Új Nógrád, 1991. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-18 / 167. szám
1991. JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP A haszon reményében Belépő a nyugati piacra Az egyre inkább gyűrűző gazdasági válság nem kerülte el a szécsényi Newtec-Hunpack csomagológépgyártó Kft.-t sem. A magyar—francia érdekeltségű cégnek jócskán megcsappantak a rendelései, lényegesen több egyedi csomagológépet tudnának gyártani és szállítani, mint amire — a vásárlásra nem lévén pénz — a gyárak igényt tartanak. Kevesebb lett a bevétel, az üzemben rövidebb műszakokat rendeltek el, különféle intézkedéseket hoztak a túlélésre. De egyetlen percre sem szünetel a fejlesztőmunka. A jövő reményében új típusok megalkotásán, a meglévők korszerűsítésén törik a fejüket a mérnökök. A 16 szakemberből álló fejlesztőgárda például ezekben a hetekben megkezdte a felkészülést a nyugat-európai minőségi követelményrendszerhez való csatlakozáshoz. A japán Shiba professzor dolgozta ki azt a szigorú minőségi követelmény- rendszert, amely az ISO 9000 nevet viseli. Ennek ismerete, felhasználása az új gépek megszerkesztésében annál is fontosabb, mert az 1993- as évtől kezdve olyan termék nem léphet be nyugati piacra, amely ennek az egységes minőségi szabványnak nem felel meg: Tehát a külföldi partnerek minden bizonnyal szigorúan ragaszkodnak betartásához az üzletkötések során. Bár a rendszer bevezetéséig másfél esztendő áll rendelkezésükre, az előrelátó munkának megmutatkozik majd a haszna. Mennyit evett Mókuska Jugoszláviában? (Folytatás az 1. olddlról) A magyar útszakaszon annyiban egyszerűbb a dolog, hogy magyar benzinárral számolhatok. Mivel például visszafelé Rédics- nél jöttem át a határon, át kellett kelnem a Zalai-dombságon. Ez tuti, hogy hegymenet. De meddig? Autópályán, autóúton, továbbá egy számjegyű országos, vagy betűvel jelzett közlekedési főúton a korrekciós tényező nem alkalmazható a rendelet szerint. Vagyis hegymenetet csak a 75-ös úton Lentitől a Zalaapáti utáni elágazásig számolhatok. Már ha jól emlékszem, hogy ott vannak a hegyek. A több, mint ezer kilométeres kiküldetésem után járó kenőanyag-felhasználás költségtérítését már meg sem próbálom elszámolni. Feladom, és egyszerűen beszorzom a megtett kilométereket a gépkocsim fogyasztásával és a két országban dívó benzinárral. E kis, egyszerű rendelet azonban további töprengésekre késztet. Ha például Ladával mentem volna — a rendelet szerinti közismert nevén VÁZ autóval — akkor tudnom kellett volna, hogy vákuumos osztófejjel rendelkező karburátorom van-e vagy sem. Mert mindkét esetben más az alapnorma. Igazi bajban azonban akkor lettem volna, ha nyugati gépjárművem lenne, mert ezen típusok nem találhatók a rendelet mellékletében. Ilyen esetben a gyári adatok az irányadók — írják az illetékesek. Honnan szedtünk volna viszont gyári adatokat? Melyik nyugati katalógus lenne az irányadó? A korrekciós tényezők ez esetben arra is vonatkoztak volna, ha külön erőforrással hajtott segédberendezések, illetve a gépjármű motortól független fűtő- és klímaberendezéssel is rendelkezik. A rendeletet tanulmányozva nem felelőtlen ígéret, ha kijelentem: megeszem a kalapom, ha valaki ez alapján ki tudja számítani külföldi kiküldetésének üzemanyag-felhasználását. A közelmúltban vállalatok nagy része eladta hivatali gépkocsijait, és mindenkinek elszámolta a saját autón megtett hivatalos útját, hogy csökkentsék a költségeket. Úgy látszik, nem sokáig olcsóbb e megoldás. Az elbocsátott, vagy más munkakörbe helyezett gépkocsivezetők helyett fel kell venniük képzett szakembereket a benzinköltségek elszámolására. Még így sem biztos, hogy például két év múlva, ha az adóhivatal revíziót tart, nem ítélik jogtalan kifizetésnek valamelyik elszámolást, például mert a hegymenet nem a Zalaapáti utáni elágazásig tart, hanem két kilométerrel előbb véget ér a domb. K. Gyurkó Rita — Üvegfúvók nagy melegben Közel hatvanfokos a meleg a Salgótarjáni Öblösüveggyár üvegfúvóinak mesterműhelyében. A nagy só- és folyadékveszteség következtében a védőital duplája is elfogy mint a „hűvösebb napokon”. Az utánpótlásról a gyár saját szódakészítő üzemében gondoskodnak. — Gyurkó Péter képriportja — S zélfújta fa a domboldalon. Hajnalodik, ágait földig hajtja a nyári viharos szél. Az ember létezése néha rokon a fa küzdelmével. Lehajolni, meghajolni, hogy életben maradhasson? Sajnos, az idős emberek vitalitása már nem egyezik meg a fiatal fáival. A személyes sorsok mégis gyakran kerülnek orkánszerű forgatagba. A rétsági önkormányzat faliújságán, a földszinti előtérben, fehér papíron sötét betűkkel jól olvasható, kik kaptak egy adott időszakban szociális segélyt? Kiket utasítottak el? Böngészem az elutasított kérelmek névsorát, s felfigyelek egy emberre, aki nem nyugodott bele a Szigorú döntésbe. Fellebbezett. Hiába. Másodfokon is elutasították. A remény... Mit érezhetett, amikor újból nemet mondtak? Ezek a tárgyilagosan írt sorok számomra is megrázóak. Vajon, milyen lenne, ha segítséÁ NÉZŐPONT Segélykiáltások segélyügyben Pénztelenség. Bűvös, sokat emlegetett, sokszor elátkozott szó ez ma Magyarországon. Egyre több embert csak egy másik bűvös eszköz tud kihúzni belőle, a segély. Hogy mennyire ingoványos talajra léptünk, amikor arról adtunk hírt: van önkormányzat, ahol négy forintot is megszavaznak a rászorulóknak, hogy alanyi jogon juthassanak ingyenes közgyógyellátási igazolványhoz és tejjegyhez — erre akkor döbbentünk rá igazán, amikor felizzó telefonokban, szenvedélyes hangú levelekben, hol elkeseredett, hol fenyegetőző hangnemben tiltakoztak idős, beteg, hadirokkant emberek. Miért is nem kapnak ők semmit? Amikor ötezer forinttal élnek a jogszabályban leírt minimum alatt? E segélykiáltások a költségvetési törvény paragrafpsainjialnak el. A rendszeres szociális segélyt ugyanis nem lehet számon kérni a testületeken. Ez az .összeg csak adható, de nem.JdátelezcLerre. szánni. Elkülöníthető más, fontosabbnak ítélt célokra... Hová menjek? Hívjuk őket Ádámnak és Évának, úgy, mint az első emberpárt a paradicsomban. Ok sem tudták, mit kezdjenek magukkal az Édenkertben, ezért izgatta Éva fantáziáját a tiltott gyümölcs. A Salgótarjánban élő fiú és lány sem tudja, hová menjen. Vajon miért? Tettem fel nekik ezt a kérdést.-— Itt a hét vége, hová mentek szórakozni? A,: — Elmegyünk moziba, és aztán tűzünk a haveromékhoz, buli van. — Milyen szórakozóhelyekre jártok? É.: — Itt egyetlen diszkó működik, A nyilvánosság ereje gért folyamodnék, s az elutasítás mellett azt is látnom kellene, kérésem megtagadásáról bárki értesülhet? Egy formanyomtatvány, az előtérben egy hivatalos irat, amely égető pírt vonhat az érdekeltek arcára. A szegénység és az emberi kiszolgáltatottság, sjnos egészen közel járnak. Aki kiszolgáltatott, azért próbál lendíteni a sorsán, segélyért folyamodik. A valódi rászorulók közé mégis becsúszhatnak ügyeskedők is. A társadalmi kontrollra tehát szükség van, ez kétségtelen. A nyilvánosság erejére támaszkodik a helyi önkormányzat, mikor közhírré teszi a döntést: kik is kaptak pénzt a kérelmezők közül? A közvélemény előtt mérettetnek meg a segélyért folyamodók. Az, hogy kérésükről mások is tudnak majd, sokakat tart vissza és az is lehet, az igazán nehéz helyzetben levőket is. Akiknek kifizetetlen villanyszámlára, vagy a betevő falatra kellene a sürgős segítség. Az önkormányzat anyagi forrásai szűkösek. Még az itt dolgozók számára elemi munkaeszközökben — tollbetét, íróeszköz, papír — is hiány van. A közös pénz, a segélykeret is véges. Jóval többfelé lenne rá szükség, mint ahánynak juttathatnak belőle. Melyik ujjúkat harapják meg? Mit tehetnek a bizottság tagjai, a segélykérelmek bírálói? Ki az, akinek adhatnak? Kivizsgálják és mégis előfordulhat, tévesen döntenek. Ezért nagyon fontos, hogy erről a döntésről azok is értesüljenek, akik jobban ismerhetik az érintett embert, és jelezhetnek: a segítség némelyik esetben indokolatlan.Az egyik elutasításból például kiderült, a kérelmező külföldön él... Rokonoknál. (Vajon miért kellett volna akkor a hazai segítség?) A tények minden körülmény ismeretében is, mégis szívszorítóak. Akár kap, akár elutasításról értesül valaki erről a tábláról, nem kellemes olvasnia a nevét. Tapintatosnak a módszer nem nevezhető, de a közösség véleményére, a szélesebb körű tájékoztatásra ebben