Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-19 / 168. szám
1991. JÚLIUS 19., PÉNTEK HIRDETÉS — MOZAIK /iTra77.y.7 7 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj TÓTH SÁNDOR nyugdíjas taxis életének 70. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1991. július 22-én, 11 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ FELESÉGE Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÓZV. POZSIK JÁNOSNÉ SZ.: GÉCZY ERZSÉBET temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Méreglerakatok az egykori NDK- ban A Der Spiegel című német napilap értesülései szerint az egykori NDK területén Európa legnagyobb mérgezőszemét-le- rakatát akarják megvalósítani, minthogy Thüringiában és Sach- sen-Anhaltban a felhagyott bányagödrökben óriási mennyiségben fognak veszélyes mérgeket tárolni. A berlini székhelyű Szövetségi Környezeti Hivatal kritikusan reagált a híresztelésekre, minthogy a mérgekkel teli bányákban az esetleges vízbetörések igen súlyos következményekkel járnának. KÍVÁNCSISKODÓ Állandó ügyeletet tartanak Salgótarjáni olvasónk kereste meg szerkesztőségünket, aki arra kívánt választ kapni, hogy ki a felelős a salgótarjáni új köztemető rendjének fenntartásáért? Ugyanis ismeretlen rongálok rendszeresen kárt tesznek a sírokban. A kérdéssel a Salgótarjáni Városgazdálkodási Vállalathoz fordultunk, ahol Gordos Károly- né főkönyvelő mondta el a következőket: — A polgármesteri hivatal bennünket bízott meg a temetők — több mint tíz található a megyeszékhelyen — felügyeleti jogával, így a temetők rendjét a mi kötelességünk biztosítani. Az új köztemetőben reggel 7-től este 7-ig állandó portaszolgálatot tartunk. Emellett két alkalmazottunk van a területen, ők fenntartási munkákat végeznek. Amikor a portás este hétkor elmegy, bezárja a kaput, amelyet reggel hétig zárva tartunk. A temető gondnoka sírrongálásokról nem tud, ilyet az idelátogatók nem jeleztek. Az viszont gyakran előfordul, hogy a vázák, befőttes- üvegek eltörnek, vagy eltűnnek. Ahhoz viszont a portásnak nincs joga, hogy netán a szatyrokba belenézzen... Szendehelyről érkezett Kíváncsiskodónk újabb kérdése. — A községbeliek, de a Szendehelyen átutazó turisták is szívesen tértek be a Szepi nevet viselő büfébe, amely sajnálatos módon kiégett. Mikor fogadja a vendégeket újra az üzlet? Megtalálták Kaifás főpap sírját? Nagy kérdés, hogy valóban Kaifás főpap családi sírboltja-e az a sír, amit a mai Jeruzsálem óvárosától másfél kilométerre délre, a Tajalet-domb lejtőjén tártak fel a régészek. Ez óriási szenzáció lenne, mert a biblia szerint Kaifás egyike volt Jézus vádlóinak. A bibliakutatók most filológiai módszerekkel vizsgálják ezt a kérdést. A sír azonosítására felkutatott bizonyítékok közül talán a legfontosabb és a legmegdöbbentőbb, hogy a síron az eddig még bizonytalan értelmű „Kaipha” név kétszer is előfordul. Maga a sír jól datálható I. Agrippa zsidó király Kr. u. 42-ből származó pénzleletével. Sokat várnak az antropológiai vizsgálat eredményétől is, amely eldönti, hogy a koponyában talált egyik pénzérme eredetileg a halott nyelvén volt-e, vagy a szemét zárta le. A pénznek a halott nyelvére helyezése bár görög eredetű, de a szadduceusok körében is — ide tartozott Kaifás családja — szokásos volt. T •• • • •• Jöjjön a Richveisz Mini Marketbe! Salgótarján, Kemerovo krt. D/5. Kínálatunk: pólók széles választéka 172—435 forintig női fehérneműk férfi kétrészes fehérneműk 243,— férfipizsama 700,— Gyermek, férfi szabadidőruhák, munkaruha (kék, kétrészes) gyermekegyüttesek gyermekpólók egységesen videokazetták literes, kétliteres habfürdők Eventa tusfürdő és sampon Viszonteladóknak 10—15 százalék kedvezmény! 617 — 300,— 700,— forint 180,— forint (egyszínű és mintás) 280,— Naptár 1991. július 19. Péntek A Nap kél 5.06 — nyugszik 20.35 órakor A Hold kél 14.34 — nyugszik 23.51 órakor NÉVNAP Sok boldogságot kívánunk EMÍLIA nevű kedves olvasóinknak, akik ma ünnepük névnapjukat. Várható időjárás Enyhébb hidegfront érte el hazánkat, amely bőven hozott zivatart, szelet is. Az előrejelzések szerint ma is várható zápor, zivatar. A hőmérséklet délelőtt 16—18, míg délután 24—28 fok körül alakul. ÉVFORDULÓ Kilencvenöt éve született Cardrossban Archibald Joseph Cronin (1896—1981) angol orvos, író. Essen az eső, vagy süssön a nap, a fagylaltkészítők nem panaszkodhatnak, hogy árujuk a kutyának sem kell. E helyen ingyenesen közvetítünk minden jószándékú üzenetet, kérést, véleményt 13 szó erejéig. Közlésre szánt gondolatait a lap legfrissebb számából kivágott B—13 zsetonnal együtt juttassa el a szerkesztőségünkbe, s a legközelebbi lapszámunkban megjelenik. Ünnepi jókívánságait, családi, közösségi gratulációit, DÍSZTÁVIRAT rovatunkban 300,— Ft-ért jelentetjük meg. S. Juditnak Ceredre! Neked se tollad, se papírod, vagy ki foglal le ennyire? Sz. Sz. Miért kell elfelednünk, akit úgy SZERETÜNK, miért kell mosolyognunk, hogyha fáj a lelkünk? „ÉN" K. Blankának Szécsénybe! Megkérdezzem, hegy ki csinálta meg a hajad? Kati. A salgóbányai középiskolás táborba hétfőn 16 órára várlak benneteket. Az 1500 forintot oda hozzátok! Morcos. STALÁN-tól ...STI-nek: néztelek kétségkívül, mert ugyancsak szeretlek, na és te tudod ki vagyok? Károly-aknai, sárga színű, fekete pöty- työs szoknyás hölgynek! Egyszerűen csodálatos! — Egy királyfi. (Cím a szerkesztőségben). Jó testvérem! Jó adni, öröm kapni a gyümölcsöt már befőztem köszönettel Magdus. Egyetlenem (Húsom!) Fáj, hogy eltitkoltad a problémáid. De én mégis nagyon Szeretlek! Betty. K. Zsoltnak Pásztora. Vörös rózsa jeligére találkozzunk 20-án Szécsényben a diszkóba. Egy titkos hódolód. K. Timinek: nagyon-nagyon szeretlek. Dinka Krisztián M.szőlősről. Pusztaberkibe üzenem, még nem felejtettelek el, jól vagy? Régen láttalak. Egy gépírónő. 1977. Julinak Rétságra a Petőfi utcába! Szeretnék veled beszélni! Ha tudsz, gyere el hozzám, várlak! Ildikó. „NYÁR 92" L-nek! — Körülmények ismeretében — felelőséggel válaszoltam: „TE” éltetsz!! Bízzál szívedben, TIED!! Igaz görl. K. T.-nak! Nógrádmegyerbe! Gratulálok a vizsgádhoz! Szeretlek! „A már nem kis csitri!” K. Győzőnek Nagylócra! Mikor látlak világosban? Kati. K. Timinek a Makarenko útra! Köszönöm, hogy eljöttél szerdán! Detto! Bu2. K. ZS.-nek! Az érzéseim irántad őszinték és tiszták. Kérlek hidd el. Egy „címkés" fiú. * S. Anitának Vizslásra! Nagyon sokat gondolok rád! Nagyon hiányzol! Őrülten szeretlek! Attila. ...nek! Szeretni akarlak, nem nyugtatni! Ha ritkán is, „de azért vagyok neked”. Szeretlek. „Gyöngyike"! Ne vesszetek össze! Együtt kell maradnotok! A Nelli szeret téged: Cukorka. Kicsi Mofli! „Hullámhosszom" szerint már itt kellene lennem, de maradok, mert kérted! Szeretlek! Tisztelt Lajos! Cím, név, jelige hiányában ezt a szép virágcsokros képeslapot nem tudjuk kinek továbbítani! (B-13 szerk.) löf ír Jfi i fitJ/c/oVSÜX rnull Íí^J*X\ 1991. JÚLIUS 19. MŰSORAJÁNLATUNK: ( rádió ) KOSSUTH: 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Fűtől fáig. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Tipp. 11.10: Nemzetiségeink népzenéje. 11.34: Zsebrádiószínház. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai arc- képcsarnok. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.40: A Muzsikás egy felvételeiből. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Hangoló. 16.45: Magyar gyermekvilág. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: A zenéről. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Megzenésített versek a Kaláka együttes előadásában. 19.50: Gong. 20.05: Ön kit sajnál? 20.38: Respighi: Dór vonósnégyes. 21.05: Kilátó. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Dzsesszarchívum. 23.05: Beszélő házak. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Kölyökrádió. 8.29: Nils Holgersson csodálatos utazása. 9.03: 3 X 10. 9.30: Ami a káprázat mögött van. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.03: Rivaldafényben. 12.00: Nóták. 13.03: Pop- hullám. 13.45: Időjárás-és vízállás- jelentés. 14.00: Péntektől péntekig. 14.50: Könyvről könyvért. 17.00: RádióMa. 19.03: Népdalkórusok. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Sorstársak. 8.45: Fűben - fában. 8.55: Gyurmafigurák. 9.00: Dallas. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Képújság. 15.00: Walt Disney bemutatja. 16.50: Cigánymagazin. 17.20: „Traffic Jam''. 17,50: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 19.00: „Maradjatok meg szeretetemben”. 19.05: Esti mese. Metróegerek. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.15: Dallas. 21.10: Panoráma. 22.15: Tíz után... 22.40: Különös táj. 0.20: Késő esti híradó. 2. MŰSOR: 6.00-9.00: Napkelte. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Torpedó. 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Telesport. 18.35: Műsorelőzetes. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Két férfi, egy eset. 20.05: A Tv 2 Jazz klubja. 21.00: NBA, 1991. 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Az eltűnt holttest. SZLOVÁK TV 1. MŰSOR: 9.00: Német film gyerekeknek. 9.50: Találkozás Miroslav Hodinekkel. 10.55: Publicisztikai műsor. 11.00: Riporterek stúdiója. 12.25: Harc a demokráciáért. 15.22: A mi bolygónk. 16.05: A vesztest senki sem szereti. 17.10: Lengyel zenés műsor. 18.30: A makrobiotikáról. 18.50: Torna. 19.00: Esti mese. 19.30: Tévénapló. 20.00: A sötétségvilág művészete. 20.55: Az 1953 hideg nyara. 23.00: Fiatalok tévéműsora. 23.50: Divat- bemutató. 2. MŰSOR: 16.45: Gyerekek műsora. 18.00: Esti mese. 18.10: Mesél a nagymama. 18.35: Nyár Kafkával. 19.05: A vegetáriánus napja. 19.30: Tévénapló. 20.00: A kertész kutyája. 21.30: Híradó. 21.53: Sport. 22.00: Öt függöny. 22.45: Roger Chapman énekel. TVS 16.05: Hírek. 16.15: Játék a szótárral. 16.35: Negyven fok árnyékban. 18.30: Francia nyelvlecke. 19.20: Szempillantás. 19.30: Híradó élőben. 20.00: Ball és Tenganan titkai. 21.00: Híradó. 21.35: Micsoda este. 23.15: Tour de France összefoglaló. SUPER CHANNEL 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 12.30: Halló Ausztria - halló. Bécs! 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Gyerekeknek. 17.00: Élő vi- deoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Sárga felhő. 22.20: Motorsport. 23.20: Egyveleg. hangszerkettősök. 19.30: Zenés hallomások és vallomások. 20.30: Tiptop parádé. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Gospel Magazin. 23.03: Spocthíradó. 23.10: A magyar rock archívuma. 21.00: Virágénekek. BARTÓK: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: A Müncheni Filharmonikus Zekekar hangversenye. 10.48: Vatikán. 11.18: Rivka Golani brá- csázik, Patricia Parr és Sámuel Sanders zongorázik. 12.05: Magyar szerzők fúvós kamarazenéjéből. 12.30: A Stockholmi Rádió énekkara énekel. 13.00: Hallgassuk újra! 13.58: Zenetörténeti értéktár. 14.30: Mozart: Figaro házassága. 16.10: Édesanyanyelvünk. 17.28: A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magyar szerzők műveiből játszik. 19.25: A kamarazene kedvelőinek. 20.25: Könyvszemle. 20.35: A több ezer éves titok megfejtése. 22.00: Összkiadás. 23.15: Sámson és Delila. 24.00: Hírek. A MISKOLCI STÚDIÓ szombati műsora 8.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. - Programajánlat - Visz- szapillantó - Ónodvári Miklós jegyzete - Lelkigyakorlatok és találkozó Egerszalókon - Mikrofonlánc - Sport - Reklám. Szerkesztő Mács Ildikó. 17.30-19.30: A miskolci stúdió kereskedelmi-információs-ze- nés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. MUSIC TV 20.00: Ray Cokes. 21.30: Yo! 22.30: A nagy kép. 23.00: Szombat éjjel. 23.30: Riport. 23.45: Újdonságok. 24.00: Az MTV slágerei. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.05: A vádló. 9.40: Játékadósság. 11.00: Telebutik. 11.25: Wells Fargo meséi. 12.10: Buck rogers. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más. csak te! 15.55: CHIP'S. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony. 19.15: Benny Hill. 19.45: Mr. Nice Guy. 21.15: A nászút. 22.45: Hírek. 22.55: Forró rágógumi. SAT 1 6.00: Jó reggelt, a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Hazard megye lordjai. 11.05: A szép és a bestia. 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tele- börze. 13.35: Bingo. 14.00: Fejecske, fejecske. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Magas bozót. 16.45: Cannon. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Kaliforniai lakosztály. 22.00: Pokolra- szállás. 23.35: Hírek, sport. 23.40: Ágy mint ugródeszka. ( mOZÍ ) Salgótarjáni Apolló Mozi: 5 órától: Farkasokkal táncoló. Amerikai film. Háromnegyed 6-tól: Talpig zűrben. Színes amerikai vígjáték. 8-tól: Tortúra. Amerikai film. Este 10-től: Snack bár Budapest. Színes olasz film. - Apolló Kamara: Melodráma. Színes magyar film. - Balassagyarmati Madách: Dot és a Mosz- kitó. Színes ausztrál rajzfilm» Háromnegyed 6 és 8-tól: Egy ágyban az ellenséggel. Színes amerikai lélektani krimi. - Madách Kamara: Rose Hill asszonya. Színes svájci-francia film. - Pásztó: 6 és 8-tól: L. A. Story. - Az őrült város. Színes amerikai vígjáték. - Szécsény: Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő. Színes amerikai akcióvígjáték. - Rétság: Ártatlanságra Ítélve. Színes amerikai krimi. ( televízió ) i