Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-22 / 170. szám
4 anznnu LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 22., HÉTFŐ í POPSAROK BULLET BOYS Hangszeres nehéztüzér körökben Ted Templeman producer neve fogalom. Lassan ő maga is az lesz, akkora tisztelet övezi, annyira áhítják, sóvárogják a vele való munkát. A Montrose, a Doobie Brothers vagy Van Halen állítólag csodákat tud(na) mesélni róla. És ez a félisten most egy Bullet Boys (lövedékek) nevezetű zenekart vett a tenyerére — Mick Sweda (gitár), a Loonie Vencent (basszus), Jimmy d'Anda (dob) —, s már a megalakulásuk évében szerződtette őket a Warner testvérekkel. Nahát!, hüledezett mindenki először azért, mert Templeman „új kegyeltjeit” jónak találták ugyan, de a producer lelkendezését nem értették egészen, majd meg azért, mert a Bullet Boys első nagylemeze, a „Bullet Boys”, meglepően rövid idő alatt egymillió példányban kelt el az Államokban. Vajon hány példány fog elkelni a második LP-ből? Mert ez aztán tényleg nehéztüzérségi sound a javából. A címe „Freak Show”, és a show attrakciója Marq Torién énekes hangja. A Los Angeles-i illetőségű fiatalember huszonhat éves, és pályáját nem a Bullet Boys tagjaként kezdte, sőt eredetileg nem is gondolta, hogy valaha majd a heavy metal egyik csodája lesz, mert mindepe a rhythm and blues volt és egyre csak azon álmodozott, hogy egy szép napon megnyílnak majd előtte a Tamla Motown lemeztársaság kapui. És, kérem, ha nehezen is, de Torién bekerült a Tamla Motown stúdióiba! Miért csoda ez? Csak azért, mert Marq fehér, és az eredeti szabályok értelmében fehérember nem dolgozhat Berry Gordy úr vállalatánál. Az első megbízatása: duót énekelni egy fekete hölggyel. Aztán a RATT énekese, majd szólógitáros Ozzynál. Ösz- szehozott később egy Cagney and the Dirty Rats nevű csapatot, de a lemezük gyéren fogyott. Kell mondani, hogy nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy egyáltalán szóbaálltak, „szóba ereszkedtek” vele a Nagy Fekete Gyárban? Többet ért el, mint remélte. Hát persze: bódult örömmel dolgozott hol mint gitáros, hol mint háttérénekes nagy soul és funky bálványai felvételein. Smokey Robinson, Stevie Wonder, Rick James, a Temptations és El DeBarge fogadták fel egy-egy munkára. Innen hát a nagyszerű black feeling (fekete érzés) ennek az embernek a hangjában! Azt mondja, azért is alakította meg a Bullet Boys-ot, hogy belelövellhesse a néger feelinget, a puha barna melegséget a fémesen hideg, hasítóan rideg gitárszólók és riffek levegőjébe, világába. Az eladási szám után talán aranylemezzé lett első album meglehetősen híjával van az eredetiségnek. Kőkemény rock (and roll) szól rajta, ez igaz, de a megjelenésekor divatos, már a csapból is folydogáló nehéztüzérség-zene. Semmi déli íz, semmi saját szín, de nem kevés Lynyrd Skynyrd utánérzés, valamint sok hasonlóság Van Halen stílusával. Közel egy esztendős turné következett a lemez után olyan bandák társaságában mint a Cinderella, a Poison, Ozzy vagy Bon Jovi, s lám, a „Freak Show"- ján már szinte csak és egyedül a Bullet Boys szól, viharosan, eredetien, magáratalálva, egyéni modorban. És megszokták a közönséget, kellett a rajongók segítsége, kellett a kontaktus, a kapcsolat: stúdiómunka a „Freak Show”, melyet koncertté a meghívott, a felvételre beengedett lelkes közönség jelenléte varázsol. Van Halennek újabb vetélytár- sa született. Vass Imre A házi menetrend Megszoktuk, hogy a vonatok, autóbuszok menetrend szerint járnak, s többé-kevésbé az előre megtervezett időben érnek céljukhoz. Az indulási és a célállomás közötti szakaszt pedig részidőkre bontják, s így folyamatosan ellenőrzik: az adott útszakaszt az előre tervezett idő alatt tették-e meg. A gyakorlott autós mind rövid, tíz-húsz kilométeres városi vagy helységközi, mind hosszabb útjaira ugyanígy készül. Persze a magánautósnak nehezebb a dolga, hiszen többnyire nem áll rendelkezésére más, mint legfeljebb korábbi tapasztalata. (Egyes 13. rész Dr. Keller szeme felragyogott. — Ez azt jelenti, hogy... — Kérem, ne folytassa! — szakította félbe a főorvost Barbara. Sejtette, mit akar még mondani. De azt is tudta, hogy válasza csalódást okozna neki, és ettől szerette volna megkímélni. Persze, nagyon kedvelte dr. Kellert mint kollégát és mint embert is. De Barbara Fembach tisztában volt azzal, hogy két ember együttéléséhez többre van szükség, mint hogy kedvelik egymást. Dr. Keller vonásain árnyék futott át. — Semmi baj, Barbara — szólt halkan —, nem fog többet előfordulni. Ez keserűen hangzott, és szemmel láthatóan fáradságába került az, hogy uralkodjék magán. — Butaság volt tőlem azt hinni, hogy egy szép, fiatal nő hozzáköti az életét olyan' vén szamárhoz, mint én vagyok, akinek még ráadásul egy felnőtt lánya is van. — Ne túlozzon — feddte meg Barbara Fembach a főorvost. —- Maga egyáltalán nem olyan öreg... — Mindenesetre öregebb vagyok, mint a mi tisztelt igazgatónk — szaladt ki akaratlanul dr. Keller száján. Későn harapott az ajkába. Az orvosnő szeme elkerekedett. — Mit akar ezzel mondani? — kérdezte halkan. — Felejtse el... — kerülte meg a magyarázatát dr. Keller. nyugati országokban ma már olyan térképek készülnek, amelyeken nem vagy nem csak a távolságok vannak feltüntetve kilométerekben, hanem az időköz is két megjelölt pont között). A tapasztalt autós tudja, hogy hosszabb útszakaszon milyen átlagsebességet szokott kihozni, s ez alapján tervez. Nem azt nézi, hogy az adott úton a megengedett maximális sebességgel mennyi idő elegendő a célba éréshez. Tudja, hogy ténylegesen elérhető átlagsebesség ennél általában jóval alacsonyabb. Ha nem ismeri a határállomásokon uralkodó szokásokat, erre is jócskán rászá— Nem — válaszolta energikusan Barbara Fembach. — Tudni akarom, mire célzott a szavaival. Dr. Keller vonakodott egy kicsit. — Na, jó — adta meg magát —, csak azt akartam ezzel mondani, hogy dr. Wrangel magát nagyra becsüli, és úgy tűnik, nemcsak a kollégát látja magában. — Téved, Matthias — tiltakozott hevesen Barbara. Tudta, hogy nem mond igazat, hiszen számára sem volt titok, hogy dr. Wrangel érdeklődik iránta. Észrevette a pillantásán és a viselkedésén. És őt is meglepte, hogy sajátságos módon a lelke mélyén egyáltalán nem tiltakozott ellene. — Nem tévedek — mondta dr. Keller. Fájdalmasan elhúzódott az arca és jobb kezét mellkasa bal oldalához szorította. — Mi baja, Matthias? -r— kérdezte ijedten Barbara. — A szíve rendetlenkedik? A férfi összerezzent. — Csak egy kis gyengeség — nyögte ki és legyintett. —Na, megyek... — és így is tett. Köszönés nélkül. mól. Nem feltételezi eleve, hogy az autópályán nem lesz forgalmi dugó, hogy a normál úton nem kell kocsikonvojt követnie cammogó tempóban. Azt sem hiszi, hogy belvárosi útszakaszon nem fog kialakulni forgalmi dugó, ami jelentősen megnöveli a menetidőt. Ha így tesz, nem fog idegeskedni, s mindig időben ér el céljához. Még akkor is, ha ez az időpont későbbi . lesz, mint a hebehurgyán vagy sehogy nem tervezett út során előzetesen elgondolt időpont esetén. Irk Ferenc Hosszú léptekkel igyekezett saját szobájába és bezárkózott. Felindultan meredt Barbara Fembach az ajtóra. A Kellerrel történt beszélgetés nagyon felkavarta. Mivel most egyébként is majdnem kétórányi szabad ideje volt, elhatározta, hogy sétál egyet a Szent Anna Klinikához tartozó tágas parkban. Éppen az előcsarnokon haladt át, amikor az egyik folyosón felé tartó dr. Wrangel megszólította. — Üdvözlöm, kolléganő, már vége a szolgálatnak? — Csak egy kis szünet — válaszolta röviden az orvosnő. Dr. Wrangel megnyerőén mosolygott. — Tulajdonképpen szerettem volna magával pár szót váltani — mondta. — De mivel most a jól megszolgált pihenőjét tölti... — lemondóan elhallgatott. Már megint itt volt! Ez a furcsa érzés, ami mindig elfogta Barbarát, amikor dr. Wrangellel beszélt. Hirtelen védtelennek érezte magát. — Rendelkezésére állok — válaszolt halkan. Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN VISSZHANG* Politikai pótcselekvés Az SZDSZ akciójáról tudomást szerzett lakosság nagyobb része elítélte a szovjet halottak iránti kegyelet megsértését. Én is társulok dr. Thassy Gábor hasonló szellemű gondolataihoz, de szerintem ennek az ügynek jelzés értéke és tanulsága is van. Abban az értelemben, hogy a — rendszerváltozás második évében — politika a valódi érdekek kifejezésére, vagy csak pótcselekvésre irányul-e? Az ilyen, politikahelyettesítő cselekvés nem vezet sehová, illetve mégis: eltávolítja még azokat a közéleti embereket is a politikától, akik eddig kitartottak. Nem a „nagyokos” mondatja velem, de nem kellene most már a valósággal, a jelen gondjaival is foglalkoznunk? Annál is inkább, mert mint tanácskozási joggal meghívott, gyakran tapasztalom, hogy a helyi képviselő-testület és SZDSZ-es frakciója milyen megfeszített munkát végez városunk működőképessége érdekében. Véleményem szerint sokkal több eredményt hozhatna az ő munkájuk segítése.' Az ügy tanulságáról még annyit, hogy vajon az indulatok gerjesztése, az emlékmű „bolsevista maradványnak” titulálása vajon miféle célt szolgált? A józanságot nélkülöző radikalizmus egy demokratikus államban nem nyerhet szimpátiát... Reviczki László MSZP Pásztó Városi ügyvezető alelnöke *** „Birodalmi emlékmű” Az árvák, az özvegyek és szülők éveken keresztül várták haza a „málenkij robot”-ra elhurcolt százezreket. A világ első szocialista államának nevezték ezt a birodalmat. Ezeknek a százezreknek sírjai fölé 45 év után sem juthatott egy kopjafa sem. A szovjet hadsereget viszont 40 éven keresztül fölszaba- dítónak nevezték, pedig kegyetlenül leverte 1956-os forradalmukat, megalázta nemzetünket... Helyeslem a pásztói SZDSZ akcióját, sőt túl finomnak is tartom a bolsevista emlékmű ellen. Előbb-utóbb úgy is el kell bontani. Alatta holttest nincs, a halottak a temetőben vannak. A Kereszténydemokrata Néppárt pásztói elnökének, Thassy úrnak ajánlom, még mielőtt elszánja magát a politizálásra, ismerje meg történelmünket, s érezzen azokkal, akik kegyetlen kínok között haltak meg hazánkért és kutya módon vannak elkaparva. Ez egy tisztaszívű magyartól elvárható! A bálványoknak pedig le kell dőlniük! Kalmár Imre Jobbágyi *** Magánvélemény a párthűségről Az eset jó néhány kérdést vet fel bennem. Az egyik a „párthűség”. Vagy ha már felszisszenünk erre a szóra, akkor másképp fogalmazva: a résztvevők mennyire hűek korábbi önmagukhoz? A régi SZDSZ-es kampányjelszó sem cseng már úgy, mint régen. Furcsán átalakult: TUDJUK? s most, hogy már Ivánék elmentek, merjük, és így csupa kisbetűvel; tesszük is... A város testületének többségét olyan tagok alkotják, akiket az SZDSZ juttatott a képviselői székbe. Bármennyire hihetetlen, közéjük tartozik a polgármester úr is. Nos, ha ezek a testületi tagok komolyan vennék korábbi önmagukat, erre a takargatásra nem is került volna sor, mert már nem lenne mit letakarni! Szomorú, hogy ez a csillagokkal ékített förmedvény még mindig ott éktelenkedik, ahová azt a szolgalelkűség helyezte. Mintha semmi sem változott volna! Még szomorúbb azonban, az Új Nógrádban megjelent cikk, amely kegyeletsértésről szól. Szeretném tudni, kinek, vagy minek a kegyeletét őrzi a cikk írója, mivel az emlékmű alatt nem nyugszik senki. Annak az ukrán, vagy orosz kiskatoná- nak, akit ideparancsoltak meghalni, épp úgy nincs köze ehhez a kommunista bálványhoz, mint ahogy a „kegyeletnek” sincs. Azt hiszem nem is volt soha. Párhuzamot vonni a demonstráció és az izraelita sírok gyalázása között, több mint politikai rövidlátás! Végezetül: megérteni igazán csak az ellenzék ellenzékeként jelenlevő volt MSZMP tagokat tudom. A bádogfáklya az ő hajdanvolt tündöklésüket hirdeti. Még most is! Érthető hát, ha meg akarják védeni. Ok legalább hűek önmagukhoz, a párthoz. Kiss Sándor Pásztó ‘Több hozzászólás is érkezett lapunkhoz a pásztói szovjet emlékmű letakarása kapcsán. E rovatban „csokorba kötve” közöljük a terjedelmi okokból megrövidített írásokat. (A szerk.) Duma Művelődés parlagon Nem kell senkinek a ház Az épület még befejezetlen... Ha ilyen tempóban haladunk, még körülbelül huszonöt évig lesz élet a földön. Ez azonban nem jogosítja fel Stinget arra, hogy ebből pénzt csináljon magának. (John Lydon) — Remek — dr. Wrangel szemmel láthatóan megörült. — A szobámban? — kérdezte. Barbara Fembach bólintott, és szótlanul követte a tágas igazgatói irodába. Végül ő volt, aki elkezdte a beszélgetést. Ugyanis megakadt a tekintete egy csomó beteglapon és néhány irattartón, amilyeneket a gondnokság használ. — Mit kezd ezekkel? — kérdezte csodálkozva. Dr. Wrangel egy másodpercig kicsit zavarbatWvolt. 9 — Csak tájékozódom — válaszolta aztán kitérően. Nem tudta és nem akarta megmondani a kolléganőnek, milyen célból vannak nála a gondnokság által őrzött beteglapok és irattartók. — Egyébként — váltott gyorsan témát —, maga szemüveg nélkül még elragadóbb és szeretni valóbb. Barbara Fembach elpirult. Nem tudta, mit válaszoljon erre. Mennyi ideje is, hogy egy férfi ehhez hasonló kedves szavakat mondott neki? Ezekben a pillanatokban ráébredt, hogy nemcsak orvosnő, hanem nő is. — Igazgató... igazgatófőorvos úr, maga... nem helyes, hogy így beszél velem — szólt szárazon, és bosszankodott a dadogásán. (Folytatjuk) Marakodipusztán épült valamikor egy művelődési ház, amely sohasem szolgálta eredeti célját. Pedig szükség lehetett rá, ha valakik elhatározták létrehozását. A tervet tett követte és szépen haladt az építkezés, mígnem (nem tudni, miért) az akkori tanácselnök a még befejezetlen, tető alá hozott épületet eladta. A ház azóta nem sok változáson ment keresztül, hacsak azt nem számítjuk fejlődésnek, hogy ablakaira rácsok kerültek. A helybeliek nem sokat tudnak „művelődési házukról”. Hallották, az Univer Kisszövetkezet megvette. De hogy mi a szándékuk az épülettel, az rejtély. — Valóban, a ház már tíz éve a birtokunkban van — adta a felvilágosítást Ambrus Imre, az Univer Vegyesipari Kisszövetkezet vezetője. — Terveink között szerepelt egy üzem telepítése. Sajnos, nem volt rá módunk. így zárhatóvá tettük az épületet és most raktárként használjuk. Eladására hirdetést adtunk fel, de nem akadt komoly érdeklődő. Nagy kár! Talán jobb sorsot érdemelne a takarosán felépített, ám sohasem használt „művelődési ház”. Jó volna, ha a marakodiak nem csak úgy tekinthetnének a dombon álló épületre, mint egy titokzatos, mesebeli várra, amelynek ablakait pókháló szövi be, s lassan kisem látszik a fűből. Szikora Á. Fotó: Gyurkó P.
