Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-07 / 184. szám

LÁTÓHATÁR 1991. AUGUSZTUS 7., SZERDA T örtént egyszer, egy verőfényes, szép napon, hogy az iskolaudvaron álldogáló nyolcéves leánykához odalépett egy túlkoros fiú, elkap­ta a törékeny kisgyerek derekát, homlokára szorított egy feltüze- sített tízforintost, majd elégedet­ten üvöltötte csatakiáltását a síró kislányhoz rohanó, elképedt taní­tónő képébe: — Tűzforint, tízforint, tűzfo- rint... Természetesen az igazgató azonnal behívatta a lányka édes­apját. Orvoshoz vitték a kétség- beesett gyereket és hamar kide­rült, hogy az égési seb hál’isten- nek jelentéktelen. A kis, piros folt majd napok alatt felszívódik, az ijedtségen kívül nincs nagyobb baj... Az apa először iszonyatosan begorombult. Fogadkozott, hogy laposra veri a garázda, bajt okozó fiút, aztán lehiggadt. Elszomo­rodva legyintett, hiszen a fiúcska édesapja a lakótelep részeges kötekedő réme évek óta... Mindez arról jut eszembe, hogy a vakáció utolsó heteiben járunk. Rövidesen elkezdődik egy új tanév, a rendszerváltás harmadik iskolai éve. Szeptem­berben egy ideges, ingerült társa­dalom állampolgárai küldik isko­lába majd a család szemefényét, a kisebb-nagyobb gyereket. Kül­dik természetesen azzal a re­ménnyel. bizalommal, hogy az iskola a békesség, nyugalom, s a türelem, szigeteként harmoniku­san neveli, korszerűen oktatja majd a rábízott gyereket. A me­galapozott bizalomhoz azonban hozzátartozik az a körülmény, szükségszerű követelmény is, hogy az iskola csak a családdal együtt képes erre a harmóniára. Ha a gyerek zsebében ott lapul­nak az értelmetlen erőszak, dur­vaság tűzforintosai, amikor elin­dul az iskolába a legkitűnőbb pedagógus is tehetetlen, a legjobb közösség is hatástalan. Mert az erőszak, a kíméletlenség terjed, abszolút normává emelkedik. Felerősítik a számolatlanul né­zett, véres akciófilmek pofon- csattanásai, géppisztolysoroza­tai. Közismert pszichológiai tény: egy másik személy agresz- szivitásának puszta látványa is fokozza egy kisgyerek feszültsé­gét, agresszivitását... S az iskolai gyerekközösségek törvényszerűen farkasokra és bárányokra oszlanak. A bárányok szelíd homlokára gyertyalánggal feltüzesített tízforintosokat nyomnak a farkaserős vagá­nyok... A társas kapcsolatokban, beszélgetésekben megfigyelt gyermekszókincs tovább szűkül, miközben fájdalmasan gyarap­szik a „kuss” típusú, bénító fel­hördülések gyakorisága... Érdemes volna végiggondolni a vakáció utolsó heteiben, hogy a család, az otthon, ahonnan majd iskolába indul a gyermek — a közös, nagy reményekkel — szóval, a család sugározza-e azt a békességet, nyugalmat, bizton­ságot, amit a világ legtermésze­tesebb módján elvárunk az isko­lától. Eltekintve attól, hogy van­nak súlyosabb és szerényebb külső fenyegetések (szegénység, munkanélküliség, társadalmi konfliktusok) legalább azt meg- tesszük-e a család harmóniájáért, ami tőlünk telik, ami rajtunk múlik? Tudva: a gyerek nem szigorú intelmeinket, de magatartásun­kat, életpéldaként követi... Az otthoni tapasztalatok szerint ala­kítja ki cselekvési normáit; mit lehet, mit nem lehet tenni? Mi­lyen hangosan vagy milyen udvariasan lehet megszólalni? Otthon dől el, hogy a gyerek számára világos-e a jószándék értelme, a szegénység, a meghitt­ség öröme. Itt dől el, van-e szá­mára értelme olyan fogalmaknak, mint munka, kötelesség, tisztes­ség, barátság? Komolytalanná, nevetségessé degradált látszatér­tékek homokján épül fel a szemé­lyisége, vagy reményt, esélyt kap tartalmas életre? A ugusztus van. Néhány hét múlva itt az iskola. Igen jó lenne, ha a gyere­kek boldogok lehetnének az isko­lában is, otthonunkban is. Boldog gyerekek sokasága körében lehe­tetlen tűzforintosokkal ijesztget­ni... Erdős István Kétperces monológ Az iskolai csatákról (FEB) „Dúlnak a csókos ütközetek” — idézhet­nénk Ady sorait, ha nem éppen ellenkező előjelűek lennének azok a csatározások, amelyek sok iskola háza táján a vakáció békés (?) napjaiban zajlanak. A casus belli az igazgatói poszt, amelyet pályázat útján nyerhetnek el mindazok, akik szakértelmük, rátermettségük révén alkalmasnak bizonyulnak rá. Hogy hol, kire esik a választás, az persze nem kis mértékben függ bizonyos szubjektív elemektől. Például attól, hogy a jelöltet nemcsak szakmailag, hanem emberileg is elfogadja-e a tantestület. S attól, hogy az önkormányzat — szintén hasonló mérlege­lés alapján — áldását adja-e a javasolt pályázóra. Mindebből könnyű kikövetkeztetni, hogy az iskolai háborúságok frontjának egyik oldalán rend­szerint a tantestületek, másik oldalán az önkor­mányzati testületek állnak. Nagy kérdés persze, hogy az igazság melyik oldalon található? Ezt ma nehezen válaszolhatjuk meg, de egyetlen fogódzko­dónk lehet: a tanár emberi-szakmai rátermettsége. Két dolog viszont bizonyos. Az egyik, hogy ezekben a helyi viszályokban a frontvonalak között hátsó szándékok, tisztátlan vádak és indulatok mérgezett nyilai röpködnek. A másik, hogy a hadszíntér közepén a diákok, gyerekeink állnak. (bajnok) Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN 26. rész — Holnap megismered — ígérte dr. Wrangel. — Remek — Carla Eichhoff előrehajolt és arconcsókolta öccsét. — De Carla — tiltakozott zavarában dr. Wrangel —, az emberek... — Bánom is én — válaszolta mosolyogva az asszony —, ha nekem éppen ma támadt kedvem csókolózni... — Nincs mit felelnem — mondta vigyorogva dr. Wrangel —, de ehhez mégiscsak valaki mást kellene választanod... — Abbahagyta a mondatot és kutat­va nézett a nővérére. — Tulaj­donképpen nem értem, miért élsz még mindig egyedül — folytatta. — Egy ilyen csinos nő, mint te. Nézz már egy kicsit körül! — Lehet, hogy már meg is tettem — válaszolta Carla Eich- hoff titokzatos mosollyal. — Ennek örülnék — szólt dr. Wrangel, majd hirtelen egy gondolat futott át az agyán. — Mondd csak nővérkém — kér­dezte —, csak nem arra a főor­vosra gondolsz, akiről ma már vagy kétszer-háromszor kérde­zősködtél? — És ha így lenne? — Carla Eichhoff félrehajtotta a fejét. Joachim Wrangel mélyet léleg­zett. — Akkor az egyike lenne a legjobb gondolatoknak, ami vala­ha is megfordult a fejedben — dicsérte. — Köszönöm — szólt halkan az asszony. Látta, hogy a fivére az órájára pillant. — Értem — mondta —, várnak. Dr. Wrangel bólintott. Intett a főpincémek és fizetett. Mint egy régi vágású lovag, udvariasan a kocsijához kísérte nővérét. — Holnap felhívlak... Elbúcsúzott, és beszállt a kocsi­jába. A legrövidebb úton sietett Barbarához, akiről azt hitte, hogy a lakásában várja. Dr. Keller éppen arra készült, hogy elinduljon a Szent Anna Kórházba, hogy felvegye az éj­szakai szolgálatot, amikor csen­gettek a kapun. — Barbara — kiáltott meglepetten —, mi hozta hozzám? Jöjjön be, egyedül vagyok, a lányom valamelyik diszkóban szórakozik. Tapintatosan bevezette a nap­paliba a doktornőt, aki nagyon zavartnak látszott. — Sajnos, hamarosan szolgálatba kell in­dulnom, de egy sherryre még van időnk. — Köszönöm, Matthias, nem fontos — hárította el Barbara Fembach fojtott hangon. A szem­héja idegesen rángatódzott. — Történt valami? — kérdezte gondterhelten dr. Keller. Élesen ránézett Barbarára. Szokatlanul feldúltnak találta. Az orvosnő áthatóan nézett a főorvosra. — Én... én... szeretnék kérdezni valamit magától, Mat­thias — nyögte ki végül. — Talán nem nagyon illik egy hölgyhöz, de., igen... — Hallgatom — dr. Keller kíváncsian várt. — Emlékszik az utolsó beszél­getésünkre, amikor azt mondta nekem, hogy szeret? — tört ki Barbarából. Hevesen lélegzett. — Akarja, hogy a felesége legyek? — kérdezte izgatottan. Ettől az érzelmi kitöréstől meghökkenve meredt dr. Keller az orvosnőre. — De Barbara, mi történt?... — Igen, vagy nem? — vágott a szavába hevesen Barbara. Dr. Keller gondolataiban zavar támadt. Hirtelen arra az asszonyra kellett gondolnia, akivel összeüt­között. — Barbara, tudja, hogy kedvelem... — kezdett beszélni —, csak... akarom mondani..., na igen. — Meg akarta magyarázni, amit közben felismert, hogy tudniillik, amit szerelemnek hitt, valami más volt. De nem jutott hozzá, hogy belefogjon. Pártok politikai vitafóruma A szocialisták a munkavállalókat, a törvényességet védik Azt ma sem tudjuk, hogy a Liga SZDSZ-e, vagy az SZDSZ ligája szólított-e meg bennünket a Magyar Nemzet, illetve az Új Nógrád hasáb­jain. MSZP-VÉDELEM ALATT AZ MSZOSZ címmel. Bármennyire is javultak kapcsolataink az utóbbi hó­napokban az MSZOSZ-szel, azért ott még nem tartunk az egybefonó- dással, ahol az SZDSZ és a Liga. A szocialista párt mindig szüksé­gesnek ártotta, hogy a parlament végre alkossa meg azokat a jogsza­bályokat, amelyek garantálják a szakszevezeti szervezkedés szabad­ságát és biztosítják a szakszeveze- tek bevonását a munkavállalók és nyugdíjasok körülményeit megha­tározó döntésekbe. Mindig azt mondtuk, hogy rendezni kell a szakszervezetek kezelésében levő állami vagyon sorsát. Egyetértet­tünk azzal is, hogy a vagyon újra­elosztása szakszervezeti választá­sok eredményei alapján történjen. Kezdettől fogva elutasítottuk azonban és elfogadhatatlannak tart­juk azokat a szakszervezeti törvé­nyekben megjelenő törekvéseket, amelyek a teljes szakszevezeti vagyon zárolására és a kötelezően előírt választásokra irányulnak. Úgy látjuk, a törvények a két leg­nagyobb politikai párthoz kötődő Liga és a Munkástanácsok Országos Szövetsége — mely az elmúlt években nem tudtak jelentős tag­ságot gyűjteni — számára kívánják biztosítani a munkavállalói érdek- védelmi szervezetek közötti megha­tározó szerepet. Nem történt más, mint a szakszervezetek közötti meg­egyezést akadályozó két szervezet a legnagyobb munkáltatóhoz, a magyar államhoz fordult, segítséget kérve a többi munkavállalói szerve­zettel szemben. Forgács úrék nem először teszik ezt, hiszen 1990 közepén az Állami Számvevőszék­nél, 1990 végén a parlamenti pár­toknál próbálkoztak, míg végül harmadik kísérletükre a parlament legutóbbi döntésével a kért segítsé­get meg is kapták. A jelenlegi helyzetben úgy néz ki. hogy a szevezett dolgozók öt szá­zalékát tömörítő két szervezet a parlamentet felhasználva próbál diktálni a többi szakszervezetnek. Például úgy, hogy a vagyont ideig­lenesen kezelő szervezet igazgató tanácsában levő négy szék közül egyikre fölsegítették a Ligát, a másikra a MOSZ-t, a harmadikra ráengedik az MSZOSZ-t, a negye­dikre az összes többi szakszerveze­tet — pesze ha ráférnek, mert van kb. 800 bejegyzett, tovább 300 be­jegyzésre váró szervezet. Az MSZP azért sem támogatja az úgynevezett szakszervezeti törvé­nyeket, mert az több ponton sérti az alkotmányt, a Polgári törvényköny­vet, sért olyan hatályos törvényeket, mint a kisajátításról, a sztrájkról, az egyesülésről szólókat. Sért továbbá több, a Magyar Köztársaságra is ér­vényes és hatályos nemzetközi egyezményt. A honatyákat persze mindezek nem zavarták döntésük meghozata­lánál, ezért fordult az MSZP a fenti kérdésekben mérlegelést kérve az Alkotmánybírósághoz. Ezek alap­ján az a válaszom Kazinczi István úrnak, — aki hol saját nevével, hol a Liga megyei tanácsaként jelezte ugyanazt a szöveget, — hogy az MSZP nem csupán az MSZOSZ-t védi, hanem általában a munkavál­lalókat, az alkotmányosságot, a tör­vényességet, Magyarország nem­zetközi hímevét. A szocialista párt nem vindikál­ja magának azt a jogot, hogy leke­zelően minősítse azokat a dolgozó­kat, akik az úgynevezett utódszer­vezeteknél szakszervezeti tagok. A magunk részéről abban bízunk, hogy minden munkavállaló, aki megtapasztalta az elmúlt időszakot, mérlegelni tudja, hogy mely szak- szervezetek harcoltak érdekei érvé­nyesítéséért, és mely szevezeteket izgatta ez idő alatt csak a vagyon kérdése. Bízunk abban is, hogy a munka- vállalók még egyszer nem sétálnak bele abba a csapdába, melyet az országgyűlési képviselő-választá­sok analógiájára a szakszervezeti választásokra is előkészítettek: mint ahogy akkor valami ellen, és nem valamiért szavaztatták a választó­kat, most azt sugallják, hogy az elmúlt időszakhoz kötődő szakszer­vezetek helyett válaszd az újonnan létrejötteket (melyek igaz, hogy sok mindent nem tudnak felmutatni, de ez csupán azért van, mert a régiek gáncsoskodása és anyagi nehézsé­geik ebben megakadályozták őket.) De fel lehet tenni úgy is a kérdést, hogy Nagy Sándor, vagy Forgács Pál-e a hitelesebb szakszervezeti vezető, hiszen míg az előbbiről oly sokszor felemlegetik a múltját, addig az utóbbiról agyonhallgatják, hogy mennyi ideig volt a SZOT apparátusának tagja, és hány orszá­got járt be Gáspár Sándor oldalán. A szocialisták remélik, hogy a négymillió munkavállaló átérzi a helyzet komolyságát, s látják hogy a szakszervezetek szétszórtsága a legfőbb akadálya a munkavállalói érdekek hatékony megjelenítésé­nek. Félős neki, hogy a következő évek farkastörvényei között, utolsó esélye az maradt akarata érvénye­sítésére, ha erős érdekvédelmi szervezeteket hoz létre, mert ha ezt nem teszi, és felül a manipuláci­óknak, akkor évtizedekre kiszolgál­tatott helyzetbe hozza magát. És bízunk abban is, hogy egyértelműen kiderül a munkavállalók számára, hogy a pártok között melyek azok, amelyek az ő érdekeik képviseletét stratégiai célként kezelik, és melyek azok, amelyek taktikai célként, hatalmi ambícióik szolgálatában teszik ezt. Puszta Béla MSZP megyei ügyvezető alelnöke Gyűrű a szemben Az ideális sport Aki rendszeresen úszik, fiatalos marad. A hideg víz hatása élénkíti a bőrt, az izmokat, és a vérkeringést. A szervezet ellenállóbb lesz. Az úszással kifejtett mozgás erősíti a szívet, és edzi összes izmainkat, különösen a légzőizmokat. Barbara gyorsan a szavába vágott. — Szóval nem — szögez­te le keserűen. Megértette, hogy dr. Keller bevezető szavai visz- szautasítást jelentenek. Szégye­nében legszívesebben bebújt volna egy egérlyukba. Mélyen sértve érezte magát a büszkeségé­ben. Még mielőtt dr. Keller me­gakadályozhatta volna, kirohant a szobából, ki a házból. Dr. Keller ijedten szaladt utá­na, de már csak azt látta, amint Barbara Volkswagenje hátsó lámpájának fénye eltűnik a sötét­ségben. Barbara olyan volt, mint, aki nincs magánál. Csak el innen, a lehető legmesszebbre, gondolta. Még a közlekedési jelzésekre sem figyelt. A gyors útra éppen beforduló autót sem vette észre. Még kevés­bé sejtette, hogy ebben a kocsiban az a nő ül, aki miatt átélte az elmúlt keserű órákat. Utolsó pillanatban úgy látszott mégis felismerte a veszélyt. Félrerán­totta a kormányt, rálépett a fékre, de eközben már baljós recsegést és súrlódást hallott kocsija jobb oldala felől, és aztán már villám­gyorsan történt minden. Tompa ütést érzett a fején, és végtelen sötét mélységbe zuhant. Carla Eichhoff csak pár méter­rel távolabb tudta oldalán behor­padt kocsiját megállítani. Ki­ugrott, és azonnal a félrebillent Volkswagenben ülő eszméletlen nő segítségére sietett. Sikerült a sérültet saját kocsija hátsó ülésén elhelyezni. (Folytatjuk) Egy amerikai orvoscsoport olyan viszonylag egyszerű műtét­tel járó módszert dolgozott ki, amellyel egy sor szembetegség, rövid-, illetve távollátás stb. eredményesen javítható. A másik előnye a korábbi eljárásokkal szemben, hogy a folyamat vissza­fordítható, tehát ha bármiféle rendellenesség lép fel a szemben, az eredeti állapot visszaállítható. A sebész számítógép által megál­lapított módon egy parányi, 3 mm átmérőjű kör formájú árkocskát metsz a szaruhártyába, mégpedig annak peremén, közel a szemfe­hérjéhez. Ezen át behelyez egy speciális műanyagból készül gyűrűt, amely gyakorlatilag kör­befogja a szemet, de nem keresz­tezi a fő látómezőt. A gyűrű szerepe, az, hogy megváltoztassa a szaruhártya görbületét, attól függően, hogy rövid- vagy távol­látást kell korrigálnia. Ha bármi­lyen probléma történik, a gyűrű egyszerűen eltávolítható. Requiem a stoposokért Nagy hagyományai vannak az egész világon az autóstopnak és főleg a fiatalok körébe. Egy ilyen utazás alkalmával rengeteg élmény, ismeretség, kaland kínálkozik. Nem utol­sósorban a pénztárca sem bánja meg, és az utazó gyorsan elér céljához. A szülők nem örülnek érthetően az effajta kalandnak. Talán azért, mert nem látják olyan felhőtlennek a világot, mint az országutak vándora! És igazuk van! Mi még nem tudjuk igazán felmérni, hogy milyen keményen és ridegen ki lehet mondani a tényeket, egy autóbalesetnél. Csak centiméterekben és adatokban ki lehet fejezni egy ember halálát! S ilyenkor a helyszínelésnél, megdöbbent, kíváncsi arcok, és csend uralkodik a máskor oly zajos autópályán! Csak az azonosításnál derülhet ki, hogy egy stopos volt az áldozat, aki nem akart mást, mint elérni, odaérni valahová. Elszorul a torok — és egy időre megáll az élet. Nézünk és értetlenül állunk tétován. Csak egy kérdés jár az eszünkbe: Miért?! A hozzátartozó, aki mit sem sejtve vár, még nem tudja, hogy egy mosolygós stopos integet neki az örökkévalóság hosszú országútján. Szeli Sára TÜZFORINT

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom