Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-23 / 171. szám
4 LnnTnnu LÁTÓHATÁR 1991. JÚLIUS 23., KEDD Tv, Vélemény Toplesst lestek A paradicsommadár bűvkörében Szinte hihetetlen: ismét volt tévéfilm a képernyőn. Ez akkor is örvendetes, ha csak a „kisebbik” része magyar a lengyelekkel készült kooprodukciónak. A fiktív, irodalmi alapanyagú művek iránt kiéhezetten figyeltük hát a Varsóban és környékén játszódó, hatvanas évekbeni történetet, amely egyaránt adott okot rokonszenvre és fenntartásokra. A II. világháború utáni lengyel alkotónemzedék egyik jelentős képviselője — Ireneusz Iredynski — írta azt a kisregényt, amelyből a forgatókönyv készült. A sztori egyáltalán nem szokványos, sőt kifejezetten furcsának tetszhetett egy negyedszázaddal ezelőtt. Pjotr — a másodéves szociológus hallgató — alkalmi megbízást kap egy laptól: készítsen riportot valamelyik vidéki munkásszálláson. Az újságíróvá avanzsált fiatalember a helyszínre utaztá- ban — a vonaton — felfigyel egy titokzatos lányra, akit hazáig kísér. Mint kiderül: a vonzalom kölcsönös. Azonban a meghitt pillanatot egy idősebb férfi zavarja meg, aki kidobja az ifjú hódolót a lány lakásáról. Ezzel kezdődik valójában az igazi bonyodalom. Pjotr, megbabonázva a szerelem váratlan élményétől, a lány — akit Armel- le-nek nevez — keresésére indul. Bár elmegy a munkások közé, a feladat már nem érdekli. Csak egyet akar: újra találkozni imá- dottjával. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint gondolná. A faluban senki sem ismeri — vagy úgy tesz, mintha nem ismerné — a keresett lányt. Ellenben többeknek szemet szúr a megszállott idegen s Pjotr — akaratán kívül — számos konfliktusba bonyolódik, míg nem testi épsége is veszélybe kerül. Végül — éppen menekülése közben — véletlenül rátalál a házra, amelyben Armelle lakik. Találkozik is vele — sőt a korábban durva férfi még meg is követi őt, — de már késő, hisz rohannia kell tovább vérszomjas üldözői elől... > A happy and elmarad tehát s a „paradicsommadár” — ahogyan egy újdonsült nőismerőse nevezi a lidérces lányt — utáni bolyongás hiú ábrándnak bizonyul. A film alapvetően romantikus hangulatát azonban lépten-nyomon átszövik a valóság helyenként nagyon is érdekes képei. Korszerűtlen vasgyár, zsúfolt, alkoholszagú munkásszálló, lepusztult állomásépület, barátságtalan kocsma jelzi azt a környezetet, amelyben bizalmatlan emberek élnek. A helyben járó időt az indóház rossz, „leplombált” órája szimbolizálja. E miliőben földhözragadt a gondolkodás, primitívek az emberi viszonyok is. S bár — néhány jelenet erejéig — feltűnik egy másik világ, a fővárosi fiatalok gondtalannak tűnő élete is, azonban ez szintén teli van képmutatással, rendezetlen érzelmekkel. E mozzanatok valamit érzékeltetnek azokból az állapotokból is, amelyek az úgynevezett lengyel eseményeket 1970-ben, majd tíz évre rá kiváltották. A társadalmi motivációk sem tudják azonban ellenpontozni a képzeletszülte, fantáziadús alapszituáció tisztázatlanságát, kérdőjeleit. Ahogy Armelle titkára, éppúgy az író szándékára sem derül fény. A magyar közreműködők (Margittal Ági, Nyertes Zsuzsa, Rajhona Ádám és mások) jobbára epizódszerepekre kényszerülnek, kivéve Dés László zeneszerzőt és Haraszti Zsolt operatőrt, akiknek komoly érdemeik vannak a film különös atmoszférájának életre- keltésében. — csongrády — Mennyire zavarja manapság az önök erkölcsi érzületét egy fedetlen női kebel látványa? Gondolom, főként a férfiak üdvözlik nagy lelkesedéssel ezt az új stranddivatot. De mindannyiunk testi-lelki kulturáltságának mutatója, hogyan viszonyulunk vajon a naturistákhoz és fél-naturistákhoz, a top-less kedvelőihez. Ma már szerencsére egyre többen tartjuk természetesnek a jelenséget és ez nagyon jó. Jó azért, mert rájöttünk: ez nem mutogatósdi, nem szemérmetlenkedés. Újabb fokkal vagyunk toleránsabbak a másság, a tőlünk különböző szemlélet elfogadásában. Ahogyan az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket fogadjuk, voltaképpen olyan emberek vagyunk. Az egyik szomszédos országban járva ellátogattunk egy strandra. Barátnőm napimádó, itthon évek óta hozzászokott az egyenletes bámulás lehetőségéhez. Nem tudtuk, ott mi a szokás, ezért a pénztárnál, illendően KEZELÉS „Még, hogy mi kínoztuk volna a foglyokat?! Ki mer ilyet állítani? Ezzel szemben az az igazság, hogy a foglyok kérték a kínzást. Azt mondták, hogy csak így tudnak megtisztulni lelkileg.” (A leváltott kuvaiti rendőrfőnök) EGYSZER TE, EGYSZER ÉN MINNEAPOLIS. Roy Nelson és papagája együtt fagyizik egy meleg szombat délután. (MTI-fotó) 14. rész — Miért nem, Fembachné asz- szony? — dr. Wrangel mélyen Barbara szemébe nézett. — Vagy szívesebben venné, ha Fernbach kisasszonynak szólítanám? — Barbara zavarban volt, megfelelő szavakat keresett. Nem tudta dr. Wrangel pillantását kikerülni, és talán nem is akarta. Nem vagyok férjnél — felelt végül dr. Wrangel kérdésére, amely világosan mutatta, hogy ez a férfi, aki egyébként a főnöke, vonzódik hozzá. De amint észrevette, hogy számára sem közömbös a férfi, ismét jelentkezett az a kis félelem, hogy elveszti a fejét, és esetleg újra az úgynevezett „hetedik menyországból” a mély sötétségbe zuhanhat. ’— Kikerülte a választ! — dr. Wrangel elkomolyodott. — Be akartam vallani, hogy maga egyáltalán nem közömbös számomra. — Ilyen rövid idő után? — kérdezte halkan az orvosnő. — Feltétlenül hosszú idő kell ahhoz, hogy az ember rájöjjön, hogy valaki iránt vonzalmat érez? — kérdezett vissza dr. Wrangel. — Kérem, ne kívánjon feleletet! — kérte halkan Barbara. — Nem tudom a választ. Különösen nem most és nem ma. — Hanem mikor? — Dr. Wrangel mindkét kezével megfogta a fiatal nő vállát. — Mikor? — ismételte meg kérdését. Barbara pulzusa lázasan vert. Britta Winckler: RIVÁLISOK FEHÉR KÖPENYBEN Érezte, hogy aligha ellenkezne, ha dr. Wrangel most meg akarná csókolni. De hogy ezt nem tette, nagyra értékelte. — Lehet, hogy hamar, lehet, hogy később — válaszolta meg fojtott hangon a kérdést. — Talán — dr. Wrangel habozott egy kicsit — ...Keller doktor miatt? Barbara csodálkozva nézett rá: — Hogy jut ilyesmi az eszébe? ■— Mert azt hiszem, Keller kolléga szereti magát — válaszolta nyugodt hangon dr. Wrangel. — Látom, és meg is tudom érteni. Barbara Fembach nem kerülte el Wrangel követelőző tekintetét. — Nem Keller doktor miatt, bár őt nagyon kedvelem — mondta. — Szíve nyugtalanul dobogott, és hirtelen elfogta a vágy, hogy egyedül maradjon és rendezze magában az érzéseit. Gyengéd mozdulattal kivonta magát a vállán fekvő kezekből. — Szeretnék most elmenni és élvezni a munkaszünetet — szólt halkan. — Természetesen — dr. Wrangelen nem lehetett látni, mire gondol. -— Bocsássa meg a nyíltságomat, kisasszony... Barbara. Lágyan, sőt tapintatosan mondta ki a keresztnevet, mintha attól tartott volna, hogy ezzel valamit szétrombol. Barbara Fembachnak akaratlanul mosolyognia kellett.— Na jó, Wrangel doktor úr — mondta — megengedem magának, hogy Barbarának szólítson, ha szolgálaton kívül és nem mások előtt beszélünk egymással. ■— Köszönöm. — Dr. Wrangel ajtót nyitott előtte. — Viszontlátásra. — Viszontlátásra — Barbara ezzel elhagyta a főnöki szobát. Amikor néhány perc múlva átment az előcsarnokon, hogy a parkba érjen, észrevette azt a fiatal lányt, akinek a gyerekét fogós beavatkozással segítette világra. — Üdvözlöm, Zimmermann kisasszony — szólította meg —, hogy van? — Köszönöm, doktornő, jól. — Uschi Zimmermann idegesnek látszott. — Örülök — válaszolta mosolyogva az orvosnő —, ha kívánja, már holnap hazamehet. — Haza... — valahogy vágyakozva ismételte a szót Uschi. Barbara Fembach megértette. Ezek a fiatal teremtések nem igazán tudták, hová tartoznak. — Jól van a gyereke is — mondta —, na, még találkozunk... — Barátságosan intett a fiatal anyának, és folytatta az útját. Szeme sarkából még látta, amint Uschi Zimmermann eltűnik a gondnoki épületben. A fiatal anya hallgatagon figyelte Neumayr gondnok szavait. Az arcvonásai mintha megkövültek volna. — Holnap, vagy holnapután magát elbocsátják, Zimmermann kisasszony — fejezte be mondanivalóját a gondnok, és egy darab papírt tolt a lány elé. — Tehát maga kap — és megnevezett egy összeget —, és ezzel letette minden gondját. A gyerekének biztosan jó sora lesz. — Hová... kihez kerül? — kérdezte halkan Uschi Zimmermann. — Ezt nem tudom és nem is szabad magának megmondanom — válaszolt a hájas Neumayr olajos mosollyal. — Kérem, itt írja alá. — Rámutatott egy helyre a papíron. — Ez egy úgynevezett lemondó nyilatkozat, amelyben kötelezi magát, hogy a gyerekre semmiféle igényt nem támaszt, sem most, sem később. A fiatal anya arca elsötétült. Hallgatva meredt az előtte fekvő papírra. A lelkében a legkülönbözőbb érzések küzdöttek egymással. Az úgynevezett „otthonára” gondolt, az ócska vityillóra, amelyben Freddel húzza meg magát. (Folytatjuk) megkérdeztük: lehet-e itt fürdőruhafelső nélkül napozni? A fiatalemberek felcsillanó szemmel közölték, hogy tiltva ugyan nincs, de sajnos senki nem „viseli” a toplesst. — Nos, nem probléma — felelte barátnőm — én nem mutogatni akarom magam, hanem csíkok nélkül szeretnék lebarnulni. Az események a következőképpen alakultak: 1. felvonás: Halk sutyorgás futott végig a strandon. Felháborodott női tekintetek villámlottak felénk. Szinte kizárólag a herva- tag korosztályból. 2. felvonás: Csoportosan érkezett 10—12 év körüli gyerekek fedezték fel a látnivalót. Negyven körüli kísérőnőik kemény pofonokkal terelték a másik irányba a nevetgélő fiúkat. 3. felvonás: Éltes úriember, úgy hetven és a halál közt, megállt napfürdőző barátnőm mellett. Hümmögött, mondott valamit az erkölcsi eltévelyedésekről, majd háromszor körbejárta a plédünket, minden oldalról gondosan kiélvezve a fedetlen keblek látványát. Felesége ekkor érte utói, és karját ráncigálva cipelte el onnét. 4. felvonás: Három ifjú, kissé hiányos izomzattal és fogazattal úgy ötmétemyire megállt. Karba- font kézzel vihogtak, csorgatták a nyálukat, majd közönyt tettetve többször is elsétáltak mellettünk. Közben a szemeik kocsányon lógtak. 5. felvonás: Öt-hat éves, pajkos kisfiú, édesapja unszolására közel merészkedett eme fertőhöz, és féllitemyi hideg vizet loccsint- va barátnőm gömbölyű felére, vihogva elfutott. Szülei és asztal- társaságuk hangos nyerítéssel jutalmazták a kis „hős” cselekedetét. Ekkor döntött a barátnőm úgy, hogy legyen ám csíkos a teste, mégiscsak felveszi azt a nyavalyás bikinifelsőt. — B. M. — A nagy szónoklatok nem érnek semmit A teljesség, a részletesség igénye nélkül, szeretném néhány gondolatomat kifejezésre juttatni dr. Novák László és Dóra Ottó — az Új Nógrádban megjelent polémiájával kapcsolatosan. Jogász lévén, engedtessék meg, hogy egy jogi tréfával kezdjem. Felperes, határvitájával kapcsolatosan pert indított a bíróságon. A bíró kihallgatta a felperest és igazat adott neki. Kihallgatta utána az alperest és neki is igazat adott. A felperest elkísérő, hallgatóként jelenlevő személy felállt és a következőket mondta a bírónak: Bíró úr, hogy lehet az, hogy egy ügyben mindkét félnek igaza van. Ez lehetetlen. Mire a bíró: Önnek is igaza van! Ezek után — komolyra fordítva a szót — véleményem szerint mindkét vitatkozó úrnak igaza van, helyesebben mindkettőjük véleményében vannak igazságok. Igaza van Novák doktornak, amikor a Kádár-rendszer hibáit ostorozza, amikor egyes személyek felelősségét felveti. Igaza van Dóra Ottónak abban, hogy politikát nem lehet „szikével elemezni”. Úgy érzem, nekem is igazam van, amikor azt mondom, jó lenne, ha a józan ész, a realitások felismerése, a megbocsátás szelleme, a kompromisszumokra való hajlandóság, a múltban való vájkálódás megszüntetése, a jövőre való tekintés gondolata váltaná fel a sokszor értelmetlen politikai vehemenciát! Nem mondom én, hogy mindent el kell felejteni. Nem. Főleg a súlyos bűnöket nem! De van egy határ, amit mégiscsak be kellene tartani! Örök igazság, hogy a bosszú, bosszút szül! Történelmünk bővelkedik példákban. Lássuk már be végre, nemzetünk ügyét, boldogulását, a nyugodt, higgadt, megfontolt magatartás valósítja meg, melyhez nélkülözhetetlen az egymás szeretete és megbecsülése! Tudomásul kell venni, hogy a nagy szónoklatok. ma már nem érnek semmit. Különösen akkor nem, ha mögöttük látható, észlelhető eredmények nincsenek. Az állampolgárok zömét ma már nem annyira az érdekli, hogy Kádárék mit csináltak, hiszen tudják. A III/III-as problémát is ismerik... Ezen problémák ugyan nem hanyagolhatok el, de az embereket ma az érdekli, hogy mikor és miként kerülünk ki a jelenlegi gazdasági kátyúból, mikor és hogyan szűnik meg a munkanélküliség, mikor lesz vége az inflációnak, mikor érkezik el az az időszak, amikor egy három-négy tagú család egy fizetésből meg tud élni! Uraim ez itt a kérdés, ez a LÉTKÉRDÉSÜNK! Nem Deák Gáborral, Biszku Bélával,' Gzinege Lajossal, Feke-. te úrral stb. kell nekünk foglalkozni. (Van arra megfelelő hatóság!) Nem a szovjet katonai emlékműveket kell megsérteni, hiszen nekünk sem esne jól, ha a doni halottainkat megaláznák! Bizonyára látták a közelmúltban felavatott doni harcosok emlékművét! Egyet tudok érteni Dóra Ottó azon okfejtésével, miszerint az egyesek részéről történt felelőtlen, meggondolatlan, szélsőséges magatartás óriási gazdasági hátrányt okozott országunknak! A munkanélkülieket nemigen érdeklik az önök eszmefuttatásai! Ugyanakkor talán megkérdőjelezik a múlt rendszerben elért „eredményeiket”. Magas fórumokon többször kifogásoltam és ma is kifogásolom a jelenlegi pártok és a kormány egyes tagjai szélsőséges magatartását. Talán nem követek el in- diszkréciót, amikor ezzel kapcsolatosan idézem államelnökünk 1990-ben hozzám intézett levelének egy részletét. „...Igaza van abban, hogy elég kevesen mondhatjuk el magunkról: semmiben sem vagyunk részesei az elmúlt negyven év bűneinek. Elég drágán kellett megfizetni ezt a tiszta lelkiismeretet. Ebből következőleg talán halkabbak is vagyunk másoknál”... Uraim! Mi, akik 1956-ért siralmas, kegyetlen napokat, hónapokat, éveket töltöttünk börtönben, nem háborgunk. Türelmesen, reményteljesen, bízva várunk. Bízunk abban, hogy népünk szorgalmas munkája meghozza gyümölcsét. Szeretném, ha önöket is ez a reményteljes vágy vezérelné munkájukban. Dr. Szabó László párton kívüli, Pásztó
