Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-27 / 227. szám
lomharcot? — Mi szeretnénk, ha színvonalat tanulna a Jövő nemzedéke. Annyit már elértünk, hogy ígéretet kaptunk a támogatásra. Bízunk ebben! Aligha van még egy olyan találmánya az emberiségnek, mint az ágy. mely észrevétlen természetességgel végigkíséri mindennapi életünket. Olyan mint a levegő, noha ez utóbbi nem a mi találmányunk, szerencsére. Születésünk előtt az egyik legfontosabb beszédtéma a rokonságban a kiságyunk volt. Ez a hótiszta ketrec mindany- nyiunk otthonaként funkcionált mindig, amíg talpacskáink ki nem kandikáltak a rácsok között, hogy egyszer csak átmászva a biztonságos kereteken, meginduljunk saját lábainkon a világ meghódítására. Ezután a pillanat után az ágyakhoz való viszonyunk tökéletesen személyes lett. A gyermékheverőtől a nászágyon át a halálos ágyig ki-ki végigkövetheti életútját, ha végiggondolja ágyait. Sokan taugyants amikor kicsi voltam, olyan fehér volt a hajam, hogy nem ismertek másként, csak azt mondogatták: nézd, ott megy a kis szürke. —szeli— Ián nem is tulajdonítanak ennek túl nagy jelentőséget, pedig ha csak az ágyak szűkreszabott funkcióit fölidézzük, bizony láthatjuk, közérzetünk alapkérdéseiről van szó. Mindenekelőtt az ágy megfáradt testünk menedéke. Belefekszünk, belerogyunk e vízszintes alkalmatosságba, hogy végigszuszogjuk az éjszaka sötét óráit. Ágyunk tökéletesen kifejezi lelkiállapotunkat. Ha jó a kedvünk, ha gyönyört adunk és kapunk, ha élvezzük az életet, az ágy hálásan fogad minket, nyugodtan sóhajtunk föl: „be okos ember volt az, ki, az ágyat föltalálta”. Ha megoldatlan gondjainkat, meghibásodott egészségünket, agyonunt élettársunkat cipeljük magunkkal az ágyunkba, bizony nehezen töltjük el az éjszaka vészterhes óráit: gyakran nyúlunk a gyógyszerekért, álomba zuhantató segédanyagokért. Az ágy ünnep és kínzókamra amint a Budapesti Nemzetközi Vásár „A” kiállító csarnokában a Penomah pavilonját nézegeti. A hűtőpultokon ugyanis jóféle sonkák, kolbászok, szalonnák, virslik, hurkák, felvágottak sorakoznak. Érdeklődésünkre Kovács Ernő, a Pest—Nógrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat balassagyarmati gyárának Karancsságon a kárpótlásról Pénteken 17 órától az MDF a helyi kultúrotthonban nagygyűlést rendez, melyen a kárpótlási törvény értelmezése lesz a fő téma. Vendégként Pál József országgyűlési képviselő, dr. Medgyesi Péter, a Nógrád Megyei Kárpótlási Hivatal vezetője. Frisch Oszkár, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője és Kovács Lajos, a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége elnökségi tagja vesz részt a rendezvényen, ahol az önkormányzati testület munkájáról is beszámol Gréczi-Zsoldos Miklós, a község polgármestere. egyszerre. Pompás egymásra- találások és megfeneklett életek tanúságtétele. Mit számít a külcsín, ha szenved a lélek a párnák között, míg a legegyszerűbb fekvő szerkezet is a boldogság világpiaca lehet. Sorsunk kezünkben van. Reggeltől estig formálhatjuk, építhetjük, rongálhatjuk életünket, ámde az ágyban mindig szembesülünk önmagunkkal. Ezúttal az ágy boldogság ajándékával veszek búcsút a ritkán méltatott bútordarabtól, ahol a nagy felfedezéseink, boldog élmények és még ki tudja mi minden szépségek fogannak. Egy nagy, vonzó öblű ágy képe lebeg a szemem előtt, ahol először ki-ki önmagát ismerheti meg a maga gazdagságában, azután a másik kínálta csodákat szüretelheti, mely élményforrás szépen, de természetesen végigsugárzik kinek-kinek a környezetén, végighullámzik a föld zaklatott embersokaságán, legalább egy éjszakára. Németh János István Pluszpenz és kérdőjelek — Fel vagyok háborodva — mondta a minap Hranek Ferenc, a Phralipe Független Cigányszervezet salgótarjáni regionális központjának vezetője, s mindjárt magyarázatot is fűzött megjegyzéséhez: — Most jövök a városháza művelődési osztályáról, ahol afelől érdeklődtem, éltek-e azzal a pályázati lehetőséggel, mely szerint azok az iskolák, óvodák, ahol magas a cigánytanulók, illetve óvodások fránya, kiegészítő normatívát kaphatnak. Utólag már nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy akkor nem tudott teljes körű felvilágosítást adni neki senki. Annál inkább, mert ami késett, nem múlott: másodszor már nagyobb sikerrel járt. Közölték vele. hogy az osztály részt vett a pályázaton, s szép eredményt ért el: több. mint hatmilliót nyert, s NÉZŐPONT Az ezt a pénzt el is osztotta az intézmények között. — Nem csekély összegről van szó: gyermekenként tizennégyezer forint a hozzájárulás mértéke. Három óvoda, az iskolák közül a pálfalvai körzeti, a Gábor Áron, a baglyasi és a Néphadsereg úti részesült ebben a nem lebecsülendő nagyságrendű kedvezményben. De számomra komoly fejtörést okoz ma is, hogy miért maradt ki a Mali- novszkij úti általános iskola, ahová nyolcvan cigánytanuló jár. De említhetném az ehhez közeli óvodát is. ahol szintén magas ez az arány — háborog a fiatalember. Szerinte a művelődési osztály nem megfelelő körültekintéssel járt el, pedig az önkormányzat igazán megmondhatója lehet annak, mit jelent egy eladósodott „családnak” az, amikor plusz- pcnzhez juthat. ■ Mihalik I ágy ' iCET^iCCT'Szx.. cpdticjA a rog) as*, .a- si javak seregszemléjén. Az újdonságok közé tartozik a palóc szójás májas és a palóc csemege, amelyekkel most „ismerkednek" a vásárlók. Az első húskészítmény egyébként az egészséges táplálkozást is elősegíti. A kiállított régi termékek közül elsőként kell említenünk Bátonyterenve. Szombaton délelőtt tíz órakor pedagógiai tanácskozás színhelye lesz a bá- tonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ. A helyi önkormányzat. a megyei pedagógiai intézet. a megyei közművelődési központ, és a vendéglátó művejetunióba exportáljak e keresett cikket: ez évben eddig 20 tonnát szállítottak, de újabb üzletkötések várhatók. Az erdélyi paprikás felvágottból közel 40 tonnát állítanak elő ebben az esztendőben, s kizárólag idehaza értékesítik. A rakott marhanyelv a választékbővítést szolgálja, drága, s elsősorban az ínyencek vásárolják. (x) lődési ház a „Reform és kultúra” sorozat keretében rendezi meg a Család — Iskola — Művelődés fórumot. A vitaindító előadást korreferátumok követik majd. a résztvevők megismerkednek az Ady Endre Művelődési Központ életével. Den megszűnte. uegí~ gyakorlatot. Ahol lehetscpís, és a rendezési terv megengedi, ott a magán telektulajdonosok bekapcsolásával kívánják megoldani a telekellátást. Az elképzelések szerint újabb telkek kialakítására van lehetőség Pásztón, a Zalka Máté, Hasznoson pedig a Vár utcában, az építésügyi szabályoknak megfelelően 700—900 négyzetméterig. A telkek árában és a terület nagyságában az i- génylőknek, vagy vásárlóknak a magántulajdonosokkal kell megegyezniük. Rockklub Salgótarján. Szombaton délután hatórai kezdettel az Ady Endre Művelődési Házban ismét várja rajongóit az Impulzus együttes rockklubja. Az est sztárvendége a csehszlovák Styrba nevű. heavy metal-banda. Reform és kultúra NOGRAD SZÉPÉ, 1991. FONTOS TUDNIVALÓ! Akik részt akarnak venni a Nógrád megyei szépségversenyen, azoknak a kitöltött jelentkezési lap mellé mellékelni kell az ezerforintos nevezési díj befizetését igazoló postai csekket, s ezenkívül részletes önéletrajzot, mely tartalmazza a nevező hölgy foglalkozását, hobbiját, érdeklődési körét és esetleges nyelvtudását. Ezeket együtt juttassa el szerkesztőségünk címére (Új Nógrád szerkesztősége Salgótarján, Palócz Imre tér 4. 3101.), szeptember 30-ig. Hölgyeim, ne tétlenkedjenek! A verseny födíja: ötvenezer forint, és sok más értékes nyeremény! A verseny rendezői: ÚJ NÓGRÁD SZERKESZTŐSÉG AXEL-SPRINGER Magyarország Kft. Nógrád Megyei Iroda JÓZSEF ATTILA Művelődési Központ ,4 RENDEZVÉNY FŐSZPONZORA: ELEKTRONIKAI ÉS VASIPARI GYÁRTÓ, FORGALMAZÓ KFT. Bátonyterenye Bolyoki út 3. TOVÁBBI SZPONZOROK: Centrum virág Sooters1 °T ° H^Sbws PESTI DIVAT Sa:gota'ian Sa'góbanya Salgótarján