az esetben akkor is szükség van, ha az egyén érzékenységét sértik, akik kénytelenek rendszeresen közhírré tenni: a szűkös forrásokból a legutóbbi alkalomból ennek, és ennek jutott. A közösség pénzének igazságos szétosztása miatt van szükség erre a procedúrára. Moldován Ibolya a Vidor. Önkényuralma van és iszonyatosan drága a színvonalhoz képest. — Miért? A.: — Mert az áraik, szerintünk, jóval magasabbak, mint a kiszolgálás minősége. — A zene? A.: — Borzalmas. Ezeréves számok, muzeális értékűek. — Más zenés szórakozóhely nincs? É.: — Van, de ezek a helyek a legtöbb fiatal számára túlságosan alvilágiak, folyton belekötnek az emberbe. — A közelmúltban volt-e koncert? A.: — Hú, nagyon régen! Már nem is emlékszem rá, pedig szeretnénk. Ha van is rendezvény a számunkra, sokszor nem veszik figyelembe, hogy meddig ér a takarónk. Szívesen elmennénk színházba is. Ugyan most nyílik egy új diszkó, de az is drága lesz nekünk. De, hogy hány óráig lesz nyitva? Remélem nem két órakor zár majd be ez is!... Vagyis Adám és Éva ugyanúgy unatkozik, mint őseik. De nem a programok sokasága miatt. Hiába van igényük a színvonalas szórakozásra, nincs rá lehetőség. Úgy gondolom, oda kéne figyelnünk rá, mert Éva is unalmában talált rá a tiltott gyümölcsre. Szeli Sára Tripla konténer Karancsalja. Jelentős javulást vár az önkormányzat a község tisztán tartása terén. Az eddigi nyolc konténer helyett most már huszonnégy áll a lakosság rendelkezésére, a háztartási hulladékok begyűjtésére. A rendszeres ürítést a salgótarjáni városgazdálkodási vállalat szolgáltatja. Korszerűbb orvosi rendelő Mátraverebély. Befejeződött az orvosi rendelő bővítése a községben. Az épületet — a bátonyterenyei városgazdálkodási vállalat kivitelezésében, 1,4 millió forintos költséggel — terhestanácsadóval, váróval, mellékhelyiségekkel nagyobbí- tdtták meg. Itt alakították ki a kézi gyógyszertárat is, mely már korábban elkészült. Állatorvos minden kedden Felsűpetény. A hatósági állatorvos kömapja a községben kedd. Ekkor a községházán bejegyzett címeket keresi fel —- délutánonként -— sürgős esetekben Rétsá- gon a 152-es telefonon lehet hívni az állatorvost. Elmarad a fogadónap Nyári szabadsága miatt elmarad Tóth Sándor országgyűlési képviselőnek a Bátonytere- nyére tervezett fogadónapja, aki legközelebb augusztus 24-én 11 órától a pásztói városházán várja az érdeklődőket. Mínusz tizenkettő Mátraszele. A helyi önkormányzati képviselő-testület döntése alapján a községben működő negyvenhárom közíróiból tizenkettőt lezárnak ezekben a napokban. Az önkormányzat a kiadásait kívánja ezzel csökkenteni. Fenntartja azonban a módosítás lehetőségét, s három hónap múlva a lakossági jelzések, problémák figyelembevételével áttekintik a közkutak iránti igényeket. Tisztább lesz a Dobroda Karancsalja. A közelmúltban önkormányzati döntés született a községen átvezető Dobroda-pa- tak kikövezett szakaszának tisztítására. A napokban elkezdődött a munka, amelyet a Pioner Gmk. szakemberei végeznek. Közhasznú tanfolyamok Bércéi. A művelődési ház által szervezett személygépkocsi-vezetői tanfolyamon 25-en vesznek részt. Tervezik természetgyógyász kurzus indítását is, melyre még várják a jelentkezőket. A tanfolyam 40 órás, a résztvevők gyógynövényismeretet, talpmasszázst és egyéb ismereteket tanulhatnak. Tudásukról vizsgán adnak számot. A kiadott bizonyítványra működési engedély váltható a polgármesteri hivatalokban. Marad a gyerek, ha... Karancslapujtőn a Karancs hegyről eredő kis patak átszeli a rétet, majd heleömlik a Dohroda- patakha és innen is tovább a: Ipoly folyóba torkollik. Régen mosásra és ruha áztatá- sára használták nyaranta 'az asszonyok a vizét. A nyári kánikulában a tikkasztó meleg elől menekülő lurkóknak újabb ötletük adódott. — Fogjunk „tólat” srácoki — kiál rótta valamelyik élelme: falu végi fiú közülük és már neki is láttak ásóval, kapával a gyepvágásnak, gátépítésnek. Az állandó tisztulást egy kifolyó csővel biztosították, persze csak miután már összegyűlt a nyári nap melegítette nyakig érő víz. S, hogy távolabb esetleg a siklók is a lubickoló fiúk mellett fürdőinek? Oda se neki! Fő a hűsítő és olcsó pancsolda!-telek-