Új Nógrád, 1991. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-21 / 195. szám

1991. AUGUSZTUS 21., SZERDA HIRDETÉS — MOZAIK HEZUHU 7 Mély fájdalommal tudat­juk, hogy MARSI JÓZSEF 78 éves korában, hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése 1991. augusztus 22-én, 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD A sújtólég­robbanás újabb áldozata Súlyos égési sérülései követ­keztében kedden reggel Pécsett a Honvéd Kórházban elhunyt Kiss József, 34 éves vájár, komlói la­kos. Ezzel hétre emelkedett az augusztus 9.-ei mecseki sújtólég­robbanás halálos áldozatainak száma. A sérült bányászok közül még négyet ápolnak a Honvéd Kórházban; kettejük állapota válságos, kettőé pedig javul. Futás Moszkvába Csorba Simon festőművész kedden elindult újabb nagy vál­lalkozására, ismét több országot érintő futásra szánta el magát. A 70 naposra tervezett út végén Csehszlovákián, Lengyelorszá­gon, Finnországon keresztül érkezne meg — ha a politikai helyzet engedi — Moszkvába. Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. v.___________________________ E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándékú üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B—13 zsetonnal együtt juttassa el a szerkesztőségünk­be. s a legközelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, csa­ládi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVI­RAT rovatunkban 300,— Ft-ért jelentet­jük meg. Gordos Sünikének! Életem legs­zebb napja 85. 08. 17. Boldog vagyok Veled. Szeretlek! „Nyuszi- fül". Csinos Baknak! Kérlek ismétel­jük meg 90. IX. 2. nap eseményeit! Fájó szívű Skorpió. Üzenj! S. R.-nek! Nem emlékszem a leveledre, nem akarok Veled meg­beszélni semmit! K. R. Guszti kutyájukat sétáltató srá­coknak Bátonyba! Jelentkezzetek! Beérkezett már a vonat? Két lány. Te, aki elloptad a kocsimból az irataimat! Szükséged van rá? Mert nekem igen! KÍVÁNCSISKODÓ A visszaváltásra nincs fel­hatalmazásunk — A postán vásárolt illeték- bélyeget, amelyet nem használ­nak fel, miért csak az illetékhi­vatalban lehet visszaváltani? Pedig a posta százalékot kap a forgalmazásért. — Tette fel a kérdést salgótarjáni olvasónk. Hermann Ferenchez, a Buda­pest Vidéki Postaigazgatóság igazgató-helyetteséhez fordul­tunk válaszért. — A dolog kétoldalú. A pén­zügyi értékcikk árusítását — ilyen az illetékbélyeg is — a pos­tahivataloknak a Pénzügyminisz­tériummal kötött megállapodás alapján a minisztérium szabja meg. Tehát az illetékbélyeget azért nem váltjuk vissza, mert erre nincs felhatalmazásunk. Viszont a legújabb rendelkezések szerint a postahivatalok a meg­rongálódott, vagy elrontott űrla­pot, valamint illetékbélyeget díjmentesen kicserélik. A fel nem használt illetékbélyegeket nincs jogunk visszavenni, az ügyben továbbra is az illetékhivatalhoz kell fordulni. Mikor várható, hogy legköze­lebb közmeghallgatást tart a salgótarjáni polgármesteri hi­vatal? — Erre kíváncsiak olva­sóink. Hatoslottó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatá­sa szerint az augusztusi hatoslottó­nyeremények a jövedelmadó levo­nása után a következők: 6 találatos szelvény nem volt. A következő hónapra átvitt 6 találatos netto nye-' reményalap 32 574 002 forint. 5 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 733 345 forint; 5 találatos szelvény 56 darab, nyereményük egyenként 73 215 forint; 4 találatos szelvény 4810 darab, nyereményük egyenként 1137 forint; 3 találatos szelvény 77 983 darab, nyereményük egyen­ként 88 forint. Naptár 1991. augusztus 21. Szerda. A Nap kel 5.47 — nyugszik 19.48 órakor. A Hold kel 17.48 — nyugszik 1.30 órakor. Gábriel Taxi személy—teher éjjel-nappal tel.: 10-094. NÉVNAP Sok szeretettel köszöntjük SÁMUEL és HAJNA nevű ked­ves olvasóinkat. Várható időjárás Változékony időjárásra szá­míthatunk. Bár a hőmérséklet emelkedik, az élénk keleti szél miatt hűvössé válhat a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 22—27 fok körül alakul. Szerkesztőségi ügyelet; ■?-» /10-455 ÉVFORDULÓ Százhúsz éve született Leonyid Nyikolajevics Andrejev (1871— 1919) orosz író. Madártávlatból Pécs helyén már a történelem előtti időkben is volt település. A légifelvételen számos történelmi emléke látható. (A Magyar Honvédség közreműködésével készítette az MTI FOTO: Hámor Szabolcs.) Mitől maradok karcsú? Samantha titkai (FEB). Ugye, kedves teltkar- csúbb olvasótársaim, ön is iri­gyelte már szomszédasszonyát, alyi töpörtyűt eszik szalonnával és mégis nádszálkarcsú? Ez alkati kérdés-, de néhány apró trükk se­gítségével mi is megőrizhetjük leánykori alakunkat. 1. Zsírban sült húsok helyett fogyasszunk grillezett, vagy alu­fóliában sült pecsenyét. 2. Köretként ne tarhonyát és galuskát válasszunk, s a burgonya is csak vízben főzve engedhető meg, zsír nélkül. A párolt zöld­ségköretek nemcsak karcsúsá­gunk megőrzéséhez járulnak hozzá, de vitaminban is gazda­gok. 3. A húst helyettesítsük néha hallal. (Természetesen nem ola­jos szardíniával!) Kevesebb kaló­riát tartalmaz és egészségesebb. 4. Ebéd, vagy vacsora előtt fogyasszunk könnyű előételeket, például nyers zöldséget, zsírtala­nított erőlevest, lében gazdag, nem édes gyümölcsöket, az csök­kenti az éhségérzetünket, így nem vetjük rá magunkat azonnal a főételre. 5. Csökkentsük a sófogyasz­tást, mert a só visszatartja tes­tünkben a vizet. Inkább fűszernö­vényekkel ízesítsünk. 6. Egybensült húsokat a leg­jobb római tálban készíteni, mert a cserépedényben való sütéshez semmilyen zsiradék nem szüksé­ges. 7. Omletteket és más, tojással készült felíújtakat, tej vagy pláne tejszín helyett szódavízzel szapo­rítsuk. 8. A majonézt magunk készít­sük el, olaj nélkül. A tartármár- táshoz a tejfölt kefirrel, vagy joghurttal helyettesíthetjük. 9. ' Aki nem tud lemondani időnként egy kis tejszínhabról, úgy tudja csökkenteni a kalóriá­kat, hogy a tejszínhab felét fel­vert tojásfehérjével pótolja. 10. A mártásokról, húsok szaftjáról úgy tudjuk eltávolítani a felesleges zsiradékot, hogy szalvétába jégkockát csomago­lunk és végighúzzuk az étel fel­színén. A zsír ráfagy a papírra, amit azután eldobunk. 11. A tányérra tálaljuk a körí­tést és a salátát is, mert ha sok nyers zöldséggel díszítjük az ételt, a kisebb fogás is elég soknak tűnik. 12. Lehetőség szerint mindig ugyanabban az időpontban együnk, így gyomrunk hozzászo­kik a rendszerességhez és nem követel az étkezések között külön „nassolnivalót”. 13. Ha hirtelen éhség tör ránk, kapjunk be egy evőkanál sovány tejport, és szopogassuk el. A koncentrált fehérje megszünteti a kínzó éhségérzetet. 14. Ne vacsorázzunk 7 óra előtt. így kerülhetjük el a tévéné­zés közbeni rágcsálást. 15. Minden étkezés előtt igyunk meg 1—2 pohár vizet, ez telíti a gyomrunkat és kevesebbet fogunk enni. 16. Csak ülve együnLés szán­junk legalább 15 percet az étke­zésre. A gyomornak ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy úgy érezze, megtelt. Mivél keveseb­bet ehetünk, tehát lassabban, alaposan megrágva nyeljük le az ételt. 17. Vágjunk minden falatot még három-négy részre, így többnek tűnik és lassabban fog­juk elfogyasztani. 18. Ha mégsem tudunk meg­lenni az esti „ropogtatás” nélkül, nyers, zöldségeket, paradicso­mot, sárgarépát, karalábét ve­gyünk magunk elé a keksz, a rósejbni, vagy a ropi helyett. 19. Fagyasszunk be a jégkoc­katartóba édesítőszerrel készült gyümölcsleves, fűszeres vizet. Bármennyit bekaphatunk belőle, ha ellenállhatatlan vágyat érzünk valami édesség iránt. 20. Utolsó, és legfontosabb tanács: ne feledjük mennyiséget csak zöldségből ehetünk! Nos, kedves olvasó, ennyi Lin­da Grey, a népszerű Dallas-so- rozat Samanthájának karcsúság­receptje. Tessék utánacsinálni! Piros Christa MŰSORAJÁNLATUNK: ( rádió KOSSUTH: 4.30: Reggeli króni­ka. 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco mix. 8.45: Levelekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő.. 9.05: Napköz­ben. 11.05: Tipp. 11.10: Népdalkö­rök énekelnek. 11.26: A láda és a kíséret. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Ötágú síp. 14.35: Zenei Tü­kör. 15.05: Metronóm. 16.00: Délu­táni krónika. 16.15: Magatartásfor­mák. 17.00: Európa VB. 17.05: Poggyász. 17.30: Kíváncsiskodó. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: A Varsányi együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Ami a hírekből kimaradt. 20.35: Külföldi utak, zenei emlékek. 21.05: A Rádiószínház bemutatja. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Szellemtörténetek. 23.05: Éjszakai repülések. 24.00: Hírek. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés mű­sor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Mel­lényzseb. 8.00: Hírek. 8.05: Kö- lyökrádió. 8.30: Én is meghalhatok. 9.00: Hírek. 9.03: Heavy metal ma­gazin. 10.00: Operettslágerek. 10.50: Bisztray Ádám versei. 11.00: Hírek. 11.02: Sárga tengeralattjáró. 11.40: Debreceni Dzsessznapok 91. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek. 13.03: A tegnap slágereiből. 13.45: Időjá­rás-jelentés. 14.00: Betűtenger. 14.30: A zenei szerkesztő: Adorján MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt Ma­gyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A reggel. 8.30: A klán. 9.30: Évgyű­rűk. 10.00: Képújság. 15.59: Napi műsorajánlat. 16.00: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 16.25: Képúj­ság. 16.30: Tisztavatás ’91. 17.00: Rabszolgasors. 17.30: Kalendárium 1991. 18.00: Közlemények. 18.05: Pénzvilág. 18.15: Gyereksarok. 18.45: Most. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Közlemények. 20.15: Meg­szállás. 22.15: Tény-képek. 23.00: Vízilabda Európa-bajnokság. 24.00: Késő esti híradó. 0.05: ZDF- híradó. ® 2. MŰSOR: 6.00-9.00: Napkelte. 16.20: Hírek. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Egy perc tere. 17.45: Gyere­keknek. 18.15: Telesport. 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyen­leg. 19.00: Három lány kékben. 21.40: Dévai legenda. 22.00: Hírek. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Alvi­lági szerelem. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 17.55: Riporterek stúdiója. 19.00: Esti mese. 20.00: Lincoin. 20.55: Vége a kísérletnek. 21.25: Billy. 22.20: Események, kommentárok. 22.30: Tévéfilm. 23.05: Kerékpáros EB. 2. MŰSOR: 17.25: Kifeszített vi­torlákkal. 18.25: Labdarúgó-mér­kőzés. 20.20: Mi, 1991. 22.05 A képernyő tanúvallomása. TELE 5 12.25: Hírek. 13.00: Ország, vá­ros. 13.25: Bim-bam-bino. 18.30: Hírek. 18.33: Ország, város. 19.00: Ruk-cuk. 19.30: Hírek. 19.45: Hopp, vagy kopp. 20.15: A Casinó- ügy. 21.40: Hírek. 21.50: Filmúj­donságok. 22.00: Forró kerekek. 23.40: A halál éjszakája. 0.50: Ruk- cuk. 1.15: Nemzetközi hírek. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyve­leg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő video­Ágnes. 15.00: Hírek. 15.05: Zene­rulett. 17.00: RádióMa. 19.00: Hí­rek. 19.03: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.30: Pop­regiszter. 20.00: Párkereső. 21.00: Hírek. 21.03: Egy órában egy élet. 22.00: Ridegnek kellett lennem. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Rockopera. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reg­gel. 9.10: Bethoven műveiből. 10.00: Más hullámhossz. 10.50: Operaáriák. 11.20: Angol zene. 12.00: Hírek. 12.05: Gitárhangver­seny. 12.38: Fúvósátiratok. 13.00: Géniusz. 14.00: Bach hangverse­nye. 14.56: Romantikus kamara­muzsika. 16.00: Hírek. 16.05: Ket­tősversenyek. 17.12: Kórusok II. Világfesztiválja. 19.00: Hírek. 19.25: Az árnyék nélküli asszony. 20.59: Gyerekek között. 22.06: Tűz Tamás versei. 23.05: Zenekari mu­zsika. 24.00: Hírek. 0.10: Száza­dunk zenéjéből. A MISKOLCI STÚDIÓ csütörtöki műsora 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás - 6.30: Észak-magyaror­szági krónika - Gyarmati Béla jegy­zete. Reklám. Szerkesztő: Mács Il­dikó. 16.00-18.00: A miskolci stú­dió kereskedelmi-információs-ze- nés műsora a Rádemis Kft. mened­zselésében. show. 19.00: Egyveleg. 20.30: Jack és a babsztár. 22.00: Hírek. 22.20: Üzleti hét. 22.50: Dokumentum­film. 23.20: Sport. 0.20: Hírek. 0.30: Nagy koncertek ’80. EUROSPORT 14.00: Jégkorong. 16.00: Szörf. 16.30: Kenusport. 17.00: Úszó-vb. 18.30: Női kerékpár. 19.30: Euro- sport-hírek. 20.00: Nemzetközi sport. 21.00: Szörf. 21.30: Kerék­pár. 22.00: Úszás. 23.30: Eurosport- hírek. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.05: A farkas és a hét kisgida. 10.10: Piroska és a farkas. 11.00: Telebu­tik. 11.35: Vad Rózsa. 12.15: A1 Mundy. 13.00: Hírek. 13.10: Ham­mer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Farka­sok klánja. 15.55: CHIP’S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.0Ó: A1 Mun­dy. 18.45: Hírek. 19.20: Vissza a múltba. 20.15: Pálmák alatt a ten­gernél. 22.00: Sípszó. 23.00: Tévé­tükör. 23.35: Hírek. 23.45: Az utca hőse. 1.25: Pankráció. SAT 1 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkór­ház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Straté­giai légierő parancsnokság. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencse- kerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bin- go. 14.00: Ollie. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüz­let. 15.50: Kungfu. 16.45: Stingray. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Há­rom fiú, három lány. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencseke­rék. 20.00: Hunter. 21.00: Első osz­tályú temetés. 22.30: Hírek. 22.45: Az átok örökösei. 23.35: Apró éle­tek. 24.00: Koncertmagazin. 0.25: Hunter. 1.15: Műsorismertetés. ( mozi ^ Salgótarjáni Apolló Mozi: fél 4, 6, fél 9-től: Terminátor 2. - Az ítélet napja. - Kamara: 5 és 7-től: Henry és June (16). Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách: fél 4, há­romnegyed 6 és 8-tól: Fogd a nőt és fuss. Színes amerikai film. Kamara: . . .és a pokol. Színes francia film. Pásztó: 6 órától: Darkman (16). Szí­nes amerikai film. C televízió 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom