Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-28 / 252. szám
4 LÁTÓHATÁR 1991. október 28., hétfő Eddig vártam, hogy Harmat László „Taekwon-do Boogie” átfogó címmel felvett számai hanglemezen is megjelenjenek, de úgy látszik, ebből már nem lesz semmi. Be kell érnem a műsoros kazettával. Legyen Jó műsor. Egészen véletlenül hallgattam meg - már lassan egy éve - azt a riportot, amit Harmattal, az Omega hajdani szakszofonosával (1963-64), az utóbbi idők sportolójával, illetve neves karateedzőjével felvételei közelgő kiadásának apropóján készítettek. Beszélt a régi szép időkről, a szakszizás- ról, a gitározásról, arról, hogy évekig játszott skandináv zenekarokban .. . Természetesen nem hagyta ki sportkarrierjét sem, de ami az én fülemet különösen megütötte - azért is, mert zenészek, énekesek (mintha bizony szégyen lenne) ritkán mondják ki őszintén -, az volt, hogy igenis szereti a gyors számokat, az up-tempót. Sokkal jobban mint a gyakran csak nyögvenyelő, unalmas lassú, érzelmes dalokat. Én is. Kíváncsian és türelmetelnül vártam, hogy hozzájussak a kazettához. Többszöri meghallgatás után sem változtak iránta érzéseim, nem változott a véleményem sem. Fentebb már mondtam: jó műsor. Harmat László tényleg szereti az up-tempót, és nem csak azért hozza vissza a simogató emlékeket - nekünk, akik megHarmat bugi éltük „azokat az időket” -, mert régi számokat játszik, és mert - ahol van — a közönségzaj is vagy huszonöt éves, hanem azért is, mert úgy gitározik, ahogy régen a legtöbb buligitáros. Nyesetten, élesen, fémesen, „magasan” szól minden dalban a gitárja, még a twangy-ben is („Tanyán” - és ha már szakszofonos, miért nem ő szakszizik? Legalább azt is hallanánk). A tremolótól, a sűrűhullámú remegő hangzástól képtelen megszabadulni, s ez unalmassá lesz a második oldal végére. Bizonyos részekben (például Armstrong „Micsoda csodálatos világ” című számában) cigányo- san fantáziái és díszít, valamint nem odavaló, eredetileg nem odagondolt hangokat rak bele. Ez is a régi bálgitárosok szokása, és azt hiszem, a presszózongoristáktól jövő rossz hatás, de mindenesetre azért biztosan így volt ez annakidején,mert nem tanulták meg rendesen a számokat, és a maguk gyarlóságait itt adták beléjük. Harmat László virtuóz is tud lenni és szépen improvizál, ahol van rá módja, de ahogy tulajdonképpen Faragó Judy sem, vagy az egykori gitárhősök sem, nem bírja kiszakítani magát a Shadows „Shadoogie" témájából, hatásából, annak állandóan kisértő utánérzéséből, ha valóban s igazán bugiznia kell. Vass Imre Közakarat Egyesület alakult A hét ‘ végén Budapesten megalakult a Közakarat Egyesület, melynek alapító nyilatkozatát 517-en írták alá. A magyar sajtót "most példátlan .politikai és erkölcsi mélységbe zuhant állapotában szinte már a demokrácia ellenségének szerepében látjuk és halljuk." Követelik, legyen vége a médiaháborúnak, szűnjön meg a hírek tendenciózus szelektálása. A hölgyek mondják Gyakorlott kollégám sokat vitatott mondása szerint az újságíró akkor követi el a legnagyobb hibát, amikor hitelesen adja vissza a nyilatkozó szavait. Nos, ebbe a hibába estünk. Amennyiben ez hibának minősíthető. Olvasóink ugyanis tucatszámra jelezték szerkesztőségünkben a szépségki- rálynő-választás résztvevőinek nyilatkozataival kapcsolatos ellenérzéseiket. Hamut szórhatnánk fejünkre, s megtéphetnénk ruházatunkat — amennyiben hibáztunk volna! A szóban forgó nyilatkozatok ugyanis csak és kizárólag a szereplők, vagyis a jelöltek szavait adják vissza, szerkesztőségünk változtatása nélkül. Elvégre, e kis írások róluk szólnak. Azon persze lehet vitatkozni, helyesen járunk-e el, amikor hűen tükrözünk egy-egy személyiséget. Mint ahogy azon is lehet morfondírozni, mennyire feladata az újságírónak a valóság szépítése. HETI HOROSZKÓP KOS (III. 21.—IV. 20.) A héten esedékes tárgyalások közül a legjelentősebbet feltétlen hozza előbbre, most ugyanis sokkal kedvezőbben alakíthatná a dolgokat. Pénzügyeibe ne vonjon be idegeneket. BIKA (IV. 21.—V. 20.) Bele kell vágni a felkínált leiadatba. Tele van ötletekkel, s kamatoztathatja őket. Ráadásul a régi munka után ezen a héten arathatja le a sikert. IKREK (V. 21.—VI. 21.) Változtatásra alkalmas időszak ez a mostani, de azért nem kell fejest ugrani, csak teljesen tiszta ügyletet fogadjon el, nehogy később jogi következmények legyenek. MÉRLEG (IX. 24.—X. 23.) Jó lenne ezekben a napokban az otthoni feladatokat elvégezni, mert már rendkívül nyomasztja, hogy oly régóta halogatja őket. Munkahelyén nyugalom várható. SKORPIÓ (X. 24.—XI. 22.) A héten — a kívülállók szerint teljesen érthetetlenül — felrúgja az eddigi korlátokat. Még bizalmasai sem tudják, hogy milyen régóta készült erre. NYILAS (XI. 23.—XII. 21.) Rendkívüli alkotókedvét használja ki, most érdemes belevágni az oly régóta halogatott változtatásba, illetve nyélbe ütni a már régóta tervezgetett hosszabb külföldi utazást. BAK (XII. 22.—I. 20.) Ha eddig taktikája bevált is, most már itt az ideje, hogy változtasson. Egyébként a körülmények kényszerűik majd erre! VÍZÖNTŐ (I. 21.—II. 20.) Amennyiben politikai karrierre számít, most a lehető legrosszabb az időszak a kezdeményezésre, változtatásra. Érvelései hatástalanok maradnak. Hivatásában egyébként eseménytelen napok várhatók. HALAK (II. 21.—III. 20.) Túlzásokba eshet, és az csak a dolgok rovására mehet. A túlzott társasági élet pedig a munkáról tereli el a figyelmét. RÁK (VI. 22.—VII. 22.) Mintha nem bízna meg kellőképpen a kollégáiban, pedig nélkülük aligha boldogul! OROSZLÁN (VII. 23.—Vili. 23.) Péntektől úgy alakulnak a dolgai, ahogyan előre eltervezi, de számítson rá, hogy akarata ellenére olyanokkal kell felvennie a versenyt, akikkel eddig azonos oldalon állt. SZŰZ (Vili. 24.—IX. 23.) Régótadédelgetettter- veit csak annak árán tudja megvalósítani, ha bizalmasait ezúttal teljesen kihagyja. T elefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövódről! Ez a saját eheti horoszkópod. i\ Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a ^ 00/1609 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát A telefonhívás ára percenként: 150 Ft Kíváncsiskodó Fontosabbakra kell a pénz Az ötvözetgyárnál, a Cered és Mátraszele felé vezető utak kereszteződésének biztonságosabbá tétele érdekében mit szándékozik tenni a Salgótarjáni Közúti Igazgatóság? — kérdeztük legutóbbi Kíváncsiskodónkban. A kérdésre Fráter István, a közúti igazgatóság vezetője felelt. A domborzati viszonyokból adódóan sok ilyen kereszteződés van Nógrád és más, hasonló felszíni adottságokkal rendelkező megyék úthálózataiban is. Nagyobb figyelemmel, körültekintéssel kell ezeken a helyeken vezetni, mert egyelőre nem szerepel a tervek között az említett szakasz felújítása, ugyanis ennél fontosabb feladatok megoldását kell finanszírozni az amúgy is szűkös keretből. A salgótarjáni 21-es út párhuzamos szakaszának folytatása, vagy a balassagyarmati kerülő út megépítése jelentősebb probléma, sokkal veszélyesebb szituációkat old fel. A kérdésben felvetett kereszteződésnél jóval forgalmasabb pontok is vannak, például a 21-es utat Szécsény- nyel összekötő szakasz Hollókő felé vezető leágazása, amely olyannyira balesetveszélyes, hogy korszerűsítésével a közeljövőben fogunk foglalkozni. — Kíváncsiskodónk újabb kérdését Kovács Lászlóné bá- tonyterenyei olvasónk tette fel :Iga/,-e a hír, hogy a Nógrád Volán meg akarja szüntetni a kánvási ügyelet buszjáratát? Ha igen, indít-e helyette, legalább ünnepnapokon, Salgótarján és Nagybátony között, a délutáni órákban közlekedő polgári járatot? mm wem, AXEL SPRINGER MAGYARORSZÁG kll. ÚJ NÓGRÁD SZERKESZTŐSÉG JÓZSEF ATTILA MÍVELŐDÉSI KÖZPONT A KIRÁLYNŐ Ml VAN I Az Új Nógrád valamennyi olvasója megismerheti sorozatunkból a Nógrád Szépe 1991 versenyzőit. Szeretnénk alkalmat adni minden kedves olvasónknak. hogy tetszése szerint választhasson királynőt! Lapunkból kivágott és szerkesztőségünkbe beküldött fényképpel mindenki szavazhat! A legtöbb voksot kapott versenyző elnyeri az Új Nógrád olvasóinak szépségkirálynő díját. Konkoly Thege Réka, a bátonytere- nyei zeneiskola 23 éves fuvolatanárnője a tavalyi Nógrád szépe választáson is részt vett. Most ismét a nevezők között találjuk. — Megtudhatnánk, mi volt az indítékod, hogy az idei vetélkedésre is benevezz? — Még a nevezési határidő lejárta előtti napokban sem volt biztos, hogy indulok-e, vagy sem. Aztán némi töprengés után úgy döntöttem: miért ne? A kollégáim, barátaim egyébként már az első perctől azt tanácsolták, hogy induljak - végül nem bántam meg, hogy megfogadtam tanácsukat. — Miben hasonlítanak a tavalyi és az idei verseny előkészületei? — A legnagyobb hasonlóság, hogy tavaly is a 11-es rajtszámot húztam, úgy, mint most. A többi dologban inkább különbségek vannak. A lányok is szebbek, mint tavaly, s a szervezés is jóval alaposabb. — Hogyan készülsz az idei megmérettetésre? — Szabadidőmet pillanatnyilag a varrás köti le: magam varrom a szabadon választott ruhámat. A „mű” már félig kész... A tizenkettes rajtszámot Kovács Csilla, bátonytere- nyei lány húzta. A tizenkilenc esztendős hölgy a kistere- nyei Váci Mihály gimnáziumban' érittségizett, s jelenleg — bármennyire is hihetetlen — munkanélküli. — Hogyan lehet az, hogy ilyen csinos lány munkahely nélkül tengeti életét? — Sajnos nem egyedülálló az esetem. Egyszerűen nem találok magamnak munkát. Persze csak munkahelyen... — Hogyhogy? — Otthon, Tere- nyén cseppet sem unatkozom. Sokat segítek édesanyámnak. Legutóbb éppen a lakást festettük ki. Jómagam ablakokat és ajtókat mázoltam; s jól sikerült... — Itt a megoldás. Szobafestőként, gondolom, sokan alkalmaznának... — Ó, ez remek ötlet, márcsak azért is, mert a barátomnak is ez a szakmája. — Tényleg, barátod mit szólt a jelentkezésedhez? — Lehet, hogy meglepő, de nem is tud róla! Az Új Nógrádból értesül majd elhatározásomról. Persze, tetszeni fog neki... A RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA; Elektronikai és Vasipari Gyártó, Forgalmazó Kft. Bátonyterenye, Bolyoki út 3. További szponzorok: HOTELBMEDUES MARUZS PRINT Kanadai-Magyar kft. Lakberendezési » Kisárúház ÉVI II. üzletház PESTI DIVAT Salgótarján rs 3BB BŐS KO HILDA Centrum Virág MÍRNÖKIRODR kft. SRLGÓTRRJAN SCHUV6R F. ÚT 3. KONKOLY TH EGE RÉKA KOVÁCS CSILLA POPSAROK