Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-28 / 252. szám

2 [HIFIÉI] HAZAI KÖRKÉP — KÜLFÖLD 1991. OKTÓBER 28., HÉTFŐ Holland—magyar kulturális együttműködés Erős szakszervezetekre van szükség Szülinapi buli a Kohászban Budapest. Nem segélyekért, könyöradományokért kilincsel­tünk Hollandiában, hanem a két ország kölcsönös együttműködé­sének kiszélesítésére törekszünk — hangoztatta újságírók előtt Andrásfalvy Bertalan művelődé­si és közoktatási miniszter vasár­nap Budapesten, miután hazaér­kezett négynapos hivatalos hol­landiai látogatásáról. Ezzel kap­csolatban kiemelte: a hollandok érdeklődnek például a magyar művészeti oktatás eredményei Események sorokban Moszkva. A Türkmén Köztársa­ság lakosságának túlnyomó többsé­ge a függetlenségre adta voksát a szombati népszavazáson. A moszk­vai rádió szerint a 3,6 milliónyi választópolgár 94 százaléka döntött a Moszkvától való elszakadás mellett. Moszkva. Gazdasági és kereske­delmi együttműködésről állapodott meg szombaton Moszkvában Oroszország és Üzbegisztán — je­lentette az AFP. Az erről szóló do­kumentum, amelyet Borisz Jelcin orosz és Iszlám Karimov üzbég elnök írt alá, állást foglal a két köz­társaság szuverenitásának, területi sérthetetlenségének kölcsönös tisz­teletben tartása mellett. Varsó. Vasárnap reggel megkez­dődtek 63 éve az első szabad par­lamenti választások Lengyelország­ban. Több, mint 27,6 millió válasz­tópolgár szavazhat, választva a 460 képviselői helyért versengő csak­nem hétezer, és a száz szenátusi székért harcba szálló 612 jelölt között. Párizs. Francois Mitterrand vendége lesz a madridi amerikai— szovjet csúcstalálkozót és a közel- keleti békekonferencia megnyitó­ülését követően Mihail Gorbacsov. A találkozóra előreláthatólag szer­dán délután kerül sor, a francia elnök vidéki házában. A hír megle­petést keltett, mert Borisz Pankin szovjet külügyminiszter éppen pénteken jelentette be, a francia elnöknél tett hivatalos látogatása után, hogy Mitterrand decemberben utazik Moszkvába. Tokió. Mijazava Kiicsi nyerte vasárnap a Japán Liberális Demok­rata Párt elnöki tisztéért kiírt válasz­tásokat, és veszi át a jövő héten rendkívüli parlamenti ülésen Kaifu Tosikitól a kormányfői posztot is. A 72 éves volt pénzügyminiszter biztos többséggel győzött. Mijaza­va széles körű nemzetközi tapasz­talatokkal rendelkező politikus, akinek alapos ismeretei vannak Közép-Európáról és Magyaror­szágról is, ahol küldöttség élén járt a múlt évben. Vatikánváros. II. János Pál pápa vasárnap a Szent Péter téren boldog­gá avatta Adolf Kolping német papot, a római katolikus egyház szociális tanításának egyik úttörő­jét. Az ünnepi istentiszteleten a szentatya méltatta az egykor a „mesterlegények lelki atyjaként” tisztelt Kolping (1813—1865) élet-* útját. A cipészmesterből pappá lett Kolping a vallási és szakmai képzés elősegítésével, valamint a vándorle­gényekről való gondoskodással igyekezett segíteni a XIX. századi iparosodás következtében elnyo- morodó munkásokon és mesterlegé­nyeken. Becs. Az előzetes hírekkel ellen­tétben nem kér menedékjogot Ausztriától a jugoszláv hadsereg­nek az a 33 éves pilótája, aki gépével pénteken Klagenfurtba dezertált. Célja az, hogy Horvátor­szágba menjen. A pilóta, Rudolf Peresin közölte: minthogy horvát, nem kíván saját népe ellen harcolni. iránt, cserében segítséget adnak a többi között az idegen nyelvek tanításához. A hollandok a két ország közötti „fesztiválszerű” együttműködést tartanák a legha­tékonyabbnak. Ez annyit jelent, magyarázta a magyar kultuszmi­niszter, hogy a korábbi, tárcák közötti bürokratikus kapcsolatok helyett a minisztériumok a jövő­ben a kapcsolatok „animátora- ként” az intézmények közötti közvetlen együttműködést kíván­ják támogatni. Belgrád. (MTI) Dubrovniknál kudarcba fulladtak vasárnap a város sorsáról folytatott tárgyalá­sok; a horvát erők elutasították a hadsereg ultimátumát. A Cavtat üdülőhelyen tartott megbeszélésen a víz- és vil­lanyellátás helyreállításáról tár­gyaltak — jelentette B. Walkó György, az MTI tudósítója. A hadsereg feltétel nélküli meg­adást követel a horvát erőktől a blokád feloldásáért cserébe. Utána horvát feltételezések sze­rint itt is megkezdődnének a tisztogatások, az elhagyott laká­sok kifosztása, amit sokan nem akarnak bevárni. Már több mint tízezren menekültek el Eszak- Dalmáciába. A Közös Piac egy, közvetíteni próbálkozó megfigyelője közöl­(Folytatás az í. oldalról) — Úgy hírük, tárgyalásokat folytat különböző egészségügyi intézményekkel, hogy a Hotel Medves mellett magánklinikát is üzemeltethessen... — Ennek is van valóságalapja, bár nem klinikát, hanem egy légzési megbetegedésben szen­vedő gyerekek számára létesíten­dő magánszanatórium szerepel elképzeléseim között, mely a beteg gyerekek utókezelését ten­né lehetővé. A salgóbányai kör­nyezetnél kevés ideálisabb helyet tudnék ehhez elképzelni. A terv megvalósításához azonban még az épületkomplexum bérleti jog­viszonyának teljes rendezése szükséges. Jelenleg ez folyamat­ban van... (Folytatás az I. oldalról) Surján László emlékeztetett a nyugati példákra, hogy a tőkével szemben erős és egységes érdek- képviseletre van szüksége a munkásságnak. Hazánkban elég komoly jogai vannak az ilyen irányú szervezeteknek, az embe­rek azonban sajnos alig-alig élnek ezekkel. Ma még nem a munkahelye­ken, az ott működő szakszerveze­tektől várják a munkások problé­májuk megválaszolását, vagy te, hogy a megbeszélések holt­pontra jutottak, s fennáll a veszé­lye annak, hogy a hadsereg megrohamozza a történelmi bel­várost. Vasárnap délig a városban tartózkodó 60 ezer lakos, illetve menekült közül csak 6 ezer engedelmeskedett a hadsereg felhívásának és jelentkezett nyil­vántartásba vételre evakuáció céljából. A város horvát hatóságai megtiltották a 18 és 60 év közötti harcképes férfilakosságnak a távozását. Dubrovnik már a 27. napja van víz és áram nélkül. Bár két, élelmiszert szállító hajónak sikerült elérnie az egykori turista- paradicsom kikötőjét, a dpa érte­sülése szerint Dubrovnikot éhín­ség fenyegeti. — Egy ilyen privát szanató­rium hogyan illeszthető egy profitorientált magánvállalkozó elképzeléseibe? — A két dolgot külön kell választani. Nyilvánvaló, hogy a szanatórium nem egy hasznot hajtó vállalkozás lesz. Azonban, ha ez létrejön, nem a pénz, hanem a rászorultság fogja eldönteni, hogy ki lesz a lakója a beteg gyerekek közül a magánszanató­riumnak. — Ón a Skála Trade Részvény- társaság igazgatójaként, majd az egyéni vállalkozások területén is bizonyította rátermettségét. Fia­tal kora ellenére (ma még csak 28 éves — a szerk.) hatalmas kar­riert futott be. Bizonyos körökben önt úgy emlegetik, mint a meg­orvoslását, holott ott kell eldőlnie a dolgoknak. A Kereszténydemokrata Nép­párt elnöke országjárása során szinte naponta tapasztalja az állampolgárok egyre fokozódó érdeklődését, s ezért is bízik az emberek aktivizálódásában, a szükséges szakszervezetek kiala­kulásában is. Dr. Surján László bátonytere- nyei látogatása során megkoszo­rúzta Abonyi Lajos kastélykert­ben álló emlékművét. (Tudósítá­sunk lapunk 5. oldalán.) Antall Brüsszelben Brüsszel. (MTI) Vasárnap délután a MALÉV menetrendsze­rű járatával Brüsszelbe érkezett Antall József miniszterelnök és kísérete. Antall József vasárnap este részt vett és beszédet mon­dott a belgiumi magyarok októ­ber 23-i ünnepségén, amelynek színhelye a Shell-palota díszter­me volt. A belgiumi magyarság 1956 óta rendszeresen megemlékezik a forradalom évfordulójáról. Va­sárnap délután, akárcsak az előző esztendőkben, szentmisét mutat­tak be az 1956-os nemzeti felke-' lés hőseiért a brüsszeli Notre- Dame du Sablon templomban, majd fáklyás menetben vonultak az ismeretlen katona emlékmű­véhez, ahol elhelyezték koszorú­jukat. Antall József személyében először jelent meg magyar mi­niszterelnök a belgiumi magyar­ság október 23-i ünnepi megem­lékezésén. üresedett salgótarjáni polgár- mesteri szék egy potenciális vá­rományosát... — Hallottam róla. Valóban többen tanácsolták, hogy vállal­jam, bár mélységében még nem gondolkodtam rajta. Minden­esetre a nevem úgy kerülhetett szóba, hogy többen is közgazda- sági területen jártas, menedzser szemléletű polgármestert szeret­nének Salgótarján első embere­ként. aki ráadásul párton kívüli is. Egy biztos: ha ezzel a rendkívül nehéz helyzetben levő szülőváro­somon segíteni tudnék, ezt vállal­nám. Igaz, nem könnyű feladat, de manapság nincsenek könnyű feladatok. Balázs József (Folytatás az 1. oldalról) s ez a találó cím ki is fejezte a színpadi mű lényegét. A keret- történet egy hétköznapi próba, ahol a színészpalánták különféle szituációs játékokkal, dalokkal, tánccal mutatják be szárnypró­bálgatásaikat a színházművészet göröngyös útján. Susán Ferenc rendező,csoportvezető ebben stabil kezet nyújt a csoport tag­jainak. Mint a színház előterében elhelyezett szórólapokon is vall­ja: „Nehéz út áll a csoport mögött. A hét év alatt nagyon sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Ám az utolsó év rengeteg figyel­meztető jelet hagyott maga után. Ma azonban ünnepelünk és bí­zunk a biztosabb jövőben! ” — Az előadást látva nyugodt szívvel (Folytatás az 1. oldalról) ni. Majd amúgy parasztemberhez illően kezet szorít, s büszkén magyarázza, hogy Fekete József már megszámlálhatatlan szüreti bálban járt. Két hete éppen Mátraszőlősön fuvarozta, még­pedig szamárral a „legényeket és jányokat”, no, de a mulatságok mulatsága mégiscsak Ecsegen van, mert ott bizony beöltözik és felvonul a falu apraja-nagyja. Végszóra belép Horváth Ist­ván, a táncos leányok tanára, s közli a friss újságot, miszerint a hideg miatt úgy döntöttek a fia­talok, nem vonulnak fel a város utcáin. No kérem, akkorán minek tisztogattam egész délelőtt a lószerszámokat, kérdi amúgy szelíden Fekete uram, majd huncutos kacsintás kíséretében hozzáfűzi, akkor bizony ő meg­szökteti a szüreti felvonulás bíró­nőjét. Tényleg csíp az Isten hidege, szegény gyermekek még meg­fagynának. Az igazgatónő moso­lyog, másodpercenként beszalad­elmondhatjuk, a bizakodásra meg van minden okuk. Az együttes magvát képező „öreg KIVISZI-sek” — bár az utóbbi időben elveszítettek egy­két tehetséges tagot — napról napra többet bizonyítanak tehet­ségükből, a stúdiósok pedig föl­zárkózni látszanak, s így hamaro­san egy ütőképes csapatot látha­tunk viszont a színpadon, amely „Himnusz erejű” darabokkal nyer fesztiválokat. Csak így tovább fiatalok! Az előadás megrendítő záróak­kordjaként a KIVISZI-sek közön­séget magával ragadó pátosszal énekelték a csodálatos „színész­dalt”: „Minden művészetek fején a korona a mi művészetünk, ellent ki mondana...!” L. K. nak hozzá a kérdések kérdésével, lesz-e felvonulás vagy marad a mulatozás. Fekete József kucs­máját félrecsapva érkezik vissza az utcai élménnyel, bizony itt ám nagy hepaj van! Ok, vagyis a kocsisok mindenképpen végig­mennek Pásztó utcáin ha már itt vannak, a többiek meg vagy követik őket, vagy nem. Eme határozott álláspontot további két ostoros férfiember erősíti meg. Kérem, itt mindenki jókedvű. Néhány perces huzavona és vil­lámgyors közvélemény-kutatás után megindul a menet. És a sorban ott haladnak dalolva a leányok, a fiúk, a menyecskék, mindenki, aki itt van és beöltö­zött, mint hajdanán, évtizedekkel ezelőtt és évszázadokon keresz­tül. Betyáros hideg süvít az utcá­kon, de a hangulat nagyszerű. Nem kétséges, nagy mulatás lesz itt ma. Néhányan a „borban az igazság, borban a vigasz” strófát énekelik. Nincs is olyan hideg már. (szilágyi) Ausztria lottó A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint a 43. játékhéten a követ­kező számokat húzták ki: 5, 10, 17, 23, 29, 31, a pótszám a 2. Lottószelvények száma: 2 006 322 darab. Lottófogadási díj: 88 681 060 ATS. Lottó-nyereményösszeg első nyerőosztály ATS-ben: 13 302 159. Joker-fogadási díj: 19 583 104. Joker-nyereményösszeg 1, nyerőosztály ATS-ben 2 937 465. Joker-nyerőszámok: 077 665. Tárgyalások kudarccal Mi lesz veled, Hotel Medves? Hideg ellen jó a bor! Abortusz hazánkban Rejtélyek Borisz cár szíve körül Az Alkotmánybíróság hamaro­san dönt arról az indítványról, melyet a Pacem in Utero (Békét az anyaméhben) egyesület ter­jesztett be 1990 elején. Ebben kérték: a bíróság helyezze hatá­lyon kívül, illetve módosítsa a terhességmegszakításról szóló 76/1988. (XI. 3.) számú minisz­tertanácsi rendeletét, valamint a végrehajtásra kiadott jogsza­bályt. A jelenleg is érvényes rendelet normatív feltételekhez köti a Moszkva. Lenin bebalzsamo­zott holttestét a második világhá­ború ideje alatt a szibériai Tyu- menyben rejtették el. A szovjet vezető földi maradványai a hat­éves, mindmáig titokban tartott szibériai tartózkodás során sú­lyos károsodásokat szenvedtek, s később sem sikerült tökéletesen terhességmegszakítást. Eszerint abortuszra az jogosult, akinek már van kettő élő utódja, illetve akinek férje még legalább hat hónapig sorkatonai szolgálatot teljesít. Számadatok bizonyítják: ha­zánkban nemzetközi összehason­lításban is magas, átlagosan 35 az ezer szülőképes korú nőre jutó abortuszok száma. Magyarorszá­gon átlagosan 100 terhességből 40 végződik abortusszal — derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ez év májusi jelentéséből. visszaállítani a test eredeti álla­potát — olvasható szombaton a szovjet szakszervezetek lapjá­ban, a Trudban. A tetemből csupán az arc és a kezek maradtak meg az eredeti­hez hasonló állapotban — írja a Trud nyomán az AFP. Egy bulgáriai kertből kiásott, üvegkorsóba zárt emberi szív lehet a kulcsa annak a rejtélynek, amely 3. Borisz bolgár cár halálát övezi — megmérgezték-e és ha igen, ki mérgezte meg? 3. Borisz bolgár cár, a szám­űzetésben élő Szimeon exkirály édesapja 12 nappal azután halt meg, hogy 1943 augusztusban visszatért németországi látogatá­sáról, ahol Hitler Adolffal is találkozott. A közelmúltban a volt cár Szófia közelében levő egykori rezidenciájának kertjé­ben bebalzsamozott emberi szív­re bukkantak, amelyet a tudósok Borisz szívének tartanak. A tudó­sok most arra keresik a választ, vajon a 49 éves uralkodó termé­szetes halállal hunyt-e el, vagy megmérgezték. „Csaknem bizonyos vagyok benne, hogy Boriszt megmérgez­ték, vagy a nácik, vagy Sztálin titkosrendőrsége” — nyilatkozta a Reuter brit hírszolgálati iroda szófiai tudósítójának Dimitar Vitanov, a Bolgár Tudományos Akadémia tagja. Vitanov szerint meglepetés, hogy a múlt héten megtalálták a szívet, miután két éven át kutattak Borisz földi maradványai után. Sem neki. sem az uralkodó rokonainak nem volt tudomásuk arról, hogy a szívet külön bebalzsamozták. Boriszt halála után a rilai kolostorban temették el, majd a második világháború után a kommunisták eltávolították on­nan és a volt királyi rezidencia kertjében hántolták el. 1954-ben a kommunista titkosrendőrség onnan ismeretlen helyre szállítot­ta, a sírt pedig felrobbantotta. Vitanov szerint a szívet tartalma­zó üvegkorsó ugyanabban a sír­ban lehetett, de a koporsón kívül és így átvészelte a sírkő felrob­bantását. Borisz holttestének egyébként még mindig nem akadtak a nyomára. A kommunista uralom négy évtizede alatt az volt a hivatalos verzió, hogy Borisz cárt a nácik mérgezték meg, mert nem volt hajlandó bolgár csapatokat kül­deni a keleti frontra és hozzájá­rulni a bolgár zsidók haláltábo­rokba szállításához. Vitanov véleménye szerint még orvosi bizonyíték nélkül is „elegendő bizonyíték van arra, hogy az uralkodót megmérgez­ték. Berlinbe küldött jelentésében az akkori német követ azt állítot­ta, hogy Boriszt megmérgezték, halála hirtelen következett be, az orvosok egymásnak ellentmondó diagnózisokat állapítottak meg és a boncolásban részt vevő német orvosok nem voltak hajlandók aláírni a jegyzőkönyvet”. Vita­nov ugyanakkor feltételezi, hogy Sztálinnak is jó oka volt királyi szomszédjának halálát kívánni. Sztálin számára ugyanis Bulgária túlságosan fontos volt ahhoz, hogy átengedjék Nagy-Britanniá- nak. Lenin holtteste Tyumenyben volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom