Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-08 / 185. szám
4 IlOJjIKíFJ LÁTÓHATÁR 1991. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK film >A€Í Egy a sok közül Ökológia több szempontból Használhatnék megszámlálhatatlan felsőfokú jelzőt, ájuldozhatnék egyedülálló művei értékéről, elemezhetném alkotásai meglepő, s egyszersmint utánozhatatlan fordulatait, dicsérhetném őt a csillagos égig, kérkedhetnék ama ténnyel, amivel a világon sok millióan, hogy tudniillik nincs olyan regénye, amit ne olvastam volna gyűröttre, s mondhatnám azt is, hogy ő maga az Isten — azonban nem teszem. Azon egyszerű és logikus oknál fogva, hogy ezt már előttem megtették több ezren, másrészt őt nem kell és nem szabad minősítenem, hiszen vannak személyiségek, akik bemutatása kissé kínos, ugyanis nevük önmagukért beszél. Kevesen vannak ilyenek e bolygón, de neki a mindenkori, képzeletbeli élmezőnyben a helye, amíg a világ a világ. Stephen Kingnek hívják. Ha én rendező lennék és pályakezdőket tanítanék a szakma (hivatás) fortélyaira, valahol az első leckék valamelyikén sulykolnám bele tanítványaim tudatába: egy bizonyos Stephen King nevű úr regényeiből sohase készítsenek filmet, még csak ne is foglalkozzanak ilyen gondolattal. Magvas magyarázat helyett pedig kiosztanám az említett úr regényeit. Ennyi. Nem kellene többet tenni. Nos, aki ezek után még mindig úgy gondolná, hogy ő már pedig igenis vászonra viszi King valamelyik művét, akkor egyrészt elismerten csettintenék magamban, másrészt sajnálnám e vállalkozó kedvű rendezőt. Elismerésem szívből jövő, hiszen aki úgy gondolja, hogy mozgóképen képes megjeleníteni egy Stephen King-művet, az megérdemli a dicsérő szavakat. Sajnálatom azonban nagyobb lenne, ugyanis tökéletesen tisztában vagyok azzal, s ebbéli hitem megingathatatlan, hogy King-regényből nem lehet jó mozit csinálni, rosszat pedig nem érdemes. Nos, Rob Reiner úgy gondolta, hogy Misery-t megcsinálja. Dicséret érte, szó se róla, bátor fickó. A sajnálat azonban ezúttal is időszerű és indokolt. Ugyanis nem tudta megcsinálni. Persze a mozi önmagában nem rossz, csakhogy... Szóval, mint King regényének feldolgozása, hát, mit is mondjak, anélkül, hogy bárkit megbántsak... Nem rossz. De ez az egyetlen pozitívum és kritika, amit a Tortúráról elmondhatok. Persze azt sem hallgathatom el, amit mindannyian tudtunk: Kathy Bates ezért az alakításáért Oscar-díjat kapott. Istenbizony nem vagyok harapós kedvemben és ezúttal sincs szándékomban megsérteni senkit, de a mélyen tisztelt Kathy játékával nálam egyenértékű a másik hős, James Caan produkciója. Persze ő még csak az aranyozott szobrocska közelébe sem került... Ha én rendező lennék és pályakezdőket tanítanék a szakma (hivatás) fortélyaira, valahol az első leckék valamelyikén sulykolnám bele tanítványaim tudatába: egy bizonyos Stephen King nevű úr regényeiből sohase készítsenek filmet, még csak ne is foglalkozzanak ilyen gondolattal. Az ok egyszerű: nem lehet jól megcsinálni! King barátunk utánozhatatlan. Ezért (is) szeretjük őt. Szilágyi Norbert MISERY tortúra Forgatókönyv: William Goldman Operatőr: Barry Sonnenfeld ................... Z ene: Maré Shaiman Főszereplők: Kathy Bates, James Caan Producer: Andrew Scheinmann, Rob Reiner Rendezte: Rob Reiner Amerikai, szinkronizált Forgalmazza: InterCom Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN 27. rész Óvatosan vezetett az úton, amelyet most már jól ismert, a Szent Anna Kórházhoz. Barbarát rövidesen a baleset-felvételi osztályra vitték. Dr. Keller, aki éppen megkezdte éjszakai ügyeletét, futva jött az osztályra. Egy nővér éppen meg akarta akadályozni Carla Eichhoffot abban, hogy belépjen a Rendelőbe. — Mit mond? Hogy nem szabad bemennem? — mondta felindulva. — Nekem szabad, engedjen be — vált energikussá — én ugyanis... — Hirtelen abbahagyta a mondatot, amikor dr. Keller feltűnt előtte. Nagy szemeket meresztett a főorvosra. Dr. Keller meglepetten nézett Carla Eichhoffra. Örömmel csillant fel a szeme. Pillantásuk találkozott. — A hölgynek szabad — fordult a nővérhez —, de adjon neki egy köpenyt. — Kérem, maradjon itt. — Dr. Keller egy pillanatra rámosoly- gott Carla Eichhoffra, és a kezelőasztalhoz lépett, hogy a sérültet megvizsgálja. A rákövetkező másodpercben ijedten kiáltott fel, amint felismerte Barbarát. Átvil- lant az agyán a rövid látogatás, a szavai és a zavarodottsága. — Úristen, hisz ez Barbara... Carla Eichhoff összerezzent.----Mit mond! Ez Fembach d oktornő, akit az öcsém feleségül akar venni? — kérdezte hadarva. A főorvos megfordult, és a kérdezőre meredt. Gondolatai egymást kergették. — Ez azt jelenti, hogy... hogy doktor... — Wrangel az öcsém — fejezte be Carla Eichhoff a kérdést, amelyet kiolvasott dr. Keller szeméből. — Igen. A nővére vagyok. Dr. Keller haladéktalanul belefogott a még mindig eszméletlen Barbara vizsgálatába. — Azonnal a röntgenbe — utasította a nővért —, utána pedig a kisműtőbe. — Lassan a várakozó Carla Eich- hoffhoz lépett. — Súlyos? — kérdezte Carla halkan. — Agyrázkódása van és üvegszilánkok a feje jobb oldalán — felelt dr. Keller. — Hogy vannak- e belső sérülések, a röntgen fogja megmutatni. — Várni fogok — határozta el Carla Eichhoff. A főorvos arckifejezése kérdővé vált. — Mire? Carla Eichhoff kicsit habozott. — Először is érdekel Barbara Fernbach hogyléte — válaszolta —, és másodszor — finoman elmosolyodott —, másodszor szeretnék egy kicsit beszélgetni magával, Keller doktor úr. — Én is — szaladt ki a főorvos száján. — Ha kívánja, közben a szobámban ihat egy frissen főzött kávét — fűzte hozzá gyorsan. — Amilyen hamar lehet, én is jövök — ígérte. Meghökkenve ébredt rá hirtelen, hogy még azt sem tudja, hogy hívják ezt a vonzó asszonyt. Wrangelnek biztos nem, fontolgatta, mert észrevette jobb kezén a két jegygyűrűt. Tehát özvegy. Dr. Keller határozott léptekkel a műtő felé vette útját. Fembach doktornő még a házban van? — kérdezte dr. Wrangel az ügyeletes nővért, amint belépett a Szent Anna Kórházba. A lakásán ugyanis nem találtam. A nővér csodálkozva nézett az igazgató főorvosra. — Igen — felelte halkan. — Keller főorvos úr éppen most látja el a kisműtőben. Dr. Wrangel hitetlenkedve nézett a nővérre. — Ellátja? Miért, mi történt? — kérdezte, de feleletre sem várva futott végig a folyosón, a kisműtő felé. Dr. Keller kelletlenül észlelte, hogy a háta mögül valaki szól hozzá. — Mi történt? Hogy van? Komplikációk? — Kelletlensége elszállt, amint felűnt mellette a hang gazdája, az igazgató. — Sem belső sérülés, sem törés nincs — válaszolta megnyugtatóan. — Éppen az üvegszilánkokat távolítom el a fejsebéből. — Zavartalanul folytatta tovább munkáját. Nógrádiként csak vendégnek számíthattam a München melletti königsdorfi Alpok—Adria összejövetelen, de mint szombat- helyi diáknak — Vas megye küldöttének — mégiscsak volt valami létjogosultságom a részvételre. Az Alpok—Adria régió országainak, illetve megyéinek fiataljait hívták össze az ökológiai problémák ismertetése és megoldásuk gyakorlati lehetőségeinek bemutatása céljából. Ott volt mindenki, aki számított: az olaszok Velence és Lombardia tartományból, az osztrákok Karináéból, mi magyarok a dunántúli megyékből, és a vendéglátó bajorok. De a legnagyobb szimpátia a horvát és szlovén fiatalokat kísérte, akik a nehézségek ellenére megérkeztek a táborba. Az első estén Wolfgang Bér úr, a rendezvény atyja kérdésemre elmondta, hogy járt mát röbbször Magyarországon. Természetesen a fővárosban, a Balaton-parton és egy északi megyében, amit Nógrádnak hívnak. így rögtön fel kellett fednem kilétemet, s ezzel sikerült belopni magam a „főnök” szívébe, s a hivatalos programon kívül lehetőséget kaptam megyénk ökológiai helyzetének bemutatására. A statisztikai hivatal 1989-es „Környezetünk állapota” című kiadvány alapján sikerült felvázolnom, hogy nálunk jóformán csak az ivóvíz-ellátás biztosítása és az iparvidék levegőjének megtisztítása jelenti az ökológiai védelmet. Ez is csak több-kevesebb sikerrel jár. Vendéglátóink ezzel szemben a hulladék hasznosításával, a régiből új papír előállításával, az alternatív környezetkímélő energiák előállításával — mint például a napkollektorok építésével — és házi szennyvízszűrő kialakításával is foglalkoznak. Én, mint a napenergia után érdeklődő megtudtam, hogy a tábor melegvíz-ellátását egy 180 négyzetméter felületű, pofon egyszerű, házilag előállítható kollektor biztosítja, méghozzá nem akármilyen teljesítménnyel, évi 2 ezer 600 kilowattórával. Persze az ára sem akármilyen: potom 42 ezer márka. De ha belegondolunk, hogy a befektetés húsz évre szól, s az Alpok felhőivel koszorúzott hegyei között, igen jó hatásfokkal működik, milyen lenne nálunk az Alföldön. No, de hagyjuk. Azzal, hogy hazaérkeztem, az órámat is vissza kellett igazítanom. Nem egy vagy két órával, hanem sokkal többel. A jövőből a jelenbe jöttem. Béres Tamás Kolumbusz lakóháza OLVASÓINK KÉRDEZTEK JOGÁSZUNK VÁLASZOL Még egyszer a nem vagyoni kárról A jelek szerint a szerencse is belejátszik abba, hogy minél méltóbban emlékezzék meg a világ Amerika felfedezésének jövőre esedékes 500. évfordulójáról: csatornázási munkálatok közben épületmaradványokra bukkantak a spanyolországi Cordoba közelében levő Santa Maria de Trassierra városka egyik utcájában és a régészek állítása szerint az épületben az 1480-as években Kolumbusz Kristóf lakott szeretőjével Beat- riz Enviguezzel, Fernando nevű fia édesanyjával. A városi hatóságok a hír hallatán leállították a csatornázást és a régészek napokon belül megkezdik a feltárást. Kolumbusz 1486 január és április között élt a házban, s ekkor találkozott első ízben későbbi felséges pártfogóival, Izabella királynéval és Ferdinánd király- lyal, akik Cordobában jártak, hogy előkészítsék azt a nagyszabású támadást, amellyel aztán a spanyoloknak sikerült kiűzniök utolsó szárazföldi támaszpontjukról, Granadából a mórokat. Kolumbusz később szakított Beatrizzel és már csak egyszer tért vissza Cordobába, hogy gondoskodjék Femandóról. Anyja halála után Fernando végrendeletileg egyik unoka- öccsére hagyta a házat. — Diagnózis? — kérdezte röviden dr. Wrangel. — Agyrázkódás könnyű fejsérüléssel és sokk — válaszolta dr. Keller. Dr. Wrangel egészen addig a műtőben maradt, amíg Barbarát ki nem vitték. A főorvos utasítására egyágyas szobában helyezték el. Dr. Wrangel tovább faggatta Keller főorvost. Tudni akarta, hogy pontosan mi történt. Dr. Keller megvonta a vállát. — Csak annyit tudott, hogy Barbara ma este zavartan, magából kikelve megjelent nálam és házassági ajánlatot tett nekem — közölte. — Amikor én erre... hát igen... kosarat adtam, elrohant, illetve elhajtott, mint egy őrült. Dr. Wrangel értetlenül hallgatta. Mi vihette Barbarát arra, hogy ilyen ésszerűtlenül viselkedjék? — Hogy a baleset hogy történt — szólalt meg ismét dr. Keller —, azt talán a nővére meg tudja mondani. Dr. Wrangel felkapta a fejét. — Carla? Neki mi köze van ehhez? Tehát Carlának hívják, futott át dr. Keller agyán. — O hozta be Barbarát — válaszolt az igazgató kérdésére. Dr. Wrangel felfigyelt. — Honnan tudja tulajdonképpen, hogy Carla Eichhoff a testvérem? — kérdezte csodálkozva. — O maga mondta — válaszolt dr. Keller. — Jöjjön velem, ugyanis itt vár a szobámban. * (Folytatjuk) Lapunk 1991. július 20-i számában már foglalkoztunk e téma főbb tudnivalóival, de az érdeklődés és speciális kérdések arra késztettek, hogy szenteljünk még pár sort ez ügynek. Vannak akik szeretnék tudni, hogy a nem vagyoni kár azonos- e a fájdalomdíjjal és azt is, hogy hogyan történik az összegszerűség megállapítása. Többen vannak, akik azonosítják az átalány- kánjul., „ Az utóbbival kezdem, mert miután a tételes magyar jog a Polgári törvénykönyv 1977. évben történt módosításáig nem ismerte a nem vagyoni kár fogalmát, több bírósági döntés az átalánykárról szóló rendelkezések segítségül hívásával a nem vagyoni károk kis részét is megtéríttette. Jellegükre tekintettel a gépjárművel okozott károk elsőbbséget kaptak az ilyen döntésekben, mert méltánytalan lett volna a súlyos hátrányt szenvedőket az elégtételtől elzárni csupán azért, mert káruk vagyoni mértékkel nem volt mérhető. A pénzbeli kárpótlás — ha csak részben is — alkalmas volt arra, hogy a nem vagyoni kár enyhítésére szolgáljon. Ez lehet az oka annak, hogy többen már korábban is találkoztak a kártérítés ilyen módjával. Az átalánykárról tudni kell, hogy az a vagyoni károk körébe tartozik, tehát akkor alkalmazzák, ha a kár mértéke pontosan nem állapítható meg, illetve nem számítható ki. Ritka esetben lehet egyazon káresetnél átalánykár és nem vagyoni kár is, ha pl. egy manöken a gépkocsi vezetőjeként, vagy utasaként úgy szenved balesetet, hogy az arcán is torzító sebek keletkeznek s ezek a továbbiakban lehetetlenné teszik hivatásának gyakorlását jó eredmény reményében terjesztheti elő az átalánykár- és a nem vagyonikárigényét is. Arra a kérdésre válaszolva, hogy azonos-e a nem vagyoni kártérítés a fájdalomdíjjal egyértelműen kijelenthetem, hogy nem azonos. Fogalmilag azért is kizárt, mert a kártérítés kifizetése általában olyankor történik, amikorra az eseménnyel kapcsolatos közvetlen fájdalom már elmúlt. A kár összegszerűségének megállapítását illetően hangsúlyozni kell, hogy nincs és nem is lehet minden ügyre egyaránt alkalmazható mérce. Ennek elbírálásához nagy segítséget adott a Legfelsőbb Bíróság 16. számú irányelve, melynek 5. pontja szerint a magánszemélynek járó nem vagyoni kártérítés öszegét az ebből a szempontból jelentős valamennyi tényező együttes és gondos mérlegelésével, valamint kellő mértéktartással kell meghatározni. A döntésnél mérlegelni kell az elszenvedett sérelem jellegét és mértékét,' valamint azt is, hogy miben mutatkozik meg a társadalmi életben való részvétel és az élet tartós, súlyos megnehezülése és tegye lehetővé a sérelmet szenvedett számára a nehézségek leküzdését, az elveszett lehetőségeinek más lehetőségek megteremtésével való pótlását. Végül egy, a közelmúltban megismert eset kapcsán szeretnék válaszolni arra a kérdésre is, hogy a közeli hozzátartozó halála miatti nagy gyász és fájdalom megalapozhatja-e a nem vagyoni kár igénylését? — Ismereteim szerint — ilyen címen általában nem, de mégsem kizárt, ha pl. a hátramaradt házastárs egyetlen baleset során veszítette el a házastársát és a gyerekét is, vagy a kiskorú gyermek mindkét szülője lesz a baleset áldozata. Ilyen tragédia után az életbenmaradtak élete tartósan megnehezül, melyet a nem vagyoni kár megállapítása is képes lehet némileg enyhíteni. Nem mulaszthatom el visz- szautaflni az új NÓGRÁD 1991. augusztus 3-i számában megjelent „Mit kell tudni a korengedményes nyugdíjazásról?” című írásomra, mivel a jogszabály megjelölésénél csupán az 5/ 1990. (1.18.) MT. sz. rendeletet jelöltem meg és figyelmemet elkerülte a 33/1991. (II. 28.) Korm. sz. rendelettel hatályon kívül helyezett rész. Erre is figyelemmel nem feltétele már a korengedményes nyugdíjazásnak, hogy „a munkavállaló az adott munkáltatóval legalább 5 éve munkaviszonyba álljon kivéve ha a munkáltató ennél rövidebb ideje alakult meg és a dolgozó a megalakulás óta ott áll munka- viszonyban.” Megjegyzem azt is, hogy „A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról” megjelent 1991. évi IV. törvény magában foglalja a korengedményes nyugdíjazás szabályozásának jelentős részét is. Az érdekeltek a törvényt a munkáltatók munkaügyi ügyintézőinél megtaláhatják, mert ma már ajánlatos ennek részletes szabályait is megismerni! (Dr. Verebélyi)
