Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
6 TÁRSADALOM ÉS KULTÚRA 1991. november 16., szombat Átadólistán ötezer könyvtár George Bemard Shaw nyomában... A fonetika tanár (Bálint András) es a kiművelt virágárúslány (Kerekes Éva) P.Tóth László felv. Ha egy képzeletbeli játékban választanom kellene, hogy a szellem korábban élt óriásai közül kivel beszélgetnék szívesen, Bemard Shaw egészen biztos köztük lenne. Sok darabját láttam. de elsősorban azért szeretnék vele találkozni, mert — legalábbis olvasmányélményeim erről tanúskodnak — felettébb különös ember lehetett. Számtalan mondása maradt fenn és még több a róla írt legenda. Szerb Antal Világirodalom történeté-bői ismerem a sztorit, mely szerint az orvos ugyancsak sajátos diagnózist állapított meg Shaw szeméről: teljesen abnormális —mondta—, mert nincs semmi baja, holott mindenki másnak van valami kis hiba a szemében. Innen ered. hogy Shaw sok mindent másként látott, mint az emberek többsége. Éles kritikával illette a konzervatívizmust, nem átallotta kikarikírozni a visszahúzó konvenciókat. Tudatos szerepet vállal, alakjai közvetlen hangú szónoklatokat mondanak, vagy fennhangon értekeznek fontos kérdésekről. Érdekes, hogy maró szellemessége ellenére —-vagy talán inkább éppen ezért — szerették, szeretik műveit, mind az írek. angolok, mind pedig a világ bármely más táján a színházrajongók. Igaz sokan úgy tartják, — főként a szigetországbéli honfitársai —, hogy Shaw olyan mint a feketekávé: felizgat, gondolkodásra ingerel, de nem részegít illeg. Nem ismerem a statisztikákat, de feltételezem, hogy az Bárczy János könyve levélregény s mint ilyen sajátosan 18. századi műfaj. A levél —,epistola— mint irodalmi műfaj, a legintimebbek közé tartozik, mint a vers. írója kiválasztott, kitüntetett személynek szánja a közléseit, s éppen azért választja ezt a módot, mert nem akar beavatni másokat is. A valóságos vagy fiktív címzettnek olyasmit is leírhatott a szerző, amit —akkor— más műfajokban nem vállalt volna. Bárczy szándéka - és ered; ménye - azonban eleve más. O tényleg regénynek szánja ezt a szöveget, de - noha tartalmában nagyon is mai, sárbaragadtan miskolci - a rosszul megválasztott forma miatt hihetetlen, már-már olvashatatlanul rossz. Érteni vélem a szerző szándékát: szűretlenül, a maga naturális nyersességében akarja bemutatni korunk valóságát. Századunk prózája kitűnő módszereket, eszközöket dolgozott ki erre a szimultatnizmusról, az időjátékról, a freudi mélylélektan eredményeinek beemeléséig. Tiszteletreméltónak tartom Bárczy János szándékát, hogy érzékeltetni akarja társadalmunk atomizáltságát. a pa- neldobozopkba zárt emberek (közösségről nincs szó!) kiszolgáltatottságát, nyomorúságát. Maga a „nyersanyag” olyany- nyira valószerű, gazdag és nyers, hogy valóban regény után kiált, de el tudok képzelni kitűnő szociográfiát, szociológiát is a témáról. Márcsak azért is sajnálhatjuk az elmulasztott lehetőséget, mert Miskolcról, a lakótelepi létről még nem született érdemi mű. Gyaníthatóan éppen azért, mert a terep szinte áttekinthetetlen, amorf, állandó mozgásban van. Hiányzik a rá- • látás, a kristályosodási pont. Bárczy János ezt egy erőltetett ötlettel teremti meg. Adva van a lépcsőházban egy író, azaz írógéppel rendelkező ember, akire mintegy rákapnak a lakók, s vele íratják meg intim és hivatalos leveleiket. Képtelen ötlet és szituáció. Mert az még hihető, hogy az analfabéta (cigány), a 1912-ben írott Pygmalion egyike a legtöbbet játszott s a legismertebb Shaw daraboknak. Azt.azonban már jóval kevesebben tudják — kipróbáltam —, hogy honnan ered a vígjáték — a huszadik század során oly ismerőssé lett — címe, s miért pont ezt a klasszikus latinos nevet illesztette az iró munkája elé. Pügmalion (mert ez volt az eredeti .görög forma) az ókori mitológia híres szobrásza volt, aki beleszeretett a maga mintázta csodálatos szépségű női szoborba, amelyet Aphrodité istennő életre keltett s az alkotó feleségül vett. Nos, Shaw főhősével, Higgins professzorral, a takarítónő igénybe veszi olykor egy írástudó segítségét, de hogy egy jólmenő nőgyógyász főorvos is így kiszolgáltassa magát, szinte kizárt. S akkor még nem szóltunk a szellemileg teljesen leépült nyugdíjas tanítónőről (vénlány), aki artikulátlan, motiválatlan érzelmi kitöréseit, gondolatmorzsáit - úgymind - „diktálja" gépbe. A levélírás akárhogyan is vesszük szellemi teljesötmény, de ahhoz igen nagy önfegyelem, tudatosság kell (csak egy József Attilának sikerült), hogy valaki a zavart tudata tévképzeteit rögzíteni tudja. Mondhatnánk azt is, hogy Bárczy János túl sokat markol és keveset fog. Kár. mert ezekből a levelekből - mondjuk a bulvárlapok szintjén - érdekes és hiteles/ített mozaikokat kaphatunk Miskolc elmúlt évtizedeiről. Szerepe] benne Labancz Anna, a meggyilkolt ápolónő, s a gyerekeit a tetőről ledobó, majd öngyilkos apa. szóval rendőrségi ügyek, „krimik,” ahogy azokat a Déli Hírlapban vagy a Hírnökben olvashattuk. Mindezek a bérház lakóinak suta megfogalmazásában, tehát sután esetlegesen, mégsem eléggé egyénítetten. A leghitel- telenebb maga, az Olivettije mellett ülő író. Aki annyi mindent /meg/tud az emberekről, ennyire nyomon követi a sorspk alakulását, tönkremenését és mégsem szól közbe, akár a tanácsadás szintjén, nos ez az ember semmivel sem különb, mint a mindenlében kanál „veterán”, aki legalább akar valamit. Nem lehet büntetlenül, felelőtlenül, mintegy kukkolni, meglesni mások életét, azaza nem lehet valamiben jelen is lenni, kívül is maradni. Összegzésként csak megismételhetjük: az ábrázolás hitelét rontja, ha egyáltalán beszélhetünk ábrázolásról a rosszul megválasztott forma és nézőpont. Kár, mert ezt a regényt - Miskolcét, a panelét - egyszer meg kell írnia valakinek. Horpácsi Sándor fonetika tanárával hasonló dolog történik. Felszed az utcán egy virágárúslányt és elhatározza, hogy megtanítja a helyes beszédre, s ezáltal birtokába juttatja a társasági magatartás, a polgári életforma egyik alapvető feltételének. A kísérlet, a „mű”, amelyhez egy másik gentleman — Pickering ezredes— asszisztál, sikerül. Olyannyira, hogy a meglett férfi, a bogaras vénlegény szerelmes lesz a természetes szépségű ifjú tanítványába. A végkifejlet azonban eltér a mondabélitől: a kiművelt, megnevelt leányzó emberi jogainak tudatára ébredve faképnél hagyja tanító- mesterét. (FEB) Ez az az egyetem, ahol a diákoknak nem kell rettegniük a zárthelyüktől, a katalógustól. A professzor Hágenban van. a tananyag gyakorlatilag egy számítógépen. A diáknak nincs más dolga, mint felkészülni a rendelkezésére álló segédanyagokból a féléves vizsgákra. Hogy hol, milyen ütemben sajátítja el a tudnivalókat? Mindenkinek a magánügye. Az idén ősszel kezdte meg az első szeEbben a keser-édes szituációban. — amelyet sokféleképpen lehet értelmezni — rejlik a Pygmalion általános érvényű- sége, örök időszerűsége. Már ha az ember olvassa Shaw darabját és nem színpadon látja, mert akkor óhatatlanul a látvány hatása alá kerül s kevésbé az író művét, mint az abban foglalt gondolatok megjelenítését minősíti. így jártam én magam is a Radnóti Színház előadásán. Az igazán jó nevű stáb alapjában véve korrekt produkciója nyomán azon elmélkedtem: vajon mi az oka annak, hogy nem tudtam sem szívből nevetni Higgins „bűvészmutaványain”, sem elszomorodni prolongált magá- ramaradottságán. Jellemző, hogy meghitt kapcsolatba csak akkor éreztem magam Shaw-val, amikor a virágárúslány apját, Doolittle „urat” alakító Körmendi János a színen volt. Ő hiteles volt toprongyos csatornatisztítóként éppúgy, mint a pénz által kiemelkedett akárkiként. Hasonló —de érthetően kevésbé elementáris — hatást váltott ki belőlem a változásoktól. az alsóbb néprétegektől betegesen irtózó házvezetőnő alakjában Tábori Nóra. Az epizódisták váltak hát főszereplőkké, s talán éppen ez a magyarázata, hogy a Radnóti Színház társulatának még— a kitűnő vendégrendező — Ba- barczy László irányításával sem sikerült átütő erejű „Pygma- lion-t” —no és Lizi-t— formálnia. Csongrádv Béla mesztert a Hágeni Távegyetemen az első harminc magyar közgazdász-jelölt. A tananyagot a budapesti egyetem néhány oktatója „gyúrta át” a hazai egyetemen előírt tudás-követelményekhez mérten. A tapasztalatok ma még igen szegényesek, ez a módszer azonban előbb-utóbb felválthatja a haladó levelezős képzést. Talán még a nappali tagozatnak is versenytársa lehet. (FEB) Tízmillió lakos - tízezer nyilvános könyvtár. Olyan mutatószáma ez a magyar köz- művelődésnek. amelyet a világ minden táján szívesen vállalnának a kultúrális kormányzatok. („Németországban például - az egyesítés előtt - „csupán” 6.000 közkönyvtár működött.) A krónikus pénzszűke miatt azonban - bármilyen fájdalmas - nem csupán karcsúsítani, hanem drasztikusan fogyasztani kell a hálózatot. Az ezzel kapcsolatban kidolgozott koncepció azzal számol, hogy mintegy 5000 nyilvános könyvtár fenntartására van lehetőség, a többitől már a nem táNem! Nem! Thalia még nem hallgat, csak színészeink arcáról fagy le a mosoly a kulisszák mögött. Nevetve sírnak és sírva kacagnak! Elgyötört arcok és fáradt mosolyok az öltözőkben. Ez az országos kép. Vajon meddig bírják még ezt az állapotot Thalia követei? Mi lesz akkor, ha e múzsa végleg elhallgat?! Mi lesz a színészekkel, akik eddig is duplán éreztek minden fájdalmat, hiszen annyira érzékeny műszer a lelkűk, a szívük?! Elmennek a világ más tájaira esetleg megfosztva magukat a fellépés örömétől, miután már emberi roncsokká váltak. Akik itthon maradnak azok hallgatásba borulnak, vagy harcolnak s ebbe vetik azt az energiájukat, amit éppen pihenésre és a felkészülésére kellene, hogy szánjanak. S vannak akik, mint mindenki más a létért küzdenek gépiesen és agyon hajszolva. Körmendi János, olyan, mint a nagykönyvekben megírt igazi vérbeli komikus színész. Az ő tudását, képességét tanítani és megtanulni nem lehet. Étre születni kell! A hatvanas éveiben járó szegedi születésű színész, legutolsó díját 1989-ben vette át. Ekkor lett Kiváló Művész. Szinte tíz évenként írja könyveit, a legutóbbit 1984-ben írta Életrajz két felvonásban címvoli jövőben búcsút kell venniük a könyvbarátoknak. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium arra törekszik, hogy a kényszerű felezés minél kisebb szellemi vérveszteséggel járjon, s a számszerű csökkenést az olvasók igényesebb ellátása ellensúlyozza. A megyei, a városi és a községi könyvtárak fenntartása az önkormányzatok feladata. Azokon a helyeken azonban, ahol mondjuk a megye is, a város is üzemeltet egyet-egyet, célszerű az összevonás és a működtetés finanszírozása. Hasonló a helyzet 'az iskolai könyvtárakkal is. Körmendi János mel. Jelenleg a Mikroszkóp színpad tagja, de bárhol kisegít, ahová hívják, ahol szükség van rá. Rövid találkozásunk alkalmával csak egyetlen „villámkérdésre” futotta: hogy érzi magát a változások korában? — Jól vagyok és azt hiszem ezzel megmondtam mindent. Egyedül önmagámnak köszönhetem, de aki receptet akarna tőlem kérni, annak annyit elárulhatok, csak három dolog kell hozzá: bölcsesség, önuralom és humorérzék. De ez nem elhatározás kérdése! Szeli A vak tanító Nem egyszerre veszítettem el a szemem világát, a vakság nem úgy ért. mint a villámcsapás, hanem lassan, alattomosan lopakodott felém. Súlyos betegségeken, kényes műtéteken estem át előtte. Felkészülhettem rá, hogy mi lesz, ha végleg lehúzzák a redőnyt. Hogy milyen a vakság? Egyáltalán nem olyan, mikor éjjel becsukja az ember a szemét, és csak az irdatlan nagy feketeséget érzékelni. Inkább szürkeséget, végtelen sűrű ködöt kell elképzelni, olyat, amelyik egyforma akár éjjel van, akár nappal. Harminckét éves voltam, amikor megvakultam. Már mögöttem volt az ifjúságom: a salgótarjáni gimnázium vidám évei, az esztergomi tanítóképző egy nagy szerelemmel, és kezdő tanítóskodásom a szülőfalumban. Persze, hogy lázadtam a tragédia után. —Hogy tűri el ezt a jó Isten ? Nem vagyok én olyan rossz ember, hogy ilyen szörnyű büntetést mérjen rám. De nem zsörtölődtem állandóan, idegileg nem viselt meg különösebben a tragédiám, derűs ember voltam addig, derűs ember maradtam azután is. Aztán jöttek a szövegek: — Ha én így járnék (elakasztanám magam. A feleségemnek meg azt mondták: — Micsoda nagyszerű asz- szony vagy, hogy kitartasz egy vak férfi mellett. Én már biztosan elválnék! Hamar beletörődtem áldatlan állapotomba. Ha az ember megkap egy életet Istentől, azt végig kell csinálni, majd legközelebb jobb lesz. Hogy állok Istennel? Soha nem voltam istentagadó; a legnehezebb percekben sem. Azt az embert együgyűnek tartom, aki kategorikusan kijelenti, hogy nincs Isten. Sokkal jobban meg lehet cáfolni az ateisták érveit, mint az idealistákét. Persze, hogy vannak a vallásokban gyermeteg tanítások, minden vallás magára aggatott sallangokat, de egy Istent imád valamennyi. Képzeletben hogyan látom a környezetemet? Ó én. mindenről és mindenkiről képet látok belülről. Ha megfogom a fa törzsét, pontosan tudom, hogy milyen a lombja. Tökéletesen el tudom képzelni, hogy milyen a feleségem meg a nagy fiam. Sőt még a menyemet is, akit korábban soha nem láttam. Ha valami csoda folytán visz- szanyerném látásomat, nem hiszem, hogy csalódnék képzeletem képeiben. A mozgásomról beszéljek? Régen, látó emberként mozgékony voltam, de most csak csetlek-botlok. De a tapintásom nagyon kifinomult. Megérzem, ha egy fa jön velem szemben, ha a kertben sétálhatok. Érzem a fal hűvösét, ha mellette megyek. Ti látók hasonlót éreztek, ha fényből az árnyékba mentek. Persze ha kapkodok, nem figyelek, nekimegyek a fa koronájának, be- lekpppantom a fejem a falba. Érdekel, hogy mit szeretek legjobban? Mint a legtöbb ember, én is bolondulok a természetért. Mikor még látó voltam, és vonaton utaztam, folyton az ablaknál álltam, nem tudtam betelni a táj látványával. Ez a szerelem a vakságomra is megmaradt. Ha jön a tavasz, meg vagyok veszve, csak mennék a kertbe, a mezőre, meg az erdőre. Tapogatom a fákat és megismerem őket. A szilvafát, meg a barackfát az apró rücskeiről. a cseresznyefát a körkörös gyűrűiről, a körtefát a durva, kérges héjáról. Minden fának más az illata? Az akácé finoman édeskés, a tölgyé fanyar, a dióé erős, a fenyő meg gyantaillatú. Ha véletlenül nem tudok különbséget tenni a fák között, megrágom a levelüket, és az ízük után ítélek. Itthon mi a legkedvesebb szórakozásom? Természetesen a zenehallgatás. Mi vakok talán mélyebb átéléssel hallgatjuk a zenét, mint a látók. A nagy zeneszerzők az én legdrágább barátaim. Bartók felkavar és elgondolkodtat, Kodály magyar szellemiséggel tölt el. Mozart megnyugtat, Bach misztikus élményekkel telít. A felségem hangos könyveket hoz a könyvtárból, hát regényeket is hallgatok, meg verseket. Érdekes, hogy a regényeket csak egyszer tudom végighallgatni, de a verseket akár tízszer is. Néha-néha színházba is el szoktunk látogatni. Utoljára az István, a királyon voltam meg az Alomkommandón. De a színház nem az igazi számomra, ott sokmindent látni kellene. A rádió hangjátékait jobban szeretem. Hogy mi zavarja a vak embert legjobban ? Éngem az, ha valaki csendben jön felém, kiver a hidegveríték. Nem tudom. hogy kicsoda, csak hallom az apró neszeit, hát mindenféle rosszra gondolok. Vagy ha idegen helyen vagyok a családommal, ahol még soha nem voltam. Csak ülök a fotelban és moccanni sem merek, félek attól, hogy leverek valamit, és nagy galibát csinálok. Az is rossz, ha egy hirtelen lehajlás vagy fordulat után a természetben elveszítem a tájékozódási képességemet. A családomról mondjak valamit? Ó, nekem csodálatos feleségem van. Életem legnagyobb szerencséje, hogy ő lett a párom. Hát a fiam nem úgy viselkedik mindig, ahogy szeretném, de mégis őt szeretem a legjobban a világon. És milyennek látom az embereket? Mivel derűs természetű vagyok, hát a őket szeretem a legjobban. Nehezen viselem el a nyöszörgőket, a folyton panaszkodókai, akik a kis bajból is nagyot csinálnak. Nagy Zoltán Pluszkópiák A távoktatás jelene és jövője Thalia hallgat?!
