jobbára rokonok, ismerősök, barátok töltötték meg az elmúlt hét végén a pásztói művelődési ház nagytermét, ahol a helyi Muzsla néptáncegyüttes tartotta év végi gálaműsorát, amelyen közreműködött a Rozmaring népdalkor és az ecsegi Rezeda gver- mektánccsoport. A színvonalas műsort, amelyet az Esztam zenekar kísért, a hálás közönség gyakran jutalmazta vastapssal. A műsor szünetében, Ágoston László., a Muzsla művészeti vezetője elmondta, hogy a hét éve megalakult együttes szakmai irányítását, három évvel ezelőtt vette át. s amit most a színpadon látni, az az utóbbi egy év közös munkáját dicséri. Tavaly ilyenkor mindössze öt táncossal vágtak bele egy új együttes és a repertoár kialakításába. Jelenleg 16 lány és 6 fiú jár a próbákra, s úgy néz ki, megvan a jövő együttesének alapja. A utánpótlás szempontjából biztató, hogy jó kapcsolatot építettek ki az egyik pásztói általános iskola néptánccsoportjával. Az utóbbi két hónapban több műsorfelkérést is kaptak, s így felkészültségükről más településeken is számot tudnak majd adni. — Ha elképeléseik megvalósulnak, szép jövőt lehet jósolni önöknek - vetettem közbe. — Sajnos nem bővelkedünk támogatókban, anyagilag csak a művelődési központ segítségére számíthatunk. Előfordul, hogy saját zsebből kell fedezni a kiadásokat. , — Mivel lehetne most igazán megörvendeztetni? — Azzal, ha a pásztói fiatalság túllépne az elég sekélyes szórakozási igényein, s nem legyin- tene a néptánc hallatán. Vallus Tibor (Képriportunk a 3. oldalon) Emberi hangok E címmel december 24-én két alkalommal jelentkezik műsorral a Petőfi Rádióban a Szo- cio-Műhely: délelőtt 1 1.03 és délután 18.00 órai kezdettel. A program egyik lényeges része a telefonszámokat feltárcsázok és a hívásokat fogadó orvos, lelkész. zenész, politológus, újságíró, pszichológus, szociális munkás, gyógyult beteg diskurzusaiból áll majd össze. December 24—én délelőtt 11.00 és éjszaka 11.00 óra között a 138-72-00, a 138-74-00, a 138-76-00, a 138-86-66 és a 138-87-77-es telefonszámon lehet beszélgetni többek között Lengyel Nagy Annával. Nagy Bandó Andrással, Vitray Tamással, Popper Péterrel, Bródy Jánossal. táblánál. Az áldozatok hozzátartozói és a jelenlevő polgárok előtt dr.Kecskés Géza emlékezett