Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-27 / 278. szám
6 llEFIZn-J HIRDETÉS — MOZAIK 1991. NOVEMBER 27., SZERDA A MODUS megvizsgálta: Lakossági vélemények az atomerőműről (Ferenczy—Europress) Napjainkban meglehetősen sok vita folyik az atomerőművek működtetéséről, az esetleges újabb atomerő- művi beruházásokról. E viták keretében gyakran igen éles nézetkülönbségek merülnek fel az „atompártiak”, illetve az „atom-ellenesek” között, ugyanakkor kétségtelen tény és ezt egyik fél sem vitatja, hogy az atomenergiának egyelőre meghatározó jelentősége van hazánk energiaellátásában. A Paksi Atomerőmű Vállalat immár harmadszor bízta meg a MODUS Gazdasági és Társadalmi Marketing Tanácsadó Kft.-t, hogy végezzen országos reprezentatív lakossági megkérdezést. Az első kérdés a következőképpen hangzott: „Véleménye szerint mely energiaforrások esetében várhatók a következő tíz évben problémák, és mennyire súlyosak lesznek azok?” Az összehasonlító adatok tanulsága szerint — miként Falus Tamás és Tóth Antal kutatók jelezték — a magyar lakosság elsősorban a szén és olaj esetében vár súlyosabb problémákat az elkövetkezendő tíz évben. Ezzel szemben az atomenergia esetében a lakosság kevesebb, mint egyötöde gondolta csak úgy, hogy a század végéig komoly problémák várhatók, s mindössze minden tizedik megkérdezett számított nagyon súlyos problémákra. A magyar lakosság váleménye szerint az elkövetkezendő tíz esztendőben a legstabilabb ára az atomenergiának, a gázenergiának és a megújuló energiának — víz, szél, árapály, napsugárzás, bioGördülékeny összjáték Franchise rendszerű országos biliárdrendszer kiépítéséhez keresünk partnereket: — megyei exkluzív biliárdszalon üzemeltetéséhez tőkeerős vállalkozót, aki a megyében megalakuló biliárdszalonok és -klubok felügyeletét is ellátná, illetve szervezésében részt venne, — biliárdszalon- és -klubüzemeltetőket, akik üzleti gyakorlattal, tőkével, vagy helyiséggel rendelkeznek. SPORTJÁTÉK, ÜZLET = FORDÁN BILIÁRD SYSTEM Fordán Kft., Pécs, Bem u. 22. 7621 Tel.: 72/36-217, 72/36-457, 72/27-144/258. Fax: 72/36-217. (2284/Sz) Egyetemi és főiskolai FELVÉTELI VIZSGÁKRA előkészítő levelező tanfolyamok indulnak: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, angol és német tárgyakból! (Angolból, németből államvizsga-előkészítő is.) Kérjen tájékoztatót! PALLAS Felvételi Előkészítő GM. 1364 Budapest, 4. Pf.: 126A5257/82H* (2201/Sz) A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. massza — lesz, míg a legingatagabbnak a szén és az olaj ára tűnik számára. Az ellátás biztonsága vonatkozásában — ugyancsak mindhárom felmérés adatai szerint — a sorrend a következő: atomenergia, gázenergia, megújuló energia, olaj és szén. „Véleménye szerint melyik az az energiaforrás, amelynek használata ;r legkisebb környezetkárosító kockázattal jár a következő tíz év során?” — hangzott a következő kérdés. A lakosság egyértelműen a megújuló energiákat tartja a leginkább környezetbarátnak. A kutatás kétségtelenül egyik legizgalmasabb kérdése volt az, „Mit gondol, veszéllyel jár-e a paksi atomerőmű normális üzemi működése a környezetre?” Immár három országos közvélemény-kutatás tanulsága szerint a magyar népesség több, mint kétharmada nem tartja jelentős veszélyforrásnak a paksi atomerőművet. Ehhez képest óriási veszélyt a normális üzemi működésben csak kb. minden tizedik megkérdezett lát. A paksi atomerőmű működésével kapcsolatos további kérdés a következő volt. „Véleménye szerint veszéllyel jár-e a paksi atomerőműből kikerülő radioaktív (sugárzó) hulladék elhelyezése?” A magyar népesség több mint kétharmada ma is nagyon komoly veszélyforrásnak tekinti e radioaktív anyagokat. Dél- Alföid lakossága sokkal inkább tart a radioaktív hulladékoktól, mint a Dél-Dunántúlé, pedig ez utóbbi térség sokkal inkább érintett a kérdésben. Az előző „problémacsokor”-ral kapcsolatos az a meghatározó kérdés: „Véleménye szerint helyes-e, hogy Magyarországon működik atomerőmű?” A magyar lakosság hozzávetőleg kétharmada helyesli a hazai atomerőmű létét. Az idei felmérés egyik legfontosabb és egyben legaktuálisabb problémafelvetése az alábbi volt: „Ha az ország villamosenergiaszükségletének fedezésére új erőművet kellene építeni, egyetértene- e azzal?” Erre a lényegbevágó, energiapolitikánk irányát alapvetően meghatározó kérdésre a lakosság közel fele „igen”-nel s ugyancsak közel fele „nem”-mel válaszolt, míg minden tizedik megkérdezett nem tud dönteni ebben a kérdésben. A szeptemberi kutatás új kérdéseként „jött elő” az: „Hallott-e ön arról, hogy az elmúlt hónapokban több nyugati cég ajánlatot tett a paksi atomerőmű bővítésére?” A megkérdezettek gyakorlatilag fele-fele arányban hallottak ezekről az ajánlatokról. S itt az atomenergiával amúgy is szimpatizáló, magasabban kvalifikált férfiak a jobban informáltak. E kérdéshez kapcsolódva a megkérdezettek közül azok, akik támogatnák a beruházást, elsősorban amerikai vagy német céggel építenék fel az új blokkot. Szovjet beruházót — tekintettel Csernobil hatására — a választóknak még egy százaléka sem választana. A lakosság többsége szerint nem kell elsietni a fejlesztéssel kapcsolatos döntést. DAF-lizingek kisteherautótól kamionig bankgarancia nélkül! IC(P) Rt., Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 1. Tel.: (32) 12-725; 16-336; 17-244/125. Fax: (32) Í2-725. (2302/Sz) PADLOSZONYEG olcsó, mutatós, 21 színben német importból Salgótarjánban: Ybl Miklós u. 49. IV/26. Beszterce tér 2. Miksz. Kft., Kálmán Imre u. 33. Centrum Á., Tanács- köztársaság tér 7. Szécsényben: Építkezők Boltja (2251/Sz) Vállalkozók figyelem! Saját szállítóeszközzel rendelkező vállalkozók jelentkezését várjuk pékáru szállítására Rétság—Vác útvonalra, a kora reggeli órákban. Érdeklődni: Rétság, Rákóczi út 2. Tel.: 104., Války Endrénél. (02157/X) Használtruha-kereskedők figyelem! Import + vegyes német bálás. ruha 80 Ft + áfa, extra osztrák 170 Ft + áfa áron eladó, amíg a készlet tart. Érdeklődni: Moul-bie Kft., Rétság, Rákóczi u. 2. Telefon: Rétság, 104. (02156/X) Körös-körül a KŐRÖS falazócsalád jamma * KŐRÖS 36 36x24x19 k (W/m2K) 0,64 m2 ár 860 Ft+áfa KŐRÖS 30 30x24x19 0,70 720 Ft+áfa KŐRÖS 18 18x49x19 410 Ft+áfa KŐRÖS 12 12x49x19 280 Ft+áfa KŐRÖS 10 10x49x19 260 Ft+áfa KŐRÖS 6 6x49x19 160 Ft+áfa Kedvező árak! Díjtalan házhoz szállítás (min. 8 raklap) jamma Teg'll- fii Cscrepipa^r L e &x yrr a ’ t Békéscsaba 5601 Békéscsaba, V. Orosházi út 88. Pf.: 287. Telefon: 66/28-059. Telex: 83653. Fax: 27-961. Mintabolt: KGYV—SKÜ Szerelő, Szolgáltató Kft. Salgótarján, Malinovszkij u. 63. 32/14-023. (217848/m) UJ NOGRAD HIRDETESFELVETEL A SAJTOHAZBAN. : Hétfőtől péntekig 7.30-tól 20 óráig, szombaton zárva. ^ 7.30-16.00 óráig a földszinti hirdgtésfelyevő irodában, 16.00-20.00 óráig az I. emeleti portán. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 4. (volt Palócz I. tér). Telefon- 32/11-504.32/16-455 Telefax: 32/12-542 Telex: 22-9109 ALLAS A Karancskeszi és Vidéke Takarékszövetkezet felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai végzettségű, gépírni tudó ügyintézőt. Fizetés: megegyezés szerint. Érdeklődni: Salgótarján, Alkotmány út 7. (56499/K). ^ JÁRMŰ J 4x4-ES platós ARO-t személygépkocsira cserélnék vagy eladnám. Ságújfalu, Kossuth u. 38., Bozsik. PLATÓS ZUK olcsón eladó. Érdeklőd- ni: ,(32) 15-707 telefonon, 7—14-ig. (57525/K) ÚJSZERŰ állapotban lévő MTZ—50- es mezőgazdasági vontató közútra vizsgáztatva 5 évre, áron alul eladó. Érdeklődni: Szécsény, Kossuth út 37. sz. alatt lévő koszorúkészítő üzletben, Gábri Józsefné, 7—14 óráig. (57524/K) ALFA Romeo GTV sport, kitűnő állapotban, igényesnek eladó. Salgótarján, 13-376, egész nap. (57517/K) PLATÓS UAZ eladó. Tóth Ferenc, 3068 Mátraszőlős, Felszabadulás út 133. Telefon: 60-563. (57516/K) KOCKAFÜLKÉS, érvényes műszakival rendelkező billenős Csepel D—452-es és egy rendszám nélküli 3,5 tonnás pótkocsi eladó, illetve haszonállatokra cserélhető. Érdeklődni: Apc, Petőfi út 72. (57511/K) 320-AS BMW eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 15-297 telefonon,- (57506/K)' . TÍZÉVES Trabant sok alkatrésszel eladó. Kazár, Árpád út 29. (57503/K) AUTÓBEHOZATAL Belgiumból, .-vagy bárhonnan, kiutazás szervezéssel is. .'Vámügyintézés számla alapján. Tel.: (27) 13-928 H—sz.: 9—12 óráig. (Hétfő—^szerda.) (2192/SZ) ____________ H ÁROMÉVES Wartburg friss műszakival sürgősen eladó. Cserődi Gábor, He- rencsény, Dózsa 13. Tel.: 8—16 óráig, Balassagyarmat, 10-357. (01211/X) 1600 cnrri-es, benzines Volkswagen Golf reális áron eladó. Érdeklődni: Ságújfalu, bisztróban. INGATLAN ELADÓ Etesen lakóház nagy telekkel és gyümölcsössel. Etes, Arany János út 34. Érdeklődni: Pál Lajosné, Etes, Dózsa út 55. (57522/K) ELCSERÉLNÉM bátonyterenyei, 57 négyzetméteres lakásomat Balassagyarmat vagy környékire. Ajánlatokat: 15.30-tól Nagybátony, Barátság út 2. II/2. (57509/K) Tájékoztatjuk tisztelt partnereinket, hogy az 1992. évi földbérleti szerződéseink kötését megkezdjük. Ügyintéző: Jónás György. Helye: őrhalmi központi iroda. (2308/Sz) FIGYELEM! A MAGÉV salgótarjáni ki- rendeltsége keres mellékállásba precíz, megbízható üzletkötőket, jutalékos rendszerben. Feladat: meglevő ügyfelekkel történő kapcsolattartás, gépek, gépi berendezések adásvétele. Érdeklődni: 06-(32) 11-282 telefonon. (57518/K) . PÉCSKÖ úti 2 + 2 félszobás magasföldszinti öröklakás és garázs eladó. Telefon: (32) 14-698, 17 órától. (57507/K) 144 négyzetméter alapterületű, összkomfortos, eltolt szintű csáládi ház eladó: • Irányár: 1 200 000.—. Ft. Karancskeszi, Kiskút út 12. (56498/K) KÉTSZINTES, gázfűtéses családi ház eladó. Ár: megegyezés szerint. Érdeklődni: délután, Salgótarján, Korvin Ottó út 17. (57502/K) JADÁSVÉTEL^ 2 festmény Doór, somogyi tájképek és új ülőgarnitúra eladó. Telefon: (32) 10-800/ 219 mellék. (57508/K) NÉMETJUHÁSZ kutyakölykök eladók. Kazár, Kun Béla út 2. Érdeklődni: 16 órától. (57504/K) REDŐNY, reluxa 10%-os kedvezménnyel! Telefon: Salgótarján, 17-758. (57505/ K) ELŐLEG befizetése nélkül, 12 havi részletre vásárolhat a TV-VIDEO Boltban 5000—50 000.— Ft értékhatárig. Érdeklődni: Salgótarján, ÉVI II. emelet. (56367/K) SZÍNESFÉMET felvásárolnék legmagasabb áron. Pásztó, Szabadság út 9., mindennap. (00378/X) ELADÓ 1 db magyartarka tehén, 1 db kanca ló Szandaváralján. (01473/X) VEGYES ^ TÁRSASTÁNCCSOPORT kefes 18—30 eves fiatalokat.‘Jelentkezés: miijden szerdán 15—-17 óráig;, salgótarjáni, sport- csarnokban. (57519/K) ■ • 31. éves barna fiatalember szieretne megisnierkedni'egyszerű hölggyel. Leveleket: „pünkösdi” jeligére a kiadóba .kérek. ’ (575Í5/K) • LAKÁSSZERVIZ! Háztartási felszerelések és kisgépek, elektromos és-vízszerel-, vények gyors javítását vállalom. Télé fon: 32/14-908 üzenetrögzítővel. (57512/K) SALGÓTARJÁN városközponthoz közeli kétszobás, gázos öröklakás kiadó. Telefon van. Ajánlatokat: „Ármegjelöléssel” a kiadóba. (56500/K) SALGÓTARJÁN, Damjanich út 7. sz. alatti 55 négyzetméteres, gázfűtéses, alagsori lakásomat iroda vagy műhely céljára kiadnám. Telefon: 13-835, 18 óra után. (57501/K) TANÍTÓNŐ februártól korrepetálást vállal. Balassagyarmat, Áchim út 6—8., Petróczy. (01309/X) ELVESZETT egy kuvasz- és egy Schnauzer kutya. Aki tud róluk, kérem értesítsen! Jamrik Zsolt, Balassagyarmat, Nyírjes 2. (01310/X) AMERIKAI cégnek dolgozhat otthonában. (Pl.: játék-összeállítás.) Magas kereseti lehetőség! 140.— Ft postai csekk befizetése után tájékoztatót küldök címjegyzékkel. Egyed Zsolt, 9701 Szombathely, Pf.: 333/ A. (2199/K) Családi ház eladó Balassagyarmat, Klapka út 64. Emeletes lakást is beszámítunk. T akarékszövetkezet balassagyarmati kirendeltsége. Salgótarjáni József Attila Művelődési Központ Galaxis Üzletházában megnyitottam BÉBISZAKBOLTOMAT. Mindenféle bébifelszerelés nagy választékban kapható. Nyitva: hétfőtől péntekig 9—18 óráig, szombaton 8—13 óráig. (251059/M) r ■ I Mezőgazdasági kistermelők, vállalkozók figyelem! Használt dán mezőgazdasági gépek (traktorok, vetőgépek, kultivátorok stb.) 50%-os árengedménnyel a Pásztó és Vidéke Áfész 24. sz. diszkontáruházában. (Pásztó, Fő utca 136.) Amíg a készlet tart! (2306/Sz) 1 T I I I I I