Új Nógrád, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-26 / 226. szám

im?hzj HAZAI KÖRKÉP— KÜLFÖLD 1991. SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK KÉRDŐJELEK Kire számítsunk? (Ferenczy—Europress) Jutott részünk figyelmeztető jelekből. Nem mindig úgy reagálnak szavainkra külföldön, ahogyan számítunk rá, és másként cselekednek velünk kapcsolatban, mint ahogyan remél­jük. Véletlen, hogy éppen most? Ezernyi okból kiélezettek az indulatok Európának ebben a részében: ki sem mondott gondolatoknak is hátsó szándékot tulajdonítanak, hát még többféleképp magyarázható tettek­nek. Tőlünk Nyugatra pedig úgy erősödik a nemzeti érzékenység, ahogyan közeledik az integrálódás 1993-as éve. Mi is kapunk ezek „légnyomásából”. Mire számítsunk? Bős—Nagymaros ügyében például tudnunk kell, hogy határainkon túl nemcsak támogatói vannak a magyar elképze­léseknek. Ha támogatjuk a magyar egyetem gondolatát Kolozsvárott, számíthatunk arra, hogy a román államfőnek mások az érvei. Amikor kötelességünknek tekintjük, hogy szót emeljünk a Jugoszláviában élő magyarság mellett, nem feledhetjük, hogy mások biztosan másutt húzzák meg lehetőségeink határait, mint mi. Mert 1991-ben élünk és Európában. Mire ne számítsunk? Biztos, hogy mások holnap sem nézik a mi szemünkkel a közös történelmet. Illúzió, ha a jövőt más nemzetek hálájára szeretnénk építeni. Egy vagyunk a kontinens kis nációi közül, amely már nem számíthat különleges elbánásra. Egyedül vagyunk? Akkor is magunknak ártottunk, amikor ezt egykor hivatalos jelszóként hirdették. Viszont igaz, hogy számítani csak magunkra szabad. De szövetkezni kell mindenkivel, minden ügyben, ahol találkoznak az érdekeink. És ha rajtunk áll, — ne civakodjunk, s főként ne szolgál­tassunk rá ürügyet másoknak. Kocsis Tamás Bukaresti ostrom (MTI) — A délutáni órákban valóságos ostrom alatt tartották a kormány székházát a bukaresti Győzelem terén összegyűlt zsil- völgyi bányászok, valamint a hozzájuk csatlakozott bukares­tiek. A bányászok egy csoportja behatolt a kormány épületébe, de kiszorították őket. Ezután a bányászok és a helybéliek egy része Molotov-koktéllal és kö­vekkel támadta az épületet, be­verte az ablaküvegeket. A föld­szint egy részét ugyancsak sike­rült felgyújtaniuk. A kormány­székházból könnygázgránátokkal igyekeztek távol tartani a táma­dókat. Csendes a határ (MTI) Az elmúlt két napban meglehetősen csendes volt a ma­gyar—jugoszláv határ — mondta szerdán az MTI munkatársának Krisán Attila szóvivő. Mindössze 19-en kértek ideiglenes menedé­ket, s ugyanakkor 46 menekült hazatért. Egy jugoszláv fegyver­csempészt fogtak el, akinél öt pisztolyt, valamint lőszereket ta­láltak. Tompánál egy hazatérő magyar állampolgár megállás nélkül áthajtott az ellenőrző ponton. A rendőrség segítségével utolérték, s mint kiderült, nagy mennyiségű árut akart becsem­pészni. Szolgálatelismerés Bonn. (MTI) A fizetések megálla­pításakor elismerik a csaknem másfél millió keletnémet közalkalmazottnak az NDK-ban letöltött szolgálati éveket — kivételt képeznek a párttitkárok, illetve azok, akik az állambiztonsági minisztérium (Stasi) szolgálatában (is), álltak. Titót újra temetik SZEPTEMBERI AKCIÓ - HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL! Belgrád. (MTI) — Az év végéig Belgrád valamelyik kö­zönséges temetőjében helyezik végső nyugalomba Joszip Broz Tito jugoszláv államalapító földi maradványait. Az újbóli temetés végleges időpontját a szerb par­lamentnek kell kijelölnie, s ez a testület dönt arról is, hogy mi