Új Nógrád, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-26 / 251. szám

HAZAI KÖRKÉP — KÜLFÖLD 1991. OKTÓBER 26., SZOMBAT » KÉRDŐJELEK „Zöld kártya” remények? (FEB) Az Egyesült Államok — csakúgy, mint ma már jószerivel minden nyugati állam — minden eszközzel megpróbál gátat vetni a menekültek hullámának. Ugyanakkor nagy visszhangot váltott ki — Magyarországon is — a speciális „zöld kártya” akciója, amellyel lehetővé kívánja tenni sokak számára a legális letelepedést és mun­kavállalást Amerikában. Érthetetlen ellentmondás? Furcsa e kettősség, de a washingtoni törvényhozás indoklása szerint e programmal a bevándorlási szabá­lyok korábbi igazságtalanságait igazítják ki. így került most (mint hajdani háttérbe szorított ország) a kedvezményezettek közé hazánk is. Összesen 19 millió (!) jelentkezés özönlött az amerikai külügy­minisztériumba, s jó néhányat nálunk postáztak. Makacs illúziók mozgatják az embereket? Amerika még mindig a „korlátlan lehetőségek” országa lenne? S e zöld kártya a bűvös vonzerő? Mint a számokból látható, az esélyek meglehetősen cseké­lyek, s a többség csak Fortuna istenasszony kegyében bízhat. Ha most nem, hát jövőre: a programot 1992, majd 1993 őszén ugyanis megismétlik. Aki jelentkezik, tekintse az amerikai „vízum lottót” a sokfajta szerencsejáték egyik típusának. Reménykedni lehet. De közben ugye nem feledkezünk meg azokról a társadalmi feszültsé­gekről sem, amelyek a jelentkezők zömét az amerikai „zöld kártya” megszerzésére ösztönözték? Szegő Gábor A háború következményei jövőre jelentkeznek Változások a Malév téli HÍREK RÖVIDEN Hága. Slobodan Milosevic szerb elnök pénteken Hágában elutasította az Európai Közössé­gek jHgoszláviai rendezési tervé­nek legújabbb változatát, amely előírná a Vajdaság és Koszovo Szerbia által eltörölt autonómiá­jának visszaállítását, valamint a nemzeti kisebbségi területek de- militarizálását a köztársaságokon belül. Peking. Az Európai Közössé­gek elhatározták, hogy két évi befagyasztás után most felmele­gítik gazdasági kapcsolataikat Kínával. Frans Andriessen, az Európai Közösségek Bizottságá­nak alelnöke csütörtökön Peking- ben első kézből tájékoztatta erről Li Penget. Bécs. Repülőgépével a szom­szédos Ausztriába dezertált pén­teken a jugoszláv szövetségi légi­erő egyik pilótája. A hír az oszt­rák rádióban hangzott el. A szov­jet gyártmányú MÍG—21 típusú gép a dél-ausztriai Klagenfurtban szállt le péntek délelőtt. Kairó. Tűz keletkezett az iz­raeli Dimóna közelében lévő atomerőműben — jelentette pénteki számában az A1 Gumhu- rija című kairói lap izraeli forrá­sokra hivatkozva. A TASZSZ által idézett egyiptomi lapjelen­tés szerint a tüzet elfojtották, de a baleset zavarokat okozott az erőmű biztonsági rendszerében. Washington. Egy kubai őrhajó csütörtök reggel öt figyelmeztető lövést adott le egy amerikai halászhajó felé a Yucatán-szoros- ban, Kuba partjaitól 29 kilomé­terre. Ezt az amerikai parti őrség szóvivője jelentette be a hajóról érkezett értesítés alapján. A kubai külügyminisztérium szóvivője cáfolta az incidensről szóló amerikai bejelentést. (MTI) A magyar—német kato­nai tárgyalásokon egyebek közt szó volt arról a magyar szándék­ról, hogy a honvédség szeretne a volt NDK hadseregének fegyver­zetéből bizonyos eszközöket megvásárolni. Mindez a Honvé­delmi Minisztériumban pénteken tartott sajtótájékoztatón derült ki, amelyen Willy Wimmer, a német védelmi minisztérium parlamen­ti államtitkára és magyar partne­re, Raffay Ernő politikai államtit­kár számolt be tárgyalásairól. A vendég leszögezte: a fegy­vereladásokról csak a német kor­mány hivatott dönteni, ezt azon­ban még megelőzi a biztonságpo­litikai tapasztalatok elemzése. Raffay Ernő hozzátette: a fegy­vervásárlásnál figyelembe kell venni többek között a magyar és a német előírásokat, valamint a párizsi charta vonatkozó megál­lapításait is. Az MTI munkatársának arra a kérdésére, hogy a jugoszláv pol­gárháború miként befolyásolja a német kormány vonatkozó dönté­sét, Wimmer kifejtette: Német­ország nem exportálhat válság­(Folytatás az l. oldalról) 10.) szelvényét emelte ki, aki egy Kontrax Alfa telefon tulajdono­sává vált. Ifjú Dócs László (Szügy, Rákóczi út 105.) egy Kontrax Béta készülékkel lett gazdagabb. Mindketten a Mik­száth út 12. szám alatti üzletben kapják meg a nyereményüket. A fődíj kisorsolásakor a nagykeresztúri Tóth Jánosnak kedvezett a szerencse, aki nagy taps közepette vette át a 20 ezer forintot érő Kontrax Dataphon telefonkészüléket. Szeptember végéig — a tava­lyihoz képest — 20 százalékkal csökkent a magyar—jugoszláv kereskedelmi forgalom. A Nem­zetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának adatai szerint az elmúlt év első kilenc hónapjá­ban a kétoldalú forgalomban 454 millió dollár értékű kiesés tör­tént. Ebből 311 millió volt a magyar export, és 143 millió az import. Ugyanezen időszak 369 millió dolláros összforgalmából az export 243 millió, az import pedig 126 millió. Elsősorban élelmiszerexportunk esett vissza, bár ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a magyar kínálat is csök­kent, elsősorban élőállatokból, így a forgalom mérséklődése már márciusban megkezdődött, ami­kor „még csak a szavak csatáz­övezetbe fegyvereket, Bonn nem kíván hozzájárulni a feszültségek növeléséhez, ezért igen óvatos e kérdésben. Wimmer ugyan nem nevezte Magyarországot válság- övezetnek, de utalt arra, hogy a kríziszóna a jugoszláv határon túlra is kiterjed. Emlékeztetett arra is, hogy a jugoszláv polgár- háborúban már volt NDK-s fegy­verrel is oltottak ki életet, de nem bocsátkozott találgatásokba: miként kerültek ezek az eszközök Jugoszláviába. Más témákat érintve, szó volt arról is, hogy a NATO a közép- és kelet-európai országokat úgy kívánja bekapcsolni az európai biztonsági rendszerbe, hogy azok ne képezzenek védelmi övezetet a Szovjetunióval szemben. Raffay Ernő egy kérdésre vá­laszolva elmondta, hogy az önál­ló ukrán hadsereg megjelenése új fejlemény. Magyarország a lehe­tő legjobb politikai, katonai kapcsolatokra törekszik szom­szédaival, s emlékeztett Göncz Árpád köztársasági elnöknek Ukrajnában nemrég tett látogatá­sára, annak jelentős politikai eredményeire. A hivatalos esemény ezzel véget ért, de Báthory László, a Miskolci Kereskedelmi Képvise­let vezetője, Farkas Imre területi képviselő és munkatársaik a későbbiekben is az érdeklődők rendelkezésére álltak szaktaná­csaikkal. Kelemen Istvánná érdeklődé­sünkre elmondta: sokat remélnek a Kontraxszal létrejött kapcsolat­tól, ám a siker csak hosszabb távon lesz mérhető. kolaj—rigó A Kontrax betört Gyarmatra Kétperces monológ Az egymillió forintos jutalomról (FEB) Engedtessék meg a kételkedés. A Kisgazda Párt elnöke így, és csak így bizonyít­hatja makulátlan politikai múlt­ját? Kénytelen politikai hirdetést közzétenni? Kénytelen potom 1 milliót „feldobni”, hogy múltja hihető legyen? Rosszmájúskodhatnánk per­sze, hogy nem lehet üres a sifonér ott, ahol futja a borsos hirdetési tarifákra, meg a milliós „díjkitű­zésre”. Ám ennél elgondolkodta- tóbb a tény, hogy a politikai perpatvarok hullámai immár betörtek a fizetett reklám, az áruk, a szolgáltatások, az üzletek, stb. propagálására fenntartott hasábokra. Nincs ebben semmi különös, hiszen ez — mint a kisgazda elnök a fizetett szöveg­ben tudatja — „a nyugati orszá­gok gyakorlatában nagyon is elterjedt eszköz”. Lám, mennyi tanulnivalónk van még, mennyi ígéretes lehetőséget kínál a sarja­dó sajtószabadság. A távlatok nagyok. A „nem vagyok (voltam) azonos” típusú tagadásokat követhetik a „viszont ő...” típusú állítások, a válaszokat viszontvá­laszok, a kontrákat rekontrák — egyszóval, ha a nyugati (és a kisgazda) példa ragadós, olyan reklám-csihipuhinak nézünk elé­be, amilyet még nem látott a nyájas magyar olvasó. Két gyöngéje azért van ennek az újmódi politikai vitatkozás­nak. Az egyik, hogy félő: nem annak lesz igaza, akinek több az érve, hanem annak, akinek több a pénze. A másik, hogy kiszorul­hatnak a „reklám helyéről” az igazi reklámok, s a híres régi szlogenből is csak annyi fér be, hogy „Haladjon ön is a korral”. (bajnok) menetrendjében tak” — mondotta az NGKM illetékese, az MTI munkatársá­nak. A szaktárca nem tartja kataszt­rofálisnak a forgalom csökkené­sét, figyelembe kell venni ugya­nis azt, hogy a tavalyi, összesen 700 millió dolláros forgalom messze meghaladta a korábbi évek átlagát. Bár a minisztérium illetékese nem bocsátkozott jós­lásokba, úgy vélte, hogy az igazi problémák —- a mostani háború következményei valószínűleg jövőre jelentkeznek. Bár az sem kizárt, hogy ha konszolidálódik a helyzet, Jugoszlávia jó felvevő piac lehet majd Magyarország­nak. Elmondta még azt is, hogy nincs jelentős kintlevőségünk, a magyar árukért rendszeresen befolyik a pénz. Erkély-kéj Moszkva. A börtönlakók sem unatkoztak és a hölgy is jól keresett. A sajátos árukapcsolás egy krasznojarszki prostituált ötlete, aki erkélyéről rendszere­sen sztriptízműsort adott a szem­ben levő férfibörtön lakóinak. A Komszomolszkaja Pravda cikke, amely a hölgyet csak Margaréta néven emlegeti, nem hallgatja el azt sem, milyen busás jövedelem­re tett szert a cseppet sem szé­gyenlős szibériai lány. Emberba­ráti tevékenységével havonta mintegy hatezer rubelt keresett. (A Szovjetunióban az átlagkere­set jelenleg 250 rubel körül mozog.) Az élelmes „üzletasz- szonynak”.a fizetésmódra is volt ötlete: a pénzt csúzlival kellett eljuttatni az erkélyre. Október 27-én lép életbe és március 28-ig lesz érvényben a Malév új, téli menetrendje, mely­ben a vállalat 30 ország 42 váro­sába kínálja járatait. Újdonság, hogy a Malév gépei hetente két alkalommal ismét járnak Drezdába, és hetente két­szer a litván fővárost, Vilniust is bekapcsolják útvonalhálózatuk­ba. New York és Budapest között ezután is egy amerikai légitársa­sággal — a Deltával — közösen, (Folytatás az I. oldalról) szövetkezeti vezetők átlag- jövedelme 57 084 forint. Ebben a kategóriában a 300 legnagyobb szövetkezet vezetőinek átlagos bruttó bére 138 232 forint. Felmérték az összes gazdálko­dó egység — az állami vállalatok, a szövetkezetek, a társulások — vezetőinek átlagkeresetét is. Ez országosan 69 479 forint, a há­romszázas „top-é” 186 202 fo­rint. A vállalkozások egyéb vezetői­nek fizetései is érdekes arányokat mutatnak. A vezérigazgató-he­lyettesek és igazgatóhelyettesek havonta 99 043, a főosz­tályvezetők 85 021, az osz­tályvezetők 58 567 forintot visz­nek haza. A Munkaügyi Minisz­térium összeállítása megjegyzi, hogy ezzel szemben a miniszté­heti három alkalommal indítanak járatokat. Az Öböl-háború követ­kezményeinek felszámolása után a Malév gépei heti egy alkalom­mal ismét leszállnak Kuvaitban. A sikeres Budapest-—Bécs járat továbbra is naponta kétszer köz­lekedik, Amszterdam felé pedig heti hat gép indul. A téli időszak­ban a Malév további regionális járatok megindítását tervezi. Ezek előkészítése folyamatban van. riumi főosztályvezetők havi átlagjövedelme 64 554 forint. A képviselőkhöz eljuttatott do­kumentum szerint 1991 második felére a fenti kategóriák jövedel­me — miután az előbbi adatok a korábbi esztendő kimutatásain alapulnak — a becslések szerint akár 30—40 százalékkal is magasabb lehet az említettnél. Áz összeállítás közreadja as legmagasabb fizetésű száz újság­író jövedelmének adatait is. Eszerint a főszerkesztők és he­lyetteseik bruttó jövedelme 58 299 forint, a szerkesztők és helyetteseik borítéka 51 228 forintot tartalmaz havonta, míg a lapterjesztés vezető munkatársai 56 381 forintot visznek haza — természetesen a levonásokat nem számítva. K. T. Sokat keres a bérelit? Az erőmű árnyékában — A Paksi Atomerőművet ártalmasnak kikiáltó híresztelé­sek kelnek szárnyra időnként Paks térségében, főként a Duna túlsó partján lévő községekben. Ezért hívtak össze pénteken vita­fórumot, tisztázni a valós helyze­tet — hangsúlyozták a Tengeli- cen rendezett tanácskozáson. Ezúttal nem az atomerőmű veze­tői szerveztek tájékoztatást, sőt őket meg sem hívták, hogy egyér­telmű legyen az elfogulatlanság. A kezdeményező a dunaszent- györgyi polgármester, Patai Ist­ván volt. Bács-Kiskun, Tolna, Baranya és Fejér megye húsz településé­nek polgármesterei, tanárai, or­vosai és más, köztiszteletben álló személyiségei hallgatták meg Marx Györgynek, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöké­nek, Czeizel Endre orvos-geneti­kusnak, Sztanyik B. Lászlónak, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet főigazgatójának előadását. A tudományos alaposságú, meg­győzően érvelő referátumok élénk érdeklődést váltottak ki. Mint hangoztatták: a köznapi kockázatok, például a levegő- szennyezés, a dohányzás, a mér­téktelen napozás ártalmai mellett eltörpül az a kis mennyiségű, sokszor ki sem mutatható sugár­szennyezés, amit a Paksi Atom­erőmű bocsát ki. Czeizel Endre elmondta, hogy Csernobil után Magyarországon nem fordult elő magzati sugárká­rosodás, és megrótta a sajtót valótlanságok közléséért. Kedve­ző véleménye a paksi sugárvédel­mi helyzetről nem részrehajlás; ezek tények, vizsgálati tapaszta­latok. A dunaszentgyörgyi polgár- mester megerősítette, hogy nagy a tájékozatlanság ez ügyben. Már rendeztek a faluban egy fórumot, kitűnő előadókkal, abból a célból, hogy ismerjék meg az emberek az atomerőmű szomszédságában, mi a helyzet a sugárzással, van-e veszély, de alig volt érdek­lődés. Közben pedig képtelen hí­resztelések terjednek. Ebben a tö­megtájékoztatás is ludas, mert kevés és nem meggyőző informá­ciót ad a lakosságnak. Törvénysértő cégbejegyzés A Legfőbb Ügyészség törvény- sértőnek és megalapozatlannak tartja, valamint a Mester Ákos és Bölcs István a CEDC Torontó, a Mai Nap Kiadó Rt. által 1990. április 23-án alapított Telegráf Kiadó Kft. cégbejegyzését elren­delő 1990. szeptember 10-én kelt fővárosi bírósági végzést. Ezek alapján törvényességi óvást emelt a Legfelsőbb Bíróságon, és indítványozta, hogy a bíróság a megtámadott végzést helyezze hatályon kívül. (A kft. jelenteti meg a 168 óra című hetilapot.) A Legfőbb Ügyészség a törvé­nyességi óvás indoklásában a cégbejegyzést többek között azért tartja törvénysértőnek, mert a kft. tevékenységi körébe be­jegyzett postai és távközlési tevé­kenység állami feladat, amelyet kizárólagos joggal a Magyar Posta lát el. Ugyanakkor egyebek mellett megalapozatlan azért is, mert Mester Ákos és Bölcs István alapító tagok nem pénzbeni hozzájárulása a kft.-hez nincs becsatolva a cégiratokhoz. A cégbíróságnak hiánypótlás kere­tében fel kellett volna hívnia a társaságot a szellemi apport becsatolására, és csak ezt köve­tően határozhatott volna a cégbe­jegyzés elrendeléséről. Á Legfelsőbb Bíróság hétfőn délelőtt tárgyalja az ügyben benyújtott törvényességi óvást. Mester Ákos és Bölcs István a hírt nem kívánták kommentálni, mint mondták: megvárják a bíró­ság ítéletét. (MTI) Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLLÁR JÁNOS elhunyt. Temetése október 29-én, 13.30 órakor a salgó­tarjáni, új temető ravatalo­zójából. GYÁSZOLÓ FELESÉGE Olasz cigiszünet Róma. (MTI) Olaszország olyan új törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi, hogy az állam átmeneti időtartamra meg­tilthassa cigarettafajták árusítását — jelentette a Reuter. A tör­vénnyel az olasz kormány a ciga­rettacsempészekre akar csapást mérni. A jogszabály szerint, ha egy cigarettafajtából egy éven belül több mint 5 tonnányit csem­pészáruként foglalnak le, akkor 30 napra felfüggeszthetik árusítá­sát. Ä cigarettacsempészet ko­moly gazdasági ágazattá nőtte ki magát Olaszországban a második világháború után. A vámosok az új törvényt ellenzik, mondván, hogy a kényszerű cigiszünet éppen a csempészek malmára hajtja a vizet, hiszen a megszo­kott fajtáért a dohányzó inkább többet fizet, de mindenképpen megveszi. Nem vehetünk német fegyvereket?

Next

/
Oldalképek
Tartalom