Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-28 / 228. szám
6 umnmu TÁRSADALOM ES VALOSAG 1991. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT Erdély-napi fények, remények Az ökumené, az együttműködés és az egyetemesség gondolata, például az emberi jogok és nemzeti kultúrák védelmében, ezernyi ponton erősíti-széle- síti a Nemzetközi Transsylvánia Alapítványt. Az elmúlt hét végén két MDF-es országgyűlési képviselő — Pál József és Speidl Zoltán — kérésére Salgótarjánban ökumenikus szellemben találkozott sok száz, ezernyi salgótarjáni és környéki ember az alapítvány vezetőivel. A képviselők új kezdeményezése abba a sorba tartozik, amelyben ott találjuk a város és térsége gazdasági gondjaira figyelmeztető emlékezetes kihelyezett kormányülést. A tarjáni Erdély-nap a cselekvő, a drámai helyzetben is hitelesen helytálló személyiségeket hozta közel. Igazán nehéz megmondani: nekünk van-e nagyobb szükségünk az erdélyiek példájára, vagy a létükért küzdő erdélyi társainknak a mi segítségünkre — amint erre Tőkés László református püspök is utalt beszédében. Cselekedni, közösen akarni hitehagyottan-vesz- tetten nem lehet. És a jó példa is lehet magával ragadó. Az életét is kockáztató Tőkés László református püspököt, az erdélyi írót — Sütő Andrást, Nagyvárad új katolikus püspökét, a korábban „építő apátnak” tisztelt Tempfli Józsefet a sportcsarnokban kitörő tapsvihar köszöntötte. „Erdélyből Bostonba jött az üzenet...” Együtt Erdélyért, a magyarságért Dr. Hegedűs Lóránt püspök, a református zsinat elnöke mindenkiért szóló ökumenikus imája után az alapítvány elnöke, Sütő András erdélyi író szólt a nagygyűléshez, Babits szellemében megszólítva a gyülekezetét s rajta keresztül mindannyiunkat: „Izgalmas szellemi jelenség adott esetben erdélyinek lenni... Dunántúlinak lenni.. Mégis az össz- magyar szellem egyik munkásaként, a magyar nemzet egyik fiaként szeretnék szólni önökhöz...’’ Az első nagy, őszinte érzést kifejező taps itt tört ki aztán. Aligha kellene ezt bárkinek külön is megmagyarázni — miért! a magyarság aranyabroncsán belül élve, vagy megtart bennünket ez az összetartozás vagy szétpattan az abroncs és vele szétszéledünk mi is — mondta Sütő András. Csak az egészben gondolkodhatunk tehát akkor is, amikor a részért küzdünk. A helyes törekvés iránya: az egészben megtalálni mindenkinek a maga normálismegnyugtató helyét. Az alapítvány ezt a gondolatot képviseli. 1990 tavaszán egy bostoni kórházi ágyon feküdt Sütő András a marosvásárhelyi támadás után sérült szemevilágának újbóli egészségéért küzdve-szenvedve. Tragikus időkben. Ott figyelt fel egy erdélyi üzenetre. Miközben ezrével menekültek el a magyar fiatalok Marosvásárhelyről. Akkor jött Bostonba az üzenet. Miközben az is tudható volt, hogy édesanyja házát fel akarják gyújtani,, hogy a vásárhelyi magyarokat tévéfelvételek, fényképek alapján összefogdossák, hogy Tőkés László élete újra veszélyben... Jött az üzenet Erdélyből. Tőkés Népdalkörök karéjában „Ez is olyan rendezvény mint a többi..." vélekedett valaki még a salgótarjáni Er- dély-nap szervezése idején. Technikailag talán igaz. Mégis. az egészet kitalálni, formát adni neki: a nézőtéri sorokon túl a „küzdőtérre” a közönség jó részét „berendezni", a hagyományőrző együtteseket felkérni, utaztatásukról gondoskodni, őket is kellően elhelyezni, hogy mindvégig élő népi-hiteles háttérként jelen legyenek (hollókőiek, püspökiek, Muzsla együttes és mások), aztán egy adott ponton a vendégeket átültetni, hogy ne az elnökségi asztal mögül kelljen nézni a műsort... Lehetne folytatni „csak” technikai oldalról. Pálinkás Sándorné, a nap rendezője-felelőse természetesen munkaköri kötelességét teljesítette, neki ezért nem jár vastaps. Legfeljebb külön hála a balassagyarmati kollégisták, a Fráter Erzsébet Leányintézet részéről, ahogy műsoron kívül azonnal helyet adott a programban virágos-jelvényes köszöntőjüknek, ami Tempfli püspöknek szólt. S nem az volt az egyetlen torokszorító pillanat. Lászlótól. Hogy vállalja el az új (a később Transsylvánia nevet kapott) alapítvány elnöki feladatát. Elvállalta, mert látta azt a feladatot, ami történelmünkön végigvonult eddig is — az elmenekülést, a diaszpórába esést, aprózódást, amelynek megállításában az alapítvány szerény mértékben részt vesz. Erőn felül gyakorta, a nemzet szétszóródásával szemben állva, másokkal összefogva, egymást keresve és megtalálva a megmaradásért: Nem csak a magyarság ismeri ezt a tragikus szétrajzást, de éppen ezért mindenki megértheti, hogy ellene tenni együttes érdek, kötelesség. Enyhüljön a folyamat. Ezt szolgálja az alapítvány. Sütő András szülőföldjéről, annak drámájáról, a Mezőségről: valamikor csodálatosan virágzó egységes székelység lakta, ma magyarul alig beszélő, nyelvünk dadogó szigete csak. Érthető az aggodalom. A menekülés tart. Hiába a „megnyugtató történelmi távlat”, ha nem lesz magyar, aki leül a jog asztalához. Az alapítvány mégis a bizodalom sarkköve. Évszázados szellemi szétválasztás után újra az anyanemzethez fordulhat a szellemi egységet megteremtve. ,,Forduljanak vissza idemenekülő erdélyi fiaink..." „Ebben segítsük egymást. Maradni! — másként tenni nem lehet. Szemben a titkos tervekkel. Elüldözött zsidók, eladott szászok, beolvadásra ítélt magyarok erdélyi földjén. Erdély, miként a legenda szerint a Gyilkos-tó, tengerszem, s ma már nem kell titkolni kapcsolatát- összetartozását, a távolabb hullámzó tengerrel, az anyanemzettel. „Nem magyarkodni, mérlegelni kell” Tőkés László a Királyhágó melléki református egyházkerület püspöke a két évvel ezelőtti meghatározó nagy élményről, az egymásra találás határtalan öröméről beszélt bevezető szavaival. Nagy volt akkor Erdély és az egész ország sorsa alakulásának itteni visszhangja, s ha akkor százezreket lehetett a Hősök terén összehívni, ma jó, ha a tizede megjelenne. Erdély dolgában. De maguk az erdélyiek sem mindenben mutatkoztak hősies mivoltukban. s most már sokakat irri- tálhat meneküßsük. A. szükségben nehéz is osztozni másokkal. Mintha a magyar társdadalom fáradt lenne, ha Erdély kerül szóba... S persze, könnyen „felejt” az, aki nem is tud szinte semmit Erdélyről, amikor itt nemzedékek egész sora nem ismerhette Magyarország egész testét. Pedig a határok már átjárhatók, sőt „szellemiesíthetők”. Akkor van baj, amikor a közös test szűnik meg, amikor egymásról választanak le bennünket. Elfárasztani, elidegeníteni egymástól — ha ez sikerül, akkor van baj. „Nem csak mi vesztünk, ha ., minket elvesztenétek, hanem velünk a nemzet. Nem csak nekünk van szükségünk forintjaitokra, netalán hősies felajánlásotokra. „Mindannyian közös test vagyunk” Váradon, az ottani olaszi temetőben más, számunkra fontos személyiségekkel együtt nyugodott Ma- dáchné Fráter Erzsébet, 1875-ben bekövetkezett halála óta. Azt a temetőt a hatóságok felszámolásra ítélték. Volt, Tempfli József mostani váradi katolikus megyéspüspük, akkor még címzetes apát személyében valaki, aki a legnagyobb magyar drámaköltő feleségének földi maradványait megmentve, azokat saját templomába helyezte — mutatta be az „építő apátot”, mai püspököt, Ábrahám Dezső főtitkár. — Csak a hit és a hűség tarthatja meg népet nemzetünknek — idézte egyik korábbi csesztvei emlékét, az ott előadott Madách- műből, a Mózesből véve a gondolatot Tempfli József. Nem is mint püspök, hanem ahogyan kifejezte, mint ember-testvér szólt a tarjáni gyülekezethez és főként abból vezérelve, hogy mint a kínai mondás tartja: a szép szavak nem igazak, az igaz szavak pedig nem szépek. Egyszerű-igaz szavakat mondott ezután. Arról, hogy saját életéből tudja: mindkét részről meg kell ismerni a dolgokat, hogy az igazat ismerjük meg. De a kimondott szavaknak és tanításoknak, igéknek egyezniük kell a tettekkel. Ez gyakorta nem így van. A régi rend Felhívás testvériségre Abrahám Dezső, a Nemzetközi Transsylvánia Alapítvány főtitkára, aki mindvégig ellátta a nagygyűlés irányítójának feladatát, felolvasta a szeptember 21-én, a budapesti Szent István-bazilikában elfogadott felhívást, amelyet az ott megtartott ökumenikus istentiszteleten fogadtak el. „...A részvevő egyházak és felekezetek képviselői imádságaikban felemelték szavukat a Jugoszláviában folyó, emberéleteket kioltó polgárháború mielőbbi befejezése érdekében. Hangsúlyozták, hogy minden népnek szerbnek, magyarnak, horvátnak, szlovénnak joga van saját szülőföldjén a háborítatlan életre és a nemzeti önrendelkezésre. Európa érdeke, hogy a Jugoszláviában folyó polgárháború résztvevői ne a harcmezőn, hanem a tárgyalóasztal mellett keressék a népek közötti megbékélés lehetőségét. Rámutattak, hogy a testvérháború helyett a testvéri szó a békétlenség megszüntetésének egyetlen elfogadható módja. Kinyilvánították együttérzésüket a szenvedőkkel és felajánlották segítségüket a menekülteknek. Tőkés László püspök, az alapítvány alelnöke ünnepi beszédében reményét fejezte ki, hogy a Jugoszláviában kialakult fegyveres konfliktus nem ismétlődik meg sem Erdély földjén, sem Európában, vagy máshol a világban...” is igyekezett kihasználni egymás ellen a különbözőségeket, türelmetlenséget szítva ember és ember között, osztályharcról beszélve. Szembeállítva a reformátust a katolikussal, a szegényt a gazdaggal, a tanult embert a kevésbé művelttel. Ma már eljutottak az erdélyi egyházak is oda, hogy ismerik a közös gondolkodást és cselekvést, a közös felelősséget. Nagyváradon, az úgynevezett Hegyalján a reformátusok és a római katolikusok együtt építettek közös templomot. Tőkés püspöktársával együtt áldották meg az ökumenikus, egyetemes felelős cselekedet eme szép teremtményét, egy város összefogásának példáját. Es azóta közösen is használják. Tehát csak annak a népnek lehet jövője, amelyik ismeri azt, mit jelent együtt cselekedni, gondolkodni, érezni. A jövendő boldog építésében csak egynek lehet szerepe — az összetartozásnak. „Madáchné Fráter Erzsébet megmentésében engem is ez a gondolat vezérelt. Pedig ezer dolog szólhatott ellene. Protestáns hite, híre, női mivolta, hiszen a barátok templomába került végtére is, de vélt, vagy valós hibáiban, életében százan is meghatározóak lehettek.” Megbélyegezni valakit csak a szükségesség szerint és annak mértékében lehet. Csak a megbocsátás vezérelhet minket. Szent Pállal szólva: mindannyian Krisztus titokzatos teste vagyunk. Kiemelkedők lehetnek közöttünk, s vannak is a jóság és a gonoszság elitjeként. Különbséget is kell tennünk. De csak eszerint, másként nem állíthatnak szembe bennünket. Egymásnak vagyunk teremtve, ezért kötelességünk egymás segítése, az áldozatok vállalása egymás iránt. hanem nektek is szükségetek van a nem töredékes, hanem egészszerves nemzettudatra. Erdély mindig kútforrása is volt a magyar nemzeti szellemi erőknek. A két évvel ezelőtti közös öröm óta azonban sok idő telt el, sok víz folyt le a Dunán. Újabban Hollókői zöld ágak Sajátosan megkomponált és a hollókői asszonykórustól 1d!sJ Mán méjf s^oKatlán is volt az a jelenet, amelyben zöld ágakat tartva az egyházi népi éneket előadva szerepeltek az asszonyok. Énekes fohász volt az a népért és nemzetért, Mária országáért. Elnéztem az idősödő asszonyokat, de sokat "láttam már őket! Hitelesek voltak mindig. Most, ahogy a nézőtér felé egy sorban térdepeltek és énekeltek — hiába volt pateti- kus is a jelenet — soha ilyen közellevőnek nem éreztem magamat mindahhoz, amiről a népi vallásos énekes ima szólt. A zöld ág remény. Remény a közöny legyűrésében az a hatalmas érdeklődés is, amellyel Sütő Andrást és Tőkés Lászlót körülvették, könyveiket dedikáltatták az emberek. S gyűltek a forintok az erdélyiek megtartásáért — Erdélyben. egyre inkább rossz érzéssel jöttem, annyira megosztott ez az ország. Ez a nemzet. Ki az MDF- es, ki az SZDSZ-es, melyik a »jó« magyar, melyik nem. melyik rendezvényre menjek el — ezt fürkészni kellett állandóan. És így igyekeztem tompítani magam is teljesen természetes nemzeti érzéseimet. A legnagyobb baj itt most a »kizárólagosság«. Mintha nem ugyanazért az országért és nemzetért tennének a különböző pártok, frakciók. Én az antikom- munizmust sem szeretem, mi nem tehetjük meg, hogy úgy viszonyuljunk a kommunistákhoz, mint egykoron ők mihozzánk. Mennyivel adunk többet másoknál, ez az egyedüli mérce. De ezzel nem mentem fel azokat, akik sortüze- \ét renSeffek'pél^ául itt Salgótarjánban. Nagyon nagy szükség van a nemzeti érzésre és erre azt írhatja egy glosszában valamelyik lap, például a Kurír, amelyik a vásárhelyi »vatrásoknak« most adott éppen igazat, hogy »magyarko- dom«. Nem magyárkádom. Mérlegelek. Mi tartson össze bennünket? Az internacionalizmus fvagy társa, a kozmopolitizmus? Összetart a nemzeti érzés, a hovatartozás vállalása. És számunkra természetes, hogy harcolunk nemzetünkért. Erdély ebben az érzésben kulcsszerepet tölthetne be. Az együttérzéssel lehet magyarságunkat meg- és felmutatni. De mostanra eluralkodott a pártos zűrzavar. Sokszor úgy érzem — nekünk kellene segíteni rajtatok és nem fordítva. Egy párt mivoltában azzal mutatkozik meg, hogyan viszonyul a magyarsághoz, a nemzethez... Valamennyi magyarhoz.” Meghívás Balassagyarmatra Fábián Jánosné a balassagyarmati Fráter Erzsébet Leánykollégium igazgatója és három kollégista már a nagygyűlést megelőző koszorúzáson, az ötvenhatos áldozatok emléktáblájánál is jelen volt. Virágot szorongattak, Tempfli József római katolikus megyéspüspököt szerették volna köszönteni. Erre végül is a sportcsarnokbeli ökumenikus gyűlés és a műsor után került sor, amikor Fábián Jánosné nyilvánosan is köszönetét mondhatott Madáchné földi maradványai megmentőjének. .,Minden magyar embernek — éljen bárhol a világban — tenni mindenkori parancsoló kötelessége. Akikkel ma itt találkozunk — életükkel, munkásságukkal példát adtak. Éppen ennek nyomán határoztuk el egy esztendeje, hogy kollégiumunk elsőként az országban felveszi Fráter Erzsébet nevét. Voltak ennek is ellenzői, de mi ugyanúgy érvelhettünk, mint megyés püspök úr is tette. Fráter Erzsébet múzsája volt a költőnek és anyja gyermekeinek. ” Tempfli József ezekre a szavakra válaszolt és elfogadta azt a meghívást, amely a kollégiumba szólítja őt, , Szöveg: T. Pataki László Kép: Rigó Tibor
