Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-11 / 264. szám

2 HAZAI KÖRKÉP - KÜLFÖLD 1991. november 11., hétfő Szökések a gyarmati börtönből (Folytatás az 1. oldalról) Szökése azért nem sikerült, mert társai jelentették akcióját az őröknek. A tetőn át A legutolsó esetre három esz­tendeje került sor, amikor az in­tézet . buszpályaudvar felé eső részén folyt a szolgálati és fel­ügyeleti épület építése. A Nóg­rád megyei elítélt villanyszere­lőként dolgozott az építésen. Elmondása szerint a házimű­helyben denaturált szeszre buk­kant, amit megivott. Ennek ha­tása alatt szánta el magát a vég­sőkre. Bement az építkezési te­rületre, s munkához látott. A padláson, a katonai kollégium­mal határos részen megbontotta a tetőt, átmászott az intézmény egyik tantermébe, felszakította a folyosóra nyíló ajtót, s ott már várták ők a büntetés-végrehajtás dolgozói. A börtönőrök felfi­gyeltek a cserépzörgésre, s máris cselekedtek. /eszen/ Visegrádi háromszög Varsó. Jól értesült washing­toni körök szerint Magyaror­szág, Csehszlpvákia és Len­gyelország NATO-tagsága megadásának fő ellenzője az amerikai külügyminisztérium, míg a hadügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Tanács in­kább hajlana garanciákra. Hírek röviden Moszkva.Afgán modzsahe- dek küldöttsége érkezett vasár­nap Moszkvába, hogy tárgyalá­sokat folytasson az Afganisz­tánban 13 éve tartó polgárhá­ború befejezéséről. Az afgán kormány ellen küzdő erők veze­tői most először látogattak a Szovjetunióba azóta, hogy 1979-ben szovjet csapatok vo­nultak be az ázsiai államba. Bécs.A helyi Bornemissza Péter Társaság, amelynek első­rendű célja a magyar nyelvű irodalom felkarolása és népsze­rűsítése Ausztriában, vasárnap irodalmi gálaestet rendezett a PEN 56. világkongresszusán részt vett budapesti, kolozsvári, marosvásárhelyi, sepsiszent­györgyi és bukaresti magyar írók részvételével. Ankara.Miután a török ható­ságoknak sikerült egyezségre jutniuk az Aeroflot TU-154-es repülőgépét eltérítő csecsenek- kel, a gép utasaival együtt visz- szaérkezett Groznijba, a Cse- csen-Ingus autonóm köztársa­ság fővárosába. A gépeltérítők valamennyi utast elengedték.A Mineralnije Vodiból Jekatye- rinburgba tartó repülőgépet fe­délzetén 171 utassal és hét főnyi személyzetével nyolc csecsen nemzetiségű személy kerítette hatalmába. Pozsony.A kelet-szlovákiai Borsiban vasárnap ünnepi meg­emlékezést tartottak abból az alkalomból, hogy 85 évvel ez­előtt hozták haza Kassára Borsi nagy szülöttjének, II. Rákóczi Ferencnek hamvait. Belgrad. Franjo Greguric horvát miniszterelnök szerint Európa továbbra is lagyma­tagon és bizonytalanul lép fel az agresszorral szemben. Jugoszláviában véresebb polgárháború várható Brüsszel/Hága. Az Egyesült Államok és az Európai Közös­ség szombaton Hágában közö­sen kiadott ünnepélyes nyilat­kozatban a nemzetiségi és etni­kai viszályok békés megoldá­sára szólította fel Kelet-Közép- Európa és a szovjet térség nem­zeteit. Bush amerikai elnök pe­dig a Közösség vezetőivel tar­tott megbeszélései után jelezte, hogy az Egyesült Államok kész csatlakozni az Európai Közös­séghez azok felelősségre voná­sában. akik „soviniszta ambí­cióik révén felelősek a jugo­szláviai polgárháborúért”. A kelet-közép-európai or­szágokról szóló nyilatkozat az aláírók aggodalmának ad han­got azzal kapcsolatban, hogy a nemzetiségi és etnikai konflik­tusok kiéleződése türelmetlen­ségre, agresszív nacionaliz­musra vezethet, és tárgyaláso­kat sürgetnek a problémák megoldására. A nyilatkozatban hat pontban foglalják össze őket az elveket: 1. A konfliktusoknak a de­mokratikus értékekkel és gya­korlattal összhangban álló meg­oldása, 2. párbeszéd és tárgya­lás az erőszak helyett; az utóbbi teljesen elfogadhatatlan és al­kalmazóik nemzetközi elszige­telődésére vezet; 3. a meglévő belső és külső határok tisztelet­ben tartása: ezeket csak az ér­dekelt felek békés egyetértésé­vel lehet megváltoztatni; 4. a társadalomnak a demokrácia és a jog elsőbbsége alapján történő újjáépítése, ami magában fog­lalja a szabad és igazságos vá­lasztásokat, a sajtószabadságot, az önkényt kizáró igazságszol­gáltatást, a toleranciát; 5. az emberi jogok tiszteletben tar­tása, beleértve a nemzeti ki­sebbségek igazságos és egyenlő kezelését; 6. a nemzetközi tör­vények és kötelezettségek, va­lamint az EBEE keretében ki­nyilvánított értékek, elvek és kötelezettségek tiszteletben tar­tása. Jugoszláviában valószínűleg hosszú, az eddiginél is véresebb polgárháború várható, de a Nyugat katonai beavatkozásáról szó sem lehet - mondta péntek esti tv-nyilatkozatában Law­rence Eagleburger, az amerikai külügyminiszter első helyettese, aki belgrádi nagykövet is volt.. Vitatott visszamenölegesség (Folytatás az 1. oldalról) problémája, amellyel minden bukott diktatúra után szembe kell néznie az új államhatalom­nak. Vagyis: a korábbi rezsim prominens személyeivel szem­ben folytassanak-e eljárást vagy sem, ha igen, akkor mi­képpen. Érdekes etekintetben a spanyol megoldás: Franco negyvenéves uralma után am­nesztiatörvényekkel „futni hagyták” a régi rezsim promi­nens képviselőit, mert úgy gon­dolták, hogy 40 év után nehéz bizonyítékokat, tanúkat találni. Minden bizonnyal hozzájárult ehhez a megoldáshoz az is, hogy a Franco-diktatúra az utolsó időszakában már nem egy kemény diktatúra volt, ha­nem liberálisabb lett, bizonyos demokratikus intézményeket engedélyezett. Az amnesztia vi­szont - a speciális spanyol vi­szonyok miatt - nem vonatko­zott a terrorcselekményekre. A külföldi vendégek egyéb­ként a visszamenőleges igaz­ságszolgáltatás létjogosultságát, az európai jogi tradíciókkal való összeegyeztethetőségét jogilag, szakmai szempontból erősen vi­tatták. Yves Montand halála Párizs. A halálos szívroham az éjszakai órákban érte Yves Montand-t, a világhírű francia énekest és színművészt, Senlis város közelében, ahová film- forgatásra érkezett. Azonnal kórházba szállították, hiába: szombaton a kora délutáni órákban bekövetkezett a halál. Georges Marchais, a FKP főtit­kára mondotta: bár Montand szembefordult a kommunisták­kal és a baloldallal, művészetét és az emberi jogokért vívott küzdelmét a francia kommunis­ták rokonszenve kísérte. Rejtvény, (nemcsak) ínyenceknek Töltse ki, s megtöltheti a hasát! Ha szereti a hasát, használja a fejét! Ez a mottója a Hotel Karancs és az Új Nógrád kö­zös játékának, melyet tíz for­dulón keresztül kísérhetnek fi­gyelemmel az újság hasábjain, s melynek öt kérdését már ol­vashatták. Az egyes fordulók­ban egy-egy kérdést teszünk fel önöknek a Karancs Szállóra vonatkozóan, melyek megfej­tése az igazi ínyenceknek biz­tosan nem okoz majd gondot. A kérdések mellett minden al­kalommal találnak egy fotó­részletet és egy számot is. A feladat, hogy a tíz kérdésre he­lyesen válaszoljanak, a tíz kép­részletet egy egésszé állítsák össze és a számokat olyan sor­rendben rakják egymás mellé, hogy az kiadja a szálloda meg­nyitásának pontos időpontját. Akinek mindez sikerül, és For­Hotel Kamncs tuna istenaszony is kegyeibe fogadja, négy személyre szóló meghívót nyer a Hotel Karancs szilveszteri vacsorestjére. De már az egyes részfordulók helyes megfejtői között is ér­tékes nyereményeket sorso­lunk ki, melyeket szintén a szálloda ajánlott fel. A helyes megfejtéseket no­vember 14-én, déli 12 óráig küldjék be az Új Nógrád szer­kesztőségébe (Salgótarján 3100, Erzsébet tér 4). A sze­rencsés nyertesek között 300 forint értékű süteménycsoma­got sorsolunk ki. melyet a szál­loda sütehiényboltjában a he­lyes megfejtő válogathat ösz- sze. Ne feledje kivágni és ösz- szegyűjteni a kérdés melett lévő fotó-részletet és a szá­mot. hiszen a végső „elszámo­lásnál” ezzel is nyerhet! Figyelje továbbra is az Új Nógrádot, következő kérdé­sünket november 18-án olvas­hatják. Ä hatodik kérdés: Hol ren­delhet a legolcsóbban eskü­vőre, ünnepekre nagyobb mennyiségű cukrászsüte­ményt? Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 45. heti lottó­nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: A 63 darab négytalálatos nyere­ménye egyenként 230 751 fo­rint, az 5523 darab háromtalála- tosé 2 193, a 159 159 kéttalála- tosé 91 forint. A következő hétre átvitt nettó nyereményalap 27 832 914 fo­rint. A Nagy Iván honismereti pályázat nyertesei (Folytatás az 1. oldalról) Történeti kategóriában kie­melt első díjat kapott Vertich József „Az első tarjáni biblio­téka” és a „Múltidéző a Gyár­ban” című munkáiért. Első díjas lett dr. Gáspár János „Akikért nem szólt a harang”, Toronyi Judit „A dualizmus kori Nógrád vármegye társadalma a válasz­tói névjegyzék tükrében (1886-1914)”, valamint Árpád Sándor „Adalékok a ma­gyar-csehszlovák lakosságcse­réhez Heves és Nógrád megyé­ben” című pályaműve. Tárgyi-dokumentációs kate­góriában Verebélyi András „Hadifogolynaplóm, 1945 már­cius 26-1946 szeptember 9” című munkája kapta az első dí­jat. A néprajzi kategóriában első díjat nem adtak ki. Máso­dik díjas lett Vidéki Tibor két dolgozata: „Disznóölés Ka- rancsságon”, „Természeti jelen­ségek, időjárás népi megfigye­lései a paraszti munkákkal kap­csolatban Karancsságon”. Természettudományi kategó­riában Prakfalvi Péter „A kiskői bazaltbarlang keletkezése” című műve kapta az első díjat. Az ifjúsági kategóriában két tör­téneti és két néprajzi munkát dí­jaztak. Ágyon ülő sógorába mártotta a kést (Folytatás az I. oldalról) spiccelve áradt szét a helyiség­ben. A ház tulajdonosa és a szemtanuk a megdöbbenéstől moccanj sem tudtak., Oláh keze újabb támadásba lendült. Ebben a pillanatban lépett be Oláhné, akinek a segítségével sikerült megállítani a további késszúrá­sokat. Valyó még mindig az ágyon ült összegörnyedve, de amikor meglátta, hogy ismét jön a gyilkos szerszám feléje, összeszedte utolsó erejét és ki­menekült a konyhából. A lefo­gott férfi őrjöngött, és kiszaba­dítva magát béklyójából, áldo­zata után eredt. Valyónak táma­dója elől sikerült bemenekülni egy házba. A tulajdonos a meg­lepetésből felocsúdva értesítette a mentőket és a rendőrséget. Oláh felesége nem engedte el férje karját, s beültek még egy italra az ivóba. Nem tudta betar­tani az esküjét. Soha nem ked­velte a felesége testvérének a férjét, Vajyó Sándort, de nem bántotta. Ám amikor tizennyolc éves lányát elszöktette az es­küvő után a férje mellől, ugyan a lány visszatért a nagy kaland után szüleihez, de ő, mint apa, nem tudta elfelejteni saját só­gora tettét. Megfogadta, megöli, ha még egyszer a faluba beteszi a lábát. A rendőrségen sem tagadott semmit. Nem bánt meg semmit, mert vendetta jár az asszony- szöktetésért. Ez a „tör­vény”. ...!? Világos beszéd A legendás birodalomrMaxwell Sajtó- és kiadói vállalatbiro­dalma évi 9 milliárd fontot for­galmaz. de ezzel nem elégedett meg, és ráadásul meg az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügy­nöke is volt. Sőt, ezredesi ran­got viselt a szovjet KGB-ben. Sőt, nem is halt meg a hét elején a Kanári-szigetek közelében, 15 millió fontot érő yachtjáról a tengerbe zuhanva, hanem csak megrendezte saját távozását az élők sorából, s valójában már Dél-Amerikában üdül, új sze­mélyiséget öltve. Ez csak né­hány a Robert Maxwellről a vá­lasztott hazájában, Nagy-Bri- tanniában moostanában ter­jengő híresztelések közül. Egy bizonyos: Robert Max­well földi maradványait vasár­nap eltemetik Jeruzsálemben, az Olajfák Hegyén, kilátással az ódon városfalra, az Al-Aksza mecsetre és alapzatára, mely az ókori zsidó szentély köveit őrzi. A néphit szerint a Messiás' eljö­vetelekor az élők felhő szár­nyán, a halottak - feltámadván - föld alatti utakon jutnak Jeru­zsálembe, hogy együtt örven­dezzenek a paradicsomi időkön. A leghamarabb persze azok ér­nek oda, akik eleve közel van­nak. Ezért a legdrágábbak Izra­elben az Olajfák Hegyén levő temetkezési helyek. Maxwell családja megengedheti az apá­nak ezt a luxust. Felesége, a 70 éves francia asszony, Elisabeth Maxwell (született Meynard) és hét élő gyermeke gyászolja. Egy fia' au* tóbalesetben, egy lánya pedig kiskorában fehérvérűségben meghalt, még évtizedekkel ez­előtt. Robert Maxwell király­ként uralkodott a családban, kemény szigorral, sok számon­kéréssel, fegyelmezéssel ne­velte gyermekeit. „Ha csak rámnézett, már szültem” - emlékezett Elisabeth asszony, aki 1945-ben, Párizs­ban találkozott a brit hadsereg egyenruháját viselő Robert Maxwellel. Akkor még Jan Ludwig Hochnak hívták. A Felvidéken született, zsidó pa­rasztcsaládból (innen volt sze­rény magyar nyelvtudása is). A kilenc tagú családból kettőt ha­gyott életben a holocaust. „Kö­telességemnek éreztem, hogy új családdal kárpótoljam” - mondta Elisabeth Maxwell. Robert Maxwell 1940-ben menekült el a németek meg­szállta Csehszlovákiából, s fia­tal korára tekintettel a brit Pio­neer hadtestbe állt be. 1944-ben Hollandiában kimentett egy brit katonát egy házból, amelyet nyolcvan német ostromolt. Ki- tümtetést kapott. Feleségestül Angliában telepedett le. „Én vá­lasztottam Angliát, de Ti csak itt születtetek” - szokta volt mondogatni az angoloknak. És megalapozta birodalmát. Azzal kezdődött, hogy fel­esége családja 100 ezer fontnak megfelelő összeget juttatott ke­zéhez az esküvő alkalmából. Maxwell nem költhette el a pénzt, de befektethette: létre­hozta a Pergamon alapítványt és kiadóvállalatot. Ennek emlékét ma is őrzi a Maxwell-alapít- vány, mely a liechtensteini adó- paradicsomban van bejegyezve. E köré épült lassacskán az a bi­rodalom Maxwell egyébként csak az utóbbi években, öre­gedvén talált vissza egykori zsidóságához. Állítólag tavaly beszélt először családi körben arról, hogy az Olajfák Hegyén akar végső nyugovóra térni. Nem sejtette, hogy kívánsága ilyen hamar megvalósul. Maxwell 1964 és 1970 között a brit Munkáspárt parlamenti képviselője volt, és egy izraeli újságcikkben egyszer így ne­vezték: „Maxwell, a zsidó kép­viselő”. Robert Maxwell felhá­borodottan tiltakozott, mond­ván, hogy az anglikán egyház tagja. Megtérése és dúsgazdag­sága sem választotta el azonban politikai választásától: egész angliai életében a Munkáspártot támogatta. Azt tartotta, hogy ez erkölcsi kötelessége, nyomorú­ságos gyerekkora okán. Tíz éves koráig nem volt cipője sem. A Daily Mirror az egyet­len befolyásos brit független lap, amely bevallottan támogat politikai pártot, s nevezetesen a Munkáspártot. (Más lapok is támogatnak pártokat Angliában, csak nem vallják be), ez mindig is a Daily Mirror hagyománya volt, és Maxwell büszkén foly­tatta a hagyományt. Mi, vagy ki ölte meg Max- wellt? Nem kizárt, hogy tényleg tüdőödéma és szívinfarktus, amint állítják, s nem a Moszad, nem a KGB, nem a CIA. Ám egy titkos forgatóköny­vet eddig nem boncolgattak a brit lapok. Azt, hogy mennyivel járulhatott hozzá a nágybeteg munkáspárti milliárdos hirtelen halálához a brit Konzervatív Pártban kezdeményezett új pletykahajsza.-Adórendszerünket is újra kell gombolni...

Next

/
Oldalképek
Tartalom