történjék a város villanegyedében létesített „pazar emlékhellyel”, a „Virágok Házával”, ahol jelenleg Tito földi maradványait őrzik. A szerb fővárosban az utóbbi időben újjáéledtek Tito földi maradványainak áthelyezésével kapcsolatos viták. Szerb naciona­listák úgy vélik, hogy a Dedinje villanegyedben kiépített impo­záns temetkezési emlékhely „fekély a nemzet testén”. Z—30 FÉNYMÁSOLÓ 49.900,- HELYETT 42.500,- +ÁFA (INDULÓKÉSZLET 20.000,- +ÁFA) BP. XIII.,VÁCI ÚT6., Tel.VEVŐSZOLGÁLAT: 166-7032; 166-7449 Rendőrkézen a Somlyói betörők (Folytatás a: 1. oldalról) Rutinos nyomozók már: addig- addig kérdezgették a „kiskocsi­hoz tartozó’ ’ két embert, míg elég jogalapot szereztek arra, hogy alaposabban körülnézhessenek legalább az egyik portáján. A házkutatás szokványosán indult délután kettőkor — de már fél hatot mutatott az óra. amikor szó szerint belefáradtak a további kutatásokba. A kolónialakás minden zugában találtak valamit: egy szekrénysor dugig a „szajré- val”, az élelem között az apróbb rejtegetnivalók, és szintén nem tisztes úton szerzett temérdek bor — félliteres üvegektől marmon- kannákig mindenben... — Pedig nem is ittak az elkö­vetők — mesélik tovább a törté­netet most már a leleplezők —, ezt tudtuk meg a környéken lakóktól. Furcsának találjuk még ma is, hogy lehetett ennyit össze­hordani egy lakásba feltűnés nélkül, miközben a környéken mindenki arról beszélt, micsoda betöréssorozatot vitt véghez vala­ki Somlyón. — Megtudhatnánk, kik az elkövetők? — Ez még korai. Két férfi, egyikük 38 éves munkás, társa pedig egy fiatalkorú, másodéves pincértanuló. Különben a környé­ken laknak, jól ismerték a kör­nyéket. Ám néha „portyáztak”, Tarján belvárosában is. Gyűjtő­szenvedélyük elég különös: álta­lában az ilyen jellegű bűncselek­ményeknél eladják az árut. de ők „ültek rajta”. Hogy miért, erre eddig nem derült fény. — Volt-e más különlegessége e bűncselekményeknek?-— Talán a változatosság. Betörtek víkendtelkekre, presz- szókba, üzletekbe, szóval, elég változatosan ügyködtek. Volt, ahová többször is ellátogattak. Átjutottak ajtókon, ablakokon, bár néha előfordult, hogy az ablak négy méter magasan volt! Aztán — valószínűleg szintén lopott hozzávalókból — eszkabált magának egyikük keleti harci eszközöket: dobócsillagot, tőrt, liánvágó kést, egyebeket. S mint mondtuk, loptak videomagnókat, fegyvereket, varrógépet, gázcsa­pokat, poroltót, 1500 wattos ref­lektort. bort, s lefoglaltunk vagy 30 videokazettát. Ennyit erről, csak úgy kivo­natosan. A cselekmények elég szerteágazók, sokan még nem is tettek feljelentést a károsultak közül, mert nem jelentős a káruk. A salgótarjáni rendőr- kapitányság most várja jelent­kezésüket. Az elkövetők bűneik egv részét már beismerték... B. J. Kárpátalján döntik a Lenin-szobrokat Ungvár. (MTI) Kárpátalján, akárcsak az egész országban, folyamatban van a Lenin-szobrok eltávolítása a közterületekről. Ungvár után ledöntötték a szobrot Munkácson, Huszton és más városokban, sőt községek­ben is. Az emberek nem egyfor­mán reagálnak a történtekre: egyesek történelmi igazságszol­gáltatásnak tekintik a Lenin- szobrok eltávolítását, mások van­dalizmusnak nevezik. Van, ahol nagy cécóval emelik le a szobrot talapzatáról, máshol csendben, szinte nézőközönség nélkül törté­nik minden. A Felső-Tisza partján fekvő, főként ukránok és magyarok lakta Técsőn viszont botrányba fulladt a szobordöntés. A városi és a járási tanács vezetői sehogy sem tudtak közös nevezőre jutni, ám a RUH ukrán népi mozgalom ottani aktív tagjainak szorgalma­zására mégis felvonultatták a gépeket a központi térre. Akkor jött a meglepetés: a város lakosainak egy csoportja, élükön a cigányokkal megakadá­lyozták a szobordöntést. A RUH vezetőit a rendőröknek kellett megvédeniük a felbőszült tömeg­től. Hasonló összetűzés volt az ugyancsak técsői járási, Hanicsi községben is, ahol az ottani lakosok összetörték a RUH hirde­tőtábláját, széttépték a sárga-kék nemzeti zászlót, s kikergették a községből a szobordöntésre hozzájuk érkezett vendégeket. LAKÁSTŰZ NÓGRÁDON Szerdán a déli órákban lakás- tűzhöz riasztották a tűzoltókat Nógrád községben. A Tabán utca 19. szám alatti ház két hátsó szobája égett. A bennük levő bútorzat teljesen megsemmisült, a szobák szinte kiégtek. A kelet­kezett kár százötvenezer forint. A tűz keletkezésének okát eddig nem sikerült kideríteni, azt a tűzoltóság tovább vizsgálja. Petre Roman az „erdélyi emigráns kormányról” Bukarest. (MTI) A magát „erdélyi emigráns kormánynak” nevező csoport budapesti fellépé­sét is szóba hozta a román minisz­terelnök szerdai parlamenti be­szédében, amelyben a zsil-völgyi bányászsztrájkról és fejlemé­nyeiről számolt be a törvényho­zásnak. A miniszterelnök kijelentette, hogy a budapesti sajtó szerdán egy erdélyi emigráns kormány megalakulásáról adott hírt. Buka­restben a román külügymiszté- riuin államtitkára magához kéret­te Magyarország nagykövetét és közölte vele, hogy az ilyen megnyilvánulások nem járulnak hozzá a jószomszédság és barát­ság légköréhez. Szabad György Athénban Athén. (MTI) Szabad György, a magyar országgyűlés elnöke kedden hivatalos meghívásra Athénba érkezett. A magyar politikus a görög demokrácia születésének 2500. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepsé­geken vesz részt. Szabad Györ­gyöt fogadta Atanasziosz Csalda- risz, a görög parlament elnöke: a megbeszélésen áttekintették a két ország, valamint a budapesti és az athéni törvényhozás kapcsolatait. A nap információja Kemény vádak — alkotmányjogi ellenérvek — növekvő árfolyam Mi lesz Markus Wolf sorsa? (FEB) Markus Wolf, az egykori NDK egykori hírszerzésének évti­zedeken át legendás főnöke végül befejezte a német újraegyesítéskor felvállalt moszkvai majd bécsi száműzetését. Önként távozott és most — ha igaz — nem kevésbé önként hazatért Németországba. Vállalta a veszélyt, a bírósági eljá­rást, minden várható és előre nem látható következményével. Közben — általános meglepetést keltve — kiállt egykori ellenfele vé­delmében többek között Heribert Hellenbroich, a nyugatnémet hír­szerzés, a BND volt vezetője: ..Akkor velem, a korábbi BND-fő- nökkel szemben miért nem indíta­nak eljárást?” — kérdezi a német Bild Zeitung feltűnést keltő össze­állításában. Az- NDK „szuperkém” ügyével kapcsolatos alkotmányjogi érvek amelyekre többek között Hellen- broich is hivatkozik — eddig is ismertek voltak. így nem új az a szakértői-bírói indoklás sem, hogy amennyiben Wolf kémkedés címén bíróság elé állítható, úgy a nyugat­német hírszerzőket is el lehetne ítélni azon a címen, hogy valamikor az NDK ellen kémkedtek. Például akár a BND valamennyi volt veze­tőjét is. „Az NDK nemzetközi jogilag elismert állam volt, tehát minden más országhoz hasonlóan jogosan tartott fenn titkosszolgála­tot is” — így a szakértők vélemé­nye, ami Wolf hazatérése után is érvényes. A Markus Wolf elleni eljárás leg­újabb érvei viszont kevésbé elviek, sokkalta inkább konkrét vádak konkrét ügyekben. Nagyon is kézzelfogható ugyan­is, hogy Wolfot bűnrészességgel vádolják Wemer Teske százados ki­végzésében. aki