Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-29 / 176. szám
1991. JULIUS 29., HÉTFŐ BA TONYTERENYE ES KORNYÉKÉ [munnu 5 Családban maradt MÁTRACSERPUSZTA. Hetente kétszer nyit ki a Mátraterenyé- hez tartozó kistelepülés élelmiszerboltja, ami ma is a volt tulajdonos (felvételünkön látható) családi házában működik. Vezetője Sótér László, akinek az édesapja huszonhat évig volt boltos-kocs- máros a pusztán. Kép: Gyurkó P. Kicsit több figyelemmel Tisztelt Szerkesztőség! Vallásos ember lévén, évenként egy alkalommal el szoktam menni Szentkútra. Persze, mielőtt elindulok, tájékozódom a vonat- és az autóbusz-közlekedésről. Közelebb vagyok a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, autóm nincsen, így nyolc-tíz kilométert én már gyalog megtenni nem tudnék. Az eset, amit elmondok, nemrégiben történt meg: Kedvező volt a vonatindulás, Nagybátonyba érkezés után egy pár perccel már mentünk is Szentkútra a busszal, ami menetrend szerint II.55-kor indult volna vissza a mise 10.30-kor kezdődött, és 11,45-kor volt vége. Tehát kényelmesen elérjük, gondoltam én, és mások is, de nem így történt. A sofőr fogta magát és 11 óra előtt vissza indult, otthagyva a misén résztvevő utasokat. Voltunk vagy negyvenötén. Ezek között volt olyan — mint én idős — aki semmilyen körülmények között nem tudott volna kilométereket gyalogolni, hogy Nagybátonyba, vagy Mátraverebélybe beérjen. Én somoskői vagyok, el sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velünk. Már arra gondoltam, hogy mentőkért telefonálunk, amikor akadt egy emberséges sofőr, aki látta szerencsétlen helyzetünket és bevitt Nagybátonyba, illetve Mátraverebélybe. Ez nem a nagybátonyi VOLÁN busza volt! Amikor megköszöntem neki emberségét, csak annyit válaszolt: Uram, mi vagyunk Önökért és nem fordítva. Most már nem is a magam érdekében, hanem az utánam elzarándokolok miatt kérem a bátonyterenyei VOLÁNT-t, hogy szíveskedjenek egy kicsit jobban odafigyelni a dolgokra. Remélem levelemmel nem bántottam meg senkit! Tisztelettel: Sándor György Somoskö Manhattanból panasziroda „Volt aki sírt, hogy segítsek rajta...” Manhattan. Erre a névre keresztelték azt a magyar—amerikai munkaközvetítő társaságot, ahol a bátonyterenyei Honfi János ügynökként dolgozott az elmúlt hetekben. Hogy sajátos vállalkozását miért említjük múltidőben? Erről szól a vele készült beszélgetés. — Hogyan jött az ötlet, hogy bekapcsolódjon a budapesti központú közvetítő munkájába? — Lakóhelyem meghatározó szerepet játszott ebben. Mint ismeretes a város és a környékbeli települések foglalkoztatás tekintetében kritikus körzetté vannak nyilvánítva. Sok a munkanélküli és viszonylag kevés a munkahely. Ez adta meg a lendületet, miután megismertem a társaságot. Főként azért tartottam jónak, mert kezdetben belföldi munkahelyszerzéssel is foglalkozott, amit azonban leépített. Az ok: a nálunk rendkívül nehézkes munkahelyteremtés, vállalkozásmenedzselés. — így maradt a külföld, pontosabban? — Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa bizonyos országai. — Említette, hogy valójában közvetítő volt a közvetítők között, vagyis a tevékenység meglehetősen behatárolt részét csinálta. — Ennek ellenére szeretném leszögezni, hogy azért tartom korrektnek a Manhattant, mert az ügyfeleknek nem a csábos, és ígéretes lehetőségeket mutatja fel, hanem a valóságosakat, a várható kockázataival együtt. S, valahol itt kezdődtek a bajok, de ne szaladjunk nagyon előre... Az én ügynökösködésem fogadtatása ugyanis nagyon kedvező volt: hogyne, hiszen rengeteg a munkanélküli, szerencsétlen, kétség- beesett és tehetetlen ember. — Gondolom az érdeklődők számát is tudja? — Pontosan nem, de lehettek vagy kétszázan, s ebből az érdek- lődésdömpingből két szerződés született. Jöttek frissen végzett fiatalok, idősebb és fiatalabb férfiak és nők, szakmával nem rendelkezők és diplomások. Volt, aki sírt, hogy segítsek rajta, mert hitelt vett fel, s nem tudja miből visszafizetni. Olyan is akadt, aki nem tudta azt sem mi az, hogy vállalkozó. Pedig ha szerencséje van és elfogadja feltételeit a külföldi partneriroda a szó szoros értelmében nagyot vállal, s ezzel illik tisztában lennie. Ezzel szemben szinte minden második jelentkezőnél azt tapasztaltam, mintha éppen a kockázatokat nem akarta volna tudomásul venni, a teljes körű, esetleg többszöri tájékoztatás ellenére sem. — Úgy gondolta, hogy az Ön ösztönzésére olyanra szánja el magát valaki, aminek nem lesz később ura, s netán ezért majd Önt vádolja? — Idegen és szokatlan volt számukra, hogy kezükben volt a döntés joga. Ekkor kezdtem el viszolyogni... Lelkiismeret-fur- dalás féle fogott el, amit tetézett a panaszáradat. Valóságos panasziroda lett a házunk. Rádöbbentem, milyen kilátástalan sok munkanélküli sorsa és nagyon zavart a tudat: nem lehet valamennyiükön segíteni. — Tehát két hónap után ezért lépett vissza? — Igen. Megtehettem, hiszen nem ebből éltem. Van állásom: vállalkozó vagyok. —MihalikVezetékes vizet . > 'to«.. V" - ’ ,n * * kapnak • vt'i uncctv,1' Á Bátonyterenye. Az év második felében ivóvízvezetékrendszer építése kezdődik a város következő részein: A Fazekas Mihály, az Ózdi (volt Népköztársaság), a Boróka, a Patak és a Katona József úton. Bővebb felvilágosításért a polgármesteri hivatal műszaki osztályához fordulhatnak a lakosok. Menyasszony voltam... Látogatóban a lakodalmi kölcsönzőnél Támogatás helyett segítség Kisbárkány. Nem kapott támogatást közhasznú munka bevezetéséhez a helyi önkormányzat, így a közterületek rendezéséhez szükséges kisebb-nagyobb munkákat jórészt lakossági összefogással kell elvégezni. Jó példa már van: a temetőkerítést nemrégiben lakossági összefogással a hét végeken csinálták meg a lakosok. Új posta csak később lesz Mátraverebély. Tíz éve húzódik a „postaügy” a községben. A hivatal ugyanis egy rendkívül leromlott állagú épületben működik, melynek felújításáról, áthelyezéséről és lebontásáról egyaránt szó volt már az elmúlt években. A terveket, elképzeléseket azonban meghiúsította a szébányák korábbi építési tilalmak, illetve a pénztelenség. Az önkormányzat már mindenképpen szeretne pontot tenni a dolog végére, ezért az év elején levélben kereste meg a Budapest- Vidéki Postaigazgatóságot, s annak illetékeseivel nemrégiben tárgyaltak. Ezúttal úgy döntöttek, hogy az új posta építésének költségeit a BUVIG vállalja, de a beruházás megvalósítására csak a negyedik negyedévben kerül sor. A második legnagyobb Sámsonháza. Az önkormányzat idei legjelentősebb vállalkozása a Fejérkő-vár turistaszállás megnyitása volt. A második legnagyobb pedig a temetői út megépítése, amely a napokban kezdődött meg. Ezzel egyidőben indult az óvodakerítés felújítása magánvállalkozó kivitelezésében. Hősök tiszteletére Mátraterenye. Homokterenye településrész baráti köre az ön- kormányzat támogatásával felújítja az első világháborús emlékművet. Tervezi ezenkívül második világháborús emlékmű állítását is, átadására az elképzelések szerint augusztusban kerülne sor. A játszóterekért... Bátonyterenye. A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány és a város polgármesteri hivatala közötti megállapodás szerint az alapítvány tizenhárom játszótér felújítását százezer forinttal támogatja. Az összeg új játékok beszerzéséhez használható fel. Kényelmesebb lesz a suli Mátramindszent. Megkezdődött az iskolaépület bővítése a községben, kisiparosok kivitelezésében. A mintegy 2,5 milliós beruházás megvalósításához egymillió forint céltámogatást kapott az önkormányzat. A munkálatokat a tervek szerint az év végére fejezik be. Éva készségesen segített a készülődésben Tél és ősz vörös tónusban Bátonyterenyén található Nagy Lajosné menyasszonyiruha- és lakodalmas kölcsönzője. Arra járva gondoltunk egyet, s bekopogtattunk: — Jó napot kívánok! Menyasszonyi ruhát szeretnék kölcsönözni. A fiatalasszony kedvesen fogadott. Beinvitált a házba, mivel a vállalkozást lakásukban nyitották. A fogasokon tizenöt ruha sorakozott várva az arákra. — Nehéz a választás ennyi szépség közül. Milyen a mai divat? — kérdeztem nézelődés közben. — A mai lányok a selyemből készült ruhakölteményeket részesítik előnyben. Nem ragaszkodnak a fátyolhoz, kedveltebbek a modem vonalú fejdíszek. Van olyan menyasszony, aki eljön, többször, és sok próba után dönti el, mit fog viselni a nagy napon. De akadt, akinél meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. — Varratja, vagy veszi a ruhákat? — Egy budapesti butikban szerzem be a választékot. Előfordul, lakodalom után felajánlanak megvételre ruhát. Én nem szívesen veszek ily módon. — Mennyire tartósak ezek a kényes öltözékek? — Egy ruha akár tíz kölcsönzést is kibír, de ez függ az anyagától. A selyem hamar kopik, fénytelenné válik. A csipke tartó- sabb. Ha tönkremegy, az az én veszteségem. Gyakoriak az apróbb szakadások. A ruhákat kézzel mosom, magam vasalom, így szebb lesz, mintha tisztítóba adnám. — Mi kölcsönözhető még önnél? — Természetesen ä ruha tartozékai és minden ami szükséges egy lagzihoz. — Mennyien veszik igénybe a kölcsönzést? — A lakodalmak nagy része április vége és október között zajlik. Télen csupán néhányan házasodnak. Beszélgetésünk közben kiválasztottam egy szép ruhát és felpróbáltam Éva, a háziasszony segítségével. Furcsa érzés volt. Eldöntöttem: legközelebb már csak a lakodalmamon akarok menyasszonyi ruhát viselni. (Sz. Á.) — (Gy. P.) Mátranovák. Vannak ügyes kezű emberek. Illés Jánosné is közéjük tartozik, aki naiv festő. — Hogy mióta festek? Úgy emlékszem, nyolcadikos korom óta. Akvarellekkel kezdtem. Később Iványi Ödönhöz jártam. Amikor először elmentem hozzá, nem akarta elhinni, hogy a magammal hozott képeket én festettem. Kérte, készítsek vázlatot, szeretné látni, hogyan készülök neki. Utána kijelentette: most már hisz nekem, nagyon tehetségesnek tart, s szívesen lát a csoportjában. Ez egy hét hónapos tanfolyam volt, művészi képesítést is adott, de én csak három hétig jártam. Most már nagyon bánom de így alakult. Építkeztünk, minden fillér számított, a tanulás pedig havi háromezer forintba került, ami akkor nagyon nagy pénznek számított. A kislányom sem töltötte be még a harmadik életévét, sok volt a gondunk. Illésné soha nem ismétel és nem másol. Csak a saját elképzelését valósítja meg. Legszívesebben téli és őszi tájképeket fest. A sötét tónusú festményeket végképp nem szereti. A vörös a kedverfc színe, s ez a munkáin is látható. — Bemutattam már a képeimet hobbikiállításon, ahol könyvjutalmat és oklevelet kaptam. Szegedre is küldtem három festményt, de nagyon szerencsétlen dolog történt: a kocsi, ami vitte a képeket, karambolozott és minden odaégett. Illésné, leánykori nevén Bo- hács Mária, művészi olajfestékkel dolgozik, vászonra, vagy préselt lemezre. — Csak olajban tudom elképzelni a képeimet. Most festékgondjaim vannak, sajnos, sehol nem tudok venni. Már több mint harminc éve festek, ez idő alatt ötven-hatvan festményt készítettem. Nekem azonban mégis csak hat darab maradt, mert a legtöbbet elajándékoztam. Ismerősöknek, rokonoknak adtam, lakodalmi párnak ajándékként, vagy például annak, aki tervezte a házunkat. Kékesen, a szanatóriumban is készítettem néhányat, de azokat is otthagytam az intézményben. Felgyőn is láthatók Bohács Mária szignójú festmények. Hogyan kerültek oda? — Nagyon egyszerű a történet. Az Alföldre mentem kukoricát kapálni. A brigádvezetőnk megsúgta a tsz-elnöknek, hogy feste- getni szoktam. Erre ő azonnal hozatott vászont és festékeket. Le kellett festenem a majort és a tsz két magyar ökrét, amint hordják velük a szénaboglyákat. Égy másik alkalommal a Tisza-partot örökítettem meg. Emlékszem, az az öreg bácsi, aki a magyar ökröket gondozta, szerette az italt, a borosüveg mindig ott ott lapult a zsebében. A képen is így látható. A bácsi már nem él, de a fel- győi festményen ma is vezeti az ökröket, borosüveggel a zsebében. Cserhalmi Adél Bátonyterenye és környéke
