Új Nógrád, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-14 / 267. szám

WIMMbä LÁTÓHATÁR 1991. november 14., csütörtök Bődületes blődli Elöljáróban leszögezem, hogy Pierre Richardot szeretem. Hajdanán a Magas szőke férfi felemás cipőben című, valóban fergeteges vígjátékban ismer­tem. s kedveltem meg eme csetlő-botló. félszeg fickót. Po­énjai, mozdulatai a legszebb filmes humorhagyományokat elevenítették fel. Ha őt néztem, rendszerint a szék alól keltem fel a produkció végén. A napok, hetek, hónapok múlnak, s lassan, de biztosan el­szállnak az esztendők felettünk. Vannak, kik tudomásul veszik (mi mást tehetnénk?!) e meg­másíthatatlan tényt, s vannak, kik a természet, s még annyi más minden törvényeinek meg- hazudtolásának lehetőségében reménykednek. És próbálkoz­nak. Pedig csodák nincsenek. Pierre barátunk ezt másképp gondolta. Lelke rajta. Tulajdon­képpen megértem őt. Szajnán ringatózó hajójának lágyan daj­káló mozgása valószínűleg álomba ringatta a derék Pierret. Alom, álom, édes álom. Régi idők, mozgókép, siker. Most? Zavaró, idegesítő, fájdalmas nyugalom. Valami hiányzik. Nyüzsgés, kiabálás, éjszakába nyúló társalgások. A forgatás. Miért ne? A humor a régi, a fő­hőst egykoron zabálták az em­berek, s ugyan már, mi válto­zott? A poén mindig eladható termék. Pierre nekilátott és megcsi­nálta. Sajnos. Fájdalmas ezt ar­ról kinyilatkoztatni, akit szeret sonlít ama férfiú történetére, ki húsz esztendő elteltével viszont­látja szerelmét, s az éjszakai kö­zös együttlét tizedik percében már méltatlankodik korántsem Oscar-díjas produktumára a hölgy. Az idő vasfogai kímélet­lenül őrölnek. Szóban forgó alkotása fáradt, szánalmasan unalmas, ezerszer látott, s megszokott-megunt po­énjaival elérte, hogy még vélet­lenül sem tudunk nevetni rajta. Kedves Pierre, ez bizony nem több bődiiletes blődlinél. Saj­nos. (szilágyi) Kíváncsiskodó Jövőre lesz kábeltévé! Mikor szerelik a kábeltévét a balassagyarmati Balgár Ödön utcában, a volt Keme- rovói úton, és milyen költsé­gekre lehet számítani? A balassagyarmati kábeltele­vízió ügyvezető igazgatója. Dr Kecskeméti Gyuláné adott fel­világosítást kérdésünkre.- Jövőre tervezzük és, ha más módon nem megy, akkor egy új törzsről a Nyírjes út felől. Ezt viszont, csak a legvégső esetben alkalmazzuk akkor, ha a távközlés, szakmai szóval ki­fejezve „nyílást”, nem tud a számunkra biztosítani. Sajnos az árakról tájékoztatást még nem adhatunk, hiszen azt senki nem tudja mi lesz 1992 január elseje után. Annyi bizonyos, hogy nem szeretnénk emelni az árainkat, mert minden család­hoz el akarjuk juttatni a kábel­tévé adásait. Miért kell fizetni az olyan helyiségek fűtéséért Salgótar­jánban, amelyekben nincs fű­tőtest és nem is éri el a hőmér­séklet a 20 fokot sem? Legkö­zelebb erről olvashatnak. Botrány a királyi házban (FEB)Kellemetlen meg­lepetés várta Spencer gró­fot, Lady Di apját, amikor visszaérkezett ázsiai körút­járól. Kiderült, hogy a bir­tokán lévő tíz házát egy tolvajnak adta el. Neve Da­vid Harvey, foglalkozása autókereskedő, és azzal vá­dolják, hogy a házak resta­urálásához felhalmozott ér­tékes építőanyagokat lopott a birtokról. Vajon milyen körökben mozoghat a gróf, ha ilyen üzleti partnerei akadnak? - tették fel a kér­dést londoni sajtóban. A házak eladása óriási családi viszályt robbantott ki Spenceréknél. Diana bátyja, Charles - a birtok örököse - azt hányta apja szemére, hogy elkótyave­tyéli a családi birtokot. Ézért azonban mostohaany­ját, Raine-t tette felelőssé. A botrány nem hiányzott a királyi háznak. Bár köz­vetlenül nem érinti az ügy. de azért nem kellemes, hogy egyes lapok bot­ránykrónikájukat így kezd­ték: A trónörökös apósa . . . Postánkból Volt egyszer egy csapat Néhány hete olvastam az Új Nógrád Szerkesz­tőségének felhívását, melyben arra kérik az olva­sót, ha tudnak valami jó sztorit azt írják meg, s munkájukat még honorálják is. Elgondolkodtam, s felvetődött bennem a múlt, amikor még úgy a hetvenes évek végén a nyolcva­nas évek elején a Nógrád szerkesztőségének tájé­koztató munkáját - megítélésem szerint kedve­zően - segítette a szerkesztőség irányítása alatt egy lelkes kis csapat: a tudósítók, levelezők tá­bora. Abban az időkben mintegy 30-40 aktíva se­gítette a szerkesztés munkáját. De a kis csapaton belül is mintegy 8-10 fős kisebb közösség volt, mely szinte hetenként hallatta, hangját. E lelkes kis csapat munkáját Tóth Lajosné „Jolika" irá­nyította. Ebben az időben e tudósítók munkáját anyagi­lag is elismerték, honorálták. No nem keü nagy pénzekre gondolni, hisz egy-egy flekk megírásáért úgy W0 forint körüli összeget kaptak, s ez éves szinten sem jelentett nagyobb összeget a kiemel­kedők között sem 1000-2000forintnál. Évente egyszer a tudósítókat értékelésre hívták meg, ahol megbeszélték az előző év munkáját, s azt, hogy a következő évben milyen területtel fog­lalkozzanak írásaikban. Végül megszűntek ezek a találkozók. Néhányon ennek ellenére maradtunk és észrevételeinket, glosszáinkat, karcolatainkat az Új Nógrád azótra is közli, ha ezt időszerűnek, jónak találják. Az Új Nógrád sztoripályázatát jó kezdeményezésnek tartom. Engem bizakodással tölt el, mert így keresnek egy aktív kis csapatot, akik munkájára számítanak. És ez jó dolog. Mucsi Lajos,Salgótarján Tiltakozó indiánok a „hódítók” ellen A kolumbiai Carta­gena kikötőjében több­száz indián fogadta az oda érkezett „Santa Maria„-t, Kolumbusz hajójának mását, tilta­kozásul a történelmi hajóút emlékének fel­elevenítése ellen. A hajó július 13-án in­dult útnak a spanyolor­szági Barcelonából, 21 japán tengerésszel a fedélzetén. Kolumbia indián ős­lakosságának vezetői azon a címen sérelme­zik Kolumbusz felfe­dező útjának „megis­métlését” , hogy az sérti a kontinens ben- szülött lakosságát, amely fél évezredes elnyomást szenvedett az európai kultúra megjelenése következ­tében. A modern „Santa Maria” kapitánya. Ha- ruo Jamamoto azt ter­vezi. hogy 290 napos útja során hét észak- és dél-amerikai kikö­tőben vet horgonyt, mielőtt Japánban befe­jezné az eredetileg a Távol-Keletre igyekvő Kolumbusz felfedező útjának „utánzását”. Ellentétben Európá­val és Észak-Ameri- kával, ahol lelkes han­gulatú ünnepségek so­rozatával emlékeznek meg Kolumbusz 500 esztendővel ezelőtti felfedező útjáról, La- tin-Amerikát tiltako­zási hullám árasztotta el a fél évezredes el­nyomással és kizsák­mányolással szemben. , A tiltakozások kieme­lik, hogy a Közép- és Latin-Amerika ősla­kosságát szisztemati­kusan üldözték és rab­szolgasorba hajtották, kizsákmányolták és le­gyilkolták. A hódítás megsemmisítette az ős­lakosság eredeti léta­lapjait és Latin-Ame­rika ma a legsúlyosabb környezeti katasztrófa színhelye. Csütörtököt mondunk Mottó: „Az igazság rugal­mas.” (Murphy törvény- könyvéből) Mottó 2: „Rugdossák is gumifalait mindenünnen.” (Az ÉLET /farkas/törvény- köny véből.) Modern őskor, 1991. Kez­detben vala a nagy dicső ter­mészet. Valának benne a fák és a majmok. Mígnem utób­biak lejövének az előbbiek ágairól, s kezdetét vévé az em­beriség történelme, melynek legfőbb jellemzője a háború­ság. Ugye, egymillió éve is lön olyan, hogy hideg. Az ősember kitaláld, hogy állatbőrökben sokkal jobb. mint anélkül, s ezekben melegedé. Mikor az nagy zimankó fokozódd, az emberré lett lény felfedező a tüzet. Aki az akkori konkur- renciaharcokban lemaradó, az csak úgy nem fagyá meg, hogy elővevő az nagy szakócát bar­langja rejtekéből, s fejbe ütle­gelő a tűz őrzőjét. Ma már a világ modernizá- lódá. Részben. A melegért most is folynak a harcok. Csak most épp a lakók és a távhő- szolgáltatók vívják öldöklő küzdelmüket egymással. Leg­kivált e tájon. Mert mi is a helyzet? Mint a tarjáni városi tévében is láthattuk, több lakó, akiknek nem túl busás a nyugdíjuk, el­mondta, hogy a többezer forin­tos távhőszámla kifizetése után marad neki néhányszáz fo­rintja egész hónapra. Ebből vi­szont nem tud élni. Enyhén sarkítva a dolgot, lévén ruház­kodásra, élelmezésre még egy ezrese sem marad, a halálos ítélete született meg. Másik oldal: képlet ugyanaz. Ha nem fizet a lakos­ság annyit, amennyit kikalku­láltak. akkor ők halnak meg. Következésképpen nem lesz meleg, s a lakó csak ezután jön. Megfagy. Nomármost: ha a lakó nem tud fizetni, baj van. Akkor le kell tiltani a fizetéséből. Ehhez pedig jogerős bírósági végzés kell. Épp ezért valószínűleg mennek a bíróságra, mindazok ellen, akik nem fizetnek. Olyan per lesz, hogy ihaj! Vagy pedig a hőszolgáltatást megszüntetik a hátráklékban levőknél... Csakhogy: A mai távhő- rendszer csak arra alkalmas, hogy többé-kevésbé biztosítsa az előírt meleget. Egy-egy la­kást lekötni a hálózatról ma még az álmok világába tarto­zik. Ha pedig egész házat köt­nek le a rendszerről (ami egyébként lehetséges), az a változat következhet be, amely szerint a becsülettel fizetők ke­resik fel a legeslegelső útjukba eső sztárügyvédet, hogy indít­son olyan pert a kifizetett szol­gáltatás elmaradásáért, hogy csuhaj. Innentől fogva válnak a dolgok érdekessé. Mert a szakócát az atomkori ember már túlhaladta. A tüzért azon­ban harcol. Foggal-köröm- mel-perrel. Mozgalmas hét volt a mö­göttünk hagyott: Balassa­gyarmaton kezdte meg leg­hosszabb ülését a volt tarjáni vb-titkár (amely évekig tart), Neműben folyik a titkos álló­háború (ki nem tud még róla?), megtudhattuk, hogy egy forin­tért is citálhatnak a hivatal elé embert (lásd: Bárna), s végre- valahára pánikba kerültek a zugárusok is (lásd: Salgótar­ján). Szóval az élet zajlik. De hogy epnyire .. .Balázs József Bezárt a pekingi bélyegpiac A pekingi hatóságok bezárták a kínai főváros bélyeg sza­bad piacát, amely tízezreket vonzott és a leginkább hasonlí­tott tőzsdére. Kínában ugyanis a bélyeg volt a legjobb befek­tetés és a Jüetan Park óriás fái alatt mindig nagy tömegek nyüzsögtek. Nemzetközi mércével mérve a pekingi bélyeg piac kicsiny volt, de akárcsak valamikor a Wall Street, az új gazdasági fellendülés jelképe lett és egyszerű kínaiak millió­inak képzeletét ragadta meg, akik bélyegekbe fektették meg­takarított pénzüket. Most, hogy bezárt a piac, a Jüetan Park főkapúján szombat óta hivatalos írás figyelmeztet, hogy a bé­lyeggel való üzérkedés büntetendő cselekmény és óva int bárkit is attól, hogy bárhol másutt Pekingben engedély nél­kül kereskedjék bélyeggel. Becslések szerint több mint 150 milliárd dollárnak megfelelő megtakarítás halmozódott fel a kínai állami bankokban. A városokban gyorsan növekvő inf­láció és az annak jóval alatta maradó hat százalékos kamat­láb mellett a kínai dolgozók alternatív beruházások lehetősé­gét keresik. A bakon mindenki a gyeplőhöz és az ostorhoz kapkod Veszélyben a demokrácia? A kibontakozás minden­képpen. A régi rend szá­lai összekuszálódtak és összezavarodott minden, hogy újrarendeződhessék majd a de­mokrácia szabályai szerint. Per­sze ha a többség úgy akarja, vagy ha akarja egyáltalán, mert elege van már a színjátékból. Hiszen nem túl régen a szocia­lizmus prófétái szavakban a mennyei magasságokba emel­ték, de a valóságban saját szol­gálatukra igyekeztek gyúrni a népet. Most meg az új világ aposto­lai fukarkodnak az igével, de sajnos a kenyérrel is. Pedig van „éhe a kenyérnek, éhe a szó­nak" , csak nem tartják fontos­nak a kielégítését. Kevesen lát­ják, hogy a sokaságot nem az utcanevek átkeresztelésének és a szobrok ledöntésének öröme önti el, hanem az elszegénye­dés, az elnyomorodás keserű­sége. A fuldokló ember nem le­het optimista. Aki kannával megy szénért a tüzépre és „lá- baskájában” viszi haza ingye- nebédjét, nem gondolhat vidá­man a jövőre, legfeljebb csak arra és nagy szomorúsággal, hogy „kegyelmesék egy egész fazékkal esznek". A Kupa-marsra már a középréte­gek sem tudnak menetelni. Egyre többen dőlnek ki a sor­ból. Nem bíznak abban, hogy kiérnek a sötét alagútból mielőtt leszakadna. Nem bíznak egyet­len párt ígéretében sem, mert szomorú tapasztalataik vannak. Ezért talál minden politikai fel­hívás „süket” fülekre. Ezért ma­rad a választópolgárok túl­nyomó többsége mozdulatlan. Ebben rejlik születő demok­ráciánk tragédiája és nem az MDF és SZDSZ konfliktusai­ban, vagy Antall és Göncz ellen­tétében. Még csak nem is a Thürmer Gyulá-k akcióiban. Ezek csak akadályozó tényezők lehetnek a demokratikus kibon­takozás útján, amelyeket a nép bármikor elsöpörhet, ha a de­mokrácia igazi erői hittel és bi­zalommal felvértezik. Sajnos nem tudják, nincs ilyen erő. Ezért nincs cselekvő részvé­tel és tömegaktivitás. Ki hát a hibás? Meglehet az a cinikus politikai elit, amely vad ha­talmi-pozíció harcaiban „meg­feledkezik” választói érdekkép­viseletéről és a politikai aktivi­tás hiányát arrogánsán, közöm­bösséggel magyarázza. Egy egész nép nem lehet közömbös saját sorsa iránt. A többség nem „hallgatag”. Aki nem süket, mindennap lépten-nyomon hallhatja szavát. Másfél évvel ezelőtt, amikor a választók még bíztak a békés, de gyorsabb és igazságosabb rendszerváltásban, nagyobb volt a politikai aktivitás. Nem gondolták, hogy a nagy árhul­lám ennyi szennyet hoz. Hogy könnyű fajsúlyú, gerinctelen emberek kapaszkodhassanak meg pártonkívüliségük nimbu­szába. Akik a keleti szelet is na­gyon jól betudták fogni vitorlá­ikba. Zsíros állásba, jó pozíci­óba kerültek. Persze kellett hozzá a kemény könyök és a hosszú nyelv. Nagy elégedetlenséget kelt, hogy a hatalmas adósságot nem a „napkeleti királyokon” vasal­ják be. S nem is a kiskirályo­kon, hanem a koldusokon. Azoknak kell vasba öltözniük a kenyérmezei csatában, akiknek legkevesebb közük volt a 22 milliárd dollárhoz. Könnyebb volt a jobbágynak megbirkózni Porció Péterrel és Forspont Pállal, mint most a szerencsét­len dolgozónak a növekvő árak­kal, a magas kamatokkal és az új adókkal. „Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk". Meg ápolni is. Az embernek művelődnie is kell. „Kiművelt emberfők soka­sága teszi a nemzet erejét" - fi­gyelmeztet bennünket Széche­nyi. Kiművelt emberfők soka­ságára azonban jó ideig nem számíthatunk, miután az okta­tásban kaotikus állapotok ural­kodnak. Nevelni kellene az ifjú­ságot. hogy művelt és aktív ál­lampolgárokként létrehozzák a működőképes demokráciát. 1956 hősei a mainál igazsá­gosabb, demokratikusabb, né­piesebb társadalmi rendszert akartak. Ezért kötelességünk Justitia bekötött szeméről le­venni a kendőt és mindazoké- ról, akik a gyilkosokat és hazaá­rulókat védelmezik. Vagy az ő szemük a választási kampány idején volt bekötve, amikor vad kommunistafaló kedvükben az ártatlan párttagokat is kikezd­ték? Most meg a szadista verő-, és herélőlegényeket veszik vé­dőszárnyaik alá? Az áldozatok aggódnak hóhéraikért? Érthe­tetlen. Azt követelik, hogy ne repüljön a nehéz kő. De az MDF csak kis követ javasol. Az ellenzék még ezt is veszélyes­nek tartja, mert ki tudja hol áll meg és kit talál el? Szétverheti még az első szabadon választott parlamentet is Orbán Viktor szerint. Lehet, hogy nemcsak Tárgyán doktornak kellene tisz­táznia magát, hanem másoknak is? Még a keresztény eszmeiség sem hirdet megbocsátást vezek- lés nélkül. Senkinek sincs joga a nép nevében feloldozni a bű­nösöket. A nagy választások idején mindenki azt hitte, hogy a de­mokrácia kiválasztottjai mind egyirányban húzzák majd az or­szág szekerét. Nem ez történik. Úgy szegre akasztották a nép­nek tetsző programjukat, mint Tisza Kálmán a „bihari ponto­kat". A bakon sincs egyetértés. Mindenki a gyeplőhöz meg az ostorhoz kapkod. Ezért a rúd túl jobbra fordult. Talán észre sem veszik, hogy a szekér lelassul, majd megáll, mert a démosz már nem is tolja, az elesetteket senki sem istápolja. B iztos, hogy nem ez az út vezet az ígéret földjére. Eltévedtünk. Kicsit balra kell tartani, vagy visszamenni Lakitelekre, hogy nagyobb re­ményekkel indulhassunk el újra. Kádárkúti József tanár MAGAS SZŐKE+KÉT SZŐKE: illúzióromboló bugyutaság az ember, de éppen ezért (hi­szem!) nem szabad mellébe­szélni. Hősünk nekibuzdulása közben számításon kívül hagyta a sorsdöntő tényt. Valóban jó humora van, valóban jó filme­ket forgatott, valóban imádták őt a nézők, de! A varázsz- szó: egykoron. A helyzet kísértetiesen ha-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom