Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-22 / 274. szám

4 LÁTÓHATÁR 1991. november 22., péntek Körhanta Markos-Nádas módra Furcsa dolog a televízió, s egyáltalán a technika. Az ember a salgótarjáni József Attila Mű­velődési Központ színpadán „élőben”, „munkaruhában" látja a Markos-Nádas duót, néhány perccel később viszont a képer­nyőről, az egy héttel korábbi ünnepség fináléjáról köszön vissza a két György, az Opera- ház-i környezethez méltó, ele­gáns öltözetben, kezükben az Erzsélpet-napi elismerést, díjat szimbolizáló szoborral. Szóval kitüntették Markosé- kat - de úgy is mondhatnám Nádasékat- „fennállásuk” tíz éves jubileumán. Aligha meg­alapozatlanul jutott eszébe a nevük a javaslattevő szakmai zsűrinek, és igencsak jól döntött az összebeszélni, manipulálni képtelen, „csupán” benyomása­ira, élményeire hagyatkozó kö­zönség is. Vajon ha „magánzóként” in­dulnak el a pályán - követve ap­jukat - mire vitték volna? E talányra lehetetlen érdem­ben válaszolni, hiszen nincs mód „kontroli-műveletre”, de az az érzésem, hogy bármily ta­lentummal rendelkeznek is kü- lön-külön, igazi sikerre, hír­névre így együtt tudtak szert tenni. Nem biztos, hogy ők is így látják, - vagy ha igen, akkor magukat gondolják a duó prím­hegedűsének -, műsoraik azon­ban - így a tarjáni produkciójuk is - arról győzték meg a néző­ket, hogy összetartoznak, felté­telezik egymást, ketten együtt jelentenek egy sajátos színt, kü­lönleges márkát a személyisé­gekben szerencsére manapság sem szűkölködő magyar politi­kai kabaré palettáján. A másik kérdés, amelyre - a Marton Frigyes rendezte -Kör- hantá-juk kapcsán kerestem a feleletet: már eleve könnyebb feladatnak ígérkezett. Arra vol­tam ugyanis kíváncsi, hogy a földcsuszamlás-erejű változá­sok közepette mennyiben mó­dosult az ő hangjuk, szemléle­tük, röviden szólva humoruk. Azzal még meg is könnyítették a helyzetemet, hogy műsoruk egy részében ízelítőt, mintegy keresztmetszetet adtak az el­múlt évtized során bemutatott sikeres programjaikból. Nem ért meglepetés, nem csalódtam bennük: csak annyi­ban változtak, amennyiben a té­nyek ismeretében elkerülhete- len volt, s amennyiben minden normális, józan gondolkodású ember együtthalad a korral, amelyben él. Hisz oktalan dolog lenne például most azt bizony­gatni, - akár humorosan is, - hogy milyen jó dolog volt az egy pártrendszer, a centralizált tervgazdaság, a KGST, vagy a Varsói Szerződés, holott mind­egyikről kiderült életképtelen­sége. De ha korábban kritikának vetették alá a hatalmi struktúra torzulásait s a nyomukban járt felemás emberi viszonylatokat, akkor semmi okuk rá, hogy a ma tapasztalt visszásságokról hallgassanak. Nem is teszik! Célpontjuk -mi is lehetne más mint — az ország-világ színe előtt folyamatosan ülé­sező többpárti magyar parla­ment, amely - elég baj, de - jócskán szolgáltat okot a kifigu­rázásra. Ragyogó hangulatte­remtő készséggel festik le az or­szággyűlés légkörét, jól karikí- rozva rajzolják meg egy-egy közismert politikus jellegzetes arcélét, karakterét. Szenvedé­lyesen bírálják a kenetteljes magyarkodás, — ami nem azo­nos az őszinte és elismerésre méltó nemzeti érzéssel - túlka­pásait. Bármiről szólnak is,- akár­csak egy odavetett poén ere­jéig - érződik, hogy a rendszer- változás hátrányaival is küsz­ködő úgynevezett átlagember, vagy ha úgy tetszik kisember nézőpontjából ítélik meg a tör­ténteket. Direkten példázza ezt a „fal” mögül kiszabadított Jó­zsi bácsi országjáró népzenei turnéja során tett néhány frap­páns megjegyzése. Az aktuali­tás, a realitásérzék miatt is tet­szik, amit csinálnak! Meg azért, mert „fenemód” tehetségesek. Hisz katona jele­netükben csak szélmentén van jelen a politika, a Vitray-paró- diában - mely elhúnyt kiváló színészegyéniségek emlékének megidézésre is alkalmat nyújt - úgy sem, mégis talán ezeknek a műsorszámoknak volt a legna­gyobb sikerük. De honorálta a közönség az egész estét, úgy, ahogy volt, hisz nem akármilyen teljesít­mény közel másfél órát (ráadá­sul kétszer egymás után) a szín­padon tölteni, jószerivel két szék „társaságában”, amely „díszlet” egyébként sem lát­ványként szolgált. Tudom, hogy a pajzánkodás, a frivol hangnem is a közvetlen­séget, a tisztelt „nagyérdemű” mulattatásat szolgálja, mégis, a kevesebb sikamlós, helyenként az összhatást is károsan befo­lyásoló, szellemtelen kiszólás igazán nem menne a színvonal rovására. . .- csongrády ­Zsebnaptár Jazz-csend volt idáig Már olyat is láttam, hogy po­litikai cikkekben vitakoznak a jazzről, de ebbe most ne men­jünk bele! Fontosabb, hogy Salgótarjánban újraéledt va­lami. ántir'ől már-már hihettük- odaveszett a veszettül politi­záló, pártolódzó időkben az utóbbi másfél vagy inkább két esztendőben. Jazz-csend volt, ami most zajosan-sikeresen. sőt vastapsosan megtört a „Jó- zsi”(művelődési központ) klubjában. Már az fél siker lehet ilyen­kor, ha mint történt, a rendezők- Tóth Csaba igazgató, lemez­kiadó, menedzser, zenész, mű­velő egyén(iség) stb. és tapasz­talt társa Mezei lstván(nem vál­lalható felsorolni, mihez ért!, nincs tér elég erre) kereszt­névre szóló levelet írt hivata- loskodó meghívó helyett. A borítékon persze nem így állt: „Kedves Laci, Ede. Géza,Piri, Juliska stb. - ki mond erre ne­met? Jó találkozás volt az egész, telt házzal a klubban, mert ek­kor nyitotta dr.Hanti Ferenc - hosszú évek óta nem nyitott itt kiállítást talán! - Karácsondi Imre fénymásoló népművész!? irodalmi tacepaoinak, minden­féle blúznak (blues) nevezett kommunikativ értékű és rend­kívül leleményes kiállítását. Egy amerikai út dobta fel ennyire Karácsondit, hogy önmagukból önmagukba menő (Hann megállapítása: nem szó­szerinti idézetben) vagy pláne átjáró kvázi grafikákat alkos­son, amelyeket egyébként a Palócföld negyedik számában is megtekinthetünk. De jobb eredetiben a klubban. Az élő jazz azonban mindent feledte­tett. Még a kétéves szünetet is. szinte már a harmadik szám után. Bizony így megy az idő. Az meg eszünkbe sem jutott, hogy akik játszanak, egy zeneisko­lában (a tarjániban) tanítanak ugyan a jazz tanszakon, de így együtt esetleg soha fel nem áll­tak közönség előtt. A közönség jó volt. mert fiatalokból állt és néhány idősebb farmeresből, sőt elég sokan voltak, akik vagy már végeztek a tarjáni jazz szakon vagy éppen most ismerkednek a bőgővel, gitár­ral, dobbal és zongorával. Ez volt a felállás is: Gyárfás István érzékeny húrokkal, cso­dás bedobásokkal időnként a gitárral, György Ákos villám­gyors pergetéseivel. kemény billentésekkel -a zongáránál, Benkö Róbert{ ő a legrégebbi tarjáni tanár-zenész és itt kon­certező veteránnak számít), lelkesült-felelgető-beszélő bőgőjátékkal, és a dobos Baló István, aki mindjárt egy szóló­val kezdte a koncertet, nem hagyott percnyi kétséget sem arról, hogy milyen a ritmusa. Mintha a befejezések hiányoz­tak volna kissé, de ez érthető, mert a sok rögtönzésbe a vége­ket ugyanúgy ki kell „gon­dolni," mint egy írás poénjét. De majd megjön ez is: legköze­lebb december 16-ikán élő jazz, s a négyes akkor is a zenei házigazda. Talán szerencsénk van és a vendégművész Berki Tamás lesz. (t.pataki) Növényi „beszéd” Nemcsak az állatok, hanem a növények is képesek egymással kommunikálni. Az ürömfélék a távolból is érintkezni tudnak egymással. Leveleik egy köny- nyen illó olajat választanak ki, és adnak le környezetüknek. Szomszédos fajtársaik ezt jel­zésként értelmezik, és hatására olyan anyagot választanak ki, amely gátolja a rovarok fehérje­termelését. A növények kom­munikációja tehát a rovarok el­leni védekezést szolgálja. A lejtőn nincs megállás... ? Azokat nevezzük deviánsok­nak, akik nem tudják, vagy nem akarják elfogadni a társadalom által előírt normákat, azokkal tudatosan szembehelyezkednek. A deviáns magatartás legdur­vább megjelenése, amikor a cselekmény bűntető jogszabályt sért. Olyan fiatalokat kérdeztünk meg, akik mögött több ilyen tett is sorakozik: hogyan véleked­nek tettükről. Erzik-e cselek­ményük társadalmi súlyát? — Mikor került először összeütközésbe a törvénnyel? T. László 19 éves Még általános iskolába jár­tam, amikor elloptam az osz­tálytársam száz forintját. Ki­hallgattak a rendőrök, de a ko­rom miatt nem tudtak velem mit kezdeni, átadtak a szüleimnek, hogy máskor jobban vigyázza­nak rám. 5. Lajos 18 éves Tizenegy éves voltam, ami­kor betörtem a helybeli ital­boltba. Onnan kazettákat és pár üveg italt vittem el. Hamar el­kaptak, de ekkor még nem töl­töttem be a tizennégyet. Gyá­mot is kijelöltek mellém, hogy bábáskodjon fölöttem, de neki sem volt velem nagyobb sikere, mint anyámnak. O. István 17 éves Még kiskoromban történt, hogy otthonról elloptam anyám nyakláncát, amit beadtam a za- ciba. Ezután már nem volt ne­héz a folytatás. H. István 20 éves Első nem volt csak második. Ezt azért mondom, mert az elsőt még nem árultam el senkinek, de a másodiknál lebuktam. Ta­lán nyolc vagy kilencéves lehet­tem. M. József 18 éves Nekem üzleti lopásokkal kezdődött. A téren voltam, ami­kor barátaim biztattak, hogy menjek be az önkiszolgálóba, ott lopjak cigit, meg italt. Ezek kezdetben sikeresek voltak, de később nem tudtam abba­hagyni. — Hányadik bűncselek­ménynél tart jelenleg T. László Ha egyszer beindul az üzlet, akkor az ember nem tudja ab­bahagyni. Már nem is tudom pontosan, hányadik esetnél tar­tok, de biztosan több egy tucat­nál. S. La jos Pár nappal ezelőtt számoltam össze. Pontos számot nem mondok, de közel vagyok az ötvenhez. Ebből több mint fele betörés. O. István Én csak a kellemes élménye­ket tartom számon, a balhék pe­dig nem azok. Maradjunk ab­ban, hogy sok volt. H. István Sok! Ha a számok is érdek­lik, közel száz esetről van szó. Vannak köztük vikendház feltö­rések, lopások, betörések és még sorolhatnám. M. József Gondolja számolom én azo­kat? Csak azt tudom, hogy kö­rülbelül négyszer álltam már a bíróság előtt, de ezek nem vol­tak nagy ügyek. Nem vagyok egy megrögzött bűnöző, mint ahogyan azt sokan hiszik. — Melyik volt a legemléke­zetesebb bűnesete? T. László Minden balhé egy külön él­mény. Jól emlékszem az egyik esetre, amikor társammal együtt a parkolóból gépkocsit akartunk lopni. Nehezen kinyitottuk az ajtót, összekötöttük a gyújtás­kapcsolót és elindítottuk. Pár lépést mentünk vele, s leállt a motor. Egyedül próbáltam be­tolni, de nem bírtam. Szeren­csére arra jött két markáns férfi és segítettek nekem. Húsz­harminc métert kellett tolni, amikor végre beindult. Termé­szetesen megköszöntem nekik, majd továbbálltunk. S. La jos Az egyik vikendházból far­mert szereztem, amit a piacon árultam. Többen nézegették az árút, amikor egy férfi tüzete­sebben szemügyre vette, néze­gette, kereste rajta a márkajel­zést. Gondoltam: biztos vevőre leltem. Ehelyett megragadta a karomat, hogy menjek vele a rendőrségre, mert a farmer az övé. Alig tudtam elfutni előle. O. István Nekem ilyen nem volt. Min­den eset külön élményszámban ment, sok izgalom volt bennük. H. István Két társammal, egy kívülről jó állapotban lévő vikendházba próbáltunk betörni. Vasráccsal és kemény zárakkal volt felsze­relve, ezért joggal gondolhat­tuk: nagyobb értékeket tárolnak benne. Több mint két órát „dol­goztunk” rajta. Amikor bejutot­tunk, nagy meglepetésünkre csak az üres falakat találtuk. M. József Amikor az egyik kocsmába betörtünk, megszólalt a riasztó- csengő. Menekülni már nem volt időnk, mert a helybeliek hamar körbekapták az épületet. Éjszaka volt és és a sötétség leple alatt sikerült a tömegben elvegyülni, így együtt kereshet­tük a „tolvajokat”. — Mit szólnak mindehhez a szülők? T. László Elfogadnak! Hát mi mást tudnának tenni? S. Lajos Kitagadtak, hozzájuk nem tehetem be többet a lábam. De engem ez egyáltalán nem érde­kel, csak sajnálni tudom őket. Ennyi az egész. O. István Apám mindig hőbörög, anyám pedig nem győzi nyug­tatgatni. Állandóan azt hallom: tönkretettem az életüket, elegük van belőlem. Én erre csak azt tudom mondani: ők tették tönkre az enyémet. H. István Az én családomban nincs olyan, aki tetteimet szóvá merné tenni, hiszen jól tudják, nekik sem tiszta a lelkiismere­tük. M. József Apám, ő haverom. Ha neki megvan a napi söradagja, egy árva szót sem szól senkinek. Mindig csak azt mondogatja: ezt is kiheverjük valahogy. — Jelenleg mivel foglalko­zik? T. László Most otthon vagyok és bol­dogítom a szüléimét. Nem dol­gozom sehol, ráadásul még se­gélyt sem kapok. Azért vala­hogy megvagyok, mert néha szüleim dobnak egy-egy szá­zast. S. Lajos Nevelőotthonban vagyok. Azt mondják, hogy ott megja­vulok, de én kilátástalannak tar­tom helyzetemet. Pár nap múlva kikerülök innen, egyelőre azt sem tudom hová fogok menni. O. István Alkalmizok. Amit keresek nappal, azt este a haverokkal megisszuk. Jót szoktunk bu­lizni. H. István Várom, hogy behívjanak ka­tonának. Legutóbb erre ígéretet is kaptam. Egyébként eszem a munkanélküliek kemény kenye­rét. M. József Van egy felfüggesztettem, addig nagyon vigyáznom kell minden lépésemre. Egyébként alkalmizok, tengek-lengek, egyik napról a másikra. . . .De lesznek-e, akik a lej­tős úton megállíthatják őket?-király­Visszhang Bűnös város volnánk? Tisztelt Bilecz Úr! Balassagyarmat polgármes­tere és Ön, az Új Nógrád no­vember 16-i számában nyilat­koztak a megyeszékhely meg­változtatásának sürgős igényé­ről. Azzal, hogy kettőjük közül csak Önt szólítom meg, azt sze­retném érzékeltetni, hogy (most, itt) nem szándékozom részletes vitába bocsátkozni, a döntésig valószínűleg sok szó esik még erről különböző fóru­mokon. Előre bocsátom, hogy az önök esélyét sem. tartom, ele.ve kizártnak, hiszen szólhatnak ér­vek javaslatuk mellett. Az ön eddigi - általam ismert - következetes és higgadt meg­nyilvánulásaihoz képest azon­ban meglepnek azok a kijelen­tései, melyeket a cáfolhatatlan- ság magabiztosságával szögez le. Honnan tudja például, hogy Salgótarjánban „teljesen feles­legesen" akarnak „várost kike­rülő” (?!) utat építeni? Miért gondolja, hogy ha Salgótarján nem az Önök javaslata szerint cselekszik, „polgárainak valódi érdeke ellen lép?” Megkérdez­hetném azt is, hogy az esetleges népszavazást ez ügyben miért tartanák elvetendő „régi mód­szernek”? Legmegdöbbentőek azonban az alábbi mondatai: „A megye városai igazi nagyságokat adtak országnak, világnak, Salgótar­ján Pothornikokat és sortüzet. Ezt mindenki így éli meg. Ezzel a kormány, a parlament és a közvélemény pontosan tisztá­ban van.” Tisztelt Képviselő Úr! Önnel ellentétben én nem merném mindezt ily biztonság­gal állítani. „Mindenki” nevé­ben nyilatkozni ma is kockáza­tos dolog! Azt pedig ki hivatott elbírálni, hogy mik az „igazi” nagyság kritériumai? Vélemé­nyem szerint kiváló emberek itt is éltek a távolabbi és közeli múltban egyaránt, de ezt inkább szerencsénknek, mint eré­nyünknek tartjuk. A kör bővít­hető, ha a környékbelieket (Mocsáry, Borbás. Benczúr, id. Szabó István )is figyelembe vesszük, miként az évszázadok óta városi (részben megyeszék­helyi) vonzerejének helyzeti előnyével a történelmi Nógrád szellemi elitjét magához vonzó Balassagyarmat is teszi. Gondo­lom, Madáchot, Mikszáthot azért mi is - a továbbiakban is - magunkénak vallhatjuk. Salgó­tarján csak Pothornikokat és sortüzet adott az országnak, a világnak? Ki adta az ország ki­egyezés utáni nagy nekilendülé­séhez, a két világháború közti gazdasághoz a szenet, vasat, üveget», az, európai városok épí­téséhez a bazaltkövet? A mai városlakók jó részének ide ver­buválódott, nem éppen könnyű sorssal küzdő elődei. Ami ter­mészetesen nem érdem önma­gában, de nem is bűn! A me­gyeszékhelyi rangra emeléshez a megye más részeiről is asz- szisztáltak, a megyei vezető funkciók gyakorlásában pedig intenzíven részt vettek a megye délnyugati régióiból delegáltak is. Fia úgy tetszik, adott a vá­rosnak - az Ön fogalmazása szerint - „Pothornikokat" Ba­lassagyarmat és Rétság is. Sortüzet viszont soha, senki­nek nem adott a „város”! Annál inkább kaptak a lakói negy­venöt előtt is és negyvenöt után is. Mivel sortüzet általában az önkény ellen fellépőkre adnak, arra is lehetne gondolni, hogy Salgótarján lakossága rövid vá­rosi múltja során „civitas fortis- sima”-szerű magatartásokat többször is tanúsított, mert rá­kényszerült. Ne fakadjon ebből előnye, de bűnös (mert sortü­zes) várossá senkinek sincs joga nyilvánítani! Az effajta kollektív megbé­lyegzés ellentmond a képviselő úr másik kijelentésének: „Nem kívánunk ... a változtatással semmilyen sérelmi politikát folytatni”. Jó lenne, ha ez utób­biban hihetnénk. Ne feledje, hogy Ön listás képviselőként az egész megyét, s ezen belül a salgótarjáni lako­sok egy részét is képviseli pártja színeiben! ür. Fancsik János Salgótarján A fokhagyma a rák ellen is A fokhagyma nemcsak az érelmeszesedés ellen, hanem ta­lán a rák bizonyos formáinak kezelésére is hatásos. Amerikai kutatók a fokhagymában a rák megelőlegezésére kénvegyüle­tet fedeztek fel. Ezzel a vegyü- lettel kezelt száz hörcsöggel egyidejűleg rákkeltő anyagot lé­legeztettek be. Csak 14-19 szá­zalék betegedett meg, szemben a kontrollcsoport 46 százaléká­val. A rákmegelőző vegyület különösen belélegezve hatásos. A kutatók azt vizsgálják, hogy a fokhagymának ez a hatóanyaga nagyobb dózisokban nem mér­gező-e.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom