Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-04 / 233. szám
1991. OKTÓBER 4., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP uEznzü 3 Segítség a munkanélkülieknek Meddig ég a villanyunk? Kényszerpályán az áramszolgáltató Sok gondjuk között külön nehézség, hogy a munkanélküliek nem tudják, milyen lehetőségeik vannak a jövőben, az ugyanis nem vigasz, hogy kéthetente elmennek a hatósághoz a kötelező pecsételésekre. Szarvasgedén a Magyar Október Tömegsport és Kulturális Egyesület e helyzet javítására komoly lépésre szánta el magát. Hermán Péter elnök arról tájékoztatott, hogy a közeljövőben előadásokat szerveznek a foglal Salgótarján madártávlatból és a prospektusokból nézve barátságos látványt nyújt. Talán az idelátogató felületes turistának is ez a véleménye. Viszont, aki egy kicsit is a dolgok mögé szeret nézni, az már a belváros buszmegállójánál megláthatja a város igazi arculatát. A plakátokkal eltakart palánk mögött, a Karancs utcában dühöng a nyomor és a szegénység! A belvárosból kifelé haladva még elkeserítőbb a helyzet. Idegér. Emberek, családok élnek olyan viskókban, amelyek második világháborús bombázott házakra emlékeztetnek leginkább. Ez a Bereczki út. Három családra jut egy udvari illemhely. A lakásokban nincs bevezetve a víz, „de felesleges” is, hiszen van az utcában egy kút! Igaz, ezért fizetnie kell az ott lakóknak vízdíjat. Bangó Gusztávné, aki ez ügyben a legtöbbet fáradozott már kezdi elveszíteni reményeit, mert egyik helyről a másik helyre küldözgetik. Pedig éppen elég baja van enélkül is, hiszen egyedül ő dolgozik a családban, a férjének is megszűnt a munkaviszonya. Igaz, önkényesen költöztette be nagyobbik lányát és családját egy elhanyagolt, s kiürült „lakásba”, de rendbe hozatta a saját pénzén. Az utca lakóinak, ugyan van okuk panaszra, de senki nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen: a fent említett asszonyon és egy idős bácsin kívül, aki kiássa az árkot, hogy a szennyvizet elvezesse. Pedig sok a munka nélküli férfi, tehetnének valamit annak érdekében, hogy koztatási törvényről, illetve a foglalkoztatás jelenlegi országos helyzetéről. Mindehhez segítséget nyújtanak a Munkaügyi Minisztérium szakemberei, szociológusok és pénzügyesek. így az érdeklődők megtudhatják, ki mire jogosult? Az előadás-sorozatra várják mindazon kisiparosok jelentkezését is, akik tevékenységük megszüntetése után munkanélküli-járadékot igényeltek, s kérelmüket elutasították. elviselhetőbbek legyenek a körülményeik, de jobb tétlenül ülni és várni, amíg... — Suha Tibor, harminchárom évesen már nagyapa. Unokája, másfél éves, akinek édesapja még katona, az anyukája, pedig alig töltötte be a tizennegyedik életévét. S a család legkisebb tagja mégsem az unoka, hanem egy hét hónapos csecsemő, Suha apuka csemetéje. A családfő munkanélküli, egy szoba-konyhás lakásban laknak összesen tizenegyen. A szobában és konyhában ágyak sorozata és egy video. Szegények, de nem panaszkodnak, bár a férj említette, hogy amióta a kicsi megszületett külön kell aludnia szeretett feleségétől. Ahogy á Bereczki utcából felfelé haladunk a hegyen, egy-két szemétdomb még látható a műemlék vár lábainál, s azután kezdődik a luxuskivitelű családi házak sorozata. Olyan érzésem támadt, mintha egy másik városban járnánk. Zöldövezet, fák, s a környező hegyek az épületekkel szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. Egy külön világ! A regionális vízmű épületénél, alig tudunk átmenni az úttesten, akkora a forgalom, de gyalogátkelőhely nincs. Mielőtt végleg elbúcsúznék ettől a vidéktől, egy pillantást vetek még a tájra: lent a szürkén bűzölgő nyomor, fent a fehéren vakító elegancia. S ha hátat fordítok csak a szépet látom, s a másik oldal akkor nem is létezik?! Minden csak nézőpont kérdése. szeli Természetes mozdulattal kapcsoljuk föl naponta a villanyt, zúgatjuk a mosógépet, nyúlunk bele a hideg hűtőbe. De mindehhez villamos energia, rövidebben áram szükségeltetik. Czeglédy Ferenc, az EMASZ salgótarjáni igazgatóságának vezetője meglepő adatokkal szolgál. — Addig lesz villany mindenkinek, amíg az áramszolgáltató vállalat tudja fizetni naponta délelőtt tíz óráig a tízmillió forintot az erőműveknek és a főelosztó-hálózatot üzemeltető vállalatnak. — Ha nincs pénz? — Egyszerű a dolog. Kölcsönt veszünk fel a bankoktól, fizetjük a kamatokat. — Ennyi az egész? — Nem egészen. Ha nagy gyárak tartoznak nekünk, ők átvállalják a kamatot. Kirívó kivételek persze akadnak. Az ötvözetgyár Salgótarjánban például huszonötmillióval tartozik nekünk. Az okokat nem akarom boncolgatni, nem is a mi dolgunk, de mást nem tehetünk, mint hogy kikapcsoljuk az áramot. A gyár jó két hete egyetlen gramm áramot nem kap tőlünk. Ha mi nem Emlékezés a vértanúkra Zabar. Vasárnap tartják a községben a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére az évenként szokásos „vendégségét”. A templomi nagymisét követően — melyen a falu lakosságával együttesen az elszármazottak és a távoli rokonok is mindig megjelennek — a nemrégiben felavatott hősi emlékműnél a Társadalmi Egyesülések Szövetségének helyi szervezete és a községi önkormányzat együttes rendezésében emlékeznek meg az aradi vértanúkról és a háborúk zabari áldozatairól. Az emlékműnél Kovács Patrícia szavalatát követően Kéri Lászlőné TESZ-ügyvivő mond emlékeztető beszédet, majd gyertyákat gyújtanak a 13 aradi, a 19 első világháborús és a 25 második világháborús áldozat emlékére. Vasárnap este a TESZ rendezi meg a szokásos vendégségi bált a művelődési házban, ahol a domaházi ROYAL zenekar szolgáltatja a hangulathoz illő talp- alávalót. utaljuk át naponta a megszabott összeget, mi sem kapunk villamos energiát. Az erőművek nem úri passzióból kívánják ezt, hisz ők is • naponta számolnak el a bányákkal, gázmüvekkel. Tudomásul kell venni, hogy manapság ilyen a piacgazdaság. Van más példám is. A Nógrádi Szénbányák még a szanálás előtti korszakból húszmillió forinttal tartozik nekünk. Aztán jött a szanálás, „rolló lehúzva”, új gazdálkodást kezdtek, nekünk meg ugrott a húszmilliónk. Bírósági úton, sorban állás után láthatnánk csak pénzt. De mikor lesz abból valami?... A SKÜ havi tizennyolcmilliót fizet az áramért, de legalább fizet. Másféle adósaink is vannak. — Mégpedig? ■— Olyanok, akiknek nem csak áramot adtunk, hanem például szereltünk. Balassagyarmaton a Hambi Kft.-nél a hálózatot kiépítettük, hogy üzemelni tudjanak. Aztán egyetlen fillért sem fizettek. Mivel szerződésünk van, bíróságra adjuk az ügyet. Mi is érezzük, hogy Magyarországon leállt a pénzforgalom, de nekünk talpon kell maradnunk. A községben minden család kézhez kapta azt a szőlőfürtökkel díszített meghívót, amely arról tudósít, hogy — a régi hagyományokat felelevenítve — a Demokrata Koalíció helyi szervezetének fiatal tagjai hosszú idő után ismét megrendezik a községben a szüreti mulatságot. Szombaton délután 2 órakor a művelődési otthontól indul a menet, amelyben lovas kocsi viszi a bírót a feleségével együtt. Ennyit a gyárakról, de Nógrád megyében százezer kisfogyasztó is van. Vagyis ennyi lakásban ég a villany. Ha ég. Mert előfordul, hogy az áramszolgáltató nem fizetés miatt kikapcsolja a villanyt. — Ez gyakorta megtörténik? — Három-négy ezer családnál fordult elő, hogy kénytelenek voltunk lekapcsolni az áramot. Úgy soha nem kapcsolják ki, hogy a személyes kapcsolatot ne vegyük fel a családdal. A díjbeszedő üzenetet hagy, hogy nyolc napon belül ki kell fizetni a számlát. Ha a nyolc nap lejált, megjelennek a szerelők a kombinált fogóval. De még akkor is becsöngetnek, vagy kopogtatnak. Még akkor is lehet rendezni a számlát. Az esetek döntő többségében az történt, hogy ha nehezen is, de összeszedték a pénzt, és kifizették a számlát. Mert ilyenkor inkább egy ruhával kevesebbet vesznek, de fizetnek. — Ez eléggé kényszerpálya... — Igaz. De nem jókedvünkből csináljuk. A pénzügyi stabilitásunkat meg kell őriznünk, pontosan a fogyasztók érdekében... Gyalogosan és kocsikon követi őket a vidám szüretelő sereg, a táncosok, a csőszök, a javasasz- szonyok, valamint a táncosok. Végigjárnak minden utcát, átlátogatnak Kishartyánba is. Mindenütt mókázással, a nézelődők kínálgatásával, tenyérjósolással, az esti mulatságra való invitálással keltenek vidám hangulatot. A szüreti bál este 7-kor kezdődik. Zenét a nógrádmegyeri Besze Tibi és csapata szolgáltatja. Önkormányzati vállalás Nógrádszakál. A községben megépült ivóvízvezeték lakóházakba való bekötése jelentős anyagi terhet róna a családokra. Ezért a helyi önkormányzat a kiadások mérséklése érdekében vállalta, hogy a vízórák felszereléséig valamennyi érintett esetében minden munkálat költségét fedezi. Ez azt jelenti: mintegy kétmillió forintot fizet erre a célra. Tatarozás Piliny. Az utolsó simításokat végzik az építők a leromlott állapotából feltámasztott községháza külső-belső tatarozási munkáin. A megszépülő, de pénzszűkében lévő községházán a helyi építőmesterek és a lakók közül sokan társadalmi munkával segítettek annak érdekében, hogy a munkák október 15-re befejeződhessenek. * Gyorsabb forgalom Litke. Három darab autóbuszbeálló járdasziget építési munkálatait végzi ezekben a napokban a Center Gmk. A község főútján a Vörös Hadsereg • úton folyó útszélesítés nagymértékben elősegíti majd a gyorsabb és biztonságosabb jármű- és gyalogosforgalmat. Átadás szilveszterkor Mátramindszent. Két tanteremmel és egy szertár cáljaira kialakított helyiséggel bővítették a község általános iskoláját. Jelenleg a belső vakolás befejező munkálatait végzik, s rövid időn belül elkezdődhet az új szárny külső pucolása is. A kivitelezés befejezési határideje: december 31. Falunap Sóshartyán. A helyi önkormányzat megszavazta, hogy október 23-án falunapot rendeznek a községben. A tervek szerint sportvetélkedőt, bálásruha-vá- sárt, kulturális bemutatót rendeznek, majd a délutáni polgármesteri köszöntő után az általános iskolások kétórás színes műsort adnak. Tanfolyamok Mátranovák. A Mátra Szakoktató Kft. és a Salgótarjáni Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet közösen német nyelv-, valamint számítógépes programozó- és gépkezelő-tanfolyamokat indít. A jövő hét elején kezdődő oktatásokat, amelyeken mintegy húszán vesznek részt, a GYIVI- nél tartják. A szakembereket a társaság adja. Kiállítás Salgótarján. Az egészségügyi szakközép- és szakiskola galériájában október 4-én, 10.30 órakor kiállítás nyílik Hertelendy Mária Zsuzsanna tűzzománcaiból. A tárlat — melyet Erdei Sándor iparművész nyit meg — három hétig látható. Óvodai nyelvoktatás Kazár. Idegen nyelv, elsősorban angol óvodai oktatásának támogatására hoztak létre alapítványt a településen. A számlára ez idáig körülbelül 200 ezer forint folyt be az óvoda pályázati nyereményéből, a helyi Pótkerék Kft., a Pék-Kép Kft., a szülői munkaközösség és a Kazán TESZ-szervezet hozzájárulásából. Fogadónap Kisterenye. Tóth Sándor országgyűlési képviselő október 5- én, szombaton 11-től 14 óráig tart fogadónapot a művelődési házban. Kedélyes autós társaságában figyeltem föl a települések házait övező kerítések kritikájára. „Milyen giccses és hivalkodó meg ronda ez a kerítés, látod anyu?” — szólt a kislány hibátlan őszinteséggel az első ülésen. Jómagam is megnéztem ezt a förmedvényt, és teljes mértékben igazat adtam a gyermeknek. Persze, hogy igaza van, hiszen ő most tanulja a világot, és minden, ami természetellenes, ami a normális élettől idegen, az számára kritika tárgya. Kerítés. Ugyan mire való a kerítés nálunk? Ne járjanak át a telkünkön, mutassuk meg a környezetünknek, hogy nekünk milyen hivalkodásra is telik, érezzük magunkat biztonságban és így tovább. És ettől kezdve a kerítések világa önállósul. Vasból, deszkából, drótból és még ki tudja, mi mindenből építjük magunk köré birodalmunk határait, korlátáit. Ennek az önállósodásnak persze kialakul a maga szokásrendszere is. Évenként kétszer lehet festeni, ha hibát látunk, ki kell javítani, ha új NÉZŐPONT; Kerítés ötletünk van, íme, semmi akadálya annak, hogy cifrázzuk az önmagunk által megépített förmedvényt. Végül is mi a problémám kis hazánk eme furcsa jellegzetességével? Nem sajnálom a kerítésépítőktől vagyonukat, igazából sokat próbált esztétikai érzékem is túléli a giccsáradatot, sőt azzal a furcsa ellentmondással is megbékülök, hogy a szabadnak született ember milyen kedvvel építi maga köré létének korlátáit. így van ez, mondhatnám a nagyra becsült Vonnegut Jr. bölcs rezignáltságával. Kerítünk, elválasztunk, magunk vagyunk. Ilyen ez a világ, nem kell efölött töprengeni, siránkozni. Ismét pazarlunk. Ez az egyik motívum, ami mégiscsak zavar. Kiváló matematikus barátom ausztriai utunkon számolta össze — ahol például egyetlen kerítést sem láttunk a csodálatosan megépített házak körül —, hogy Magyarországon százmilliárdo- kat költenek összességében a családok önmaguk elkerítésére. Nem semmi. Mi mindenre futná ebből az összegből? Tessék ezen gondolkodni, szabad a gazda, mondanák a mindig áldott gyerekek. No de ez csak a dolgok anyagi vonzata. Finnországból idetévedt vendégünk tette föl nekem a kérdést: „mire való ez, hogy az ember bekerítse önmagát?” Jézusom! Milyen világ ez, ahol az ember bekeríti önmagát. Önző világ ez, kérem. Ne köntörfalazzunk. Egyre inkább láthatjuk, hogy a humanizált Európában még az állatok körül is lebontják az ő ketreceiket, bővítik létük keretjeit, de mi nem tágítunk. Rendben van. De akkor ezt a kerítésszorongásunkat ne röstelljük. A hor- tobágyos-gulyásos prospektusainkra fényképezzük rá kerí- téses szorongásunkat is. Vasból, üvegszilánkostól a betonban, rondán, dicsőség nélkül. A bevezetőben idézett kislány még nem tudja, csak érzi, amit nekünk kell kimondani: lelkiismeretünk nem nyugodt mindaddig, amíg meg nem szabadulunk eltorzult tulajdonvágyunk kerítésekben gazdag torzóitól. Németh János István Nyomortanyák a luxusvillák árnyékában Amit nem látunk, az nem is létezik?! —csatai— Megszépült harangláb Kozárdon a községbeliek megelégedésére megszépült a harangláb. Képünkön Kun Tibor a felújításon dolgozik. Szüreti bál Sóshartyánban