a kémfőnök bábjá­ba tartozott, s 1981-ben szökés címén került bíróság elé. A titkos- szolgálat Wolf hatáskörébe tartozó tisztje volt Winfried Baumann fre­gattkapitány is, akit szintén szökési kísérlet címén végeztek ki 10 évvel ezelőtt. Egy vádpont szerint Wolf több ízben nyugatnémet hivatalno­kok megvesztegetésére adott pa­rancsot. Klaus Kuront, a szövetségi állambiztonsági hivatal kölni főta­nácsosát az ő személyes utasításá­ra „kenték meg" 150 ezer márkával, s utaltak ki neki később rendszere­sen „fizetést”, összesen mintegy 750 ezer márkát. Azt is Wolf szám­lájára írják most, hogy annak idején ékszerekkel megvesztegette Marga­rethe L. idegen nyelvű levelezőt. A hölgy ellenszolgáltatásképp először az NSZK védelmi minisztériumá­ban, majd a római nyugatnémet nagykövetségen, végül pedig a szövetségi köztársaság brüsszeli NATO-képviseletén kémkedett. A szakértők egybehangzó véle­ménye, hogy ezekre az esetekre nem ad büntetlenséget Wolfnak, hogy az egykori NDK kémfőnökeként tevé­kenykedett. Tehát legalábbis ezek­ben és hasonló ügyekben elítélhető. Az más kérdés, hogy végül való­ban el is akarják-e ítélni a 68 éves titkosszolgálati vezetőt, akinek pénzben kifejezett árfolyama egyébként állandóan nő. Közvetlen visszavonulása után, 1987-ben a ZDF televízió még egy fillért sem fizetett Wolfnak, amikor filmet forgatott róla. A Bild am Sonntag 1989 decemberében 5 ezer márkáért tudta meginterjúvolni. A Spiegel és a Bunte Illustrierte viszont együtt összesen 155 ezer márka honorá­riumot utalt ki, hogy Wolf — néhány hete — hajlandó legyen megszólalni számunkra. A Bunte szerencséje, hogy éppen e heti számában jelenteti meg a 20. század egyik legismertebb kém­vezéréről készült „sztorit". Kocsis Tamás Zsófia királyné Budapesten (MTI) Zsófia spanyol királyné Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására, magánlátogatásra szerdán hazánkba érkezett. Kísé­retében van Iréné hercegnő, a királyné húga. Időszerű szerződést! Helsinki. (MTI) Időszerűnek tartja Mauno Koivisto finn elnök a Szovejetunióval 1948-ban kö­tött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződés felújítását, mivel a Finn­ország és a Szovjetunió közötti szerződéses jogi kapcsolatok tö­kéletesítése egyértelműen össz­hangba lenne mindkét fél érde­keivel. Az elnök a Karjalainen című lapnak szerdán adott nyilat­kozatában ugyanakkor hangsú­lyozta, hogy Finnország kedve­zően fogadta az orosz föderáció kezdeményezését, és Oroszor­szággal is kész közvetlen szerző­déses kapcsolatokat létesíteni. Hiányoznak a füzeteid? JELENTKEZZ! Reklámszatyrot talált egyik olvasónk a postán Salgótar­jánban. Kedves Kertész Tibor nyolcadikos tanuló, ne kese­redj el, az iskolai cuccaidat megtalálod az Új Nógrád szer­kesztőségének portáján. Gye­re mielőbb, mert bizonyára hiányoznak a füzeteid. Pénztárcát találtak Világos színű pénztárcát talál­tak szerdán délután Salgótarján­ban a postánál lévő telefonfülké­ben. A pénztárcában némi apró­pénz és különféle iratok találha­tók, köztük egy ajánlott levél feladásához szolgáló blanketta, amely bizonyítja, hogy a tulajdo­nos nemti lakos. A tárca a szer­kesztőség portáján átvehető. NE DOBJA EL .SZELVÉNYEIT! •• • TV. „SZERENCSEBERLET” AKCIÓ ELŐFIZETÉSE; LOTTÓVAL ff? játszóknak nyeretleneknek októberben is 8 BMW f sorsolás: november 4. ,, * ELOFIZETESES LOTTÓSZELVÉNNYEL NEM FELEJT EL NYERNI MEGVETTE MÁR AZ OKTÓBERIT? iMn-/ szerincsejAték RT. ___ A SZ£J>CtK-'JL KtAACOA._ /)üár. Áf ,;í)7n ;í 0.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom