Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-13 / 163. szám

1991. JÚLIUS 13., SZOMBAT MŰVÉSZET ÉS TÁRSADALOM Magyarok között Burgenlandban EZREDVEG Irodalmi, művészeti és társadalomkritikai folyóirat A közelmúltban burgenlandi magyar falvakat jártam, embe­rekkel beszélgettem, helyi kiad­ványokat tanulmányoztam. Burgenland a történelmi Ma­gyarországnak a trianoni béke- szerződés alapján Ausztriához csatolt területe. Lakossága hosz- szú századok óta túlnyomóan német anyanyelvű. A ma már egészen gyér számú magyarság őseit még árpádházi királyaink telepítették le az ország nyugati határainak védelmére, akik nagy­részt nemesi kiváltságokkal ren­delkeztek. Az Őrvidék legna­gyobb helysége Felsőőr (Ober­wart) 6000 lakossal, ebből 2000 magyar. Alsóőr (Unterwart) önálló nagyközség ezernyi lakos­sal. Őrisziget (Siget in der Wart) csupán 200 lelket számlál, és közigazgatásilag Vörösvárhoz (Roterturm) tartozik. Az Őrvi­déktől jóval északabbra fekszik még két magyar falu: Felsőpulya és Középpulya, mely 1958-ban egyesült, s azóta az Oberpullen- dorf nevet viseli. Szeberényi András a burgen­landi magyar kultúregyesület vezető egyénisége sötét képet fest az anyaországtól hetven éve el­szakadt magyar falvak aggasztó asszimilációjáról: — Burgenlandban a magyar népcsoport számára már évtize­dek óta nem létezik kétnyelvű oktatás, nincsenek kétnyelvű topográfiai feliratok. A kisebbsé­gek támogatása Ausztriában inkább alibi cselekvés, mint hatékony segítség. Jöjjenek el hozzánk, győződjenek meg nép­csoportunk katasztrofális helyze­téről. Nézzék meg a „kétnyelvű” foglalkozásokat óvodáinkban, menjenek el iskoláinkba, és hall­gassák meg a magyar tanítást! Vizsgálják meg tanítóink magyar tudását! Kiss Pál polgármester a pulyai családokról szól borúlátóan: — A fiatalok alig beszélnek maguk között magyarul. Hogy ennek mi az oka? Kényelemsze­retetből fakadó rövidlátás. Mert kényelmesebb a gyerek számára. ha nem kell még egy nyelvet megtanulnia, és így több szabad idővel rendelkezik. Mert az isko­lába járás nem jelenti azt, hogy ezzel minden el van intézve. Otthon is neki kell ülni a munká­nak, a tanulásnak. Az óvodában, az elemiben és a polgáriban nagyon hiányos a magyar nyelv tanítása, nem kötelező ezekre az órákra járni. Csak kevés gyermek vállalja a többletórát, közülük is többen kimaradnak. Ez rám is vonatkozik, kislányom sem kivé­tel ez alól. Mivel feleségem csak németül beszél, én pedig sok elfoglaltságom miatt alig tudtam vele foglalkozni, nem tanult meg magyarul. Úgy gondolom, ezen csak úgy lehetne segíteni, ha kötelező lenne a magyar nyelv is. Németh Magda Magyarország­ról került tanárnak Felsőpulyára. Örömmel tanította a magyar nyelvet, de örömébe csakhamar üröm is vegyült: — Azt hiszem, sok víz lefolyik a Lajtán, amíg megértem az itteni embereket. Sokáig kell még itt élnem, hogy belássam, mi megy végbe a fejekben és a szívekben. Miért beszélnek az orvosi váró­teremben az őszülő szülők egy­mással magyarul, hirtelen belépő lányukkal azonban kizárólag németül. Miért mondja egyik kiváló tanítványom, — aki évek óta szabadon választott tárgyként tanulja a magyart, és akinek apja, anyja magyar —, hogy ők otthon inkább németül beszélnek. Miért beszél ez a magyar anyanyelvű kislány a szintén magyar anya­nyelvű barátnőjével csak néme­tül? — Tudja, tanár néni, ha magyarul szólnék a barátnőm- höz, az azt hihetné, hogy megbo­londultam — magyarázza nekem. Hát kell még itt a magyar nyelv? Jó-e még valamire a német nyelv­tengerben? Vagy csak arra való, hogy fellendüljön az üzlet? Mert a BESZÉLÜNK MAGYARUL feliratokkal jobban lehet odacsa­logatni a magyarországi vásárló­kat? Beszélünk magyarul, ha az üzlet úgy kívánja, de németre fordítjuk a szót, ha becsukjuk a boltot? A magyar csak az ügyes üzletemberek nyelve? Az öregek nyelve? A bolondok nyelve? Galambos Ferenc alsóőri plé­bános úr a magyarságtudat hiá­nyának okát keresi: — A burgenlandi gyermekek német szellemiségben nevelked­nek, a magyar történelem isme­retlen számukra. Nem tudják, hogy egy nagy múltú nép fiai, leányai. Csodálhatjuk ezek után, hogy hiányzik a magyar identi­tástudatuk? Galambos Ferenc plébános tudja igazán, hogy mit kell tennie a megfogyatkozó őrvidéki ma­gyarságért. Soha nem zárkózik be alsóőri parókiájába, minden embert szeretettel fogad otthoná­ba. Sok ezer kötetes magyar könyvtárát nem egy magyaror­szági városi könyvtárunk megiri­gyelhetné. Népdalkört és citera- zenekart vezet a faluban. (Ott­tart ózkodásomkor hallhattam műsorukat a burgenlandi rádió magyar adásában.) A parókián találkoznak rendszeres időközön­ként cserkészei, akikkel aztán járja a vidéket, és nemegyszer átrándulnak Magyarországra is túrázni, a történelmi emlékhelye­ket meglátogatni. Tevékeny ve­zetője a burgenlandi magyar kultúregyesületnek. Az Őrség címmel színvonalas időszaki kiadványt szerkeszt Szeberényi Lajos tanárral. Állandó kapcso­latban van magyarországi szerve­zetekkel, napra készen ismeri a magyar élet jelenét. Ez a sokoldalú, fáradhatatlan ember mutatta meg nekem, hogy reménytelennek látszó helyze­tekben sem szabad feladni a harcot, és csupán a tettek vezet­hetnek sikerhez. Az ő megszál­lottsága hitette el velem, hogy nem halhat ki teljesen a magyar­ság Burgenlandban. Nagy Zoltán A címlapon Dési Huber István Töp­rengő című alkotása és Baranyi Ferenc Ballada a világ kerekéről című versé­nek részlete látható, olvasható. A be­vezetőt ugyancsak az ismert költő írta Útrabocsátó címmel. Gondolatainak mottóját Petőfitől kölcsönözte: „én használni s nem ragyogni akarok.” Azoknak a nevében szólt, akik számá­ra az írói lét nem csupán írásos tevé­kenységet jelent, mert tisztában van­nak azzal, hogy tetszetős novellákat, esszéket, regényeket és verseket írni önmagában még nem tisztesség, „íróként élni — tehát: hadat üzenni minden sandaságnak, magabiztosab- bakká tenni a legemberibb moccaná­sokat a világban... ez igen, ez tisztes­ség a javából... Bennünket nem érde­kel az irodalom maga. Pontosabban: csak annyi érdeke] az irodalomból, amennyi az emberektől visszatérni belőle valamilyen formában. Vissza­térni egy csipetnyi jóindulatban, a másik ember iránti növekvő hajlandó­ságban, egy szívdobbanásnyi haza­szeretetben, egy icipicivel nagyvona­lúbb közgondolkodásban... Hisszük, hogy az ihletett írásművek a leg­konstruktívabb társadalmi indulatok cinkostársaiul szegődhetnek...” Az Ezredvég havi folyóirat, amely a Zrínyi Kiadó által éveken át kibo­csátott hasonló című almanach szelle­mi örököse kíván lenni. Miután a kiadó már nem tudta vállalni a rangos — ezért ráfizetéses!!?) — irodalom szolgálatát, az új Ezredvéget társadal­mi összefogás, a kisemberek áldozat- készsége tartja fenn. Kiadja: az Ezred­vég Alapítvány. A magyarországi látogatásra ké­szülő pápa számára vaskos dossziét kézbesített a Vatikán washingtoni képviselete. A kísérőlevél hangvé­tele felér egy hadüzenettel, vagy inkább ultimátumra emlékeztet. A feladó: az észak-amerikai apacs in­diántörzs. Mi az oka, hogy a rézbőrűek éppen Krisztus földi helytartójával tudatták, hogy kiásták a csatabár­dot? „Amikor a pápa 1987-ben Arizonában járt, azt tanácsolta, hogy mindenáron őrizzük meg ősi kultúránkat. És most éppen ettől akarnak megfosztani bennünket.” Egészen pontosan az történt, hogy Az első szám úgymond szépirodal­mi rovatában — mások mellett — Csepeli Szabó Béla, Győré Imre, Simor András — hajdani Tűztánc- osok — versei, Csanády János, Gala- bárdi Zoltán, Tabák András prózai munkái találhatók. A magyar sorsok fejezetcím alatt Vértessy Sándor 1944 őszi periratokat ismertet a „hazai fasizmus végvonaglásának" doku­mentumaiként. A megmentett oldalak Szép Ernő Folyó hó című versét éltetik tovább. Az Olvasónapló fénye Váci Mihály válogatott prózai írásaira esik. A Fotóművészet rovatba Szarka Klára neves haditudósító fotóriporterekről ír, néhány remekbe sikerült munkájuk „társaságában”. Enyhén szólva tanul­ságos a Morfondírozás című fejezet, amelyben Szerdahelyi Szent Pál és a pogányok címmel a manapság divatos pálfordulás színéről és visszájáról értekezik. Ugyanitt kapott helyet a jeles kutató Fekete Sándor Petőfi piros lobogói című fejezete, amelyben e szimbólum jelentését értelmezi. A lapot Dési Huber István és Marosits István rajzai gazdagítják szövegolda­lon és a borítókon egyránt. Ladányi Mihály Diadalív című, keserű iróniá- jú képverse — a borító 3. oldalán — jól illeszkedik a rangos képzőművé­szeti környezetbe. Ma még nem tudni: az Ezredvég bírja-e eszmével és pénzzel, vagy a tiszavirág-életű lapok sorát gyarapítja. Helye mindenesetre lenne a sokszínű palettán. Cs. B. a Graham-hegységben — az apa­csok számára a „Nagyülő-hegyen" — csillagászati megfigyelő köz­pontot akarnak építeni. „Őseink arra tanítottak, hogy ez a hegy szent, része a kultúránknak és a hagyomá­nyainknak. És most meggyalázzák azt a helyet, ahová eleinket temet­tük, és ahol a szellemükkel találkoz­hatunk.” A környezetvédelmi szempontokat is felsoroló dossziét a harcias apacsok kiegészítették azzal, hogy ha kell, szövetségre lép­nek a navajo törzzsel. Ez pedig há­borút jelent a fehér amerikaiaknak. Mit tehet ez ügyben Őszentsége? Egyelőre ismeretlen a válasz. A pápa és az indiánok A SZÖKÉS ÜNNEPE Egy egri antológia margójára Küszöbállapotnak nevezi Cs. Varga István a kötet előszavában a kötetelőttiséget. Ezeket a gon­dolatokat még a pártállam idején, 1989-ben vetette papírra, s ez most — megjelenésük idején — sajátos pikantériát is ad neki. A pártállam — s fiókszerve a KISZ — szívesen bábáskodott az iroda­lom felett, hogy ellenőrizhesse. Ma, amikor ezeket a sorokat írom, lényegesen megváltozott a hatalom és az irodalom viszonya. Megszűnt a bábáskodás, az iroda­lom sajkáját kilökték a piac(gazdálkodás) zavaros vizei­re, ezzel szemben meghalt a (direkt) cenzúra is. Jó ez az iro­dalomnak? A Valóság májusi száma közli Jevtusenko írását, amely mintegy elsiratja a cenzú­rát. Mert a cenzúra nem csupán korlátot jelentett — fejtegeti — de egyfajta célt, játéklehetőséget is. A tiltás a maga indirekt módján felértékelte az irodalmat, hiszen az olvasó megtanulta a bekódolt sorokat keresni és ol­vasni. Minthogy a politika gya­korlatilag nem létezett, a demok­rácia nem működött, a közélet szerepét az irodalom, s általában a művészet vállalta át. A kimond- hatóság korlátái ezért váltak fontossá, izgalmassá, hiszen ez jelezte a hatalom erejét, tűrőké­pességét. Ma, amikor a közélet­ben a pártok és a politikai sajtó veszik át (vissza) a szerepet, az irodalomnak is újra kell fogal­maznia önmaga helyzetét, felada­tát. Magyarán: lejárt a vezércikk­versek ideje, a hangsúlyok átto­lódnak, átfogalmazódnak. Az irodalomnak, mint igényes, megkomponált szövegnek a je­lenségvilág — azaz a politikai aktualitás helyett — a létélményt kell kifejeznie, az ember nembe- liségének lényegét. Nos, ez az új helyzet, új szem­pont sajátos olvasatot jelent a négy fiatal egri (vagy onnan elszármazott) írónak Anga Mária és Bányász István verseinek, Körmendi Judit és Szabó Zoltán novelláinak. Ezek a fiatalembe­rek, mintha megérezték volna az új idők és értékrend közeledtét, már nem sokat bíbelődnek a fentebb jelzett „közéletiséggel”, hanem a saját létérzésüket, szo­rongásaikat fogalmazzák meg. Milyen ez a létérzés? Néhány kulcsszót emelnék ki fogódzó­ként. A hó és a tél képei ismét­lődnek Anga Mária verseiben, a halál és elmúlás történéseit fogal­mazzák meg Körmendi Judit és Szabó Zoltán novellái. Furcsának tűnhet, hogy fiatalemberek ilyen komor témákkal foglalkoznak, holott semmi rendhagyó nincs ebben. A halál — „mint olyan” életünk három korszakában jele­nik meg. Az első jelentkezés a kamaszkoré, amikor maga a lét látszik veszedelmesnek, áttekint­hetetlennek, s a halál csak kü­szöbnek, amelyen felelőtlenül átléphetünk a semmibe. Ezzel magyarázzák a fiatalkori öngyil­kosságokat, öngyilkossági kísér­leteket. Körmendi Judit Éjféli mise című novellájának főhőse szerelmi bánatában szed be egy marék gyógyszert, hogy így hívja föl magára a figyelmet. Második találkozásunk a halállal harminc körül, már felnőttként az iszonya­té. A halál abszurdnak, elfogad­hatatlannak tűnik, amit nem lehet tudomásul venni, amibe nem lehet belenyugodni. Lázadni kell ellene, holott tudjuk, hogy hiába­való. Szabó Zoltán Átváltozás című novellájában ezt: a második és a harmadik találkozást írja meg bravúrosan. Főhőse a fiatal ápolónő mintegy post sciptum levelet kap az egyik betegétől, akinek a halálát végignézte, sta­tisztálta. A magányos férfi ott, a kórházi ágyon döbben rá, hogy ez már a vég, a visszafordíthatatlan. Szerelmes lesz az ápolónőbe, aki szép és fiatal, szerelmes is, aki­nek — addig — rutinfeladat volt átsegíteni a beteget a nemlétbe. Ez a levél azonban rádöbbenti, hogy minden élet, minden halál egyszeri és egyedi, hogy az ő szerepe egyáltalán nem személy­telen. Az érzékenység, a távlatkere­sés jellemzi Anga Mária és Bányász István verseit is. Anga Mária fogalmaz bonyolultabban, áttételesebben, mégis Bányász Istvánt éreztem érettebbnek, ki- forrottabbnak. A gyermek- és ifjúkor már emlék, nosztalgia, de melege még átsüt a hétköznapok közönyén, hidegén. A szerelem kapaszkodó, de (már-még) nem megoldás, nem beteljesedés. Anga Mária természetélménye meghittebb, még Bányász István a hétköznapokban — közéletben mozog otthonosabban. Anga sürít, képei asszociációkat ránta­nak egy képbe, míg Bányász elemzi, mert érteni akarja a viszonyokat. Fiatal írástudókról lévén szó a kritikus — ösztönszerűen — óvatosan fogalmaz. A tehetség jelei markánsak, a szövegek tudatosságra, egyéni látásmódra utalnak, de hogy valóban megma- radnak-e a pályán, mire futja a tehetségükből csak a boldog Isten tudhatja. Horpácsi Sándor A falusi turizmusért Az MTA Regionális Kutatások Központja a FAO szakemberei­nek közreműködésével egyhetes intenzív, önköltséges képzést szervez 25—30 fő részére a falusi turizmus marketing és manage­ment módszereiről. A kurzusra azok jelentkezését várjuk, akik településükön vagy szűkebb-tá- gabb körzetükben a falusi turiz­mus megszervezésére vállalkoz­nak. A kurzuson való részvétel fel­tétele egy előzetes terv, koncep­ció benyújtása az adott település, közösség, térség lehetőségeiről, a lehetséges vállalkozók köréről, tevékenységük jellegéről, a jelen­legi problémákról, akadályozó tényezőkről stb. A pályázat ne haladja meg a 3 oldal terjedelmet. A pályázatokat legkésőbb jú­lius 31-ig kell eljuttatni az MTA Regionális Kutatások Központja címére (Pécs, Kulich Gy. u. 22. 7621). Régi paraszthá/. Alsóőrön

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom