Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-06 / 260. szám

1991. november 6., szerda MEGYEI KÖRKÉP Útonjáró Megtiszteljük a kazári papot Szabó István mellszobra Rozsnyón gezte a múlt század ele­jén. Hála József néprajz- kutató nevét mondom még az igazgatónak - ismeri őt is aki talán nem hiányozhat a cen­tenáriumi ünnepről, sírkoszorúzásról, elő­adásokról, emléktábla­avatásról. Mert az is lesz végre. Talán a plé­bánia falán, mert vala­mikori egyszerű ott­hona bizonyosan nem áll már. Azt így írták le hajdanán, hogy roska­dozott és két igaz kin­cse volt - maga a ház lakója, az akkoriban már-már vak kazári pap és a rengeteg könyv. Tóth Sándor riporot írt róla onnan Kazárról, az em­léktábla hiányáról, Hála József úgyszintén, az előbbi az Új Emberben az utóbbi az Új Tü­körben, magam kettejük és a helyben ma is meglévő kis kró­nika nyomán a régi Nógrádban s az Útonjáró kötetben. Ami ké­sik, nem múlik. Fontos, hogy végre eljutunk Szabó István megtiszteléséig Kazáron. Kaziijczy már akkor megcso­dálta, mit művel a göröggel, a görög irodalom fordításával (ami akkoriban nem volt olyan természetes) a keszi „kies” tá­jon élye egy fiatal pap, amikor egyik utolsó, ha nem a legutolsó utazásán 1831-ben Mocsáry Antalnál, a mai Lapujtőn meg­szállva vele Karancskesziben találkozott. Ennek a csodálat­nak írott nyoma utazási napló­jában olvasható. Nyolc évet szolgált a premontreieknél vég­zett Szabó István első helyén Kesziben. Egészen kiváló nyelvtehetségként fordította a görög klasszikusokat, az anto­lógiát. Később elkerült tájunkról, hogy már romló szemmel a sors visszahozza Nógrádba. Akkora már örökre beírta nevét az iro­dalomtörténet nagykönyvébe, akkor már (Pilisen szolgálva) túl volt a két nagy munkán, Homérosz műveinek, az Odüsz- szeianak és az Iliásznak ma­gyarra fordításán, sőt megjelen­tetésén is talán. Mindenesetre keszi emberek között élve (Bakonyszentkirályi születésű) figyelt fel még ennek előtte a palóc nyelvjárásra, amit kezdetben nyelvrontónak ítélt. Annak alkalmazásával, reform­kori nyelvi-irodalmi kísérlet­Riporter kerestetik! Riporter kerestetik pályázatunkra december 1-jéig várjuk írásaikat. A szakmai zsűri december 15-ig dönt a díjakról, s az ezekkel együttjáró pénzjutalmakról. Rendezők, reszkessetek! Kifordulva a bátonyterenyei polgármesteri hivatal egyik szobájából, Tóth Sándor or­szággyűlési képviselő fogadóó­rájáról, az ajtóban dr. Horváth István megyei múzeumigazga­tóval találkozom.- A kazári pap ügyében jö­vünk a képviselőhöz - mondja és hozzáteszi -, téged is érde­kelhet a dolog! - Mennek be­felé,^ magam más irányba, Ecsegre. Persze, érdekel, hívom már másnap, mit végeztek a múlt században Kazáron élt tu­dós pap ügyében? — A képviselőnél azért jár­tunk - így Horváth igazgató -, mert felkértük, tartson előadást Homér műveinek, a két nagye­posznak első magyar fordítójá­ról, a kazári papról, Szabó Ist­vánról. Azon az emléknapon, amelyet majd halálának száza­dik évfrodulóján rendezünk. Egyezség született ugyanis, hogy 1992 tavaszán a kazári önkormányzat, a helybeli plé­bánia, a múzeum és az iroda­lomtörténeti társaság megyei csoportja megemlékezik a tudós papról. Előadásokat tartanak felkért szakemberekkel például a görög irodalom egyik profesz- szorával és másokkal. így Tóth Sándor képviselővel is, aki disszertációját a kazáriról írta. Megérjük hát, hogy Kazár felfedezi - vele talán a megye és újra az ország! - legnagyobb fiát. Mert aki harmincöt évet élt valahol, mint Szabó István is Kazáron, azt nyugodtan nevez­hetjük odavalónak. Különösen, ha mint ő , ott is halt meg, sírja ott van mind a mai napig, ha szobra meg éppenhogy Rozs­nyón, ahol tanulmányait vé­ként palócul! is fordította a gö­rög klasszikusokat. Csak saj­nálhatja az ember, hogy nincs tér legalább bővebb részletet közölni abból, miként hangzik palócul-magyarul az Iliász. Kétszáz aranyat kapott díjként a pályázaton, ahova ezt beadta, a múlt század harmincas éveiben. De bizony a kis krónikában, ami ma is közkézen forog Kazá­ron, különösen, ha idegenek jönnek és érdeklődnek a hely múltjáról - jónéhány évvel ez­előtt még helytelenül az állt, hogy Homér két nagyeposzát, a leghíresebb kettőt itt Kazáron fordítottá. Erre modhattam ma­gam is Hála Józseffel folytatott eszmecserében, ami meg is je­lent rendre, hogy a helybeliség jogán akár el is fogadhatjuk, de csak itt és csak akkor, amikor hozzátesszük a valóságot. Hogy a Bakonyban szolgálva végezte el a jeles munkákat. S ha azt is láthatta volna Kazinczy - még jobban megcsodálja papunkat. Szabó István kazári sírja Kazári pap - ilyen néven gyakorta publikált már itt élve újra közöttünk. Szolgálva- káp- lános helyen, amire előrehala­dott szembaja miatt volt szük­sége és hát végeredményben ez a véletlen, ez a sorsszerűség hozta vissza Nógrádba. Ennek köszönhetjük három és fél évti­zedes ittlétét. Aligha kell bi­zonygatni, mennyire vált maga is annak a népiéleknek a kifeje­zőjévé—megőrzőjévé, amelyet alakított példás életével, tudósi alázatával, papi szeretetével. Kazár ismert a magyar iroda­lomtörténetben és azért is, mert Szabó István gyakori értekezé­sei, cikkei alá mindig ezt a ne­vet, rövidítést írta: Kazári pap - K.P. T.Pataki László A közelmúltban rendezték meg Salgótarján főterén az ötödik AP-REKORD-TS Viktória ug­rógálát. Azért mentem ki a ver­senyre, mert riportot szerettem volna készíteni a Petőfi Sándor Általános Iskola rádiójának. Tanulótársaimat többet között az érdekelte volna, hogy a szer­vezőknek, hogyan sikerült megnyerni a nagynevű sporto­lókat, a verseny számára? Sze­rettem volna megkérdezni, hogy ugyanazon a távon történő futásért, miért nem azonos díjat tűztek ki a nők és a férfiak kö­zött a szervezők? Mint sportta­gozatos iskola, mivel és hogyan járulhatnánk hozzá, a verseny- sport színvonalának emelésé­hez? Felkészültem. Kerestem a rendezésért fele­lős személyeket, de csak a kö­vetkező válaszokat kaptam: — Nem vagyok illetékes! — Készíts riportot a sporto­lókkal! — Nem érek rá! Utolsó próbálkozásom sem járt eredménnyel, ahol szintén elutasítottak, azzal, hogy csak este lesz rám idő. Vajon mi okozhatja, hogy gyermekeink nem a tisztességes diákcsínyeket szeretik? Miért nem elégíti ki őket olyan hecc, amin a felnőttek esetleg csak mosolyognának, mert eszükbe jutna rég elfelejtett gyerekko­ruk. Mire jó az, ha mindjárt a videofilmek pozitív illetve ne­gatív hőseit alakítják az élet­ben?! Egy salgótarjáni kisfiú a kez­det kezdetén csak a satupadot vette „kölcsön” az iskolából, otthon aztán megijedt és amikor visszavitte, akkor fülelték le a tanárok. Azután felgyújtotta a Minimarket kirakatát úgy, hogy a plexi repedésébe gyufát tett. Miután látta, hogy lángba borul az egész, pánikba esett és elme­nekült. A barátjának elmesélte „hőstettét”, aki szintén végre­hajtotta ugyanezt a. műveletet. A rendőrség egy ideig ismeret­len tettes után nyomozott, de hiába. Mivel egyre több bűncse­A verseny megrendezése és szervezése biztosan sok mun­kával járó feladat, és leköti az ebben érintettek összes idejét, de nem szabad megfeledkezni a most még csak érdeklődő és a szervezést-rendezést tanulgató kisiskolásokról sem, hiszen ezt a nemes vetélkedést minden év­ben szeretnénk megtekinteni Salgótarjánban, minél több he­lyi sportoló részvételével. Mi lesz az utánpótlással, ha mindenki nemmel válaszol? Hazatérve elgondolkoztam, hogy mit kellett volna máskép­pen intéznem ahhoz, hogy a kérdésekre választ kapjak. A főszponzort, a Viktória ügynök­ség képviselőjét kellett volna keresnem? Ők biztosan szíve­sebben fogadtak volna? Nem voltam elég rámenős, könnyen leráztak az „illetékesek”? Nem tudom! - Van még rá időm, hogy ezeket a mesterfo­gásokat megtanuljam, és meg­valósuljon az álmom, hogy igazi riporter legyek. Rendezők! Reszekessetek! Jövőre újra ott leszek. Jegesi Krisztina Salgótarján lekményt kellett megoldaniuk, így polcra tették az ügyet. Ám a „kis piromániás” nem nyugo­dott és felgyújtott egy platós te­herautót. A rakodótérből kiló­gott egy piros rongy, melynek „csak” alátartotta az öngyújtóját ... A tűzoltókat kellett riasz­tani! Mivel kiskorúról volt szó. a rendőrség nem vonhatta fele­lősségre és egyébként is „főhő­sünk” nagyon megbánta tettét! Ebben az összekuszált világ­ban csak mi, felnőttek segíthe­tünk gyermekeinknek az eliga­zodásban. Először is időt kel­lene szakítanunk rájuk! Aztán meg kellene 'magyaráznunk, hogy a film az játék, a gyufa pedig nem, mint, ahogy az élet­ben nagyon sok minden nem az! Ha ezt megértették, akkor már is lehet nézni a hőn áhított vi­deót. Mire pedig különbséget tudnak tenni a valóság és a film között, a kisfiúkból nagyok lesznek. Szeli Pirománia, hecc, avagy ki a felelős?! Grósz Károly beosztottja voltam Nem illik kígyót-békát kia­bálni az embernek a jótevőjére. Rajtam 1959-ben segített Grósz Károly amikor (ha rövid időre is) főszerkesztője volt a miskolci székhelyű Eszak-Magyarország című megyei napilapnak és fel­vett munkatársnak. E lap ma is létezik, és nem áll módomban „kiabálni”, nehogy volt munka­társaim Miskolcról kontrázza­nak. 1959 télutón érkeztem ide Szolnokról. Nem sokkal no­vember 4. után elcsaptak az it­teni újságtól. „Bűnömet" elis­merem, amit többször is megír­tam, hogy pediglen úgy ragasz­kodom az oroszokhoz, mint a rossz rokonhoz: jobb távolról tisztelni, mint közelről gyűlölni. Székülity Péterrel ketten ke­rültünk az utcára. Mint két hajó­törött, sokáig együtt tartottunk. Munkát is közösen kerestünk. Ahol jelentkeztünk, mindenütt megkérdezték, hol dolgoztunk. Amikor megmondtuk az igazat, az arcokról lehámlott minden rokonszenv. A MÉH-nél fel akartak venni bennünket tollat válogatni. Majdnem elsírtuk magunkat. Huszonegy néhány évünkkel még egy vad kocsmai vereke­désben is megálltuk volna a he­lyünket. Na, de kerülve a gyanút (aki sokat bizonyít, keveset igazol) Grószról beszélek. Jól meg vol­tunk. Méltányolta a munkabírá­somat, s mert nem kértem tőle lakást (hanem cseréltem) tisz­telt. Mi pedig újságírók mindig szerettük a főnökök nélküli éle­tet. Nem az egér és cica tanme­séje miatt, hanem azért, mert ők többnyire káderek voltak. A szabadabb, könnyebb társalgás nem volt ínyükre, s nem kellett unos-úntalan spanyol arcot vágni, kommersz és vonalas mesékkel traktálni. Mindennapos látogatója volt a pártbizottságnak. Többnyire az agitprop osztály, s titkárok körül körözött. S mert szem előtt volt, jó elvtárs volt, mun­kásőr is volt, így szabad előtte a pálya. Az írás nem volt ínyére. E tevékenység szigorúságot kí­ván. Illik tudni, hogy az alany és az .állítmány nem ugyanaz. Akkoriban pedig olyan főszer­kesztők (munkáskáderek) vol­tak, hogy inkább mosták volna fel á lépcsőházat, mint cikket ír­janak a holnapi lapba. Inkább jártak vadászgatni, pincézni, hí­vatlanul vendégeskedeni. Pos­tások voltak, hozták a pártbi­zottságok utasításait, a sajátos szempontokat amit a szakma művelőinek meg kellett zenésí- tenie osztályharcos módon. Ennyit tudtam én róla az alatt az egy év alatt Miskolcon. Ká­der volt, haladt fölfelé. Párttit­kár a tv-nél, titkár Fejér me­gyében, agiprop oszt.vez a párt­központban, titkár Borsodban, a budapesti pártbizottságon, s a többit nem mondom, mert ez már napjaink történelme. A hetvenes évek derekán a lapok külpolitikával foglalkozó munkatársait fölrendelték a pártközpontba. Pálfy József, Gömöri Endre, s más nemzet­közileg is ismert újságírók ültek a hallgatóság soraiban. Nagy megtiszteltetés volt, hogy részt vehettek ezen a megyei lapok munkatársai. Ezek olyan prog­ramozó, ha úgy tetszik szakmai eligazítások voltak. — Közölni kell a szovjet elv­társak beszédeit, ugyanis a poli­tika fő vonulatait ők mutatják nekünk is. — Elharapódzott a hurzsoá stílus a lapokban. így ír X és Y. Ezt nem lehet eltűrni. Ültünk nagy kussolva, a „na­gyok” is lehorgasztották fejü­ket. Grósz elemében volt, pocs­kondiázott és kioktatott, csak éppen nem nevezte rövidnadrá- gosoknak a társaságot. Szünetben találkoztam vele. Megismert. Szívesen elegyed­tem volna vele szóba, mégiscsak ismerjük egymást, valamikor gurította riekem a focit. Na de az idő, emelkedő karrierje fala­kat emelt közénk. Ezt azonnal fel kellett fogni a szigorú tekin­tetből, a cézári magabiztosság-' ból. Szívesen adtam volna át egy csokrot a nógrádi króni­kákból. Ma is tudom, mi járt a fejemben, a Nógrád megyei pártbizottságosok kocsmázó, duhajkodó életstílusa, s Pot- hornyik József trösztigazgató nábobi tivornyázása. A sok-sok helytálló elvtárs semmittevése, a Icorumpált közigazgatás, s a többit az olvasó is tudja magá­tól folytatni. Ekkor Grósz már magas lo­von ült, túl messze estek tőle a mindennapi emberek, pláne az egykori beosztott, s a Tiborcok is hallgattak. Benn a teremben sem reagált a kioktatott firká­szok közül senki. Én tudom, hogy nem gyávaságból. Javában dúlt már a tehetség­telenek terrorizmusa. Jézus ki­zavarta a kufárokat a templom­ból, az Isten házából. A párt­központban nem székelt a Min­denható, de jó néhány kis isten annál inkább. Ezek a kis istenek. Grósz és később Lakatos Ernő árnyékában húzódtak meg. Olyan kollégákból verbuválód­tak ezek az apparatcsikok akik­nek a foguk nem fúllött az írás­hoz, a napi robothoz. Annyit hamar felfogtak, hogy aki ír az a jégen korcsolyázik, könnyen el is eshet. Ők voltak a postások. Közve­títették a központ instrukcióit. Hatalmukat vidéken ők is kiél­ték. Ollózott cikkeket sokszoro­sítottak, s küldték szét a megyei főszerkesztőknek. Csinos hono­ráriumot juttattak fel hozzájuk. Egy rókáról 8-10 bőrt is lehúz­tak, mert ezek az ollózott för- medvények számtalan megyé­ben megjelentek. Úgy. hogy volt aki a katonákkal építette a villá­ját, volt aki a fenti módon össze- tarthálta. Mindezt most Grósz féle bungaló látványa lámasz­WfMMMßä 3 Az asztmások gyógyításáért • Terény. Pályázaton 250 ezer forintot nyert a római katolikus plébánia, melyből bevezetik a vizet és fürdőszobát alakítanak ki a parókián. A komfortossá váló szobákban légúti megbete­gedésben szenvedő alföldi gye­rekeket üdültetnek majd nya­ranként, elősegítve ezáltal a gyógyulásukat. Népzenei hangverseny • Salgótarján. Népzenei hangversenyt rendeznek no­vember 7-én a zeneiskolában. Az este fél hatkor kezdődő elő­adáson az intézmény népzenei tanszakának hallgatói és a Méta együttes lép fel Kinevezték az óvodavezetőt • Balassagyarmat. A képvise­lőtestület a legutóbbi ülésén — az egyházak megbízottjainak egyetértésével — Mészáros Ist- vánnét öt tanévre megbízta a keresztény óvoda vezetői fel­adatainak ellátásával. Vendégek a Népszabadságtól • Salgótarján. A Szegfű Klub november 7-én 16 órai kezdet­tel tartja következő foglalkozá­sát Mi a titka? címmel. A Kos­suth ut 8. szám alatti helyiségbe ezúttal A Népszabadság című napilap felelős szerkesztőjét, Kereszty Andrást, és Bossányi Katalin újságírót is várják. Közmeghallgatás • Nemti. A képviselőtestület legutóbbi ülésére tervezett, ér­dektelenség miatt elmaradt közmeghallgatás új időpontját november 7-én 17 órára tűzték ki. Az ülésen szó esik még a gazdasági programról, a község rendezési tervéről is. Humusztermelők egyesülete • Salgótarján. A fehérvári példa nyomán érdekvédelmi egyesületet alakítottak a nóg­rádi humusztermelők. Alakuló ülésüket november 8-án, 17 órai kezdettel a salgótarjáni Ge- relyes Endre Művelődési Ház­ban tartják meg. tóttá fel bennem. A TV jóvoltából a minap be­kukkantottam Grósz Károly otthonába a teremnyi trófeákkal teletűzdelt előszobájába, a ház előtt lévő csónakázó tóra. Tellet a pártfőtitkári, miniszterelnöki fizetésből. A nagyok közül egyedül Gomulka volt a rend­bontó, aki beérte egy lakótelepi lakással. Rákosi 11 ezer forintot küldött egy hónapban konyhá­jára, amikor még 1000 forint sem volt egy átlagfizetés. De hát példákért senkinek nem kell a szomszédba menni. Grósz Károly csak a régi szü­lővárosát Miskolcot, a kohászat környékét nőtte ki. Véleménye még mindig a tegnapban fog- gan, akkor is amikor a legutóbbi MSZMP kongresszust „jó lég­körűnek. színvonalasnak” jel­lemzi, Régi funkció zsargon, elkoptatott jelzők. Szerencsére másra figyelünk, nem a volt „első emberek" szavaira. ítélni mindig is tudott a nép önmagá­tól. csak nem figyeltek rá. Majd csak megtanulunk felejteni. Pe­dig a népet megilletné egy par­don. Biszkutól, Gáspártól, a fe­hérterrort felvillantó Grósztól, Berecztől, s másoktól is kitel­hetne ez. Könnyebben takarná őket a feledés homálya. Gulyás Ernő

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom