Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
4 un-urn] LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 1., HÉTFŐ POPSAROK Alázattal, de — jön AZ INXS Még ha százszor és százszor elcsépelt fordulattal él is Alex Peroni, a „105” olasz rádiómagazin munkatársa, egyet kell értenünk vele, mikor az INXS- ről azt írja, hogy ez a hat ausztrál fiú a világ legjobb rockegyütteseinek sorába tartozik. Aki csak hallgatni akarja őket hanglemezen, rádióban vagy kazettán, annak sem lehet semmi kivetnivalója sem az előadásban, sem a hangzásban, aki táncolni kíván a számokra, az is tökéletesen elégedett lesz. Rock, blues, funky és soul, country és mai tánczene ötvöződik egybe Michael Hutchence és barátai muzsikájában, s bizony egyedülállóan a maga nemében, úgyhogy igazi vetélytársra nem is akadtak még. Csodálókra és őszinte, értő, ragaszkodó s hálás rajongókra annál inkább. Különösen itt Európában, mondja örömmel és boldog elfogódottsággal a hangjában Hutchence. Itt lehet érezni, hogy szeretik az embert, és leírhatatlan, milyen a rajongók lelkesedése. Nem is tudja... talán azért is az eddig még nem tapasztalt, persze igen jóleső siker, mert a látvány, a színpadi mozgás, munka, a kellékek, a cucc, a hangzás nem lehetne tökéletesebb, összehangoltabb, és szerencsére még mindig azt lehet érezni, hogy emberek énekelnek, emberek zenélnek. Ahogy előbb említettük sok stílusjegy, megannyi szín fedezhető fel az INXS zenéjében, amely finom, sőt rafinált keverék pontosan ezért egyéni és jellegzetes. De miért ilyen ez a muzsika? Hutchence azt mondja, azért, mert Ausztráliában nincs semmiféle határ a rock, a pop, a funky, a lélekzene vagy bármilyen más stílus között. Csak jó és rossz zenét különböztetnek meg, és ennyi elég. Ok az érzésük és ízlésük szerinti legjobb utat választották: összekombinálták, egybegyúrták mindazt, ami a legjobban tetszett és tetszik nekik. Mikor Peroni megkérdezi Hut- chencet, hogy mint kívülállók hogy látják, hogyan értékelik a világban kavargó divatzenéket, a csapat frontembere hosszas fejtegetésbe kezd, melynek lényege talán az, hogy éppen azért, mert divatról van szó, óvatosnak kell lenni. A divat jön és elmúlik, fölemeli az embert, aztán otthagyja, és még örüljön a cserbenhagyott, ha a rettenetes zuhanás után valamennyire megússza, hogy bele nem pusztul. A gyökerek, a népzene, a blues, és a rock, megbízhatók. O és zenésztársai jól tették hát, hogy külön útra léptek és megpróbálnak valami újat építeni az örök fundamentumra. Eddig úgy néz ki, megérte, megéri a vállalkozás. És folyik a beszélgetés oldalakon, hosszú hasábokon keresztül. Megtudjuk, hogy Michael HutTinédzserrománc chence nem bízik a jövőben, mert abba belelátni nem lehet, ezért mindenképp és minden téren csak a mának él, mégpedig szívvel, lélekkel — ő ilyen —, hogy sem ő maga, sem az INXS többi tagja egyáltalán nem szeret a magánéletéről beszélni. Kell, hogy maradjon nekik is valami, hogy védve legyenek. De ha valaki érti dalaik szövegét, sokat megtudhat (talán érdekes) életükről. Az olasz újságíró azt is megkérdezi, nem fél-e az INXS azokban az országokban koncertezni, ahol nem ismerik annyira, ahol esetleg nem lesz szerencséjük a sikerrel — az igazival! — újra találkozni. Egyáltalán nem félnek, feleli az énekes, mert jól tudják, hogy nem egyformán ismerik őket a világon, s az ilyen országokba a lehető legnagyobb alázattal mennek, nem játsszák meg a nagy sztárt, ezt nem szabad. Annál kevésbé, mert igenis érzik ők, hogy nem oly nagyok, hogy elgyengülve akár észre se vegyék, hogy a dicsőség már a fejükbe szállt. Michael Hutchence, Garry Gary Beers, Kirk Pengilly, valamint a három Farriss fivér — tehát az INXS — július 7-én hangversenyt ad Budapesten az MTK-stadionban. Vass Imre „Tizennégy éves vagyok, és AIDS-fertőzött. Rövid életű leszek, ezért legalább egy napig boldog szeretnék lenni. Ezért úgy döntöttem, hogy megnősülök. Meg kell valósítanom az egyetlen álmot: feleségül veszem azt a lányt, akit szeretek. Tudom, sokan őrültségnek tartják. Azt is mondják, hogy kegyetlenség. De lehet annál kegyetlenebb dolog, mint hogy halálra ítélten éljek, bűn nélkül?” — Ricky Ray drámai nyilatkozata bejárta Amerikát, és felkeltette az érdeklődést aziránt, hogy ugyan mit szól mindehhez a jelölt? Nos, a 16 esztendős menyasszony, Wenonah Lindberg azt mondta: „Nem érdekel, hogy mit tartanak rólam mások. Rickynek joga van a boldogsághoz. És ha meg kell halnia, legalább úgy tehesse, hogy fogja a kezemet.” Modem tinédzsertörténet? Lehet, hogy egyszer talán érzelgős film is készül belőle Hollywoodban, de az értelemre nézve inkább felkorbácsoló az a forgatókönyv, melyet az élet írt. A fehérvérűségben szenvedő fiút rendszeres vércserével tartották életben. Kilencéves korában megállapították, hogy egy AIDS-ben szenvedő donor vérével megfertőzték. „Itt kezdődött a pokol. Az iskolából kitettek, hogy ne fertőzzek meg senkit. Volt időszak, amikor napokra bezárkóztunk a lakásba, mert meg akartak lincselni bennünket. 1987 tavaszán felgyújtották a házunkat, és nekünk menekülni kellett, mint a gonoszoknak. Egy kis faluba költöztünk, és Wenonah volt az egyetlen, aki mosolygott rám. És én a hajam tövéig elpirultam... Mivel tudom, hogy nem gyógyíthat meg senki, legalább egy napig örülni szeretnék. És amikor már nem leszek, biztos talál egy másik férjet, akivel egész életében boldog lesz.” DUMA A csöppnyi chipek világa Az MSZMP-kongresszus és a távfűtés nem függ össze Az Új Nógrádban olvastam, Mező Sándor írását, amelyben úgy teszi fel a kérdést, hogy Salgótarjánban MSZMP-kongresszust ren- dezzenek-e, avagy fontosabb a távfűtés korszerűsítése. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani véleményemet. A kettő között nem értem az összefüggést. Ha az MSZMP Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a kongresz- szust október 12-én Salgótarjánban tartják, ez érthető. Ez a város egyedüli a tekintetben az országban, hogy a képviselő-testületben hat MSZMP-s képviselő foglal helyet és a város egyik alpolgármestere is ennek a pártnak a tagja. A munkásmozgalmi hagyományok erősek, hisz Salgótarján mindig ipari város volt. Azt mindenkinek tudnia kel 1, hogy a párt kongresszusa semmilyen anyagi terhet nem ró az önkormányzatra, így egyetlen fillért sem von el a távfűtés korszerűsítésétől. Bármelyik épületben tartják meg, nyilvánvaló, hogy a kongresszus ülésezése alatt bérleti díjat fizetnek. így a kérdés felvetése értelmetlen, mondhatnám, rosszindulatú. A demokráciába ennek a pártnak a nézetei is beleférnek. Talán azt is figyelembe kéne venni, és az sem közömbös, hogy az ország minden részéről érkező küldöttek megismerkednek Salgótarján nevezetességeivel, és elviszik a város jó hírét. Végezetül úgy vélem, hogy ha a kongresszust itt tartják, az nincs összefüggésben azzal, hogy jön-e a városunkba külföldi tőke, avagy nem. A pénz oda áramlik, ahol a legkisebb befektetéssel, a legnagyobb haszon remélhető, így az idegenforgalomba, vagy a szolgáltatásba. Ezen még az emlékművek eltávolítása, vagy az utcanevek megváltoztatása sem segít. Mucsi Lajos Salgótarján Vélemény a világról — textilben Bakó Hona kívánsága — Jaj, ha ezt nekem előbb mondják, én biz’ isten elmegyek és bele... pislantok egy jóízűt! — kiáltott fel Malcolm „O. M.” McDowell, mikor megtudta, hogy Madonna kibérelte magának egy Cannes-i szálloda uszodáját. A mateknak nevezett rém Vigyázat,, matematika! Nyári vakációban Unneprontó szöveg, hangozzék el a Föld bármely táján, bármely nyelven. Angolul írták le, nagy tekintélyű újságok. És még azt is hozzátették: „az Egyesült Államok megbukott matematikából.” Washingtoni és New York-i szerkesztőségekben kongatták meg a vészharangot, miután megismerték a Nemzeti oktatási program egész országra kiterjedő vizsgálatának eredményét. Huszonhatezer, különböző iskolába járó diák tesztfeladatának elemzését megkapta az oktatási miniszter is, aki így nyilatkozott: „Ha 2000-ben természettudományokból és matematikából a legjobbak között szeretnénk lenni, egy percet sem késlekedhetünk, azonnal neki kell gyűrkőznünk a hátrány behozásához.” A teszt szerint egyébként az USA legfelkészültebb diákjai az északi államokban vannak, a szamarak pedig két déli államban és a fővárosban találhatók. Ráadásul az ázsiai származású amerikaiak jobban számolnak, mint a fehérek. Az emberiség egész eddigi történetében nem volt még olyan technikai újítás, amely a mikroelektronikához hasonló mértékben változtatta volna meg az emberi élet külső kereteit. Mik- rochipek („morzsaáramkörök”) vezérelnek termelési folyamatokat, szívü- temadókat, autómotorokat, űrhajókat. Nélkülük ma már nem képzelhetők el tudományos kísérletek. Pedig ezek a „mindenható” elektronikus építőelemek alig nagyobbak egy gyufaszál fejénél: méretük kb. 2x3 milliméter! Szilíciumból állnak, s mint ismeretes, ez az elem félvezető, azaz hol vezeti az eletromos áramot, hol nem. Vezetőképessége vegyi tisztasági fokától függ. Tiszta állapotban nem vezet, de ha például arzén- vagy indi- umatomokat is tartalmaz, méghozzá szimmetrikus elosztásban a szilíciumatomrácsban, akkor ezek vagy maguk adnak le elektronokat, vagy a szüí- cium elektronjaiból emelnek ki valamennyit. Ezek a szabad elektronok teszik az ötvözetet vezetővé. A chipgyártásnál először is vegytiszta szilíciumot állítanak elő, meglehetősen költséges eljárással, majd azt „elszennyezik” egy pontosan meghatározott mennyiségű idegen elemmel. Ezt a műveletet követi a gyártás legnehezebb része, az elektronikus kapcsolókörök elhelyezése a mikrochipe- ken. Ez jelenleg litografikus eljárással történik, azaz optikai úton „írják rá” a félrevezetőre a leheletfinom struktúrákat, látható vagy ibolyántúli fénysugarakkal. Ezután e rendszert egy ún. maszkon felnagyítva előhívják, majd egy bonyolult lencserendszer segítségével mikroszkópus méretűre kicsinyítve ráviszik a megfelelő bevonattal ellátott szilíciumlemezecskére. Az ilyképp optikai úton átvitt struktúrákat aztán bemaratják a félvezető anyagába. Sok gondot okoz a chipkészítőknek a mindenütt jelenlevő por, hiszen a parányi struktúrák ibolyántúli fénnyel történő leképezése közben a legkisebb porszem is óriási hibák forrásává válhat. S miután az ember a legnagyobb porkeltő tényező, valamennyi chipgyártó vállalat iparkodik a termelést teljesen automatizálni. Egy-egy mikrochip kapacitása tíz Ekkora egy „nagyobbacska” korszerű mikrochip évvel ezelőtt is 4000 információegység (bit) volt. Ma ezzel szemben már 250 000, s a legközelebbi jövőben előreláthatólag már 4 megabit — azaz négymillió bit lesz egy chip információkapacitása. Kialakulóban van egy újfajta eljárás, a röntgenlitográfia, amelynek segítségével lényegesen meg lehet növelni a chip kapacitását. Ennél fény helyett röntgensugarakat használnak a kapcsolóelemek szilíciumlapkákra történő rajzolásához. A röntgensugarak hullámhossza ugyanis jóval kisebb a fényénél, s ilyképp még parányibb — 0,2 mikrométernél is kisebb — struktúrákat lehet vele a chipre rajzolni. A jövő chipjei tehát még sűrűbben lesznek „megrakva”, és még gyorsabban fognak funkcionálni. Ezek fogják lehetővé tenni a dinamikus komputerek előállítását is, amelyek az eddiginél több variánssal és gyorsabban tudnak majd dolgozni. A röntgensugarakkal dolgozó félvezetőtechnika teljesen új feladatok elé állította az iparág mérnökeit. E technikával dolgozva például egy maszk képét nem lehet már kicsinyítve a mikrochipre vetíteni: annak épp oly kicsinek kell lennie, mint amilyen a chip. E mikroszkópi nagyságrendben technikai megoldásként kínálkoznak az elektron- vagy ionsugarak. Csakhogy ezek eddig nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy hibátlan élességgel vigyék át a maszkra a parányi kapcsolókörök rajzát. Pedig az abszolút pontosság elengedhetetlen, mert e- zeknek az új, különleges teljesítőképességű építőelemeknek a gyártásánál egyszerre 16 maszkot is rá kell egymás után vinni a szilíciumanyagra, s a legcsekélyebb eltérés is súlyos hibákat idézhet elő. Ezért szükség volt egy speciális készülék megszerkesztésére, amellyel a maszkokat be lehet igazítani. A sugárzás forrásaival is akadnak problémák. Míg ugyanis az optikai eljárásnál a rendkívül intenzív lézersugarak szolgáltatják a szükséges párhuzamos fénynyalábot, a röntgentechnika esetében nem áll rendelkezésre ilyen párhuzamos sugarakat szolgáltató forrás. A közönséges röntgencsövek túl gyengék, sugaraik nem adnak éles körvonalú árnyékokat. Tisztán műszaki szempontból a szinkrotronsugárzás kecsegtet a feladat sikeres megoldásával. Ilyesmit azonban csak nagy kutatóközpontokban állítanak elő. Ez a sugárzás elektronok felgyorsítása nyomán jön létre hatalmas tárológyűrűkben. Az elektronokat egy kör alakú pályán elhelyezett elektromágnesek vezérlik. Ha fénysebességgel száguldó elektronok elhagyják ezt a tárológyűrűt, az általuk képzett sugarak csaknem párhuzamosak, ami pedig az intenzitásukat és hullámhosszukat illeti, ezeket hozzá lehet igazítani a röntgenlitográfia követelményeihez. A baj csak az, hogy ennek a sugárzásnak az előállítása túl drága. Ezért jelenleg'egy kis tárológyűrű megszerkesztésével foglalkoznak a német kutatók, amelynek egyedüli feladata lesz, hogy a litográfiának szolgáltassa a kellő sugárzást. Az elektronpálya ennek megfelelően mindössze két és fél méter hosszú, s lényegesen olcsóbb is, mint a nagy kutatóintézetek óriásgyűrűje. B. I. Jaroszlavi paras/.tka. Kékfestő ruha háziszőttes vászon váll- és ujj megoldással. A ruha szabásának előképe XIX. századi orosz (jaroszlávi) női parasztviselet. Hófehér fal előtt, kereszt formájú vázakon, éjfekete bársonyleplek borításával — ennyi azonossággal —, s megannyi különbözőséggel figurák néznek velünk szembe. Valamennyi egyéni alak, sajátos mondanivalót hordoz, tartalmát felerősíti az egymásmelletti- ség. Sok fekete figura között csak egy a lángvörös. Villámló, flitte- rektől sejtelmes fátyol lebeg az Álom ábrázolóján. Ezüstösen fénylik a Hold asszony arca. A Szenvedély bonyolult csipkefodrai izgalmasak, s tragikusak, akár egy kedveséhez lopakodó asszony díszei. A Színház figurája játékos. A legfélelmetesebb mind között a Hatalom. Ő lángvörös, a karjai korbácsra emlékeztetők. A nyaka egybeolvad a fejjel, s nincs arca. Furcsán ostobának hat. Mitől olyan félelmetes mégis? Sugározza a rettegnivalót, az oktalan s a jelenvaló hatalmat. Olyasmit éreztem meg a szinte eszköztelen, csupaszra hántott emberi gondolatot hordozó textilmunkák láttán, hogy ezek az alkotások hasonlóak a kristályosra tisztult érzésekhez. A művész átfuttatja a szívén, amit közölni szeretne a világgal. „Rettegjetek az ostoba hatalmaskodóktól! Köztünk vannak! ” Ez persze csak egyetlen a sokféle mondandóból. Anyagokkal, bársonnyal, csipkével, daróccal fejezi ki, hogy mi is a világról a véleménye, mit lát őrzendő szépségnek, mi ellen tiltakozik. Bakó Ilona Hajdú-Bihar megye szülötte. A szülővárosa Balmazújváros, de a megyében családjával sokfelé megfordultak. Édesapja tánctanár volt, színes életük helyszínei változtak. A kislány, akinek már háromévesen önálló ízlése volt, egy piros kabátra vágyott. A kabát, amit annyira óhajtott, az övé lett! Az akkori öröm ma is eleven benne. A teljesült kívánságok mégsem jellemzők sorsára. Bonyolult kitérőkkel győzi a buktatókat. A mellékutcák nem nyomorítják meg teremtő kedvét. Az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai után a debreceni ruhagyár tervezőjeként dolgozott. Önálló iparművész 1970-től. Meghívottként színpadi ruhákat tervez Debrecenben, Pécsett, és a fővárosban. Számos önálló kiállítását is láthattuk. Bakó Ilona, aki ezeket a textilcsodákat megalkotja, vissza- húzódóan él. Fényképét rejti. Nem az arcát szeretné a látogatókra hagyományozni. Hinni akarja, hogy ő egy az alkotásaival. Nincs is más kívánsága, minthogy még sokat, nagyon sokat dolgozhasson. Moldován Ibolya
