Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-07 / 210. szám

1991. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT MAGAZIN OI^TjUEJ 9 CSALÁD, OTTHON, SZABAD IDŐ Fagylaltért: halál Savanyúságok tartósítása hőkezeléssel Napjainkban, amikor csaknem minden utcasarkon fagylaltozók várják a felfrissülni vágyókat, szinte hihetetlen, hogy úgy két­ezer évvel ezelőtt néhány római polgár életébe került ez a finom csemege. Néró, a Római Birodalom ret­tegett császára az Albán hegyek­ből havat hozatott udvarába. A havat gyümölcsökkel, rózsavíz­zel és mézzel ízesítették, és meleg nyári napokon fogyasztot­ták. Ha a forró itáliai napsütés elolvasztotta a beraktározott havat, akkor a császár stafétákat küldött az Alpok gleccsereibe, akik onnan rohamtempóban szál­lították a jeget Rómába, hogy Néró felfrissítse magát. Ha az utolsó staféta a császári palotát csak felolvadt, langyos vízzel érte el, akkor minden bizonnyal ez volt az utolsó útja. Néró megölette. A régi görögök már sokkal korábban ismerték az úgyneve­zett „édes hó” kellemes, jótékony hatását. Szimonidész, a költő, időszámításunk előtt a 6—5. évszázadban egyik versében azt Hozzávalók (4 személyre): 8 pa­radicsom, 4 tojás, 1 csomag snid- ling, szerecsendió, 1 uborka, 20 dkg retek, fűszerek, 20 dkg fejes saláta. A paradicsomok tetejét levágjuk, belsejét kikanalazzuk, belül meg­sózzuk, és borsozzuk. A tojásokat elkeverjük apróra vágott snidling- gel, sózzuk, borsozzuk, szerecsen­dióval fűszerezzük, és megsütjük rántottának. Az uborkát és a retket felszeleteljük, egészen vékony kéri, hogy poharát az Olimposz csúcsán lévő hóval töltsék meg. Hippokratész, a híres orvos pedig azért ajánlotta a fagylaltot, mert ezáltal növekszik az általános jó közérzet. Nagy Sándor császárról pedig azt mesélik, hogy csaták előtt édes havat szolgáltatott fel tisztjeinek. Az első igazi fagylaltot az olaszok készítették, Medici Kata­lin esküvőjén a díszvacsora fény­pontja a málnából, citromból, és narancsból készített fagylalt volt. Medici Katalin a fagylaltkészítés receptjét államtitokként őrizte. A 17. században megnyüt Párizsban az első, úgynevezett jégcukrászda. Ettől kezdve már az egyszerű polgárok is élvezhet­ték a fagylalt finom ízét. A párizsi jégcukrászdát sok híresség láto­gatta, többek között Rousseau, Voltaire és Napoleon is. * Száz évvel ezelőtt jelentek meg az olasz fagyialtosok Nyugat— Európában, és kezdték árusítani pompás „gelato”-jukat. A 19. század vége felé nálunk is sorra nyíltak a fagylaltszalonok és cukrászdák. szeletekre. A kihűlt tojásrántottát a paradicsomokba töltjük. A sálátale- veleket megtisztítjuk, feldarabol­juk. A feldarabolt salátát, a töltött paradicsomokat, az uborkát és a retket ízlésesen egy tálra tesszük, majd öntetet készítünk a következő­képpen: 2 evőkanál olajat, 2 evőka­nál ecettel, 1 kávéskanál mustárral, 1 ' csipet cukorral és negyed fej feldarabolt hagynläVäF'elkeverjük. Végezetül a salátás tálra öntjük. Az uborka és egyéb savanyú­ságok, illetve paradicsomból készült termékek (pl. paradi­csom ivóié) befőzésének köze­pén tartunk. Ehhez szeretnék most néhány tanácsot adni. Nagyanyáink módszere a szá- razdunszt tulajdonképpen egy kezdetleges hőkezelési eljárás­nak tekinthető, ugyanis itt a hosszú hőntartás biztosította a káros baktériumok felszaporo­dásának megelőzését. A modernebb hőkezelési eljá­rások három