Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
1991. november 16., szombat SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKE 5 // Őszi munka a határban Az őszi munkáknak is a vége felé járnak a kazári termelőszövetkezet földjein. Felvételünkön a község határában lévő terület mélyszántása közben, a gép karbantartása folyik. Olcsóbb lesz a fűtés? Benzinkútra vállalkoztak Zabaron Gúzsba kötve táncolni A hőszolgáltatás díjemelése miatt Salgótarján 2 millió 630 ezer forintos céltámogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól, első részletben. Ezt az összeget a helyi önkormányzat döntése szerint szociális kompenzációra; lakossági díjból árengedmény nyújtására, vagy a költségeket csökkentő beruházási, fejlesztési feladatokra lehet fordítani. A testület szociális, gazdasági és városgazdálodási bizottságai együttes ülésen tárgyalták meg a lehetőségeket. Úgy ítélték meg, hogy a szociális kompenzáció csak egyszeri megoldást hozhat. Az így rendelkezésre álló összeg olyan kevés, hogy nem tesz lehetővé számottevő mértékű támogatást, és takarékosságra sem ösztönöz. Hasonlóan értékelték az árengedményt is. A harmadik mód. a költségeket csökkentő beruházás hosz- szútávon lényeges változást indít el a fogyasztók körében. Ez azt jelenti, hogy valamennyi radiátorra költségmegosztó műszert szerelnek fel. A műszer költsége a szereléssel együtt várhatóan 600 forint. Ezt az egy hőközpontból ellátott lakások valamennyi radiátorára fel kell szerelni. A hőközpontokban elhelyezett mérőberendezési a hőszolgáltató saját költségére szereli fel. A bizottságok egyhangúan a fűtésrendszer korszerűsítésére javasolják felhasználni a pénzt. Részletes vita után úgy döntöttek, kérik a testületet, hogy a költségosztók felszerelését 50 százalék erejéig támogassa. Igény és rászorultság esetén esetleg ingyenes is lehet a felszerelés. A három bizottság úgy ítéli meg, hogy a céltámogatás ilyen módon való felhasználása nemcsak energi- amegtakarításra ösztönöz, de hosszútávon igazságosabb, fogyasztástól függő számlázást és fizetést tesz lehetővé. A hétfői testületi ülésre tehát ezt a javaslatot terjesztik be. Ha elfogadják. pályázatot írnak ki a költségosztók felszerelésére. Vállalkozó önkormányzatokról mindeddig inkább csak az óhaj szintjén esett szó. Mindenki elismerte, elismeri szükségességüket, ám csak kevesen hajlandók arra, hogy valódi üzleti tevékenységbe kezdjenek. A helyhatóságok többsége a normatív állami támogatásokból, a különböző adókból és a mostanság fellendülőben lévő pályázati rendeszerből befolyó összegek felhasználási módjáról gondolkodik, mert vagy lehetőségük vagy szándékuk nincs arra, hogy felkutassanak és felhasználjanak egyéb pénzforrásokat. Igen, sokszor valóban hiányzik a lehetőség is, ám a gúzsba kötvé táncoló apparátusokkal szemben még a megye határain belül is felmutathatok példaként, sajnos egyelőre ritka kivételként dinamikus, a körülményekhez képest, sőt azok ellenére fejlődő, kezdeményező önkormányzatok. Persze nem lenne szerencsés „bezzeg”- ekké tenni őket, hiszen ők is csak próbálkoznak, s azok a sajátos konstellációk, melyek ösztönzően hatnak rájuk nem any- nyira az intézményi, jogszabályi determináltság következményei, mint inkább gyakran esetleges, legtöbb esetben szubjektív körülmények eredői. A tanácsi szisztémát felváltó új államigazgatási rendszer az önkormányzatok szabadságának biztosításával nemcsak a tevékenységre ad lehetőséget, hanem a „központi költségvetésből gazdálkodom” gondolkodásmód továbbélésére is, ami éppen ennek a forrásnak a szűkössége Amerikanizálódik a városi tévé? A fejetlen (mármint polgármester nélküli) salgótarjáni képviselő-testület november 18-án, 14 órakor tartja ülését a városházán. A résztvevők a tervek szerint hét napirendet tárgyalnak meg. többek között a városi televízió önkormányzati tulajdonba vételi lehetőségét, illetve kft.-ben való működtetését. A város vezetői amerikai céggel tárgyalnak, akik az előzetes információk szerint átvennék az STV üzemeltetését. miatt az eddginél is redukáltabb vegetálást jelent, vagyis mindössze a legszükségesebb, tulajdonképpen a szinten tartásra elegendő munkálatok elvégzését. Van aki ezt. a könnyebb ellenállást választja, s van, aki nem. Például a zabari önkormányzat. A zabari önkormányzat ugyanis vállakozik, mint azt már lapunkban is megírtuk, benzinkutat építtet. A polgár- mester tájékoztatása szerint abból a pénzből, amit az idei költségvetésből sikerült megspórolniuk, így bankkölcsön nélkül megúszhatják a finanszírozást. Pedig valószínűleg ők sincsenek jobb helyzetben társaiknál, nekik is ugyanannyi a bevétel, az egy lakosra jutó fejkvóta, a személyi jövedelemadó, sőt a közös tanács felbomlása után a körjegyzőségbe is havi apanázst fizetnek.( Igaz, már csak január 1-ig, mert akkor válik önállóvá a hivatal.) A testület azonban úgy találta, a külső feltételek - a do- maházi út kiépítése, a cereden tervezett határátkelő - és a település belső körülményei - az egyre több gépkocsi, a gépeket használó kisiparosok számának várható növekedése - úgy alakultak, hogy szükség lesz egy töltőállomásra a faluban, melyet nemcsak a helybéliek de az átutazók is használhatnak. Olyan tőkének tekintik az épülő benzinkutat, amely hosszú távon termelhet profitot a zabariak- nak. Az előzetes számítások szerint a beruházás 8-10 év alatt megtérül és évente 200300 ezer forint nyereséget hoz majd a konyhára. Mint minden vállakózásnak, ennek is megvan a maga kockázata. Az önkormányzat képvi- selő-testülete vállalta a rizikót, különben hozzá sem kezdtek volna a kivitelezéshez. De vajon mit szólnak mindehhez a település lakói, akiknek a pénzével a hivatal gazdálkodik? Szerintük is jó befektetés lesz ez a benzinkút?- Bozó Nándor, üzletvezető: Ha azok a dolgok bejönnek, amit elképzelt az ön- kormányzat, akkor nem sajnálom, hogy erre fordítják a pénzt. De ha nem növekszik a forgalom, ráfizetés lesz az egész. Mindenesetre a saját zsebemből nem finanszíroztam volna ezt a beruházását, szerintem túl nagy a kockázat. Spagina István, kovács-segítő: Ez a benzinkút egy okos megoldás. Jó helyre épül. ha megcsinálják a domaházi utat Salgótarjánból Ózdra és Miskolcra is erre járnak majd az emberek, és a ceredi határátkelő hozza az átmenő forgalmat, ki tudjuk használni. Pataki István, erdőgazdasági munkás: Nekem biztos jó lesz, én szalagfűrésszel dolgozom, legalább nem kell tarjánba vagy Pétervásárára mennem benzinért. Hogy másoknak jó lesz-e, az sok mindentől függ majd a jövőben kiderül. Még valóban sok a feltételesmód és a kérdőjel, de talán nemcsak a zabariaknak válna hasznára, ha ezt a vállalkozást végül siker koronázná. — Ozsvárt — Salgótarján és környéke Testületi ülés • Mátraszele. November 19- én, kedden 16 óra 30 perckor tarta következő ülését a település önkormányzatának képvi- selő-testülete. Napirenden szerepel a jövő évi helyi adók kivetésének lehetőségei, a falu gazdaságfejlesztési programjának tervezete és az önkormányzat részvénytársasághoz való csatlakozásának kérdése. Közös vagyon • Szilaspogony-Zabar-Ce- red. A három falu már megegyezett. abban, hogy az egyes települések illetékességi területén lévő egykor közös intézmények az adott önkormányzatok tulajdonába kerülnek. Kivétel a zabari általános iskola, a ceredi faluház, az iskola és a költségvetési üzem, melyek egyelőre közös fenntartásúak, sorsukéi majd a vagyonmegosztási vita után döntenek. Helyi adók • Kishartyán. A jövő esztendőben kivetendő helyi adók fajtáiról és mértékéről tárgyal november 25-én a képviselő-tesü- leti ülésen a település önkormányzata. A résztvevők a pénzügyi számvizsgáló bizottság javslata alapján vitatják meg ezt a kérdést. Segély a szégyenlösöknek • Sóshartyán. Az önkormányzat szociális bizottsága november 22-én azoknak a rászorultaknak ítél meg segélyeket, akik valamilyen oknál fogva még nem fordultak kérelemmel a hivatalhoz. bár igényük jogos lenne. Ebbe az idősek mellett beletartoznak a három vagy több gyermeket nevelő családok is. Az e célra fordítható összeg 150-200 ezer forint. Mindig van friss virág A bárnai katolikus templom falán lévő emlékmű alatt a kegyelet virágai mindig emlékeztetnek az 1914-18-ban elesett katonákra. / s A NAEV-nál a túlélésre koncentrálnak Jön a tél, több a kiadás Sóshartyán. Általános tapasztalat a különböző települések polgármesteri hivatalaiban, hogy a tél közeledtével egyre többen adnak be segélykérelmeket. A fűtés megnöveli a családok kiadásait s az alkalmi munkalehetőségek csökkenése miatt a bevétel is kevesebb. A sóshartyáni önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága legutóbbi ülésén a beérkezett segélykérelmeket bírálta el. Döntésük értelmében a település óvodájában 15 gyermek részesül étkezési térítésidíj—támogatásban - melynek mértéke a szociális helyzettől függ - az iskolában pedig 26 tanuló ingyen étkezik. Rendszeres nevelési segélyt kapott 24 család, rendkívüli gyámügyi segélyt 10 kiskorú, szociális segélyben két fő részesül. A bizottsági ülésen meghívottként részt vett az orvos, az óvónő, a védőnő, az öregek napköziotthonának vezetője és két cigány nemzetiségű lakos is, akiknek javaslatait, véleményét figyelembe vették a az összegek odaítélésénél. Korábban olyan aggályok emeltek falakat az építőipar decentralizálása, átalakulása elé, mely szerint, a vállalatból kiváló, önállóan tevékenykedő gazdálkodó egységek az új gazdálkodási formában veszélyeztetik a végcélt: a létesítmények határidőre és jó minőségben való teljesítését, mert előtérbe helyezik az általuk szerzett jó, és nyereséges munkák elvégzését. Az előbbiek létjogosultságát kérdőjelezi meg a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatnál bekövetkezett, mai gyakorlat. A változásokról, a további elképzelésekről beszélgettem Pánczél Ferenccel, a vállalat igazgatójával. — Az eddig végrehajtott átalakulás mennyiben veszélyezteti a végcélt? — Az továbbra is változatlan. A feladatot egy kézből valósítjuk meg, nem egy túlsúlyban levő szervezettel, hanem a létrehozott 8 kft. összehangolt, ugyanakkor önálló és felelős tevékenységével, oly módon, hogy érvényesítjük a vállalati központ érdekeit is. Az építőiparban beindult erős recessziós folyamat következtében nincs annyi megrendelésünk, hogy a vállalatnál honos technológiának folyamatosan tudjunk munkál biztosítani. Ennek illusztrálására a következőket: míg a korábbi években a 100 százalékos vállalati megbízás volt a jellemző,1 addig ez ma 40 százalékot tesz ki. — Kinek, miért előnyös az új felállás, a nem nagy múltra visszatekintő új gazdálkodási forma? — Minden kft., minden tekintetben saját maga viseli rossz munkájának hátrányait, illetve élvezi eredményes tevékenységének előnyeit. A korábbival ellentétben csak azokat a költségeket viseli, amelyek nála jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy a gyengén, vagy a rosszul gazdálkodók nem ránthatják magukkal a jól tevékenykedőket. A vállalati központ érdekeit pedig többségi üzletrészünkkel biztosítjuk. Előnyt jelent a változás a tekintetben is, hogy a vezetői beosztásokat pályázat útján nyerték el a jelentkezők, akik korábban is vezetőként ebben a beosztásban dolgoztak. Ez a gyakorlat,valamint az az előírás, hogy 100 ezer forint értékű saját üzletrésszel kellett 1 beszállniuk, számos új, előnyös tulajdonságot hozott ki belőlük. Különösen a piac megdolgozásában léptek nagyot előre. — Érdekelne, hogy a termeléshez kapcsolódó pénzügyi számviteli stb. munkát miként oldották meg? — Ezt a feladatot a vállalaton belül létrejött pénzügyi számviteli kft-vel végeztetik el, megfelelő anyagi ellenszolgáltatásért. Jövőre viszont önállóan döntik majd el, hogy megma- radnak-e a vállalaton belüli kft.-nél, és üzleti alapon tárgyalnak, vagy netán mással kötnek szerződést. Olyan megoldás is lehetséges, mely szerint megszerzik a szükséges szakembereket, s létrehozzák az önálló számítógép parkjukat, pénzügyi, számviteli rendszerüket. — Folytassuk azzal, hogy a recesszió miatt milyen célokat tűzhettek maguk elé? — A piaci helyzet nem tette lehetővé, hogy célul tűzzék a minél nagyobb osztalék elérését. Ezért a túlélést szolgáló eredmény teljesítésére koncentráltak. Áz eddigi eredmények azzal bíztatnak, hogy valóra váltják elképzeléseiket. — A nagyfokú önállósággal rendelkező, ugyanakkor a vállalati központhoz is erősen kötődő új szervezeti formák megléte hogyan hatott a vállalati központra? — Hallatlanul megkarcsú- sodtunk.A korábbi létszám az egyhatodára, vagyis, 35 főre csökkent. Az osztályok összevonása után, a feladat nélkül maradt dolgozók egy részét az újjonan létrejött kft-k foglalkoztatják. Mások az előnyugdíjazást választották. Többen voltak, akik viszont munkanélküliekké váltak. Ez utóbbiak egzisztenciális helyzetének átmeneti biztosítása céljából a szakszervezettel egyetértésben, megelőzve az ezzel kapcsolatos törvényi rendelkezéseket, a kollektív szerződésben foglaltaknak megfelelően kifizettük a felmondási időre járó pénzt, s ezen kívül még végkielégítést is adtunk. Az előbbiek egyúttal azt is jelentik, hogy három, négy hónapi bérnek megfelelő összeget juttattunk a munkanélkülieknek. amely mögött egy fillér termelési érték sincs. Éz több milliós plusz kiadással járt, és hozzájárult ahhoz, hogy az idén jelentős veszteséggel zárjuk az évet. — Ilyen körülmények között miben látják a kivezető és eredményekkel biztató utat, tekintettel arra, hogy a városban elterjedt: a vállalat netán magánkézbe kerül. — A vállalati tanács legutóbbi ülésén három alternatívát fogadott el, s egyúttal megállapította a sorrendiséget is. Mün- kásgyűléseken tájékoztattuk a dolgozókat a testület döntéséről. Közöltük, hogy a vállalati központ irányításával tevékenykedik továbbra is a szerkezetépítő üzent, az ipartelep, és a vállalati központ. Ä résztvevők a tájékoztatást tudomásul vették. A vagyonügynökség állás- foglalása után kerül majd sor a privatizáció végrehajtására. Bármelyik forma mellett foglal állást az ÁVÜ. a jelenlegi kolle- tíva együtt marad.-vents/.-