szakaszra bontha­tók: a tényleges hőkezelésre, a hőntartásra és a fokozatos lehű­tésre. A savanyú kémhatású — gondolok itt a különböző ecettel készülő savanyúságokra, illetve Hasznos tanácsok Mindig legyen varródobozunk­ban egy kis mágnes. így könnyen összeszedhetjük a leesett varró- és gombostűket. Hogyan távolítsuk el a foltot a tapétáról? Kenjük be vastagon iskolai fehér krétával. Egy éjsza­kán át hagyjuk hatni, majd porol­juk le. A zeller szép fehér marad, ha a főzővízbe egy kevés étolajat is teszünk. A nedves, megkeményedett só ismét száraz és szorhafo"lesi'ha rövid időre a sütőbe tesszük. Recept Nyári zöldségsaláta NEM MINDEGY JOHN LOCKE AFOR LÁSD A SZAMO- I i ZOTT SO zmAjAt ZENE­SZERZŐ (FERENC) GUMI DARABI 3 JOE... BALLA­DÁJA (FILM) NŐI NÉV RÉGI EREDETŰ FÉRFI­NÉV FOLYÓ TIROL­BAN KELET. RÖVIDEN g 4 2 BIZMUT ÉS VANA­DIUM .. VINO VERITAS MŰHOLDAS TÉVÉADÁSAIT SOKAN NÉZIK EHET NÉKE TÄMAD > V V W V V V V V V V-|T KOFA. BOLTOS 1 DOLGA > A BATÁR IS EZ OLASZ FFINÉV >w IT | SAJÁT KEZŰ LEG. ROV > BOLGÁR POLITI­KUS > V ÜRES LAKI > BORIT Amit HARANG SZÓNÁL 1 TESZI A GULYA > V IDEGEN ELŐTAG: KIS PARÄNY > NÉMET VILLA­MOSIPA Rl CÉG V DEHOGYI NORMÁL ELLEN­ÉRTÉK > BLOHIN; LABDA RÚGÓ > ARGON >V RŐZSE KÖTEG > V V NYUGAT, RÖVIDEN ÓG ; DOHOG i LITER. RÖVIDEN > RÉGI ŰR MÉRTÉK SZÓU MARI > V ÉNEKKA Rl MŰ ELŐTAG ÓRIÁS >V A VÉGÉN ELOSONI > V PRÉSELŐ TIBOR. BECÉZVE > V A MENNY BOLT RÉSZE OMSZKI > ! CSEH tAncdal i ÉNEKES 1 (KAREL) > V SIKER RQVÉ­DELMEZ INDIUM > V GÖRÖG BETŰ TAROLÓ ESZKÖZ > ! RÓMAI 1 6 0S > IMRUS ARSÉNE KRI­MALAK V GRAMM. RÖVIDEN > VALLÁS. RÖV. > V GAT­VÉGEKI > IBOLYKA ZAVARTA LANUL PARKOS TERÜLET TIRANA A FŐ­VÁROSA > V V TUDJA NÉZNI Állat TELEP > V aT JUV' SPANYOL LAJOS > __L T ÚLNYO­MÓ RÉSZ FOGHl JAS FÉSŰI DÖI.YF >v HANG­SZER ... VE­GYENEK! > FÉLIG APADI > SZINTÉN NE AL V V TONNA. RÖVIDEN > A ONTANI KEZDI APRÓ. CSEKf LY > i V TANULT TINÓI > KÖR SZÍNHÁZ > V KELVIN. RÖVIDEN urAn ^üSÜ^ il-► V Beküldési határidő: szeptember 13. Legutóbbi fejtörőnk he­lyes megfejtése: „Gazdag­ságra ha vágyói, a dús anyaföldet iparkodj meg­művelni”. i Könyvjutalmat nyertek: Koleszár Jánosné Balassa­gyarmat, Madách-liget 7. ép., Bánáti Gyula Mátrate- renye, Kossuth u. 341, Máth Jánosné Salgótarján, Schu- yer F. u. 40. A könyveket postán jut­tatjuk el nyerteseinknek! a natúr paradicsomlére — ter­mékeket elég 100 HC alatti hő­mérsékleten hőkezelni. A savanyúságokat általában célszerű 5/4-es (720 ml-es) üve­gekben tartósítani. Mindenkép­pen olyan üveget válasszunk, amelyekre rácsavarható a hat- körmös zárólapka. A lapka tisz­ta, rozsdamentes legyen. Az üvegeket és a lapkákat enyhén ecetes forró vízzel át­mossuk és az üvegeket szájával lefelé egy tiszta konyharuhára állítjuk. Az elrakandó uborka vagy paprika súlyát figyelembe- véve elkészítjük az ecetes fű­szeres forró felöntőlét. Az ubor­kát vagy paprikát lehetőleg minél kevesebb helyet hagyva Visszakerült az öv az eredeti helyére. A széles és madzagve- konyságú öveket ezentúl derékon kell viselni. Ezt tanúsítják a világ nagy divatcégeinek modelljei. Amelyek felhagytak a hason, csípőn, derék alatt (netalántán fölött) elhelyezett övék használa­tával. Ha némiképp megszelídültek, s éppen mert visszakerültek a derékra az övék, keskenyebbek is lettek. Ez alól csak a darázsderék­ra illő gumiövek kivételek. Mert ezeknek éppen hogy a karcsúsá­got hangsúlyozzák ki, szélesnek kell lenniük. Az 5—7 centi szélességű bőröv a leggyakoribb, amit a női öltö­zékhez ajánlanak a tervezők. Szépek az egy-két centis kígyó és krokodil övék, a henger alakú, s Ugyanakkor keskeny antilop övék. A többc-kevésbé '’süblíd bőrszínű övék egyedüli dísze az övcsat. Elegánsabb viseletekhez ez is bőrrel bevont. De fiatalok körében továbbra is hódítanak a fényes, kövekkel, markazitokkal kirakott fém csatok — arany, ezüst és fényes, fekete csillogó anyagból. Megjelent a gyöngy­ház, a teknőc és a valódi nemes­fém ékszer-csatt, tehetősebb hölgyeknek ajánlva. Bőr, textil, zsinór, ripszszalag, bársony szalag lehet az öv alap­belerakjuk az üvegbe. Az üve­geket langyos vízbe állítva ráöntjük a felöntőlét. Az üve­gekre rácsavarjuk a zárólapká­kat és egy nagy fazékba állítjuk úgy, hogy a víz ellepje. A víznek enyhén gyöngyöző forrásban kell lennie. Ez körülbelül 90— 96 °C hőmérsékletű víznek felel meg. Ezen a hőfokon 10—15 percig tartjuk a terméket. Jól megfigyelhető hogyan távozik a levegő a lapka alól. Ezután a rendszert fokozatosan hűteni kell 50 °C-ig. Itt a hőntartás időszaka — terméktől függően — 25—35 perc. Ezidő elteltével a fokozatos visszahűtés követ­kezik 25 °C-ig. Ez általában 10—12 perc, de 36—37 °C-os Övét igazíts! Az öv közepes méretű, és derékon viselendő. anyaga. És tinédzsereknek, hu­szonéveseknek tervezték a fém­láncból tekert, fűzött, elöl több­soros fémövet. Az öv igazán csak a karcsú derekú hölgyeknek áll jól. Mégis, hőmérsékleten célszerű egy rövid idejű (néhány perces) hőntartási periódust is beiktatni, a kórokozó baktériumok elpusz­títása céljából. A vastag héjú termékeket, mint például az almapaprika héját szkarifikálni kell, hogy a felöntőlét könnyebben felve­gye. A szkarifikálás azt jelenti, hogy a paprika héját sűrűn megszurkáljuk egy varrótűvel. A paradicsomlevekhez a para­dicsomot hidegen kell átpasszí- rozni, és hidegen kell ízesíteni sóval, nagyon kis mennyiségű cukorral, fűszerekkel. Matuz Gábor kertészüzemmémök sokszor éppen a felesleget élt ;- tetni vágyók kötnek, teken k maguk köré övét. Pedig az e is csípő, a kidomborodó po ak éppenhogy kihangsúlyozódik / szoros öv által. Alapszab teltek, teltkarcsúak, kövérek viseljenek szoros és széles i két. Nekik sokkal előnyösebb nagyon keskeny, lazán megkc „madzagöv ’ ’. Akkor is csúnyít; ■ öv, ha beleolvad a ruha színébe, ha az a saját anyagából készül, vagy közömbös színű. Nagybőségű kabátra, köpenyre csak az ifjú, manöken alkatú hölgyek kössenek övét. Karcsúsí­tott kabátok derekát viszont bárki bátran körültekerheti. Sikeresek lehetünk saját készí­tésű öveinkkel. A legegyszerűbb az, amelyikét a ruha, kábát anya­gából készítünk. Keskeny vagy szélesebb bőrövet" régi bőrkabát, bőrszoknya anyagából vágha. tunk. 1 ehet fonni, tekemi, sodor­ni különféle zsinórokból, zseni- liaszálakból, vékony vászondara­bokból. Az ügyesebbek felszerel­hetik csattal, esetleg saját készí­tésű illesztőkkel övjüket. A ke­vésbé ügyesek egyszerűen meg­köthetik masnira, csomóra az anyagot. Fiatalok megunt, vastag nyakláncukból variálhatnak maguknak fémövet. (kádár) A pszichológus válaszol Ifjú fejjel munka nélkül Minden korosztályt keserve­sen, de mindegyiket másféleképpen sújt a munkanél­küliség. Pszichológiailag mindenkinél közös ebben a helyzetben a lét­bizonytalanság, az egzisztenciá­lis szorongás, a türelmetlenség, a tehetetlenség, a csalódottság, a harag érzése. Megjelenik a nega­tív önértékelés is; az ember haj­lamos értéktelenebbnek tartani magát azért, mert nem termel, és nem keres; álláskeresés közben pedig minden elutasítást nem­csak anyagi, hanem személyes belső kudarcának él meg. A fiatalok fiatalos lendülettel lépnek ki az iskolából, kíváncsi­sággal, aktivitással, egy részük kifejezett alkotásvággyal — és nem utolsó sorban üres zsebbel, az önálló élet megalapozásának halasztást nem tűrő igényével. És már előre szorongva, átélve a tehetetlenséget és a keserű csaló­dottságot. Mert amikor elkezdték az iskolát, még azt ígérték nekik, hogy szükség lesz rájuk, a lehe­tőségek adottak lesznek, és csak rajtuk — tehetségükön, szorgal­mukon, lelkiismeretességükön — múlik, mire haladnak. Azt tanulták, hogy a munka tesz emberré, a munka nemesít (ez valóban így is van). Ha ez a tettvágy és lendület már csírájában megtörik a külső akadályokon, akkor félő, hogy később nehéz lesz újra összeszed­ni az elvesztett energiát. A tétlen életmódot vagy a lassúbb életrit­must, az igénytelenebb munkát meg lehet szokni, később nehéz átállni aktív tempóra és „alkotói fokozatra”. Az ifjúkori csalódott­ság mély nyomot hagy az ember­ben, később nehéz lesz hittel és szívvel-lélekkel belevetni magát értékes tevékenységbe. Az érték- vesztés következtében lazul az erkölcsi tartás, és így az unalom, a társadalom elleni harag és lázadás rossz útra, antiszociális irányba sodorhatja a munka nél­kül hányódó fiatalt. Az érett és énerős személyiség ezt természe­tesen ellensúlyozni tudja. A munkanélküliség hónapjaiban sose maradjon az ember tétlenül. Még ha nehezére esik is, erőlködve is ki kell tölteni a kéretlen szabadidő minden óráját. Elsősorban az álláskere­séssel kell állandóan foglalkozni valamilyen formában. Hasznos a tanulás (még ha éppen most úgy érzi is, hogy hiszen hiába tanult), a szabad időt jól ki lehet használ­ni nyelvtanulásra vagy más egyéb ismeretek elsajátítására. Ha szép- irodalmat olvas, az is hasznára válik. Apróbb-nagyobb tevé­kenységek, például kerti munka, kézimunka, stb. többszörösen is hasznosak: az órák is gyorsabban szaladnak, ugyanakkor érezheti, hogy nem semmittevéssel telt az idő, ráadásul anyagi előnye is van. Időt kell fordítani a családi, baráti kapcsolatok ápolására is, amikor lesz majd munkája, úgyis rohanó tempóban fog élni. Lehetőleg ne maradjon sokáig egyedül a munkanélküli. A magányos emberben óhatatlanul előtörnek a rossz gondolatok, a szorongás és a kétségbeesés, és ez hosszú időre elronthatja a közér­zetét, gátolhatja az értelmes tevékenységet. A családban vagy megértő baráti társaságban kelle­mesebben telik az idő, és együtt­érzést, biztatást kaphat gondjai­ban. Nem a munkanélküli-segély a megoldás a problémára (az egyébként is csak véges ideig adható), hanem a munka. Ha nem kínálnak a végzettségnek megfe­lelőt, akkor marad az új út kere­sése. Például átképzéssel vagy vállalkozással. A fiatalok életko­ri sajátosságai mindkettőnél lehetővé teszik, hogy könnyeb­ben megfeleljenek az új követel­ményeknek, mint a korosabbak. Az ifjú ember agya az új ismere­tek befogadására (ha maga is akarja), és nyitottsága, kezdemé­nyezőkészsége, bátorsága, akti­vitása folytán (remélhetőleg ezeket még nem vesztette el) vállalkozásra is képes. Feladni sosem szabad. Dr. Ignácz Piroska

Next

/
Oldalképek
Tartalom